BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMONDHOZ

Szerkesztő Ur! tisztelt báró!
Lapjában egy hazajáró
   Lélek kísért: tudja-é?
Ki sohajtoz: mind szemét, a-
Mit firkál mai poéta;
   Verse rongyos, maga éh.

Nem tud rímet, nem tud nyelvet,
A legjobb is mindent elvet,
   Ami mérték és szabály.
S bár sort-sor után apróz, a
Verse mégis csupa próza,
   Nem honolván rajta báj.

E jó kísértet méltán bus,
Rossz biz itt trochéus, jámbus;
   De ha nem sűl el ma már!
Legalább csak volna ím e
Poétáknak olyan ríme,
   Mint: issza már és: sz...!

"Csitt rabláncok csörgési, csitt!
Ne visítsatok egy kicsit -"
   Ez a magas ideál;
Toldott rím, mozaik munka,
Hanem ettől minálunk a
   Legjobb is, hajh! messze áll.

Vagy ha csak, mint Csokonay
(Bár Kovács, ama pátkai
   Irta ezt is) zengenék:
"Mivel homlokomra Liza
Rózsakoszorút tászliza -"
   Úgy is volna ebben ék.

Hajh! ne várd most, te pedánt agg,
Hogy a rímben egynehán' tag
   Összecsengjen végtelen;
Mikor törvényt holmi rossz szab:
Hogy a kelleténél hosszabb
   S mesterkélt rim éktelen.

A bizony, mert el nem érik
- Magas szőlő, lassan érik -
   Akad mentség, ok, vagy más;
S tovább kullog az így szóló:
"Acerbam sumere nolo -
   Orra tőle fokhagymás.

Pap-ot, bab-ot egybe tűr e;
Szállítsd inkább egy betűre,
   Vagy kettőre e hadat:
Kar-om, bont-om; ez elég lesz,
Ennyit úgy-e megeléglesz?
   Szivességből nagy adat.

Görbe-törpe, körbe-törve,
Mindez rímnek puszta örve,
   Hátul egy rossz e betű.
Nem ér semmit: csontom - ponton,
Törpe - epe; ez már bon ton,
   Ez már csengőbb öntetű.

Tanulnának Kölcseynktől
És már régibb bölcseyinktől
   "Phidias amit farag -"
Hogy rímelnek! ecce! íme!...
(A manóba! nincs is ríme):
   "Berovátkolt kődarab -"

Ah ő is botlott ezúttal!
És most e hibára útal
   Hitvány majmok ezere.
Azt sem veszi fontolatra,
Hogy rímelt a "Mondolat"-ra
   Kölcsey és Szemere.

Tanulhat, ki akar, abból,
Mert van ott rím, két darabból
   S rímelő szentencia;
Van substantivum, hogy: mérték,
S rá magát az igét mérték,
   Ez ám a kadencia!

És van ott több régi csínus
Tordán termett leonínus,
   Alkáji rend, distikhon!
Ez egyszer az ízes konyha!
Ilyet nem főztök bizony, ha
   Meggebedtek is tik hon.

És van ott egy hosszu ének
Hangzatából csupa é-nek,
   Az a kunsztstuck egyszer ám!
A sok é a fület marja, s
Néhai professzor Varjas
   Áldja zengő citerám.

Ah, de mindez kaviár ma.
Mindenütt e próza lárma;
   Nektár helyen csalmatok!
Nem ügyeltek lábra s tagra:
Ami rímel szarvas -...
   Az legyen jutalmatok!

(1865)

GÖRGEY ARTHUR LEÁNYÁNAK

Emlékkönyvbe

Mese, mese: mit találtam
   E világban járván?
Szép ibolyát villámzúzta
   Délceg cserfa árnyán;
Oroszlánnak felszakított
   Kebeléből mézet^[*] -
Igy elegyít erőt bájjal
   Az anya-természet!

(1865 nov. 21)

^[*] Bírák könyve XIV. 8. - A. J.

ÁRTATLAN DAC

A Tudománynak háza vagyon:
Ennek örűljek hát ma nagyon?
Kell gyalogolni a lelkem agyon
Nyári melegben, téli fagyon.^[*]

Hát hisz a malmot befejezték:
De szegény molnárt kirekeszték;
Kormányos evezzen a gálya után -
Igy akará ezt a kapitány.

Nincs, ki ne lássa, bár csupa vak,
Hogy kocsis helye kocsin a bak;
Ha leszorítják, hajtja gyalog:
Csakhogy ez aztán lassu dolog.

Ámde ki vallja ebben a kárt?
Nékem ez a kis séta nem árt:
Pezsgeti vérem', tart melegen -
Csak a szekéren baj ne legyen!

Nem palotába - vesszen a fény! -
Nem oda vágytam s gondolok én;
Vontak erővel, kór-nyavalyást,
S dísze nekem Dejaníra-palást.

Egyszerű kunyhó, ott keleten!
Rakja rajongó képzeletem;
Oda sovárog e fáradt tetem:
Küszködöm, várok, míg tehetem.

Tavaszi fecskék, dal kedvesi!
Jertek el, Isten kőmüvesi!
Rakjatok ott egy fecskefalat:
Megpihen a költő az alatt.

(1865 dec. 11)

^[*] Fekete hálátlanság volna el nem ismernem s nyiltan ki nem
hirdetnem a M. T. Akadémiától érdemen felül nyert jótéteményeket
s többféle kitüntetést, másrészről buta kajánság nem örvendenem
tudományos előmenetelünk oly ünnepén, mint a nemzet áldozatkészségéből
díszesen felépült házának megnyitása volt. A föntebbi humorkás
elmejáték csupán amaz egyéni fájdalmas benyomás szüleménye, hogy a
határozottan titkári lakásnak épült lakrészt az én megválasztásom
után idegennek adták bérbe, nekem pusztán lakbér és bérlak közt
engedtetvén szégyenítő választás. Azonban ez az állapot nem tartott
sokáig: 1867-ben B. Eötvös, akkori elnök, maga szólított fel a
tiszti lakás elfoglalására, melynek nagyobb részét, csekély évi
bérért, használtam 1870-ig, midőn az igazgató-tanács kegyessége a
bért is megszüntette; lemondásom után pedig (1879) az Akadémia a
lakást holtig ingyen átengedte. - A. J.

SZÜLŐHELYEM

Szülőhelyem, Szalonta,
Nem szült engem szalonba;
Azért vágyom naponta
Kunyhóba és vadonba.

(1865 körül)

SZÜLŐFÖLDEMHEZ

Én kis hazám a nagy hazában,
Szalonta, vedd ez énekem!
- - - - - - - - - - - - - - -
Te a meleg szív vagy nekem!

(1865 körül)

AKADÉMIAI PAPÍRSZELETEK

I Az emberi öltőt nagy feledékenység    Elnyeli mint tenger; Csak kettő marad fenn az emlékezetben:    Der Denker und Henker. (1865) II Jaj, biz ez a nevelészet Csak piano nevel észet, Irójának neve lész et- től nem nagyra nevelészett. Az ívszámot nevelé, sed Mindent; mi nem new, elészed. (1865)

LEÁNYOMHOZ

Kórágyon ott, nagybetegen,
Halálhoz is már tán közel,
Virágom édes gyermekem,
Mily messze föld különöz el!

Röpülnék, mint az érc-fonál
Villáma, mely hírt hoz, viszen:
De akaratom láncon áll,
Erős békón lábam, kezem.

Mit ér szünetlen, mint a rab,
Futkosni pányvám szűk körét!
Ha egy lépés sem hamarabb,
Egy lépés sem közelb feléd!

Mit ér e zúgó, rossz fejet
Széttörnöm a kalit vasán:
Ha gyötrő, távol fekhelyed
Nem enyhül e meddő tusán!

Szenvedsz: mióta? mennyi kínt?...
Régen! sokat! Óh Istenem!...
Röpűlök: látlak-é megint?
Vagy a pohár csurdulva vár,
S fenékig kell ürítenem!...

(1865. dec. 13-19)

JULISKA SÍRKÖVÉRE

I Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt; S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi útakon, Egy volt közös, szent vigaszunk A LÉLEK ÉL: találkozunk! II Férj, szüle, testvérnek szakad érted szíve, Juliskám!    Csak, ki legárvább lőn, egy mosolyog: csecsemőd. Benne mi kárpótlást keresünk nő, néne, leányért;    Jaj neki: búra ha nő, hol keres édesanyát! (1865)

FELJAJDULÁS

Nem lettél volna szívem gyermeke,
Csak, mint valál, Istenkéz remeke:
Könnyem szakadna e feldult romon:
És most erőt vegyek fájdalmamon!...

(1866)

JULISKA EMLÉKEZETE

Mióta rombadőlt oltáridon, Hazám,
A honfi legszentebb könnyével áldozám,
Mint egy Jeremiás nyögdelve bánatom',
Oly megtörött szívvel, de nem oly szabadon:
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Nagyon fáj! nem megy!^[*]

(1866)

^[*] A. J. jegyzete a kéziraton.

VÁGY

Vágytam, Juliskám, lakni hozzád,
Számlálgatám az évek hosszát...

(1866 után)

INTÉS

A fájdalommal, gyermekek,
- Láng az, mely éget és emészt,
Kard, mely önvéred ellen készt, -
Tréfát ne űzzön versetek.

(1866 körül)

A CSILLAG-HULLÁSKOR

1867

MONDACSOK II.

A HAZA SORSA

Küzdelem a létért,
De nem a jóllétért;
Nem hatalomért,
Csak nyugalomért.

(1867)

DEMOKRATA-NÓTA

Deák Ferenc! megélünk mi
   Kend nélkül;
Kívánjuk a szabadságot
   Rend nélkül.

(1867)

POHÁRKÖSZÖNTŐ

A CSENGERY CSALÁDRA

Mint nevök e versben, oly símán folyjon az éltök:
   Antal, Róza, Loránt, Olga, Leona, Eti.

(1867)

ÁJ-VÁJ

Vagy a tüdő, vagy a máj,
Vagy a szív, de az a táj!
Érzem, szorul, feszül, fáj.
Ettől csappan meg a háj:
Ez mondja majd nekem: állj!
Hanem panaszt ne ejts, száj!
Az élet úgy se volt báj,
Meghalni jobb, ha - muszáj!

(1868)

HINC ILLAE...

Haynaunál, Bachnál gonoszabb e nemzeti kormány,
   Ez csak üvölteni hágy: az hivatalt is adott.

(1868)

TOMPA SÍRKÖVÉRE

I Tompa Mihály tetemén ez elomló szikla nem emlék;    Ó maradandóbbat tőn maga műveiben. Csak jel: egész ország fájdalma kiért sajog egyre;    Hű fia drága porát e helyen őrzi Gömör! II Természet! ki ezer képben tükrözte halálod S új életre hogyan kelsz, ha üdűl a tavasz, Most öleden nyugszik, maga egy burkolt, szomorú kép. Várva nagy értelmét bús tele titkainak. Lágyan öleld tetemét Anyaföld s ti szeretti, Virágok, Üljetek ágya köré, mondani méla regét. (1868)

SZEGÉNY MISKA SÍRKÖVÉRE

Hát jól van így, amice Tompa:
Én skártba, te végnyugalomba;
S ha nem pönög lantunk, gitárunk,
A varju sem károg utánunk.

(1869)

AZ ALKOTMÁNYOS SARJADÉK

"Jobb dolgunk volt a Bach korában!"
Kiáltja száz ifjú torok.
És rájok áll is e dolog:
"Hajh! a boldog gyermekszobában!"

(1869)

AZ 1869-I VÁLASZTÁSOK

Irtó háboru volt küzdelmed az értelem ellen;
   Készül az irtó harc a kaput ellen: örülj!

MÁSKÉPEN

Mely ideálként leng vala
   Ifjú lelkem elébe;
   Majd vértanúként meghala:
   A szent hazának képe:
Ti vagytok-é, kik most szavaztok,
Szatócsok és részeg parasztok
   S megvesztek általa!?!

(1869)

EMLÉKRE

Vándor megállj! Hó! bámuld e követ,
Mellyel magunknak szerzénk hírnevet;
Itt tornyosúl a megkövült dagály:
Mind nagy szavak! bim! bum! Vándor megállj.

(1869)

NŐMHÖZ

Ezernyolcszázharminckilenc -
   Irtuk már e levelet;
Harminc éves, Julim édes!
   Lelki frigyem teveled.

Ifju voltál, ifju voltam,
   Árva voltál, én szegény:
Nem volt messze olyan össze-
   Illő pár a föld-tekén.
..............................

(Karlsbad, 1869. júl. 12.)

BÚCSÚ A FÜRDŐTŐL

Isten veled Karlsbad szép tája! -
Örökké az ember nem állja,
Rothad neki tüdeje-mája; -
Igy végződik a földi pálya.
   Alás'szolgája!

(1869)

AJ-BAJ

Nem fáklya vagy, éltem:
Vagy te silány gyertya,
Mely csepü-kanócát
Sercegve itatja,
   Majd-majd el is oltja.

Mégis ha elégne!
De mennyi hiában
Elcsepeg, elcsurog
Így átabotában:
   Áldatlan munkában.

(1869)

FŐTITKÁRSÁG

Szép megtiszteltetés,
De nem birok vele:
Nem vagyok már a kés,
Hanem csak a nyele.

(1869)

ALUNNI

.........................
Alunni és álmodni kell:
Felét az ember életének
Deliriumban tölti el!

(1869)

"URAM-BÁTYÁM"

Férfi-korom végefelé máris,
Hideg nekem a delelő nyár is,
Koravénség hava ül felettem:
Mind a világ "ura-bátyja" lettem.

(1869)

SÍRVERS

Élt, szeretett, meghalt; nincs hézag utána nemében;
   Jó emlékezetét őrzi utódja: elég!

(1869)

ÓDA EGY VENDÉGHAJHOZ

Szép nap virradt a hármas dombra,
   Ragyogjon a kettős-kereszt,
Ne háborodjék senki gyomra:
   Im, egy kopasz hajat ereszt.
Örvendj hazám, fürtös fiadnak,
   S ha még nem tettél, tégy nagyot,
Történni kell ma bármi vadnak,
   Megünnepelni e napot.

Egy ezredévi...

(1870)

ÖTVENHÁROM ÉV

Az élet rajtam egyre nehezűl;
Kivénültem kortársaim közűl.

(1870)

ZÖLD VERS A LIGETBEN

Azt hittem a télen, hogy fűbe harapok:
De látom, ez egyszer tán még fűre kapok.

(1870 ápr. 2)

AZ "ÜSTÖKÖS"-NEK

Zengi epigrammád a fényt, melyet a görög ellen
   Olcsón puffogató szónak a honra derít;
Forgatom én nappal görög íróm' s forgatom éjjel;
   Vénségemre be nagy lelki homályba esém!

(1871 dec. 24)

PIROSKA BETEGSÉGÉBEN

Azt hittem: öröm vagy, s kezdettem örülni,
Eltakartál egy sírt, hogy szemem ne lássa;
Korán volt reményért hozzád menekülni:
Csak a fájdalomnak vagy te folytatása.

(1871 dec. 28)

1872 MÁJUS 1

Jöhetsz tőlem vidor tavasz,
Jöhetsz bús őszi felleg,
Nyár, mely pirít, tél mely havaz:
Én meg nem énekellek.
Az én időmnek egy szaka
Van már csak: a fagyos tél,
S ama földsarki éjszaka,
Melynek több napja nem kél.
- - - - - - - - - - - - - -

RÉGI MAGYAR ÉNEKEK

Somogyi Antal humbugja

Ál verset költesz, de rosszúl: így kétszeres a bűn;
   Egy az, hogy roszat írsz; más, hogy akarva hazudsz.
Somogyi! könyvednek mégis fele bűn, fele mentség:
   Bűn, hogy csalni akar; menti, hogy arra silány.

(1873 szept. 4)

ÉNEK AZ ÖREGSÉGRŐL

Vén vagyok már - isten látja! -
Minden ember "ura-bátyja",
   Bár még ötvenim felén;
Leng fehér zászlója főmnek,
Megadásul az Időnek:
   Tőle békét esdem én.

Kik velem egyenlők korban,
Még virulnak férfi-sorban...

- - - - - - - - - - - - - - - - -

(1875 körül)

EJNYE!

Ejnye, mi az isten haragja!
G... is a verset faragja;
Már van neki egész saraglya,
Nem tudja majd, hogy hova rakja,
Kár, hogy a Pegazust befogja,

Mikor ő annak nem lovagja;
Verse kócos, mint tüske-baglya,
Sok a gazza, kevés a magja,
Ki van marjulva íze, tagja; -
Jó embere is kikacagja.

(1876)

TOLDYHOZ

I Ülési meghívóra Sár van, hó van, köd, fergeteg, A szegény tag bús és beteg;       Nem jöhetek -       Végezzetek. (1875 körül) II Egy másik ülési meghívóra Beteg vagyok, süket, vak és vén; Tanácskozni miért mennék én? (1880 ápr.)