Az egész, annyit dicsőített technikai haladás - nem egyéb,
mint egy beteges bűnöző kezében lévő balta.

Albert Einstein

Először is - az a helyzet ezzel az elmélettel, hogy még mindig "elkapkodva", eléggé kiforratlan állapotban tettem közzé. Éppen ezért szándékomban áll újabb verziókat közreadni, mert azt szeretném, ha egy jobb, tömörebb és érthetőbb egyesítő elmélet maradna az utókorra.

Közben pedig van itt egy elég nehezen megválaszolható kérdés: tulajdonképpen miért írom én ezt az egyesítő elméletet? Nem vagyok fizikus, se ilyen végzettségem nincs, se fizetést nem kapok érte... akkor meg minek? Nos, leginkább azért, mert hiszek abban, hogy jó. Abban az értelemben is, hogy hasznos, és úgy is, hogy logikailag jó ez az irányvonal. A változások és változtatások pedig már eleve benne vannak a logikájában. És amint látszik, van mondanivalóm egyesítő elmélet-ügyben, meg néhány hozzá kapcsolódó dologban.

De anyagilag amúgy tiszta ráfizetés volt eddig, és az alatt az idő alatt, amíg ezzel foglalkoztam, egy csomó pénzt kereshettem volna - valami kevésbé lényeges munkával, amit más is el tud végezni...

Én úgy vettem észre, hogy ez a legjobb elmélet "a minden létező dolog egyesítése" kategóriában, ami közzé van téve ezen a Földön, és azért ez is valami - arról pedig nem igazán én tehetek, hogy az általam választott pályán jelenleg én vagyok az egyedüli... Ezért tudom javasolni, hogy aki nagy magányra vágyik, és messze van tőle a tenger, vagy a Szahara, az kezdjen el egyesítő elmélettel foglalkozni.

És már most azon gondolkodom, hogy vajon lesz-e valaki, akiben megvan a motiváció és a képesség, és az erkölcsi érzék is, hogy úgy folytassa ezt a munkát ahogy kell, hogy jó legyen közben és végül is? Majd kiderül, hogy mi a helyzet. Egyébként pedig mindenki Einstein és Heisenberg szellemi örökösének tekintheti magát, aki egyesítő elmélettel foglalkozik, még akkor is, ha egyetlen gondolatot sem használt fel az említettektől. Mert a módszer és a megközelítés lehet különböző, de a feladat ugyanaz. És időnként azért feltűnnek egyesítő elmélettel foglalkozó emberek is a Földön. Tehát legalább ilyen értelemben megvan a folyamatosság.

Egyébként pedig arról van szó, hogy mindenben az optimumot kellene megtalálni és elérni. Mert például a sokezer oldalas egyesítő elmélet lehet maximum, de optimumnak már nem jó. Ki fogja magát fárasztani ennyi oldallal? Még én sem. Az nyilvánvaló, hogy a szakterületeknek is hagyni kell valamit még egy jó ideig. És például Einsteinre és az elméletére sem építettek külön intézményt, amit jól is tettek. Mert az ilyen maximum felesleges pazarlás - az optimumot kell "csak" elérni. Ehhez képest az egyesítő elméletet illetően még jó hogy van számítógépem, és a Freemail-re is rá tudok csatlakozni... De ezt optimumnak nevezni túlzás. És hogy akkor szerintem mi lenne egyesítő elmélet ügyében az optimum a XX. század végén? Lehetőség a szakkönyvek és szakfolyóiratok átböngészésére, Internet-kapcsolat, vitafórum, természettudományos adatbázis az egyesítő elméletre kihegyezve - valamint idő és pénz minderre, és pozitív hozzáállás az ügyhöz. És ha mindez megvan, akkor már csak az kell, hogy a kísérleti fizikusok továbbra is elegendő mennyiségű használható tapasztalati ismeretet gyűjtsenek, amit aztán az elméletiek értelmezhetnek, tekintve hogy az emberi elme korlátozott képességei miatt az elméletek nem kerülhetnek túl nagy távolságra a gyakorlati tapasztalatoktól úgy, hogy közben még hibátlanok is maradjanak.

És ha már megvan a szándék az egyesítő elmélethez, akkor az elmélet mindig olyan szinten lesz, amilyet az anyagi-szellemi körülmények lehetővé tesznek. Most például így néz ki. És hogy lehetne jobb is? Naná...

Most pedig azzal folytatom, hogy van egy jó hírem - kár hogy ez nem tudja ellensúlyozni a sok rosszat - mégpedig a következő: ami a dolgok azon pénzügyi-anyagi részét illeti, amelyben én vagyok a termelő és az Olvasó a fogyasztó, úgy érzem, hogy már ebben az állapotában is van olyan jó ez az elmélet, hogy csak ingyen szabad adni. Mert az alapvető dolgoknál és az alapvető szellemi táplálékoknál az a jó, ha ingyen, vagy legalábbis önköltségi áron hozzáférhetők, és nincs bennük jelen az anyagi haszonszerzés, sem pedig az akármilyen célzatú fondorlatos lelki manipulálás. Így jelenthetik a legmagasabb erkölcsi szintet. Erre pedig minden nagy és alapvető dolog esetében szükség van, mert így működnek a legjobban. És ez természetesen a jövőben is így lesz a részemről.

Hogy ez mekkora áldozattal jár, az már más kérdés. Mert közben nekem is meg kellene élnem valamiből, sőt, a harmadik világbeli választott családomnak is, úgyhogy más esetekben már nem leszek ilyen nagyvonalú... Van még két megíratlan könyvem, de azok már csak könyvesboltban lesznek találhatók, kb. 2001 körül és utána - vagy sehol, ez a két variáció van.

És innentől már csak a rossz dolgok következnek: mindenekelőtt az, hogy valamikor végleg abba fogom hagyni ezt a munkát, anélkül, hogy a végére érnék - valamikor eljön a "Final for my part" verzió is. Egy jó világban persze csak akkor hagynám abba, amikor már úgy érzem, hogy az elért pontnál tovább már nem tudok haladni, mert ott van a szellemi képességeim határa. Ez a világ viszont nem ilyen, és úgy néz ki, hogy akkor fejezem be a dolgot, amikor úgy érzem, hogy a mondanivalóm lényege már benne van az elméletben, és a legtöbb ember számára meg is érthető. Leginkább pedig azért van ez így, mert vannak itt még más problémák is, amelyek szintén az adott körülményekhez kapcsolódnak, de ezek már nem pénzügyi vagy technikai korlátozó tényezők.

A nagy probléma az, hogy igazából csak olyan helyeken érdemes foglalkozni ezzel az elmélettel, amelyekről senki sem állítja azt, hogy az ördög hatalma alatt áll, és senki sem érzi úgy, hogy ez így is van.

Szomorú ez a helyzet, de nekem is tudomásul kellett vennem bizonyos tényeket. Azt is, hogy vannak Magyarországon ennél fontosabb dolgok is - pl. a magán- és mássalhangzók arányának kutatása Petőfi Sándor verseiben, és effélék, amelyekkel tudományos fokozatot lehet szerezni, és meg is lehet belőlük élni... Nekem pedig ilyenkor az az érzésem, hogy ez a sátán legjobb vicce, és ilyenkor tudom értékelni igazán, hogy véges a létem ezen a Földön, a Naprendszer elmegyógyintézetében.

Mindeközben gondolkodtam szponzorok keresésén is - de nem csak az anyagi-technikai lehetőségek hiánya miatt van gond ennek a munkának a folytatásával, hanem erkölcsi megfontolások alapján is, és ezen nem segít a szponzor, mert egészen másfajta - szellemi - szponzorálásra lenne ehhez szükség, és elsősorban nem nekem.

Egyébként pedig, amíg egyedül írom ezt az elméletet, minden külső támogatás nélkül, addig biztos hogy azt írom amit gondolok, és nincs jelen az elméletben a külső elvárás vagy az ilyen-olyan fajta manipuláció a mondanivalót illetően - tehát még ennek az éremnek is megvan a jobbik oldala.

Másrészt viszont, egyéb irányú elfoglaltságaim és önként vállalt kötelezettségeim miatt, egyre kevesebbet foglalkoztam az egyesítő elmélettel. És vajon eljátszotta már ez a világ azt a sanszot, hogy én maximálisan az egyesítő elméletnek szenteljem magam? Elég sokszor éreztem úgy, hogy igen, és az elmélet helyett én is az emberi életet közvetlenebbül érintő dolgokkal foglalkoztam, mint annyi mindenki más - muszáj volt és fontos, az elmélet meg nem kér enni...

Az egyesítő elméletnél maradva - a komoly fejlődéshez "össznépi feladatnak" és közös ügynek kellene lennie, és valahogy úgy kellene fejlődnie, mint ahogyan a LINUX esetében is történik. Azt is tudom persze, hogy ez az elmélet kevesebb embert érdekel, és még - hál' Istennek - nem lehet gyakorlati célokra felhasználni. És hogy sok tekintetben nehezebb fejleszteni, mint a LINUX-ot. De szerintem ez az elmélet nem egy emberes feladat. A dolog másik része viszont az, hogy ilyen szellemi high-tech, mint ez az elmélet - főleg a fejlettebb változatai - nem való iszapbirkózók közé. Egyik is egy más műfaj, meg a másik is. Ezért nyugodt lélekkel ki merem jelenteni, hogy ezer évig még várhat az olyan szintű fejlesztése az egyesítő elméletnek, amely gyakorlati eredményeket is hoz. Nyugalom a hosszú élet titka, és ez itt most teljes mértékben érvényesülni fog. Plusz az odafigyelés - ez a másik fontos dolog, amire nagy szükség van.

Éppen ezért most a fejlődés további irányáról, valamint a jelenlegi földi helyzettel kapcsolatos morális problémákról való értekezés következik, amely alapvető része ennek az elméletnek.

És lehet hogy ezt a részt nehéz lesz megérteni és megemészteni a fizikusoknak és a természettudományok más területein tevékenykedőknek - hogy a politikusokat már ne is említsem - én a magam részéről mindenesetre igyekszem minél világosabbá tenni.

Az pedig, hogy az állításaimat nem igazán tudják megcáfolni a diplomás agytrösztök, természetes, mert én ezzel a kérdéskörrel egy "kicsivel" többet foglalkoztam másoknál, és a logikát használtam vezérfonalnak. És itt most kénytelen vagyok ezt a filozófiát alkalmazni, miszerint: "nem baj ha szerénytelen, csak igaz legyen" - leginkább annak köszönhetően, hogy fiatal koromban úgy indultam neki a gépszerelő és segédmunkás-életnek, hogy "én az igazságot keresem". Azóta már tudok néhány igazságot - például Pál apostol igazságát is, mely szerint "minden dolgok közül a legnagyobb dolog a szeretet". Hogy rájött erre ő is... egy idő után.

A bevezető után most is maradjunk a témánál:

A technikáról az a véleményem - Einstein idézett gondolatát folytatva - hogy nem a baltában van a hiba. A baltát hasznos célra is lehet használni, és szerencsére a többség nem is egymás pusztítására használja. Tehát, egy mondatban összefoglalva: nem a technikával van a baj, hanem a gondolkodásmóddal.

A technika csak egy eszköz, ami önmagában véve még sem nem árt, sem nem használ, de mind a kettőre fel lehet használni. Tehát a dolgok jó vagy rossz kimenetele a szándékon múlik, ha nem számítjuk az úgynevezett fatális véletleneket. Az ember szándékától kezdve pedig az ügy már társadalmi - lélektani probléma, és nem technikai. Hogy miért "termel" egy társadalom bűnözőket, akik ráadásul betegesek? Erről egy külön tanulmányt lehetne írni, de beérem itt azzal, hogy megpróbálom összefoglalni az egyesítő elmélet várható fejlődését, valamint az elméletet és a következő évezredet érintő fontos társadalmi - lélektani kérdéseket.

Ami az elmélet fejlődését illeti, úgy gondolom, hogy az egyesítő elmélet felállítása minden látszat és az előző tapasztalatok ellenére nem tartozik a lehetetlenségek körébe - viszont az biztos, hogy hosszútávú munka lesz, ezért kell majd hozzá némi türelem és kitartás.

Démokritosz kezdetleges elképzelése óta eltelt mintegy 2500 év, mire az atomok konkrét formát öltöttek az emberek világképében - de még így is sok a fehér folt az atomi világ térképén. Manapság már gyorsabban peregnek az események, de még így is előfordulhat, hogy a mai atomfizikának megfelelő szintű egyesítő elmélet összehozásához is kell majd 40-50 generáció. Történelmi mércével mérve ez nem is olyan sok, és a jelentősége óriási lenne annak a végleges egyesítő elméletnek, amiben már minden benne van. Mert aki ezt tudja, az tudja a lényeget - technikai vonatkozásban legalábbis.

A fejlesztés módszerét illetően pedig az a véleményem, hogy a logikai modellezést nem csak ösztönösen lehet művelni, és ha valamikor sikerül kidolgozni a logikai modellezés módszertanát, akkor a logikailag hibátlan modelleket esetleg számítógéppel is lehet majd kerestetni. Ez a terület valamelyest rokon a sakkal és a mesterséges intelligenciával, úgyhogy a dolgoknak ebbe a részébe már nem is akarom komolyan beleártani magam. Akik otthon vannak ezekben, remélem úgyis értik, hogy mire gondolok. És ha a számítógép sikeresen fogja megoldani az intelligenciateszteket, akkor a logikai modellezés is menni fog majd.

Az is elég határozottan állítható, hogy nem csak a tudomány fog tovább fejlődni, hanem a tudományos kutatás módszerei is. A X. században az európai tudományt még az antik görög tanítások - élükön Arisztotelésszel - és a keresztény vallási irodalom jelentették. A XX. században ehhez képest már alaposan megváltozott a kép; a humán tudományok és a filozófia mellett létrejött a természettudomány és annak számos ága, a tudomány alapjait pedig az észelvűség és a kísérletek jelentik, ami által következetessé, de ugyanakkor szárazzá és élettelenné vált - hozzá hasonult ahhoz az anyaghoz, amelyet vizsgált. A következő évezred tudománya és tudományos módszertana remélhetőleg tovább fog fejlődni erről a szintről, és talán valamivel élettelibb lesz, miközben felderít olyan területeket is, amelyek ma még igencsak misztikusnak számítanak - főleg az életre és a hozzá kapcsolódó jelenségekre gondolok itt.

Az egyesítő elméletről is elég nyugodtan kijelenthető, hogy az idő haladtával egyre jobb lesz, de egyre lassabban, és a fejlődés során át fog esni kisebb-nagyobb módosuláson. Az elmélet határait az adja, hogy a gondolkodás nem szakadhat el korlátlanul a kísérletektől, mert a távolság növekedésével egyre csak szaporodnak az olyan logikai elágazások, ahol pusztán spekulációval nem dönthető el, hogy a sok jónak látszó variációból melyiket használja valóban a természet. Ezért egy idő után mindenképpen a kísérleti fizika további fejlődése és újabb eredményei szükségesek az újabb elméleti eredményekhez. Az elmélet feladata az, hogy kihozza a logikailag elérhető optimumot, vagy ha úgy tetszik, maximumot a kísérletek eredményeiből. De ennek a maximumnak az ésszerűség határain belül kell lennie, mert amikor az eldönthetetlen logikai elágazások már exponenciálisan kezdenek burjánzani, és egy problémára van már vagy 10-15 jónak látszó felvetés, ha ezek közül nem tudjuk sehogyan sem kiválasztani azt az egyet, amelyet a természet használ, akkor már nem igazán érdemes tovább növelni a variációk számát.

Hasonlatként azt lehet mondani, hogy az egyesítő elmélet fejlesztése olyan, mint a Mount Everest megmászása - minél közelebb jut valaki a csúcshoz, annál inkább meg kell küzdenie minden egyes méterért, minden egyes lépésért. És azok az alapok, amelyek itt olvashatók, még a könnyű kezdeti szakaszhoz tartoznak. A neheze csak később következik. A Mount Everest megmászásának kísérletéért sokan az életükkel fizettek - ez a fajta szellemi hegymászás viszont, amelyről az egyesítő elmélet szól, remélhetőleg senkinek sem fog az életébe kerülni. De azt azért meg kell jegyeznem, hogy ehhez a fajta szellemi hegymászáshoz sok idő kell. Ez manapság már elég sok tudományterületen így van, de az egyesítő elmélethez még ezekhez képest is kimagaslóan sok idő kell - ami érthető is, mivel ez az az elmélet, amelynek mindent magába kell foglalnia. Persze csak úgy, hogy a hozzá kapcsolódó tudományos részterületek precíz és alapos művelését meghagyja az adott területek szakértőinek. Viszont a részek között a kapcsolatok felderítése és az integrálás az egyesítő elmélet művelőire vár. És ehhez a jelenlegi ismeretek mellett még sok új és eredeti gondolat, valamint új felfedezés is szükséges lesz, úgyhogy a feladat tekintetében még hosszú ideig nem lehet munkanélküliségről beszélni. És a cél még mindig elég messze van, de legalább már valamennyire látszik a hozzá vezető út. Aztán hogy ezen az úton, vagy a közben talált újabb utakon meddig lehet majd eljutni, az már a képességektől és a szándéktól függ. Az egyesítő elméletnek hatalmas mennyiségű tudományos ismerettel kell összhangban lennie, ezért elmondható, hogy olyan nagy feladat az egyesítő elmélet megalkotása, amelyre eddig még nem volt példa a természettudomány történetében.

Azt a magam részéről biztosra veszem, hogy ez az egyesítő elmélet valamikor majd ismét napirendre fog kerülni, méghozzá jóval komolyabban mint most - nemcsak egyesek egyéni küszködésének szintjén, hanem ennél nagyobb méretekben.

És hogy miért nincsenek még mindig olyan emberek, akik - hivatalosan, nem pedig magánszorgalomból - megpróbálnák a szakterületek specialistái által összegyűjtött ismeretanyagot integrálni, egységes elképzelésrendszerbe ötvözni? Ennek az egyik oka az, hogy nincs "integrátor" nevű foglalkozás ezen a sártekén. Márpedig az emberek többsége pénzért teszi amit tesz, nem pedig meggyőződésből és önzetlenségből. De azért vannak ilyenek is - így lehet az, hogy még a természettudomány területén is akadnak olyan nagy dolgok, amelyek egyes emberek hobbyjából születtek - például Einsteinnek sem tartozott a munkaköréhez a relativitáselmélettel való foglalkozás berni szabadalmi tisztviselő korában, és nem tudhatta, hogy ebből a munkából, amit ő olyan fontosnak tartott, lesz-e valamikor is anyagi haszna vagy sem. Egyébként is évek teltek el, míg a fizikusok felfedezték, hogy mit is írt ő az Annalen der Physik-ben...

Ami a hivatalos integrátorokat illeti, nekem ugyan nem sokat számít, hogy lesznek-e vagy sem - én valószínűleg nem lennék közöttük, aminek egyik oka, hogy egyből kiderülne, ahhoz képzettség kell, nem pedig képesség. A kettő közötti különbséget itt most már nem akarom taglalni, úgyhogy csak annyit erről, hogy ég és föld a kettő, és akit a képességek érdekelnek, az jobb ha még egy darabig a sportoknál marad.

Egyébként pedig az ilyen integrálásból nem igazán nyerhető közvetlen anyagi - gyakorlati haszon, úgyhogy az adott ország technikai fejlettségének, valamint az "állambácsi" és a nép intelligenciahányadosának is van némi köze ahhoz, hogy előfordulnak-e ilyen "haszontalan" alapkutatások az adott helyen. Mert kőkorszaki szintű országokban természetesen nem az űrhajózás vagy az egyesítő elmélet az aktuális megoldandó téma. Hozzátéve, hogy technikailag elmaradott hely is lehet kellemes, és technikailag fejlett hely is lehet kellemetlen, mert lehet hogy meglepően hangzik, de az életérzést alapvetően nem a technikai szint, hanem a lelki beállítottság határozza meg.

Én pedig elmondhatom, számomra megnyugtató az a tudat, hogy az egyesítő elmélet egy olyan alapkutatás, amelyből nem nyerhetők közvetlen gyakorlati eredmények. Természetesen nem a tudományt ellenzem itt, hanem annak rossz és ártalmas felhasználását. A XX. század megmutatta, hogy az ilyen irányú felhasználás mennyire reális veszély. És ez a későbbiekben még inkább így lesz. Hogy az emberiség valamely tagja, egy csoport, vagy ország ne tegyen végzetes kárt a Földben és az emberiségben, ehhez véleményem szerint két dologra kellene mindenkinek komolyan törekednie. Az egyik az, hogy az emberi társadalom valódi lelki alapon álljon, amely egy olyan piramisforma, amely erkölcsből, tudásból és technikából áll. Ebben a sorrendben, és ilyen fogyatkozó arányban. Mert azok a társadalmak, amelyeknél nincs meg a kellő erkölcsi alap, hanem csak a tudás és a technika, nem nevezhetők stabilnak, és társadalmi - egyéni válságok sorozatával kell szembenézniük. A válságok sorozata pedig hanyatlást jelent, és még jó, ha nem válik a válságok közül valamelyik végzetessé. A másik fontos dolog, amely szorosan kapcsolódik az elsőhöz, az, hogy az emberiség eljusson az ártalmas technika mellőzéséig, még mielőtt igen fájdalmas tapasztalatok árán kellene rájönnie ennek az "egyoldalúságnak" a fontosságára és hasznosságára.

Így tehát a témaválasztást illetően szerencsés helyzetben vagyok, mert nem úgy fest, hogy az egyesítő elméletnek valamilyen kártékony és veszélyes közvetlen felhasználása lehetne a közeljövőben. És ez jó, mert a helyes világkép megtalálása volt vele a szándékom, aminek alapján végre olyannak lehet látni a világot, amilyen az valójában. Tehát elsősorban ismereti - világnézeti hasznot várok tőle, nem pedig aprópénzre és ártalmas eszközökre váltható gyakorlati eredményeket. És ilyen vonatkozásban már egy kicsit művészetnek lehet tekinteni ezt az elméletet - a végső célja egy valósághű festmény, vagy fotográfia a fizikai - anyagi világról.

A tudományos elméleti és gyakorlati kutatás kapcsán viszont felmerülhet az a kérdés, hogy például Einstein tömeg-energia egyenlete mennyiben járult hozzá az atombomba kifejlesztéséhez? Vagy, tágabb értelemben véve, mekkora a tudományt képviselők felelőssége a világ sorsának alakulásáért?

Az egyenlet kérdésében az a véleményem, hogy igen távoli köze van az atombomba elkészítéséhez, és nem ezen az ismereten múlott az atombomba megvalósítása. Bár nyilván kiszámították a hiányzó tömeget és a felszabaduló energiát, és valószínűleg még sok egyéb képletet is felhasználtak a régi mechanikából is a tervezés során a gyártók, de ezek nem voltak kulcsfontosságú ismeretek, és nem volt meg bennük a lehetőség atomfegyver készítésére. Ez viszont már nem mondható el a maghasadásról, mint ismeretről - ugyanis ez volt a kulcs ahhoz, hogy megszülethessen a fegyver. És az ilyen ismeretek nem felhasználásáig kellene eljutni, ami természetesen nem is olyan egyszerű - könnyebb atomfegyvert készíteni, mint a békés egymás mellett élést megvalósítani. Ez viszont a technikától a társadalmi - lelki problémákhoz vezet, amely problémákat a technika nem képes ténylegesen megoldani.

A világ sora elsősorban a politikusokon múlik, másodsorban pedig azokon a tudósokon, akik a rendelkezésükre állnak. A tudósnak megvan az a lehetősége, hogy ha valamivel nem ért egyet, nem dolgozik rajta, vagy nem ér el eredményeket. A tudományban nem lehet tudni, hogy ki mire képes rájönni, vagy mit tud feltalálni. Ezt még az sem igazán tudja, aki csinálja. Tehát nem olyan dolog ez, mint mondjuk eltolni egy téglával töltött talicskát száz méterre, vagy az előzetesen megtanultak alapján megtervezni vagy felépíteni egy épületet. Így az újító - felfedező szellemi munkás szabadsága és felelőssége, hogy mi az, amit végez, és mi az, amit nem. Viszont ha egy tudományban zseniális koponyát pénzzel vagy bármi mással, hírnévvel vagy becsvággyal lehet mozgatni, akkor az már régen rossz, és az ilyen esetben már csak egy szellemi rabszolgáról beszélhetünk. Az ilyen fajta politikai - tudományos érdekszövetségekbe a hatékonyság növekedésével belepusztulhat akár az egész bolygó, még akkor is, ha ezeregy indokot lehet találni arra, hogy a dolgoknak miért éppen úgy, és nem másképpen kellett történnie.

Egyébként is sokan beleesnek abba a tévhitbe - magam is így voltam vele egy darabig -, hogy azt gondolják, az egyre fejlettebb technikai társadalom illetve civilizáció egyenlő az egyre boldogabb és békésebb társadalommal és civilizációval. Pedig a kettő között nincs ilyen közvetlen összefüggés. A technika megkönnyítheti és esetleg érdekesebbé teheti az életet, de még ezt is csak akkor, ha jól és jóra használjuk fel. De vegyük a jobbik esetet, és tegyük fel, hogy ez a helyzet - még az így nyert haszon sincs ingyen; a nyersanyagok ilyenkor is fogynak, a környezet is szennyeződik valamilyen mértékben, és a technikától való függőségi viszony is bekövetkezik. Valójában olyan tökéletes körforgó technikai rendszereket kellene kitalálni, amely körforgó rendszer a természetben is megvalósul az élet viszonylatában, ahol nem fogy el a nyersanyag, és nem halmozódnak fel a káros és használhatatlan melléktermékek. Ha nem sikerül ilyen körforgó technikai rendszert megvalósítani, akkor annak zsákutca lesz a vége, vagyis egy olyan rendszer, amelynek van kezdete és van vége, és ahol ez a végső állapot lehet rosszabb is ahhoz képest, mintha egy civilizáció el sem indult volna a technikai úton, hanem megmaradt volna eredeti természeti állapotában, mert az legalább tényleg egy körforgó rendszer, kellően stabil paraméterekkel.

A dolog másik oldala természetesen az, hogy az emberi fajnál törvényszerű, hogy a technikai úton halad, mert végül is így, az eszével és az eszközhasználattal emelkedett ki az állatvilágból. Kiemelkedett, ez tény - már csak az a kérdés, hogy ezen az úton haladva végül hová jut? Én úgy gondolom, hogy a technikai ismeretekkel el lehet jutni a kipusztuláshoz is, amikor már nem a természet vagy az ellenséges egyéb fajok jelentik a veszélyt, hanem az, hogy a bőséges és válogatás nélküli technikai ismeretek és a nagy hatékonyság következtében egy rossz döntés is elég lehet az olyan végzetes hibához, aminek az eredményét már a természet önregeneráló képessége sem tudja majd helyrehozni.

Aki egy kicsit is odafigyel a történelemre, az láthatja, hogy ez a jelenlegi irányzat, és azt is, hogy nincs két egyforma évezred. Sőt, a változásokat jobb inkább évszázadokban mérni. És akkor milyen volt a XX. század? Először is, a változásokat tekintve a leggyorsabb a többihez képest. Ebben a felgyorsult században benne volt két világháború, egy elsüllyedt Titanic, egy tűzgolyóvá vált Challenger, két ledobott atombomba és a csernobili atomreaktor-baleset, sok járványos betegség megfékezése és újabbak felbukkanása, a rádió, a TV, a számítógép feltalálása, a vasút fénykora, az autó-korszak és az olajválság, a polgári és katonai repülés, az űrkorszak kezdete - műholdak, ember a Holdon és robotszonda a Marson - valamint kifejlődött és megbukott több diktatórikus rendszer is, mindenekelőtt a két nagy, a fasizmus és a szocializmus. Tehát eléggé eseménydús század volt. És később is ilyesmire lehet számítani. Viszont ahhoz, hogy a jövőben se legyen rosszabb a túlélési arány, a hibák számát gyorsan a 0 felé kellene közelíteni. Mert az előző lista több mint fele az elkövetett hibákról szólt. És így a hibák áldozatairól is. De hogyan lehet ilyen hibaaránnyal átvészelni néhány száz milliárd évet, növekvő hatékonyság mellett? Elég könnyen belátható, hogy ez így még sokkal rövidebb távon sem fog menni, úgyhogy változtatni kell a dolgokon, amíg még nem késő.

Ezért az itt következőkben az egyesítő elmélet kapcsán a jövő évezred egyéb problémáiról, és a lehetséges megoldásokról elmélkedek még egy kicsit.

Az látható, hogy az emberi civilizáció egyre csak terjeszkedik a Földön, és a népesség összességében csak szaporodik, miközben egyre nagyobb technikai igényei vannak - az egyik dolog a másikra épül, tehát "mindenhez minden kell", vagy legalább is kellene. Az is tapasztalható, hogy a népességszaporodás üteme kezd valamelyest lelassulni, amint ez Európában már meg is történt. Tehát van egy ilyen tendencia, de a Föld népessége még mindig nincs a csúcsponton, ami véleményem szerint valahol a 20-25 milliárd körül lehet majd, mint maximum - többet aligha bír eltartani ez a bolygó. Hogy hogyan fog ennyi ember békében élni a romló körülmények között, azt nem tudom, sőt az az érzésem, hogy nem fog békésebben élni az elődeinél.

Ehhez kapcsolódó probléma, hogy az alsó és középfokú oktatásban a megtanulandók összetételi aránya kb. 99% memóriagyakorlat, 1% gondolkodás, és 0% erkölcs (ha időközben javult volna az arány, az azt jelentené, hogy felbukkantak az értelem jelei a magyar oktatási rendszerben - végre). Egy jobban működő, stabilabb és boldogabb társadalomhoz véleményem szerint növelni kellene az erkölcsre nevelés és a gondolkodás arányát a tananyagban. Ha ez nem valósul meg, akkor már csak azt lehet mondani, hogy jöjjön rá mindenki magától, hogyan kell békében és harmóniában élni. Ez a lehetőség eddig is adott volt, de a tapasztalatok alapján elmondható, hogy nem sokan tudtak élni vele.

A dolog másik része az, hogy ma sincs olyan hatékony válságkezelés az ENSZ, vagy a Föld bármely országa részéről, amely meg tudná akadályozni a konfliktusok és háborúk kialakulását, és ezen a téren nem is várható látványos javulás a következő időszakban sem.

Mindebből az mutatkozik meg, hogy:

1. A nagy problémák a Földön végső soron nem technikaiak, hanem társadalmiak.

2. A technikai problémákat összességében még mindig könnyebb megoldani, mint a társadalmiakat.

3. A technikai fejlődés nem oldja meg az olyan társadalmi problémákat, mint a békés egymás mellett élés, vagy az erőszakmentes életforma megvalósítása egyéni és tömegszinten.

A technika jobb esetben hozzásegít az általános szükségletek, vágyak könnyebb és gyorsabb kielégítéséhez, valamint a kiteljesedettebb élethez, de a gondolkodásmódbeli - lelki problémákat nem oldja meg, mert a technika lélektelen és kétélű, jóra és rosszra is fel lehet használni, a szándéktól függően. Éppen ezért a lényeg annak elérésében van, hogy jó legyen a szándék. Viszont egyre nagyobb zsúfoltság és egyre nagyobb igények mellett ezt a jó szándékot egyre nehezebb lesz elérni - a "sok az eszkimó, és kevés a fóka" régről ismert esete áll fenn: mivel nem jut mindenkinek minden vágyott dolog, megindul értük a verseny és a marakodás, ugyanúgy mint az állatvilágban a nőstényért vagy az élelemért, mindössze annyi a különbség, hogy emberi vonatkozásban ennél már több kívánatosnak látszó cél van. És az is megállapítható, hogy a Földön semelyik faj sem vív olyan pusztító háborúkat egymás ellen ilyen birtokló típusú, és nem a közvetlen életbenmaradást szolgáló célokért, mint az ember.

Amikor pedig a technika által felhasznált nyersanyagok fogyni kezdenek, akkor ez újabb lelki - társadalmi problémákat szül, és válságba kerülnek azok a társadalmak, amelyek erősen a fogyóban lévő nyersanyagra épülnek. Az olaj lehet erre egy példa: a mai társadalmakban a hiánya - vagy akár az eladhatatlansága is - nagy felfordulást és általános hanyatlást tud okozni. A jövő évezredben már szembe kell nézni ilyen nyersanyagfogyással és hiánnyal, és azzal is, hogy a jövőben felfedezésre váró energiaforrások sem fogják meghozni a várt békés és a problémamentes társadalmakat.

Az atomenergiához mint újonnan felfedezett energiaforráshoz az ipari felhasználása előtt sokan igen nagy reményeket fűztek a XX. század közepe táján. Mára mindenki számára világossá válhatott, hogy az atombomlás az energia mellett lassan lebomló, környezetszennyező atomhulladékot is termel, valamint hogy az atomreaktor veszélyes üzem. Ezzel kapcsolatban: a teljesen tiszta, nagy hatásfokú és veszélytelen energiaforrások felfedezése a következő ezer évben sem látszik valószínűnek.

Az pedig állandó kérdés marad, hogy az újabb technikai alkalmazások hány újabb megoldandó technikai problémát generálnak, és ezek meddig tudnak burjánzani? És mi a helyzet a technikai alkalmazásokkal járó újabb és újabb kockázati tényezőkkel, ahol az "ésszerűség határa" ma még teljesen szubjektív kategória, és egyéni értékítélet kérdése? Erről például az ifjú internetes bombagyártók is tudnának mesélni...

Az viszont biztos, hogy én sohasem fogom az emberi szabadságjogok közé sorolni a pusztítás és gyilkolás jogát, mert az már a ragadozók és erők harca, és egy másik világ része, állati színvonallal.

A technikai fejlődés viszont a hatékonyság növekedésével jár, legyen a kitűzött cél akár jó, akár rossz. Az atomfegyverek feltalálásával és elkészítésével pedig a XX. században reálissá nőtte ki magát az a technikai lehetőség, hogy egy gombnyomással el lehessen pusztítani a Földet. Már lényegében csak szervezési feltételek kellenek a tényleges megvalósulásához - például olyasmi, mint hogy egy kézben összpontosuljon a teljes hatalom a Földön. A pusztítás technikai feltételei várhatóan a harmadik évezredben is tovább fognak fejlődni, ha nem változik meg az a gondolkodásmód, miszerint a megvalósítható fegyvereket mindig meg is valósítja valaki, mert ez állami szinten nem törvénybe ütköző cselekedet; a fegyverek eladhatók, tehát "logikus" hogy megvalósuljanak, a jelenlegi felfogás és társadalmi működési elvek szerint. És ráadásul van itt még egy olyan fizikai - logikai probléma is, miszerint "ami megvalósulhat, az meg is valósul, valamikor, valaki által", és legfeljebb a lehetőségtől a megvalósulás időpontjáig eltelt időtartam lehet kérdéses. Ennek a problémának a komolyabb tanulmányozására viszont már nem érzem eléggé illetékesnek magam, mert ez már nemcsak filozófiai - lélektani, hanem erősen matematikai probléma is.

Viszont a fizikának van egy olyan területe, amely elég közelről kapcsolódik az egyesítő elmélethez - nevezetesen, az újabb energiaforrások keresése. Látszólag erre igen nagy szükség van, valójában azonban ebből sokkal több kár, mint haszon származhat, mert amint már szó volt róla, a technika legfeljebb megkönnyíti az életet, viszont nem ad valódi megoldást a társadalmi - lelki problémákra.

A nagy hatásfokú energiaforrások a várt nyereség helyett a megoldatlan társadalmi problémákból eredően akár az emberi civilizáció teljes pusztulását is okozhatják - nagy hatásfokú energiaforrásokkal pusztítani is nagyon jól lehet. És mivel az a véleményem, hogy az emberiségre nézve a nagy hatásfokú energiaforrásoknak a jelenlegi erkölcsi színvonal mellett több hátránya lenne mint előnye, ezért nem is foglalkozok új energiaforrások felkutatásával, és nem teszek ebben az irányban más lépéseket, mint néhány figyelmeztető célú felvetést. Ez még annak ellenére is így van, és lesz, hogy tudom, egy fecske nem csinál nyarat, és a pusztító eszközök kidolgozását meg fogják tenni mások, valamilyen érdektől hajtva, ahol nem az emberiség hosszútávú fennmaradása az első számú szempont.

Az elég határozottan állítható, hogy a következő évezredben meg fog nőni az esély az antianyagú űrjárművek létrehozására, amelyek aztán el tudnák hagyni a Naprendszert. Ezzel kapcsolatban azt mondhatom, egyáltalán nem tartom kívánatosnak, hogy a jelenlegi erkölcsi - szellemi színvonala mellett az emberi faj kikerüljön a Naprendszerből, és hogy kapcsolatba kerüljön más civilizációkkal, mert az emberi történelemből már régóta ismert forgatókönyv szerint a fejlettebb vagy rátelepedne és magába olvasztaná a másikat, vagy harcba keveredne vele. Ha a földi civilizáció fejletlenebbel találkozik, az a másik civilizáció vagy teljesen el fog tűnni, vagy bele fog olvadni az emberibe, és ezáltal egy civilizációval kevesebb lesz az Univerzumban, ami nem lehet cél. Ha pedig fejlettebb és önvédelemre képes civilizációval kerülne szembe az emberiség, akkor a földi civilizációra várna az előbbihez hasonló sors, mert azok sem fogják hagyni, hogy az emberi civilizáció lerontsa az ő civilizációjuk színvonalát, és ártalmára legyen a társadalmuknak.

Ha az optimumot keressük, a legjobbnak látszik az, ha két eltérő, egymás mellett békében és ártalmatlanul élni nem tudó, egymással nem 100%-ig kompatibilis civilizáció a saját fejlődési útját járja, és nem keverednek egymással, mert az az egyikre, vagy akár mind a kettőre végzetes lehet.

Előny lenne ugyan, ha a fejletlenebb civilizáció megszerezné a fejlettebb civilizációtól a technikai ismereteit, feltéve hogy jól és jóra használja fel, de ez az előny sem kompenzálja azt a hátrányt, ami a két eltérő civilizáció konfliktusából és harcából következik.

Az idegen civilizációkkal kapcsolatban eddig is felvetődött már effajta "rezervátumelv", de nem derült ki az, hogy miért lehet ez az optimum. Pedig nyilvánvalóan csak az lehet a jó kapcsolat két civilizáció között, amely mindkettő számára előnyös. Ha viszont mondjuk egy fejlettebb civilizációra rászabadulna az emberi civilizációban szokásos mérvű bűnözés - hogy a háborúkat már ne is említsem - akkor az ilyen hátrányokat aligha kompenzálnák az egyéb vonatkozásban elérhető kis előnyök. Amely kapcsolat pedig csak az egyik félnek előnyös, az nem nevezhető jó kapcsolatnak, és nem lehet csodálkozni azon, ha a másik fél kitér előle.

Én a magam részéről elmondhatom, hogy fegyvereket elvből nem fejlesztek, újabb nagy hatásfokú energiaforrásokat pedig megfontolásból nem keresek, és ha esetleg felvetem erre a lehetőséget, akkor azt a figyelmeztetés és elriasztás szándékával teszem, és nem azért hogy megvalósuljon.

És van még egy gyakorlati tudományos társadalmi probléma is - elég biztosra vehető, hogy a harmadik évezredben fontos cél és célpont lesz a Mars, lévén a Naprendszerben a Földön kívül egyetlen szóba jöhető lakható bolygó. Éppen azért, mert a Földön kívül ez a hely az utolsó esély az életre, fontos lenne a Mars megóvása, és "végső menedék"-ként való megőrzése.

Ezért fel kell odáig nőni az emberiség értelmi színvonalának, hogy az olyan kísérleteket, amelyek elvégzése nem kívánatos és veszélyes a Földön, ne valósítsák meg a Marson sem. Tehát a Marsot eleve természetvédelmi területté kellene nyilvánítani, a jövő generációk érdekében, még ha néhányan a jelenbeliek és a jövőbeliek közül a bölcs előrelátás és lemondás helyett frusztráltak lennének is az el nem végzett kísérletek miatt. Ha nem sikerül a Marsot megóvni, akkor az utolsó esély is elvész a földi fajok fennmaradására, ha a Földet valamilyen végzetes katasztrófa éri.

A Mars előzetes betelepítése alacsonyrendű élőlényekkel pedig kockázatos vállalkozás lenne, mert szinte biztos, hogy a fejlődésük nem az előzetes elképzeléseknek megfelelően alakulna. És ha az élet valamely földi élettő eltérő formája már kiirthatatlanul elterjedt, mondjuk olyan, amely nem oxigén - nitrogén légkört fejleszt, hanem esetleg metánt, akkor a helyzet a javulás helyett csak kedvezőtlenebb lesz az eredeti állapotokhoz képest.

Mindent összevetve, úgy gondolom, hogy a keresztény időszámítás óta társadalmilag a legkritikusabb korszak köszönt be az ezredforduló elteltével, és ha nem sikerül szellemileg felnőni a problémák nagyságához, akkor legfeljebb az emberi történelem legnagyobb tömegkatasztrófájához lehet eljutni, egy olyan nostradamus-féle, vagy bibliai "világvégéhez", ahol már csak az marad a kérdés, hogy vajon lesznek-e túlélők, és ha igen, mennyien? Az ilyen nagy katasztrófa lehetősége miatt tekintem kritikusnak a harmadik évezredet. Azt viszont nem hinném, hogy érdemes lenne elcserélni mondjuk a tatárjárás vagy valamelyik nagyobb pestisjárvány idejével az új évezredet. És a várható nehézségek nem azt jelentik, hogy emiatt bárkinek is meg kellene ijednie. Ugyanis minden kornak megvoltak a maga problémái, amelyek egyéni szinten legalább olyan rosszak és nehezen megoldhatóak voltak, mint azok, amelyekkel a következő generációknak szembe kell néznie.

A "sötét jövő" képei ellenére optimista vagyok az emberiség távolabbi jövőjét illetően, mert egyszer csak elfogynak ezek a válságok, és az általuk megszerzett tapasztalatok és ismeretek segítségével eljöhet egy minden eddiginél jobb "aranykor". De ez már alighanem túlmutat a harmadik évezreden.

És éppen ez utóbbi probléma volt az, ami miatt úgy döntöttem, hogy nem folytatom tovább az elmélet bizonyos technikai részeinek fejlesztését - annak ellenére sem, hogy ez lehetséges. Ugyanis rájöttem, hogy jobb lesz, ha a kritikus időszak helyett az egyesítés problémájának teljes körű megoldása megmarad egy jobb kor számára. Addig is, a következő ezer évben hadd aludják csipkerózsika-álmukat mindazon részek, amelyek a veszélyességük okán "Pandora szelencéjébe" tartoznak.

Mivel nehéz ilyen döntést hozni a természet titkait feszegető ember számára, lássuk, mi szól az ilyen lemondás mellett, és miért van rá szükség.

Én a magam részéről minél tovább gondolkodom az összetevőkön, annál inkább úgy látom, hogy ez a helyes lépés. Nagyrészt annak köszönhetően, hogy a megengedő "majdcsak lesz valahogy" szemlélet helyett egyre tárgyilagosabbak és következetesebbek lesznek a nézeteim a technikai dolgokról és az alkalmazásukról. És a legjobb belátásom szerint döntöttem így, mert a végeredmény az adott kort figyelembe véve az lenne, hogy végül, a gyakorlat terén az elmélet egyes kritikus részeiből származó kár több lenne, mint a haszon. Emiatt jobb, ha nem mostanában történik az elmélet teljes körű kidolgozása, hanem érdemes lesz ezt jobb időkre hagyni, egy jobb kor jobb embereinek.

Úgyhogy bárki, aki folytatni akarja ezt az elméletet pro és kontra, tegye ezt saját belátása szerint, a saját felelősségére, és gondolja meg háromszor, hogy mit csinál és miért.

Én mindenesetre abbahagytam néhány rész fejlesztését, és azt vallom, hogy ez így van jól.

Ha pedig ezen lemondásom miatt bizonyos emberek a természettudományok ellenségének kiáltanának ki - akkor is azon a véleményen vagyok, hogy ha már választani kell, kényszerítő okok miatt, az emberiség fennmaradása és a természettudományok között, akkor inkább az utóbbi tűnjön el a színről, és ne az emberiség. És természetesen, általam normálisnak tartott körülmények között nem is lenne semmi bajom a természettudományokkal, illetve azokkal, akik művelik és felhasználják.

Az is tény, hogy akár még egy évvel ezelőtt is sokkal pozitívabb véleményem volt az elmélet hasznáról. Csakhogy azóta az élet nem állt meg, és újabb felismerésekre jutottam. Ami egyben azt is jelenti, hogy nem térek vissza a régebbi állapotokhoz.

Én önként és hobbyból kezdtem el az elmélettel foglalkozni, és most önként és meggyőződésből nem foglalkozok bizonyos részekkel. És így részben áttérhetek a humán szférára. Bár az a terület sem mentes az erkölcsi - etikai problémáktól, és például ahogyan az orvostudomány egyre inkább technikaivá válik, úgy jelennek meg ott is a technikai ismeretekkel járó erkölcsi problémák. Mert egyrészt jó a génsebészet, ha a beteg gyermekek egészségessé válhatnak általa, viszont nem jó a génsebészet, amikor újfajta vírusok és egyéb mesterséges teremtmények előállítására használják fel, amelyek aztán többet ártanak, mint használnak - ha használnak egyáltalán. Szerencsére vannak azért emberi vonatkozásban egyértelműen jó dolgok is, például megtalálni az AIDS vagy a rák ellenszerét és gyógymódját, vagy a segítségnyújtás a rászorulóknak.

De az egyesítő elmélet természetesen itt is jelen van, úgyhogy érdemes végiggondolni, mi lenne, ha a közeljövőben komolyan fejlődésnek indulna, és milyen következményekkel járna mindez.

Nos hát, kezdetben minden szép, jó és pozitív lenne - az egyre több és pontosabb ismeret egyre pontosabb világképet adna, és az anyag egyre mélyebb titkai tárulnának fel - viszont ennek eredményeképpen egyszer csak eljönne például az a pillanat is, amikor a megszerzett ismereteknek köszönhetően például már lehetségessé válna mesterséges vírusok készítése, élettelen anyagból.

És ebben a gondolatsorban csak egy hiba van - a feltételes mód. Mert az első mesterséges vírus előállítása valószínűleg már a XXI. században meg fog történni. Ugyanis már most sem állnak távol ettől azok, akik erre adták a fejüket valamilyen okból. És az egyesítő elmélet fejlődése legfeljebb csak meggyorsítaná ezt a folyamatot, de nem lenne a kiváltó oka.

Ha pedig valakinek az egész egzisztenciája azon múlik, hogy csináljon meg valami olyat, amiből halálos fegyver lehet, vagy már eleve annak szánták, akkor fog-e az illető "nem"-et mondani? Szerintem lesznek ilyenek - de nem mindenki. Így pedig bármi rossz megvalósulhat ezen a Földön, ami technikailag megvalósítható.

És hogy mit jelent például a mesterséges vírus megalkotása a veszélyesség szempontjából? Ezt most az Olvasó fantáziájára bízom, azzal a megjegyzéssel, hogy "mindössze" annyi lesz a változás, hogy az ember által gyártott mesterséges-valódi vírusok már nem a számítógépeket fogják megtámadni... A vírusgyártási kedv pedig a vírus-programok kapcsán már ismert. Technikailag megvannak a hasonlatosságok - az egyik is romboló kód, meg a másik is, a maga módján... De az utóbbinál súlyosabbak a következmények. És hogy a megvalósítás lehetősége ellenére vissza lehet-e majd úgy fogni a mesterséges víruskészítést, hogy soha ne kerüljön ártó kezekbe ez a lehetőség - az szerintem a jelenlegi körülmények között igencsak kérdéses, és én azt mondanám, hogy nem.

De ebben az esetben is a technika mögött álló ember határozza meg az útirányt - a technika csak egy eszköz, amit jóra és rosszra is fel lehet használni, szándék szerint. A technika és az anyag önmagában csak egy lélektelen és önálló akarat nélküli dolog, ami se nem jó, se nem rossz, egyszerűen csak van, és a felhasználás módjával az élőlények teszik jóvá vagy gonosszá, a maguk és a többi élőlény számra. Az élettelen anyagnak mindegy, hogy milyen folyamatok játszódnak le vele és benne, az élőnek viszont nem.

Az belátható, hogy az élet és az élőlény az élettelen anyaghoz képest a szerveződés és a rendszer magasabb szintjét jelenti - márpedig a pusztítás éppenséggel a holt anyag szintjére degradálja le az élőt.

Az élőlény célja az élet, valamint az élet által adott lehetőségek, a környezet megismerése, a további fejlődés lehetősége, stb. A pusztítás pedig azt a visszafelé vezető utat jelenti, amely minden normálisnak tekinthető élő szándékával ellentétes kell hogy legyen.

Az élő anyagnak az életre való törekvését szerintem ugyan összességében pusztítással nem lehet teljesen és tökéletesen megállítani, de nagyságrendekkel vissza lehet vetni. Amikor is a pusztítás után minden kezdődik elölről. De ez a rendszer le fog maradni azokkal a rendszerekkel szemben a fejlődésben, ahol nem volt ilyen pusztítás, illetve pusztulás, hanem folyamatosan tudtak fejlődni.

És a mostani helyzet a Földön az, hogy a kutatások eredményeként folyamatosan gyűlik az ártalmas technikai anyag Pandora szelencéjébe, amely nyitva van, és mindenki azt vesz ki belőle, amit csak akar. Én pedig csak egy egér vagyok a tirannoszauruszok mellett, és elcincoghatom a mondókámat - de még az is meggondolandó... Ezzel viszont egy baj van; az, hogy igazam van. És ha a hatalom és erő az egyik oldalon van, az igazság meg a másikon... Amennyire én tudom, ez a felállás mindig hanyatláshoz vezetett.

És mi lenne az egyesítő elmélet sorsa, ha ilyen körülmények között valamilyen okból mégis fejlődésnek indulna? A jelen állapotokból levonható következtetések alapján valószínűleg megvalósulna az a rémlátomás, hogy intézményt építenének rá, épülettel, fő- és aligazgatókkal, és ahol én csak azért nem buknék meg a saját elméletemből, mert a közelébe sem engednének. Közben pedig pénzért mindenre kapható főnökök és beosztottak megpróbálnának gyakorlati eredményeket kicsikarni belőle, és ez a törekvés előbb-utóbb meg is hozná a rossz gyümölcseit. És én egy ilyen sötét világ építésében vegyek részt? Nem, ez nekem nem kell.

És úgy tapasztaltam, hogy vannak olyan mentalitású emberek is, akikre ráillik az a szlogen, "mi valóra váltjuk rémálmait. De hogy valami jó történjen, olyan nincs."

És emiatt még most is csak azt tudom mondani, hogy sok más mellett az egyesítő elmélet is egy kiváló eszköz arra, hogy feltáruljon az emberi jellemek és jellemtelenségek tárháza. Arra pedig semmi szükség, hogy bűnözők az egyesítő elmélet révén újabb, egyre nagyobb hatásfokú "baltákhoz", pusztító eszközökhöz jussanak. Tehát a helyzet és a döntés egyértelmű.

Az erők eredője, és a szellemi fejlődésem eredménye pedig az, hogy a harmadik évezredben már nem sokáig foglalkozom egyesítő elmélettel. És az csak első látásra lehet paradoxon, hogy miért van ez így jól. És akkor is ez marad a helyes döntés, ha minden sérelmet, gáncsoskodást, fúrást-faragást és a negatív hozzáállás összes formáját elvetem és elfelejtem, mert itt nem csak az én egyéni problémáimról, hanem egy sokkal általánosabb, és közérdekű dologról van szó.

Nevezetesen, hogy a jelenlegi úton haladva az egyesítő elméletnek veszélyes lesz a végeredménye - nagy távlatok nyílnak meg, de nem csak a jobb anyagi lét, hanem a nagy kollektív jobblétre szenderülés vonatkozásában is. És ahogy az emberiség erkölcsileg most áll, persze hogy a második variációból több része lesz, mint az elsőből.

Legyen ez tanulság mindenkinek...

Itt a probléma és egyben a magyarázat az, hogy a technikai út az emberiség jelenlegi szellemi-erkölcsi állapota mellett nem a Paradicsomba, hanem a pokolba vezet. És hány lépés kell még a pokolig? Ezt ugyan nem tudom, de az biztosra vehető, hogy egy lépés nem elég, mert a folyamatok és irányok megfelelő alakulása, valamint némi idő kell hozzá. Úgyhogy a véleményem és a jóslatom az, hogy a következő ezer éves időszakban ki fog derülni, vajon hány lépés kell még, hogy megvalósuljon a földi pokol, és hogy mennyi idő alatt lehet ezeket a lépéseket megtenni. Feltéve itt, hogy az emberek gondolkodásmódja nem változik meg. De hát a bibliai próféciák és Nostradamus jóslatai ellenére sem változott meg... Úgy látszik, hogy a legjobb jósok által kinyilvánított jövőkép önmagában még nem elegendő az emberiségnek azon pálfordulásához, hogy el tudják kerülni azt, amit a jóslat mond.

Én három lehetséges változatról tudok az emberiség harmadik évezredbeli jövőjét illetően:

1. az igen nagy többség megváltoztatja a gondolkodás- és viselkedésmódját a hosszútávú életbenmaradás érdekében, és rövid idő alatt igen jó és okos fiú vagy kislány lesz belőle, olyan, aki tényleg le tud mondani a káros és felesleges szenvedélyeiről, például, a természet és mások leigázásáról és kizsákmányolásáról, a nagyképűségről és önteltségről, a fegyverkezésről, stb.;
2. minden megy tovább mint eddig, amíg csak be nem következik a nagy emberi katasztrófa, néhány megmaradt túlélővel;
3. nem úgy megy tovább minden mint eddig, hanem még rosszabbul, és az utolsó katasztrófa után már nem maradnak emberi túlélők.

Az első esethez komoly és tömeges lelki - gondolkodásbeli változások szükségesek, és nem tudom, hogyan lehetne ezt szép szóval és erőszakmentesen elérni - aki még a dohányzásról sem tud leszokni, az hogyan fog leszokni a bűnök változatos formáiról? És hogy vajon melyiket könnyebb elérni - ezt a kívánt állapotot, vagy pedig egy szomszédos naprendszert? És ami itt meglepő lehet, az a hatalmas tehetetlenség a fejekben a viselkedésmód megváltoztatását illetően. Ha pedig így és emiatt a viselkedésmód előre meghatározható, akkor az már egy determinisztikus mechanizmus. Mert igaz hogy minden dohányosnak megvan az elvi lehetősége a dohányzás abbahagyására, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezt csak egy bizonyos százalékuk tudja megtenni, még azok közül is, akik pedig elvileg akarnák. Emiatt aztán egy csúf determinisztikus jövőképet kapunk, és ezen a téren kellene valami nagy pozitív változásnak bekövetkezni, hogy ez ne így legyen. És én itt csak a "miért"-et tudom, a "hogyan"-t nem. Ezen kívül még azt is tudom, hogy az erőszak erőszakot szül, és ha valaki erőszakkal akarja megállítani az erőszakot, az egy zsákutca. Tehát - legyetek jók, ha tudtok.

A második esethez nem kell különösebben tenni semmit, a jellembeli hiányosságok és a bűnözés jelenlegi szintje is elég lesz hozzá - nálam ez a papírforma.

Az utolsó esethez még bele kell húzni egy kicsit, mert a mostani alapján becsült hatékonysági és rosszasági fok szerintem nem lesz elég hozzá.

Hát ennyire taksálom én az emberiséget? Igen. Ha mást mondanék, akkor hazudnék, márpedig annak itt nincsen helye. Ez az én igazságom - a véleményem az aktuális legjobb tudásom szerint. És ha ez egybeesik a nagybetűs Valósággal - akkor bizony igazam van. Amúgy meg pech. De abban, hogy most hátha tévedek, nem igazán érdemes reménykedni. Máskor, másban igen, de ebben nem. Mert ez nagy és egyszerű dolog. És eleget gondolkodtam rajta. Ráadásul akárhány oldalról közelítettem meg ezt a kérdést, az események és a bennük rejlő rendszer alapján mindig ugyanarra a következtetésre jutottam - nevezetesen, hogy az emberiség a romlottsága és tudatlansága okán a nagy tüzes vég felé közeledik, ahogyan az a Bibliában Péter apostol második levelében meg van írva:

"3,7. A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.

A Biblia szerint kezdetben volt a Vízözön - amit először Isten és a természet produkált, az a sok víz, és kevés tűz volt. Végül pedig a tűzözön következik - amit az ember és a technikája produkál, az a sok tűz, kevés víz lesz. De ez még nincs itt, és el lehetne kerülni... Csak meg kellene hozzá változni szellemileg.

Azt sem árt tudni, hogy a mindent elpusztító és megújító elem a mitológiákban nem a víz, hanem a tűz. Viszont ha valami folyamatosan jó, azt nem kell elpusztítani és megújítani. Csakhogy a földi állapotok és az emberek jellemzője nem az állandó jóság. Így viszont...

Így viszont van itt egy nagy kérdés - az, hogy vajon tényleg el lehet kerülni a próféciák által beígért, nagy pusztulással járó jövőt?

És erre az a válasz, hogy igen, mert még megvan az esély a végzetes katasztrófa elkerülésére. Ez a létező esély pedig azt jelenti, hogy ha mindenki komolyan és nagyon akarja, akkor elkerülhető a tüzes vég. Mert az esély még megvan rá, egy darabig - csak élni kellene vele, és megtartani.

Viszont ehhez képest úgy látom, hogy az új évezred küszöbén az emberek egy része azt hiszi, hogy ostobaságokat írok, és nem lesz semmi baj, nekem viszont egy sárga házban, és ott is valami jól elzárt helyen kellene lennem. Az emberek egy másik részének pedig nem sok ideája van a jövőről, nem tudják hogy mi várható, mert még sohasem gondolkodtak el ezen komolyan. Az emberek harmadik része pedig abban a hitben él, hogy a tüzes vég elkerülhetetlenül meglesz - nem lehet, és nem is kell ellene tenni semmit. Az emberek negyedik része pedig azt mondja: "nem akarjuk a tüzes véget - mit tegyünk?" Erre a kérdésre viszont először is egy másik kérdés a válasz: "mit akartok tenni a többséggel szemben?" És így végül megint a gondolkodásmód megváltoztatásához jutunk el, ami a dolgok alapja, És persze ahhoz is, hogy a többségnek kellene megváltoztatnia a gondolkodásmódját.

És megvan ehhez a szükséges lelkierő és intelligencia mindenki részéről, vagy legalább összesen? Nem úgy néz ki... Viszont ezen múlik a jövő. Az ügy pedig elég rosszul áll, mert ha a jelenlegi helyzetet vesszük alapul, abból a papírforma következik. És itt az események menetét nem a véletlenszerűség, a pénzfeldobásos "fej vagy írás" dönti el, hanem az összességében vett emberi gondolkodásmód és a hozzá tartozó cselekedetek. Ami úgy működik, hogy ha van hozzá elég fej, hogy elmaradjon a beígért vég, akkor elmarad. Ha viszont nincs, akkor marad az írás. És ez így teljesen demokratikus - a többség dönt, és a többség miatt lesz úgy, ahogy lesz.

A javulás útját viszont az jelenti, hogy nem kell beletörődni abba, ami rossz, sem pedig tettekkel táplálni nem kell a rossz véget. És odáig kell eljutni végül, hogy ne legyen a Földön létjogosultsága, vagy pláne szükségszerűsége semmiféle pusztító és megújító tűznek.

Ha pedig ez nem megy, és a gondolkodásmód megváltoztatása és megújítása mégis a beígért, és nagy pusztulás által való módon valósul meg - nos, az a civilizáció, amely a negatív végpontjára jut el a tökéletességnek, teljes mértékben szánnivaló, mert igen nagy gondok vannak az erkölcseivel és az életképességével. És a testi élők számára ennél rosszabb már nincs - a kipusztulásnál mélyebbre már nem lehet süllyedni, lévén ez a fizikai határ.

Nekem viszont a másik végpont a célom, ahol nem tűz van és szenvedés, hanem béke, boldogság és jó közérzet - természetesen pusztulás nélkül.

Viszont azt is tudom, hogy még a tüzes véget is meg lehet ideologizálni, hogy az miért "jó". Nos, akinek ez "jó", elfogadta vagy a cselekedeteivel errefelé halad, az valószínűleg meg is fogja kapni ezt a "jót". Nekem viszont ez így nem jó - nem a negatív végpont a célom, amint már említettem.

Az viszont már nem lenne meglepő, ha a lélektelen és kétélű technika felhasználásával - amelyhez végső soron az egyesítő elmélet technikai elemei is tartoznak - valaki megcsinálná a "gyufát" a nagy tűzhöz. Végül is, már eddig is így volt ez, és "gyufának" már az atombomba sem rossz...

De szerintem lesz ennél még több pusztító eszköz is, mert úgy vettem észre, hogy megvannak ehhez a megfelelő lelkületű emberek. Bár nem ilyen véleménnyel születtem...

És kisiskolás koromban, amikor először hallottam arról, hogyan fog véget érni a Nap, és mi vár a Földre, egyből arról kezdtem gondolkodni, hogy még mielőtt ez bekövetkezne, az emberiségnek el kell hagynia az öreg Földet, és keresni egy másik bolygót, ha fenn akar maradni. Márpedig miért ne akarna? Aztán ahogy fejlődtem, kénytelen voltam észrevenni, hogy vannak itt sokkal közelebbi problémák is, amelyek miatt sokkal előbb és véglegesen kipusztulhat az emberi faj, egyéb fajokról már nem is beszélve. És nem arról van itt szó, hogy a fizikai törvények kegyetlenek és végzetesek lennének - az első számú veszély az emberre az emberben van: az emberi ostobaság és rosszindulat. Vagyis az emberek okozta ártalom a legveszélyesebb, leggyorsabb és leghatékonyabb, ami eljuthat odáig is, hogy végzetes legyen, akár az egész emberi faj kipusztulása szintjén is.

Akinek pedig kétségei vannak afelől, hogyan lenne lehetséges az ilyesmi, leírok itt egy saját sci-fi - horror felvetést, azzal a céllal, hogy ne legyen belőle meglepetés, és ne történjen meg, sem ez, sem pedig valami hasonló változat. A mesterséges vírusok előállításáról már szó volt - és ennek kapcsán itt van egy variáció egy "világvégére".

Tételezzük fel, hogy a XXI. század vége felé sikerül is megalkotni az első mesterséges vírust - ez nem egy merész feltételezés, és lehet hogy meglesz már előbb is. Úgyhogy lépjünk tovább, és tételezzük fel, hogy a XXII. század elején megszületik egy olyan ember, akin végigtapos az élet, és akinek zűrös családi háttere lesz; nem szereti senki, és ő sem szeret senkit. Ilyen emberek most is vannak, nem is kevesen, úgyhogy idáig ebben sincs semmi új. Viszont tételezzük fel azt is, hogy negatív hősünkben megvan az erő, a ravaszság és a zsenialitás, és a hozzávaló ideológia is, hogy bosszút álljon a rossznak talált világon.

Ilyen szerepre már születni kell, mert más számára nem működik, hiába is vállalná fel. De hát eddig is úgy volt, hogy megfelelő emberek születtek a megfelelő helyen - ugyebár Hitler és megszületett... És ha úgy alakul a világ, hogy van benne helye és szerepe egy Nagy Pusztítónak, akkor az ott is lesz, és eredményes lesz abban, amit csinál.

Az is nyilvánvaló, hogy kell ahhoz némi motiváció, hogy valaki teljes szívvel és lélekkel felvállalja a Tökéletes Pusztító szerepét. De hát mennyivel lenne másabb ez az eset, mint mondjuk az önpusztító bombamerénylőké? Nem is olyan nagy ritkaság, hogy valaki egy ügyért feláldozza az életét - és minden mást, és mindenki mást.

Pusztító indítékokat pedig a mai világban sem nehéz összeszedni - ezektől távol maradni sokkal nehezebb...

Úgyhogy haladjunk tovább, és tételezzük fel, hogy negatív hősünk megfelelő motivációval, képességgel és képzettséggel rendelkezik ahhoz, hogy egy lépéssel megelőzte kortársait az időzített vírusok megalkotása terén. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel azt is, hogy negatív hősünk magányos típus, egyedül él, és nem szervez maga köré csapatot a hasonló gondolkodású emberekből.

Viszont természetesen összeszedett annyit a pénzből és világi hatalomból, hogy tervét valóra tudja váltani. Az, hogy sikeres bűnözőként, sikeres vállalkozóként, vagy egyéb módon szerezte a pénzét, most nem fontos, mert a pénzt illetően nem célról, hanem csak egy eszközről van szó.

Tehát negatív hősünk egy idő után gazdag és befolyásos emberré vált. Mert a szándék és a cselekedetek mellett a hatalom és a pénz is alapvető kellékek a nagy pusztításokhoz. Ezért van az, hogy mondjuk Névtelen Nulla hajléktalan guberáló sohasem fog ilyet tenni, még ha akarná sem, mert ebben az állapotában nincs meg hozzá a kellő hatékonysága. És így ő legfeljebb a szűkebb környezetében tud tenni valamit - ameddig a keze elér, fizikailag. Ez pedig a nagy pusztításhoz nyilvánvalóan nem elég.

Emberünk viszont egy multinacionális üdítőital-gyár vezetője és/vagy tulajdonosa lett, ahol munkájához tartozóan különféle üdítőitalokkal kísérletezett. Otthon pedig a vírusokkal. Végül összekombinálta a kettőt: az üdítőitalt és a folyadékban nem pusztuló, influenza módjára terjedő, de halálos időzített vírusokat. Abból is két fajtát, mondjuk a "Péntek 13"-at, és egy két nappal később aktivizálódó másikat. Aztán pedig módot talált rá, hogy az új teremtményeit folyamatosan bejuttassa a palackokba. Aztán csak várt...

És lőn, az adott napokon a népesség száma tetemesen megfogyatkozott, temetetlen holtak álltak hegyekben - de nem pusztult el mindenki. Mert még az influenza-típusú és halálos vírus esetén is maradnak túlélők, a világtól távoli, elzárt helyeken - és az sincs kizárva, hogy vannak kivételesen jó immunrendszerrel megáldott emberek is. Tehát ez így még nem lenne elég, és mondjuk még kombinálni kellene mindezt a pusztítás hagyományos, fizikai módszereivel is... De az biztos, hogy a tökéletes pusztításnak, mint célnak az elérhetősége - az emberek számának növekedése ellenére is - egyre csak közelebb van és lesz, a technikai haladásnak és a hatékonyság növekedésének köszönhetően.

Aki pedig azt hiszi, hogy a következő évezredben nem lehet majd valóra váltani efféle rémtörténeteket, az egy naiv ember - és persze többes számról is lehet szó. És addig jó, amíg nem olyannak jut eszébe az ilyen elgondolás, aki aztán valóra is váltja... Úgyhogy el lehet kezdeni odafigyelni a dolgokra, és aggódni is, hogy később ne kelljen megijedni. És hogy ne kelljen azt mondani végül, hogy már késő...

Mert az például nagyon valószínű, hogy előbb lesz meg a mesterséges vírus készítésére a lehetőség annál, minthogy mindenfajta vírus ellenszerét megtalálnák. És így aztán nagy különbség lesz a támadás és védekezés hatékonysága között. Lehet majd AIDS-mutánsokat és hasonlókat készíteni, de nem lesz ellenük hatásos védelem... És ez azért elég aggasztó perspektíva a jövőre nézve.

Én szóltam...

Tehát, mi lesz később? Lesznek a jövőnek sötét titkai, vagy kibírjuk enélkül is? Rajtunk múlik, egyénileg, és az emberiségen összességében. És elvileg minden rossz elkerülhető...

Ha viszont minden marad úgy ahogyan eddig, akkor marad a papírforma is. Arra nézve pedig, hogy ebben az esetben mikor lesznek meg mindezek, azt tudom mondani, hogy "mire hármat számolok". És ezt most mindenki vegye úgy, hogy isteni kinyilatkoztatásra hivatkoztam, mert nem a saját spekulációm eredménye, hanem úgy került elő a tudatalattimból, ahogy egy próféciához illik - egyszerre csak felbukkant a tudatomban, a bizonyosság érzésével társulva. Az ilyesmi pedig, ha előfordul, elég megbízhatóan szokott működni...

Gondolom, rajtam kívül is elég sokan tapasztalhatták már, hogy a tudatalatti és a tudatfeletti néhány lépessel előrébb jár, mint a tudat.

Röviden ennyit - részletesebben a vm. 1.8-ban.

Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy valamiféle "zsarolásról" lenne szó - szó sincs róla. A szabad akarat és a szabad választás megmarad, ahogy eddig is volt. Ez egy figyelmeztetés, hogy a lehetőségek közül mit nem érdemes választani - csak úgy, mint amikor valaki egy bűnre hajlamos embernek azt mondja, "ha ezt és ezt teszed, börtönbe fogsz kerülni". A "büntetésvégrehajtó" pedig nem én vagyok - se hatalmam, se képességem nincs hozzá. Ez már nem az én feladatom, és éppen ezért, ha akarnám, sem tudnám véghezvinni. Engem a jövő érdekelt, és ennyit tudok erről. Konkrét dátumot pedig felesleges tőlem kérdezni - pontosabban nem tudom, és innentől már a saját véleményemet mondom, a bizonytalanság érzésével arról, hogy mit tartok én valószínűnek. Az utolsó biztos pont az érzéseimben, hogy mindezek nem az én életemben lesznek meg, úgyhogy van még néhány "békés", vagyis átlagos év... És innentől már a saját véleményem következik, az esélyek latolgatásával, és a hozzá tartozó hibaszázalékokkal.

Úgyhogy a "mi fog történni, mikor, és miért" után jöhet a következő kérdés: gyakorlatilag mi okozhatja a Föld tüzes végét? Az általam figyelembe vett változatok a következők:

Természeti katasztrófa;

És ha már minden ismert és lehetségesnek látszó esetet sikerült számításba vennünk, akkor jöhet a következő lépés - végiggondolni azt, hogy mennyi az egyes esetek valószínűsége.

Amennyire én ismerem az emberek idő előtti tömeges pusztulásának okait, a legtöbb embert eddig a fertőző betegségek ölték meg, utána következik az embernek ember által történő pusztítása, és a sor végén vannak a természeti katasztrófák. Viszont nincs kétségem afelől, hogy az ember, mint a pusztítás forrása, át fogja venni a vezető helyet ebben a sorban.

A természeti katasztrófákkal kezdve - a biológusok szerint az élet kb. 4 milliárd évvel ezelőtt kezdődött a Földön. Tehát már 4 milliárd éve jelen van - és közben néha megtizedelődött ugyan, esetleg akár még úgy is, hogy a fajoknak csak a 10%-a maradt életben - viszont az eltelt idő alatt egyszer sem pusztult ki teljesen az élet a természeti katasztrófák következtében. És ha 4 milliárd évet ilyen jól átvészelt a Föld, akkor talán a következő 4 milliárd év sem lesz ennél rosszabb a természeti katasztrófák tekintetében. Ennyi idő alatt pedig az emberi fajnak meg kell tudni oldania a bolygóközi - vagy akár a galaxisközi - űrutazás problémáját, már csak a Nap fogyatkozó üzemanyaga miatt is. És akkor majd megpróbálhatnak egy másik lakható bolygót keresni maguknak az akkoriak, mielőtt még a Napból vörös óriás, utána pedig fehér törpe lenne.

Ha pedig az idegen civilizációk általi külső beavatkozásra gondolunk, akkor arra lehet következtetni - az ufológusok nagy bánatára -, hogy ennek az esélye elhanyagolható. Kívülről - legalább is ismert módon, a szokásos anyagi formában - eddig sem avatkozott be senki a földi történelembe, és nem valószínű, hogy ilyesmire később sor kerülne. Ha egy civilizáció képes rá, hogy a bolygók között közlekedjen, akkor már a békés együttélés képességéig is eljuthatott, és odáig is, hogy ne akarjon beleavatkozni az emberi történelembe.

Ami viszont az emberi katasztrófákat illeti, azok a technikai fejlődésnek köszönhetően a súlyossági fokot illetően folyamatosan fejlődésben vannak, és ezen a téren van új a Nap alatt.

Ezenkívül a régebben elkezdődött folyamatok is eljuthatnak oda, hogy okai legyenek új problémáknak - például 2025-re már súlyos vízhiányt jósol az UNESCO vízügyi bizottsága. És az sem lehet nagy vigasz, ha egy kicsit tévednek, és mindez csak néhány évvel később következik be...

Úgyhogy van okom rá, hogy a következő ezer évet illetően ne a természeti- és más egyéb, hanem az ember okozta katasztrófák miatt aggódjak. A természeti katasztrófák, a földrengések vagy a meteor-becsapódások veszélyesek ugyan, de ezek a veszélyek legalább már ismertek, és nagyjából tudható, hogy mire lehet számítani - például arra, hogy az ilyen katasztrófákban nem következik be komoly növekedés, még akkor sem, ha netán egyes években halmozottan fordulnának elő. És hogy például a meteor-becsapódás problémája mindig aktuális marad ugyan, de most vannak ennél sürgősebb esetek is.

A nagy probléma a katasztrófák területén, amit sürgősen meg kell oldani - az, hogy hány ember okozta katasztrófa fér bele a 4 milliárd évbe? Száz év alatt két világháború, növekvő hatékonyság mellett? Ez oda vezet, hogy ilyen feltételek mellett az emberiség már a következő ezer évben keresztet vethet magára, mert így már a következő száz évben egy világháború is elég lesz ahhoz, hogy... Ezt nem akarom tovább boncolgatni, és remélem így is belátható, hogy ez így kész öngyilkosság. És erre jó lenne minél előbb, mindenkinek rájönni. És ha még a következő 900 évet, és a pusztulás összes lehetőségét is hozzátesszük ehhez, akkor nyilvánvaló - nekem legalábbis - hogy a jelenlegi úton haladva sikeres lesz az önpusztítás.

És ha logikailag nézzük, akkor sem egy apokaliptikus fantáziaképről van szó, hanem a jelenlegi helyzet szerint ez lesz a jövő valósága. Ehhez mindössze néhány ismert tényezőt kell figyelembe venni, úgyhogy nem egy komplikált esetről van szó. Hozzátéve, hogy abban az esetben van ez így, ha minden úgy megy tovább, mint eddig, számottevő irányváltoztatás nélkül, azaz, a paraméterekben nem fordul elő semmi rendkívüli és figyelembe nem vett változás. És amint már szó volt róla, ezt a képet nem csupán a logika igazolja, hanem minden eddig megszerzett élettapasztalatom és megérzésem is, úgyhogy furcsa lenne, ha nem ezt mondanám. És nem tehetek jobbat, minthogy ezt mondjam, valamint hogy megoldásokat keressek a problémákra, és másokat is erre buzdítsak.

A misztikus szinkronicitás- és egyéb esetekre az életemből itt most nem akarok külön kitérni - legyen elég annyi, hogy voltak, és ezek az emberi tudat felett álló módon hitelesítik az általam elmondottakat a helytelen viselkedésről, a tüzes végről, és a kettő közötti összefüggésről. A következő verzióban már leírom ezt is - valószínűleg egy "Függelék" részben, mert elég hosszú a történet.

Ami pedig a dolgok tisztán logikai részét illeti, gondoljon mindenki arra, hogy egy pálya meghatározásánál az A és B szakasz ismeretében minden egyszerű esetben meg lehet határozni a C szakasz alakulását, az eddigi pályát meghatározó törvényszerűségek alapján. A fent említett egyszerű esetnek, az emberiség sorsa további alakulásának, pedig csak három fő alkotóeleme van: a hatékonyságnövekedés, az erkölcsi színvonal, és a bölcsesség foka. Ez utóbbi kettő nem teljesen független egymástól, és a bölcsesség foka itt mint meghatározás, a jó és helyes döntések arányát jelenti a rosszakhoz képest, a hosszú távú életbenmaradás szempontjából.

Tehát az egyszerű képlet:

Nem akarok komolyan a matematika területére tévedni, és mindenféle becsült viszonyszámokat behelyettesíteni ebbe a képletbe - de ha a kőbalta hatékonysága 1, és az akkori erkölcs és bölcsesség foka is 1, akkor azért meg lehet saccolni, hogy mi a helyzet ma a hatékonyság és az erkölcsi színvonal meg a bölcsesség arányával, és hogy később mi várható, ha minden úgy halad, mint eddig.

Az egész lényege itt az, hogy a növekvő hatékonyságot csak az erkölcs és bölcsesség szorzata ellensúlyozhatja úgy, hogy a pusztulás foka és esélye a 0-hoz közelítsen.

Hogy mit képes technikailag megvalósítani az emberiség, az az intelligenciájától függ, és így érhető el a nagyobb hatékonyság is. Viszont hogy mindezeket a dolgokat mire használja, az az erkölcsi színvonalától függ. És aki kíváncsi a jövőre, annak mindkét tényezőt figyelembe kell vennie.

Ha viszont valaki arra gondol, hogy ha a zsákutca vége felé tartó úton a nagy emberi katasztrófában mondjuk 10 milliárdos lélekszám mellett elpusztul a népesség 90%-a, akkor a maradék 1 milliárd még bőven elég az újrakezdéshez - nem ilyen "egyszerű" a helyzet. Kezdhetjük akár azzal is, hogy ebben az esetben minden túlélőnek fejenként kilenc halottat kellene sürgősen eltemetnie, és ha az akkori lehetséges hatótényezőkre is gondolunk, akkor nyilvánvaló, hogy még ez a túlélőmennyiség is fogyatkozni fog a várható további hatások, a járványok, sugárzások és a tömegpusztítás egyéb más velejárói miatt. Tehát az 1 milliárd itt nem a végleges szám, és esetleg lecsökkenhet akár olyan kritikus szintre is, hogy a fajfennmaradás már a mennyiséget illetően is problémát okozzon. Úgyhogy ez a mennyiségi-matematikai személet itt nem igazán használható.

És van még egy másik probléma is, nevezetesen, hogy vajon a nagy emberi katasztrófa idején egyben marad-e a Föld, vagy pedig darabokra hullik? Ezt az utóbbi esetet ugyan ma még elég nehéz elképzelni - de ha a pusztítás hatékonyságának fejlődésére gondolunk, akkor belátható, hogy csak idő kérdése, és egyszer ez is menni fog majd.

Ez utóbbi esetben viszont valószínűleg kipusztul az emberi élet a Földről, illetve a maradványairól. És hogy maga az élet továbbra is fennmarad-e a Föld egyes darabjain, és hogy esetleg például a nagy túlélő képességgel rendelkező baktériumok alkotnak-e valamilyen többsejtű életformát később, az akkor már felettébb oxigénszegény és kozmikus sugárzásoktól nem védett légkörben, az már egy másik kérdés, amely legfeljebb csak akkor érinti majd az emberi fajt, ha valahol akad még ember, akiknek lehetősége van ezen gondolkodni.

Bár az valószínűnek látszik, hogy a hatékonyságnak ilyen pusztításhoz szükséges foka mellett az ember már legalább a Marsra el tud jutni - viszont közben változatos formában megmarad az esély azon bolygók tönkretételére is, amelyek az emberi betelepülés számára még szóba jöhetnek. És így a Mars is a Föld sorsára juthat. Éppen ezért az a véleményem, hogy a Marsot meg kellene hagyni érintetlen állapotban, mint tartalékbolygót, vészhelyzet esetére. És közben már született egy olyan terv, hogy nukleáris fűtőanyaggal kellene felmelegíteni a Marsot. Nekem is van egy ezzel kapcsolatos emberiségellenes elképzelésem, mert ez olyan könnyű - a Földön keletkezett összes nukleáris hulladékot a Marsra kellene szállítani, hadd fűtse a bolygót. És miért ne legyen a Marsból is egy nagy szemétdomb, ha már a Földből is az lett? Tiszta szerencse, hogy még nincs olyan eszköz, amivel nagy mennyiségű hasadóanyagot a Marsra lehetne juttatni... A Napba juttatott földi hulladékkal viszont kibékülnék, leszámítva az árát, meg a célba juttatás kockázatát. A Nap már úgyis egy nagy kohó, meg hasad is, és a földi hulladék nem sokat osztana-szorozna benne. Fénysebességgel alig nyolc és fél perc alatt oda is lehetne érni, és nehéz eltéveszteni a célt, úgyhogy ideális lenne... És talán lesz is majd egyszer, ha sikerül hozzá kialakítani egy valóban biztonságos rendszert valamikor.

Összefoglalva: minden fajta katasztrófának van valami kis elvi esélye, viszont a választékból az emberi katasztrófa valószínűsége kiugróan magas.

Ezen belül az emberi katasztrófa okait két csoportra oszthatjuk: a véletlenekre és a szándékosokra. A szándékos pusztításnak persze valamivel nagyobb valószínűsége van, mint a véletlenszerűnek, de ez az utóbbira sem csekély az esély.

A természettudományos kísérleteknél és a véletlenszerűségnél maradva, ha minden jól megy, 2000 márciusában el fog dőlni, hogy lehet-e aranyionok közel fénysebességre való gyorsításával és ütköztetésével fekete lyukat csinálni, és ha igen, mekkorát?

Vannak akik tartanak ettől a kísérlettől - mi lesz, ha olyan jól sikerül, hogy a keletkező fekete lyuk elnyeli a Földet? De engem csak a sorban valahányadik utána következő kísérlet aggaszt. És az sem nyugtat meg igazán, hogy - minő szerencse - az már vélhetően nem fog beleférni az életembe. Egyébként azok a fizikusok is, akik már ettől a kísérlettől is tartanak, a benne rejlő kiszámíthatatlan és ismeretlen hatásoktól félnek, mert ami az eddigi ismeretek alapján tudható, amiatt nem kell aggódni.

Én azt mondom, hogy "csináljátok meg, de ez legyen az utolsó". Mert ez a mostani még csak egy csecsemőkorú kísérlet az anyagátalakításnak és energiafelszabadításnak újabb, a jelenlegieknél hatásosabb változatai felé. Vajon hallgatnának rám a kísérletezők? Mert nekik is van saját fejük, amelyről - biztosra veszem - azt gondolják, hogy jobb mint az enyém. Még ebben is. Tehát, ez itt az én véleményem volt.

És tekintve hogy ezt a dátumot már sikeresen túlhaladtuk, és a Föld még mindig megvan, ugyanúgy ahogy eddig, tapasztalati úton a kísérlet szerencsésnek mondható. Feltéve, hogy nem halasztották el megint, amiről én nem tudok... Így van ez, ha valakinek nincsenek naprakész információi.

Viszont vannak egyszerűbb dolgok, amihez nem kell naprakésznek lenni, mert viszonylag lassan történnek. Az emberi történelem globális alakulása is ilyen. És ha valaki nem értené azt, hogyan lehet egyszerű egy olyan dolog valaki számára, amelynek már most hat milliárd alkotóeleme van - nos, úgy, hogy a hatmilliárd ember cselekedeteiből könnyen meg lehet kapni azt az átlagot, amit erkölcsi színvonalként és a bölcsesség fokaként be lehet helyettesíteni abba az egyszerű, de azért használható képletbe, amiről már szó volt. És ha a számítógép nem is, az emberi agy képes arra, hogy ilyen nagy számok esetén is a valóságot kellő módon tükröző analíziseket és szintéziseket képezzen, és ez megfelelő a globális jóslathoz.

Az a kérdés viszont még nyitott, hogy vajon mennyi idő telik el egy probléma felvetésétől a cselekvésig az emberiség vonatkozásában? És mikor lesz az, amikor már mindenki felismeri a probléma jelentőségét? Mert az ember okozta technikai katasztrófák elég gyorsan és viszonylag váratlanul szoktak bekövetkezni, nem hagyva elegendő időt az észlelés után a változtatásokra. Ezért a bajok megelőzése érdekében át kellene térni az utólagos tapasztalatot adó "próbálkozás és tévedés" régi módszeréről a bölcs előrelátásra.

Persze mindez amit itt leírtam, még nem jelenti azt, hogy ne érhetnének olyan vádak, miszerint én dramatizálom a dolgokat, méghozzá feleslegesen, mert valójában nincs is semmi probléma. Vagy hogy van ugyan némi probléma, de eltúlzom. Vagy hogy amiket én itt állítok, azok a felületes ismereteimből származó felületes megállapítások, és nem kell komolyan venni őket.

Erre röviden csak azt tudom mondani, hogy majd az idő eldönti, kinek van igaza, hozzátéve ehhez még R. East mondását is: "Az időnek megvan az a rossz szokása, hogy akkor bizonyít, amikor már késő".

Egyébként sem tartom korrektnek az emberiség értékítéletét, mert abból az látható, hogy egyes problémák jelentőségét felnagyítják az ügyben illetékesek (pl. a dátumváltás, Y2K), másokat pedig lekicsinyelnek (pl. a Csernobili atomkatasztrófa) az érdekeik szerint. A laikusok pedig nincsenek abban a helyzetben, hogy át tudnák látni, mi a tényleges helyzet, és csak az idő haladtával kiderülő végeredményre hagyatkozhatnak.

Akkor mi a megoldás?

A gondolkodásmód felismerésen alapuló önkéntes megváltoztatása a megoldás a helytelen értékítélet és a helytelen út problémájára - és ez működik, feltéve, hogy van felismerés, és a kellő szándék is megvan a változtatásra. És hogy hová és merre kellene változnia a gondolkodásmódnak? Természetesen a magasabb erkölcsi színvonal irányába. Hogy ne a pénz és az anyagi javak megszerzése legyen az uralkodó motiváció, és hogy mindenki le tudjon mondani az olyan cselekedetekről, amelyek erkölcstelenek, beleértve ebbe az öncélú, az életet és a környezet épségét veszélyeztető technikai haladást is.

A változtatásra és a változásra pedig mindenkinek megvan a lehetősége.

Kezdetben én is gondolkodás nélkül elfogadtam azt a sztereotípiát az elméletet és a technikai alkalmazását illetően, hogy amit csinálok az jó és hasznos - ez a munka a tudomány fejlődését, a tudomány pedig az emberiséget és az életet szolgálja. De minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban kezdett megváltozni erről a véleményem. Végül pedig arra jöttem rá, hogy hagytam magam becsapatni ezzel a technikai úttal, amelyen az emberiség nagy része jelenleg is halad, és amely szerint minél több technikai ismeretünk és a technikai eszközünk lesz, annál boldogabbak leszünk, és így jutunk el végül a Kánaánba. Vagy a pokolba, mert ez is egy létező lehetőség - jöttem rá valamivel később.

A pokol felé haladásban viszont nem akarok segédkezet nyújtani.

Arról, hogy ez miért a pokol felé vezető út, lesz még szó később -, most inkább arról ejtek néhány szót, hogy miért nem akarok segédkezet nyújtani ezen az úton. Persze van akinek ezt nem kell magyarázni, mert ösztönösen úgy is tudja - de ez itt most a tudatos magyarázat helye.

Tehát, ha valamely emberi cselekedet okát kutatja valaki, akkor alapesetben mindössze annyi a dolga, hogy a motivációt kell megkeresnie. És mi jöhetne most nálam szóba, ha tovább haladnék ezen az úton? Leszámítva a már említett naiv hitet, motivációként maradna az erkölcsi tudatlanság, a becsvágy, az önzés, a hatalomvágy, a pénzszeretet, az egó-érvényesítés, a megalománia és más negatív vonások. És ez nekem nem tetszik - és azok az emberek sem igazán tetszenek, akiknek ilyen tulajdonságaik vannak.

Úgyhogy én azt mondom a technikát illetően - nem az a baj, hogy az ember tud például dinamitot készíteni és alagutat tud robbantani vele a sziklába, hanem a robbanószerek ártalmas felhasználása a probléma, ami szintén lehetséges. És nem technikaellenes vagyok, hanem a technika erkölcstelen felhasználását ellenzem, akár olyan módon is, hogy ha ez még nem megy, akkor inkább addig ne is legyen ilyen kétélű technika. Vagyis, ha rajtam múlna, "betiltanám a kőbaltát és a konyhakést is" - de még inkább az ön- és közveszélyes embereket...

És miközben az egyesítő elmélettel foglalkoztam, arra kellett rájönnöm, hogy már megint a társadalmi piramis technikai részét építgetem, ahelyett hogy a stabilitást növelő alapokkal foglalkoznék, és aztán esetleg az elmélet révén még én járulok hozzá a nagy tűzhöz. Ilyen célom pedig nincs. Az viszont a céljaim közé tartozik, hogy a technikai továbbhaladás létező veszélyeire felhívjam a figyelmet.

És ha az emberiség rendületlenül a vesztébe halad - márpedig úgy látom, hogy ezt teszi - akkor legalább ne miattam és általam tegye. Keveset tehetek, mert kevés dolog van a hatáskörömben, de az igen, hogy mivel foglalkozok, és mivel nem. A dilemmám pedig az egyesítő elmélettel kapcsolatban az, hogy ha továbbra is araszolgatok ezen az úton - még egy kicsit, még egy kicsit - akkor majd egyszer csak sok lesz, mert valaki túlzásba vitte. Nem feltétlenül én, lehet más is, aki felhasználta ezt a munkát. És akkor egyáltalán nem az valósul meg, amit én akartam, hanem valami olyan, amiben én csak egy eszköz vagyok egy rossz cél érdekében. És erre már "nem"-et mondok.

Úgyhogy lehet hogy az élet nem áll meg, de én igen, és nem írok továbbfejlesztett változatot az egyesítő elmélet bizonyos részeiből. Új verziókat pedig csak azért írok, hogy az eddigi dolgok még egyértelműbbek és világosabbak legyenek, de újabb technikai vonatkozású előrehaladás nélkül a kritikus területeken.

És hogy melyek a kritikus területek? Az anyag-antianyag és az energianyerés összes új formája. Annak oka pedig, hogy még a kis mértékű energianyerés is kritikus terület, az, hogy minden energianyerés kis méretekben és kis mértékben kezdődött. A sok kicsiből persze sokan megmaradnak törpének továbbra is - néhányan viszont óriások lettek, és lesznek. Az újabbak pedig egyre csak nagyobbak, mint az előzők voltak...

Ezért annak, aki egyesítő elmélettel akar foglalkozni, ajánlom a bölcs megfontolást és döntést, az önmérsékletet, és a veszélyes dolgokról való lemondást, mert minden más nem erő, hanem gyengeség, amely végzetes következményekkel jár.

Beleértve ebbe a körbe saját magamat is - nekem is meg kell küzdenem mindenféle dilemmákkal. Elsősorban azzal, hogy kinek is szól ez a stoptábla? Hol kell megállni? Hány méterrel az útkereszteződés előtt? Mert az első lépések az új energiaforrások és az anyag-antianyag kutatásánál sem veszélyesek. És amíg az autó nem dugja az orrát a kereszteződésbe, addig nincs baj. De ehhez azt is tudni kell, hogyan kell egy kereszteződést megközelíteni. És azt én is tudom, hogy az én első lépéseim a kereszteződés felé még nem okoznak katasztrófát. Ha viszont később bekövetkezik, akkor meg elmondhatom, hogy bár ne tettem volna meg azokat az első lépéseket sem.

És az anyag-antianyag kérdése ugyan alapvető az egyesítő elméletben, mert közel van a természettudományos "torta" közepéhez, az ős-okhoz, viszont mint tudományos ismeret, a veszélyessége okán "Pandora szelencéjé"-be tartozik, ezért az a jó, ha a következő évezredben még megmarad fehér foltnak. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell törődni ezzel a területtel - nagyon is oda kell figyelni rá, hogy ki mit csinál ott, és nem szabad hagyni, hogy pusztításra hajlamos zseniális koponyák szakterülete, vagy a privilégiuma legyen.

Tehát nem az a megoldás, hogy minden jobb érzésű ember kivonuljon a technikának a pusztítás szempontjából kritikusnak ígérkező területeiről, mert akkor megmarad a rosszabb érzésűeknek. Ehelyett nagyobb társadalmi ellenőrzést kell gyakorolni a technikai kísérletek és fejlesztések felett, mert nem néhány ember belügyéről, hanem nagyon is sokakat érintő dolgokról van szó. Az ilyen kontrollhoz viszont a jelenlegi társadalmi berendezkedések nem megfelelőek. Pedig jó lenne, ha nem egy nagy katasztrófa utáni utólagos felismerés lenne az, hogy szükség van ilyen kontrollra...

Ez jellegét tekintve ugyanaz a problémakör, mint amikor egy balesetveszélyes útkereszteződést a megtörtént balesetek után próbálnak megváltoztatni - de itt még az is egy kérdés, hogy utólag lesz-e még mit egyáltalán megváltoztatni?

Ha pedig a problémához való pozitív hozzáállás helyett a negatív hozzáállás, az elhallgattatás és tiltás valósul meg, az biztos jele annak, hogy már elkezdődött a végső visszaszámlálás, mert összeállt az a halálos csapat, amely tudatosan vagy tudatlanul, de a nagy pusztulás ügyét szolgálja és védi. És ha ezt a problémát nem sikerül megoldani ésszel, akkor már mindenki nyugodtan ülhet ölbe tett kézzel, mert a harc ugyanúgy a nagy pusztuláshoz vezet.

Én pedig úgy vettem észre, hogy a tudomány és a technika területén az átlagosnál is nagyobb számban vannak jelen önző, másokat elnyomó és kirekesztő emberek. Ezért a jövőbeli kilátások nem igazán jók. Ide tartozik még, hogy minden diktátor elnyomó, és minden elnyomó gonosz. Ha pedig egy jövőbeli diktátor rátalál technikában járatos párjára, akkor ugyanaz valósul meg, mint ami Hitler, Sztálin, Pol Pot, vagy Idi Amin Dada uralma alatt is volt a XX. században, de egyre hatékonyabban - a zsarnok, az őt kiszolgálók serege, és a nép pusztulása.

Az emberi történelem pedig azt bizonyítja, hogy az emberi eredetű össznépi békétlenség, ostobaság és rosszindulat szintje folyamatosan megvan a háborúkhoz és egyéb más emberi eredetű pusztításokhoz és pusztulásokhoz, amelyek így - hihetetlen, de mégis így van - kellő stádiumba jutva már elkerülhetetlenül meg is valósulnak. És ilyenkor az egyes ember már legfeljebb csak a saját, és esetleg a szűkebb környezete túlélési stratégiájának ügyében tehet valamit.

Az is megállapítható, hogy az emberi történelem eseményeinek menetében igazából csak egy dolog változott az idők folyamán jelentősen: a módszerek és eszközök hatékonysága. És érzik ezt a politikusok és tanácsadóik is, aminek eredményeképpen a második világháború óta minden háborúzó fél sikeresen tartózkodott a jelenlegi leghatékonyabb fegyvertől, az atombombától. De meddig? Mi a garancia arra, hogy ez így is marad? Én akárhogy nézem, nem látok erre semmi garanciát. Pedig nagy megnyugvás lenne, ha lenne ilyen. Ahhoz viszont sok mindennek másképpen kellene működnie a társadalmi szervezeteket, meg az egyéni és össznépi gondolkodásmódot illetően.

Ami az egyéni felelősséget illeti - a technika kétféle felhasználási módja miatt nekem is meg kellett tanulnom, hogy válogatnom kell, mert nem minden ismeret közzététele szolgálja az életet. És az ilyen, nem az életet szolgáló ismereteknél a legerkölcsösebb állapot a tudatlanság, vagy ha valaki mindent tudni akar, akkor a hallgatás. Egy erkölcsös világban például nyugodtan közzé lehet tenni a védett madarak élőhelyeit, de a jelenlegiben ez igen hátrányos lenne a védendőkre nézve. Ez de facto így van - a tényekhez pedig teljesen felesleges a valóságtól elrugaszkodott idealista elméleteket fabrikálni, amelyek azt próbálják bizonygatni, hogy "de nem is úgy van, és bűnözők pedig nincsenek, én ellenben rosszhiszemű vagyok".

Azt is tudom, ha én nem is foglalkozok tovább az erő és anyag határterületeivel, majd megteszi más, mert nem mindenki úgy gondolkodik, ahogyan én. De ez kivétel nélkül minden bűncselekményre igaz - majd megteszi más. És ha már megakadályozni nem tudom, akkor legalább ne én legyek az, aki megteszi. És még jó, ha tisztázni tudom magam a "bűnpártolás" vádja alól. De én most is azt mondom, hogy "emberek, figyeljetek oda, hogy mit csináltok, mert nem mindennek lesz jó vége".

Aki pedig nem akarja meghallani... Ennyit áll módomban megtenni, ha nem elegendő, akkor is.

És hogy egy fokkal még rosszabb legyen ez az egész, az emberiség "történelmi lépései" egyre gyakrabban olyan helyzetekhez vezetnek, amelyben "logikus", azaz megindokolható következő lépés gyanánt a pusztítás - miközben mindenki tudja, hogy a pusztítás rossz és helytelen. De már, úgymond, "nincs más választás", azon az alapon, hogy az eddigi pusztítást csak egy még nagyobbal lehet megállítani. És ha már elég hatékonyak hozzá a fegyverek, akkor ebben a sorban az utolsó lépés lehet a totális pusztítás. Így pedig mindig lehet indokot találni a minél hatásosabb tömegpusztító fegyverek kitalálására, elkészítésére és alkalmazására. És ilyenkor fontos cél az, hogy minél nagyobb legyen a kinyerhető és irányítható energia, mert annál hatásosabban lehet vele pusztítani vele az élőt és élettelent.

És így lehetnek az atombombagyártók "békeharcosok" egyesek ideológiáiban. A "fegyverrel védjük a békét" szlogen a bukott szocialista rendszerben is ismert volt -, aztán a fegyverek időnként elsültek, néhányak meghaltak - és persze mindez szigorúan a béke érdekében történt.

Ebből is látszik, hogy a béke fogalma mennyire relatív ezen a Földön - sok oka lehet annak, hogy az emberek nem ölik egymást éppen, vagy csak kevésbé, egy még rosszabb állapothoz képest. És így békeharcos lehet abból is, aki a kisebbik rosszat cselekszi. Azt viszont nem is olyan könnyű eldönteni - ha az emberi szellemi ítélőképesség határáig igazságosak próbálunk lenni, akkor sem - hogy mikor, kinek, mi a kisebbik rossz. Ha arra gondolunk, hogy Hitler is valószínűleg bevetette volna az atombombát, ha lett volna neki, akkor ehhez képest összességében mégiscsak jobb volt, hogy az amerikaiak csinálták meg, és használták fel... De milyen béke az, amelyben fegyverkeznek, lőnek és bombáznak? Ez csak amolyan földi, erőegyensúlyon vagy elnyomáson alapuló, amelyben mindig adódik valamilyen ok a gyilkosságokra és a háborúkra. A normális helyeken viszont olyan béke van, hogy nem kell miatta meghalnia senkinek - a béke egyszerűen azt jelenti, hogy az adott helyen mindenki békességben és életben marad, az emberi kor legvégső határáig. De ha belegondolok, azt látom, hogy nem sok ilyen normális hely van a Földön... És azok az országok, amelyek eddig szerencsésen kimaradtak a háborúkból, továbbra is csak a szerencséjükben bízhatnak, mert garancia az nincs rá.

Ami pedig az újabb tömegpusztító fegyverek fejlesztését illeti, ehhez jelenleg, a XX. század végén csak az első világban - USA, Japán, és Nyugat-Európa - van meg a megfelelő ismereti és anyagi-technikai háttér. De ez a kör szélesedni fog majd, mint ahogyan atombombával rendelkező országból is egyre több van - Kína, India, Pakisztán... és aztán lesznek még többen is, gondolom.

Ami pedig az egyesítő elmélethez elég szorosan kapcsolódik, az az anyag-antianyag kérdése. Véleményem szerint ezen az úton haladva néhány száz év alatt gyakorlati eredményként el lehet jutni az anyag-antianyag bombáig is. És természetesen először az antianyag-bomba valósulna meg, mert az atombomba-készítés - már csak technikai okokból is - mindig könnyebb, mint a békés célú felhasználás.

Jó szándékú ember viszont nem akar atombombát készíteni, se hidrogént, se neutront, se antianyagosat, se semmilyet. De mivel nem csak ilyen emberek vannak a Földön, ezért 100% annak a valószínűsége, hogy valaki fog újabb típusú bombákat csinálni, nemzeti érdekre, vagy akármire hivatkozva, mihelyt meglesznek hozzá a fizikai alapok, és technikaiilag lehetséges lesz. A bomba készítésének megindoklása már nem nagy kunszt, és szerintem bármilyen középszerű hivatalnok tudna egy vagy több látszólag elfogadható indokot találni rá.

Éppen ezért a jelenlegi helyzetben csak úgy lehet az ilyen dolgoknak igazából elejét venni, hogy aki az ismereteinél és képességeinél fogva képes lenne újabb technikai fegyverek megalkotására, az ne állítsa a tudását a fegyverkezés szolgálatába, semmilyen okból és apropóból. Éppen azért, mert könnyebb okot találni erre, mint lemondani róla.

Én persze kedvezőbb helyzetben vagyok itt a nyolc általánosommal, mint egy sokdiplomás és széles körben ismert agytröszt, mivel kevesebb kísértésnek kell ellenállnom. De mindenkinek megvan a maga próbatétele - van akinek több, és van akinek kevesebb.

Aki pedig aggódik, az ne tőlem tartson, mert a technikai katasztrófákat és az újabb tömegpusztító fegyvereket az államilag kiképzett fehérgallérosok soraiból kikerülő emberek fogják megcsinálni, ahogyan ez eddig is volt.

Én pedig kifejezetten szerencsésnek érzem magam, hogy nem vagyok senkinek sem lekötelezve - azt hiszem, tudat alatt mindig is vágytam erre a szabadságra, még ha sok vonatkozásban hátrányos helyzettel jár is.

Van egy japán mondás, mely szerint, "ha vesztünk, nyerünk". Ők tudják, hogy miért mondják - rájöttek valamire. De én is... És azt mondom, hogy a technika, amely külső fejlődés, nem oldja meg az emberek erkölcsi problémáját, amelyhez belső fejlődés kell. Mert az belátható, hogy az emberek nem lettek jobbak attól, hogy ma már bunkósbot helyett sorozatlövő fegyverekkel és atombombákkal tudják pusztítani egymást. Jobbak akkor lesznek, ha mindezeket nem teszik meg, annak ellenére, hogy technikailag meg tudnák tenni. Mert a technikai eszközök alkalmazásával az emberi hatékonyság növekedett csak, nem pedig az emberi minőség. És ez meg is mutatkozik az emberek közérzetében...

Gondoljuk csak meg: az egyesítő elmélet megalkotása végül is egy technikai probléma megoldása lesz. A lelki problémák viszont ettől még megmaradnak, és megmarad a legfontosabb probléma: a gondolkodásmód megváltoztatása. E nélkül viszont az egyesítő elméletből származó ismereteket néhányan rossz célokra fogják felhasználni. És ez az, amiért a technikai élet képviselői előtt a lelkipásztorok állnak az értékrendem csúcsán - ők foglalkoznak ugyanis a legfontosabb kérdéssel, amely a legközelebbről érinti az emberi közérzetet, és a hosszú távú életbenmaradáshoz szükséges erkölcsi alapok megteremtését. Mert a legfontosabb az, hogy rendben legyen az emberek lelkivilága. Ha ez megvan, akkor már a technika alkalmazása is megfelelő és helyénvaló lesz. E nélkül viszont a technika a megnövekedett hatékonyságú pusztítás eszköze marad a továbbiakban is, egészen a földi élet egészét érintő végzetes dolgokig.

Ez pedig egy összetett probléma - nemcsak a technikával és fejlesztőivel van gond, hanem azzal a társadalmi formával is, amelyben élnek. Elsősorban az, hogy a mai, anyagi javakra éhes fogyasztói társadalom nem illeszkedik a természet rendjéhez, és nem egy "végtelen" ideig fennálló, hanem egy nagyon is véges rendszerről van szó, amely minél közelebb kerül a véghez, annál kevésbé lesz élvezhető. És jelenlegi társadalmak többségének gazdasági struktúrája olyan, hogy az elsőrangú fogyasztó igények kielégítése után a tizedrangú, a századrangú és az egyre lényegtelenebb emberi igények kielégítése következik, amely sor a korlátozó tényezők nélkül végtelen lenne, akárcsak a baktériumok szaporodása. De a ló másik oldala, a diktatórikus koplaló-társadalom sem jó, bár a sok hátrány mellett annak az életformának az az egy előnye legalább megvan - legalábbis, ha Észak-Koreára gondolunk - hogy lassabban teszi tönkre a környezetét. Hogy akkor milyen lenne az ideális társadalom? Az egy magas erkölcsi szinten álló, önmérséklő fogyasztói társadalom lenne, amely nem zsákmányolja ki a környezetét, és nem csinál szemétdombot a bolygóból amelyen él, hanem környezetbarát körforgó rendszereket valósít meg, és lenne olyan intelligens technikailag, hogy a fogyatkozó nyersanyagokat más bolygókról, vagy anyagátalakítással pótolni tudná. És ha már valakit nem elégít ki a fán ücsörgés környezetbarát módszere, akkor ilyen rendszer lehet a következő természetbarát, körforgó rendszerű alternatíva. De ez még odébb van, és csak akkor válhat valóra, ha nemcsak a szükséges technikai, hanem a szükséges erkölcsi színvonal is meglesz hozzá.

A gazdasági rendszer távoli rózsaszínű jövője után most térjünk vissza az időben közelebbi állapotokhoz - gondolkodjunk el a fegyverkezést és a háborúkat illetően, és tegyük fel, hogy nem szomszédos vagy kevésbé szomszédos államokról, hanem csupán szomszédos vagy kevésbé szomszédos emberekről van szó. És ha egy napon az egyik szomszéd megjelenik egy géppisztollyal, és azt mondja a közeli vagy távolabbi szomszédjának, hogy "Ide nézz, milyen új fegyverem van - de ha jó leszel, és úgy viselkedsz, ahogyan én akarom, akkor nem fogom felhasználni ellened, nem kergetlek ki a házadból, és nem öllek meg" - akkor a másik szomszéd leglogikusabb - és törvényes - cselekedete az, hogy elmegy a rendőrségre és feljelentést tesz életveszélyes fenyegetés miatt. És persze géppisztoly mint technikai eszköz helyett állhatott volna itt új típusú bomba, vagy bármi más egyéb, amivel hatékonyan pusztítani lehet.

Ugyanez a szituáció az országok esetében viszont már úgy néz ki, hogy Nobel békedíjakat osztogatnak azért, ha az egyik ország államvezetése nem indít háborút a másik ellen, holott módjában állt volna ezt megtenni. És hogy a fenyegetett ország, rendőrség (azaz nagyobb jelen lévő erő) hiányában maga is fegyverkezésbe kezd.

De ettől még, a magasabb rendű megítélést tekintve, ahol nem az erő, hanem a logika és az igazság számít, az egyik eset a lényegét tekintve ugyanaz mint a másik, és a mérce is ugyanaz lesz. És a béke és békétlenség szempontjából két egymást fegyverrel sakkban tartó illető nem lesz egyenlő azokkal, akik soha senkire sem fogtak fegyvert. Mert az utóbbiak még csak elképzelhetők mint békés együtt élők, és egy jobb világ tagjai, az előbbiek viszont túl közel állnak ahhoz az anyagi-állati létformához, ahol az erő, a terület- és zsákmányszerző harc dominál.

A végső következtetésem pedig az, hogy ez a világ még nem érett meg arra, hogy az anyagról és az energiáról újabb, sorsdöntő ismeretek birtokába jusson, mert olyan fejletlen még, hogy ezeket a saját- és mások kárára is felhasználja.

Egyszerűen fogalmazva: kisgyerek kezébe kés és olló, morálisan fejletlen emberiség kezébe nagy hatásfokú energiafelszabadítás és antianyag nem való, mert biztosra vehető, hogy kárt tesz vele magában vagy akár másokban is. És az nem lenne jó, ha a kozmikus történelemben megjelenne a "Naprendszerbeli barbárok hódító támadása az eddig békében élő fejlett civilizációk ellen" című fejezet.

És pedig utólag hálás lehetek mindenkinek, aki letérített erről a megkezdett útról, bármilyen szándékkal, és bárhogyan tette. Most már én is azt mondom, Isten őrizz, hogy én itt gyakorlati utakra tévedjek.

Mindenesetre nem sokan támogattak ebben az elméleti munkában sem - a segítség maximuma az volt, hogy néhány érdeklődő ember a saját nézőpontjából vette szemügyre ezt a témakört, és így a "több szem többet lát" alapján olyan dolgokat is észrevettek, amelyeket én nem, tehát így valamivel közelebb kerültünk a tényleges valóság megismeréséhez - vagy másképpen fogalmazva, a példabeli elefánt újabb aspektusaihoz. És az is tény, hogy nem találtam összesen két embert, aki javasolni merte volna ezt a munkát arra, hogy pályázat legyen belőle a Soros Alapítványnál. Nem megnyert pályázat, hanem csak egy sok közül. És abban az időben ez a rész még nem is volt benne... De végül is nem baj, hogy néhányan keresztbe tettek, és valamilyen érdekből kifolyólag "elüldöztek " erről az útról, mert most már tudom, hogy az elméletből származó későbbi gyakorlati eredményekre én sem lettem volna büszke. Ami pedig a keresztbe tevést, illetve a segítőkészség hiányát illeti, azon nem lehet csodálkozni egy olyan országban, ahol erősen jelen van a viccbeli "azt kívánom, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is" hozzáállás.

Közben pedig megnyugtatok mindenkit, akit amiatt kerített volna hatalmába a nyugtalanság, hogy vajon ismerem-e az elme önigazoló mechanizmusáról szóló megállapítást - igen, de ezzel együtt is magasabb rendű állapotnak és döntésnek tekintem azt, ha valaki még ezer évig "nem"-et mond az ilyen irányú kutatásra a Földön, és csak akkor mond majd "igen"-t, ha már az emberiség morális színvonala minden kétséget kizáróan alkalmas lesz arra, hogy a tudományos ismereteket csakis jó-oldalúan, tehát sohasem az ártalmas módon használja fel.

És erről az a véleményem, hogy minden befolyásolás, testi és lelki ráhatás ellenére mindenkinek van elég szabad akarata ahhoz, hogy eldöntse, melyik oldalra áll. Bár az is igaz, hogy a testen keresztül sok lelket meg lehet zsarolni így vagy úgy - de nem mindegyiket. És az a kívánatos és üdvözítő, hogy az utóbbiak minél többen legyenek. Még ha lemondással és kellemetlenséggel jár is.

"A hívőnek minden hasznára válik Krisztusban" - írta Pál apostol. Ezt a tételt pedig eddig még nem sikerült megcáfolnom. Mert ha, teszem azt, valaki meghal, bármilyen balszerencsésen is - volt-e valaha is alkalma eddig, hogy ennyire közel kerüljön Istenhez? Ha pedig valaki ilyenkor a pokolhoz kerül közelebb, biztos hogy nem Krisztusban járt, hanem a bűnben, és nem arról a fajta hívőről van szó, akit Pál apostol említett. És azt hiszem, nekem is hasznomra vált ez a tanulókör azáltal, hogy sikerült lemondanom egy szenvedélyemről, a válogatás nélküli kutatásról, ami megítélésem szerint az adott helyen végül több kárt okoz, mint hasznot.

És itt már nem az én egyszerű esetemről van szó, hogy "amíg nem tudom visszatartani a fejletlen emberiséget attól, hogy a konnektorba dugja az ujját, addig nem kísérletezek a villanyárammal", hanem arról, hogy lényegében már mindenki "be van kötve a kísérletezők áramköreibe", és ez az idő haladtával egyre nyilvánvalóbbá válik.

Milliók egy miatt? Nem.

És itt akár abba is hagyhatnám - csakhogy nem feledkeztem meg az ígéretemről, és most arról lesz szó, hogy az emberiség jelenlegi útja, a technikával meg a növekvő hatékonysággal, a változatlan erkölcsi színvonal és a rossz döntések aránya mellett, miért a pokol felé vezető út.

Ahogyan én látom, a technikának két nagy veszélye van: az egyiket a balul sikerült kísérletek és a gondatlanságból eredő balesetek jelentik, a másikat pedig a kikísérletezett dolgok ártalmas célú felhasználása. Ezen kívül vannak még egyéb veszélyek is: a technikai eszközök gyártása és használata miatti környezetszennyezés, a nyersanyagok fogyása, valamint a technika használatából eredő elkényelmesedés. És ezeket mind a technika alkalmazásának köszönhetjük. Persze ha nem lennének meg az előnyök a másik oldalon, ez aligha történt volna így - de most már mintha kezdene egyensúlyba kerülni a mérleg, sőt, átbillenni...

Igaz, manapság még azt lehet mondani, hogy a technikai eszközök általában véve több hasznot hajtanak, mint amennyi kárt okoznak. Viszont ha kárt okoznak, akkor rendszerint nagyot. Az üzemi- közlekedési- és otthoni technikai balesetekben elhalálozottak ezt már igazán tudják... De a mindenre elszántak erre még mindig azt mondhatják, hogy "ez benne van a pakliban". Csakhogy a valódi fejlődést és a növekvő biztonságot az jelentené, ha nem növekedne a kockázat a természetes állapotokhoz képest. Ehhez képest viszont egyre több veszélyforrás van benne a pakliban... A technikai eszközök gyarapodásával a kockázati tényező csak növekszik, pedig a legtöbb ember szeretné ezeket a kockázati tényezőket mellőzni az életéből - persze lehetőleg a technika megtartásával. És ez az, ami most nem megy. És az sem jó út, ha a pakli növekedésével az emberiség élete vagy halála egyszer csak egy nagy és életveszélyes kísérlet tétje lenne...

Az említett két közvetlen és fő veszély közül tehát az egyik a kísérletezés az anyaggal és energiával (vö. csernobili kísérlet) - ami pedig utána következik, az a felfedezett jelenségek tudatos felhasználása a pusztításra. A dolgok ezen részét illetően, a fordított világokban - ti. ahol a rossz szándékúak többen vannak a jó szándékúaknál - fizikával foglalkozni egyértelműen azt is jelenti, hogy a pusztítás eszközével foglalkozni, mert biztosan lehet arra számítani, hogy lesznek olyanok is, akik az erő két lehetséges felhasználási módjából a sötét és ártalmas oldalt fogják választani. És még esetleg büszkék is lesznek rá. Meg egyébként is jövedelmező a pusztító oldallal foglalkozni, mert az erkölcstelen világokban van rá kereslet, és minél erkölcstelenebb egy világ, annál nagyobb.

Aki pedig azt hiszi, hogy ebből a pusztító körből könnyen ki lehet maradni, az gondolja meg, hogy Einsteinnek és a relativitáselméletnek eredetileg csak igen távoli kapcsolata volt az atombombával (a tömeg-energia egyenlet révén) de végül még ezt a pacifista lelkületű embert is sikerült belekeverni a konkrét dologba. És erről mondta Einstein, hogy egy hibát követett el életében; azt, hogy aláírta az atombomba megvalósítását javasló, Rooseveltnek küldött levelet.

Az is könnyen belátható, hogy az államot képviselők közül sokaknak az a vágya és érdeke, hogy az adott ország katonailag minél ütőképesebb legyen. De az állam nem én vagyok, és az én vágyam az, hogy minél kevesebb fegyver legyen a Földön, mert nemcsak hogy vannak, de időnként felhasználásra is kerülnek. És persze nem áll szándékomban újabbak gyártásához elméleti vagy gyakorlati módon hozzájárulni.

Ha pedig szélsőségesen pacifista vagyok, ezt annak tudatában teszem, hogy vannak olyanok is akik viszont nem ilyenek, sőt... És azért vagyok és lehetek teljes mértékben háború- és hadseregellenes, hogy a nézetekből álló egyensúly minél közelebb kerüljön ahhoz az állapothoz, amelyet jónak tartok. Ami nem a tökéletes védtelenség állapota, hanem a jelenleginél sokkal magasabb fokú erkölcsé és intelligenciáé.

Aki pedig azt mondja, hogy a technikai fejlődést úgysem lehet megállítani a Földön - annak igaza van. Az én problémám viszont az, hogy ha nincsenek meg azok az erkölcsi alapok, amelyek biztosítanák, hogy a technikai fejlődésnek a katasztrófa helyett egy jobb élet legyen az eredménye, akkor mégiscsak az a legjobb amit tehetek, hogy nem veszek részt ebben a technikai fejlődésben.

Mert aki időt nyer, az esetleg életet is nyer. És szerintem a szakadékveszélyes úton a gyorsítás helyett inkább fékezni kell. Ez persze leginkább attól függ, hogy ki ül a volán mögött: a hosszú távú életbenmaradás híve, vagy egy hazárdjátékos - vagy akár egy eltökélt öngyilkosjelölt?

Véleményem szerint az emberiség jelenlegi erkölcsi-szellemi színvonala mellett a nagy katasztrófára biztosan lehet számítani, és valamilyen nagy pálfordulásnak, a jelenlegi útról való letérésnek kell megtörténnie, hogy ez elmaradjon.

Ezért az álláspontom a helyes arányok, és a helyes értékrend visszaállítása érdekében az, hogy a technikai fejlődésből kevesebb, az erkölcsi fejlődésből több - a következő évezredben ez a jó út.

A jelenlegi földi gyakorlat szerint viszont ez éppen fordítva van...

Például jó-e a kollektív életbenmaradás szempontjából, hogy vannak a Földön atombombák? Erre egyértelműen az a válasz, hogy nem. Akkor miért vannak mégis? Azért, mert az egyik nemzet fölébe akar kerekedni a másiknak, és a másik is az egyiknek. Ezen az állapoton pedig csak a gondolkodásmód megváltoztatása segíthet. De az is csak akkor, ha kivétel nélkül mindenki megteszi. Mert elég ha csak egy ország folytatja a fegyverkezést, és máris van oka a többinek is, hogy visszatérjen ehhez az állapothoz. Viszont így a tökéletes zsákutcához lehet eljutni, mert ha egy ország nem fegyverkezik, akkor van rá esély, hogy meg fogja támadni egy fegyverkező ország, ha pedig mindenki fegyverkezik, akkor annak a megállapításnak az ideje jön el, hogy a fegyverek azért vannak, hogy időnként elsüljenek. És harmadik variáció, az eddig járt úton való visszafordulás, "a vissza a fára" sem megoldás az egyedi esetet tekintve, mert ez ugyanaz lenne, mint a nem fegyverkező ország sorsa.

Ha pedig megvan rá a technikai lehetőség, hogy gombnyomásra el lehessen pusztítani a világot, akkor el fog jönni annak a kérdésnek a felvetése is, hogy "miért ne pusztuljon el egy rossz világ?" Ehhez nem nehéz indokot találni - például azt, hogy amelyik világot gombnyomásra el lehet pusztítani, az már eleve nem lehet jó. Logikai értelemben pedig negatívnál a semmi is jobb, mert közelebb áll a jóhoz (vö. "jó ember, amikor alszik").

És eddig a csak fegyverekről volt szó - ezen kívül pedig van még a gazdaság és az emberi közérzet zsákutcája is. És egy boldog kor eljöveteléhez ezeket a lelki csatákat még mind meg kell nyerni, mert különben csak a pusztulás, és az utána való esetleges újrakezdés lehetősége marad.

Én úgy látom, hogy a jobb világot a jelenlegi gondolkodásmód mellett nem, de egyébként más gondolkodásmód alapján el lehet érni. Tehát nem törvényszerű, hogy a technikai fejlődés miatt minden társadalomnak el kellene pusztulnia, mert megvan rá a fizikai lehetőség, hogy az erkölcsileg fejlett, intelligens társadalmak el tudják kerülni a technikai fejlődés útján lévő csapdákat.

Manapság viszont még az a jellemző, hogy a természettudománnyal foglalkozók a kutatásaik során elérnek bizonyos eredményeket, és utána valakik ad hoc döntenek azok felhasználásáról. Arra kell viszont törekedni, hogy a rögtönzés helyét átvegye a bölcs előrelátás. Az egyesítő elmélet esetében nagyon fontos, hogy ez így történjen - még a dolgok konkrét megvalósulása előtt tudni kell, hogy miből mi következik.

Nekem pedig van okom aggódni másokért, mert tudom, hogy milyen veszélyes ez a technikai játék. Pusztító felhasználás, végzetes hiba - és ezek ellen nem látszik még semmi garancia. És az egyed természetes halála, vagy egy faj kipusztulása - az bizony nagy különbség, és két különböző dolog.

Azt pedig feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy a boldogság lelki hozzáállás, és nem a technika függvénye. És ha a technika már nemcsak a boldogság, hanem az össznépi túlélés esélyeit is rontja, akkor épp ideje abbahagyni a vele való foglalkozást, és áttérni a boldogítóbb és békésebb dolgokra - a technikai fejlődés helyett az erkölcsi fejlődésre, hogy az arányok megfelelőek legyenek a túléléshez, sőt, azon túlmenően a boldogabb és békésebb élethez is.

Ennél jobb ötletem nincs.

Végül, ha kérhetek valamit az egyesítő elmélet kapcsán egyáltalán - akkor azt, hogy mindenki gondolkodjon el a felvetett problémákon, és a nagy kollektív értékvesztés elkerülése és a helyes világkép meglelése céljából próbálja meg azt tenni, amit mindjárt az elején, a Copyright-ban, és itt, az Utóirat-ban leírtam. Mert így mégiscsak több köze lesz az elméletnek és a hozzá kapcsolódó dolgoknak az értelemhez és az örökkévalósághoz, mint az értelmetlenséghez és a hiábavalósághoz.

Felhasznált / ajánlott irodalom

Filozófia az ókortól az újkorig  

Diószegi György: A BÖLCSELET EREDETE Gondolat zsebkönyvek Gondolat, Bp., 1979

Lengyel Dénes: ÚJKORI BÖLCSEK NYOMÁBAN Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1987

Pais István: ANTIK BÖLCSEK, GONDOLATOK, AFORIZMÁK Szerzői kiadás, Bp., 1993

Legújabbkori filozófia és filozófiai összefoglaló  

FILOZÓFIAI KISLEXIKON Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1976

Albert Ducrocq: AZ EMBER REGÉNYE Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1979

Victor András: AZ EMBER AZ IDŐBEN ÉS A TÉRBEN Kozmosz Könyvek, Bp., 1980

Kisfaludy György: A TEREMTÉS ÜZENETE Aquapol Kft., 1991

Dr. Erich Übelacker: AZ IDŐ Tessloff és Babilon Kiadó, Bp., 1993

Éter  

Leopold Infeld: EINSTEIN műve és hatása korunkra Gondolat, Bp., 1959

Werner Heisenberg: VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK Gondolat, Bp., 1967

Jánossy Lajos: RELATIVITÁSELMÉLET ÉS FIZIKAI VALÓSÁG Gondolat, Bp., 1969

Albert Einstein: VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK Gondolat, Bp., 1971

George Gamow-John M. Cleveland: FIZIKA Gondolat, Bp., 1977

Lánczos Kornél: EINSTEIN ÉVTIZEDE 1905 - 1915 Magvető, Bp. 1978

Simonyi Károly: A FIZIKA KULTÚRTÖRTÉNETE Gondolat, Bp., 1981

A. B. Migdal: AZ IGAZSÁG KERESÉSE Gondolat, Bp., 1989

Fizika  

Nemák Béla: ELEKTROTECHNIKA Németh József, műszaki könyvkiadó, Bp., 1934

Sztrókai Kálmán: A TERMÉSZET TITKAI NYOMÁBAN Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Bp., 1940

RÁDIÓTECHNIKUSOK ZSEBKÖNYVE Nehézipari Könyv- és folyóiratkiadó Vállalat, 1954

RÁDIÓTECHNIKAI KISLEXIKON Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1959

L. D. Landau - J. B. Rumer: NEHÉZ KÉRDÉSEK - Mi a relativitáselmélet? Móra, Bp., 1961

Dr. Eduard Rüchardt: A LÁTHATÓ ÉS LÁTHATATLAN FÉNY Gondolat, Bp., 1962

George Gamow: A FIZIKA TÖRTÉNETE Gondolat, Bp., 1965

Edwin F. Tailor - John Archibald Wheeler: TÉRIDŐ-FIZIKA (Spacetime Physics) Gondolat, Bp., 1974

Helmut Linder: ATOMENERGIA Gondolat zsebkönyvek Gondolat, Bp., 1975

Walter R. Fuchs: AZ ELEKTRONIKA VILÁGA Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1976

Károlyházi Frigyes: IGAZ VARÁZSLAT Gondolat zsebkönyvek Gondolat, Bp., 1976

Fercsik János: A RELATIVITÁSELMÉLET SZEMLÉLETE Magvető Könyvkiadó, Bp., 1977

Katona Zoltán: ELEMI RÉSZEK Gondolat zsebkönyvek Gondolat, Bp., 1978

Albert Einstein: A SPECIÁLIS ÉS ÁLTALÁNOS RELATIVITÁS ELMÉLETE Gondolat, Bp., 1978

FIZIKA 1977, 1979-80 Szerkesztette: Abonyi Iván Gondolat, Bp.

A. Sz. Potupa: UTAZÁS AZ ELEMI RÉSZECSKÉK VILÁGÁBA Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1980

Alfred Kastler: AZ A KÜLÖNÖS ANYAG Gondolat, Bp., 1980

Dr. Szalay Béla: FIZIKA Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1982

Niels Bohr: ATOMFIZIKA ÉS EMBERI MEGISMERÉS Gondolat, Bp., 1984

M. I. Kaganov - I. M. Lifsic: KVÁZIRÉSZECSKÉK Gondolat, Bp., 1984

R. P. Feynman-R. B. Leighton-M. Sands: MAI FIZIKA Műszaki könyvkiadó, Bp., 1986

Simonyi Károly: ELEKTRONFIZIKA Tankönyvkiadó, Bp., 1987

Jurisits József-Paál Tamás-Venczel Ottó: FIZIKA I-VI. Szakközépiskola Tankönyvkiadó, Bp., 1990

Steve Parker: ISAAC NEWTON ÉS A GRAVITÁCIÓ Magvető, Bp., 1993

Dr. Erich Übelacker: MODERN FIZIKA Tessloff és Babilon Kiadó, Bp., 1993

Hans Breuer: SH ATLASZ - FIZIKA Springer Hungarica Kiadó Kft., Bp., 1993

Bernhard Bröcker: SH ATLASZ - ATOMFIZIKA Springer Hungarica Kiadó Kft., Bp., 1995

Verőczei W. Ernő: ÚJ FIZIKAI ÉS ASZTROFIZIKAI ELMÉLETEK Robottechnika Könyvkiadó Kft., Bp, 1996., és Magyar Elektronikus Könyvtár, Fizika polc, UJFIZIKA.ZIP

Dr. / ifj. Zátonyi Sándor: FIZIKA 6 OPTIKA, MODERN FIZIKA, CSILLAGÁSZAT Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1998

Az Univerzum története CD-ROM Ransom Publishing (Stephen Rickard) 1998, magyar nyelven: Tipotex, 1999

Csillagászat  

Joachim Herrmann: SH ATLASZ - CSILLAGÁSZAT Springer Hungarica Kiadó Kft., Bp., 1992

METEOR CSILLAGÁSZATI ÉVKÖNYV 1995 Magyar Csillagászati Egyesület, 1994

Élet, biológia, szerves kémia  

Kontra György - K. Bócz István: AZ EMBERI TEST KÉPEKBEN Gondolat, Bp., 1964

AZ EMBERI TEST A modern orvostudomány eredményeinek áttekintése Gondolat, Bp., 1968

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KISLEXIKON Akadémiai Kiadó, Bp., 1971

Editha Thomas-Hermann Thomas: A NÉGYMILLIÁRD ÉVES ÉLET Gondolat, Bp., 1978

Heinz Raubach: A MOLEKULÁK REJTÉLYE Gondolat zsebkönyvek Gondolat, Bp., 1979

Berend Mihály: GENETIKAI ÁBÉCÉ Gondolat zsebkönyvek Gondolat, Bp., 1980

Szalay László-Ringler András: BIOFIZIKA Tankönyvkiadó, Bp., 1986

Benedek István: AZ ÖSZTÖNÖK VILÁGA Minerva, 1987

Erich Lange: METAMORFÓZISOK AZ ÁLLATVILÁGBAN Gondolat, Bp., 1988

Dr. Lénárd Gábor: BIOLÓGIA I-IV. Gimnázium Tankönyvkiadó, Bp., 1989

Dús Magdolna-Egely György: TITOKZATOS ERŐK TUDOMÁNYA? Háttér, 1989

Volker Storch-Ulrich Welsch: EVOLÚCIÓ Springer Hungarica Kiadó Kft., 1995

Dr. Kónya Józsefné: KÉMIA I. Szakközépiskola Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1997

Isten és lélek  

Percy Harrison Fawcett: A MATO GROSSO TITKA (p-p. 262-263) Gondolat, Bp., 1962

Raymond A. Moody: ÉLET AZ ÉLET UTÁN Ecclesia, Bp., 1988

A. C. B. Szvámi Prabhupáda: A TÖKÉLETES JÓGA The Bhaktivedanta Book Trust, 1989

A. C. B. Szvámi Prabhupáda: AZ EREDETI BHAGAVAD GÍTÁ The Bhaktivedanta Book Trust, 1989

TIBETI MISZTÉRIUMOK Pesti Szalon Könyvkiadó, Bp., 1990

A. C. B. Szvámi Prabhupáda tanítványai: VISSZATÉRÉS The Bhaktivedanta Book Trust, 1991

SZENT BIBLIA Fordította Károli Gáspár Magyar Biblia Tanács, Bp., 1991

TIBETI HALOTTASKÖNYV Háttér Kiadó, Bp., 1993

Dr. Baktay Ervin: SZANÁTANA DHARMA Arkánum Szellemi Iskola, Sopron, 1993

TIBETI TANÍTÓK TITKOS TANÍTÁSAI Fordította Dr. Hetényi Ernő    Trivium Kiadó, Bp., 1994

Schmidt József: BUDDHA ÉLETE, TANA ÉS EGYHÁZA Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995

Swami Nirvedananda: HINDUISM AT A GLANCE Ramakrishna Mission, Calcutta Students Home, 1998

Egyéb  

H. Steinhaus: MATEMATIKAI KALEIDOSZKÓP Művelt Nép Könyvkiadó, Bp., 1951

Lewis Carroll: ALICE CSODAORSZÁGBAN Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1974

Hajnal Imre: Gimnázium - MATEMATIKA I-IV. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995

Czapáry Endre, Némethy Katalin: Szakközépiskola - MATEMATIKA I-IV. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996

Raymond Smullyan: A HÖLGY VAGY A TIGRIS? és egyéb logikai feladatok Typotex, Bp., 1997

Előző   Tartalom