Címlap

[TÖREDÉKEK]

Nyári, könnyü szellők,
lányok közt szökellők
szoknyákat libbentők -

játsztok a bokorban,
szalmaszállal porban
boldog gyermekkorban.

*

Hizlalt eső kapirgál
  a vastetőn -
csak kotyogj, vén tyúk s immár
  költsd ki az én időm.

Te drága anya, tojj s költs
  tojásokat,
aranyos, kék, piros, zöld
  gyönge nappalokat!

S én addig várok. Pénzem
  nincs semmire.
Szivem ver és ráz; érzem,
  hogy' száll a pihe.

Ráz, ver. Borongva, hetykén
  elhallgatom.
Ez a csavargó gondja
  a lukszusvonaton.

Esik, esik fecsegve
  s hol ott, hol itt,
mint hálót hal, szelecske
  rángatja szálait.

*

Hétért - magamat kérdem -
  adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
  ki játszhatott.

*

Tollászkodik a sárga lomb
A mennyek langy asszonya hervad
s az ellágyuló őszi talajon

Az ellágyuló őszi talajon
végighever a hervadt levegő

*

távol tar ágak szerkezetei
tartják keccsel az üres levegőt.

Nedvesedik mélán az elhagyott
homokbánya, nagy fekete lukak
lélegzenek s a kezdő csillagok
békadudára járják táncukat

Lesz-e nap holnap, mely békét igér?
És végre munka, mely nem gyötrelem!...
Az ágakról, mint fátyol, lóg a szél,
a szürkület. Én nagyon szeretem.

*

A csipogó árnyakból fiókáit
  összegyüjti a szürkület.
Már ég a lámpa, de még nem világit -
  ami fehér volt, szürke lett.

Az ég szine, mint könnyü női ingben
  kék s rózsaszin selyempapir.

1934