Szegénység szennylepleiben
én nyughatatlanul bolyongtam,
sírt, mint a gyermek, a szivem,
víg nép közt egyedül borongtam.
Hol az ágy, melyben megpihen
e fáradt lélek? - Kiáltottam:
Smá Jiszróel!
És leste szolga a szavam,
selyempárnán, hűséges nővel
számláltam marhám, aranyam,
gyarapodtam ésszel, erővel
s amikor adtam, boldogan
mondtam magamban s emelt fővel:
Smá Jiszróel!
És most is akármi jöhet,
dicsőség, sok pénz, nagy betegség;
akárki vethet rám követ
és bár halálos ágyam vessék,
a véghetetlen szeretet
szavát kiáltom, bármi essék:
Smá Jiszróel!
1934 [?]