Még csak a negyedik százada járta, hogy a magyar nép Árpád alatt elfoglalta Magyarországot. Két király ült egyszerre a magyar trónon: II. Endre és fia, IV. Béla. – Túros is volt annak a lónak a háta. – Már akkor nagy volt a panasz az adószedők ellen. – Izsmáel fiainak nevezték őket, más néven meg bolgároknak. Annyi bizonyos, hogy pogányok voltak. Még a pápa is felszólalt ellenük függő pecsétes levelében. – (Derék, becsületes pápa volt!) – A pénzverés is az ő kezükben volt: az ország egész kincsesháza. Nagy volt velük a veszedelme a királyoknak is, a nemességnek is, a papságnak is, meg a népnek is.
Hanem mindezekhez a bajokhoz semmi köze sem volt a székely nemzetnek. A székelyek nem jöttek Álmos fejedelemmel meg a hét vezérrel ide be honfoglalni. – Őket még Attila ősapánk hun anyától származott fia, Csaba hagyta itt a maguk országában: ahol már ők ötszáz esztendeje otthon voltak, mikor a „Hetumoger” bejött; nem is keveredtek belé az ősmagyar anyatörzsbe, mint az imitt-amott lappangó jász, palóc, avar, úz ivadék; se nem települtek közé, mint a kun, besenyő, kazár, hanem szövetséget kötöttek vele, erős föltételek mellett. A szövetség két kőpajzsra felvésve, ószékely betűkkel, ott őriztetik Buda várában: nem abban a Buda várában, ahol a magyar királyok székelnek a Duna mellett, amit még csak mostanában kezdtek el építeni Béla király parancsára, hanem abban, amit Attila testvére építtetett a Küküllő partján, ahol a nagy Zandirhám tartotta fejedelmi udvarát Árpád idejében.
E kőbe vésett szövetség azt mondja, hogy a székely nemzet soha senkinek pénzbeli adót nem fizet, még a magyar királynak sem, és senkitől parancsolatot el nem fogad, még a magyar királytól sem! Egy szabadság van a világon: ez a székely szabadság! Ezért a szabadságért cserében aztán övé a nagy tartozás: védni Erdélyország határát. – Nagy kötelesség! A havasokon túl már Ázsia. Onnan jön a minden vad népek vízözöne.
Hanem ezt a nagy munkát végezte is aztán a székely nemzet emberül. Minden ember katona volt: még az asszonyok is. Amely székely faluban az asszonyok fátyolos konty helyett fekete süveget viselnek, ez annak az emléke, hogy az asszonyaik a férfiakkal egy sorban ütötték az ellenséget. Ha összeszedték magukat, százezer embert állítottak fegyverbe, s azoknak fele lovas volt. Upolet rabonbán alatt a krími tatár szultánt, Athlen Girait a Fekete-tengerig kergették, ott fogták el seregestől. Fegyveréről, lováról s egy hónapra való eleségről minden ember maga tartozott gondoskodni. – Elég nagy adó volt ez! Az elpazarolt vért számba se vették: az ingyenbe ment.
De még azonkívül nagy terhük volt az erődítmények fenntartása. Az volt az erősség! Ide jöhetnének a hadverők várharcok rendszerét tanulmányozni. Nem várnégyszög, de vártömkeleg volt itt felállítva. Ha abba az ellenség beletévedt, úgy ott szorították, mint az ördögöt a boszorkány ákombákban. Ha a támadás a háromszéki róna felől jött, akkor ott állt a berohanó előtt a síkság közepén kiemelkedő Várhely: abba ütötte bele a szarvait, s amíg azt öklelte, addig ráözönlöttek minden oldalról a székelyek lovas dandárai; ha otthagyta a várat, s mélyebbre hatolt, akkor ráeresztették a mesterséges tavak vizeit, amiket gátakkal felszorítva tartottak a hegyeik közt. Ez a hadifortély még az agathirsok hagyománya volt Erdélyben. – Ha pedig a Rétynek került a betörő had, hogy a sziklavárakat kikerülje, ott várt rá a legnagyobb veszedelem. Az egy kietlen homoksivatag az erdők közepett, ahol nem lakik más, mint az elátkozott ördögök, meg azoknak a boszorkány szeretőik; azok, meg a lidércek belecsalogatják a vakmerő betolakodót a feneketlen dágványokba, hol a sívó homok alatt morotvás lápvíz lappang: a sellők, a vízitündérek a lovagot ménestül együtt lehúzzák a süppeteg homok alá, s ha valakit ottkap az öreg ördög, a Nemere, úgy eltemeti fövényfelhőivel, hogy csak a dárdája hegye látszik ki a buckából. S aztán amerre csak szem lát, egyik hegyhát a másik után, csupa rengeteg őserdő, ami tele van bölénnyel, medvével, még párduc is tanyázik benne, s a fertelmes sokatevő; ahogy a székely daliák nyakából lefüggő háti bőrök bizonyítják.
És aztán mindezen a süppedő morotván, e sívó homokbuckáson vonul végig a Honárka, egy széles magas töltés, egyenes irányban, keresztül a berkeken, bozótokon; aztán fel a hegytetőknek a rengeteg erdőkön végig; odább már Kakasbarázdának híják, majd odább Csörsz árkának, Tündérek útjának, Ördög szántásának, Óriás töltésének. Nem is készíthette azt más, mint óriás. Igenis, az az óriás, aki egész Európát végiglépte. Minden lépése egy csatatér volt, minden pihenője egy elpusztult város; ahová a kezét letette, ott egy nép elmúlt. A mesemondók Attilának nevezik; a magyarok Etelének. Az ő rabnépei készítették a hihetetlen sáncokat végig emberjárhatlan országokon, hogy szabadon legyen tartva a hunok előtt a hadak útja.
Most aztán ezt az utat őrizni a székelyek hivatala.
*
A „Fergettyűvár” egy messze kimagasló hegyfokon áll a rétyi nyír kietlen bejárata előtt; a szirtfokot két rohanó hegyi patak veszi körül, a Borosnyó és a Kurta.
A hegyorom legmeredekebb pontját koronázza egy kerek, egyszerű, óriás rakású kőfal, s azon belül van egy torony, mely ezt a kőfalat egészen betölti. A torony hasonlít a világítótornyokhoz: csakhogy megfordított idomban; nem középen karcsú s alól-fölül széles, mint a tengeri jeltornyok, hanem a közepén kiöblösödő, mint egy korsó, s aztán teteje is van, mint a korsónak. A torony körülete hatvan lépés, a magassága, amilyen csak egy szál fenyőé lehet.
Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhvel borítva, körös-körül rikító zöld már a rézrozsdától.
Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol nem látszik. Hanem ahol a teteje a párkányát éri, ott van rajta körös-körül egy sor ablak: éppen mint a csurgómáknak a tokján. Azoknak némelyike nyitva van, némelyik pedig csukva. Éjjel a nyitott ablakokon tűz világít keresztül.
S ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog. Azért a neve „Fergettyűvár”.
Ennek a toronynak az ablakaiból végiglátni egész Háromszéken, az Olt völgyén: Szent-Lélektől Kökösig, Zágontól Zalánig, s aztán be a bodzai völgybe, s a Fekete-Ügy helységeire. Valamint hogy aztán ennek a toronynak az ablakaira rálátnak a Biharc-hegytető váráról, aminek „Ordítóvár” a neve, másfelől Szacsva váráról, harmadik felől Barabás váráról, ahonnan azután egy ordítással jelt lehet adni Bodza várába, s a hatalmas központi sasfészekbe, Várbércre. – A Fergettyűvár a székelyek távírója. A nyitott és csukott ablakok tudatják a hírt a szomszéd várak őrtállójával, aki a jeleket rovásra faragja, s a várnagynak átadja. Ha porfelleg vagy vésztűz tűnik fel a távolban, azt a Fergettyűvár azonnal tudatja a körülfekvő várakkal, s elébb, mint a támadó megjelent a háromszéki síkon, készen álltak az elfogadására az ekeszarvát karddal, kopjával felcserélt harcosok.
Ilyen körben forgó várak vannak még Eresztevénynél, az „óriások pincéje” fölött; Aldobolyon a Vecel-tetőn, s Bikfalvánál a „Csigaváron”. A Fergettyűvár egészen székely találmány. Ennek a népfajnak a vízhajtotta szövőszéktől a zengedező kútig mindenhez van esze. S a nyilak és kővető gépek korszakában a Fergettyűvár nevezetes hadi furfang. Annak nem lehet a kapuját betörni, mert nincs kapuja. Azt nem lehet kanócos nyilakkal felgyújtani, mert rézzel van körül befedve. Azt nem lehet lábfokkal megostromolni, mert alul-felül keskeny, derékban domború, s aztán nem áll egy helyben, mindig forog, mint a fergettyű. Ez a tündérmesebeli „Kakassarkon forgó rézvár”.
De hát mi forgatja ezt a kakassarok körül? Ez a kérdések kérdése.
Az önmozgógép még nincs feltalálva. – Talán belülről állati erővel hajtják körül, talán bivalyokkal, ahogy a szárazmalom kerekét, vagy éppen embererővel, tán igába fogott férfiak egész csoportja tolja körbe folyton-folyvást, éjjel-nappal ezt a nehéz alkotványt, egymást felváltva a sanyarú, egyhangú rabmunkában, míg mások azalatt ott gunnyasztanak a réztető ablakai mögött, a szemeik előtt folyvást körben forgó, nagy tájképre meredve, mely hegyeivel, völgyeivel, folyóival, erdejeivel, falvaival, váraival soha meg nem áll, jobbra elmegy, balról megint visszatér: – hogy jelt adjanak valakinek a parancsszavára, amit a távolban megértenek. – Hogyan kerültek azok ide be? Ki hozta őket ide? Hogyan látják el őket étellel, itallal? – Mit véthettek ezek, hogy ilyen elkárhozottak robotjára lettek elítélve? – Miféle csáb, varázslat, kényszerítés bírja őket arra, hogy ezt a keserves erőlködést szakadatlan folytassák, soha félbe ne hagyják? Ki az, aki ezeknek parancsol, s kik azok, akik engedelmeskednek?
A fénylő rézzöld torony messze kimagaslik a sötétzöld erdők közül, nappal fénylő fehér, éjjel izzó tűzszemeivel őrködve, mint egy örökké éber szörnyeteg, a világ fölött.
Másféle torony még nem látszik a vidéken. A legelső keresztyén egyházat, aminek tornya is van, most építették fel Torján, de az a hegyektől nem látszik ide.
Csak olyankor van pihenése a Fergettyűvárnak, mikor beborítja a felhő, mikor elfekszi a tájat a köd. Ez neki az alvás ideje.