Régóta hallottam én ezt a nevet emlegetni a házunknál, de nem sokat ügyeltem rá.
Gyakran, mikor egyedül voltunk a feleségemmel, jött az inas vagy a szobaleány jelenteni.
– A Nachtigallné van itt.
– Vezesd az öltözőmbe.
Néha az is megtörtént, hogy a feleségem ilyenkor távoztában azzal vett búcsút tőlem, hogy „adj egy ötvenest; majd elsőben beszámoljuk”. Amitől azt sejthettem, hogy Nachtigallné asszony is egyike azoknak a házi szellemeknek, akik nélkül a feleségem nem tud meglenni.
Pálma sohasem vásárolt semmit a boltokból, mindent a házalók útján szerzett be. Az igaz, hogy olyan szenvedélyei voltak, amiket a boltosok nem tudtak volna kielégíteni. Mindenben az antikot kereste. Még az öltözeteinek a kelméi is vagy a reneszánsz vagy legalább a directoire korból valók voltak. Hát én ebbe nem szóltam bele; nem értettem hozzá. Az antik históriák nekem magamnak is tetszenek. Például a tajtékpipák. Egy Apafi fejedelem korabeli buzogányért is képes vagyok áldozatot hozni; kiváltképpen, ha még az azzal kiporolandó selyemtóga is kapható volna (a benne levő fürmenderrel együtt).
Hát, mikor már annyira helyreépültem a bajomból, hogy a feketekávét a karosszékben költhettem el, a nőm segédkezése mellett: jön az inas jelenteni a Nachtigallnét. A feleségem azt mondja neki: vezesse ide, ezúttal az uramnak hoz valamit. Nekem megsúgta: „igazi Attila aranypénzeket”.
Igazi Attila aranypénzeket! Ez nagyszerű!
Lábadozó betegeknek így szoktak kedélyemelő meglepetéseket szerezni.
Hol van az a Nachtigallné azokkal az Attila aranyakkal?
Az Attila aranyak azonban korántsem leptek meg annyira, mint maga a velük kereskedő Nachtigallné.
Hisz ez is egy antik.
– Nini! Hát maga az, Mirrha!
A Nachtigallné az én königgrätzi zsidóleány ideálom volt.
Pálma erről sem tudott semmit.
Azzal odaültette közénk a házalónét, s elmondatta vele az élettörténetét, amiből én is értesültem Mirrha sorsfordulatairól. Ő férjhez ment egy börzeágenshez, a férje elköltözött Amerikába, az atyja meghalt; az antikvárüzlet őrá maradt, amiből ő nagy nehezen tudott megélni, míg végre a mennyei gondviselés eléje hozta ezt a boldogtalanok őrző angyalát, az áldott Adelphe Philine fejedelemasszonyt, aki őt rábeszélte, hogy tegye át az egész antikvár-üzletét Budapestre; azóta igen jól mennek a dolgai.
Ebből aztán megtudtam, hogy még Mirrhát is Amarillisz vezette a nyomomba. No, most már együtt vannak mind a hatan!