Hol van a magyar hazának olyan része, ahol ne énekelnék a Szózatot és a Fóti dalt? s hol van a magyar szívnek olyan része, amit ez a két dal meg ne indítana? Az egyik bánatát, a másik örömét zengi a nemzetnek, azt a szent tetterővel gazdag bánatot, s azt a rejtett fájdalommal teljes örömet, amikről csak annak van fogalma, aki bennök született.

Ez a két dal jobban leírja huszonöt év történetét egy hosszú krónikánál; mert minden szavára azt kell mondani a magyarnak: ez az én véremből vett vér, ez az én testemből vett test.

Aki ezt a két dalt írta, az Vörösmarty Mihály. Vörösmarty Mihály a magyar nemzet első költője.

Ezt a rangot sohasem vitatja el tőle senki. Mint a leghírhedettebb fiak is jobbnak és nagyobbnak vallják atyjukat maguknál, s büszkébbek reá, mint saját érdemeikre: oly büszke minden magyar költő Vörösmartyra.

Mert valóban atyja ő a magyar irodalomnak: atyja, ki megteremté, ki alkotá a nemzeti költészetet; atyja, ki pártolá, nevelte az utána jövő ifjú tehetségeket; atyja, ki példájával ragyog a jók előtt; atyja, ki a legdrágább örökséget hagyta az utókorra, oly örököt, melyben mentül többen osztozunk, annál nagyobbá lesz az.

Ez örökségünk az ő halhatatlan műveiben van letéve. Huszonöt év alatt tíz kötet munkát adott át a közönségnek. És e művekben nem puszta unaloműző olvasmány van, amit ma elolvastunk mulatságképpen, másnap elfelejtettünk. Ismét és ismét visszatérünk azokra, és mindig új szépet, új lelkesítőt találunk bennök.

Aki szeret multunk dicsőségén elandalogni, vegye elő Vörösmarty hőskölteményeit, s ragyogóbban látandja azokban a nemzeti nagyságot előállítva minden képzeletnél.

Aki csüggedést érez szívében a jövő iránt, keresse fel Vörösmarty honfidalait, s új erő, új bizalom fog buzdulni keblében.

Aki menedéket keres a köznapi világ unalmas egyhangúsága ellen, menjen oda, hol Vörösmarty tündérregéi egy egész új világba vezetik az elandalgó lelket.

Aki víg társaságot akar maga körül látni, midőn egyedül van, vegye elő Vörösmarty műveit, s több kedélyt fog azokból hazahozni, mint a legvidámabb társaságból.

És aki csüggedni érzi szívében a haza szerelmét, aki nem hiszi a népnek halhatatlanságát, fordítson bármelyik lapjára e költeményeknek, és meg fog győződni, hogy amely nép költői ily nyelven beszélnek, nem múlhat el soha.

Vörösmarty összes műveinek egy tehetős magyar könyvtárából sem szabad hiányzaniok, mert azokban van multunk dicsősége, jelenünk öröme, jövőnk reménysége, ott kell azoknak állani mindjárt a biblia és ima-könyvekkel egy sorban, mert az igaz költő szinte az Úr prófétája, s ami belőle szól, az Úrnak lelke az.

[1855]