Bárcsak örökké béke volna a világon, sóhajt fennhangon ilyenkor a félvilág, mikor háború van.

Azoknak a kedvéért, kik az örök békét valami igen szép állapotnak tartják, mi is leírjuk a magunk eszméit, amilyennek mi képzeltük magunkban.

Kínában vagyunk.

Nem, ott sem vagyunk. Eldorádóban vagyunk.

Az emberek együl-egyig mind becsületes emberek. Nincs senkinek semmi vágya, semmi bűne, semmi szenvedélye.

Áll a communismus.

Minden közös; a státus tart minden embert, a státus ad mindenkinek ebédet, minden városban egyszerre tizenkét órakor, egyenlő adagokban.

Mindenki minden hivatalt visel és nem kap érte fizetést. A miniszter maga varr magának csizmát, és a varga manifesztumokat és proklamációkat szab.

Pénz nincsen, minden a státusé. Ingyen kapni mindent.

Úr nincsen; mindenki egyenlő, nyáron szánt-vet minden ember, télen országgyűlést tart és filozofál.

Iskola nincsen. Minden ember professzor és tanítja maga magát.

Templom nincsen. Minden ember prédikál maga magának. Feleség nincsen. Az emberek mind testvérek. A gyermekeket nevelteti a státus.

Utak nincsenek, mert kereskedés nincsen, senkinek sincs semmi dolga a szomszédban.

Újságok nincsenek. Mert a világon úgysem történik semmi. Nincs sem háború, sem kereskedés, sem diplomácia, sem tisztújítások, sem bálok, sem színházak, sem posták, kik az előfizetést elfogadják.

Nincs sehol semmi, mert mindenütt van minden.

Az egész világ pedig egy akol, melynek pásztora nincsen. Örök békesség van a földön, az egész emberi nem egy közös család, ki mind egyforma kaputban jár.

Van egy közös nyelv, mely 3459 nyelvből van szerkesztve, ezt beszéli minden ember, nincsenek sem törökök, sem angolok többé.

Van egy közös viselet, melyet egyenruhaképen hord minden ember, még azok a nemzetek is, melyek különben úgy szoktak járni, amint őket az isteni gondviselés a világra hozta.

Van egy közös szín, melyet minden ember felvesz az arcára. Fehérek, feketék, olajszínűek és rézpénz színű ábrázatúak.

Van egy közös statuskassza, melyben semmi sincsen.

Végtére van egy közös mennyország, ahova minden ember egyenlő fáradsággal bejut, minden orvosi és papi segedelem nélkül.

Ilyen lesz az örök béke.

Így élnek az emberek, mint a halak a vízben.

S az valóban szép céltérés, mikor az ember annyira kvalifikálta magát a tökéletesedésben, hogy a halakhoz is hasonlít.

Milyen szép lesz így az ember.

Minden tudomány nélkül.

Mert minek lenne akkor tudomány? Házakat nem kell építeni, földeket nem kell felmérni, várakat nem kell építeni, bányákat nem kell ásni, képeket nem kell festeni, törvényt nem kell alkotni, históriát nem kell írni, hadat nem kell viselni.

Minden szeretet nélkül.

Kit? mit szeressen?

Apját, anyját nem fogja ismerni, nevelteti a státus. Ez lesz szárazdajkája.

Hazáját? Az egész világ lesz hazája.

Családját? Senkinek sem lesz családja.

Az emberiséget? Cui bono? senki sem fog a másikra szorulni. A státus gondoskodik mindenkiről.

Bátorság nélkül. Minek lenne ez? Háborút nem kell viselni, tengerre nem kell szállani, vadállatokat nem kell öldösni. A státus mindenkinek ad húst és ruhát.

Szorgalom nélkül. Ki lenne szorgalmatos? Holtig fog élni mindenki, s ha összedugja a kezét és pipázik, vagy reggeltől estig fut, fárad, mindegy, nem veszthet semmit, nem nyerhet semmit.

Szeretet és gyűlölet, erény és bűn, nagy és kicsiny, mind elmúlik, a communismus, a világbéke mindent egyformává tesz.

Az emberek születnek ok és hivatás nélkül, élnek baj és öröm nélkül, meghalnak remény és félelem nélkül.

Ilyen szép eszme az örök békesség eszméje…

Örök szélcsend nincsen a természetben, nem lehet a történetben.

A háború oly szükséges a világnak, mint a vihar a levegőnek. Újjáteremti azt.

Kell reá, hogy az emberi nemben minden nemesebb érzés újra feléledjen, miket a hosszas tespedés tőzsérszellemével lassanként kiöldös.

Bátorság, jellemerő, honszeretet, becsületérzés, minden, ami az emberi lélekben szép van és dicső, a harcban fejlik ki. A háborút csak emberi lélek találhatta fel, megmutatva, hogy nem fél játszani a halállal.

Si vis pacem, para bellum. Ez régi közmondás.

Harc után esik jól a béke.

Midőn egy nemzet új életet kezd, illő, hogy először törjön keresztül a halálon.

Batthyány Lajos a budai jogbitorló katonai törvényszék elé állíttatott.

„Én, úgymond, azon tetteimért, miket mint miniszter tettem, egyedül a nemzetnek vagyok felelős.

E törvényszéket jogtalannak nyílvánítom és bíráimnak el nem ismerem.

Bármit fognak önök tőlem kérdezni, egy szót sem felelek reá.”

Rövid, de minden.

E szókrul ismerünk reá.

Azon hajthatlan őserejű karakter, mely címer nélkül is megmutatta, hogy ez is egyike azon igaz nemeseknek, kik megszokták egy egész ország lelkét viselni magokban. Büszke, mert van oka rá. Nem imád senkit, de senkitől sem is fél. Nem ismer hatalmat, mely előtt meghajoljon, csak a nemzetet. Büszkén emeli fel arcát a király előtt, büszkén a halál előtt. Éltében és halálában örökké következetes.

Őt jelleme tette fogollyá.

Büszke volt eljönni ellenségei elől, de még büszkébb megadni magát s bevárta sorsát, úgy, amint jött.

És ellenségeink úgy bántak vele, miként mi foglyaink legkisebbikével sem. Mint mondják: egy hétig nem is fűtötték börtönét.

Mit fognak vele ezentúl cselekedni, azt nem tudjuk. Ő bizonyára okot nem fog arra adni, hogy szépen bánjanak vele. Mi csak azt tudjuk, hogy a mi kezeinkben is vannak fogoly tábornokok, kik bárha mérlegre téve, hárman sem érnek fel egy Batthyány Lajossal, de kik ellenségeinknek szintoly becsesek lehetnek, minő becses minekünk Batthyány, s kikről nagyon rosszul volna azon esetben gondoskodva elleneink által, ha ők Batthyányval oly tényt találnának elkövetni, melyet helyrehozni nem lehet.