Ides kedves drágalátos uram öcsém.

Minthogy maga rászabadított, hogy már most a postán is írhatok, hát többször alkalmatlankodok ezután a leveleimmel. Ha tetszenek, jó, ha nem tetszenek, gyújtson pipára velük.

Hát amint kijöttünk az egyenlőségtül, beültünk egy kávéházba, melyiket körnek hínak, és amelyik tulajdonképen fördő.

Egy ideig csak néztem, hogy játszanak ott a haza atyjai. Egy egy marék aranyat tettek fel olykor egy blattra, s egyik-egyik kormánybiztos elvesztett egy ülő helyében annyit, amennyit egy hadsereg három-négy nap alatt megbír koplalással.

Volt ott egy katonatiszt, kitől egy képviselő egy óra alatt elnyert kilencezer pengőt. Képzelem, hogy várják most ezt a tisztet a seregnél, notabene: az ezred pénze volt, amit elvesztett.

Egy úr ült ott mellettem, iszonyú vörös toll levén a kalapja mellett. Kérdém tőle, hogy hát ő nem vesz részt az ártatlan mulatságban?

„Soha!” felele ő nagy pátosszal, „még kártyában sem akarok játszani királyokkal, mert én republikánus vagyok.”

„Az Isten éltesse, ugyan magyarázza meg énnékem, mi az a respublika?”

„Respublika az, midőn nincsen király, és Madarász László a rendőrminiszter.”

„Tisztelem az urat. És ez másutt is így van?”

„Elannyira, hogy respublika lehet király mellett, de nem Madarász nélkül.”

„Hát ez a vörös toll is azt jelenti, kérem alássan?”

„Nem! ez többet jelent. Ez a vörös republikánusok jelvénye.”

„De hát mitől légyenek azok veresek?”

„Nevezik őket hegyi pártnak is, socialistáknak, föderalistáknak és communistáknak.”

„Az istenért, mi ezekről a természethistóriában egy szót sem tanultunk, nem világosítana fel róluk?”

„Szívesen, socialisták vagyunk mi, kik azt tartjuk, hogy minden ember testvér.”

„Akkor nekem meg sem szabad házasodnom, nehogy a testvéremet vegyem el.”

„Természetesen. Igaz proletáriusnak nem is szabad tisztességes nővel ismeretségben lenni.”

„De hisz ez konspiráció lesz az emberi nem ellen.”

„Óh dehogy, csak az asszonyok emancipációja. Ne legyenek ők többé az ő férjeiknek rabszolgálói, hanem szabad legyen nekik is hivatalt és vörös pántlikát viselni, háborúba menni, magukat képviselőknek választatni, sarkantyús csizmát hordani, s több efféle.”

„Hát a gyerekeket ki fogja nevelni?”

„A státus.”

„Még tán szoptatni is a státus fogja?”

„Biz igen. Továbbá föderalistáknak neveztetünk mi, kik respublikákat akarunk alakítani a nemzetiségek követelései szerint s azokat egyesíteni.”

„Nemzetiségek követelései szerint? Hm. Hát aztán: ha egy országban négyféle nyelvű emberek laknak?”

„Az mind külön respublika fog lenni.”

„Hát ha egy vármegyében van négyféle nyelvű népség?”

„Abból a vármegyéből is négy respublika lesz.”

„De kírem, ne haragudjík rám: hátha egy faluban van négyféle nyelvű lakosság?”

„Abból is négy respublika lesz.”

„Értem. Hm, kírem utoljára: kik légyenek azok a communisták?”

„Mi vagyunk azok, kik azt tartjuk, hogy minden ember vagyona közös.”

„Üm.” (E szavakra a zsebemre tettem a kezemet, s kezdtem odébb húzódozni a rendkívüli férfiútól.)

„Mert nem illik, hogy egyik embernek sok legyen, a másiknak semmi. Tehát attól, akinek sok van, elvesszük, s felosztjuk annak, akinek semmije sincs.”

„Üm. Hátha az úr aztán a maga részét itt egy blattra felteszi és elveszti, akkor az úrnak megint semmije sem lesz.”

„Akkor megint újra osztozunk.”

„Vagy úgy?” (Én is szedtem nagy hirtelen a sátorfámat, s illa foré elosontottam onnan, nehogy valaki ilyetén elveknél fogva a köpönyegemet elvegye, s azóta, ha találkozom az utcán vörös tollal, ha nyakig érő sár van is, átgázolok a túlsó oldalra.)”

Torkos s.k. Compossessor.