Május 22.

Csodákról írok, csodák napjait éljük.

Az isten világos tettekben adja tudtára az emberi nemnek, hogy él és nem szűnt meg az igazaknak őriző paizsa, a gonoszoknak ítélő bírája lenni.

Tegnap leverték a magyar fegyverek a feketesárga zaszlót a budai vár fokáról.

Férfi férfi ellen, fegyver fegyver ellen foglalta el a magyar sereg a megfertőzött budai sáncokat, három zászlóalj honvéd három zászlóalj zsoldos ellen tört fel legelöl.

E három dicső zászlóalj a 10-ik, 40-ik és 54-ik.

Nem ármány, nem árulás, nem félelem juttatá kezünkbe a büszke várat, kétségbeesett, dühös védelem után lett az mienk, védőinek nagy része halott, a várparancsnok meglőve, a tüzérek leölve mind.

Mikor térdre esve kérték a kegyelmet a honvéd előtt, „nézz Pestre!” felelének azok, s nem adtak egynek is kegyelmet. Pest romjaira mutattak nekik s leölték mind. A horvátokat a vár ablakain hányták alá, s véres fejeket szúrva fegyvereikre, véres kezekkel álltak ki a vár ormaira. Úgy tudaták Pest népeivel, hogy a bosszúállás istene dolgozik.

Így veszett el Ausztriának két legjobb zászlóalja, az oguliniak, így vesszen el a többi!

Mikor már zászlónk a vár falán lobogott, egy ezredes az ellenség seregéből, a neve Auer, a lánchidat akarta fölvettetni. Az aknász, kire e herosztrati tett volt bízva, vonakodott azt végrehajtani. Auer főbe lőtte a vonakodót s maga indult az aknákat fölvettetni. De él az isten! A múlt esőzés alatt megnyirkosodtak az aknakemencéket összekötő salétromos kötelek, a megáradt Duna beszivárgott a minákba, s a legelső kemencének fellobbanása semmi kárt sem tett a hídban, hanem Auert szaggatá darabokra. Átkozott legyen a sír porában is.

Itt volt alkalmunk az istent színről színre látni. Velünk küzdött, fejünk felett állt, hozzánk beszélt.

Mikor városunk üszkei égtek, esőt adott az égből, eloltá a tüzet, s ami kárt az ellenség egy év alatt tett Magyarországnak, egy hét alatt bőven visszafizeté mindazt. Arany hullott az égből, mondják a földmívelők.

Mikor fegyvereink Buda falait ostromolták, velünk volt, reá szakasztá felhőit az ellenség pokoltüzére s eloltá azt, elvette erejét, s mikor az utcák vérrel voltak végigfestve, mikor a csatának vége volt, kifacsarta felhőit Buda köveire s lemosta róluk a vért s eközben mennyköveivel belevert az elátkozott falakba, mintha mondta volna, hogy azokat mind le kell dönteni az utolsó kőig, fundamentomostul, hogy helye se maradjon.

Hiszek egy istenben, mindenható atyában…

E perc óta pietista vagyok. S bármi történjék, ember hatalmától nem féltem Magyarországot többé.