Május 26-án jött össze a két nagy férfiú Varsóban.

Ez összejövetel egész eredményéről csak annyit mond az Ostdeutsche Post levelezője, hogy az orosz cár osztrák uniformában, az osztrák császár pedig orosz monturban volt öltözködve.

Akinek egy kis imaginációja van, ebből igen szépen kitanulhatja az egész jelenetet.

Az Ostdeutsche Postnak különben is szokása allegóriákban beszélni.

Furcsán nézhetett ki ez a kölcsönös császári ruhacsere. Tudvalevő dolog, hogy Nikolaj cár egy tehénfóka-zsíron hízott hatodfélmázsás csuda, ki derék nyárban is tenger bornyúbőr nadrágot visel, s a legkönnyebbik parádékaputkájára három jegesmedve megy fel csupa prémezetnek, az is rinoceroszbőrrel van vattázva, s ha akadna ember, akinek öt keze van, kényelmesen magára vehetné akármelyik kesztyűjét ködmen helyett.

Képzeljük már most azt a kis kadétcsászárt ebbe a mobil rezidenciába beleépítve, hogy nem látszik ki belőle sem keze, sem lába, csak olyformán lehet benne mozgást észrevenni, mint mikor az egér a túrózacskóban eltéved s sehol sem találja a nyílást.

Másfelül képzeljük azt a muszka enceladot, kinek az öregapja még delfint szopott, bevarrva az osztrák császár szűk fehér frakkjába, mily feszesen nézhet ki benne, hogy vágja, hogy szorítja mindenütt.

„Ecsém te! menkű szűk élet van ebben a te frakkodban.”

„Meghiszem azt, Magyarországon szabták, aztán nagyon megsovánkodtam, mióta császár vagyok. Hanem a bátyám uram mentéjében meg ugyan meleg van.”

„Nem csuda, ecsém. Mikor mindenünnen fűtik. Egyfelől a cserkesz, másfelől a lengyel, harmadik felől a tatár, belül meg a muszka arisztokraták – szoktunk izzadni benne. Aztán meglehet, hogy Szibériába kell mennem fürdőkre, oda jó lesz.”

„Ejnye bátyám uram, mekkora lyukak vannak ennek a bekesnek a zsebében!”

„A te frakkodon meg pláne zseb sincs.”

„Pedig én azért keresem kendet, hogy pénzt kérjek tőle.”

„Én is azért kereslek, hogy visszakérjem, amit eddig adtam.”

„No, ha pénzt nem ád kend, legalább szerezze vissza számomra Magyarországot.”

„Szívesen, ha megosztozunk rajta. Tied lesz Pozsony vármegye meg az ecsedi láp, a többi az enyim.”

„Nem jár belém az alku.”

„No, még rá engedem a jeruzsálemi királyságot.”

„Egye meg a nagyapjával. Legalább hát küldjön vagy százezer kozákot számomra.”

„Adsz nekik enni?”

„Esznek ha hoznak.”

„Kaparj kurta! Azt gondolod, hogy én loptam a katonámat?”

„Ejnye, bátyám uram. Ha engem Bécsből elvernek, én kendhez megyek kosztra.”

„Csak addig jere, míg engem el nem brennolnak Pétervárból.”

„Ugye? Itt a kend bundája, vesse le a frakkom.”

„Viseld dicsőséggel, édes öcsém, ha elkopik, végy vörös tollat, s csapj fel katonának. Adsza a bundám, tisztelem az anyádat, majd én csak Kamcsatkába megyek.”

Ezt a jelenetet nem épen így adják elő a német lapok, de annyit mindenestre megengednek, hogy az orosz sereg behozatala a cár túlságos követelései miatt ezúttal létre nem jöhetett.