Egyszerű közhonvéd ruhában, családjával együtt egy nyitott kocsin jött be azon férfi Budapestre, ki most Magyarország legelső embere.

Sem arany, sem ezüst nem volt kocsijára pazarolva. Az országnak szüksége van. Az elnök nem lett gazdagabb, mint volt azelőtt. Előtte, utána nem vonulnak diadalmenetét kísérő seregek.

Azok most az ellenség előtt állanak. Elnöknek nincs szüksége magát kísértetni ott, hol a nép szeretete őrködik felette. Egyetlen pompája volt a mindenünnen reá hulló koszorúk özöne.

Lovait pőrén, magyarosan öltözött kocsis hajtotta.

Az elnök mindenütt megismerte az ablakokból ránéző ismerőseit, viszonzá üdvözléseiket, mintha nem is érezné, hogy ő Magyarországon most a legelső ember.

Így ment végig az utcákon, kísérve, fogadva a nép éljeneitől, az utcák szárnyai, a zászlók lobogva integettek felé, a virágok, a koszorúk ellepték útját.

…Emlékezzetek vissza azon időkre, midőn ama királyi komédiás, kit Magyarhon nádorának választott, ugyanezen utat tevé Budapest utcáin.

Láttatok akkor sokat, amit most nem.

Aranyos szekereket. Aranyos katonákat. Mondvacsinált diadalíveket, jól jutalmazott rakétákat, bíborban, aranyban ragyogó magas urakat.

A hercegi hintót harisnyás szolga kormányzá nagy pofoncsapott kalapban, s iszonyú massza katonaság escortirozta a szeretett (!) herceget.

Csak egyet nem láttatok akkor, amit most.

Azt az aranyos jókedvet, azt a ragyogó népszerelmet, amivel a kormányzó bejött.

Látjátok, ilyen különbségek vannak a királyság és a respublika között.