Egy hónapja annak, hogy a háromszínű lobogót kitűztük, rajta jelszavaink: szabadság, egyenlőség, testvériség!

Azóta e zászló alatt egy tábor egyesült, mely az ígéret földét, hol a szabadság, egyenlőség, testvériség téjjel-mézzel folyó patakjai csorognak, keresni megindult.

De e hármas jelszó csak cél, csak távolból kéklő hegyi tájék, melyhez csinált út nem vezet.

Közöttünk és az ígéret földe között ismeretlen ősvadon, felburjánosodott előítéletek erdeje, századok óta összevissza nőtt alkotmányos törvények bozótja, nyomtalan, iránytalan sivatag, s féltve őrizett kínai falak sáncai állanak.

Ki lesz az új Almus, ki itt bennünket vezérelni fog?

Hol lesz a csillag, mely útunkat a megváltó bölcsőjéhez vezeti?

Egy erős akarat, egy szent lelkesülés, egy közös cél köti össze a háromszínű és három jelszavúak táborát. Közös halálunk, ha veszténk, közös új életünk, ha győztünk.

Az öröm és fájdalom, az élet és halál, a diadal vagy gyalázat közös.

De útunk nem az.

Mondjuk ki és szokjunk hozzá e gondolathoz.

Mi egy hónap alatt különvált klubokra szakadtunk.

Ebben semmi megdöbbentő gondolat nincsen. A klub nem párt, a klub még csak nem is elvrokonok egysége, hanem egy társulat, melyben az egymással leghasonlóbb egyéniségek találkoznak. Három, négy vagy tán többfelé is fogunk válni. Megy mindegyikünk külön keresni az utat, keresni a legrövidebb utat és a legbiztosabbat, mely elveink édenéhez viszen.

Ti jobbra mentek, mi balra, s ha ti is úgy fogtok szeretni minket, mint mi szeretünk titeket, vezetni fog mindnyájunkat az isten s kebleink jobb sugallatai.

Ha együtt mennénk, ennyi különböző vélemény fölemésztené egymást, minmagunkkal lenne szüntelen háborúnk.

Egyikünk könyörögve akarna békítő szellemként átjutni a kinai falakon, másikunk furfangosan akarna rést keresni rajta, melyen táborával együtt beszökhessék, a harmadik a terrorizmus trombitafuvásával hinné azokat ledönthetőknek, az utolsó vassal vágná ketté a gordiusi csomót.

S mi lenne belőle? Tanácskozás lenne belőle, amitől mentsen meg a mindenható minden tettre készülő népet.

Jobb leend így. Megyünk saját elveink után, nevezzük magunkat klubnak, elfogadjuk azt, ki hozzánk csatlakozik, s csatlakozunk ahhoz, ki velünk egyetért, de pályánkról letérni semmi esetben nem fogunk.

Mi szerettük volna, ha az eszme egy érütés lehetende, mely egyszerre mozzanna végig az egész nemzet minden üterén, de ez nem lehetett s a klubokra szakadást nem mi kezdők meg.

Most azt, ami van, észre nem vennünk lehetetlen.

Van miniszteriális klub, mely természeténél fogva sem végzéseit, sem teendőit velünk nem tudatja, mely bennünket, ha tőle megnyugtató szót kérünk, várakozásra int, s ha mi észrevesszük, hogy a várakozásra nincs idő, megpirongat. E klubot mi tiszteljük, becsüljük, de hozzá nem csatlakozhatunk. Pirongatást hallani kissé vének, eltűrni kissé fiatalok vagyunk.

Van ellenzéki kör-klub, nagyobb részint észarisztokratákból, tekintélyekből álló. E klubot mi tiszteljük, becsüljük, de egyszerű igénytelenségünk érzetében s azon elvünk mellett, hogy véleményét bárkinek kihallgatjuk, s ha rossz akarat nincsen benne, ellene nem demonstrálunk, hozzá nem csatlakozhatunk. A mi tudományunk szívünkben és karjainkban van, tekintély előttünk csak a jó hazafi, s mi senkit sem tartunk eléggé kicsinynek arra, hogy ne becsüljük, senkit eléggé nagynak arra, hogy imádjuk.

Van polgári klub, melynek a béke és megállapodás elvei mellett küzdeni igen erős okai vannak, ez okot mi tiszteljük, becsüljük, de hozzá nem csatlakozhatunk. Nekünk az élet és a nyugalom nem drágább kincsünk a hazánál.

Legrégibb klub nálunk végre a katonaság. Róla senki sem tudja: hogy van-e akaratja, vagy ki akar, ki gondolkodik helyette? annál kevésbé azt: hogy mit akar? Jelen zavaros időkben akárhányszor van alkalmunk tapasztalni, hogy rajta láthatatlan kezek, hol alulról, hol felülről, hol ellenünk, hol mellettünk egyet mozdítanak, néha közelítünk egymáshoz, másszor ijedten hátravonulunk.

Mi marad ilyenkor számunkra egyéb hátra: mint hogy mind azok, kik a fiatalság eszméitől áthatva, bár elvbarátjaik, de nem kortársaik körében magukat otthon nem érezik, fölkeressék azokat, kiket lelkület, vágyak, meggyőződések velök rokonabbakká tőnek; kik szavainkat megértik, kik irántunk előszeretettel vannak, kiket a természet maga választott velünk együtt külön.

Ez a fiatalság klubja.

Egyesülésünk nem a mai naptól veszi kezdetét, mióta fiatal szívekben fiatal vér foly, jó kedvben, rossz kedvben mindig föltalálta egymást a rokonérzelem, de annak kimondása, hogy mi ezentúl mint hatáskörét megértő önálló testület kívánunk lélekkel és karral működni, hol ránk szükség leend, számunkra tartatott fenn.

Véleményeinkben senkinek sem felette, sem alatta állani nem akarunk, szeretetet ígérünk mindenkinek, ki a hazát szereti, üldözést annak, ki azt üldözi. Az ellenvéleményeket tiszteletben tartjuk s kívánjuk, hogy a mieink is tiszteletben tartassanak. Kezet nyújtunk minden becsületes szándék kivívására s elvárjuk, hogy igaz ügyeinkben nekünk is segédkezek nyújtassanak. Elsők akarunk lenni, hol a dicsőség kivívásaért vért, életet kell áldozni, utolsók ott, hol a kivívott dicsőség koszorúit osztogatják.

Mindent a hazáért, semmit az egyesekért, ez örök jelszavunk, mely polgári katekizmusunk vezérfonalát teszi.