Egyszer az ausztriai császár vadászaton eltévelyedve, késő éjjel egy csárda elejbe jutott s zörget az ajtón.

A korcsmáros kérdi az aj tón át, hogy ki van ott.

„Mi!” felel a császár.

„Kik azok a mi?”

„Mi Ferenc, József, Károly, Ausztriai császár, magyar, cseh, lombard-velencei király, Dalmácia, Croatia és Slavonia királya, Galíciai, Lodomériai és Illíriai király, Jeruzsálemi király! Ausztriai főherceg, Toscanai és Krakkói főherceg, Lotharingiai, Salzburgi, Stiriai, Karinthiai, Ukrániai és Bukovinai herceg, erdélyi fejedelem, Morvaországi gróf, Alsó- és Felső-Szilézia hercege, Modena, Parma, Piacenza és Guastalla hercege, Auschwiz és Zátor hercege, Teschen, Friaul, Raguza és Zára hercege, Habsburgi gróf, Tirol, Kyburg, Görz és Gradiska grófja, Tient és Brixen hercege, Felső- és Alsó-Laussitz és Isztria grófja, Hohenemsi gróf, Feldkirch, Bregenz és Sonnenberg grófja, Trieszt ura, nem különben Cattaro és Windischmark földesura, s tudja az ördög, kicsoda minden még azon felől.”

„Jaj uram, felel a korcsmáros, nem férnek el ezek az országok mind az én korcsmámban, hanem tessék csak keresztülsétálni az erdőn, ott van a város. Ilyen sokadmagával bátran indulhat. Jójcakát kívánok.”

Fel lehet számítani eszerint, hogy ha a magyarok elkergetik a császárt, épen ötvenkét fejedelmet detronizálnak, közte egy császárt, tizenegy királyt, három főherceget, húsz herceget, egy nagyfejedelmet, tizenhárom grófot és három potentátot.