A minisztérium kitűzetette országszerte az önkénytes hadfogadási zászlót.

Éljen! Ez már hatalmas föllépés.

Az önkénytesek fejenként ruhát, szállást, kenyeret és naponként húsz váltókrajcár díjt kapnak. Szolgálatidejök három év. Özönnel tódul a népség a zászlók alá.

A minisztérium tízezer önkénytest kért a hazától, s ha így megy, két hónap alatt tízezer helyett kétszázezeret fog kapni. Gyönyörű nép lesz ez. Kétszázezer magyar, gyönyörű szál

legények mind. Színe, java az országnak. Világot lehet vele meghódítani.

Ezalatt azok, kik fegyveres kézzel nem védhetik a hont, rajta lesznek, hogy pénzzel gyámolíthassák a független kormányt.

A radicál kör aláírási íveket bocsát ki nagyszámú példányokban.

Hazafiak!

Kevés szó – sok tett.

Magyarhon véres napjai közelgenek.

Fordul az év, s mi mindent nyerénk, vagy mindent elveszíténk.

Elleneink már megásták a sírt, s most az a kérdés, hogy mi feküdjünk-e bele, vagy ők?

A határszéli háború kiütött, országunkban az elemek egymásra támadva küzdenek, s a hódító északi óriás csak arra vár, hogy átlépjen-e bennünket, vagy ránk tapodjon?

Dicső magyar nép! Te nem akarhatsz úgy elveszni, mint egy elgázolt féreg.

Te neked élned kell. Neked, ha meghalnál is, fel kellene támadnod a sírból, mint föltámadtál a Sajó-parti és a mohácsi sírból.

Mi meghalhatunk, de Magyarhon élni fog.

Ha Magyarhon meghal, mi is vele halunk.

Mi szegények lehetünk, de Magyarhon gazdag leend.

Ha Magyarhon koldusbotra jut, mi is elpusztulunk vele.

Hadseregre és pénzre van szüksége a honnak.

A minisztérium kitűzte az önkénytes hadfogadási zászlót, ezrenként gyülekeznek alá honunk legjobbjai, bátor, harcra termett fiak, kik imádják a hazát s nem félik a halált.

A minisztérium megtette, mivel a nemzetnek tartozott.

Most rajtatok a sor, hogy megtegyétek, mivel a honnak és magatoknak tartoztok.

A népek istene ébren van és meg fogja áldani fegyvereiteket. Kit családi vagy hivatali kötelesség a csatamezőre nem bocsát, szívére tett kézzel becsülje meg, hogy mennyit ér rá nézve a haza, s tegye le annak árát a hon oltárára.

Legyen bár az áldozat kicsiny, megáldja azt isten, ha mindene az áldozónak.

Még most csak fiaitól koldul a haza. Jaj nekünk, ha őt idegen ház ajtaján hagyjuk zörgetni.

Boldogabb napjaiban mindenét megosztá velünk. Egy század részét fizessük vissza ez ajándékoknak, és ő mentve lesz.

Ki most áldozik, életet vesz a honnak és magának.

Magyarhon örökké!