Nyolc nádorhuszár ismét átvágta magát hozzánk Csehországbul.

Balla Endre volt a káplárjuk, ki egy szép reggel kivezette őket a mezőre, s ott megmondá nekik, hogy ő át akar jönni hazájába, ahol hallja, hogy nagy a veszedelem, ha tehát ővele akarnak tartani, menjenek arra, amerre ő indul. Minthogy azonban kényszeríteni senkit sem akar, megengedi, hogy amelyiknek tetszik, forduljon vissza és ne kövesse, s csak annyit tegyen meg, hogy félóráig el ne árulja, ő mindenesetre elmegy s egy óráig hátra sem fog nézni, hogy követi e valaki vagy sem.

Úgy tett. Egy óráig nyargalt elöl és nem nézett hátra. Akkor megállt és látta, hogy mind a hét legénye utána jött. Egy sem hagyta el.

Így jöttek a becsületes hazafiak ezer veszedelmen keresztül. Csak imitt-amott ehettek valamit. Káplárjuknak volt egy órája, azt adta el az útban, annak az árából tartotta ki hazáig bajtársait.

Egyszer egy hídon nyargaltak keresztül, melynek egyik végét gyalogok őrizték, a másik végén vasas németek tanyáztak.

Mindkét akadályon keresztülvágták magukat.

Egyik vitéz azon kérdésünkre, hogy nem csatáztak-e velök a vasas németek, egész jószívűséggel azt felelte, hogy nem kívánták. – Elhiszem azt.

Itt a káplárt rögtön hadnaggyá tettük, két közvitézt strázsamesterekké. A többi nem fogadott el semmi előléptetést. Nem tudunk olvasni, azt adák okul.

És mégis meg tudták érteni hazájuk segélykiáltását. Természeti ösztön, természeti szabadságérzet vezette őket.

Istenem! Ily nemzetnek nem szabad elveszni a földről.

Azt beszélik, hogy a király lemondott koronájáról Ferenc herceg javára.

Szegény öreg.

Biz azt hiszi, hogy még van, aki hallgat a szavára.

Okoskodhatol te már, édes jó királyom, hallottuk gyalázatos hitszegő szavadat, hallottuk ágyúid dörgését, mindkettőt megszoktuk immár, s nem félünk és nem szeretünk többé.

Akár lemondasz, akár nem mondasz, semmit sem mondasz vele.

Szent voltál addig, míg kétszázezer zsoldosod hirdette igéidet, szeretett, aki félt tőled, most szerencséd elhagyott, ember vagy, még annál is rosszabb, s kacag fölötted, aki nem gyűlöl.

Vagy eszed, vagy szíved hiányzik; de annyi bizonyos, hogy koronádat elkártyáztad.

Kilenc oldalról támadtatá meg országunkat az áldott jó király.

Egyfelől Jellasics, másfelől a rácok, harmadik a bihari oláhság, negyedik Urbán, ötödik Hurban, Stur és Hodzsa, hatodik Roth generál, hetedik Simonics, nyolcadik Blomberg, kilencedik az aradi parancsnok. Tizedik ő maga. Mennyi atyai szeretet.

De mi is jó fiak vagyunk.

Jellasicsot kikergettük, Hurbánt is széjjelvertük, Simonicsot be sem eresztettük, a bihari lázadókat felakasztottuk, Roth generált elfogtuk. A rácokat ki fogjuk irtani, Urbánt is felakasztjuk, Blomberget s az aradi várnagyot nem különben.

Akkor aztán tehozzád kézcsókra, kedves jó királyunk.