No iszen lett azután ebből „hecc”; de hatalmas! Ha Katalin bárónőnek csak az kellett, azt megkapta.
Tromfszky doktor napról napra újabb verzióit hordta hozzá a pletykáknak, amik a bárónő felől cirkulációba hozattak. Persze a katonatisztek kibeszéltek mindent. Mi okuk is lett volna azt titokban tartani?
És aki legjobban tudta azt tódítani, az természetesen maga a doktor volt. Neki csak legjobban kell a dolgokat tudni.
Egypár tisztelője volt még a bárónőnek, aki megkísérté az ellene költött mendemondákat lefegyverezni; azok között első helyen az alispán, ki maga is szintén egyenes lelkű, becsületes ember lévén, más embernél is annyira föltételezte a becsületességet, hogy mikor mint bíró ítélt gonosztevők felett, ha csak tetten nem kapattak, mind fölmenté őket. – Görömbölyi Bernát a sedriák alatt még össze is veszett a főispán asztalánál az ezredessel, ki szintén hivatalos volt a herceghez, e szőnyegre hozott tárgy fölött elmondva kereken, hogy az tiszta lehetetlenség, hogy az az úrhölgy, aki a Névtelen Várban Vavel gróffal együtt lakik, azonos legyen a birtok úrnőjével; hisz az három évvel később származott oda; azalatt a másik hölgy már régen ott rejtőzött. Az meg éppen erős felmentő körülmény, hogy amíg az egész falu látta bizonyos órában a fátyolos hölgyet Vavel gróffal kikocsizni, és hazatérni a Névtelen Várba, addig a kastély összes cselédsége tapasztalhatá, hogy Katalin bárónő otthon van a kastélyában.
A jóakaratú pártfogó nem is sejté, hogy amíg ekként védelmezi a maga „per tu” barátnéját, a zivatart mennyire felkölti Vavel gróf ellen. Hiszen ha ez a védelem alapos, akkor Barthelmy ezredesnek meg kell tudnia, hogy ő valami módon mégis rá van szedve.
Szerencsére azonban ott volt a közelben egy rosszakaratú pártfogó is: a doktor, aki saját tanúskodásával sietett az alispán érvelését lerontani.
– Így van a dolog. Katalin bárónő igaz, hogy egész cselédsége láttára otthon volt mindig a kastélyában, s igazi apácai életet folytatott. Az ám, de ki látta a bárónőt déli tizenkét óráig a belső szobából kijönni? És meg azután, kinek volt valaha szerencséje a bárónővel éjfél után beszélhetni? Éjfélkor még a táncestélyeiről is rendesen visszavonult. Mi természetesebb, mint az a következtetés, hogy azt az időt, amikor mindenkire nézve láthatatlan volt, a Névtelen Várban tölté. Az odamenés és visszatérés igen könnyen végrehajtható volt a tóöblön keresztül egy maga hajtotta szandolinon, midőn az öblöt mindkét oldalon a kettőjük elzárt parkjai takarják el. Így nagyon kimagyarázható, hogy a bárónő már a jószág megvétele előtt is itt volt, s az a fátyolos hölgy, aki Vavel gróffal lakott a Névtelen Várban, ő maga volt, nem más. A statutió alkalmával sem jött az Bécsből. Mindenki látta, hogy a postakocsi üresen érkezett, a bárónő pedig a park felől jött elő. Akkor is a Névtelen Várból került elő! De a legbizonyosabb adat, ami az egész intrigát napfényre hozza, az én éjszakai látogatásom a Névtelen Várban. A fátyolos hölgy maga jön oda hozzám. Én elmegyek vele a beteghez. Az dühbe jön az inasára, hogy minek engedte a hölgyet hozzám jönni. Félt a felfedezéstől. Én elszaladtam, de olyan gyorsan, hogy a nyulat elfoghattam volna. A fátyolos hölgyet ott hagytam a beteg mellett. Egyenesen futottam a kastélyba. A komornyiknak azt mondtam, hogy rögtön akarok beszélni a bárónővel: az kijön azzal a szóval, hogy a bárónő nem bocsát be, mert beteg! Hát nem abszurdum ez? Nem bocsátja be a háziorvosát; mert beteg! Én visszaizenek, hogy friss pletykát hoztam a Névtelen Várból. Megint azt izenik vissza, hogy jöjjek vele holnap. – Hát van ilyen a világon? Akiben egy szikrája van a pszichológiának, ebben az egyben tanúbizonyságot fog találni arra, hogy a bárónőhöz azért nem eresztettek be „engem”, mert nem volt otthon.
Ez a bizonyítás általános tetszésben részesült.
Az alispán még exceptivázni akart, hanem akkor az inzsellér úr mottója hangzott közbe:
– No, én csak mondanék valamit.
– Hát mondja el!
– Hát mondok, azt mondom, hogy nekem mindjárt gyanús dolog volt, hogy az a baronesse olyan könnyűszerrel köt Bruderschaftot, s osztja a csókokat. Mondok.
Ezzel a mondással aztán Görömbölyi alispánnak egészen vesztett ügye lett.
De annál inkább nyert ügye lett Vavel grófnak. Barthelmy ezredesnek minden gyanúmaradványa eloszlott e felvilágosítás által. Landsknechtsschild bárónő egy kifinomított kacér nő, s világtól elvonulásának titka is fel van már fedezve.
A jól elrágalmazott asszonynak egyedül csak tiszteletes Mercatoris uram maradt meg védelmezőjéül a nagy úri társaságban, hová esperesi rangjánál fogva ő is hivatalos volt; de az ő védelmében sem volt köszönet: mert a textust a bibliának azon részéből vette, ahol Lukács evangélista szerint egy bűnös asszonyi állatnak sok bűnei megbocsáttatnak azért, mert sokat szeretett.
Ezt is megtudta Katalin, s nagyon jól mulatott rajta.
Azzal állt bosszút, hogy a doktort, az inzsellért meg a papot meghívta magához ebédre, s ott arra kényszeríté őket, hogy mondják el előtte, hogyan történt. Azok előbb ki akarták belőle magukat tagadni: hanem aztán mikor látták, hogy a delnő milyen tréfára veszi az egész rágalmat, csak kirukkoltak vele, és jól elmulattatták – a saját rágalmazásával.
Abban hallgatag mind megegyeztek aztán, hogy ennek a nőnek az esze gépezetéből egy kerék hiányzik!
Ritka eset, hogy egy nő, még inkább egy leány, mulatságosnak találja, hogy őt oly kegyetlenül rágalmazzák.
Vajon nem szól-e bele a családja? Vajon mi oka lehet e titkolózásra?
De miért nem veszi nőül a gróf, ha már ennyire vannak egymással!
E felfedezés után a rejtély még zavarosabb lett.
S annyival inkább, hogy e napon túl nem lehetett többé a lefátyolozott hölgyet látni Vavel gróf mellett. Nem kocsiztak ki többé együtt.
Mindjárt megtudjuk annak is az okát.