Az alföldi kocsmáros pipálva ül a háza előtt, s fumigálja a világot. Egyszer pompás úti hintó gördül be az udvarára, s úriasan öltözött, nyúzott képű, bajusztalan ember száll ki belőle.
A kocsmáros a fülét sem billenti.
Hol itt a kocsmáros! kiált parancsoló hangon az utazó úriember.
Az udvaron fűrészelő emberek mutatják neki, hogy ott ül az ajtóban. Ő pedig úgy tesz, mintha nem is hallaná, hogy felőle tudakozódnak, szép csendesen tömögeti a pipája tüzét a kisujjával, s egyik lábát a másikra teszi.
Van-e itt külön szoba? a lovaknak istálló, hintónak félszer, becsületes enni- és innivaló, és jó ágy? hej! kiált a vendég egyhuzomban.
A kocsmáros meg sem fordítja a fejét, s csak ennyit felel rá nagy határozottan:
Van ménkű
A vendég elförmed. Tudja-e kend, hogy én ki vagyok? hogy kivel beszél?
Tudja a ménkű
Én gróf Seifenstein vagyok! kiált hevesen a vendég.
A kocsmáros vállat vonít, s pipáját szájába félrevágja:
Bánja a ménkű
Ekkor a gróf titkára lép oda az emberhez, s megszorítva kezét, nyájasan felszólítja:
Ugyan édes földim, el vagyunk fáradva, nem lenne olyan jó, hogy szobát nyitna, s adna valami harapnivalót, az Isten áldja meg.
Hogyne adnék kiált fel a kocsmáros, egyszerre felszökve helyéről. Tessék besétálni, minden lesz, ami van.
S azzal öleti, vágatja tyúkjait, pulykáit, előhozatja legjobb borát, s úgy megtraktálja a vendégeit két bankó forintért, hogy a füleik is kétfelé állnak belé.