Egy időben szokás volt, hogy a vidéki színésznők, midőn valamely városban jutalomjátékuk adatott, ahol már azelőtt is játszottak, a függöny első fellebbentével ezen költői monológot tarták a közönséghez:
Akként érzem magamat, miként a vándor, ki hosszas útról visszatérve, szétnéz kedvesei között, s megszámlálva őket, úgy találja, hogy senki sem hiányzik közülök.
Ez a mondás annyira sztereotíp volt már, hogy előre könyv nélkül tudta minden ember.
Egyszer Nagyváradon egy ifjú bazsarózsa szinte elkezdé a frázist:
Akként érzem magamat, miként a vándor
Hirtelen felkiált rá egy hang a közönségből:
Tudjuk már jól! ki hosszas útról visszatérve, szétnéz kedvesei között, s megszámlálva őket, úgy találja, hogy senki sem hiányzik közülök. Térjünk a darabra!