1. A MYNHEER HAJÓJÁN
Legnagyobb bizonysága kegyes intenciómnak az, hogy amidőn legnagyobb szükségem lett volna kész kivert pénzre, mégis megállhattam, hogy a templom bejárásánál levő kegyes adakozások perselyére rá ne tegyem a kezemet, amely pedig ilyenkor, a passió napjain, tele szokott lenni batzenekkel, sőt silberlingekkel is. Azt nem volt okom elvinni.
Még mindig a zsidó főpap szolgájának maskararuhája volt rajtam: a római balteus, a bőr caligák, a szíjas chalizeh-bocskor s az óhebréus pallium. Akárhol a világon elfogtak volna ebben az öltözetben mint futóbolondot, csak itten nem. Stettin a svédek uralma alatt szabad kikötővé volt téve, s annálfogva az Oder öble tömve, dugva volt a világ minden nemzetének kereskedőhajóival, s a rakparton egymást taszigálta a néger, spanyol, török, berber és kínai, a kerek földön viselt mindenféle öltözetekben; úgyhogy ott, abban a tarkabarka sokaságban akármiféle csodaviselet bátran elvegyülhetett. Meg sem nézett senki a furcsa jelmezem miatt.
Én sem sokat kérdezősködtem, csak azt néztem, hogy hol van egy hajó, amely éppen a vasmacskát felszedni, s a vitorláit kifeszíteni készül, hogy arra felmeneküljek. A véletlen egy hollandi hajóra vezetett.
A hajótulajdonos, mynheer Ruissen, amint a hajó megindult a kedvező széllel, s az Oderből már kijutottunk a nagy öbölbe, úgyhogy nem volt szükség többé az ő nagy felügyeletére, észrevette, hogy én is ott vagyok a födélzeten a batyum mellé letelepedve, s odajött hozzám, két kezét a két kabátzsebébe dugva, s elkezdett hozzám tizenkétféle keleti nyelven beszélni.
Én persze egyiket sem értettem.
Ekkor aztán elkezdett a maga vlaem dialektusán káromkodni.
Teringettét, micsoda nyelven ért ez a fickó?
Ezt aztán megértettem. Mondtam neki, hogy tudok hollandusul, s nem vagyok palesztinai pogány, hanem igazhivő keresztyén.
Hát hova akarsz menni?
Ahova visznek.
Van pénzed a vitelbért megfizetni?
Nincs nekem egy batkám sem.
Hát mid van?
Van egy szép hólyagos kulacsom, kövekkel kirakva: azt odaadom zálogba vagy fizetésül.
Loptad?
Esküszöm a Szentháromságra, hogy egészen jogos úton szerzett tulajdonom, s nem loptam senkitől. Egy szépasszonytól kaptam emlékül, egy csókért, egy ölelésért. Süllyedjek el ezzel a hajóval a tengeren, ha egy szóig nem igaz, amit mondtam.
Nono, csak ilyen bolondul ne esküdj! Hisz én úgyis elhiszem. Ez a kulacs megér annyit, amennyiért Hamburgig elviszlek.
Meg bíz az annyit, amennyit a kend egész hajója.
Hát abban a bőrzsákban mid van?
Csupa arany- és ezüstkincsek; drágaköves klenodiumok.
Azokat is mind úgy csókoltad el magadnak? Ne hazudj ám, mert én el nem foglak, nekem mindegy.
Én aztán azt mondtam neki, hogy menjünk be a kajütbe, majd ott elmondom az egész történetet.
A mynheer bevitt magával a kajütjébe, s megengedte, hogy az iszákomat a zugban elhelyezzem. Hozatott magának egy korsó sört, azt, hogy engem beszédemben félbe ne szakítson, megitta maga, aztán elővette a kis porcelánpipáját, ennek a gyűszűnyi öblét megtömte dohánnyal, és a szájába dugta, de nem gyújtott rá, hogy tovább tartson.
Mikor aztán végig elmondtam neki az egész történetet, egész odáig, hogy én most ezekkel a befertőztetett drágaságokkal az érsekhez és nagyfejedelemhez akarok eljutni, hogy a vádamat előadjam: a mynheer kiverte a pipájából a dohányt, s visszatette a dohányzacskójába, s aztán fölhörpentve a korsóban maradt utolsó kortyot, még mélyebbre dugta a két zsebébe a két kezét, s így szólt:
Hja, fiam, te egy nagyon okos dolgot és egy nagyon bolond dolgot csináltál egyszerre. Az elhozás, az még okos dolog volt; hanem az elvivés, az már bolond. Te egymagad, egy szegény ördög, be akarsz vádolni olyan hatalmas embereket, mint a tövislovagok, olyan absurdus bűnökért, amiket senki sem hisz el. Azt fogja rá mondani minden ember, hogy álmodtad azokat.
De már hogy álmodhatnám én olyan dolgokat, amiket élő szemekkel és fülekkel soha senki se nem látott, se nem hallott? Hát hogy álmodhatnám én meg a Baphomet-bálvány misztériumának leírását? Hogy gondolhatnék ki neveket, mint a Jaldabaoth és az Ophiomorphos, meg az egész disputát a Jézus fölött?
Hja, fiam. Erre azt fogják mondani, hogy olvashattad azokat a titkos pamfleteket valahol; amik a Leviticon-ban össze vannak gyűjtve, s amiket a templáriusok ellenségei koholtak e hatalmas rend ellen, amelynek eltörlésére Fülöp királyt a rend nagy gazdagsága ösztönözte. S ami szabad volt Fülöp királynak, az nem szabad neked; meséket mondani neked a Baphomet-bálványról meg a kígyóimádatról. S ha a szemeiddel láttad is mindezt, s a füleiddel hallottad is, de nincs rá tanúd, akivel bebizonyítsd.
De van rá tanúm! mondám, elővonva a bőrzsákból az elhozott szentségtartót, s kivéve ebből a szent hostiát. Itt a tanúm. Ez a bálványimádóktól leköpködött, földre dobott, asszonyi szoknyáktól ide-oda sepert szent ostya. Nézd, itt van a közepén Astarte papucssarkának a nyoma, amint rátaposott, éppen az agnus Dei zászlóján keresztül.
A mynheer erre föltette az orra nyergére a nagy pápaszemét, s figyelmes vizsga alá vette az ostyát.
Teringettét! dörmögé , ez csakugyan az a szimbólum, amivel a Baphometet jelzik: egy félhold mint patkó, s annak a közepén egy nyolcassá tekeredett kígyó, felemelt kettős fejjel. Ez van belenyomva az ostyába. Eszerint te, fiam, mégis dicső tettet követtél el, amidőn megakadályoztad, hogy a mai napon annyi ezer meg ezer keresztyén embernek a lelke az örök kárhozatra jusson; amidőn a szentmise alkalmával a fölemelt Krisztus teste helyett a Baphomet-bálvány szimbóluma előtt borul térdre, hogy azt imádja. Valóban, ma fél Stettin városa neked köszönheti, hogy az üdvözülés haben lapja helyett netto, az elkárhozás soll lapjára brutto át nem került. E derék tetteddel megszabadítottál legalább tizenkétezer embert a pokol kapuitól. Ez tehát okos dolog volt. De hátra van még mindig a bolond dolog: hová viszed ezeket a megszentségtelenített kincseket? Te be akarsz vádolni egy kolostort, tele papi rendű lovagokkal; nem is egy kolostort, hanem kettőt; mert azt mondod, hogy asszonyok is voltak ott; tehát apácák. Papot megtámadni mindig veszedelmes dolog; még a hímjét is, hát még a nőnemen levőjét! Ebbe te belevesztesz. Hiszen ha feljelented valahol a dolgot, legelőszőr téged csípnek nyakon, s mint templomrablót, rögtön máglyára visznek, s mondhatod aztán, hogy így volt, meg úgy volt. A hatalmas rendlovagok ellen kinek lenne kedve vizsgálatot indítani? S ha megtenné is azt valaki, mire a vizsgálat előkerülne, akkorra azok minden nyomát úgy elhárítanák az útból a maguk gonosztettének, hogy te maradnál benn mint rágalmazó. Van kedved a nyelvedet kivágatni?
De hát mit tegyek akkor ezekkel az elhozott kincsekkel? kérdém megszeppenve. Visszavigyem a tövislovagok kolostorába?
No, akkor tennél még csak nagy bolondot. Hisz azok, amint megtudnák, hogy te akartad őket elárulni, rögtön befalaztatnának valami zugba: ott aztán várhatnád a feltámadást.
De hát mit csináljak akkor?
Hát fiam, amit elhoztál, az már a tiéd. Vedd úgy, hogy az Isten adta. Te az ördögtől vetted el. Majd ha kikötünk Hamburgban, én utasítani foglak egy derék, becsületes emberhez, akinek az a foglalatossága, hogy az ilyetén kincsektől, amiket jámbor emberek az ördögtől vettek el amik megtaláltattak, anélkül, hogy elvesztek volna, s amik kétannyit nyomnak a jámbor ember lelkén, mint a mérlegen: hát aki az ilyen tehertől meg tudja őket szabadítani, én ismerek olyan jámbor keresztyént. Ne félj, nem sadduceus: igaz kvakker, aki nem csal vasárnap. Meglátod, hogy jámbor cselekedetedet megérdemlett jutalom követendi, csak az odavivésben is olyan okos légy, mint voltál az elhozásban. Mert az a kereskedésnek a titka: okosan hozni és okosan vinni.