1. EGY NULLA
Egy egész esztendőt töltöttem el a Bergmayer kapitány szabadcsapatjánál változatos harci viszontagságok között. Se több, se kevesebb gonoszságot ez idő alatt el nem követtem, mint mások a kompániából; de azokra éppen nem tartom szükségesnek visszaemlékezni, mivelhogy a hét főbűnök, ha azokat az ember mint katona követi el, s ellenség földén gyakorolja, eo ipso megszűnnek bűnök lenni, s átváltoznak erényekké; és így ami rablásban, gyújtogatásban, öldöklésben ez idő alatt részt vevék, azoknak elősorolása által inkább captatió benevolentiae színét vonnám magamra, hogysem mint kötelességszerű bűnbevallást. Annyit azonban minden dicsekedés nélkül bevallhatok, hogy ahol egyszer a Bergmayer csapata megfordult, azon a vidéken nem kívántak vele még egyszer megismerkedni.
Egy év alatt magam is gyökeresen megutáltam a mesterségemet. A kapituláció csak egy esztendőre szólt: annak a leteltével kikértem a kapitánytól az elbocsátási levelemet. Sajnálta nagyon, hogy elhagyom a zászlóalját, de aztán hogy előadtam neki az indokomat, nem volt semmi ellenvetése.
Elővett a honvágy. Óhajtottam szegény öregeimet viszontlátni. Ott laktak Andernachban, s mi nem messze táboroztunk tőlük. Tíz év óta távol voltam tőlük. Haza akartam menni, hogy végképp otthon maradjak náluk.
Pénzt, kincseket, ahogy szándékom volt, nem vihetek ugyan haza nekik; mert amit viszontagságos kalandjaim közt szereztem, amint az őrdög megadta, úgy az ördög el is vitte; de ha nem vihetek is a házukhoz semmi aranyat, ezüstöt, amin átok terhe fekszik, viszek oda két izmos vaskezet, ami annyi istentelen küzdés után vágyódik a tisztességes munkára, amin Isten áldása szokott lenni. Magam is cserzővarga leszek. Istenhez megtérek, s az embereknek hasznára leszek.
(– Hanem útközben még egy kis falsumot elkövetek – szólt közbe a soltész.)
– Igenis, szolgálatjára; de csak éppen annyit, amennyi múlhatatlanul szükséges volt az istenfélő életnek inaugurálásához. Mivelhogy tudniillik az andernachi polgármester és a cserzővargák céhmestere két olyan skrupulózus férfiú, akik a céhbe álló legények anteaktáit megismerni el nem mulasztandják, annálfogva, minthogy a hajdemákoknál nem kezdhettem a testimoniumomat, annálfogva azt cselekedtem, hogy a Bergmayer kapitány által kiadott elbocsátási levelembe az 1 esztendő száma mellé még egy nullát írtam. Egy ártatlan kis, semmit nem érő nullát, egy ütött-kopott, senkinek nem kellő, senkinek sem ártó nullát, azt sem az 1 elé, hanem utána. S ha komolyan vesszük a dolgot, még csak nem is szépíthettem vele a dolgomat, mert 10 esztendőt tölteni el Bergmayer kapitány zászlója alatt, fölér az egész hajdemáksági dicsőségemmel, s a templáriusok kincseinek exorcizátiójával. Ez volt az a falsum, amit a szememre tudnak vetni.
(– No bizony, ez szóra sem érdemes – mondá a nagyherceg. – Egy nulla az egész, ki fogja ezért a száját elrepeszteni a kiabálásban? A nulla = semmi. Térjünk tovább!)
(– Megint egy bűne oda van! – mormogá bosszúsan a soltész.)