Mikor a trónörökös főherceg a keresztségben e nevet kapta, egy öreg magyar tudós ezt az anagrammát csinálta nevéből „Fordul”. És valóban attól fogva nagyot fordult Magyarország sorsa: és még mindig fordul, mindig jobbra fordul. Ha mi nem mondanók el, beszélnének a kövek, a szobrok, a palotasorok, beszélnének a vasutak, a gépek, a gyárak, beszélne maga a haza földje. A főváros kereskedelmi emporiummá, uralkodói lakhellyé, európai nevezetességgé emelkedett: s vele versenyt haladtak a vidéki székvárosok, mívelődött a nép; – tudomány, művészet, irodalom magasra fejlődött; iparunk virágzóvá lett; kereskedelmünk kiterjedt; – hitelünk megerősült, országunk biztosságára honvéd-hadseregünk hatalmasan szervezve lett.

A szabadság minden téren meghonosult és érvényre jutott, alkotmányban, szellemben, vallásban és iparban, s a szabadság szülötte: a belső rend: – és visszfénye a szeretet, mely a trónt körülragyogja.

Mind e tanúbizonyságait Magyarország sorsa boldog fordulatának gazdagon egyesítve látja ország-világ, e napokban feltárva azon országos kiállításban, melynek védnöke Rudolf trónörökös.

Megnyitó szavait, melyekkel a kiállítást felavatá, mint valódi Aranybullát őrizheti a magyar nemzet. Igazságos, becsületünkre váló és megérdemlett nyilatkozatok azok.

Ez a kiállítás emel bennünket az európai népek magaslatára. A büszkeség helyét felváltja keblünkben az önérzet, ami amannál több.

Ipartárlatunk magas védnöke, ki egykor a trónon fog ülni, e trónlépcsőit erősíti addig. Kívánjuk, hogy e munkája hosszú időn át tartson. Kívánjuk, hogy dicső atyja sokáig éljen, s trónörökösének sokáig legyen alkalma e trón támaszait megszilárdítani; s hogy mielőtt homlokát a szent korona övezné, a nép szeretetét fonja halántékai körül.

Valóban nagy megnyugtatás egy országra nézve, ha a távol jövendőbe is tisztán előre láthat; s ugyanazon nagyra törekvő alkotásnak, melyet a jelenben végez, folytatását szemlélheti a következő ivadékban.

Azért nagy érdekkel jegyez fel a nemzet minden vonást, mely a jövendők vezérének fejedelmi alakját kidomborítja.

A legelső és alapvonása a trónörökös jellemének a tiszta szabadelvűség, amint mély vallásos buzgóságával ki tud egyeztetni. Írott műveiből, irányadó szavaiból mindenütt kiismerjük ezt az uralkodó vonást. Ilyen volt már a neveltetése is, s magas szülőin kívül ebben minden rendű nevelőinek érdemét el kell ismernünk. De mégis magában a lélekben kell az ahhoz való alapnak meglenni.

Azután jellemzi a főherceget a munkásság ösztöne. Mint hadparancsnok már magában is eléggé el van foglalva hivatalos teendőivel, üres óráit irodalmi munkássággal tölti be. Mindent saját kezűleg ír, kész, gyakorlott irállyal, amin nem lehet igazítani semmit; egypár sorban egész képet, egy lapon egy egész panorámát tud visszaadni, hogy azt bármely professzionátus író irigyelhetné tőle. Utazásai a hazában és a külföldön megannyi érdekes tanulmányok; s a természettudományokban való jártasságával zavarba hozza a dilettáns írókat. Még testedző mulatsága, a vadászat is búvárlásainak szegődött szolgája.

A trónörökös idilli boldogságú családi életet él; s otthonában ugyanaz az élet folyik, ami a régi jó időkben a középosztály egyszerű családjai körét jellemezte. Még a magas szülői iránti kegyeletes viszonya is a mi régi patriarchális szokásainkkal azonos.

A művelt emberek között szokásos udvariasságon kívül semmi udvari etikett nem dívik körülötte. Mikor a magyar vagy osztrák tudósokkal értekezik, azok abban az öltözetben mennek hozzá, amiben az utcán járnak, gála, érdemrendek nélkül; mindenkihez nyájas, szíves; de amellett figyelmesen kutató és élesen ítélő.

Az általa kezdeményezett és vezetése alatt szerkesztett nagy népismei mű alkotása is egyike a trónörökös jellemét kiegészítő vonásoknak.

Az is nagyon megszívlelendő körülmény, hogy a trónörökös nem élvhajhászó, hízelgő udvaroncokkal veszi körül magát – hanem azokkal az egyszerű emberekkel, akiknek életfeladatuk az igazságot kutatni, és hivatásuk azt napfényre hozni, s akiknek adott utasítása az aranymondás: „azt írjuk, ami igaz”. De még jobban ki fogja az idő (nyolcévi tartam alatt) tüntetni, milyen fontos feladat megoldását tűzte ki maga elé a trónörökös e mű létrehozásában, melynek irodalmi és művészeti tanulmányai mellett még az a célja is van, hogy a Monarchia népeit egymással valódi minőségükben, rokonszenves szokásaikban megismertesse, saját magunknak és a külföldnek afelől, hogy mik voltunk és mik vagyunk, felvilágosítást adjon: és végül láthatóvá tegye, hogy a Monarchia egykor leendő uralkodója minden népei iránt való szeretetét mily igazságosan tudja felosztani.