Ellenfelek voltak, szemközt állottak, fegyvereiket a csatamezőn gyakran összemérték: amaz a szultán kutyája, emez a császáré; magának oroszlánja mind a kettő. – Ős lovagkori jellemek. A későkori szemlélőre nézve mind a kettő egyformán rokonszenves alak.

Veterani gyakran megsemmisíté gyors haditetteivel Tököli fényes álmainak megvalósultát; hanem azután, mikor elfoglalta tőle a tért, nem zsarolt, nem kegyetlenkedett, nem üldözte ellenfelének híveit, hanem kegyelmes és igazságos volt azok iránt, akik ellene harcoltak.

Viszont Tököli, mikor megtudta, hogy Veterani ellen küld a nagyvezér túlnyomó erejű sereget, előre megüzente neki, hogy vigyázzon magára: mikor a tatárságot ráereszték valami határon az országra, előre hírül adta Veteraninak, hogy védje meg ellenük a nyomorult földnépét. Veterani maga megírja ezt emlékirataiban, azt mondva, hogy ezt Tököli keresztyéni szeretettől indíttatva tette.

Ez az egész hadjárat általában nevezetes a szép jellemek nagy vonásairól. Így a két elfogott tábornok, Doria és Heissler, mindenütt követte Tökölit, lovagi becsületszóra szabadon bocsátva. Doriát Tököli Bécsbe küldé, felesége kicserélése végett alkudozni. A bécsi kormány először megtagadta a cserét, s erre Doria visszament Tökölihez a fogságba, s ott nyavalyában elhalt. Heissler pedig ott volt Tökölivel a zalánkeméni ütközetben, s mikor annak futnia kellett, nem maradt el tőle, vele futott, ahogy becsületszava kötelezte. Jólesik az ilyen nemes vonásokat az utókor feledékenységétől megóvni.

Azt is megüzente előre Tököli Veteraninak, hogy új szultán került a trónra, aki az eddiginél fogasabb, nagy haddal készül a jövő évben Magyarországra.

Ez már a harmadik volt Mahomed fiai közül: Musztafa. Trónfoglalási kiáltványában magát az egész föld kalifájának nevezi. Leszólja az eddig uralkodott testvéreit, kik csak kéjelgés közt töltötték napjaikat, ezért foglalták el országaikat a hitetlenek, a por fiai. Ő személyesen fogja vezetni a háborút a pokol fajzata ellen!

Azonban I. Lipót is összegyűjté a haderejét, amit a francia háborúból nélkülözhetett, mintegy ötvenezer embert. A hadsereg elég gyakorlott ezredekből állt, kitűnő vezérekkel, minők Veterani, Starhemberg Guido, Heissler, Heister, Caprara, Bussy Rabutin, ha mindezek hegyébe fővezérnek a császár a szász választófejedelmet, Frigyes Ágostot nem helyezte volna. Ennek minden tudománya testi erejében állott, mert „nemcsak a poharakat tudta hajtogatni, hanem az ezüsttányérokat is úgy összehajtogatta, mint a papirost”. Egyébiránt törököt még sohasem látott.

Mikor Musztafa szultán megindult a nagy fenyegető kiáltványa után, Tökölinek egy alvezére, Daróczy Endre megeléglette a saját hazája pusztítását, s amint egyszer egy török dandár sok összerabolt zsákmánnyal térve vissza rabló kalandjából, a kuruc vezér haragja bősz kedvében rajtuk ütött a huszárjaival és hajdúival, s leaprítá a martalóchadat, s aztán átment Veteranihoz. A tábornok azonnal rábízta Daróczyra Lippa védelmét.

A szultán már akkor Temesvár alatt járt. Veterani Lugosnál táborozott, Frigyes Ágost előhadai Aradnál feküdtek.

Veteraninak mindössze hatezer embere volt; a szász fejedelem vezetése alatt volt több mint negyvenezer ember. A lotharingi vagy a badeni ennyi erővel derék csatát kezdett volna. Frigyes Ágost csak temporizált, s várta, hogy Musztafa támadja meg őtet.

A hatalmas szultán pedig, kettő között lévén választása: bölcs haraggal a kisebbik ellenséget választá, s egész rengeteg táborával Veterani hadserege ellen fordult. Veterani nem hátrált előle.

Mi oka volt a kipróbált bölcs hadvezérnek ily roppant túlnyomó erő ellenében elfogadni a nyílt ütközetet? Az rejtély marad. Tévedésbe hozta a tatár gyülevész, melyet a török had mindig maga előtt tolt, az iránt, hogy a szultán egész serege közeledik felé? Abban bízott-e, hogy kívánsága szerint az Aradnál álló szász fejedelem a deréksereggel jókor megérkezik, s hátba fogva a török sereget, azt két tűz közé szorítja? Vagy jól tudta, hogy a hadsereg vezérszereplői mind irigykednek reá, nemcsak babérjaiért, de a magyarok előtti népszerűségéért, s szándékosan veszni hagyják: ezért szembement a végzetének, s egy dicsőséges küzdelemmel akarta befejezni dicsőséges életét? – Talán mind a három ok együtt volt.

A maroknyi had szeptember 21-én hajnali két órakor már lőtávolban állt a szultán serege előtt. Négy órakor megírta Veterani a szász fejedelemnek, hogy a szultán az egész seregével az ő nyakán van, siessen azt hátulról megütni. – A fejedelem ehelyett nemhogy előbbre, hanem hátra húzódott. – Veterani erre misét mondatott, s aztán indult a táborába.

Kétszer visszaverte diadalmasan a törökök rohamait. Azok ötezer harcost vesztettek már, köztük két vezér beglerbéget: ekkor a tábor jobbszárnyán erőt vesz a sokaság, s hat ágyúját elfoglalja. Minden csapatja a tűzben volt már, csak három zászlóalj huszárja volt még tartalékban; kedvenc lovasai, mind magyarok. Azokat hívja fel, hogy kövessék. A győztesen előnyomuló ellenséget visszaveti és szétszórja, az ágyúkat visszafoglalja. Maga sem veszi észre, hány sebet kapott már a viadalban: míg a vérvesztés képtelenné teszi a lovon ülésre, ekkor hintajába emelteti magát, és onnan osztja tovább vezéri parancsait. Alvezérét, Truchess tábornokot megbízta a sereg visszavonulásának rendelkezéseivel. Hívei kérve kérik, hogy meneküljön maga is. „Én még sohasem hagytam el katonáimat!”, felel a vezér, s tovább is helyt marad az ütközetben. Végre hintója megreked az ingoványos mohában. Tizenkét óra hosszat folyt már az ütközet. Ekkor Veterani arra kéri a hadsegédeit, hogy emeljék ismét lóra. Akkor aztán ismét a maroknyira leolvadt huszárcsapatja élére áll, azokkal együtt bevágtat az ellenség legsűrűbb sorai közé: az emberözön összecsap körülötte: a viadal még tovább folyt azon az egy ponton, s mikor vége van, egy tetemhalom marad a helyen. A holtak gúlája alatt fekszik Veterani is – talán.

Ezt írja róla a kortárs, Cserey Mihály: „A törökök, nem tudván kicsoda, ott vagdalják le. Soha a testére rá nem találnak; sokáig az lőn híre, hogy fogva van Konstantinápolyban… az ország, mivel úgy szerette, mint az édesatyját, rá ígérte vala, hogyha százezer forintot kérnek is saccában, kiváltja…”

Bethlen Miklós pedig ezt jegyzé fel róla: „Bajaink tetézésére lőn 1695-ben a Veterani halála, kivel együtt elméne Erdélyből nemcsak a hadi fenyíték, hanem minden egyéb jó rend, egyezség és a közjóra, hitlevélre való vigyázás, gondviselés. Ha Veteraninak igaz történetírója lenne, Erdély a jóról szintén úgy megemlegethetné, mint Bástát a rosszról.”

Nevét máig is megörökítve tartja a dunai Vaskapu sziklafalában tátongó „Veterani-barlang,” ahol egy hadnagy százötven emberével napokig tartóztatta fel az egész török flottát és sereget.

Veterani gyászesete után Frigyes Ágost erre is, arra is kapkodott, azt sem tudva, mit csináljon. Szerencséjére Musztafa szultán tudta, hogy mit csináljon! Azt csinálta, hogy beérve a lugosi nagy diadallal, visszatért a seregével Sztambulba, s rettenetes nagy diadalünnepet rendeztetett magának, mintha a fél világot meghódította volna.