Maga egy egész korszak, tele tüneményes történetekkel, a magyar nemzet legfényesebb korának nevezhetnők azt el, ha borongást nem vonna fölé az a gondolat, hogy ezeket a küzdelmeket a magyar nemzet a saját koronás fejedelme ellen, és annak nem magyar tartományai ellen viselte, de később viselte azt saját országának más ajkú új polgárai ellen is; sőt elvégre saját honfitársai ellen: kuruc a labanc ellen.

Míg másfelől valódi érczománcot kölcsönöz e harcok szabadsághőseinek az, hogy minden idegen segítség nélkül vívták végig hosszú küzdelmüket. Nem segítette őket, mint Bocskayt, Bethlent, Tökölit, az ozmán félhold, nem a svédek, nem a német és a cseh protestáns rendek: egyedül, magukban álltak a csatatéren, egyedül a magyar nemzettől kölcsönözték erejüket. Szövetségesük, a francia király adott ugyan nekik valami pénzsegélyt, keveset, rendesen elkésve, egypár száz gránátost meg egynéhány tisztet, nem valami kitűnőket. Egypár barátságos lengyel főúr, igaz, hogy az elején (pedig a kezdet a legnehezebb) néhány század lovassal csatlakozott hozzájuk; de később maga a szepesi 13 város lengyel grófja egész seregével ellenségeik táborába pártolt: míg ellenben a németek még Dániából is hoztak segélysereget a magyarok ellen. – Az is növeli a szabadságharc dicsőségét, hogy ez már nem volt vallásháború. mint az előbbiek, nem a protestánsok harca a katholikusok ellen. Rákóczy emlékpénzein látható a három vallásfelekezet jelvényalakja, mint a közös haza és szabadság oltárán együtt áldoznak. S ezt a hazát, ezt a szabadságot most már nemcsak a magyar ajkú nép védte vére és vagyona feláldozásával: nem volt ez többé nemzetiségi harc: a rácok kivételével minden nyelven beszélő lakosa e hazának, nemes és paraszt egyforma lelkesedéssel gyülekezett a „Libertas” piros zászlói alá. II. Rákóczy Ferenc 80 ezer főnyi táborában hadakozott tizenötezer német, ötezer Kárpát-vidéki orosz és az egész felsővidéki tótság: a szepesi három várost (a leghívebbeket) nem is számítva már a németek közé, mert azok maguk is csak németül beszélő magyaroknak nevezik magukat. – Mindezeket csak a szabadság és a haza szent eszméi lelkesíték.

Aki ezt a kettőt magában személyesítve, képviselni tudta, bárha elmúlt is végdiadal nélkül, méltán nevezhető a magyar nemzet egyik legdicsőbb hős alakjának; mert ameddig ez a két nagy eszme él, addig ő is élni fog az emlékezetben: s a szabad Magyarország hálája felkeresi őt távolhoni magányos sírjában.