Amíg Kápolnánál rosszul sikerült Dembinszky hadjárati terve, addig Szolnoknál teljes diadal kísérte annak részletét: ámbár ez a diadal is a két vezér, Damjanich és Vécsey között viszályra s ez utóbbinak elbocsátására vezetett.

Midőn Dembinszky a Perczel alatti hadsereget magához vonta, Szolnokot ismét elfoglalta egy osztrák dandár, Karger tábornok alatt, a bal parti hídfőt erős védművekkel ellátva.

Szolnoktól egész Budapestig már ki volt építve a vasút; mely az osztrákok birtokában levén, könnyen lehetett Szolnok megtámadtatása esetén, az ott elhelyezett dandárnak Jellasich seregéből segélyt küldeni.

Ez erős dandárral szemben csak a Cibakházán hátrahagyott újonc kaszás zászlóaljak álltak, egypár századával egy rendes gyalogezrednek; akik olyan vitézül tudták a helyüket védelmezni, hogy a császáriak azt hitték, egész dandár áll velük szemközt.

Március első napjaiban a két vezér, Damjanich és Vécsey megindultak dandáraikkal Szolnok megostromlására.

Vécseynek kellett megtámadni a bal parton levő hídfő sáncait, azalatt pedig Damjanichnak tutajokon kellett átkelnie a maga dandárával a jobb partra. Vele voltak a veres sipkások, a vitézségéről híres 3-ik és 9-ik zászlóalj, a Wáza- és Schwarzenberg-ezredek zászlóaljai, Wysoczky lengyel légionáriusai, a lengyel dzsidások és nyolc század huszár.

Damjanich serege észrevétlenül közeledett Szolnokhoz, csak akkor vették észre az osztrákok, mikor Tószeg utcáiból kibontakoztak a hadoszlopok. Karger rögtön útnak indított egy mozdonyt Abonyba (még akkor villanytávírdának híre sem volt), segélyt kérni az ott állomásozó Ottinger tábornoktól.

Mind a két partján a Tiszának megkezdődött a heves ágyútüzelés, melynél a fedett állásokból tüzelő osztrákok nagy előnyben voltak. De csak addig, amíg a mi honvédeink meg nem unták a dolgot. Egyszerre az egész arcvonalban felhangzik a vezényszó, amit a „közvitézek” adnak: „előre!” S azzal honvédek és Schwarzenbergek szuronyszegezve rohannak neki a kartácsokádó ágyúütegeknek, s a buckák mögül lövöldöző vadászoknak, halálmegvetéssel érnek el az ellenséghez, ágyúit elfoglalják, s a vitézül ellenálló osztrák gyalogsággal szuronyharcot kezdve, annak egy részét a városba szorítják, más részét, egy horvát zászlóaljat a megáradt Zagyva vizébe kergetik. Az osztrákok még Szolnok utcáin is megújítják a szuronyharcot; de mindenütt legyőzetnek.

Ha e diadalmas ütközet közepette Vécsey tábornok a Tisza bal partjáról egész erejével megrohanja a hídfőt, hogy a hidat elfoglalva, idején nyomulhat az ellenség hátába, a szolnoki ütközetnek a Karger-dandár teljes megsemmisítésével lehetett volna végződni. De itt ismét a katonai rangkórság rontotta el a dolgot. Vécsey régi tábornok volt: Damjanich fiatal, ettől nem fogadott el parancsot, hanem a túlpartról nézte az ütközetet, amíg aztán Damjanich egymagában kiverte az ellenséget Szolnokból, akkor aztán Vécsey is átkelt az elhagyott hídon a huszárságával.

A futó osztrák gyalogságot a Zagyva mentén Damjanich huszárszázadai vették üldözőbe, mely mind ott veszett volna, ha védelmükre a dragonyosok önfeláldozással a huszárok elé nem vetik magukat.

De arra nézve mégis elég jókor jött Vécsey, hogy az ütközetbe elkésve elérkezett Ottinger tábornok lovassági rohamát felfogja. Ottinger, amint a hírt kapta, azonnal ügetett Abonyból Szolnoknak az egész lovasdandárával. Itt a vasút mentén közte és Vécsey huszárjai között heves kardviadal támadt, mely a huszárok győzelmével végződött. Az osztrák dragonyosok és nehézlovasok vereséggel vonultak vissza Abonyba.

Az osztrák dandár a szolnoki ütközetben elvesztett nyolcszáz halottat és sebesültet s négyszáz foglyot; többet, mint a kápolnai kétnapos ütközetben az egész magyar armádia. Azonkívül a győztesek kezében hagyta tizenegy hat- és tizenkét fontos ágyúját, összes poggyászát lovastul, s a tábori pénztárát, tele jó ezüst húszasokkal.

Damjanich lovagias katona volt. Ami letéteményi pénz volt a tábori kasszában, azt másnap átküldé Abonyba az ellenségnek.

Hanem a vezértársa iránt nem gyakorolt irgalmat. Vécseynek azért a hibájáért, hogy a szolnoki ütközetet egész délutánig tétlenül nézte, le kellett tennie a vezényletet.

A szolnoki ütközet napján már Klapka és Aulich hadtestei is megérkeztek Törökszentmiklósra. 35 ezer harcos volt együtt. A diadalmámor behatása alatt ezzel a sereggel Budapestig lehetett volna előretörni.

Azonban a fővezérség kérdése még nem volt eldöntve; a nagy diadal után a magyar seregek nemhogy egyesülten előretörtek volna, hanem még Damjanich seregét is visszavonták a bal partra, s mintha ők lettek volna megverve és elrémülve, még a szép, nagybecsű szolnoki hidat is felégették a hátuk mögött, mintha sohasem akarnának többé a Tiszán visszajönni.