Régi hű szerető

1827-ben egy összeesküvést fedeztek fel Lyonban, melynek célja volt X. Károlyt ottani látogatása alkalmával elfogni. Károly király nem ment Lyont látogatni, hanem elküldte maga helyett a 9-ik municipal garde ezredet az összeesküvők elfogására.

Azok korán hírt vettek a fenyegető veszélyről, s akik legsúlyosabban érzék magukat terhelve, hirtelen szétrebbentek előle; ki Angliába, ki Belgiumba menekült; egy rész szétfutott a departement-okba, ott elrejtőzve jó barátai, ismerőseinél.

Az ilyen igénybevétele a jó barátságnak rendesen sok kellemetlenséggel jár, s a házigazdának készen kell arra lenni, hogy vendége helyett ő maga lakol meg; hanem ezért a ritkaságok közé tartozik, hogy a menekvő elől valahol ajtót zártak volna.

Azok között, kik benn Franciaországban iparkodtak elrejtőzni, volt egy fiatal költő is, Saint Creux, kinek néhány szabadságdala a nép ajkán élt már, s kit igen szép tehetségnek tartottak ismerősei.

Saint Creux-nek azért volt nehéz magát elrejtenie, mert arcképe minden kézen forgott; dalai előtt, miket az utcaszegleteken is árultak, ott volt metszésben, s nagy sötét szemeiről, vékony ajkairól könnyű volt ráismerni, aki egyszer arcképét látta. Emellett oly fiatal volt, hogy még szakáll nem jelentkezett arcán, amit levágva, magát ismeretlenné tehette volna; inkább öltözhetett át fiatal leánynak.

Valóban nem is tehetett okosabbat ennél, egy Rhone melléki parasztasszony felöltöztette őt pórleánynak, piros szegélyű rokolyába, piros sarkú cipővel; a fejére bóbitás, fehér főkötőt, karjára egy kosarat tele tojással, így szépen keresztüljutott a municipaux-k őrszemein, még a sergeant meg is csípte az orcáját.

Így jutott el egész Chateaux de quatre Rivieres-ig, ahol Thermé grófné lakott.

Thermé Josefine ismeretes volt szépsége és politikai szabadelvűsége miatt. Ez utóbbinak köszönheté, hogy az udvartól száműzetett, s tiltva volt neki quatre riversi várát elhagyni; az előbbinek köszönheté pedig azt, hogy férje ellen indított válópere sehogy sem haladt előre, akit pedig szívéből gyűlölt, s aki azt meg is érdemelte. Thermé gróf különben azontúl is Párizsban lakott. Ő kegyben állt. – Egyik oka ez volt neje gyűlöletének férje ellen.

Saint Creux megérkezve a quatre riversi várba, ott szolgálatba ajánlotta magát. Ott pedig az volt a szokás, hogy a grófnő híre nélkül cselédet fel ne fogadjanak, tehát őt is bemutatták a grófnőnek.

Jospehine meg volt lepetve a fiatal pórleány ifjú szépsége által, s felfogadta őt belső szobaleányának.

Ha Saint Creux és a grófnő ahhoz a fajához tartoztak volna az embereknek, kikről az Oeil de Boeuf krónikái annyi mulatságos botrányt tudnak susogni, e tévedésből csinos kis vaudeville leendett, aminőt bizalmas társaságokban szokás elmesélni, hasonló neműek hallatára – azonban a költő éppoly nemeslelkű volt, mint tiszta szívű a grófnő; s midőn Josephine az első este behívatá új szobaleányát, hogy esti toilettjánál legyen segélyére, Saint Creux kezei reszkettek az első kapocs kibontásakor, mely ama sima hófehér vállakat kiszabadítá, a másodikhoz nem mert nyúlni; hanem térdre esett Josephine előtt, s megvallá neki, hogy ő nem leány, hanem férfi, az üldözött, szerencsétlen Saint Creux.

A grófnő meg volt rettenve e fölfedezésen. Mit tegyen? Ha elűzi magától a férfit, kit mint költőt tisztelni tudott, azt ellenségei kezébe juttatja; egyik legderekabb politikai párthívét; ha pedig ott tartja magánál ez álöltözetben, mivé lesz jó híre, erénye, ha elébb-utóbb kitudódik, akár jó barátok, akár ellenségek által.

A nemes nő hirtelen elhatározta magát; választása volt, hogy kit áldozzon fel: a menekvőt-e, vagy önmagát. És ő a menekvőt – nem áldozá fel.

Akkor azt mondá Saint Creux-nek, hogy távozzék a mellékszobába és maradjon ott, s ezentúl is legyen úgy, mintha szobaleánya volna; majd ő rajta lesz, hogy más segélye nélkül ellehessen.

Azzal elzárta magát hálószobájába, mely Saint Creux-ére nyílt. A grófnő nem volt hozzászokva, hogy maga fésülje haját. Szép hosszú szőke haja volt, mely, ha leült, egészen a földet seperte. Sehogy sem tudott vele boldogulni. Mit cselekvék? Fogott egy ollót, és a szép haját levágta. Mikor ismerősei kérdezék, hogy miért tevé azt, azt felelte, hogy fejgörcsei miatt. Saint Creux tudta, hogy ez őmiatta történt.

Néha, mikor magányos létükben nem kellett meglepetéstől félniük, Saint Creux elmondá élete viszontagságait a grófnő előtt, s Josephine megismeré, hogy a breton ingváll alatt valódi férfiszív dobog, mely tele van szerelemmel minden nemes eszme iránt. A grófnő maga is óhajtott e nemes eszmék sorában állani.

Lassanként bizalmas viszony fejlődött ki közöttük, mely annál édesebb volt, minthogy a veszély óvatosságra kényszeríté őket. Josephine nemsokára egy tervet készített, mely szerint keresztülszökjenek Angliába, s ott bevárva a válóper lefolytát, melyet az esemény után bizonyosan mások még inkább sürgetni fognak, ott egymással megesküdjenek.

Talán éppen e terv kivitelének apró készületei vonták a grófnőre a százfülű leskelődés gyanúját – egy este véletlenül egy szakasz lovas municipal-garde jelent meg a quatre riversi vár előtt, elállva minden kijárást.

Szerencsére a kapuk már be voltak zárva, a kutatók nem lephették meg véletlenül a bennlevőket; azoknak néhány pillanatjuk maradt mentségükre.

A grófnő hirtelen megragadta Saint Creux kezét, és hálószobájába hívta; ott egy nagy falitükör rámáján levő arany faragvány egyik kígyótojás alakú golyóját megnyomva, a tükör lassan felnyílt, egy háta mögé rejtett fülkét tárva fel.

– Rejtsd ide magadat – szólt Josephine Saint Creux-nek –, s maradj itt, míg a kutatók eltávoznak; ha fejed fölé nyúlsz, egy szőrzsinórt fogsz találni; azt húzd meg, mert az nyitja fel a szellentyűt, melyen keresztül friss levegő jut hozzád. Különben zárva kell lennie, mert denevérek jönnek bele, s cincogásukkal elárulnák a rejteket, melyben egyszer másfél napig volt rejtve a hugenották üldözésekor Gaston marquis, s innen szabadult meg.

Saint Creux szót fogadott, és beállt a rejtekbe, s magára hagyta zárni a tükrös ajtót.

– Még egyet – súgá neki a tükrön keresztül Josephine –, ha engem el találnának innen erővel vinni, mikor látod, hogy eltávoztak, könnyen kijöhetsz, ha a belső zár rugóját magad felé húzod. Innen aztán a melléklépcsőn a kutatók eltávoztával észrevétlenül menekülhetsz.

E pillanatban már ajtaja előtt csörömpöltek a katonák.

A grófnő bátor nyugalommal lépett eléjük, s kérdezé, hogy mit akarnak.

A gárda kapitánya tudatá vele, hogy ők Saint Creux-t keresni küldettek ide, akinek biztos tudomás szerint Ghateaux de quatre Riviers-ben kell rejtőzködnie.

– Megengedem önöknek, hogy keressék nálam – szólt a grófnő.

A kapitány három őrt állított a grófnő mellé, felvont fegyverrel; rájuk bízva, hogy minden mozdulatára figyeljenek, ő maga pedig a többiekkel elment a várat felkutatni.

Egész reggelig tartott a kutatás; akkor visszajött a kapitány, arcán rejthetetlen bosszúsággal, s jelenté a grófnőnek, hogy Saint Creux-t ugyan nem találták meg, hanem azért parancsa van a grófnőt fogva vinni magával Párizsba.

A grófné mondá, hogy készen van. Ő maga sietteté a kapitányt, hogy induljanak minél előbb. Nem akarta Saint Creux-t sokáig várakoztatni szűk menhelyén.

Öt perc múlva útban voltak a grófnő hintójában és a lovasok nyergeikben.

Josephine könnyebbült szívvel tekinte vissza várkastélyára, midőn már messze hagyták azt. Ezóta Saint Creux megmenekült. A grófnőt bezárták a status-börtönbe, s ott ült azután évekig, anélkül, hogy csak hozzá is szóltak volna. Eleget könyörgött, folyamodott, nem kapott soha semmi választ.

1830-ban a júliusi meleg napok alatt a párizsiak elűzték X. Károlyt, a status-börtönökből kibocsáták a foglyokat. Ekkor kiszabadult Josephine is.

A szabadulás fölötti örömét növelte az a tudomás, amit legelőször siettek értésére adni: hogy válópere rég be van fejezve; Thermé gróf azóta meg is házasodott. Tehát második börtöne is megnyílt. Két lánctól szabadult meg.

Öröme mámorában sietett haza kastélyába Chateaux de quat re Riviers-be, melyhez egykor annyi szomorú, most már annyi kedves emlék kötötte.

A júliusi napok diadalszavára bizton reménylette, hogy Saint Creux sietni fog őt felkeresni, amit annál inkább várhatott, minthogy Saint Creux felől gyakran hallott is hírt, majd ismerősöktől, majd hírlapok által. A megindult politikai mozgalomban e név kezdette szerepét játszani.

Azonban Josephine hiába várt hetekig, hónapokig; Saint Creux nem jött felé; ő később türelmetlen, féltékeny, majd haragos és méltatlankodó kezdett lenni; utóbb annyira ment, hogy ő maga egy ízben, midőn Saint Creux éppen valami szomszéd megyében demagógoskodott, odasietett, hogy őt meglepje.

Elszomorodva tapasztalá, hogy ez nem volt az ő kedvence, nem a leányarcú költő, hanem valami brutális alakoskodó, ki az ismeretes hazafi nevét felhasználta a világ bolondítására.

Még két vagy három ilyen ál-Saint Creux-t fedezett fel azután, kik mind a könnyen hívő közönség ámítására, majd dicsvágyból, majd aljasabb érdekekből felhasználták a nép rokonszenvét e név iránt, s ha egyhelyütt leálcázva, odább kergették őket, másutt megint újrakezdték ugyanazt a komédiát. Később ennek a divatja is elmúlt, s Saint Creux-ről egészen elhallgatott a világ.

Josephine már egészen letett róla, hogy az igazi Saint Creux-t feltalálja, s csüggedten tért vissza elhagyatott kastélyába. Bizonyosan vagy elfeledte őt a régi hű szerető, vagy elveszett a kietlen nagyvilágban.

Ott képzetében fölidézte az édes emlékeket, mik lelkét e név viselőjéhez csatolták. Hogy élt hónapokig körüle, egyszerű bretonleány öltözetében, milyen jól illett az neki. Szelíd arca alig hazudtolá meg köntösét. Milyen boldog volt, ha fejét úrnéja kezére lehajtá, mint ragyogtak szemei, azok a szép fekete szemek, mikor arról beszélt, milyen boldog jövendő vár reájuk, akkor meghazudtolá arca a hajadoni mezt.

És mintha csak tegnap, mintha csak egy órával ezelőtt történt volna, hogy őt Josephine a tükör mögötti fülkébe elrejté. A nagy zavarban egymást utoljára megcsókolni is elfelejték.

Nem is hitték talán, hogy ez utoljára van; azt gondolák, egy óra múlva ismét felnyithatja a grófnő kedvese börtönét. Milyen különös is volt az. Mintha még most is ott kellene neki állani.

A grófnő ábrándozva, félig öntudatlanul nyúlt a tükör titkos rugójához, tán azt remélte, hogy valami útbaigazító jelt találhat ott Saint Creux-tól.

A tükör elfordult lassan, s a feltárult fülke mélyében – akkor is ott állt Saint Creux.

A régi hű szerető, breton leányöltözetében – csakhogy már régen meghalva.

Lábainál hevert a szellentyű zsinórja. Azok az apró kis férgek, miknek lepéi este a gyertyavilág körül repkednek, miket molyoknak szoktak nevezni, azok ölték meg Saint Creux-t, összerágva a szőrzsinórt, melynek a szellentyűt kelle fölnyitni, s az ifjú ott fulladt meg.

A tükör hátulsó részére tűvel ez volt felírva:

– Kedvesem, a szellentyű zsinórja elszakadt; én itt megfulladok, de el nem árullak. Adieu.

Az ifjú még azalatt halt meg, amíg a grófnőt a három őr szobájában tartóztatá – szó nélkül, a halálküzdelem legkisebb nesze nélkül, a falnak dűlve s fejét kezére támasztva. Alig három lépésnyire kedvesétől lehelte ki lelkét, anélkül, hogy ő maga hallotta volna végsóhaját, amely őhozzá és őérte szállt el…


VisszaKezdőlapElőre