Hét év egy olyan találmány után, minő a repülőgépek rendszere, az egész világot képes volt átalakítani.
A legelső hatás az volt, hogy minden nagy államnak le kellett tenni a hadkészülődésről. Ez természetes volt. Minden állam átlátta azt, hogy ha ő háborút akar valaki ellen indítani, a megtámadottnak első dolga lesz az „Otthon” részvényes állam szövetségét megvásárolni, s az ellen azután sem hadsereg, sem ágyúk, sem várak, sem páncélos flották nem segítenek.
Az államok tehát kényszerítve voltak a kölcsönös lefegyverzésre.
Csupán Európában egyszerre négymillió katona lett hazabocsátva.
Négymillió munkáskéz egyszerre visszaadva az iparnak és földmívelésnek!
És azokkal együtt kétszázezer katonatiszt a polgári pályára bocsátva. Férfiak, akik a szorgalom, erő, tehetség és tanulmány óriási tőkéjét fecsérelték eddig az emberölés tudományának terjesztésére, s most egyszerre kényszerítve lettek ugyanezen tehetségeket az élet haszonhajtó pályáin érvényesíteni.
Nem volt többé hiány munkáskézben és szellemi tehetségben.
A családi életnek egy nagy akadálya elmúlt.
Az uralkodók, kiknek nem volt okuk többé külvédelem végett katonai államot alkotni, kényszerítve lettek népeik szeretetére támaszkodni, tisztelni a törvényeket, becsülni a polgárokat, s nem öltötték fel azontúl egymás katonai egyenruháit, mikor a szomszédba látogatni mentek.
Hanem annál inkább iparkodtak valódi őszinte szövetségben élni egymással.
Megszűntek a diplomácia véres kimenetelű cselszövényei.
Európa közeledett azon állapothoz, melyet „Egyetemes Állam”-nak (Universal-Staat) neveznek. Az országok közötti vitás kérdéseket egy nemzetközi békebíróság intézte el, s annak a fejedelmek éppen úgy alávetették magukat, mint más halandó ember a maga bírájának, hiszen hiányzott már kezükből az „ultima ratio regum”: az agyúkanóc!
A másik hatás pedig az lett, hogy a hadi készülődés megszűntével kétmilliárdnyi évi kiadás lett kitörülve csak az európai államok büdzséjéből, amibe évenkinti fegyverkezésük került.
Kétezer-millióval könnyebbült meg az államok évi kiadása, kétezer-millióval kevesebbet pusztított el az örökké éhes Moloch a nép verejtékén szerzett falatjaiból! Kétezer-millióval kevesbült évenkint az államháztartási deficit! Kétezer-millióval több jutott népnevelésre, népboldogításra!
Ennek legelőször is az egész pénzügyi világra volt roppant nagy hatása.
Az államok nem szivattyúzták ki erőszakosan népeiket, ennél fogva a szükséges pénzt megtalálták odabenn önnépüknél, nem kellett érte a pénzállamok piacaira menniök, adósleveleiket saját polgáraik bírták, nem uzsorásaik.
A munkáskéz és a munkadíj közötti nehéz kérdés veszteni kezdé égető erejét. A munkaadók elég munkaerőt találtak, s a munkatevők elég pénzt, hogy saját vállalkozásukra csoportosulhassanak. Egyik sem volt többé a másik rabja.
Nagy változáson ment át maga a kereskedelem, főként a hitel.
A repülőgépek rendszere a közlekedést végtelenül meggyorsítá, és egész a precisióig bizonyossá tette. Ennek az a következése lett, hogy a pénzforgalom maga is éppen oly arányban meggyorsult. Háromhónapos váltóknak híre sem volt többé. Két hét volt a leghosszabb hitel, amit kereskedő kért és adott, hisz 2 hét alatt kétszer is eladhatja a megrendelt áruját, s örült, ha a pénze nem hevert a zsebében, s ok nélkül nem fizette tőle a kamatot. A vásárlás csaknem egyértelmű volt már a készfizetéssel. Szigorú és gyors eljárású kereskedelmi törvényszékek rászoktattak mindenkit kötelezettségei pontos és gyors teljesítésére. Komoly és nemes jellemű nemzetek a kereskedelmi pályát kultiválni kezdték, s bizonyos addig hiányzó noblesse-t honosítottak meg benne.
A légjárók rendszere által a védvámok és mindenféle vámok rendszere is halomra omlott. A légjárót nem lehetett megvámolni. Azt a douanier-ek el nem foghatták. Az Otthon állam azonban nem űzött légjáróival csempészetet, hanem amely állam szerződésre lépett vele, hogy gépeivel leszállhat benne, s raktárakat nyithat be- és kivitelre, azzal megegyezett akként, hogy ami legnagyobb tiszta jövedelme volt addig az államnak a vámbevételekből, azt évi bérletül fogja neki fizetni. Ezzel éppen csak a vámőrök és dugárusok életmódját fordította meg, azokat is kényszerítve ezentúl tisztességes munka után élni.
„Tisztességes munka után megélhetni!” – hisz ez a gordiuszi csomó vezérfonala. Amidőn becsületes úton könnyebben és biztosabban lehet vagyont szerezni, mint lopás által, elfogynak a tolvajok, és amidőn a nők számára felszabadul a munkatér, elfogynak a hetérák. A rendőrség nem talál majd őrizni valót. Minden ember maga féltékeny a kenyértermő becsületére.
A becsületrőli fogalmak is megváltoztak. „Elég” becsületesnek „lenni”, de nem „elég” becsületesnek mondatni. A törvény megtorol minden sértést, s amit a törvény meg nem torolhat, azért a társadalom a sértőt ítéli el, nem a megsértettet, mint jelen korunkban. Ennélfogva párbajt sem vívnak többé, s ökle erejével nem bizonyítja többé senki se igazságát, se szerelmét.
A népek gyorsan és közelből ismerkednek meg; felfogják egymás jó tulajdonait, s igyekeznek egymástól tanulni; felfedezik azokban, akiket addig gyűlöltek, a szépet, a jót, az idegen országok gazdagságát, az idegen kedély költészetét, s kezdik megismerni az együttélés titkos varázsát.
Amint a mívelt világ látköre a föld minden zugára kiterjed, amint a találmányok folyvást új eredményeket hoznak elő; amint a néppusztító hadjáratok óriási történetét helyettesíteni kezdi a társadalmi élet nyüzsgő mozaikképe, mely szakadatlan változatban sürg-forr a napi események hírtömegében: azzal lassankint elenyészik az emberiségnek egyik leggonoszabb kísértete, az utolsó démon, az unalom.
A huszadik század közepén túl nem unhatják többé magukat az emberek. A napnak minden óráját elfoglalja valami esemény, mely a szellemnek új izgalmat ad. Az emberek nem kártyáznak többé. Mulatságból lehetetlen; ha minden negyedórában azzal zavarják fel, hogy „hallottad-e már, mi történt a múlt óra óta?”; pénzszerzési vágyból megint nem; hisz akinek annyi esze van, hogy a whisztet meg tudja érteni, az egy kirándulással az aerodromon kajutjében többet és biztosabban nyerhet, mintha a trikkeket számlálja, és izzad hozzá.
A kártyaszenvedély lelohasztására egy találmány különös hatással volt. Ez azon mnemotechnikai szemfényvesztésen alapult, melyet a praestidigitateurök clairvoyance cím alatt mutogattak. Tudva van ennek a titka. A kérdező az első kimondott szó három betűjével jelzi a bekötött szemű kérdezettnek az elrejtett tárgyat, s annak csak egy előre betanult sémát kell jól fejében tartania, hogy kitalálja a kérdésből a tárgy színét, nevét, alakját. Valaki egy tankönyvet írt aztán arról, hogy két összetanult ember olyan jelentéktelen szavakkal, amik figyelmet nem költenek, olyan kéz- és arcmozdulatokkal, amik fel nem ötlők, a vele egyetértőnek minden kártyát jelezhet, ami az ő kezében van; úgyhogy két ilyen összetanult játszó ellenében a harmadik és negyedik okvetlen zsákmányul esik; ezt a könyvet eleinte üldözni kezdte a rendőrség, mint útmutató eszközt a rablásra; míg egyszer egy kultuszminiszternek az a jó gondolatja támadt, hogy beviszi ő ezt a könyvet a felsőbb tanintézetekbe mint köteles tantárgyat, hadd tanulja meg minden művelt ember, hogyan kell a kártyán biztosan csalni. É s ez bámulatosan sikerült. Amint minden emberrel közölve lett a titok, hogyan kell hamisan játszani, a kártya elvesztette az ingerét. Játszottak vele még tréfa, mulatozás végett, ahogy szokás bűvészi produkciókat, társas mulatságokat kellemes időtöltésül rendezni, de olyan bolond nem akadt többé, aki commerce-játékot pénzbe játsszék, mikor jól tudja, hogy minden ember érti a hamis játék fogásait academice – ő maga is. A hazárdjátéknak pedig egy igen egyszerű intézkedéssel rontották meg a gyökereit. Ha a vesztes fél bepanaszolta a nyertest, vissza kellett neki fizetni az elnyert összeget. Így aztán egészen rossz üzlet lett a kártyajátékból.
Az új kor gyors közlekedési eszközei ez arisztokratikus fogalmakat is a képtelenségek közé vezették. Otthon a maga auljában a kirgiz főnök is arisztokrata, s addig nem ereszti be a jövevényt bűzös sátorába, míg ki nem kérdezte, hogy el tud-e hét őst számlálni; hanem aztán ha összejön az orosz bojárral, azzal szemben alázatos szolga; az orosz bojár meg a francia herceg előtt süllyed le barbárrá, a francia újdonsült nemest az angol mylord megint csak parvenűnek tartja, valamennyien elhomályosulnak a nagyszámú felséges és fenséges uralkodó és uralkodhatnám fejedelmi ivadékokkal szemben, akik úgy elszaporodtak már, mint a burgonya; és mind együtt azokkal nem érdemesek a bocskorszíját megoldani a Mohamed családjából származott rongyos török dervisnek, ki előtt ők csak gyaur cenkek, s aztán dervisestül együtt nevetséges bohócok a kínai mandarin szemében, s ráadásul a mandarinnal, tisztátalan állatok a büszke brahminra nézve. S végül aztán bojár, vicomte, mylord, herceg, fejedelem, dervis, mandarin és brahmin nem más a legbüszkébb jenki knownothing tábláján, mint portéka; mennyit nyom, az a kérdés: nagyot köp rá s letörli vele.
A gyorsan keveredő népek kényszerítve voltak rá, hogy büszkeségeiket otthon hagyják. Nem a nyaktiló irtja ki az arisztokráciát, hanem a közöny. Elmúlik észrevétlenül.