ÖTÖDIK SZÍN

Athénében. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiadész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reggel

Éva

Csak erre, erre, kedves kisfiam.
Nézd, arra ment el gyors hajón atyád,
Csatázni messze hon határin.
Egy durva nép él ott, mely vakmerőn
Fenyegeté szabadságát honunknak.
Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam,
Hogy az ég védje e hon igazát,
S vezesse közénk hős atyádat épen.

Kimón

Ugyan mért ment atyám oly messze földre,
Hogy védje ezt a rongyos gyáva népet,
Ha szép nejét meg bú emészti honn?

Éva

Oh jaj, ne ítélj jó apád felett,
Istennek átka űl oly gyermeken.
Csak a szerelmes nőnek van joga
Kesergni férje nagy lépésein,
Miket ha nem tesz, megszégyenlené.
Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.

Kimón

Félsz hát anyám, hogy gyenge, megverik?

Éva

Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog,
Csak egy van amitől őt félthetem,
Hogy önmagát nem győzi meg.

Kimón

Hogyan?

Éva

Van a léleknek egy erős szava,
A nagyravágy. A rabszolgában alszik,
Vagy szűk körében bűnné aljasúl.
De vérével táplálván a szabadság,
Naggyá növeszti, mint polgárerényt.
Ez költ életre minden szép s nagyot,
De hogyha túl erős, anyjára tör,
S küzd véle, míg elvérzik egyikök. -
Ha e szó benne túlerőre jutna,
Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,
Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam!

A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek

Első a népből

Nem hall az ember semmi izgató
Hirt, mintha sergünk ellent sem találna.

Második a népből

És itthon is oly álmos minden ember,
Tán senki sem kohol már terveket,
Mind hajdanán, miknek kivitelére
A felséges nép torka kellene.
Ma reggel óta járom e helyet,
S szavazatomra nem akad vevő.

Első a népből

Unalmas élet, mit van tenni már?

Harmadik a népből

Nem ártana egy gyönge kis zavar.

Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá, s a hozandó áldozatra elkészült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd

Első demagóg

Odább! Ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
A nép helyeslést üvölt

Második demagóg

Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!
A nép kacag és tapsol

Első demagóg

Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
Polgárok! fájva emelek szavat,
Mert a nemes szívnek fáj a nagyot
Porig alázni; s egy nagy férfiút
Kell vonnom bírószéketek elé
A dísz-szekérről.

Második demagóg

Jól kezded, gonosz!
No csak virágozd fel az állatot,
Mit áldozatra szántál.

Első demagóg

Félre innen!

A népből

Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót?
Rángatják a második demagógot

Első demagóg

De bármint fáj szívem, mégis beszélek,
Mert téged, oh dicső fejdelmi nép,
Még hadvezérednél is többre nézlek.

Második demagóg

Ez árus lelkü, éhen holt csoportot,
Mely eb gyanánt a hulladékra les
Gazdái asztaláról? - Oh te gyáva,
Izlésedet nem írigyelhetem.

A népből

Le véle, ő is áruló, le véle!
Még inkább bántalmazzák

Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron

Éva

Szent Aphrodité! Oh fogadd, fogadd el
Ez áldozat füstét, hallgasd imámat:
Nem zöld babért kérek férjem fejére,
Családi enyhet csak bajnok szivére.

Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják, s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat

A szolgálók

Hallgasd meg őt!

Erósz

Oh nő, a tiszta szív
Áldása rajtad!

A Khariszok

És a Khariszok
Oltalma véled! - -

A szolgálók

Hála, Aphrodité!

Első demagóg

Halld hát a vádat, nép! Nagy Miltiádész
Eladta a hont.

Második demagóg

Oh, hazudsz, hazudsz!
Hallgassatok, vagy késő bánalomnak
Ér szégyene.

Első a népből

Le onnan, szemtelen!
Egészen a tömegbe sodorják

Első demagóg

Ifjúságod virága van kezében,
Lemnoszt be bírta venni egy csapással,
S most veszteg áll Pharosznál. Megfizették.

Harmadik a népből

Halál fejére!

Első polgár

Nos, kiáltsatok,
Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki!

Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek

Éva felemelkedve

Minő zaj az kint? Nézzük meg, fiam.

Kimón

Egy árulót itélnek el, anyám.

Éva a csarnok lépcsőzetére lépve

Szivem mindig szorúl, ha éhező nép
Itéletét látom nagyok felett.
Ha sárba hull a fényes, kárörömmel
Szemléli a pór, gúnnyal illeti,
Mint hogyha ön mocskát is igazolná.

Második a népből

Uram! Rekedt vagyok s kiáltani
Szeretnék.

Második polgár

Itt van, kend meg torkodat.

Második a népből

Aztán mit mondjak?

Második polgár

Mondj halált fejére.

A népből

Halál! Halál!

Éva

Kiről is van tehát szó? -

Második demagóg hozzája lépve

Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,
Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.

Éva

Miltiadészről? - Oh, nagy istenek!
S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból
Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?

Kriszposz

Engedj meg, asszonyom, kettőnk közűl
Csak egyik élhet. Három gyermekemmel
Tart, aki így szavaztat.

Éva

Jaj neked,
Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít!
Bár megbocsájtok, hogyha éhezel.
De hát te Therszitész? S ti mind, ti mind,
Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok,
Mert a kapuktól ellenségteket
Férjem veré el. - Oh, hálátlanok! -

Therszitész

Ah, asszonyom, keservesen esik bár,
De mit tegyünk, ez a néphangulat:
Ki kockáztatja minden birtokát,
Dacolva a felgerjedett habokkal?

Első demagóg

Kimondom hát a nép itéletét.

Lucifer, mint harcos, rémült arccal, szaladva jő

Lucifer

Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!

Első demagóg

Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk
Nincs-é előttük?

Lucifer

Éppen ő az ellen.
Megtudta, mit forraltok ellene,
Felkelt szivében a méltó harag,
S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.

Második demagóg

Ti hoztátok mindezt ránk, árulók!

A népből

Üssük le őket. - Éljen a vezér! -
Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. -
Mindennek vége! -

Első demagóg

Nincs. Hódolni néki
Elébe a kapukhoz! -

Éva

Istenek!
Az ítélet fájt, mely által nekem
Elvesztél, férjem, oh de keserűbb,
Hogy igazoltad azt - bár visszanyerlek. -

Első a népből

Fogjátok el nejét: ha városunknak
Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.

Éva

Meghalnék érted, férjem, szívesen,
Csak a hon átka gyermekem ne érné. -

Kimón

Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem,
Megóv e szentély minden bántalomtól.

Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. - A nimfák eltűnnek

Lucifer kacagva kezét dörzsöli

Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek
Kacagni ott, hol szívek megrepednek.
A templom felé fordulva
Csak e mindig megifjuló, örökké
Szépnek látása ne zavarna folyvást.
Úgy fázom idegenszerű körében,
Mely a mezetlent is szemérmetessé,
A bűnt nemessé és a végzetet
Magasztossá teszi rózsáival
S az egyszerűség csókos ajkival. -
Mért késik oly soká az én világom,
A torzalak, a kétes rémület,
Hogy elriassza e káprázatot,
Mely küzdelmemben a már-már bukó
Embert mindannyiszor fölkelti újra. -
De majd meglátjuk, hogyha a halál
Borzalma eljő hozzánk nemsokára,
Unalmas árnyjátéktoknak vajon
Nem lesz-e akkor itt végső határa. -
A nép közé vegyül

Ádám mint Miltiadész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok

A népből

Éljen vezérünk! Könyörűlj, nagy ember.

Ádám

Mi vétketek hát, amiért könyörgtök?
S a gyöngétől mit kérhet az erős? -
De nőm nem jő elém, se gyermekem;
Tán csak nem érte őket bántalom! -

Éva

Ah, Miltiadész, mért is jössz, ha nőd
Sem bír örülni jöttödön? - Fiam,
Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel... Ah,
Még jó nevet se hágy reád atyád! -

Ádám

Mi ez? Nem értem. A nép esdekel.
Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért.

Éva

De jobban vérzik a hon és szivem.
Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén? -

Ádám

Nem illet-é rangomban ily kiséret?
Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged
Továbbra is tisztemnek megfelelni.
Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe,
A felséges népnek kezébe téve
Hatalmamat, beszámoljak neki.
Im elbocsátlak, bajnok társaim,
Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát.
S most én is e kardot, Athéné Pallasz,
Szentelve tűzöm oltárod fölé.
Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin
Fegyveresei eloszolnak

Éva férje nyakába borulva

Ah Miltiadész, hol van boldogabb nő,
Mint a te nőd, nemes nagy férfiú!
Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos
Hozzád, mi nagy, mi szép!

Ádám

Ti kedvesek!

Kimón

Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám,
Az jól van téve. -

Éva

Oh, ne szégyeníts meg,
Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.

Ádám

Fiam! Atyád kardját mutasd be te.

Kimón a kardot felakasztva

Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot,
Míg egykor érte hozzád eljövök.

Éva

E kettős áldozathoz az anya
Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le.
Tömjént áldoz

Első demagóg a szószéken

Nem volt-e igazam, hogy áruló?
Hogy Dárius megvette? Tettetés csak
A seb, nem kíván ellene csatázni.

A népből

Halál reá!

Ádám

Mi zaj az odakint?

Éva

Ah, Miltiadész, rettentő beszéd az:
Árulónak mond újra a tömeg.

Ádám

Nevetséges vád; engem, árulónak,
Ki Marathónnál győztem?

Éva

Oh, hogy úgy van.
Gonosz világ az, melyet itt lelél.

Első demagóg

Mit késtek őt elfogni?

Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer

Éva

Miltiadész!
E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdúlj. -
Miért is oszlatád szét a hadat?
E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel?
Csak láncot érdemel e csőcselék,
Mely érzi, hogy te születél uráúl,
Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve,
S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék.

Első demagóg

Halljátok-e, egy áruló neje
Miként beszél? -

Éva

Az a nőnek joga,
Hogy férjét védje, még ha bűnös is,
Hát még ha olyan tiszta, mint uram!
És ellensége olyan korcs, miként ti. -

Első demagóg

Mért hagyja a felséges nép magát
Így becsmérelni?

Első a népből

Hátha igazat mond.

Első polgár

Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok
Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.

A népből

Halál reá! -

Ádám

Takard el a fiút,
Ne lássa vérem - el, nő, e kebelről!
A villám, mely a szirtre csap, ne érjen.
Csak én haljak meg - vagy miért is éljek,
Midőn látom, mi dőre a szabadság,
Melyért egy élten küzködém keresztűl.

Első demagóg

Mit tétováztok még?

A népből

Halál reá!

Ádám

E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedül én voltam a bolond,
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.

Lucifer félre

Elmondtad a sírverset önmagadra,
S utánad illőt sok nagy síroromra. -

Ádám

Vezessetek le. Nem veszem igénybe
Tovább e szentélyt.
Levezetteti magát a lépcsőn,
Évát gyöngéden szolgálói karjába téve

Ím - készen vagyok. -

Második demagóg

Védjed magad, még nincsen veszve semmi!

Ádám

Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék
Védelmeműl.

Második demagóg

Tedd meg, hisz ez a nép
Csak az imént porban csúszott előtted.

Ádám

Ah, ép azért minden haszontalan,
Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.

Lucifer

Kijózanodtál-é hát?

Ádám

Oh, nagyon!

Lucifer

Átláttad-é, hogy a bódúlt tömegnek
Nemesb ura voltál, mint ő neked?

Ádám

Lehet, de mind a kettő kárhozat;
Más név alatt a végzet ugyanaz.
Hiú törekvés azzal küzdeni,
Nem is fogok. - Aztán miért, miért is
Vágynék magasra bármi hő kebel?
Éljen magának, és keresse a kéjt,
Mellyel betölti az arasznyi létet,
S tántorogjon ittasan Hádész felé,
Vezess új útra, Lucifer, vezess,
S kacagva nézem más erényeit.
Más kínjait, csak élveket kívánva.
Te meg, nő, aki - úgy rémlik szivemnek -
Egykor lugost varázsolál nekem
A sivatagba, hogyha még fiamból
Polgárt nevelnél tisztes anyaként:
Bolond vagy, méltán gúnyol a leány,
Ki festett arccal a bordélyban űl
Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
Örűlj, mulass, tagadd meg az erényt. -
Vérpadra mostan, büntetéseműl.
Nem mintha aljast bírtam volna tenni,
De mert nagy eszme lelkesítni bírt.

Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal. Ádám lehajtja fejét

Első demagóg

Végezzétek ki. Éljen a haza!

Lucifer félresúgva

Szép búcsú, nemde? - Nos, vitéz uram,
Nem borzongat most furcsán egy kevéssé
A torz képű halál rideg szele? -

Éva

Ah, Pallasz! Meg nem hallgatád imámat. -

A templomból a halál nemtője, mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép

Ádám

Pallasz meghallgatott. - Az ég veled,
Megnyugvás szállt szivembe, Luciám.

Lucifer

Átok reád, hiú ábrándvilág,
Megint elrontád legszebb percemet. -

Éva

Átok reád, te közlelkű, rideg nép!
A boldogságot durván illetéd,
S üde virága menten porba hullt.
Pedig nem olyan édes a szabadság
Neked, amilyen fájdalmas nekem volt. -