NEGYEDIK SZÍN

Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint Fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap

Lucifer

Felséges úr! Aggódva kérdi néped,
Mely elvérezni boldog lenne érted,
Vajon mi az, mi a nagy fáraót
Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?
Mért áldozod fel a nap kéjeit,
Az éjnek édes álomképeit,
És nem bizod gondját nagy terveidnek
A rabszolgára, akit az megillet,
Midőn már úgyis a széles világon
Minden dicsőség, úralom tiéd
S a kéj, mit ember elviselni bír. -
Száz tartomány bő kincse mond urának.
Neked nyit kelyhet illatos virága,
S édes gyümölcsöt csak neked növel.
Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:
A szőke szépség, lankadó szemével;
Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,
A barna lányka, lihegő ajakkal,
Égő szemében őrült szenvedéllyel
Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,
Mind érzi, hogy betölté hívatását,
Ha néhány perced fűszerezni tudta.

Ádám

Mindennek nincsen szűmre ingere.
Mint kénytelen adó jő, nem csatázok
Érette, nem köszönhetem magamnak. -
De itt e művel, melyet alkotok,
Azt tartom, hogy megleltem az utat,
Mely a valódi nagysághoz vezet.
Művészetét a természet csodálja,
S évezredekre hirdeti nevem.
Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:
Erősebb lett az ember, mint az Isten.

Lucifer

S oh, fáraó, mégis boldog vagy-é
E képzeletben? Tedd kezed szivedre.

Ádám

Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt.
De mindegy. hisz nem boldogságot esdtem,
Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.
Csak a tömeg ne sejtse kínomat -
Ha sajnálhatna, nem imádna többé.

Lucifer

Hát hogyha egykor átlátod magad,
Hogy a dicsőség percnyi dőre játék?

Ádám

Az nem lehet.

Lucifer

S ha mégis?

Ádám

Halni térnék,
Megátkozván utánam a világot.

Lucifer

Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer,
Sőt újra kezdesz, régi sikereddel.

A dolgozó rabszolgák közül egyet a felügyelők annyira vernek, hogy ez jajveszékelve és üldözötten egész a nyílt csarnokba fut, s a trón előtt összerogy

A rabszolga

Uram, segíts!

A munkások közül Éva, mint a rabszolga neje, kibontakozik, s fájdalmas sikoltással férjére borul

Éva

Hiába kéred azt.
Ki kínjainknak nem volt részese,
Nem ért, nem ért! - Halk a jajnak szava,
S a trón magas. Mért nem hívsz engemet,
Ki eltakarlak s testemmel fogok fel
Minden csapást?

Ádám a betóduló felügyelőkhöz, kik a rabszolgát s nejét ki akarják hurcolni

Hagyjátok ott. El innét.
A felügyelők el
Mi ismeretlen érzés száll szivembe,
Ki e nő és mi bűve-bája van,
Mellyel, mint lánccal, a nagy fáraót
Lerántja porban fetrengő magához? -
Felkel

Lucifer

Ez ismét a szálaknak egyike,
Melyekkel gúnyul vett körűl urad,
Eszedbe hozni hernyó voltodat,
Ha önhitedben lepkeként csapongsz.
E vékony szál, láttad már, mily erős,
Kisiklik ujjainkból, és azért
Nem téphetem szét.

Ádám lejőve a trón lépcsőin

Azt ne is müveld.
Amilyen sértő, époly kellemes.

Lucifer

De illetlen, hogy egy bölcs és király
Alatta nyögjön.

Ádám

Mit tegyek tehát?

Lucifer gúnnyal

Nincsen más hátra, mint hogy a tudás
Tagadja létét e rejtett fonálnak:
S kacagja durván az erő s anyag.

Ádám

Én nem birom kacagni, sem tagadni.

Éva

Ah, kedvesem, véred csorogva foly,
Megállitom; fáj úgyebár, nagyon?

Rabszolga

Az élet fáj csak, már nem fáj soká.

Éva

Nem úgy, nem úgy, mért éltél volna eddig,
Ha most halnál meg, amint meglelél.

Rabszolga

Miért él a pór? - A gúlához követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. - Milljók egy miatt.

Ádám

Ah, Lucifer, mi rettentő beszéd ez!

Lucifer

A haldokló hagymázos őrülése - - -

Ádám

Mit is beszélt?

Lucifer

Nagy fáraó, mi bánt?
No, mondhatom, hogy nagyszerű dolog:
Egy rabszolgával a földön kevesb van.

Éva

Neked silány szám, nékem egy világ,
Oh jaj, ki fog majd engemet szeretni? -

Rabszolga

Én többé nem. - Felejts el, nő, örökre.
Meghal

Ádám

Majd foglak én. El innen a halottal.

A hullát felveszik

Fel, hölgyem, e trón pamlagán helyed:
A bájnak épen úgy fejedelme vagy,
Mint az erőnek én - meg kelle lelnünk
Egymást akárhol.

Éva

Oh, nagy fáraó,
Tudom, parancsod a pór végzete,
Nem is szabódom, csak kevés időt
Engedj magamnak, azután parancsolj.

Ádám

Ne többször e szót. Oh, hát birodalmam
Sohsem megy-é túl a parancs szaván?

Éva

Elég, ha egyelőre a parancs
Nem illet fájva, - oh ne írigyeld
Ez első percben könnyem a halottól. -
Mi szép halott, ah istenem, mi szép!
Ráborul

Ádám

Szép és halott; mi ellentétel ez:
Törekvésinkre gúny e nyúgalom,
Vagy hivságunkra szánalmas mosoly.

Lucifer

Szökött rabszolga, ki veled dacol,
Mondván: erősebb lettem láncaidnál.

Ádám

A holtnak béke, az élőnek üdv.
Amaz könnyed nem érzi, mosolyod
Nélkülöznöm kín.

A halottat kiviszik. Ádám Évát a trónra vezeti

Oldalamra, nő!
Ah mílyen édes kebleden pihenni.

Jajveszékelés a munkások közt; Éva összerezzen

Mi lelt, szerelmem?

Éva

Oh, nem hallod-e
A nép jaját?

Ádám

Először vettem észre.
Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá,
Csókolj meg és feledd el a világot.
Luciferhez
Te meg némítsd el azt a jajgatást.

Lucifer

Azt nem birom, ez már a nép joga,
Együtt öröklé az igával azt.

Ismét jajszó, Éva felsikolt, Ádám fölemelkedik

Ádám

Hölgyem, te szenvedsz, s nem tudom, miként
Segítsek rajta. Szíveden keresztül
A jajszó, mint villám, fejembe csap,
S úgy érzem, a világ kiált segélyt.

Éva

Oh fáraó, zúzz el, de megbocsáss,
Ha a nép jajja nem hágy megnyugodni!
Ládd, jól tudom, hogy szolgálód vagyok,
Hogy éltem célja tégedet mulatni,
Felejtek mindent, kívülem mi van:
Nyomort, nagyságot, ábrándot, halottat,
Hogy mosolyom üdv, ajkam láng legyen;
De hogyha a nép, e milljókarú lény,
Korbácsolt háttal jajgat odakint:
Mint fájó testnek kisded porcikája,
Én, én, a népnek elszakadt leánya,
Szívemben érzem szintén mind e kínt.

Ádám

És én veled. - A milljók egy miatt -
Mondá a holt is.

Éva

Oh nagy fáraó!
Komor levél, és én vagyok oka,
Űzz el magadtól, vagy taníts, miként kell
Siketté lennem.

Ádám

Jobb mester valál te,
Mert megtanítál a jajt hallanom. -
Ne halljam többé. - Ím, legyen szabad
A szolganép. Mit is ér a dicsőség,
Mit egy személyben ér utól az ember
Milljók vesztével és milljók jajával,
Kikben szintén az az ember lehel;
Milljószor érzem a kínt, egyszer a kéjt.

Lucifer

Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg
A végzet arra ítélt állata,
Mely minden rendnek malmán húzni fog,
Mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel:
Amit te eldobsz, ő meg nem nyeri,
És új urat keres holnap magának.
Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán,
Ha a gazdának szükségét nem érzi?
Ha kebelében öntudat lakik?

Ádám

Miért jajgat hát, mintha fájna néki
A szolgaság?

Lucifer

Fáj, bár nem tudja, mi.
Mert minden ember uralomra vágy.
Ez érzet az, s nem a testvériség,
Mi a szabadság zászlajához űzi
A nagy tömeget - ámbár öntudattá
Nem ébred benne, és csak sejtelemkint
Zaklatja minden olyasért, mi új
S mi tagadása a már meglevőnek;
Abban remélvén testesűlve látni
A boldogságról képzett álmait.
Pedig mély tenger a nép: bármi napfény
Sem hatja át tömét; sötét leend az,
Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet,
És mely hullám esetleg ép te vagy.

Ádám

S mért épen én?

Lucifer

Vagy más, veled rokon.
Kiben tudattá vált a népi ösztön,
S ki a szabadság bámult bajnokául
Fényes helyedre tolakodni mer.
Míg a tömeg, nem nyerve semmit is,
Nevet cserél, a gazda megmarad.

Ádám

Mi végtelen körút okoskodásod,
Melyből menekvés nincsen is talán.

Lucifer

Vagyon menekvés. Adj ezen nehány
Kivált egyénnek láncot és gyürűt,
Adj más játékszert, s mondd: ím a tömeg
Fölébe tollak, ez teszen nemesbé -
És elhiszik, és a népet lenézvén
Elszívelik, hogy őket is lenézd.

Ádám

Ne kísérts ily csábító álokokkal.
El a szolgákkal! Légyen mind szabad.
Hirdesd ki nékik, ám de jól siess,
Hogy, míg megbánom, késő is legyen már.

Lucifer félre

Előre csak önhitten útadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.
Kimegy

Ádám

E mű meg álljon bevégzetlenűl,
Intő rom annak, aki nagyra tör,
Erőnk s gyöngénknek nagy kérdőjele.

Kint nagy örömzaj, a munkások eloszolnak. Lucifer visszatér

Örülj, pór, a nagyság hogy meghajolt
Előtted. Csak ne hidd, hogy kényszerítve.

Éva

Vigasztalódjál, oh én kedvesem,
Úgyis mit ér az a rideg dicsőség,
Hideg kígyóként mely közénkbe csúsz?

Ádám

De nagy, de nagy.

Éva

El véle; látod, a jaj
Elnémult, üdvünket meg nem szakasztja,
Mi vágyad más, ha keblemen pihensz?

Ádám

Oh nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit ép ez vonzza hozzád -
Csak gyöngeség, mit az erő szerethet.
Mint a védő szülő gyámoltalan
Voltát karolja leghőbben fiának.

Éva

Ah fáraó, tán már untatlak is
E hasztalan, e balga fecsegéssel?
Hiába, ha okosabb nem vagyok.

Ádám

Ne is kivánd, hogy légy, én kedvesem,
Eszem elég van nékem önmagamnak,
Erő s nagyságért nem kebledre hajlok,
Sem a tudásért, mindezt könyveimben
Sokkal jobban föllelhetem. Te csak
Beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat,
Rezgése szűmön végigárjadozzon.
Akármit mondasz, mindegy; oh, ki kérdi,
Mit énekel a kis madár, azért
Édes sejtéssel halljuk hangjait.
Te csak virág légy, drága csecsebecs,
Haszontalan, de szép, s ez érdeme.
Luciferhez
És mégis egy vágy ver föl mámoromból.
Talán bolond vágy - - oh de teljesítsd -,
Hagyj vetnem egy merész pillanatot
Előre, egypár ezredév utánra,
Mi lesz hiremből?

Lucifer

Amíg csókolódtok,
Nem érzed-é a lanyha szelletet,
Mely arcodat legyinti s elröpűl?
Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,
Egy évben e por csak nehány vonalnyi,
Egy századévben már nehány könyök.
Pár ezredév gúláidat elássa,
Homoktorlaszba temeti neved,
Kéj-kerteidben a sakál üvölt,
A pusztán koldús, szolganép tanyáz.

Amit Lucifer mond, mind láthatóvá is lesz

S mindezt nem a mennyrázó fergeteg.
Nem bömbölő földindulás cselekszi,
Csak gyönge szellő, mely körűlenyelg.

Ádám

Rettentő kép!

Lucifer gúnnyal

Ne félj, csak szellemed vesz,
De tested megmarad, mint múmia,
Kiváncsisága iskolás fiúknak,
Torz arculattal, melyről elmosódott
Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt.

Egy múmia felé rúg, mely ezalatt a trón előtt tűnt fel, s lassan legördül annak lépcsőin

Ádám felugorva

Pokolbeli káprázat, el veled!
Hiú törekvés, dőre nagyravágy -
Fülembe cseng még: milljók egy miatt.
E millióknak kell érvényt szereznem,
Szabad államban - másutt nem lehet.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.

Éva

S elhagysz-e engem is, szerelmedet? -

Ádám

El, téged, a trónt, mindent elhagyok.
Vezess, vezess, új célra, Lucifer,
Úgyis sok szép időt vesztettem el
Ez áluton.
Indul, kardot vonva

Éva

Királyom! Tört reménnyel
Ha megjösz, szíved e szűn menhelyet lel.

Ádám

Igen, igen; sejtem hogy téged is
Tisztult alakban fel foglak találni.
S akkor nem fogsz ölelni már parancsból,
De mint egyenlő, - kéjnek érzetével.
El

Lucifer

Ne oly vágtatva, még jókor beéred,
Talán előbb, a célt, hogysem reméled,
És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,
Míg én kacaglak. - Menjünk hát, előre!