|
|
|
|
Rómában. Nyílt csarnok, istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Apenninek felé. - Középen terített asztal három lecticával[1]. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Milo, Catulus, mind megannyi kéjenc, Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek, ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancsra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj
Catulus
Nézd, Sergiolus, mily serény, ügyes
Ez a piros szalagú gladiátor,
Mernék fogadni, hogy amazt legyőzi.
Ádám
Nem, Herculesre!
Catulus
Ah mit, Herculesre,
Ki hinne még közöttünk istenekben?
Mondd Júliádra, jobban elhiszem.
Ádám
Legyen.
Lucifer
Erős alapra esküszöl:
Álistent tévén álisten helyébe.
De mondd, hogy értsük mégis azt az esküt,
Szépségét értsük-é, szerelmed-é,
Avagy tán épen hűségét irántad? -
Catulus
A báj muló, s ha még nem volna is,
Unott lesz holnap, ami elragad ma,
S kevesb kecsű nő csábít tőle el
Az ujdonság bűbájos ingerével.
Ádám
Hűségit értém. Vagy ki pazarol
Hölgyére többet nálam?
Hippia
Oh bohó!
Hát bírod-é őt vég nélkül ölelni?
S ha bírnád is, te, aki telhetetlen
Gyönyörre vágysz s haszontalan csapongsz,
Mert a kéjnek csak egy-egy elszakadt
Részét birod egy-egy nőben találni,
Mig a szépség s kéj eszményképe mindig
Elérhetetlen varázsként leng előtted,
Hogyan tudod, hogy szintén egy szeszélye,
Egy ábrándkép nem csábítandja-é el?
Egy gladiátor roncsolt izmai -
Ádám
Igaz, igaz, ne többet, Hippia!
Miért is vonz az a kéj Tantalusként,
Ha Herculesnek ereje hiányzik,
Ha Proteusként nem változhatunk,
S egy megvetett rab, kínos hét után,
Oly órát élvez, milyet hasztalan
Óhajt ura. - Vagy a gyönyör csak egy
Ital víz-é hát a meglankadottnak,
S annak halál, ki habjaiba dűl?
Lucifer
Ah mily dicső erkölcsi tanfolyam
Szép lányok keblén, fűzéres pohárnál. -
De hát fogadástok? -
Ádám
Ha veszteném,
Úgy Júlia tiéd. -
Catulus
S ha nyersz?
Ádám
Lovad
Enyém. -
Catulus
Négy hétre visszaveheted,
Vagy bétaszítom ángolnás tavamba. -
Lucifer
Nézd, Júlia, e szép kövér halat:
Egyél, hiszen majd hizlalsz másikat.
Éva
S nem dőzsöl-é rút féreg rajtad is?
Örűljön, aki él, vagy hogyha nem
Tud is örűlni, legalább kacagjon.
Iszik
Ádám a gladiátorhoz
Jól tartsd magad, hé! -
Catulus
Rajta csak, vitézűl
Catulus gladiátora elesik, s életéért esdve ujjait fölemeli. Ádám a kegyelmi jelt akarja adni, de Catulus lefogja kezét, s összeszorítva markát, hüvelykét a gladiátor felé tartja
Recipe ferrum![2] - Gyáva korcs. Elég
Rabszolgám van még, nem vagyok fukar.
Ki sajnálná e kis felzaklató
Jelenetet, szép hölgyek, tőletek,
Midőn a csók oly sokkal édesebb,
Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt.
A gladiátort ezalatt ellenfele kivégezte
Ádám
A ló enyém, jőj, Júliám, ölelj meg,
Vigyék ki azt a hullát. - Táncosok!
Csináljatok most más komédiát,
Ebből elég volt mára.
A hullát kiviszik, az emelvényt a táncosok foglalják el
Catulus
Cluvia!
Jőj hát te is, nem nézhetem soká,
Ha más ölelkezik.
Lucifer
S mi, Hippia,
Követjük-é szintén példájukat?
De nyald meg ajkad, nincs-e rajta méreg.
No úgy, most már mulathatunk, galambom.
Ádám
Mit is dobog szived olyannyira,
Nem nyughatom fölötte, Júlia.
Suttognak
Lucifer
Halld, e bolond még a szívről beszél! -
Catulus
Ládd, kedves, én nem bántom a tiédet,
Tehetsz vele akármit, csak ne tudjam,
Ha csókod forró s mindig kész nekem.
Cluvia
Nagylelkü kedves! Ím javadra e bort.
Iszik.
Catulus
Jól van, jól, Cluvia, de lágy karod,
Puhácska kebled tőlem el ne vond,
Füzérem is lesiklott ládd fejemről. -
A táncosnőkhöz
Ah, ez remek fordúlat táncotokban,
Mi buja tűz, kellemmel egyesülve!
Cluvia
Szemed befogom ím, ha ott leled
Azt, amiért én is versenyt futok,
S csak egy jó szót sem bírok érdemelni. -
Luciferre mutatva
Ezen savanyu arcot nézzed inkább -
Miért is ennek az a szép leány,
Ha már különb hasznát se tudja venni,
Mint hogy szunnyadni hagyja, míg maga
Gúnyos mosollyal és hideg szemekkel
Kisér száz édes, bárha dőre dolgot,
Mi a társalgás illatát teszi. -
Catulus
Valóban, egy ily arc egész körök
Költészetére fagylepelt borít.
Ki ellenáll a perc igézetének
S nem hagyja lelkét ártól elragadni,
Nem is jó ember, s bár maradna otthon.
Hippia
Valóban szinte félek, hogy szegényben
Már megfogant a fekete halál,
Mely a várost pusztítja. -
Ádám
El vele,
E gyászos képpel. Pajzán dalt nekünk,
Ki tudja a legszebbet köztetek?
Hippia énekel
Borral, szerelemmel
Eltelni sosem kell;
Minden pohárnak
Más a zamatja,
S a mámor, az édes mámor,
Mint horpadt sírokat a nap,
Létünk megaranyozza.
Borral, szerelemmel
Eltelni sosem kell;
Minden leánynak
Más a varázsa,
S a mámor, az édes mámor,
Mint horpadt sírokat a nap,
Létünk megaranyozza.
Catulus
Jól van biz az, nos, Cluvia, te mit tudsz?
Cluvia énekel
Bolond világ volt hajdanában:
Lucretiát az özvegy ágyban
Hogy megkereste szép gavallér,
Nem lángol ajka, több kéjt nem kér,
Tárt szűvel nem fut bordélyházba,
Hideg vasat merít magába. -
Mind
Örűljünk, okosabb világ van,
Örűljünk, hogy mi élünk abban.
Cluvia
Bolond világ volt hajdanában:
Brutus nem ült szép villájában,
Kardot fogott s harcolni méne,
Mint hitvány zsoldos, s még mi végre?...
A rongyos nép jóléte végett,
S tar földön érte el is vérzett.
Mind
Örűljünk, okosabb világ van,
Örűljünk, hogy mi élünk abban. -
Cluvia
Bolond világ volt hajdanában:
Rém járt fel hősek agyában,
Szentnek hivék, mit kacagunk ma,
S egy-két ily őrült ha akadna,
Cirkuszainkban épen elkel,
Nekünk látvány, a vadnak étel. -
Mind
Örűljünk, okosabb világ van,
Örűljünk, hogy mi élünk abban. -
Lucifer
Ah, Cluvia, leverted Hippiát.
Szeretnék e dalnak költője lenni.
Ádám
S te nem danolsz, mit búsongsz, Júlia?
Körűlünk minden vígad és nevet,
Nem jól esik pihenned keblemen? -
Éva
Ah jól, nagyon. De nézd el, Sergiolus,
A boldogság midőn elkomolyít.
Azt tartom, mely kacag, nem is valódi,
Legédesebb percünkbe is vegyűl
Egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak,
Talán sejtjük, hogy az ily perc - virág,
S így hervatag.
Ádám
Ah, én is érzek ílyest.
Éva
S kivált ha még dalt hallok és zenét,
Nem hallgatom a szűk korlátú szót,
De a hang árja ringat, mint hajó,
S úgy érzem, mintha álomban feküdném:
A rezge hangon messze múltba szállnék,
Hol napsugáros pálmafák alatt
Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg,
Nagy és nemes volt lelkem hívatása.
Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa
Mindez. - Csókollak ismét - ébredek.
Ádám
El a zenével, tánccal, émelyít
Ez örökös édesség tengere,
Keserüet kivánna már szivem.
Boromba ürmöt, és fulánkot a
Piros ajakra, vészt fejem fölé.
A táncosok elmennek, jajgatás hallik kívülről
Mi jajszó ez, mely úgy velőbe hat?
Lucifer
Nehány őrültet most feszítenek fel,
Testvériségről, jogról álmodókat.
Catulus
Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon,
Élvezve és feledve a világot,
Miért vitatták mások dolgait?
Lucifer
Koldús a dúst testvéreűl kivánja,
Cseréld meg őket, és ő von keresztre.
Catulus
Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat,
Dögvészt, mi a várost tizedeli,
Az isteneknek minden végzetét.
Új jajszó
Ádám magában
Úgy érzem, mintha álomban feküdném,
A rezge hangon messze múltba szállok,
Hol nagy s nemes volt lelkem hívatása. -
Nem úgy mondád-e, Júlia?
Éva
Igen
Ezalatt besötétült. A csarnok előtt temetési menet vonul el tibiákkal[3], fáklyákkal és jajveszékelő nőkkel. Az egész társaság egy ideig merev hallgatásba süllyed
Lucifer felkacagva
Mint látom, itt a jókedv elborúlt,
Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc,
Hogy a savanyú úr is megsokallja?
Talán bizon valaki fél közöttünk,
Vagy épen megtért.
Ádám feléje sújtva poharát
Vessz, ha azt hiszed.
Lucifer
No majd hivok uj vendéget közénk,
Talán megifjúlt kedv is tér be véle.
Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe,
Ki fáklyafénnyel erre útazik.
Csak megkináljuk egy pohár itallal. - -
A halottat nyílt koporsóban behozzák, s az asztalra helyezik. Kísérete a háttérben marad. Lucifer ráköszönt
Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked!
Hippia
Talán inkább csókot kivánsz?
Lucifer
Öleld meg
És lopd ki szájából az obulust.
Hippia
Ha tégedet csókollak, őt miért ne?
A halottat megcsókolja. Péter apostol a kíséret közül kilép
Péter apostol
Megállj, a döghalált szivod magadba.
Mindnyájan visszaborzadva, helyeiken felemelkednek
Mind
A döghalál - rettentő - félre innen!
Péter apostol
Te nyomorú faj! - Gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen,
Istent, erényt, gúnyolva taposó - - -
De hogyha a vész ajtódon kopog,
Ha Istennek hatalmas újja érint,
Gyáván hunyász, rútúl kétségb'eső.
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezkedik rád? Nézz csak, nézz körül
A város pusztúl, durva idegen nép
Tiporja el arany vetésidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol,
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás
Emelt fővel jár a békés lakok közt,
Utána a halvány gond, rémület,
S égből földről se' részvét, sem segély.
Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával
Elandalítni azt a szózatot,
Mely a kebelnek mélyét felveri,
S jobb cél felé hiába ösztönöz?
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,
Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör,
S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg:
Hiába mind, a régi istenekben
Nincs már hited, kövekké dermedeztek.
Az istenszobrok szétporlanak
Elporlanak, s új istent nem találsz,
Mely a salakból újra fölemelne. -
Nézz csak körűl, mi pusztít városodban
Hatalmasabban, mint a döghalál,
Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról,
Hogy Thébaisznak puszta téreit
Vad anakhórétákkal[4] népesítsék,
Ottan keresve tompúlt érzetöknek,
Mi még izgassa, ami még emelje. -
El fogsz pusztúlni, korcsúlt nemzedék,
E nagy világ most tisztuló szinéről.
Hippia az asztal előtt összeroskadva
Oh jaj nekem, mi szörnyű fájdalom,
Hideg veríték, orcusnak tüze[5] -
A dögvész, oh, a dögvész, - elveszek!
Nem gyámolít ki sem közűletek,
Kik annyi élvet osztátok velem?
Lucifer
Ma néked, holnap nékem, édesem. -
Hippia
Hát öljetek meg, átkom ver különben.
Péter apostol hozzálépve
Ne átkozódjál, lányom, sőt bocsáss meg -
Majd gyámolítlak én és a nagy Isten,
A szent szeretet örök Istene.
Emelkedjél fel hozzá, ím e vízzel
Lelked kitisztúl menten a salaktól,
S hozzá siet. -
|
|
|
|
Megkereszteli az asztalról vett edényből
Hippia
Atyám - megkönnyülék.
Meghal
Catulus indul
Én még ma Thébaiszba útazom.
Elundorodtam a bünös világtól.
Cluvia
Megállj, Catulus, én is elkisérlek.
Kimennek
Ádám elgondolkodva, az előtérre lép, Éva követi
S te itt vagy, Júlia, mondd, mit keressz itt,
Hol a halál az örömet kiölte?
Éva
S nem ott van-é helyem, ahol te vagy?
Ah Sergiolus! Vajh mi sok nemes
Érzést találtál volna e kebelben,
Hol csak mulékony kéj után kutattál. -
Ádám
És önmagamban is. Mi kár, hogy úgy van!
Elveszni nyomorúltan, kisszerűen,
S szenvedni addig. Oh, ha él az Isten,
Letérdel s kezét égnek emeli
Ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk,
Új népet hozzon s új eszmét világra,
Amazt, a korcsba jobb vért önteni,
Ezt, a nemesbnek hogy köre legyen
Magasra törni. Érzem, elkopott mind,
Mi a miénk volt - s újat létrehozni
Erőnk kevés. Hallgass meg, Istenem!
|
|
|
|
Az égen glóriában a kereszt feltűnik. A hegyek megől égő városok pírja látszik. A csúcsokról félvad csapatok szállnak alá. Távolról áhítatos himnusz hallik
Lucifer magában
E látvány kissé borzogatja hátam,
De nem emberrel kell-e küzdenem?
Mit én nem bírok, ő teszi helyettem.
Hasonló tréfát már gyakorta láttam.
A glória ha lassan elveszett,
Még megmarad a vérengző kereszt.
Péter apostol
Az Úr meghallgatott. - Tekints körűl,
Az elkorcsúlt föld újra kezd születni.
E medvebőrös barbár harcfiak,
Kik üszköt vetnek fényes városokra,
Kiknek lova múlt századok vetését
Tiporja el, s istállót elhagyott
Templomfalak közt lél, új vért hozand
Az elsilányúlt, megfogyott erekbe.
S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek,
Míg a bősz tigris keblöket kitépi,
Új eszmét hoznak, a testvériséget,
És az egyénnek felszabadulását,
Melyek meg fogják rázni a világot. -
Ádám
Ah érzem, érzem, mást is kér a lélek,
Mint dagadó párnákon renyhe kéjek;
A szív vérének lassu elfolyása
Olyan kéj, melynek vajh mi lenne mása?
Péter apostol
Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.
Ádám
Fel hát csatázni, fel hát lelkesűlni
Az új tanért. Alkotni új világot,
Melynek virága a lovag-erény lesz,
Költészete az oltár oldalán
A felmagasztalt női ideál.
Péterre támaszkodva indul
Lucifer
Ah, a lehetetlen lelkesít fel, Ádám!
A férfiúhoz méltó ez s dicső ám.
Istennek tetszik, mert az ég felé hajt,
S ördögnek kedves mert kétségbe ejt majd.
Utána megy