SZALAY–BARÓTI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

1. A magyar nemzet eredete és őshazája.

Krónikáink tudósításai a hunok és a magyarok eredetéről. A nyelv bizonysága. A magyar nyelv rokonai. Miből tünik ki a magyar és finn-ugor nyelvek rokonsága? A magyarok legközelebbi rokonai: a vogulok és osztjákok. Az ugor népek lakóhelyei. A magyar nép őshazája. Jugria. Török eredetű-e a magyar nép? A török érintkezés hatása.

Ha régi krónikáinkat kérdezzük, azok a következőképen beszélik el nekünk nemzetünk eredetét.

A Jáfet nemzetségéből származott Nemrót óriás, a bábeli nyelvzavar kitörése után Evilát földére, a későbbi Perzsiába költözött, a hol egyik nejétől Enek-től két fia született, Hunor és Magor. A két testvér felnövekedvén, egyszer vadászat alkalmával szarvas-ünőre bukkantak, melyet addig üldöztek, míg a Maeotisi-tó (a mai Azovi-tenger) ingoványos vidékén eltűnt szemeik elől. A vidéket bebarangolván, látták, hogy az igen alkalmas baromtartásra. Hazatértek tehát s atyjuktól elbúcsúzván, a Maeotis mellékére költözének.

Mintegy hat évig lakozának itten, midőn egy alkalommal kimentek a pusztára, hogy azt kikémleljék. Barangolás közben egyszerre csak énekszót hallanak. A hang után indulva, egy tisztásra érnek s ott nagy csodálkozásukra lányokat, asszonyokat pillantanak meg, akik tánczolva énekelve mulatozának. Nosza közéjük rohannak s lóra kapva őket, elnyargalnak velök. Dulá-nak, az alán fejedelemnek két leányát is elragadták, kik közül az egyiket Hunor, a másikat Magor vette el feleségül.

Tőlük származott a hun s a magyar nép.

Idővel a két testvérnemzet úgy elszaporodott, hogy szűk lett a lakóhelyük s azért az északra eső Scythiába költözének. Ez a Scythia mesés gazdagságú: földje termékeny, bővében van mindennek, vadnak, halnak, aranynak, ezüstnek, sőt drágaköveknek is.

Ámde Scythiában is, mint a tenger fövénye, úgy elszaporodának a hunok. Nyugatra vándorlának tehát egész a Tisza vizéig s országot alapítottak, mely Attila haláláig állott fönn.

Attila egyik fia, Csaba, a testvérével vivott szerencsétlen csata után tizenötezer hunnal Görögországba, majd Scythiába vonult. A hunok a magyarokat egyre sürgették, mennének Pannóniába és foglalnák vissza az országot. Végre a magyarok a 884. évben csakugyan fölkerekednek, átusztatnak az Etil (Volga) vizén, átkelnek a besenyők s kunok országán, valamint az oroszok földjén, míg végre elérkeznek mai hazánkba.

Osztják férfiak.
Néhai Pápai Károly dr.-nak 1888–89-iki tanulmány-útja alkalmával készült eredeti fölvétele nyomán. Munkácsi Bernát dr. szivességéből.

Osztják nők.
Néhai Pápai Károly eredeti fölvétele. Munkácsi Bernát dr. szivességéből.

Osztják nő.

Osztják férfi.

Vogul nő.

Vogul férfi.
Ugor néptypusok.

A krónikások ezen elbeszélését azonban nem vehetjük igaznak. Sok száz évvel a magyarok beköltözése után írták, jobbára szájhagyomány után, ez pedig, mint tudjuk, nem épen híven szokta megőrizni a megtörtént események emlékét.

Ha a magyar nemzet eredetére s legrégibb történetére nézve biztosabb fölvilágosítást ohajtunk nyerni, a nyelvtudományt kell segítségül vennünk. A nyelvtudomány ugyanis megismerteti velünk a magyar nyelv alkotását; kimutatja, hogy mely nyelvekhez áll legközelebb, vagyis, hogy melyek a rokonai; s végül a rokon nyelvek segítségével némileg földeríti a magyar nép eredetét s legrégibb történetét.

Nyelvünk szerkezetére nézve, de meg szókincsére nézve is azokkal a nyelvekkel egyezik leginkább, melyeket együttesen ural-altáji nyelvcsaládnak szoktak nevezni; ural-altájinak azért, mert Ázsiának az Ural és Altai hegység közti vidéke e nyelvcsaládnak ősi fészke. Az ural-altáji nyelvcsalád öt főcsoportra oszlik, u. m. a finn-ugor, a szamojéd, a török-tatár, a mongol s a tunguz-mandzsu csoportra.

A magyar nyelv többé-kevésbé mindegyikkel e nyelvek közül rokonságban van, legközelebbi rokonságban mégis a finn-ugor csoporthoz tartozó nyelvekkel: a finnel, mordvinnel, cseremiszszel, lappal, zürjénnel, volfákkal, vogullal és osztjákkal.

Az utóbbi csoporthoz tartozó nyelvekben ugyanis az emberi test részeit, az ember testi és lelki életének jelenségeit, a külső természet tárgyait, a családi és társadalmi élet első elemeit, az ember ősi foglalkozását, a számneveket stb. a magyarral egyforma vagy közel egyforma hangzású szavakkal fejezik ki. Például a magyar szem a vogul és osztják nyelvekben sem, a finnben silm; a magyar nyelv a vogulban nyelm, az osztjákban nyalim; a magyar vér a vogulban ver, az osztjákban vir, a finnben ver; a magyar mén (menni) a vogulban men, az osztjákban man, a finnben men; a magyar ló a vogulban lú, az osztjákban lovi; a magyar vaj a vogulban voj, a finnben voi; a magyar két, kettő a vogulban kit, kiti, az osztjákban kad, kadn, a finnben kaht stb. Még nagyobb egyezés mutatkozik a magyar és a finn-ugor nyelvek között a nyelv alkotása: a szóképzés és szóragozás tekintetében. A finn-ugor nyelvekben épúgy, mint a magyarban uj szavak csak úgy keletkeznek, hogy a szó végéhez bizonyos szórészt, u. n. képzőt teszünk. A magyar szóképzők másait megtaláljuk a legtöbb finn-ugor nyelvben; megtaláljuk a ragokéit is.

Ha már most azt kérdezné valaki: honnan e nyelvek hasonlósága, rokonsága? Azt feleljük rá, hogy onnan, mert e népek valamikor szoros érintkezésben állottak egymással, sőt egy nyelven beszéltek s egy népet alkottak. Idővel azonban egymástól elszakadtak, idegen népek közé kerültek, azokkal összekeveredtek, minek folytán nyelvök, de testalkotásuk is mindinkább elváltozott, úgy, hogy az ősi nyelvből többféle nyelv, az ősi népből többféle nép keletkezett. S minthogy a magyar nyelv a vogul és osztják nyelvvel mutat legtöbb hasonlóságot, a magyarok a vogulokkal és osztjákokkal legközelebbi rokonságban vannak, azokkal legtovább laktak együtt.

A vogulok a Közép-Uraltól keletre, a mai permi és tobolszki kormányzóságban, számtalan folyóviztól öntözött vidéken laknak. E folyóvizek kivétel nélkül az Ob vidékéhez tartoznak; jelentékenyebbek közülök: a Tobolba szakadó Tura; a Tavda, mellékvizével a Pelymmel; az Irtisbe ömlő Konda s az Ob-ba siető Szoszva. Beláthatatlan fenyű- meg nyírfa-erdők és nagy kiterjedésű mocsarak borítják a vidéket, miért is földművelésre nem igen alkalmas. A vogulok főfoglalkozása a vadászat és halászat; házi állatot csak kettőt ismernek: az iramszarvast és a kutyát. A prémes állatoknak, főleg a keresett czobolynak, a vogulok vidékén van igazi hazája. A vogulok száma csekély: alig 7000 lélek, s e szám is mindinkább fogy. Kicsiny, alig három-négy kunyhóból álló falvakban laknak. A falvak egy-két napi járásra vannak egymástól, hogy halászatra, vadászatra elegendő területök legyen. Sátor-kunyhóit (jurta), melyek gerendákból vagy nyírfa-kéregből vannak összeróva, a vogul rendesen folyók partján, erdők tövében rakja. A kunyhók belső berendezése szegényes: hosszú, széles lóczák, melyek gyékénynyel vagy iramszarvas-bőrrel vannak beterítve; egy alacsony szék, melyet asztalul használnak; nehány edény s a legbecsesebb tárgy: a puska, – ezekből áll a szokott berendezés. A vogulok középtermetüek; arczuk kerek, kissé kiálló arczcsontokkal; orruk széles, de nem lapos; hajuk rendesen sötétbarna; szemök nyílt és kerek. Mongolos typust csak a déli vogulok mutatnak. Természet szerint a vogul kedélyes, jámbor nép. Főhibájok a henyeség; munkára, mesterségre nem igen van kedvök. Ételül a madarak, halak húsát eszik. Egyedüli fényüzésök a dohányzás s ezt az asszonyok és a leányok is gyakorolják. Viseletök délen oroszos; északon az u. n. maliczát hordják, mely posztóból vagy iramszarvasbőrből készül. A malicza gallérjához zsákot varrnak, melyet téli időben a fejökre húznak. Lábukat szintén iramszarvasbőr takarja. Alsó ruhájok durva vászon vagy kicserzett bőr. A nők öltözete szintén iramszarvas bőrből van összevarrva. Fejökön nagy kendőt viselnek, melylyel arczukat betakarják, ha idegen férfi közelít hozzájok. Hajukba tarka szalagokat, üvegklárisokat fonnak be, ujjaikon sárgaréz-gyűrűt hordanak. Érdekes, hogy a nők kezüket, lábukat tetoválják: tűvel csiga-alakú vonalakat szúrnak be s a megszurdalt helyeket lőporral bedörzsölik. Vallásukra nézve a vogulok szinleg keresztények, lelkök mélyében azonban még mindig ősi vallásukhoz ragaszkodnak. Erdők sürűjében, rejtek-helyen őrzik bálványaikat, melyeknek áldozatokat mutatnak be, hogy szerencsések legyenek vadászataikon.

Vogul falu az Északi Szoszva partján.

Az osztjákok a vogulok keleti szomszédjai; az Ob és az Irtis mellékén laknak. Életmódjuk ugyanaz, mint a voguloké. Arczuk már inkább mongol jellegű; azzá teszik a ferde állású apró szemek, a kiálló arczcsontok, a hátradülő alacsony homlok, a széles orr s a gyér szakáll. Ajkaik duzzadtak; arczbőrük barnás, hajuk, mely rendesen kettős fonatban lóg le fejökről, fekete. Testalkatra nézve többnyire alacsonyak, véznák. Époly félpogányok, mint nyugati szomszédaik. Minden házban akad bálvány, melyet ládában tartanak, czifra ruhába öltöztetnek; ha vadászatra mennek, vagy útra kelnek, mindig magukkal viszik. A törzs bálványa a rengeteg közepén, szent fák árnyékában van felállítva, a hol a törzs tagjai évenként egyszer-kétszer összegyülnek, iramszarvast, lovat és kakasokat mutatván be áldozatul. Az osztjákok ügyes faragók, különösen asszonyaik, akik a ruhavarrásban, hímzésben is kitünnek. Viseletük a tatárokéra emlékeztet, a kikkel dél felé érintkeznek.

Osztják falu az Ob mellékén.

Az ugor népeket ősidőktől fogva az Ural-hegység mindkét lejtőjén, egyfelől a Pecsóra, Káma és a Volga, másfelől az Ob, Alsó-Irtis és a Felső Jajk folyók mentén találjuk.

E tájon volt a magyar nép őshazája is. Sokáig a mai vogulok és osztjákok földjét, a régi Jugriát tartották annak, amelyről a XVI. században Oroszországban járt Herberstein úgy nyilatkozik, hogy onnan jöttek ki a magyarok. De a nyelvtudomány kideríté, hogy a magyarság bölcsőjét az ugorok lakta vidék legdélibb részén, az Ural, a Kaspi tenger s az Aral-tó közt elterülő puszta vidékén kell keresnünk. Őseink itt korán érintkezésbe jöttek műveltebb iráni népekkel: alánokkal, perzsákkal, a kiknek a révén a többi között a fémekkel is megismerkedtek. Majd török-fajú népekkel (a Volga-melléki bolgárokkal, a kozárokkal és a besenyőkkel?) hozta őket érintkezésbe a sors. Ezektől sok szót tanultak el, de eltanulták a baromtartást is.

A magyar nyelvbe átment török szavakból, de kivált őseink pusztai életmódjából és harczias jelleméből Vámbéry azt következteti, hogy a magyar nem ugor, hanem török eredetű nép. Nincs kétség benne, hogy ereinkben török vér is csergedez. Ámde valamely nép jellemére és életmódjára nem annyira a vérnek, a származásnak, mint inkább a természeti viszonyoknak van befolyása, a melyek között él. Ezek tették harczias pusztai néppé a magyart s ezek okozták, hogy legközelebbi rokonaik épen nem harcziasak és kóbor természetűek. A nyelvészeti kutatások a magyarok ugor voltát bizonyítják. A nyelvünkben található török elemek részint a közös ősi nyelv maradványai, részint későbbi kölcsönzések.

A törökökkel való érintkezés idején változott át a magyar nép azzá a harczias nomád néppé, amilyennek a történelemben jelentkezik, míg északibb vidékre szorult rokonaink a viszonyok kényszerűsége folytán megmaradtak ősi foglalkozásuk: a vadászat és halászat mellett, s mindenkorra elestek a történelmi szerepléstől.

A magyarok vándorlásai. Térkép.
Tervezte: Dr. Baróti Lajos; rajzolta: Hátsek Ignácz

* * *