Piroska görög császárné állitólagos képe.
A párisi nemzeti könyvtár XI. századi miniatureje után. Hachette párisi kiadó reproductioja után
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
László viszonya unokaöccseihez. II. Orbán pápa és Kálmán. László egyházi politikájának elitélése. IV. Henrik és Álmos herczeg. Álmos házassága. A keresztes hadjáratok eszméje. Clermonti zsinat. Remete Péter. Valter lovag. Folkmar, Godeschalk. Leiningeni Emicho. Mosony ostroma. Kálmán győzelme. Ügyének igazsága. A krónika felfogása. Bouillon Gottfrid serege. Átvonulása, Toulousei Raimund átvonulása Szlavonián
László király sem képez kivételt nagy királyaink közös sorsa alól. Neki sem maradt fiutóda, ki elfoglalta volna trónját, fenntartotta volna hagyományát. Adelheidtól csak egy leánya maradt, Piroska, ki Jánoshoz. Komnenos Alexios császár fiához és örököséhez ment nőül, ki 1118-ban Kalo Johannes név alatt a császári trónra lépett és egyike lett a legkitünőbb byzanczi uralkodóknak. Nejének emlékét áldották úgy új hazájában, melynek koronáját viselte, mint magyar honában.1
Minthogy László testvéröcscse, Lambert körülbelől abban az időben halt meg, mint királyi bátyja,2 a magyar koronának I. Géza király idősebb fia Kálmán volt a törvényes örököse. Ezt a jogát László is elismerte. Mivel azonban Kálmánnak volt egy szintén már felnőtt öcscse, Álmos, ennek igényeit oly módon akarta kielégiteni, hogy reá bizta az ujonnan hódított Horvátországot mint herczegséget.3 Meglehet, hogy Kálmánt sértette öcscsének ez a kitüntetése, mig neki még nem jutott külön terület, sem befolyás a kormányra. Valószínű, hogy más okai is voltak a közte és nagybátyja közt való egyenetlenségnek. Mint látni fogjuk, épen az akkor annyira fontos egyházpolitikai kérdésben követtek más-más irányt. Ez az egyenetlenség arra birta Kálmánt, hogy lengyel rokonainál keressen menedéket. Több magyar úr, köztük Márkus, Ugra és mások kisérték oda. Midőn azonban László közeledni érezte halálát, követeket küldött érte: Marcellus prépostot és Péter ispánt, és felszólította őt, térjen haza.4 Nem szenvedhet kétséget, hogy Kálmán teljes joggal és László akaratával lett magyar királylyá. Testvérével Álmossal úgy egyezett meg, hogy neki „teljes joggal” átengedte a herczegséget.5 Ez alatt valószinüleg a régi herczegségnek visszaállitását kell értenünk, melyben Béla, Géza, László szinte felségi jogokat gyakoroltak, nem pedig Lambertnek inkább csak méltóságot és jövedelmet adó magánbirtokát.
A későbbi hagyomány ezt a tényállást sokban kiszinezte és átalakitotta. Kálmán rossz emléket hagyott, mert megvakittatta Álmost és Bélát, a későbbi királyok őseit. Álmos ellenben, úgy is mint áldozat, úgy is mint királyi eldőd, nagy rokonszenvnek örvendett krónikásainknál.6 Azt beszélték tehát, hogy László, kit utolsó cseh hadjáratában Kálmán és Álmos is követtek, előre látta, hogy Kálmánból vérontó lesz, és azért egri püspökké akarta őt tenni. Kálmán erről hallva, még az éjjel elmenekült Lengyelországba. László aztán úgy rendelkezett, hogy utána Álmos uralkodjék, De midőn Kálmán nagybátyjok halála után visszatért, Álmos „egyszerü őszinteséggel tisztelte bátyját, kit mint idősebbet jog szerint megillet a korona.” A krónika maga is megczáfolja ezt az elbeszélést. Mert ha László ki akarta volna zárni Kálmánt, minek küldött volna érte követeket? Bizonyos azonban, hogy, mint kiemeltük, Álmos igen kiváló állást foglalt el bátyja mellett. Méltóságának külső kifejezéséül szolgált, hogy ugyanakkor, midőn Kálmánt megkoronázták, őt nyitott herczegi koronával ékesitették.7
Az uj király alig volt idősebb 21–22 évesnél. Alig tudtak felőle többet, mint hogy tudománya által nagyon kiválik kora fejedelmei közt és valószinüleg ebből származott aztán az a vélemény, hogy őt püspöknek szánták.8
Egy kedvező véletlennek köszönhetjük, hogy épen trónra lépése idejéből két első rangú fontosságu oklevél maradt meg, melynek alapján megvilágithatjuk egész politikai helyzetét.
Az első II. Orbán pápának, a római egyház törvényes császárellenes fejének levele „Columbanushoz, a magyarok nagyságos királyához” mindjárt ennek trónralépése után.9
Piroska görög császárné állitólagos képe.
A párisi nemzeti könyvtár XI. századi miniatureje után. Hachette párisi kiadó reproductioja után
„Nem csekély örömmel vigadunk, hallatára annak, hogy a mindenható isten rendelkezéséből nagyságod jutott a magyar trónra”, így kezdi Orbán levelét. „Mert tisztelendő fiunk, Odilo szent-egyedi apát10 elmondta nekünk, hogy fenséged nemcsak a világi ügyekben kiváló jelességü, hanem az egyházi irásokban is jártas, és a mi a birói hatalomhoz leginkább illik, a szent kánonokban is kitünő tudományú. Azért úgy kell, igen kedves fiam Krisztusban, hogy elődjeidnél, kik azon birodalom uralkodásában megelőztek, jobban gondoskodjál a magad és a reád bizott népek üdvéről. Mert a hatalmasok, mint a szentirás kijelenti, hatalmas kinzásokat fognak szenvedni, és a kinek több jutott, attól többet is követelnek. Lobogtasd hát, ó király, a katholikus hitnek dicső zászlaját, mely birodalmad világi lobogóját is győzelemre és dicsőségre segiti!”
A levél ezen része csak magának Kálmánnak megitélésére nézve fontos. A pápa igen illetékes forrásból tudta az uj magyar király kitünő világi tulajdonait és tudományos képzettségét. Odilónak bizonyára volt módjában őt személyesen ismerni.
László egyházi politikájára vetnek teljes világot a következő mondatok. „A magyarok népei már régóta követték a tévelygés ösvényét, és elhagyva üdvök pásztorait, idegen nyájak nyomába léptek. Emlékezzék meg fenséged a jámbor István fejedelemről, ki nemedből mint első fogadta el a szent római apostoli egyháztól a hitvallást és a királyi méltóságnak jogait érdemelte ki. Minél magasabbra emelt téged, igen kedves fiam, a földiekben az isteni rendelkezés, annál alázatosabban kell hogy engedelmeskedjél Péternek és Pálnak, az isteni hatalom fejedelmeinek, és hogy kimutasd az ő egyházok iránti hódolatot és tiszteletet, melyet az emlitett fejedelem (István) rendezett be. Ne rontson meg téged az egyházba betört ál-apostoloknak mérge, ne csábitson el semmi tévelygés az igaz hittől. Azt hiszszük, tudod, hogy Guibertus, az eretnekek vezére,11 ki van átkozva minden katholikustól; ő, ki az isteni törvények határozatai, az evangelium szabályai, a szent kánonok parancsai ellenére élő atyjának és urának ágyát foglalta el, az apostoli emlékü VII. Gergely pápának székébe ült, és minden hivőnek anyját, a római egyházat megfertőztette. Hisz már csaknem az egész világ tudja isteni megvilágitás által, hogy ő tolvaj és rabló.” Elmondja azután, hogy Henrik is mennyire megbünhödött; közgyalázatnak tárgya; ellene fordultak már nemcsak azok, kiket úgy szeretett mint az életét, hanem tulajdon fia.12 „Isten irgalma által már is elvesztette birodalmának azt a főrészét, melylyel a római egyházat elnyomta.”
Kálmán király.
Túróczi krónikájának augsburgi kiadásából
„Birodalmad az ördögi üldözésnek ezen viharai közt már rég elszakadt az apostoli szék engedelmességétől, és átengedve magát e tévelygés fejedelmeinek, a szélesebb uton eltántorodott. Azt hiszszük, hogy az isteni kegyelem téged azért magasztalt fel, hogy elvedd ama népről a takarót. Mi, azért figyelmeztetjük ezen ügyekre bölcseségedet, hogy megismerhessük akaratodat, valjon beléegyezel-e abba, hogy birodalmad üdvére és néped oktatására követeket küldjön oda az apostoli szék? Ezen munkában segitőnkül a szent-egyedi apátot rendeltük hozzád. Ne mulaszd el e levél vivője által értesiteni minket akaratodról ez érdemben. Azt akarjuk, hogy excellentiád bizzék abban, hogy a minő tiszteletben és méltóságban elődöd, István, a mi apostoli egyházunk által részesült, azt keresd hű hódolattal, és fogadd el teljes jó akarattal, csak maradj meg az egyház egységének szilárdságában, és mutasd iránta hű ájtatossággal azt a tiszteletet és hódolatot, melyet az említett király előszabott.”13
Világos ezekből, hogy Orbán pápa László királynak egyházi irányát, melyet az utolsó éveiben, mint IV. Henrik szövetségese, követett, schismaticusnak itélte. Kálmántól várja, hogy Magyarországot ismét beléviszi a római egyház közösségébe. Ezért aztán nagy diplomacziai ügyességgel kilátásba helyezi a lehető legnagyobb engedményeket a szent-szék részéről. Erre annál inkább van szükségbe, mert, mint a levélből kitünik, a diplomácziai összeköttetés a franczia pápa és a magyar király közt tényleg meg volt szakitva, és a királynak engedelme kellett ahhoz, hogy a szentszék követeket küldhessen Magyarországba.
Ha valami kétségtelenné teszi, hogy csakugyan igy állott a dolog és nem másként, úgy ez a pápának igen beszédes hallgatása Kálmánnak nagy elődje felől. Lászlóról, ki a „haeresiarchát” követte, nincs szó: István az egyedül követendö minta. De még ezt az annyira vallásos, a szentszék iránt annyi tisztelettel viseltetö királyt sem nevezi a pápa szentnek.
Ezt az oklevelet kiegészíti a másik nagy pártfőnek, IV. Henrik császárnak levele, nem Kálmánhoz, hanem Álmos herczeghez.14
„Henrik, isten kegyelméből a rómaiak felséges császára, Álmosnak, a dicső herczegnek és hű barátnak leghivebb baráti indulattal.” Igy hangzik a bevezetés, mely a curialis stilus alatt a személyes érzelemnek nem csekély bensőségét mutatja.
Következik aztán annak kijelentése, mennyire bebizonyitotta Álmos az ő barátságát. „Mert midőn a görögök ellen akartál indulni, aztán meg a lengyel herczeg, barátod és rokonod, kérte segitségedet ellenségei ellen, a mi ügyeink miatt, mint igen hű barát, otthon maradtál, hogy ellenségeinkkel szembe szállj, és saját érdekedet semmibe véve, a mi ügyünket előmozditsad.” Ezért nagy hálát mond a császár, és kéri, nyujtson neki a herczeg alkalmat hálájának bizonyitására, viszontszolgálatra.
„És valamint te velünk szemben jól kezdted, úgy kérjük szeretetednek kedvességét, hogy maradj meg ezen az úton, semmisitsd meg és taposd el ellenségeinket; ne kiméld őket, míg egészen megtörve nincsenek. Mi is, hasonló módon, barátai leszünk barátaidnak, halálos ellenségei ellenségeidnek. Azt a szövetséget, melyet nagybátyáddal kötöttünk, mai naptól fogva törhetetlenül meg akarjuk tartani éltünk végéig.”
Ez a barátság, vagy a levél szövege szerint, szoros védő és támadó szövetség, nem új keletü. Nem más az, mint az a szövetség, melyet IV. Henrik még Álmos nagybátyjával, László királylyal kötött. Ennek a szövetségnek létezése és végrehajtása az egyik szerződő fél, a császár által világosan el van ismerve. El van ismerve az is, hogy Álmos a maga részéről mindent megtett László politikai hagyományának folytatására.
De ő csak „dicső herczeg”, nem király. Némileg önálló, de Magyarországot nem kormányozza. „Kérünk tehát, igen kedvesem, hogy a te közbenjárásoddal bátyád tegye jóvá, hogy eddig, egyéb elfoglaltsága miatt, a mi ügyünkben hanyagabbul járt el. És mivel győzelmes jobbjával visszaszerezte az ő végvárait, úgy nézze a mi bajunkat, mint a hogy hű baráthoz illik. Minthogy seregével azon vidékre indult, hol ellenségeink tartózkodnak, és hol birtokaik vannak, ime itt a hely és az alkalom, hogy ellenségeinknek ártson és minket barátságra kötelezzen. Beszéld reá hát minden módon bátyádat, hogy N.-t,15 ki nem herczeg, hanem törvényszék által el van itélve, üldözze, és mindenben úgy ártson neki, mint legelkeseredettebb ellenségünknek.”16
IV. Henrik tehát teljesen bizik Álmosba, ki iránta való barátságát már bebizonyitotta; Kálmán szándékairól ellenben nem volt még biztos tudomása. Azt remélhette, hogy öcscse közbenjárásával öt is megnyerheti. A magyar király és a magyar herczeg tehát, az akkor legfontosabb kérdésben, a pápa és a császár közti viszályban nem állottak egy táborban. Kálmán nem tartotta magát kötve elődjének szerződései által; Álmos teljes erővel felkarolta, személyes ügyévé tette IV. Henrik érdekét. Meg lehet, hogy Álmos e pártállására befolyása volt házasságának is. Neje valószinüleg a belga namuri grófok családjából származott.17
Sokféle bonyodalomnak találjuk tehát csiráját mindjárt Kálmán trónra lépése után. Állást kellett foglalni az egyházban: el kellett határozni, tovább is IV. Henrikhez és III. Kelemenhez szit-e majd a magyar király, vagy pedig elismeri-e az Olaszországban diadalmaskodó törvényes pápának tekintélyét? Szó volt már arról, hogy Horvátország elfoglalását Dalmáczia meghóditásával teljessé tegyék. Mert Álmos azon tervét, melyről Henrik császár szól, hogy a görögök ellen megy, nem igen lehet másra érteni. A rokon lengyel udvarhoz való viszony is ad gondot és foglalkozást. Végre, mi legfőbb, ismét meg kellett oldani azt a kérdést: mikép fér meg egymással a királyság és a herczegség, midőn birtokosaik, bár testvérek, nem értenek egyet?
De mielőtt e kérdések elintézésére került a sor, Magyarországnak még meg kelle birkóznia egy elemi erővel neki zuduló, világrenditő esemény viharával: a keresztes hadjárattal.
Orbán pápának lángoló szavai nemcsak az 1095. októberben a déli franczia Clermont-ban összegyülekező nép sokaságát inditották meg, hanem mintegy villany-ütéssel érintették az egész nyugati kereszténységet. Milliók ajkáról viszhangzott „az Isten akarja!” Százezerek siettek, hogy fegyverrel, életök árán is megváltsák Krisztus szent sirját és véget vessenek a pogányok uralmának azon a földön, melyet a megváltó születése és élete avatott szentté. A folytonos apró hadakozások sivárrá, kietlenné tették a hűbéres úrnak, a lovagnak életét; az ezen hadakozásokkal járó pusztitás türhetetlenné a parasztság nyomorát. Most eszmei tartalmat nyert minden egyesnek élete. Mert mi lehet a vitézre nézve kivánatosabb, mint lovagi erényekkel, fáradalmak, veszélyek kiállásával, messze földön, kalandok és veszélyek közt nyerni babért, dicsőséget és egyuttal szolgálni azt a hitet, mely egész lelkét betöltötte és melytől örök üdvösségét remélte? Mi lehet a pórra, a jobbágyra nézve kecsegtetőbb, mint egy csapásra lerázni a röghöz kötöttség keserves nyügét, teljes szabadságot élvezni, minőt csak a mesékből ismert, és nem szolgai munkára, hanem Istennek tetsző harczra forditani karjának erejét. Csak most látszott meg igazán, mennyire közössé tette az egyház nyugati Európa népeinek gondolatát, érzületét, és mennyire uralkodik ezen a nagy közösségen a római pápa szava. A zarándoklások már századok óta divatban voltak; a görög császároknak az az óhajtása, hogy a nyugati kereszténység segitse őket a törökök elleni nehéz küzdelmökben, szintén régibb keletü. De ezek az egyházi és politikai indokok most szinte elenyésznek. Az élő, agyat, szavat, tettet átható hit egyedül uralkodó szenvedélylyé válik és a mit milliók meg milliók akarnak, ki kételkednék abban, hogy azt Isten akarja.
Remete Szent-Péter álma.
A párisi nemzeti könyvtár miniatureje. Hachette reproductioja után
A tüzes déli francziák lelkesedése átragadt csakhamar a lomhább normannokra, bretonokra, belgákra, angolokra és a Rajna-melléki németekre. Az első nagy csapat D’Achéry Péternek, a remetének vezetése alatt, kinek a későbbi hagyomány oly nagy részt tulajdonitott magának a keresztes hadjáratnak létrejöttében, már 1096 februárban elindult Normandiából. „A föld népe tömegesen fölkerekedett, egész falvak vándoroltak ki, eladták a mijök volt, annyi fegyvert és készletet szereztek, mennyit csak birtak, és igy indultak el az Úrnak utjára. Ezek a csapatok nem állottak csupán fegyverfogható férfiakból, sok gyerek, asszony, szökött barát és csőcselék is volt köztük: el kellett menniök, hogy éhen ne haljanak. Siettek az ellenség földjére, mert csak a háború bírta őket táplálni.”18
Péter 1096 husvétkor Kölnben szónokolt és ott is maradt egy ideig. Követőinek türelmetlenebb része Pacy Valter lovaggal azonban tovább indult és átment Németországon és Magyarországon. Ezek még nem igen okoznak nagyobb bajt, és Péter, ki néhány héttel később szintén elindult s körülbelől 40,000 embert vezetett, szintén baj nélkül jutott el a magyar határig, Zimonyig. Ott azonban népe meglátta Valter 16 bajtársának fegyverzetét, melyet a magyarok győzelmi jelül tüztek volt ki. Bosszut akarnak ezért állani és kemény ütközet után elfoglalják a várost. Aztán tovább mennek Bolgárország felé, hol a besenyők sokat leöldöstek közülök. Kálmán király mindeddig szivesen bocsátotta át Krisztus harczosait országán, vásárt nyitott nekik és mind Valtert, mind Péter szivesen fogadta.19 De a zimonyi események után már gondoskodnia kellett országa védelméről, különösen midőn hirét vette, hogy a német földről az eddigieknél még sokkal vadabb és veszélyesebb csoportok vannak érkezőben.
Először Folkmár pap jött a Rajna felől. Útját mindenfelé pusztitás jelölte. A kegyetlen és sóvár csőcselék különösen a német és cseh városok védtelen zsidó lakosain szerette boszúját tölteni. Magyar földre érkezve, Nyitránál csatára került a dolog és az egész csoport vagy leöletett, vagy fogságba esett. „Az a nagyon kevés hirmondó, ki megmaradt belőlök, még most is szokta emlegetni, hogy az égen megjelenő keresztnek jele szabaditotta ki őket a halál torkából.”20 Jött aztán Godeschalk, „Istennek nem igazi, hanem hamis szolgája,” aki sok kártétellel áthaladva a keleti őrgrófságon, Magyarországba betört, csellel bebocsátást nyert egy várba, oda őrséget helyezett és többi csőcselékével az egész országot kezdte pusztítani. De a magyarok csakhamar visszafoglalták a várat, sok nép veszett ott el és esett rabságba, szétszaladt az egész nyáj, velök a rossz pásztor is.
Úgy látszik, hazánk aránylag könnyü szerrel szabadult meg ezen új népvándorlásnak első tisztátalan hullámaitól. Nem is hallunk arról, hogy a király személyesen részt vett volna azok visszaverésében. Most azonban az eddigieknél sokkal nagyobb és hatalmasabb ár következett, amelynek visszaszoritásában Kálmánnak először nyílt teljes alkalma kimutatni uralkodói és hadvezéri tehetségét. Emicho leiningeni gróf tört elő a Rajna felől. Ennek a lovagnak veszett hire volt kegyetlensége, zsarolása miatt, de most azt mondta magáról, hogy mint egy uj Saul, isteni jelenés által nyert vallásos hivatást. Csakhamar 12,000 keresztesnek lett a vezérévé. „A Rajna, Majna és Duna melléki városokon áthaladva, a zsidóknak utálatos népét, bárhol találták, vagy kipusztitani, vagy az egyház kebelébe kényszeriteni igyekeztek, ebben is keresztény buzgóságtól vezettetve.
Valter lovag Kálmán királynál.
A párisi arzenál miniatureje Hachette reproductioja után
Mire a magyar határhoz értek, már számtalan gyülevész had volt együtt, mindkét nemből. A király megtiltotta nekik a határon való átlépést, és szavának a mocsarak és erdők természetes védelme, valamint az erős őrség kellő súlyt adtak. „Kálmán király már hallotta azt a hirt, hogy a németek eszejárása szerint kevés a külömbség a közt, magyart ölnek-e meg vagy pogányt.” A keresztesek Mosony várának ostromához fogtak. Úgy látszott, mintha a régi német betörések kora ujult volna meg népiesebb alakban. Hat héten át folytatták az ostromot és annyira biztosra vették nagy számuk miatt a győzelmet, hogy már komoly viszály ütött ki a vezetők közt ama kérdésen: ki legyen aztán Magyarország királya. Bekövetkezett az utolsó roham. Rést törtek a bástyákban; az őrség már hátrálni készül és maga gyujtja fel a várost, hogy oda be ne vehessék magokat a győztesek, midőn egyszerre páni félelem vesz erőt a rohanókon. Elhagyják táborukat, mindenöket, mindenki csak nyomorult életének megmentésére gondol. A Magyarországot végpusztulással fenyegető sereg szétporlott.
XI. századbeli vitéz.
A bayeuxi falszőnyeg után reconstruálva
Más források igen élénk szinekkel festik a keresztesek garázdálkodását. Godeschalk seregéről elmondják, hogy Kálmán bebocsátotta Mosony várába, és szabad vásárt engedett, hogy ne támadjon összeütközés. De midőn ott több napon át vesztegeltek, az indulatos svábok és bajorok lerészegednek, megszegik a békét, el kezdik hordani a magyarok borát, gabonáját, a mezőkről elrabolják a lábas jószágot és megölik az ellenállókat. Egyáltalában elkövettek minden gonosztettet, melyre ily durva, féktelen pórnép képes, többek között nyársba húztak egy magyar ifjút. Ezen borzasztóságok hallatára a király összegyűjti katonáit és bosszúra szólítja fel nemzetét. Harczra szállnak, hogy szétverjék azt a gyülevész hadat, de midőn látják, hogy mily erős, alkura fogják a dolgot. Azt hitetik el a keresztesekkel, hogy teljes bocsánatot nyernek a királytól, ha átadják fegyveröket és pénzöket. Ezt elvették tőlük, elvitték a király palotájába és kincstárába, azután körülfogták őket és mind lekaszabolták. Ez a bellegravei, fejérvári sikon történt, Szent-Márton temploma mellett.21 Világos, hogy tiszta mese, melyet a keresztesek azért koholtak, hogy nagy vereségöket szépítsék.22
Még bővebb és mesésebb hagyomány tárgyalta Emicho esetét. Ez kétszázezer emberrel jött be, köztük azonban csak háromezer lovassal. A magyarok, félve boszujoktól, mert Godeschalk hadának hullái még szerte hevertek a mezőn, nem bocsátották őket be Mosony várába. Ők ostromhoz fogtak és egy izben legyőztek egy 700 főnyi magyar csapatot. Ebben a csatában Vilmos meluni vicomte megölte a magyarok vezérét, a királynak galambősz rokonát. A sereg futása azután ép úgy van elbeszélve, mint Ekkehardnál. „A Lajta és a Duna vize véressé vált. Annyian fúltak a Dunába, hogy ennek a nagy folyamnak a vize ki se látszott.” Isten keze pedig azért fordult a zarándokok ellen, mert szertelen fajtalansággal vétkeztek ellene, és mert a számüzött zsidókat, bár Krisztus ellenesei, inkább pénzsóvárságból, mint Krisztus igazsága miatt öldökölték. Pedig az Úr igazságos biró, s nem parancsolja, hogy kényszeritsenek valakit a katholikus hit igájába. Más borzasztó gonosztettel is vétkezett ez az oktalan pórnép, szinte hihetetlen módon. Azt mondták, hogy egy ludat meg egy kecskét tartottak a szent lélektől megszállottaknak, és szerfölött tisztelték ezeket a barmokat, abban a hitben, hogy ezek majd szerencsésen elvezetik őket Jeruzsálembe.” Pedig, teszi hozzá a derék krónikás, Jézus nem oktalan barmokat, hanem méltó püspököket és apátokat rendelt népe vezéreiül.23
A Lajta vize Mosonynál.
Természet után rajzolta Cserna Károly
Körülbelől hasonló módon beszéli el Guibert nogenti apát, egykoru franczia iró, a keresztesek magyarországi vereségét. Ez – ugymond roppant termékeny egy ország. Több évnek buzatermését össze szokták ott hordani és tornyok módjára asztagokba rakni. A keresztesek nem elégedtek meg azzal, a mit a föld népének vendégszeretete nekik juttatott, hanem felgyújtották az asztagokat és csűröket, leányokat raboltak, erőszakot követtek el az asszonyokon, az embereknek szakállát tépték ki, nem is vásároltak semmit, csak raboltak és azzal kérkedtek, hogy igy tesznek majd a törökökkel is. Hanem egy vár ostrománál aztán pórul jártak. A ki nem veszett el a kard által, vagy nem fúlt a folyóba, nagy szégyennel, üres tarisznyával ment vissza Francziaországba. „És mivel annak a várnak Mosony a neve, ők pedig azt mondták, hogy el voltak Mosonyig, nagyon kinevették őket.”24
Világos mindezekből, hogy csak a keresztesek garázdasága kényszeritette Kálmánt fegyverfogásra. A külföldi irók, németek, francziák, kivétel nélkül – elismerik ügyének igazságosságát. Oly törvénytelenséget és pusztitást, minőnek színhelyévé tették ezek a csapatok Németországot, a magyar király nem türt birodalmában. Akarata, hatalma, szerencséje rettegetté tette nevét. A nagy mosonyi diadal után, üldözve a szaladókat, betört a határgrófságba is.25 Hanem tovább nem ment. A bajor herczeget nem támadta meg, mint ahogy a császár remélte. Országát megvédte, de sem a keresztes hadjáratot megakadályozni, sem a pápaellenes párthoz csatlakozni nem volt szándéka. Abban az időben, midőn oly magas fokot ért el a vallásos fanatizmus, sem tagadják meg tőle a külföldiek soha a katholikus nevet. Csak a hazai krónika tünteti őt fel igazságtalannak, vérengzőnek.
„Midőn Jézus Krisztus zarándokai hallottak a dicső László király haláláról, nagyon elszomorodtak. Azután követeket küldtek Kálmán királyhoz s arra kérték őt, mire Lászlót, abban a véleményben, hogy ő is olyan kegyes, hisz egy vérből valók. De Kálmán király nemcsak hogy nem akart velök menni, hanem még birodalmába se engedte őket, azt hivén, hogy rablók, nem zarándokok. De azok Istenben helyezve reményöket és Krisztusban bizva, kinek jelét viselték, merészen betörtek és sok magyart megöltek. El is foglalták Zimony várát, hogy a király cselt ne vethessen ellenök, és teljesen elpusztitották azt az egész végvidéket. A király Temesben meggondolta a dolgot, békére lépett velök, nagy ajándékokkal és sok élelemmel halmozta el őket és nem háborgatta útjokat. A zarándokok tovább menve elfoglalták Antiochiát és Isten segitségével eljutottak Jeruzsálembe.”26 Érdekes példa arra nézve, mint vakitja el a pártgyülölet az irókat. A magyar krónikás nem is tud többet a keresztes hadjáratról, mint a mennyit idéztünk és előadásában szinte örül, hogy a keresztesek legyőzik azt a királyt, kit csak az ő szenvedélye állithatott oda oly rossz világitásba.
Bouillon Gottfrid.
A velenczei Szent-Márk-könyvtár »De passagiis in terram sanctam« czimü XIII. századi kéziratának miniatureje
Az eddigi csapatokból kevesen értek el Konstantinápolyba, még kevesebben látták Jeruzsálemet. „Miután az úr szérűjéből elhordta a szél a polyvát, láttuk mint maradnak meg természetes súlyoknál fogva a nehéz buzaszemek, t. i. Gottfrid és a lovagi, úri seregnek többi vezérei, kiket minden nemzet fejedelme örömest fogadott, míg Bolgárországon át Konstantinápoly bástyáihoz nem értek.”27
Bouillon Gottfrid alsó-lotharingiai herczeg testvéreivel Balduinnal és Eustách-kal és a belga és flandriai lovagság és nemesség szine-javával, melyet nagy számú lovas és gyalog csatlós kisért, 1096 szeptember elején ért a magyar határra. Tulln-nál ütöttek tábort,28 ott vesztegeltek mindaddig, míg követek által érintkezésbe nem léptek Kálmánnal és engedelmet nem nyertek az országba lépésre. A magyar királynak az eddigi tapasztalatok szerint oka volt a könnyen fanatizálható sereg boszújától tartani, azután meg ily roppant hadnak az országban való tartózkodása mindig adhat alkalmat összeütközésre, melynek aztán végzetesek lehetnek a következései. A tárgyalást csak az könnyitette meg, hogy Kálmánnak itt hatalmas és lovagias fejedelmekkel volt dolga, kik népeiket rendben tudták és akarták tartani. Gottfrid előbb követeket küldött a királyhoz, kiket az palotájában nagy vendégszeretettel fogadott.29 Azután a király meghivására eljött a herczeg 300 kisérőjével Sopron várához, hol a mocsaran át vezető hidon találkozott a királylyal.30 A keresztes hadjárat legkiválóbb hőse „nagyon barátságosan üdvözölte a királyt és alázatos tisztelettel csókolta meg őt. Azután együtt mentek be az országba a keresztények egyetértéséről tanácskozni.” A keresztes tábor gondja ez alatt Balduinra volt bizva. Az országnagyok mind a királyhoz siettek, hogy ők is láthassák a nagyhirű vendéget. A főkérdés az volt: mily biztosságot nyújthatnak arra nézve, hogy oly nagy és félelmes had az országnak kára, a királyságnak veszélye nélkül haladjon végig a birodalmon. Ki is jelentették Gottfridnak, hogy nem engedik meg az átvonulást, ha a sereg főembereit nem adják túszokul, Gottfrid erre reá állott, csak azt kötötte ki, hogy az utána jövő keresztes hadak is nyerjenek aztán szabad átvonulást és békés ellátást. Túsznak Balduin jelöltetett ki, nejével és egész családjával. Még a bevonulás előtt kihirdettette Gottfrid az egész táborban, hogy halálos büntetés terhe alatt ne merjen senki erőszakoskodni vagy rabolni, hanem mindent úgy vásároljanak, Viszont a király is meghagyta népének, hogy gondoskodjanak a keresztesek ellátásáról méltányos áron. Igy aztán nyugodtan haladt át a sereg a Dráváig, melyen gerendákból és rőzséből készült töltésen kelt át.31 A Száván szintén oly módon keltek át, de volt ott már három hajó is, melylyel előre küldtek 1000 pánczélos lovast a túlsó part megszállására. Alig jutottak át a folyón, már megjelent Kálmán, ki már a Szerémségben is erős lovas sereggel kisérte balról, azaz a Duna felől, a kereszteseket, és átadta a túszokat nagy ajándékokkal együtt. Az egész, váratlan bonyodalmakat okozó vállalat Magyarország tekintélyének, biztosságának és területének teljes megóvásával végződött. Kálmánnak, noha semmikép sem vett részt a szent háborúban, és noha, igaz hogy kénytelenségből, annyi ezer keresztesnek vérét ontotta, keresztényi és lovagi hire teljesen épen maradt. Az a mód, melylyel a garázdálkodókkal elbánt, és az a mód, melylyel meg tudta egyeztetni nemzete érdekét és a lovagi hadsereg igenyeit, becsületére vált úgy nemzete, mint a külföldiek szemében.
Nem az egész keresztes had ment át a magyar földön. A déli itáliai normannok hajón keltek át a görög birodalomba. Raimund, a toulousei és st.-gillesi gróf, kinek tán legszámosabb volt a serege, északi Itálián át haladt, azután az adriai tenger keleti partján törekedett Durazzo felé. Vele volt a pápai legátus is, az egész vállalatnak igazi vezére, Adhemar puyi püspök. Egyik kisérője leirja Szlavóniát, vagyis Horvátországot, mely épen azon időben jutott magyar főhatóság alá. Már télre járt az idő, mire Szlavóniába értek.
„Szlavonia puszta, úttalan, hegyes vidék, hol három héten át nem találtunk sem vad állatokat, sem madarakat. A vidék lakói annyira vadak és durvák, hogy nem akartak velünk kereskedésbe bocsátkozni, sem pedig kalauzokúl szolgálni. Falvaikat és erősitéseiket elhagyták, mire oda értünk, hanem a gyöngéket, öregeket, betegeket, kik seregünket követték, mintha valami nagy kárt tettek volna, megölték mint a barmokat. Nem is volt könnyű dolga a mi katonáinknak a könnyű fegyverzetü, minden útat jól ismerő rablókat a hegyek meredekein, az erdők rengetegein át üldözni. Soha sem voltunk békében, de csatázni sem igen birtunk velük.”32 Raimund gróf maga is egyszer valami hegyszorosban körül volt véve a szlávoktól, és csak úgy szabadúlt ki, hogy foglyainak vagy a szemét tolatta ki, vagy kezét, lábát, orrát vágatta le a többinek elriasztására. Ily kalandok között jutottak el Scodrába, hol a szláv király lakott. Az egész had nagyon örült, midőn a barátságtalan földnek és tolvaj lakóinak hátat fordithatott. A mostani montenegroi és albán földnek és hadakozási módnak nyerjük ezekben képét.
Azóta majdnem két századon át nem szünt meg a keresztesek tódulása kelet felé hazánkon keresztűl. Veszedelmessé azonban ez a népáradat többé nem vált. Kálmán példát mutatott arra, hogy kell vele elbánni.