SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

VI. FEJEZET.
Világi törvényhozás.

Kálmán törvényei. Alberik műve. Viszonyuk István elveihez. A törvénykönyv kiválósága. Egyházi befolyás. Egyházi vagyon és királyi rendelkezés. Immunitás. Részvétel a törvénykezésben. Egyházi fegyelem. Világi előkelők. Birtok és öröklés. Hadi szolgálat. Föld. Várnépek. Adózás. Gondoskodás a rabszolgákról. Büntetések enyhitése; lopás, emberölés. Boszorkányok. Bitang jószág. Kereskedő és termelő. Vám. Zsidók törvénye. Izmaeliták. Beolvasztási törekvés. A királyi igazgatás. Hiradás. Ispánok számadása és jövedelme. A földmérés kezdete

Kálmán király alatt nyerte Magyarország azt a kiterjedését, melyet aztán századokon át megtartott, azokat az alkotó részeket, melyeket magáévá tenni, intézményeinek alávetni birt. Uralkodása némileg symbolikus jelentőségü: hol ő győzött, tovább is diadallal lobogott a magyar zászló: hol ő kudarczot vallott, ott utódainak sem termett el nem hervadó babér. A Kárpátok és az Adria közötti föld akkor, általa vált először politikai egységgé.

Ennyi alkotórésznek meghóditása sikerülhet egyes, rövid erőfeszitésnek, vagy a szomszédok gyöngesége ügyes felhasználásának. Összetartása csak az állami intézményekben kifejezésre jutó erőnek és bölcseségnek lehet jutalma.

László szereplése a világi törvényhozás terén abban áll, hogy az István által teremtett alapot: a királyi hatalmat, az egyházat, a megyei igazgatást és biráskodást, a magánvagyont személyes hatalmával és a büntetés kardjával megvédi, körülbástyázza. Uralkodásának főeredménye, hogy ez az alap, melyen az összes európai államok belső élete gyökerezett, többé kérdésbe nem jött; komoly támadásnak kitéve nem volt. Hanem tovább nem ment. Az állami hatalmat csak mint oltalmazót állitotta oda: a társadalmi Élet tovább szervezése, fejlesztése nem tartozott feladatához.

Kálmán törvényei abban a szövegben, melyben eredetileg megirták, nem maradtak reánk. Egy Alberik nevü pap irta azokat át, és ajánló levele, melylyel Szerafin esztergomi érseknek (1095–1104) beküldi munkáját, mutatja, mikép fogták fel Kálmán belső politikáját kortársai és ő maga is.

„Lehetnek olyanok, kik a vercelli gyülést1 egészen fölöslegesnek tartják, nem nagy bölcsességgel azt állitva, hogy inkább a régi határozatokat kell fenntartani, melyek jámbor emberektől maradtak. Hogy ezek, mily könnyelműen okoskodnak, nem lesz felesleges röviden megemliteni. Mint hogy a királyság ezen gáncsolói többet törődnek saját vélekedésökkel, mint a birodalom igazgatásának előbbrevitelével. Mert ki vonná kétségbe, hogy az a törvény, melyet Szent-István atyánk, ez az igazán apostoli férfiú adott népünknek, némelyekben kemény, másokban türelmes, némelyekben megtorló, másokban elnéző, de általában semmit sem hagyott kellő fegyelmezés nélkül, minthogy a gondviselés itt nem hozta addig létre a hit igazi vallóját. Mert annak a királynak az idejében az egész országa még a barbár hitet szolgálta, és a kezdő és kényszeritett keresztény még kapálódzott a szent vallás ösztöne ellen, és harapdált a bosszuló vessző ellen, ezért szükség volt arra, hogy a szent fegyelem kényszerűsége vigye a hitetleneket a hitre és szolgáltasson igazságot a már megtérteknek.

„De a mi igen keresztény királyunk, a ki a galambok egyszerüségével és minden erénynek kiválóságával ékeskedik,2 miután látta, hogy a már megnövekedett hit a vallás teljes erejét érte el, azon gondolkozott, hogy eszesen meglazitsa a törvényes bilincsnek lánczát, méltatlannak tartva, hogy a hit önkéntes vitézét, kit maga a halál sem birna elrettenteni igaznak ismert vallásától, a törvényes büntetés félelme tartsa lekötve. Midőn aztán látta, hogy az ő koráig reánk súlyosodó polgári háborúk miatt erejét veszti az ősi hagyomány, hanyatlik a birodalom tanácsa, elcsenevész az udvar tisztelete, attól félve, hogy a békét nem türő katona olyan igazságtalanságra vetemedik, melyen majd nem lehet segiteni, összehivta a királyság főembereit, és a birodalom egész szenátusával átvizsgálta a szent emlékü István király törvényének szövegét. Ha jól megnézed, azt nem csökkentette, hanem növelte, azonban nem mint alapitó, hanem mint föléje épitő. Czélja az volt, hogy a zsönge ültetvény jól megöntözve, az igazság gyarapodásában részesüljön. Mert amaz kiirtója volt a hitetleneknek, emez az élet helyes módjának öregbitője, amaz Isten igéje szellemének kardjával rémitett, emez az üdv sisakjával ékesiti.”3

Kálmán tehát István szellemében épit tovább. Ujít a kor megváltozott viszonyainak, követeléseinek megfelelően. Könnyiteni akar népe törvényes terhén, melyet nem tart méltányosnak. A réginek előharczosaira nem hallgat. Hálásan elismeri, mit köszön nemzete a szent királynak – egyenesen annak művéhez fűzi a magáét – és teljesen mellőzi László alkotásait. Ebben a pontban Alberik okoskodása pontosan megegyezik II. Orbán gondolkodásával, kire nézve László szintén nem existál. Elődje egyik irányban épített tovább: Kálmán egész tudatosan más, ellenkező irányban fejleszt.

Ennek a szellemnek kifolyása az a törvénykönyv, mely megmaradt alakjában is csodálatra ragad meghatározásainak szabatosságával, a benne rejlő politikai okossággal és az általa megteremtett állami szervezet tartósságával. Bátran mondhatjuk, hogy azon korból Európa egy nemzete sem dicsekedhetik hasonló, vagy csak megközelítő értékű törvényhozási emlékkel.

Az egyház jár ebben is elől. A király és a közönséges tanács megerősítik a monostoroknak és egyházaknak Szent-István által rendelt javadalmait. (1.) A megerősítés egyúttal megszorítást is foglal magában: „Mint hogy az udvar annál kevesebbet látszik érni, mennél kevésbbé van meg benne a szükséges, azért, hogy a nélkülözés ne lépjen a bőség helyébe, úgy tetszett, hogy visszaadjuk a királyi trónnak mindazt, mi az övé volt, kivéve azt, a mit Szent-István eladományozott. Mert ha mi engednénk, elhomályosodnék az udvar fénye, pedig ott nekünk és a hozzánk jövőknek bőséget kell találni. (15.) Egy külön czikk intézkedik aztán arról, hogy az egyházak és monostorok megtartanak annyi halas tavat, a mennyi a szerzetesek ellátására szükséges, de a többit vissza kell adniok. (16.) Külön megerősíti aztán az egyházakat az adományozott erdők birtokában (18.) A püspökök dézsmája a királyi jövedelmekre is kiterjesztetik, mint Dalmácziában már láttuk. (25.) A magyar király és országa azt, mit az egyház adományúl kapott, teljes joggal visszavonhatónak, kisebbithetőnek, mindenkép a törvény rendelkezése alatt állónak nyilvánitják.


Kezdősorok Kálmán király okleveléből.
Olvasásuk: + Temporib(us) victoriosissimi regis Colomagni, que(m) p(re)cluem mire coruscus mundo p(ro)diderat sed et illustris archiepi(scopi) Strigoniensis Laurentii, viri opulevtissimis philosophie rivulis gratant(er) p(er)fusi, facta est dis- | cussio de domariis, q(u)ib(us) s(anc)tissimus rex St(e)ph(anu(s) dotaverat monasteriu(m) sancti Ypoliti de monte Zobur; n(on) ut que sancti viri saniori c(on)silio iuste disposuerant, ab identitate sua pallerent, s(ed) qu(ia) anno(rum) elapsu plurimo(rum) | et quor(un)dam p(re)decessorum ignavia ab incepto torpebant. Cunq(ue) sic et sic in hec verba Gaufredo abbate satis difficul(te)r ea tempestate his de causis discurrente, hec in locis plurimus, pio rege annuente, causa ven- | tilaretur coram p(re)fato archiep(iscop)o L(aurenico) fideli, dictante equitate, inventum es de toci(us) Nitrie theloneis, magnis vel parvis, in civitate seu extra civitatem, et in Doardi illud, q(u)od baba pars vocat = ur), et per |…
A zobori apátság alapitása felől 1111-ben kiadott oklevél eredetije a nyitrai püspökség levéltárában

Viszont az egyházi rend immunitása, külön törvénykezése teljesen el van ismerve. A papokat csak egyházi elöljáróik pecsétjével lehet törvénybe idézni.4 (5.) Ha pap a felperes, a biróval idéztesse meg a világit; ha világi: a püspökkel idéztesse meg és hallgattassa ki a papot. (6.) Világi biró ne merjen papra pecsétet küldeni. (14.) Azután még külön is ki van mondva, hogy egyház fölött se ispán, se vitéz ne gyakoroljon hatalmat, mivel az csak a püspököt illeti meg. (65.)

László törvénye szerint minden plébános előtt végbe mehetett a tüz- vagy viz istenitélete. (I. 28. és II. 3.) Ez sok visszaélésre adhatott alkalmat. Kálmán törvénye a püspöki és nagypréposti székhelyekre szorítja az ordaliák megtartását. (22.) Ott nagyobb az ellenőrzés; a felső papságnak tudományában és becsületességében megbizott.

Ezért ehhez méltó szerepet és feladatot juttatott neki a világi ügyek igazgatásában is. „Mivel a mi népünk, melyet gyakran elnyom az útnak és inségnek terhe, nem jöhet minden bajában a királyi udvarhoz, kétszer évenkint, azaz Fülöp és Jakab ünnepén (május 1.) és Szent-Mihály után egy héttel minden püspökségben zsinatot tartatni rendeltünk. Oda a püspökhöz el kell jönniök az ispánoknak és más méltóságoknak és tisztviselőknek. Ha pedig valaki oda nem jő, elvesztette perét.” (2.) A birónak, ki ellen panaszt emeltek, el kell oda mennie, még ha nem is küldtek reá pecsétet. (23.) Az egyházi és világi méltóságok e közös törvényszéke alá tartoznak az ispánoknak, az apátoknak, az előbbkelő udvari embereknek egymás ellen folyó ügyei (7. 8. 9.), ép úgy a nép pere ispánja ellen. (13.) A király ki is fejezi bizalmát e főrangú birák igazságosságába. „El kell itélni azt, ki nem jelenik meg a püspökök és ispánok gyülése előtt. Ők pedig, ha összejönnek, alapos gonddal, legnagyobb buzgósággal mérlegeljék az igazság mértékét, és se gyűlöletből ne itéljék el az ártatlanságot, sem pedig barátságból ne oltalmazzák a bűnt.” (24.)

A király, ki oly fontos megbizással tiszteli meg az egyházi rendet, arra is felfigyel, hogy az viseletében, életmódjában megfeleljen hivatásának, ne okozzon botrányt. Nem tűr oly papot, ki másodszor nősül vagy elváltat vagy özvegyet vett nőül. (67. V. ö. László I. l.) Nem engedi, hogy pap világi vagy divatos ruhában járjon. „Ne viseljen hasított mentét, sem tarka tunikát, sem vörös keztyűt, sem zöld kabátot, sem csizmát vagy színes sarút, sem selymes kámzsát. A ruhának pedig nem a mellen, hanem a nyakon kell gombbal vagy fibulával összekötve lenni.” (70.) Nem is szabad többé bevenni e tiszteletreméltó rendbe idegent, hacsak nem hozott ajánló levelet. (László I. 17.) De még azokat is, kik régebben jöttek, el kell távolitani tisztüktől, „ha valami gonoszságot hallunk felőlök.” Vagy tisztázzák magukat, vagy el kell hagyniok az országot. (2.) A király tehát teljesen discretionarius hatalmat gyakorol az idegen származású papok fölött. Igen érthető az egyházi nagy viszály korában, midőn Magyarország még sok, igen lényeges pontban eltért a pápa által óhajtott politikától.

Volt már világi rend is, mely állásánál fogva kiváltságra tartott számot a biróság előtt. Ilyenek voltak a királynak és a herczegnek előkelő udvari emberei, kikre nézve nem volna illő a biró előtt megjelenni. Ezek fölött is a zsinat itél, vagy legalább a megyei ispán a biróval együtt. Meg kellett oldani a király és a herczeg embereinek hovátartozását is, ha ezek nem urok területén, hanem a másiknak „megyéjében” laktak.5 A főbbek fölött szintén az ispán és a biró itéltek, a kisebbek fölött csak a biró. A tartózkodás dönt a fórum fölött.

Ez a kiváltságos világi rend is részben a királytól nyerte birtokát. Erre nézve szintén szükséges volt az intézkedés. A szőlők, telkek, földek, melyeket kaptak, birtokukban maradtak. (17.) Ez a felsorolás mutatja, hogy az erdőkre nézve a király fentartotta jogát. A vadászatnak, a királyi erdők tilalmának korát éljük, de a magyar királyok ezzel a joggal nem éltek vissza oly borzasztó módon, mint az anglo-normann uralkodók.

Tudjuk, hogy István király csak egyféle birtoklási módot és öröklést ismert, mely a legszélesebb rendelkezési joggal ruházta fel a birtokost. (I. 6.) A papi birtokokra nézve Kálmán ezt, mint láttuk, jelentékenyen megszoritotta. A világiaknál azonban, ahol volt természetes örökös, az ily megszoritás a confiscatioval lett volna egyértelmü. Ezért Kálmán külömbséget tesz a Szent István által és a későbbi királyok által adományozott birtokok közt. Amazokban ezentul is örököl minden lehető utód vagy örökös. Emezek „atyáról fiúra szállanak; ha ez nincs, a testvérre; ennek halála után fiait sem fogjuk kizárni. De ha nincs ilyen testvér: az örökség a királyt illeti” Ez nem más, mint a hűbéres birtokjog. Igen lényeges megszorítása az eredeti magyar örökösödési rendnek, mely magyarázatát abban találja, hogy az ily adományt élvezők legnagyobb része mégis a nyugati országokból jött, hol a hűbér már kizárólagosan divott. Ha valaki, úgy Lászlónak jutalmazott hivei ellen irányult ez a törvény. Bizonyos, hogy Magyarországon a descensus, az allodium szabadságával ékeskedő birtok maradt még tulnyomó. A nem adományozott, hanem szerzett, vásárolt birtokot nem lehetett elvenni az örököstől. (20. 21.)


Kálmán király ezüst denárai.
Köriratuk az 1. faj előlapján: + CALMAN RE(x); a 2. fajnál: COLVMBANVS RE(x); a többieknél úgy az elő-, mint a hátsólap köriratát kuszált, olvashatatlan betük képezik.
A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányai után

Voltak tehát már nagyobb birtokosok és hűbéresek. Ezektől nagyobb szolgálatot is követel a király. „Ha az ispánoknak tulajdon jószágukon van annyi szabad emberök, hogy ezektől lovat kapnak és 100 pensányi jövedelmet huznak, saját költségükön egy pánczélos lovast kötelesek a királynak állitani. Ha csak 40 pensányit, egy könnyü fegyverzetüt, ha annyit sem, a maguk czéljaira fordithatják.” (20. 40.) Egyike ez azon törvényeinknek, melyek a nagybirtok fejlődése következtében a legnagyobb jövőre voltak hivatva.

Az itt emlitett szabad emberek a birtokos urak földjét müvelik és haszonvételük fejében bizonyos összeget fizetnek érte. A földbirtok tehát magában véve is érték, nem mint azelőtt, csupán a rajta levő szolgák és a jószág miatt. Ezért már meg kell védeni; a határokat pontosabban kell kitüzni, mint ahogy eddig történt. Az eddigi törvények csak az ingó tulajdon sértőit fenyegették: most már a földbirtokot is körülsánczolják. „Aki igazságtalanul bitorolja másnak a földjét, ha e miatt elitélik, ugyanannyit veszt tulajdon földjéből és azonfelül 10 pensát fizet.” (32.) A király földje legnagyobb: természetes, hogy azon legtöbb szabad ember lakik. Ezeknek szolgálatait, tartozásait szabályozza a törvény.

Ha egy vendég, idegen a polgárok, azaz a várbeli nép földjére megy lakni, vagy vagyona felének értékéhez képest részt vesz a hadjáratban, vagy pedig 8 denárt fizet. (35.) Ellenben a többi, azaz a belföldi szabad ember többé nem fizeti a 8 denárt. Fizetik ellenben a hetes polgárok,6 azaz azok, kik felváltva uri szolgálatra vannak kötelezve. De ha ezek szabadok, nem a király szedi tőlük a 8 denárt, hanem maguk a polgárok. Ezt a 8 denárt nevezték füstpénznek: ez az első rendes adó Magyarországon.

De ha ezek a szabadosok a határukon átmenő királynak lovakat, szekereket adnak és más szolgálatokat teljesitenek, ne fizessenek többet, mint négy denárt. Ugyanannyit fizetnek a közéjük telepedő szabad emberek is, és ezek is kötelesek kimenni a király elé.7 (45.) Látjuk tehát, hogy a várbeli népek, vagyis az első telepedők mellé mind több új telepedő jő lakni, hogy a király földjét müvelje és annak hasznát élvezze. Ezek nincsenek katonai szolgálatra kötelezve, többnyire nem is szabad eredetüek: hanem kötelezettségüknek részben pénzzel, részben pedig munkával, különösen mint szekerészek felelnek meg. Mert a háboru és hadi készültség még mindig legfőbb szempont a király és törvény előtt.

Ezek a telepesek, mint a királynak és országnak ily hasznos alattvalói, méltán élvezik a törvény oltalmát. Ha a földjüket elvették tőlük, és mást nem kaptak, vissza kell nekik adni azt, amiből kiüzték őket. De ha földjüket az egyház kapta s ők helyette mást birnak, azon nem lehet változtatni. (19.) Az ilyen telepesnek tehát nemcsak kötelessége van, hanem joga is a földhöz. A későbbi jobbágyságnak ebben a szolgáló rendben találjuk első csiráját.

Ha szabad jövevények, akár szlávok, akár más idegenek müvelik másnak a földjét, ezért fizessék a füstpénzt, de munkára, vagy a munka külön megváltására kötelezni őket nem szabad. Csak a várhoz tartozó szolgák fizetnek a földért is, a munka váltságáért is. (80. 81.)

Látjuk tehát, hogy a király gondoskodása leér a népesség legalacsonyabb rétegeiig. Mindenkinek, kinek ez az ország a hazája, aránylag csekély szolgálatért tisztességes megélhetést igyekszik biztositani. Ilynemü gondoskodásnak az akkori legislatióban hiába keresnők párját. Amellett pedig külömbséget tesz a belföldi és a jövevény közt: amattól első sorban szolgálatot, hadi szolgálatot vár, emettől pénzt követel. Szembetünő e megkülömböztetés jogosultsága és észszerüsége. De Kálmán még tovább megy. Embert, hazafit lát a rabszolgában is.

„Senki se adjon el magyar nemzetbéli, vagy Magyarországon született más nemzetbéli rabszolgát vagy rabszolganőt.” A nagy király nem engedi, hogy magyar ember, kit származás vagy születés tett e föld lakosává, idegen földre kerüljön, mint rabszolga. Ha az ispán ezt a parancsot megszegte, elvesztette hivatalát vagy vagyonának kétharmadát. Honfit nem lehetett kereskedelmi czikké tenni. Ez volt az első komoly lépés a rabszolgaság felszabaditásához. De a rabszolgaságot még ő sem törülhette el. Az idegen földről behozott rabszolgákat ismét ki is lehetett vinni. (77.) Meg is maradt annak emléke századokon át, hogy Kálmán hozott be annyi változatosságot a foglyoknak, a cselédeknek eddig egyformán nyomorult osztályába.8

Vissza kellett tükröződnie ezen emberséges szellemnek azon a téren is, melyen, mint Alberik előszavából tudjuk, leginkább roszszalta a multnak intézményeit. Mert ha még István törvényeit is tulszigoruaknak tartotta, elképzelhetjük, mikép itélt a későbbieknek vérrel irott szabványairól.

Az istenitéletek megszoritása szükségkép gyakoribbá tette a tanukkal való bizonyítást. „Ha valaki mint tanu akar bizonyítani, tanuságát e föltételek alatt kell elfogadni: 1. ha előbb meggyónt és 2. ha van egy ekényi földje. Igy meg van az ellenőrzés a pap előtt való gyónásban arra, hogy igazat vallott, ha pedig hazudott, birtokával váltja azt meg. Ha pedig valaki egyszer hamisan vallott, annak tanuságát többé nem fogadták el.” (26. 27.) Ha valakire később a tüzes vas itélete rábizonyitja, hogy hamis esküt tett, tüzes vassal keresztet sütnek arczára, hogy többé ne fogadják el tanuságát. (83.) Mindenesetre a kornak és viszonyoknak megfelelően a leghatásosabb eszközök a tanuzás hitelességének biztositására.

A poroszlónak ép oly tulajdonságokkal kell birnia, mint az alkalmas tanunak. Ha kiküldetésében igazságtalanul jár el, a biróval együtt kell őt megbüntetni. De ha a biró az oka a poroszló által elkövetett sérelemnek, tulajdon vagyonából köteles azt megtériteni. (29. 30. 31.) Aki a régi magyar törvénykezési viszonyokat ismeri, tudja, minő czélszerü volt magát a tisztviselőt tenni felelőssé alárendeltjei hibáiért.

Már nem a lopás a legnagyobb bűn, hanem az emberölés. A büntető törvények sorozata ezzel kezdődik. A tettest sem ispánnak, sem másnak nem szabad magánál visszatartani, ha a püspök embere őt keresi, külömben a kiadást megtagadót is ugyanaz a büntetés éri. Az emberölés és gyilkolás a püspöki fenyiték alá tartozik. A püspök a személyek és a büntény minősége szerint a kánonok értelmében fog itélni. Az egyszerü emberölésben az esperes és a világi biró ítélnek: őket illeti a birság tizede, illetőleg kilenczede. (50.) A vérdijban nem történik változás; de az egyházi befolyás, mint minden más fontos peres ügyre, erre is kiterjed.


Kálmán király pecsétje.
A király trónszéken ülő alakja, görögös tunikában, fején kereszttel diszített alacsony, zárt koronával, jobbjában liliomban végződő kormánypálczával, baljában keresztes országalmával. A korona, a pálcza és az országalma keresztje el vannak mosódva. Körirata: + COLOMANNVS DEI GRATIA VNGAR[OR]VM REX. Egyetlen példánya a veszprémvölgyi apáczák 1109-iki alapitó levelén, az országos levéltárban.
A Turul reproductioja után

A tolvajt három napon át kötözve kell tartani „kezeinek száritása és égetés nélkül,” negyednap a biró elé kell9 vinni. Ha azon a helyen csak egy család is van, annak egy tagja kisérje be a tolvajt, de ha nem jő, azért a biró elitélheti. De ha senki se lakik ott, küldje el a biró a bünöst ugyanannak az urnak egy szomszéd birtokára és ott itéljen fölötte a törvény szerint. Ha az itélet fölmenti a vádlottat, elfogóját meg kell büntetni, de megvakitani nem szabad. Annyiban kell elmarasztalni, amennyi a tolvajsággal vádoltnak vagyona. A tolvajság miatt elitéltet megvakitják. (51–63.) Látjuk tehát, hogy a halálbüntetés el van törölve. Nagyobbá tették ellenben az értéket, amelynek ellopása miatt tolvajnak itélik a tettest. A tyuk vagy liba helyett „négylábu állat, annak ára, vagy husz denárt érő ruha” van kiszabva minimum gyanánt.

László törvénye (II. 12.) elrendelte, hogy a tolvajnak tiz évesnél idősebb gyermekei rabszolgaságba vettessenek. Kálmán itt is szelidebb: a 15 évet veszi határnak. Ellenben azt is elrendeli, hogy a tolvaj neje, ha része volt férje bünében, szintén veszitse el szabadságát. (56.)

De a legszorosabb családi viszonyon kivül más solidaritást már nem ismer a törvény. Az egész falunak már nem kell istenitéletet kiállani, ha benne tolvajt gyanitottak. A kártérités azonban némely esetben még az egész falura hárul. Igy p. o. akkor, ha lovas utasoknak a faluban elveszett a lova. (63.)

A többi bünöknél természetesen ki van zárva a halálbüntetés. Annál nagyobb helyet foglal el az itéletben a papi befolyás és vezeklés. A gyermekgyilkos nők az esperes előtt vezekelnek. A nőrablás ügyében a püspök vagy az esperes itél; eléjök tartozik a házasságtörők büntetése is. A megrontók fölött a püspök és az ispán emberei együttesen itélnek. (58. 59. 61. 60.)

Ha nem is legfontosabb, de leghiresebb Kálmánnak az a rövid czikkelye: „Boszorkányokat, kik nincsenek, ne is keressenek.” Mi ezt a törvényt, bár e felfogásunkkal sokan ellenkeznek, szószerinti értelmében fogjuk fel. Kálmán nem hitt a boszorkányokban, a minthogy az egyház már régebben tiltakozott a pogány babona ellen, és nem engedte országát ezzel az embertelen üldözéssel beszennyezni.10

Külön sorozata a törvényeknek védi a király birtokát, különösen fegyveres és más szolgáit. Ha egy polgárt, azaz a várkatonasághoz tartozót átengedett egy ispánnak vagy valami udvari emberének, azért ennek magának kellett háboruba mennie, ha nem ment, a polgárnak vissza kellett térnie hadához. (38.) Senkinek sem volt szabad magánál tartani megszökött polgárt a király engedelme nélkül. (39.) Ha a király valakinek egy bitang rabszolgát ajándékozott, le kellett nyirnia ennek fél fejét, külömben 10 pensát fizet. Ha pedig a szolgának feleséget adott, ezt is elvesztette. (41.) Nem akarta, hogy a személyben megtévesztés történhessék. Ilyen rendőri elővigyázatra mutat az is, hogy amint a papokról már előbb megemlitettük, ugy világit sem volt szabad befogadni az országba, ha nem volt jótállója.

Láttuk az 1064-iki törvénynek milyen nagy volt a gondja a bitang jószágra. A jók szedője nagyon latinizált alakban ujra előfordul: iokuscidarius; 10 pensányi birságra itélik, ha a kezén levő bitang jószágot eladja vagy elajándékozza, ugyanannyit fizet a vevő is. Nagy enyhités: a régi törvény mindkettőt halálra itélte.

Azt is kiemeltük: László törvénye mennyire megnehezitette a forgalmat, csak azért, hogy a tolvajlást és orgazdaságot sujthassa. Most inkább gondoskodnak az utasról, kereskedésről, lovasról. A jók szedője ezeknek köteles volt a legkisebb pénzen adni egy kepét. De ha drágábban fizettette meg vagy kevesebbet adott: 55 pensát fizetett. (44.) A néptelen országban, hol alig volt vendéglő és jó távol estek egymástól a tanyák, csak ily módon lehetett gondoskodni az utasok olcsó ellátásáról, ha nem akarták, hogy azok utközben maguk vegyék azt, amire szükségük van.


Kereskedő a XI. és XII. században.
A Lustgarten miniatureje, Grote G. reproductioja után

Külömbséget tettek a vásáron a kereskedő és a termelő közt. A kereskedők, kik csak arra törekszenek, hogy meggazdagodjanak, kétszer annyi adót fizetnek, mint eddig. De aki a maga gazdaságának terményeit vitte a vásárra, csak annyit fizetett, mint István korában. (33, 34.) Akik Magyarországból ki akartak menni, azoknak a király és a határispán, vámszedőitől pecsétet kell kérniök. Egyik oldalán a királyi vámszedőnek pecsétje legyen, a másikén az ispánénak, magának az ispánnak jelével (figurájával). Aki ilyen pecsét nélkül próbálna kimenni az országból, mint a törvény kijátszója, 50 pensányi birságot fizet. (82.) Ez nemcsak a csempészetnek, a tilos árunak kivitelére vonatkozik, hanem még inkább arra, hogy gyanus személyek ki ne mehessenek ellenőrzés nélkül. Mert a külföldi kereskedés csak igen csekély méretü lehetett. A király nem igen engedi meg másnak a kivitelét, mint az idegen rabszolgákét és az állatok közt az ökrökét. (77.) A föld terményeinek kivitele pedig abban az időben nem igen lehetett még nagy jelentőségü.

A belső kereskedelem szabályozásával összefügg a zsidók részére külön kiadott törvény.11 Ha keresztény zsidónak, vagy zsidó kereszténynek 2-3 pensányi kölcsönt ad, a kölcsönadó vegyen zálogot, és keresztény és zsidó tanuk legyenek jelen, azért, hogy ha netán a kölcsönző letagadja, ne kelljen más bizonyitás, mint a zálog és a tanuk. (2. p.) Ha pedig 3 pensánál nagyobb a kölcsön, a tanukon és zálogon kivül szükséges egy levél kiállitása, melyben meg legyen az összeg nagysága és a tanuk neve, és melyet mindkét fél megpecsétel. „Ugy, hogy ha valaki a másik ellen erőszakot követne el, irással és pecséttel is lehessen bizonyitani az igazságot.” (3. p.) Ha zsidó kereszténytől, vagy keresztény zsidótól venni akarna valamit, a vétel alkalmas keresztény és zsidó tanuk előtt történjék és a tárgyat és a tanuk nevét föl kell irni egy levélre, melyet megpecsételnek mindketten és mely aztán a vevőnél marad. Ez azért történik, hogy ha valaki azt a tárgyat lopott jószágnak állitja, annak urát adhassa és a tanukra is hivatkozhassék, hogy megszabaduljon. (4.) Még ha nem is állithatja elé a lopott jószág urát, elég a pecsétes irás és a benne megnevezett tanuk esküje fölmentéséhez. (5.) Ha nem tudja a lopott jószágnak urát adni, sem a pecsétes levelet felmutatni, a hazai szokás (more patrie) szerint a lopás tizenkétszeresének fizetésére itélik. (7.)

Mindezek a pontok egyaránt alkalmasak az üzletek tisztaságának megőrzésére és az orgazdaság megakadályozására, és amellett egyforma mértékkel mérik a két felekezetet. Csak egy pont van, melyre ez az egyenlőség nem terjed ki: a zsidó tanusága alábbvalónak vétetik a keresztényénél. Mert ha a vevőnek nincs keresztény tanuja és alkalmas zsidó tanukat állit elő és ezek zsidó törvény szerint megesküsznek mellette, mégis elitélik a lopott jószág négyszeres értékének megfizetésére.

Valószinüleg akkor állott be ezen törvényes megállapitás szüksége, midőn a parasztok keresztes hadjáratának üldözései Magyarországba költözésre késztették a német és cseh zsidóság egy jelentékeny töredékét. Akkor szaporodott meg annyira ezen felekezetnek az a része, mely kiválóan kölcsönnel, pénzüzlettel és adásvevéssel foglalkozott.

Más pontokban a magyar törvény csak az egyház által rég követelt megszorításokat alkalmazza a zsidókra. Nem szabad nekik semmi nyelvü vagy nemzetü rabszolgát venni vagy eladni, vagy magoknál tartani. Aki ez ellen vét, az egyszerüen elveszti a nála talált keresztény szolgát. (1. p.)12 Az általános törvénykönyv bizonyos időt enged a zsidóknak keresztény rabszolgáik eladására. (74.)

A zsidóknak az a joga, hogy földbirtokot vehessenek, nem volt megszoritva. A törvény csak azt irta elő, hogy csupán a püspöki városokban szabad lakniok. (75.) Ez külömben, úgy látszik, nem annyira vallásos ellenőrzésök miatt történt, hanem mert emelni akarták az ilyen városok forgalmát s a püspökök és egyházaik jövedelmét.

Sokkal erősebb világot vetnek Kálmánnak belső, hogy úgy mondjuk nemzeti politikájára és annak czéljaira a másik nagy idegenhitü, kereskedő lakosságra, a mohamedánokra, izmaelitákra vonatkozó törvényei. Ezek, mint már érintettük, az iszlámnak bolgár vagy kozár nemzetiségü hivei voltak, a Kaspi-tenger mellékéről és Közép-Ázsiából. Ők tartották fenn a magyarság kereskedelmi összeköttetését a kelettel. Ők voltak magának a dynastiának is bankárjai, nagykereskedői. Ők „a királyi kincstár kalmárjai, kiket magyarúl kaliz-nak neveznek.”13 László törvényeiből kitünik, hogy egy részök már áttért a keresztény vallásra, de azért nem szünt meg az ősi hithez ragaszkodni. (I. 9.)

Mennél fontosabb szerep jutott e kalizoknak a királyi jövedelmek kezelésében és növelésében, annál erősebben volt azon a király, hogy ők, kik nyelvre már alig különböztek a magyaroktól, vallásra se térjenek el. Ő már abból indul ki, mintha a régi törvények alapján valamennyien keresztények lennének, körülbelől azzal a pia fraus-szal élve, mint István az ő törvénykönyvében a pogányokra nézve.

„Ha valaki rajta kapja az izmaelitákat a disznóhústól való tartózkodáson, vagy vallásos mosakodáson, vagy sectájoknak más valami gonosz szertartásán (facinus), a királyhoz kell őket küldeni. A ki pedig őket bevádolta, az részt kap vagyonukból.” (46.) Nevezetes, hogy a király az ilyen renegatusok elleni eljárást magának tartja fenn, az egyház teljes kizárásával. A kalmárok az ő emberei voltak és vagyonuk confiscatióját – mert csak az lehetett a büntetés – nem engedte át másnak.

Tudjuk, hogy a legrégibb magyar kereskedő telepek, köztük Pest, izmaelita telepek voltak. Most megparancsolják, hogy minden ilyen helységben épüljön templom, és annak javadalmazásáról maga a helység legyen köteles gondoskodni. „Ha pedig ez felépült, a lakosok fele költözzék ki az izmaelita községből és telepedjék meg másutt. Igy egyféle erkölcs lesz a házban, és egy lélekkel velünk lesznek Krisztusnak egy-azon egyházában.” (47.) Valóban nemcsak a téritésnek, hanem az egész nép életmódja megváltoztatásának leghathatósabb eszközeihez nyúlnak.

Ez még csak a községet érintette. A következő magát a családot, a házasságot teszi a beolvasztás eszközévé. „Izmaelita ne merje nőül adni leányát az ő neméből való embernek, csak a mienkből valónak.” (48.) Feltéve, hogy az államnak van joga törvényesen intézkedni polgárai hite, nemzetisége, családi élete dolgában, ennél egyszerübb és czélirányosabb eszközt még nem találtak ki soha, Az izmaelita család – ha e törvényt végrehajtották – már a második generátióban szét volt bomlasztva. Mert világos, hogy a kaliz legénynek meg magyar leányt kellett nőül vennie.

Magának a háznak szentélyébe hatol be az a czikkely, a mely szerint, ha izmaelitának vendége van, vagy pedig lakomát tart, nem szabad asztalára más hust hozni, mint disznóhúst. (49.) Ha e törvények nem maradnak meg irott malasztnak, az izmaeliták oly zaklató rendőri felügyeletnek, oly bosszantó üldözéseknek lettek volna kitéve, mint négyszáz évvel később a moriszkók Spanyolországban. Nem maradt volna részökre hátra más, mint kivándorlás vagy nyilt ellenállás. Tényleg azonban úgy tudjuk, hogy a saracenusok még jó másfél századon ezentúl megmaradtak az országban, mint az izlám hivői, és gazdasági téren nagyon is nyomtak a latba. Kálmán törvénye tehát nem volt teljesen végrehajtva soha.

Ennek magyarázatát pedig megadja maga a törvény szövege. Feltünő, hogy, a mi sehol másutt el nem marad: a büntetés kimérése, az egyházi és világi biróság megállapitása, itt teljesen hiányzik. A király keresztényekké, magyarokká akarja tenni ezeket a kiváló üzletembereket, törvényben ki is jelöli az erre vonatkozó leghathatósabb szereket, de azoknak alkalmazását teljesen magának tartja fenn. Azért nincs szó sem püspökről vagy esperesről, sem ispánról vagy bíróról, a ki zsarolásra és kinzásra használhatná fel a királynak annyira üdvös szándékát. Világos tehát, hogy mihelyt a király maga nem tartja erős kézben a kormányzást, az az egész kényes kérdés tovább is megoldatlan marad.

*

Mert hogy a király maga kormányozza ezt az országot, úgy szólva mint jószágát, minden izében, egyházi és világi tekintetben, urat és parasztot, szabadot és szolgát, egyházit és világit, hivőt és hitetlent, az kirí e törvénykönyvnek minden betüjéből. Nem zárja ki tanácsából azokat az egyházi és világi méltóságokat, kikben megbizik, és kik segitői az igazgatásnak nehéz munkájában, de maga a rendelkezés tőle és csak tőle függ.

Bejárja az országot, számon tartja a sáfárkodást; maga is lát törvényt. Úgy tesz saját területén a herczeg is. Hatalmát mutatja az a nagy és fényes kiséret, mely őt minden utjában körülveszi.14 Ha egy várnak megyéjébe lép, azonnal hozzá kell járulnia a két megyei birónak, azaz az ispánnak és a birónak, kiből aztán az alispán lett, és ezek az ő belátó vizsgálatával döntsék el a nép pöreit. Ha pedig ellenök fordul a nép panasza, a nádorispán itél fölöttük. (37.) Ha a király bejárja országát, ép úgy rendelkezésére kell állitani abban a megyében a lovakat, mintha háborúba indulna.15 A törvény még a birtokosok kárpótlásáról is gondoskodik, ha a ló elpusztul, vagy pedig valami nagyobb baja esik.16

Ezzel azonban meg nem elégedhetik. Tudnia kell minden fontosabb esemény felől, mi őt érdekli. Ha valami nagy hir ért a határra, az ispán küldjön két lovast a királyhoz, négy katonalóval. Ezek saját költségükön utaznak, de aztán a nádorispántól megkapják az uti költséget, és ugyanannyit a visszatérésre. Lovaikért, ha azokat baj éri, megfelelő kárpótlást kapnak, de még ha azok épen maradnak is, az útat mégis beszámitják egy hadjáratnak. Megvan tehát a központositás, a mennyire a kor forgalmi eszközei megengedik. A király mindenben maga intézkedik és gondoskodik arról, hogy ezt kellő informátió alapján tehesse.

Ily módon azonban az országot, jószágait bejáró király mindig csak egyik vagy másik ispánjával érintkezik. Pedig jó, ha egyszerre átnézheti az egész ország állapotát, ha egyszerre érintkezhetik az egész személyzettel, melyre megyéi igazgatását bizta. Ezért központot rendel, még pedig Esztergomot. Az egyházi és világi igazgatás egyazon városban mutatja be eredményeit a királynak.

„Minden ispán az egész Magyarországban bárki által összegyüjtött denárokat, még pedig századonkint külön névszerint feljegyezve azokat, a pontos összeg kitételével küldje el Esztergomba, Szent-Mihály napjáig. Sem az ispánnak, sem a századosnak nem szabad abból kivenni a maga részét, hanem egyazon helyen, t. i. Esztergomban történik a részek kiosztása. Ha pedig valaki addig nem szolgáltatja be teljesen a pénzt, a hiányt kétszeresen tériti meg. (79.) A királyi tiszttartóknak tehát ősz derekán el kellett menniök az érseki városba beszámolás végett. Ilyenkor aztán együtt volt az ország gyülése, és valószinü, hogy hosszabb időn át együtt is maradt, a királyság ügyeinek megbeszélése, az uralkodó utasitásainak átvétele végett.17

Valamint kötelességének tartja a király gondoskodni vagyona épségéről és jövedelme bőségéről, „mert azok nélkül nem sokat ér az udvar,” úgy megfelelő jutalomban részesiti azokat is, kik rendben tartják gazdaságát. Az egyenes adóból, vagyis a denárokból egy egész harmad illeti az ispánokat. Ebből az összegből aztán bizonyos részt kaptak, mint láttuk, a várak jobbágyai, a századosok is. Minthogy pedig a törvény előirja a szabadok és szolgáló népek tartozásait és megvédi azokat a zsarolás ellen, az ispánok és alárendeltjeik csak úgy emelhették saját jövedelmöket a király jövedelme arányában, ha elősegitették a telepitést, a földmüvelő népesség szaporodását és gyarapodását. Igy az egész administratio, a kormányzók magánérdekét tartva szem előtt, egyuttal a közérdeket is szolgálta. Ez az aránylag nagy jövedelem pedig képessé tette az ispánokat arra, hogy jobb fegyverzetben, nagyobb készülettel szolgálhassák a királyt. (78. 25.)

Részt vesz a kormányzásban a püspök is: rész illeti őt tehát a jövedelemből. Az ispán a nem egyenes adóból, vám, révpénz, szintén kap egy harmadot. A püspöknek, „a régi és új testamentom irása szerint” ebből egy tizedre van joga, mit a király bünnek tartana tőle megvonni.18

Földmüvelő kezd lenni az ország. A határokat már pontosan kezdik megállapitani.19 Már nem nagy, általános területi egységgel számitanak csupán, az ekényi földdel; megjelenik a kisebb földmérték, a hold.20 Nemcsak kifelé terjedt az ország: bent is szemlátomást gyarapodott a jólét. Nemcsak a király hatalmas, szolgái, udvari emberei is vagyonra, jövedelemre és igy életmódra is meg kezdik közeliteni a nyugoti államok aristocratiájának szinvonalát.


  1. A szövegben így áll: concilium Vercellinum. A corpus iuris kiadói az 1053-ban tartott vercelli zsinatra gondoltak, szintúgy Katona is (Hist. Crit. III. 65.), ki azonban már megjegyzi, hogy nem tudja, miért emlitik ezt a zsinatot, mely toursi Berengár kiátkozását rendelte el. De maga a bevezetés világossá teszi, hogy Alberik a magyar gyülésről szól (huius concilli detractores, de singulis capitulis possem satisfacere). A bécsi XV. sz.-i kéziratban „cursollinum” áll. Ezt tulajdonkép „karcsol”-inak kellene olvasni. Lehet „tarczal”-i, a minthogy egy más kézirat így is írja „turzollinum”, és ez a legvalóbbszinű. A „vencsellő”-i és a „berczel”-i vélekedések a „vercellinum”-ból folytak, minek nincs kézirati alapja. Ép oly kevéssé a kartalinak, melyre Pauler gondol (i. m. I. 231. l.)[VISSZA]
  2. Le nem forditható szójáték: „Colomanus columbinae gratiae simplicitate.”[VISSZA]
  3. Corpus Jur. 1628.[VISSZA]
  4. Ezt külön magyar kiváltságnak tekintették. Ezzel a kiváltsággal ruházza fel Kálmán 1111-ben az arbei egyházat. Fejér, Cod. D. II. 57.[VISSZA]
  5. Ez a szláv kifejezés ebben a törvényban használtatik először. „Ducis ministri, qui in mega regis sunt, et regis, qui in mega sunt ducis.” Ez a pont nincs meg a bécsi Túróczi-féle kéziratban.[VISSZA]
  6. Lásd a csatári apátság alapító oklevelét, melyet II. Béla adott ki. Fejér, Cod. Dipl. II. 90. „Unus eorum semper est hebdomadarius, et sic per ordinem; ad quodcunque praedium mittantur, cum equo et curru, quicquid dominus praeceperit, afferunt.” Ezek szabadosok (liberti) voltak.[VISSZA]
  7. Ez a meghatározás összevág a csatári oklevélben emlitett hetesek kötelezettségével.[VISSZA]
  8. „Alii vero condicionarii ex eisdem captivis disponuntur, quos tandem Kalomannus rex ad tantas maneries variavit.” Kézai függeléke, De udwornicis. Endlicher kiadása. 129.[VISSZA]
  9. És vannak még, akik kétségbe vonják, hogy abban az időben ismerték a torturát![VISSZA]
  10. „De strigis vero quae non sunt, ne ulla quaestio fiat.” 57. pont.
    István törvénye (I. 31.) egyházi fegyelem alá rendeli a „strigá”-kat. Ha másodizben bünös, akkor megbélyegzik, ha harmadizben, átadják a világi birónak. László törvénye, mint idéztük, a strigákat a szabad személyekkel (meretrix) helyezi egy sorba és a püspökre bizza büntetésüket. (I. 34.)
    Ez a két törvény világossá teszi, hogy a striga alatt a magyar curiális stilus nem érett vámpirokat, vérszopó, akaratuk szerint állati alakot öltő, vagy mást állattá változtató rémeket. Ilyennel csak nem bántak volna olyan enyhén. Ezért nem érthetek egyet Tóth Bélának külömben nagy utánajáráson épülő okoskodásával. (Szájrul-szájra. 10–12. l.)
    A paderborni zsinat (785-ben) pontosan beszél: „Aki az ördögtől elvakitva pogánymódra azt hiszi, hogy valaki boszorkány és embereket eszik, és ezért elégeti ezt a személyt, vagy megeszi, vagy másokkal megéteti husát, halállal bünhödjék.” Hefele, Conciliengeschichte. III. 636. A magyar pogányság alig termett ilyen rémeket.
    [VISSZA]
  11. „Colomanni regis lex data Judaeis in suo regno commorantibus.” Endlicher. 371. 372.[VISSZA]
  12. V. ö. Conc. Rotomagense (Rouen) 1074. 14. „De Judaeis canonicalis autoritas et b. Gregorii decretum serventur, scilicet ne Christiana mancipia habeant, nec nutrices.” Mansi Concil. XX. 400.[VISSZA]
  13. „Institores autores autem regii fisci quos hungarice caliz vocant.” A zobori apátság 1111. évi oklevelében. Hasonmását kiadta Fejérpataky, Kálmán király oklevelei.[VISSZA]
  14. Gaufredus Malaterra, i. h. „Quum semper trequens et numerosa manus ex more cum rege sit.”[VISSZA]
  15. „Legalis equus exercitualis praestetur.” (36.)[VISSZA]
  16. A kárpótlás 15 pensa, illetőleg annak a fele. Oly nagy összeg, hogy egyszerre mutatja az értékek nagy emelkedését István ideje óta. Akkor még a lovat meg lehetett váltani egy ökrön, az ökör pedig csak 2 ½ solidust ér. (I. 32.)[VISSZA]
  17. Szent-Mihályra, vagy közvetlen utána nem igen lehet a gyülést tenni, mert hisz Szent-Mihály octavaján, tehát október 7-én volt a püspöki városokban a törvényes zsinat, melyen a püspököknek és ispánoknak jelen kell lenniök. Esztergom volt mintegy a királyok téli szállása. Ezért tette ide a Kálmán idejében készült legenda István születésének helyét. Télen pedig freisingi Ottó szerint, többnyire otthon ültek a magyar urak.[VISSZA]
  18. A tributum denárjainál, vagyis a füstpénznél sehol sincs emlitve a tized, csak „de tributis vectigalibus” fizetik. Ugyanezt az arányt látjuk a dalmata városok kikötő vámjánál.[VISSZA]
  19. Először a bakonybéli apátság birtokainak összeirásában, mely még László idejében kezdődik. Wenzel, Árp. Uj Okm. I. 31–38. Aztán a zobori apátság 1113-iki oklevelében.[VISSZA]
  20. Először az 1113-i oklevélben. Fejérpataky, Kálmán király okl. 60. l. Az apátság 70 jugerumot vett egy Deda nevü embertől.[VISSZA]