SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Az investitura. Guastallai zsinat. A magyar egyház új jellege. Külön zsinatok. Királyi befolyás egyházi ügyekben. Egyházi fegyelem. Az egyház vagyona, igazgatása. Papi házasság. Szerzetesek, lelkészek. Papok vétségei. Társadalmi állásuk. Házassági ügyek, elválás. Második zsinat. A király felsőségének elismerése. Papi házasság, concubinatus. A házasságkötés szabályozása. A királyi patronatus jelentősége. Megegyezés a pápával. Legatusok. A papság műveltségének emelkedése. A deák nyelv. Uj alapitások. Az esztergomi érsekség. Dalmáczia
Magyarországot királya teljes függetlenséggel kormányozza. Országa berendezésében nem tart szem előtt mást, mint annak szükségét.
De hazánk már István ideje óta tagja a nyugoti nagy államszövetségnek, mely a császárban és a pápában tisztelte fejeit. A császárnak mint világi uralkodónak nem volt semmi eszköze saját országain kivül érvényre juttatni hatalmát. Fejlődésében az imperiumnak mindinkább méltósággá, czímmé kellett alakulnia. A pápaságnak ellenben Európaszerte megvoltak fegyelmezett, erős, harczvágyó segédéi, kikkel a XI. század fordulóján ki is vivja a diadalt versenytársa fölött. E diadal természetes következése nem lehetett más, mint az egyházi rendnek lehető szorosan a pápai székhez való csatolása. Ebben a törekvésben azonban a pápaságnak és a hierarchiának meg kellett alkudniok a fejedelmekkel, kik megalapitották és javadalmazták az egyházakat és kik, ha el is ismerték a római szentszék tekintélyét, nem voltak hajlandók engedni örökölt és addig gyakorolt jogaikból.
Byzanczi és románkori egyházi régiségek a Magyar Nemzeti Múzeumban.
(XI. századi feszület rézből, háromszárnyú szentkép – triptychon – aranyozott bronzból, ereklyetartó szekrény, zománczos lemezek és mellkereszt a XI–XIII. századból.)
Rajzolta Mühlbeck Károly
Kálmán kezdettől fogva a pápaságnak, trónra lépésének ideje óta győzelemről győzelemre siető, pártjához állott. IV. Henrik még élt, még fegyverben állott, de küzdelme csak Németországnak volt már belső ügye. A többi nyugati országban, sőt magában Olaszországban is, a pápaság hivei voltak határozott túlsúlyban. A keresztes háborúnak az egész keresztény világot lelkesitő diadala, a jeruzsálemi királyság alapitása még jobban emelték annak a hatalomnak tekintélyét, mely e vállalatnak elejétől végig egyetlen vezetője, szervezője volt. II. Orbán, kinek oly nagy része volt a sikerben, már nem örvendhetett e hirnek. 1099-ben meghalt, és utódja, II. Paschalis, bár kevesebb ügyességgel, de nagy következetességgel és buzgósággal tartotta fenn VII. Gergely hagyományát. Az uj pápa az investitura kérdésében nem alkudott meg. A püspökök és apátok felruházását kizárólag pápai jognak vallotta; a főpapoktól esküt követelt, mely őket egészen a római székhez füzte. Ez a törekvés lépten-nyomon összeütközött azzal, mit László a magyar egyház királyi szabadságának nevezett. Kálmán, úgy látszik, mindenben kedvében járt a pápának, hanem koronájának ezen nagy kiváltságától megválni nem akart. Paschalisnak egy fennmaradt oklevele bizonyitja, hogy ő a magyar fejedelemmel szemben kifejtette az apostoli szék jogát, melyet megnyirbálni nem enged. A tanitvány nem állhat a mester fölött. Ha megtértél, akkor erősitsd meg majd testvéreidet; nem a mi javunkra követeljük mi ezt, hanem a katholikus egyház egységének szilárditására. Megvethetik az apostoli széket, de nem birják felforgatni vagy elvenni az istentől nekünk adott privilegiumot, a melylyel mondva van: Te vagy Péter és e sziklára épitem egyházamat és neked adom a mennyek országának kulcsait.”1
II. Paschalis pápa ólompecsétje.
Előlapján Szent-Péter és Szent-Pál apostolok fejei, + PA(ulus) S(anctus) PE(trus) körirattal. A hátsólap felirata: PASCHALIS P(a)P(a) II.
Pflugk-Harttung- reproductioja után
A király és országa nagyjai2 elbámultak azon, hogy a pápa követei által csak azzal a föltétellel küldte el a spalatói érseknek az érseki palástot, melylyel egyedül lép a metropolitanus jogok birtokába, ha leteszi az előirt esküt. Belé kellett nyugodniok. Az érsek egész kánoni módon jutott e kitüntetéshez. Dalmácziában az egyház volt a magyar állam leghivebb támasza, ha Kálmán uralkodni akart a tengermelléki városokon, nem állhatott harczban a pápával, a római világ akkori fejével. Ha pedig Dalmácziában elismeri a pápa investitura jogát, azt Magyarországon sem tagadhatja meg sokáig. Ezért pedig viszontszolgálatúl azt nyeri, hogy a pápaság nemcsak hogy nem tart igényt a Dalmácziában és Horvátországban VII. Gergely által gyakorolt világi felsőségi jogokra, hanem az érdekazonosság elvénél fogva, tőle telhetőleg elő fogja segiteni a magyar fegyverek előhaladását az Adria mellett.
Közvetlen Dalmáczia meghóditása után történt, hogy Guastallában, Matild őrgrófné birtokán nagy zsinatot tartott a pápa 1106 októberben. A nagy szakadásnak vége volt. Wibert ellenpápa már 1100-ban elhunyt, kidőlt már IV. Henrik is. Fiának lázadása, a pápai párthoz való csatlakozása megadta a sokat próbált, annyi viszontagság után is mindig szilárdan álló öreg császárnak a végső döfést. Semmi személyes ok sem állott az egyházi és világi hatalmak békekötésének útjában. A pápaság már alig volt feltartóztatható diadalmi útjában és Kálmán akkor is nagy ügyességének adta jelét, midőn abban az időben egyezett meg, melyben még ő szabhatott feltételeket. A kényszeritésnek még látszatát is kerülte. Szabad elhatározásából kijelentette, hogy ő aláveti magát az isteni törvénynek és a szerint kész szolgálni a pápát. Lemond tehát a püspökök investiturájáról, melyet ősei gyakoroltak. Gondja lesz arra, hogy a püspökök választása ezentúl a kánonok szerint menjen végbe, Isten akarata szerint.3 Lemond tehát az investitura szertartásáról, de ép oly határozottan fenntartja befolyását a választásra, más szóval kinevezési jogát.
A magyar király tehát körülbelől ugyanazon közjogi helyzetbe jutott a pápasággal szemben, mint az anglo-normann királyok. Csakhogy ott nagy küzdelmek és válságok eredménye volt ez a megoldás, mig nálunk minden erősebb rázkódás nélkűl történt az európai viszonyok következéseinek önkéntesnek látszó elfogadása.
László felfogása szerint első sorban királyi, nemzeti volt a magyar egyház; Kálmán alatt ez az eszme már alá van rendelve az egyház egysége eszméjének.
Ebből logikailag az egyház különválása következett volna a világi hatalomtól. Úgy de Kálmán, mint már világi törvényhozásában láttuk, oly szorosan beillesztette az egyházat állama intézményeinek keretébe, oly előkelő helyet biztositott ott számára, hogy annak viszonya a királysághoz az investitura jogának feladása után sem változott lényegesen.
Püspök és szerzetes a XII. század elejéről.
Egykorú miniature Hefner-Alteneck után
Már nem a nemzeti gyülés, hanem a külön egyházi zsinat, melyet az esztergomi érsek tart meg tiz suffraganeus püspökével, intézkedik az egyház fegyelmi ügyeiben. Hanem a végrehajtás, úgy mint azelőtt, a királytól függ.
Ezért a zsinati czikkelyek nem is kezdődhetnek másként, mint igy: „Első sorban felkérendő4 a király: 1. Hogy a papok és egyházak ügyeit a kánonok szerint intézze el.”
Maga a zsinat először is a papsággal, tudománya emelésével, kötelességének kiszabásával foglalkozik. Előirja, hogy minden vasárnap a nagyobb egyházakban az evangeliumot és a hitet kell magyarázni a népnek, a kisebb templomokban hitvallást kell előadni és beszédet tartani. (2.) Husvétkor, pünkösdkor és karácsonkor meg kell áldozni az egész népnek, a papoknak pedig minden nagyobb ünnepen. (3.) A szertartások kellő megtartása végett a nagyobb egyházaknál meg kell lenni minden rendü papnak, és mindegyiknek el kell járnia tisztjében. (4.) A kanonokoknak úgy a klastromban, mint az udvarban az irodalmi, azaz a latin nyelven kell beszélniök. Ez is a római egyház egységének követelése. (5.) A papi tiszt tehát nem teljesithető irástudás, deák beszéd nélkül, és ebből következik a 6. czikkely, mely szerint tudatlanokat, idiotákat, mint a törvény mondja, nem szabad többé papokká szentelni. A kik pedig már fel vannak szentelve, vagy tanuljanak, vagy letétetnek.
Következik a hivő nyáj fegyelmezése. A pogány vallásnak semmi szertartását sem szabad megtartani. Aki ez ellen cselekszik, ha előkelő ember, 11 napon át vezekeljen, ha szegény ember, csak 7 napon át, de azonkivül meg is kell őt korbácsolni. Ugyanaz a büntetése annak, ki az ünnepi szünetet megszegi. (7–8.) Ha valaki nem vezekel valami gonosztettéért az előirt módon és a püspök őt kiközösiti, és ő megátalkodottságában hal meg, nem szabad őt a templom czintermébe temetni, sem papnak őt beszentelni. Épen így jár, ha valaki betegségében nem hivatott papot, hacsak nem hirtelen érte őt utól a halál. Az ilyen esetben azonban szülei vagy neje 40 napon át vezekelnek, ha pedig nincs rokona, a falu birája két előljáróval együtt.5
Az egyházi vagyon felől a következőket rendelik. Ha a püspök jövedelmének három részét az egyház hasznára forditotta, a negyedik részszel tehet, amit akar. Ez megfelel annak a régi kánoni szabálynak, hogy a püspök csak jövedelmének egy negyedét fordithatta magára, családjára és a vendégszeretetre, egy negyedet a papságra, egyet a szegényekre, az utolsót a templomok javitására. (12.) Ha a püspökök nem gondoskodtak egyházaikról, hanem csak fiaikat gazdagitották, szabad ezek vagyonának felét elvenni és visszaadni az egyháznak. (13.) Ha egyházi előljáró eltékozolta az egyházi vagyont, kétszeresen téritse azt meg. Ha nem birja, le kell őt tenni, mindaddig, mig hibáját jóvá nem tette. (14.) Sem püspök, sem pap ne tartsa magánbirtokán az egyház szolgáit. (15.) Nem is szabad egyházat felszentelni, ha nem adtak hozzá javadalmat és földet. (18.)
Kormányzási tekintetben elő van irva, hogy minden egyháznak közvetlen környezetében legyen a kerülete. (16.) Senki sem tartozik a papsághoz, ki nincs beosztva valamely egyházhoz. Nem szabad befogadni papot más püspöki megyéből vagy külföldről ajánló levél nélkül. A külföldi papok alkalmas tanukkal igazolják magukat, vagy pedig menjenek vissza és hozzanak levelet. (16. 18. 19. 21.) A püspökök csak pecsétes levéllel levelezzenek egymással. (20.) Sem püspök, sem pap ne merjen misézni az illető egyház lelkészének akarata ellenére. (22.) Aki egy javadalomra ki van nevezve és aki fogadalmat tett, nem fosztható meg rendjétől és javadalmától, csak kánoni itélet alapján. Neki sem szabad azonban visszalépnie, ha csak magasabb fokra nem léptetik elő. Ilyenkor kell, hogy a püspöke jóakarattal hozzájáruljon. (23.) Ha valaki azt véli, hogy elnyomják, szabad neki a püspöki tanácshoz appellálni. Ha pap vagy apát egyházi ügyekben, megvetve a püspöki itéletet, a királyi udvarhoz vagy világi biróhoz fordul, elveszti pörét és vezekel. (24.) Ha a püspök valakit kiközösit, erről levélben értesitse a királyt és püspöktársait. (34.)
Különös fontossságu a papi házasságokra vonatkozó rendelkezés. Láttuk, hogy László törvényhozása a papi coelibatust illetőleg nem követte a pápaság szigoru felfogását. Azóta ez mind határozottabban diadalmaskodott: az 1089-iki melfii és az 1107-iki troyesi zsinatok már érvénytelennek tekintik a papnak felszentelése után kötött házasságát. Nálunk e pontban csak nagyon lassan történik a közeledés a nyugat-európai gyakorlathoz. Láttuk, hogy még egész természetesnek tartják, ha a püspöknek családja van. De azt már kikötik, hogy a házas pap püspökké csak úgy lehessen, ha neje beleegyezik. (11.) Valószinüleg azért, mert ilyen esetben mindkét féltől megtartóztatást követeltek. Ennek megkönnyitése végett a püspök nejének nem is engedték meg, hogy püspöki jószágon lakjék. (33.) De a pap megtarthatta nejét, tekintve az emberi gyöngeséget. (31.) Csak azt kötötték ki, hogy aki mint nőtlen szenteltetett föl papnak vagy diaconusnak, azután ne házasodhassék. (32.) Aki pap létére másodszor házasodik meg, vagy özvegyet vagy elváltat vesz nőül, letétetik. (53. 67.) A második házasságban élő papok, ha vissza akarnak lépni rendjökbe, nejök beleegyezésével visszafogadtatnak. (54.) Ebben a pontban tehát a reform diadala alig érezteti hatását. A zsinat törvénye nem szigorubb Lászlóénál.
Fegyelmi tekintetben a kanonok életmódja és eltartása felől a püspök intézkedik, a kánonok értelmében. Ha valaki önként aláveti magát a kánoni szabálynak, fiai nem örökölnek utána, ha csak maga külön nem kivánja. (27–28.)
Mennél fontosabb szerep jutott a szerzeteseknek az egyházi szellem fejlesztésében és ápolásában, annál inkább azon voltak a püspökök, hogy felsőségüket a klastromok népe fölött megszilárditsák. Ez volt egyuttal legbiztosabb módja, valamikép a nemzeti egyház értelmében kormányozni a külömben csak az egyház, egységét és annak képviselőjét, a pápát szolgáló szerzeteseket.
Az apátok ne viseljenek mitrát, sarut, keztyüt, sem más püspöki jelvényt, ne legyen kápolnájukban harang, ne kereszteljenek, ne irjanak elő vezeklést és ne beszéljenek a néphez. (36.) Az apát a püspökkel együtt átvizsgálva a monostor vagyoni állapotát, minden két ekényi földbirtokra egy-egy barátot vehet föl és öltöztethet be. Szent-Benedek szabályát minden barát tudja és értse. (37.) Épugy kötelességök a kanonokoknak a kánoni szabályt ismerni és érteni. (56.) Az apátok csak ritkán távozzanak monostorukból és a királyi udvarba vagy távoli birtokaikba csak a püspök tudtával menjenek és ne időzzenek ott sokáig. Ne tegyenek rokonaikkal több jót, mint más szegényekkel. Ha pedig az apát elfecsérli a monostor javait, le kell őt tenni és a vagyont egyházának visszaadni. (38.) Aki barátruhában jár, vagy lépjen be monostorba, vagy tegye le azt a ruhát és vezekeljen. (40.) Püspök vagy világi pap ne szentelhessen fel barátot. (39.) Mindezekből kitünik, milyen erős a törekvés az apátokat és klastromokat minden tekintetben, de különösen vagyonukra nézve, alárendelni a püspöki főfelügyeletnek.
Tűzpróba.
Miniature Kunigunda császárné legendájában, a bambergi városi könyvtárban. Azt a jelenetet ábrázolja, midőn Kunigunda császárné magát az istenitéletnek alávetve, sértetlenül átmegy a tüzes vasakon.
Grote G. reproductioja után
A lelkészekre nézve is találunk több megszoritást. Nem szabad szerződést kötniök mise szolgáltatására nézve. Nem szabad egyházat sem venni, sem eladni. Ha pedig valaki egyházát eladta, vagy papját annak hibája nélkül Ietette, ennek a bünnek a feladója annak az egyháznak egy évi jövedelmét kapja. (42.) A tűzpróbát bőjtben is meg lehet tartani, ugy mint más nap, kivéve vérontás miatti pörben. Aki kezébe veszi a vasat, csak a kijelölt helyen tegye azt le. (45.) A pap ne adhasson pénzért felmentést az ünnepek megtartása alól. (44.) Sem keresztelésért, sem esketésért nem szabad dijat követelni. (43.) Minthogy csak ott lehet egyházat alapitani, ahol meg van a hozzá szükséges javadalom, a papnak nem szabad állásával pénzszerzés végett visszaélni. A stóladijaknak a kánon szerint nincs semmi jogosultsága.
Szertartás dolgában két czikkely intézkedik. Az isteni tiszteleteknek és bőjtöknek rendjét az elfogadott könyv szerint kell megtartani. (26.) Semmit sem szabad a templomokban énekelni vagy felolvasni, amit a zsinat el nem fogadott. (46.) Mindkét czikkelynek a rituale és a liturgia egységének megőrzése a czélja.
Igen számos törvény intézkedik a fegyelemről és a papok vétségeiről. Az iszákosságra és a lakmározás divatjára nézve jellemzők a 47–48. czikkelyek. Ha egy pap lakomán vagy calendákon azt látja, hogy vannak, kik italra kényszeritik a többit, rójja meg őket, és ha nem hallgatnak reá, vádolja be az esperesnél, ki őket hét napi vezeklésre bünteti. Ha a pap ilyenkor nem távozik, felfüggesztetik tisztjétől és 40 napon át vezekel. Ha pedig a pap maga is leitat, vagy őt leitatják, letétetik. Aki részeg papot talál, egy pensát kap tőle, az esperestől ilyen esetben hármat. Volt tehát külön indok az ilyen iszákos papok följelentésére. Úgy látszik, későbbi határozat az, amely már csak azt a papot itéli leteendőnek, ki másodszor is ebbe a bünbe esett. Ha nemes itat le valakit, vagy leiszsza magát, 40 napig vezekel, ha megátalkodottan megmarad e bünben, kiátkozzák.
A részegség az egyik nagy bün, a másik, melynek elterjedését számos kánon bizonyitja, és mely a coelibatus előrehaladásával szükségkép mindjobban lábra kapott, a concubinatus. Azt a papot, ki ágyast tart, le kell tenni. (55.)
Ha papot tolvajlás miatt bevádolnak, a püspök vagy az esperes a birája. Ha bünös, letétetik és elveszti vagyonát, ha nincs semmije, eladják őt szolgának. (57.)
Ne legyenek a papok se korcsmárosok, se uzsorások. Ha pap iszik a korcsmában, leteendő, ha világi ember, nem fogadják el őt többé tanúnak. (58.)
Pap ne legyen tanú sem a haldokló végrendeleténél, sem eskünél, sem a biróságnál (59.) Az a pap, ki nem jelenik meg a püspök zsinatján, letétetik. (64.)
Gazdasági tekintetben fontos, hogy a papok termésükből és nyájaikból nem adnak tizedet, kivéve annak a lelkésznek járó negyedét. (61.) A papi lakás a templom mellett legyen. Az egyház szolgái, ha tulajdon ökreikkel mívelik a földet, az aratásnak felét kapják, ha urok ökreivel, csak egy harmadát. (63.)
A papok társadalmi állására vet fényt az a törvény, mely szerint annak a papnak a fiai, aki maga az egyház szolgája volt, ne legyenek szolgák, hanem az egyház szabadjai közé vétessenek föl. (29.) Pap már nem lehet szolga, ezért urának beleegyezése nélkül szolgát nem szabad fölszentelni papnak. (30.) Ugyanabból következik, hogy „aki másnak rabszolgáját vagy cselédjét, olyant, ki urától annak jóváhagyása nélkül nem távozhatik, vagy a várak népéből valót pappá tesz, vagy deákká, urának tudta és beleegyezése nélkül, váltsa őt meg és fizessen azonfelül 50 pensát.” (65.) Nem igen akarták a klérust ily alant álló elemekkel megszaporitani; másrészt meg útját állották annak, hogy a szolgák és szolgáló népek ily úton egykönnyen jussanak szabadságra.
Most már külön egyházi törvényszékek állanak fenn és a kánoni jog kifejtésével mind több világit is vonnak oda, oly ügyekben, melyek természetüknél fogva kánoni biróságot is követelnek. Ilyent ez a zsinat hármat jelöl meg: a megrontást, varázsolást; a házassági ügyeket és az emberölést.
Ha valakire rábizonyitják, hogy megrontó (maleficus), a kánonok szerint vezekeljen. Ha a vád nem bizonyitható, a vádlottat éri ez a büntetés. (50–51.)6
Ha egy asszony elhagyja urát, két izben vissza kell őt adni. Harmadizben, ha nemes, vezekelnie kell és nem léphet más házasságra; ha közrendü, el kell őt adni és nem szabad őt kiszabaditani. Ime, az egyház sem vonhatja ki magát a rendi különbségek elismerése alól.
Ha valaki rábizonyitja nejére, hogy házasságtörő, ha akarja, más házasságra léphet. Ha a nő nemes, vezekel és nem léphet uj házasságra, ha plebejus, örök szolgaságra eladatik. Ha azonban a férj nem bizonyithatja be vádját, őt ugyanaz a büntetés éri és a nő uj házasságra léphet.
Ugyanaz a büntetés éri azt a férfit, ki másnak nejével, vagy azt a nőt, ki másnak férjével vétkezik.
Aki leányt rabol vagy erőszakot követ el, ha nemes, a kánonok szerint vezekel és birságot fizet. Aki nem fizetheti, László király itélete szerint megnyiratik és eladatik. Más jegyesének erőszakos elrablója, ha nemes, az előbbi büntetésen fölül nem léphet házasságra, ha pedig nem fizetheti meg a birságot, örök szolgaságra eladatik.
Arra is volt eset, hogy a férj annyira meggyülölte feleségét, hogy inkább lemondott szabadságáról. Az ilyennek meg kellett maradnia a szolgaságban, a nő pedig ujra férjhez mehetett. (52.)
Az emberölő az ancorai zsinat határozatai szerint vezekel.
Láttuk, hogy Kálmán törvénye megtiltotta a zsidóknak keresztény szolgák tartását. A zsinat ezt a tilalmat kiterjeszti a béresekre, cselédekre is. Azonfelül megtiltja, hogy a keresztények megvegyék a tőlük megvetett húst. (60.)
Annyi volt az előirt vezeklés, hogy minden püspöknek városában két házat kellett rendelni a vezeklők részére. (49.)
Fenmaradt még egy más zsinati törvénykönyv is, körülbelől ugyanazon időből, mely részben kiegésziti és szabatosan körülirja az előbbi zsinat határozatait. Meglehet, hogy ezek a határozatok azon időkből valók, midőn Cono püspök és cardinalis, bejárva a keresztény országokat, hogy V. Henrik ellen izgasson, ki Paschalis pápát elfogatta, Magyarországon is zsinatot tartott.7
Ismét kitünik, mennyire elismeri a nemzeti egyház a király felsőségét és mennyire szivén viseli birodalmának megszilárditását. „Az apostol felhatalmazásából szorosan meghagyjuk és eléirjuk, hogy királyunk üdvéért és birodalmának állandóságáért naponkint imádkozzanak minden templomban.” (1.) A király elleni összeesküvés, vagy csak annak kisérlete, vagy az abba való egyezés vallás elleni bűn. A bűnös anathema alá vettetik és a hivők közösségéből kizáratik. Ugyanaz a büntetés éri azt is, ki erről valamit tudott és bár bebizonyithatta volna, nem jelentette föl. (2. 3.)8 Meglehet, hogy Álmosnak cselszövényei bátyja ellen tették szükségessé a régi törvények erőteljes megujitását.
A papok házasságára vonatkozó szabályok némileg megszigorittatnak. A második házasságra lépők, továbbá akik özvegyeket s elváltakat vesznek nőül, megfosztatnak az egyház világi javadalmaitól és minden egyházi méltóságuktól. (8.) A püspök csak úgy avathat valakit diaconussá, vagy magasabb fokra, ha az önmegtartóztatást fogad. Ha az illetőnek neje van, annak is hozzá kell járulnia ehhez és ugyanezt igérni. Házas papnak vagy diaconusnak csak úgy szabad az oltárnál szolgálnia, ha előbb nejének, aki szintén önmegtartóztatást fogadott, külön lakásáról és kellő ellátásáról gondoskodott. „Azok is, akiknek feleségük van, legyenek, mint akiknek nincsen.” (9–10.)9
Viszont az ágyasságra vonatkozó tilalom némileg enyhittetik. Az ezen bűnben leledző papot az előbb idézett törvény szerint (55. p.) letették. Az ujabb szerint el kell távolitani tőle az ágyast és ha vezekelt, ismét szolgálhat az oltárnál.
Aki eladja az ünnepeket (1. föntebb 44. p.), az négyszeresen fizesse meg, amit kapott és vezekeljen. (12.)
Igazán a magyar viszonyoknak megfelelő az a pont, amely szerint az a falu, amelyben templom van, ne távozzék el az egyháztól, külömben 10 pensányi birságot fizet.
A laikusok házasságára, a házasságtörésre és leányrablásra vonatkozó határozatok megfelelnek a régebbieknek. A házasság felbonthatatlansága mind inkább előtérbe lép. De a papi házassággal való ily részletes és beható foglalkozás, továbbá a házasság felbonthatatlanságának elve, szükségkép a házasságkötés módjára forditotta az egyház figyelmét. Ezt régebben nem szabályozta más, mint az ősrégi szokás, melynek mai napig is annyi hagyományos szertartás mutatja költői, symbolicus tartalmát. Addigi törvényeink szólnak ugyan keresztségről, temetésről, de esketésről soha. Most az egyház a családalapitás ez ünnepére is ráteszi a kezét. „A szent zsinatnak tetszett, hogy minden házasságkötés az egyház szine előtt, a pap jelenlétében, alkalmas tanúk előtt, valami átadási jellel, mindkét fél beleegyezésével történjék, különben nem házasságnak, hanem fajtalanságnak tartandó.” (15.)10
*
Ha nem a részleteket tekintjük, hanem magának az egész szervezetnek lényegét, két főjellemvonását emelhetjük ki a Kálmán uralma és befolyása alatt létrejött egyházi alkotmánynak.
Az egyik az, hogy az István által megalapitott nemzeti egyház, melynek a szent király csak mintegy tetőzetét alkothatta meg, és amely ennek következtében a későbbi idők viharaiban nem egyszer állott közel az összeroskadáshoz, csak most vált a nemzet egész testét befedő, amellett mélyen a lelkekben gyökerező intézménynyé, geniális vázlatból egy nemcsak hatalmas arányú és müvészi kivitelű, hanem egyúttal igen szilárd alapon nyugvó, aczéloszlopok által tartott épületté. A királynak és az egyháznak közös parancsa kötötték a világi hivőt a lelkészhez, a plébánost az espereshez, a barátot az apáthoz, az apátot és esperest a püspökhöz, a püspöki kart a metropolitához, az esztergomi érsekhez. A hierarchiának ez a palotája annál szilárdabb és hatalmasabb volt, mert minden egyházi fok egyenes érintkezésben állott a világi renddel, mindegyik szellemi hivatása mellett állami, birósági, közigazgatási feladatok teljesitésével is meg volt bizva. Amellett, hogy az általános római egyház tanait követte és hirdette, hogy buzgó előharczosa volt a katholikus egyház egységének, saját szervezetében, fegyelmében annyi tekintettel volt az itt élő viszonyokra, annyira megfelelt a királyság és nemzet érdekeinek, hogy méltán lehetett nagy kiváltságokkal felruházott, kiterjedt autonomiával biró nemzeti egyháznak tekinteni.
Zsinati végzések a Pray-codexből
Egyetemes históriai szempontból még fontosabb az a jellemvonás, melyet a magyar királyoknak, mint az egyház nemcsak névleges, hanem igazi patrónusainak hatalmában találunk fenn. Igaz, azt a független, büszke magatartást, mely László királyunkat élete utolsó szakában a reformáló pápasággal ellentétes táborba kisérte; a királynak azt a korlátlan rendelkezési jogát, melyet ez ősöktől örökölt és melyet a Regia Libertas-nak, a királyi szabadságnak nevezett, utódja nem tartotta fenn egész hajthatatlanul. Abban az időpontban, midőn a nyugoti kereszténység épen a pápaság szellemi vezérletének elismerésében találta meg egységét, e jogok törhetetlen, betüszerinti fentartása egyértelmü lett volna a nemzetnek elpártolásával Rómától, a schismával. Ezt legtudósabb, bölcs királya nem akarhatta. Tudománya, bölcsesége azonban megtalálta azokat az egyszerü feltételeket, melyek alatt a római szék iránti igaz tisztelettel megfért a magyar koronának minden lényeges joga.
Irásban ez a megegyezés nem maradt fenn. Valószinü, hogy az investiturára vonatkozó ponton kivül mást nem is foglaltak irásba, hanem a királyság és a pápaság érintkezésében fejlődött ki az a gyakorlat, melyet mindkét fél törvényesnek ismert és mely Magyarország egyházi alkotmányát és annak békéjét századokon át megóvta.
Orbán pápának már többször idézett leveléből kitünik, hogy csak királyi engedelemmel léphetett a pápai szék legatusa a magyar földre. A király ezen fontos és a pápa által is elismert jogaiból folyt valószinüleg az is, hogy senki se fordulhatott a pápához a király engedelme nélkül, és senki sem állhatott egyenes levelezésben a pápával, ha a király nem tudott felőle.11 Azt is láttuk már, hogy az investitura kérdésében a király teljesen fentartotta kinevezési jogát. Azt pedig, hogy e jog gyakorlását a kánonok szabályaihoz igérte alkalmazni, korlátlan hatalma egy igen üdvös megszoritásának tekinthetjük. Ezen két pontnak lényeges tartalma az: hogy a pápa csak a király tudtával és beleegyezésével érintkezhetik az országnak bármi rangu és rendü lakosával.
A királynak a nemzeti egyház fölött gyakorolt jogára nézve magok a zsinatok nyújtanak felvilágositást. Mindenben az ő karjához fordulnak, mihelyt kivitelről, végrehajtásról van szó. Az egész egyházi befolyást a királyi hatalom megszilárditására ajánlják fel. Világos tehát ebből, hogy a magyar nemzeti egyház zsinata nem tilthatott el semmit és nem hagyhatott meg semmit a király hozzájárulása nélkül. A mi pedig az egyházi administratiót illeti, az nemcsak hogy a királyság világi törvényeinek végrehajtására van kötelezve, hanem még a szorosan hitbeliekben is a király tetszéséhez van kötve. Igen fontos e szempontból, hogy a püspök köteles volt minden kiátkozást bejelenteni a királynak.12
Ebben a négy pontban találjuk meg a magyar egyház önállóságának biztositását kifelé, a királyi suprematia biztositását a nemzeti egyház fölött. Ezekhez tértek ismét vissza mindig, valahányszor egyik vagy másik félnek túlzó hatalmi vágya megbontotta a Kálmán bölcsesége által felállitott egyensúlyt. Ezek a gyakorlati szabályok elég erősek voltak egyaránt távol tartani Magyarországtól az egyházi szakadásnak és a római despotismusnak veszélyeit.
Világos, hogy az ezen szabályok és törvények alatt élő papságnak életében, tudományában hasonlóvá kellett válnia ahhoz, mely akkor Európa többi népeinek szellemi és erkölcsi tekintetben igazgatója volt. Mennél inkább azon volt a törvényhozás, hogy fölöslegessé tegye a külföldi beavatkozást és a külföldi bevándorlást, annál jobban kellett arra törekednie, hogy magában a belföldi egyházi rendben meglegyen az oly fontos feladataihoz mért tudomány és erkölcs. És ha erkölcs dolgában lehetett is várni valamit a szigorú parancstól; tudományban csak a tanitásnak és a példaadásnak lehetett gyümölcse a haladás.
A Hartvik-legenda utolsó sorai.
A Magyar Nemzeti Múzeum codexéből
Példát a királyon kivül, kit nemcsak „igen győzelmes”-nek neveznek, hanem „könyves”-nek is, „a ki csodálatos szentségének fényével tündöklik a világ előtt,”13 első sorban a főpapok szolgáltattak. Ezek közül soknak nevét ismerjük az oklevelekből, de tudományos jelzője csak egynek maradt: Lőrincz esztergomi érseknek, „ki bőven el van árasztva a philosophia gazdag forrásaival.” Nem is lehetett, hogy a nagy egyházi küzdelmek ezen korában, oly király szeme alatt, minő Kálmán volt, a magyar főpapság ne vegye ki részét az akkori világ tudományos törekvéseiből. Arduin győri püspököt tartják annak a Hartviknak, ki megirta István királynak sokszor interpolált, eredeti alakjából majdnem kivetkőztetett nagy legendáját, és művét Kálmán királynak ajánlotta fel. A püspök panaszkodik, hogy öreg létére már sokat elfelejtett a Priscianus grammaticájából. Nem is irja meg mind azt a mit tud, hisz „Magyarország számtalan bölcset táplál,”14 ki ezt jobban megirhatja.
Úgy volt: a magyar papi rendnek deákká kellett válnia. Deák nyelven kellett beszélniök, a zsinat törvénye szerint deákúl olvasni a breviariumot, deákúl végezni a liturgiát. A mellett azonban hivatásuknak csak úgy felelhettek meg, ha a hiveknek ezek nyelvén magyarázták az igét. A szent beszéd, a zsinat szerint, köteles részévé vált az isteni tiszteletnek. A magyar nyelvbe ily módon hatolt be a vallásra vonatkozó szókincs; a magyar szellemet ily módon hatotta át a római egyháznak erkölcsös, vallásos tartalma.
*
Ezt az ily módon szervezett és körülhatárolt egyházat Kálmán még kiegészitette. Ő volt az, ki az István alapitotta veszprémvölgyi görög apáczaklastromot, a viszonyok változásához képest, új, de már deák oklevéllel, megerősitette. Ő az utolsó nagy fundator az Árpádok között: a nyitrai püspökség az ő alapitása. István müvét ezzel tartották befejezettnek.
Terjeszteni akarta másfelé is. Alig szenved kétséget, hogy az esztergomi érseknek, a magyar egyház primásának, hatóságát ki akarta terjeszteni Dalmácziára is. Hanem a régi spalatoi-salonai érsekségnek, melyet a hagyomány szerint még Péter apostolnak egy tanitványa alapitott, egy aránylag új metropolis alá rendelése épen nem volt könnyű dolog. Látjuk ugyan, hogy az esztergomi érseknek, Lőrincznek prépostja Theobald, részt vesz az 1106–1111 közt tartott zárai zsinaton,15 azt is látjuk, hogy az arbei egyháznak adott kiváltságot nemcsak Lőrincz irja alá, hanem meg van nevezve benne minden magyar püspök a dalmacziaival együtt. Szembetünő továbbá, hogy ez az arbei kiváltságlevél nem más, mint a magyar egyházi jogoknak kiterjesztése oly területre, mely eddig más nemzeti egyházhoz tartozott.16 A traui kiváltságlevélből az is kitünik, hogy a király fenntartotta magának a püspök kinevezését, úgy mint Magyarországon. Hanem épen ez az egyenlősités, ez a beolvasztás sehogy sem lehetett a pápaságnak kedvére. És habár csak Kálmán unokaöcscsének, II. Bélának idejéből értesülünk a pápa állásfoglalásáról az esztergomi érsekség igényeivel szemben, a spalatoi szék védelmére,17 mégis világos, hogy ennek az egyesitő törekvésnek az eredete visszaér Kálmán kormányáig. Az egész magyar királyságnak egységes politikai és egyházi igazgatása volt kormányzásának végczélja. Hanem e roppant feladat megoldásához még az ő hatalma és az ő bölcsesége sem volt elegendő.
A veszprémvölgyi apáczák alapitó levele az 1109-ik évből.
Eredetije a m. kir. országos levéltárban. A szöveget átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos
A veszprémvölgyi apáczák alapitó levele az 1109-ik évből.