A váradi káptalan legrégibb pecsétje.
Szüz-Mária ülő alakja, jobbjában a kisdeddel, baljában liliomot tart. A körirat: S(igillum) [C]APITULI W[ARADIE]NSIS ECCLESIE.
Az országos levéltár eredeti példányáról Bunyitay Vincze reproductioja után
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A váradi registrum. Tartalma. A föld birtoka felett folyó perek. Közbirtok és magánbirtok. Határok. A lakosság szaporodása. Idegen telepesek. Flandriaiak, olaszok, ruthének, csehek, németek. A várszerkezet bomlása. A jobbágyok s a várnépe. Ezek közt folyó perek. Rabszolgaság. Elitélt bünösök. Szülők eladják gyermekeiket. Rabszolgával való házasság. Felszabaditás. Torlók. Ezek szolgálatai. Szabadon bocsátottak. Függő népesség. A földbirtok függése. Pénzgazdaság kezdetei. Az urak és a várak népe. A nemezetségek
Annak a nagy változásnak, melyen hazánk a XIII. század első harmadában átment, igazi története nincs megirva sem krónikáinkban, sem okleveleinkben. Azok legföllebb a főeredményeket jegyezték fel, vagy az átalakulásnak egyes részleteire vetnek világot. A nemzet életét, azt a vajudását, mely a közjogi és birtokviszonyok ujjászületését eredményezte, két helyi érdekünek látszó emlék világositja meg leginkább: a váradi egyház jegyzőkönyve az előtte végbe ment tüzpróbákról, és egy pozsonymegyei, valószinüleg a deákii templomnak szertartási könyve, az, mely a halotti beszédet is megőrizte számunkra.
Kálmán törvénye értelmében csak a székesegyházak és társas káptalanok székhelyein lehetett gyakorolni a tüzpróba istenitéletét. Keleti Magyarországnak, a régi bihari püspökségnek ujabb székhelye, Várad, vált ily módon birósági központjává. Nagy szerencse történeti tudásunkra nézve, hogy e törvényszék aktái II. Endre uralkodásának több évéről fenmaradtak.1 Látjuk abból, hogy a király ispánjai és udvarbirái messze földről Nógrádtól Kolozsvárig, Hevestől Bácsig arra a helyre küldték az igazságukat keresőket, mely, mint Szent-Lászlónak, az igazságos királynak, nyugovó helye, legalkalmasabbnak látszott arra, hogy az istenség az emberek peres ügyeire nézve tudassa akaratát. A pör menete egész rendes: a vádló megjelenik társaival és a poroszlóval és oda idézi a vádlottat s annak társait. Akár a vádlónak kell igazságát bebizonyitania, akár a vádlottnak az ő ártatlanságát: a tüzes vaspróbája döntő; fölebbezés attól földi hatalomhoz nincs.
Maguk az ügyek nem annyira jelentékenyek, mint azok az adatok, melyeket az alföld egy nagy részének megismerésére szolgáltatnak.
Először is szembetünő, hogy a nomád pásztorok e régi tanyájának aránylag mily sürü a letelepedett népessége. Egyik „villa” (falu) a másikat éri; számuk, ha nem is népességük, alig volt sokkal csekélyebb a mostaninál.
Másodszor: ez az egész népesség tiszta keresztény. Istvánnak, Lászlónak, Kálmánnak intézkedései teljesen czélhoz vezettek. Előfordulnak ugyan több izben izmaeliták is, kiknek a Nyirben volt a fészkök, de ezek is bizalommal fordulnak igazságért a váradi egyházhoz.
Ha nem is annyira szembeötlők, de nem kevésbbé fontosak a lakosság birtokára és felosztására vonatkozó változások, melyekről e teljesen hiteles forrás értesit, és melyek arról tanuskodnak, hogy Magyarország a királyság megszilárdulása óta óriási léptekkel haladt előre az európai polgáriasodás utján.
Igaz, hogy a régi bünök, melyek ellen László vas szigorral, Kálmán enyhe bölcsességgel küzdött, még nem szüntek meg. Nagyban divik a lopás, különösen a jószágé; a gazda másnak istállójában találja gyakran lovát vagy ökrét, másnak házában rabszolgáját; nem ritka az emberölés, az erőszakoskodás; a leányrablás sem tünt el végkép és egymást érik a vádak megrontás és mérgezés miatt. Hanem ezek mellett a lajstrom a birtokviszonyok és a rendi állapotok oly szövevényébe enged bepillantanunk, mely csak a vezérek koráénál jóval fejlettebb culturának lehet kifolyása.
A váradi káptalan legrégibb pecsétje.
Szüz-Mária ülő alakja, jobbjában a kisdeddel, baljában liliomot tart. A körirat: S(igillum) [C]APITULI W[ARADIE]NSIS ECCLESIE.
Az országos levéltár eredeti példányáról Bunyitay Vincze reproductioja után
A föld teljesen jogába lép. Annak birtokára áhitozik mindenki. A hatalmas elfoglalja a királynak vagy a vár népének telkeit; testvérek egymást röviditik meg az osztozkodásnál. Leggyakrabbak még is a közbirtokosoknak vagy közös haszonélvezőknek panaszai, hogy idegen, hozzájuk nem tartozó, jött-ment elemek szállják meg azt a területet, melyhez ők tartanak kizárólagos jogot. Hol van a régi gazdátlan birtoknak ideje, az az idő, melyben az alföld alig volt más egy nagy közlegelőnél! A telepedés, a magánbirtok gyorsan halad. Birtokának, tulajdonának védelmét, osztályjogainak biztositását követeli immár mindenki. Határt kell vonni tanya és tanya, ember és ember közt. Néhány példa világossá fogja tenni, mely kérdések foglalkoztatták akkor leginkább a magyar embert.
„Nyiri falusiak, a szolnoki vár sütői, panaszt emeltek néhány abban a faluban lakó szabad ember, t. i. Fekete, Agya és Mihály és más nemükhöz tartozók ellen, mondván, hogy azok jött-mentek. Amazok ellenben azt mondták, hogy földjük közös a várbeliekével, nemük első megszállása óta.2 Miklós nádorispán lévén a biró, a Majsa falvába való Detre a poroszló, a várbeliek embere vitte a vasat és bebizonyitotta igazságát.” (7. pont.)
„A király lovászai, kik Székelyfalvában laknak, t. i. Teka és Tóbiás, bepanaszolták az odavaló királyi tárnokokat, Zotát és Tamást, mondván, hogy jött-mentek. Dömötör mester a király parancsából elővéve az ügyet, poroszlójával, az edelényi Mártonnal az izzó tüz próbájára utasitotta őket Váradra. Ott a mondott lovászok megegyeznek, hogy amazoknak adják a föld felét, határt szabva; a birót közösen elégitik ki: a poroszló részét meg a tárnokok fizetik.” (17.)
„A kenesiek, t. i. Kéri, Orosz, Mikó és a többiek Doboka tartományából, Tördemicz udvarbiró előtt beperelték a pelenkaiakat, t. i. Turzót, Jólegényt, Gyokot és másokat egy két ekényi, 200 kepényi földért, mondva, hogy azt erőszakosan foglalták el. A pelenkaiak meg azt válaszolták, hogy az a vár földe, meg az övék. Tördemicz törvényt látva fölöttük, poroszlójával a szentai Ochyval elküldte őket a tüz próbájára, Váradra, hol a kenesiek embere, Péter, megégette magát. (97.)
„Az Ur 1219. évében a krasznai vár jobbágyai, t. i. Ruben vezér, Ehellős várnagy, Őszöd százados, Paradan és azon vár polgárai, t. i. Byuncy, Ucyk, Mikus és mások, bepörölték Lulát, Vaka ispán fiát, Pojási patak nevü föld miatt, mondván, hogy azt erőszakosan foglalta el. Lula pedig azt mondta, hogy az a föld az ő öröksége. Márton ispán, Sződ testvére a király parancsára törvényt látva fölöttük, esküt rendelt el Lula részére. Ki Szent-László sirja fölött, Toma királyi poroszló és a váradi káptalan előtt, megnyerte ügyét.” (110.)
„Nógrád várának polgárai, Zsömbör faluba valók, t. i. Csépán, Péntér, Rados, Posa, Domád, István, Okos, Zunga és János, hozzájuk csatlakozván még azon vár jobbágyai, t. i. Loudán vezér, Miklós, Pál, Both, Tiborcz és Mihály, egy Péth nevü szabad embernek négy ekényi földjét követelték, mondván, hogy az a vár földje és ő erőszakosan foglalta azt el. Péth azt válaszolta László országbiró és bácsi ispán előtt, hogy azt a földet úgy vásárolta. A mondott biró a szőregi Imurad nevü poroszlójával elküldte őket Váradra. A hol midőn Péth úr felemelte a vasat és elkövetkezett keze feloldásának napja,3 a nevezett várjobbágyok, magokba szállva, elismerték, hogy az a föld Péthé. E föld határa keleten Topka, délen a pásztói szentegyház földje, onnét a Patak nevü völgyön a Grab hegyének tart, innét Zsömbörre és Zsömbörtől Hogovára. Ott van vége. Igy mondta a poroszló és ezt megerősitette az ellenfél.” (133.)
„A szent király jobbágyainak fiai Gyán falvából: Ichu, Unicus és Mátyás, és a másik Gyán-beli az ispánnak szállással adózó jobbágyok fiai, és a harmadik Gyán-beli várnépek, kikhez még a bihari vár jobbágyai is csatlakoztak, bepanaszolták az azon falubeli Magnus papot Galdus fiát, mondván, hogy jött-ment, és nincs jussa telekhez vagy földhöz. Ő pedig azt mondta, hogy van joga külön földre, három ekényi telekre.” (323).
„Miska, János Buktu és Ábrahám Bukta fiai, bajomiak, bepanaszolták a rábaij-i Jánost, Opoy fiát, és a másik Bajomba való bihariakat, t. i. Csemét és Temét, és azon falu összes várnépét, mondván, hogy nincs részük velük a nádlásban, a szigetekben, a sárrétben és a halászó helyekben. Emezek ellenben azt mondták, hogy mindebben egyenlő a részök. Gyula nádorispán törvényt látva fölöttük, Gyurk nevü poroszlójával tüzpróbára Váradra küldte őket. Itt abban egyeztek meg, hogy János és a bajomi bihari népek egyenlően s közösen birják a másik Bajomba való Bukta fiaival a nádlást, a nádat és a halászó helyeket. A szigetek közül pedig kettő, mely a nádas belsejében van, Jánosé legyen, a nádas külső részén levő szigetek pedig Bukta fiaié. Arra nézve pedig, mennyiben engedjék meg más falubelieknek a nádas használatát, egyenlő és közös joguk legyen oly módon, hogy egyik falu se engedje meg idegeneknek a nádas használatát a másiknak beleegyezése nélkül. ” (291.)
„Mog Póka falujából Kolos várának más jobbágyaival, t. i. Erdő vezérrel, Csikolóval, Tenkével, Póka főhirnökkel, Cseytimával s Bulcsuval egyetemben látták, hogy ama várnak emlitett földjéből némely idegenek, t. i. Godofréd, Farkas, Vilo, Olbert, Péter, András és Fila, két ekényi földet jogtalanul elfoglaltak. Sebestyén kolozsi ispán, mint Béla király által kijelölt biró elé idézték őket, ki meghallgatva mindkét felet, Farkas nevü poroszlójával Váradra küldték őket. Itt a fölperesek vitették a vasat, de ellenfeleik beismerték, hogy az a föld a váré. Viszont a fölperesek elégitik ki a birót és a poroszlót. És hogy ezen ügy kimenetele el ne legyen törölhető, a perelt földet körülhatárolták. E határok egyike Bursos hegyénél van, onnét Kusol völgyén át megy Ágoshalmáig, aztán az Ér völgyön Visata határáig. De ezen a határon kivül észak felé az emlitett Mognak van külön telke 20 holdnyi.” (358.)
Az Ipu falvai bölényvadászok Gunter fiait, Ananiát, Azáriát és Mihályt Endre király elé idézték, mondván, hogy a Deudas nevü föld az övék, és amazok erőszakosan foglalták el. A király Miklós udvarbiróra, pozsonyi főispánra bizta a törvénylátást. A vadászok előtte beismerték, hogy igaztalanul vádolták az emlitett testvéreket. A biró, Topázt Csatár falvából adva poroszlónak, meghatároltatta az emlitett földet és megerősitette a testvéreket birtokában. Abból a földből azonban Jakab, Apsa fia bir egy láncznyit, körülbelül fél ekényit.4 (330.)
Az ilynemü pörök később megsokasodtak, midőn a király is vissza igyekszik szerezni a városok elidegenitett javait. De már az eddigiekből is kitünik, minő értékkel bir a föld. Többnyire még közbirtok, melyen a várak népei falvakra oszolva, családonként, hadanként még közösen gazdálkodnak. De már megkezdődik az elkülönités, a saját telek, a földnek kimérése és határolása: egyszóval a magánbirtoknak és az azzal járó intenzivebb müvelésnek terjedése.
Első sorban a népesség nagyobb sürüsége okozta ezt a küzdelmet a földért. A lakosság természetes szaporodása is igen jelentékeny lehetett, hisz Szent-László ideje óta sem pusztitó külellenség nem tört az ország belsejébe, sem a trónviszályok nem jártak nagy vérengzéssel. Ehhez járult még az idegenek nagy számban való betódulása. A besenyő már egészen elmagyarosodhatott, a lajstromban sehol sem fordul elő a neve, pedig ez a nép jobbára a Tisza vidékén szállott volt meg. Találunk ellenben az izmaelitákon kivül flandriaiakat, Batáron Ugocsa megyében (243.); olasz, ruthén, cseh „vendégeket.” (253. 300. 367.) Váradon már egész várost képeznek az olaszok. (286.) Legtöbben azonban a németek vannak. Abaujban tiz községet alkottak, köztük Gönczöt és Vizsolyt és ugyancsak pörlekedtek bíráikkal. (116.) A nevek szerint itélve már Kolozsvár vidékén is megtelepedtek. (358.) Még külön ispánjok is emlittetik, annyira tömegesen szállottak meg egyes vidékeket.5
A kárászi lelet Imre korából.
(Bronz fülbevaló és karpereczek.) Dr. Jósa András gyűjteményében Nyiregyházán.6
Az Archeologiai Értesitő reproductioja után
Ezen új elemek beolvasztása, elhelyezkedése már magában véve is zavarta a régi nemzetségi, hadi szerkezetnek ősi tisztaságát. A tiszt, a kötelesség jutalommal, a vár földek közös használatával jár. Azokból valószinüleg a vár jobbágyait, előkelőit illette meg a java rész. Természetes volt tehát a közemberek törekvése a jobbágyok közé emelkedni. Viszont sokan meg élvezni akarták a hasznot; a gyakran terhes és lealázó kötelességek alól pedig menekedtek. Ebből következik egy két irányu, igen élénk rendi mozgalom. A jobbágyok féltékenyek arra, hogy uj elemek ne tolakodjanak körükbe. A vár népe viszont a maga sokféle felosztásában, keresve keresi azokat, kik a munkában való részvétel által könnyitsenek terhén.
Lássuk az előre törés példáit:
„Péter Borsod várának jobbágya bepanaszolta azon vár népeit, t. i. Beleta, Lánczo, Mulchun, Zudesthan és Shazka falvak népét, mondván, hogy kötelességök a börtönök őrzése. Ők ellenben azt mondták, hogy ők hadi szolgálattal tartoznak, nem börtön őrzéssel. Tódor ispánjuk törvényt látva fölöttük, István nevü poroszlójával elküldte őket Váradba. Itt az említett Péter lemondott a tüzpróbáról és beismerte, hogy hamisan állitotta rólok, hogy börtönőrök.” (10.)
„Egyed pásztói apát és udvarbirája Miklós bepanaszolták Dezmert és társait, hogy ők a pásztói egyház nyerges lovászai, ők meg azt válaszolták, hogy ők az egyház harczos jobbágyai. Bank ispán és Egyed püspök birósága alatt, Pernen poroszló előtt, Dezmert magáért és társaiért kiállva a tüzpróbát, igazoltatott,” Ugyancsak ez az apát és udvarbirája ugyanazon biró és poroszló előtt bevádolták a turi Szobot, hogy ez egyházuk nyerges lovásza. Szobot, midőn be akarta bizonyitani, hogy harczos, megégette a vas. (80.) Szerencsésebbek voltak ugyanazon apáttal szemben az alattyáni Élösd és veje, meg az Ujlaki Ilmer és veje, kik ellen pedig a többi lovász is vallott. A tüzpróba mellettök bizonyitott. (88.)
Imre nagy pecsétje. A király trónszéken ülő alakja, fején liliomos nyilt koronával, jobbjában kettős keresztet viselő országalmával. A trónszék két oldaltámlája sasokat utánoz. Körirata: + HEMERIC(us) D(e)i GRAC(ia) HVNGARIE DALMACIE CROACIE RAMEQ(ue) REX. A pecsét mezejében négy ellenpecsét látható, melyek lovasalakot ábrázolnak. Az esztergomi primási levéltár eredeti példányáról.
Knauz Nándor reproductioja után
„Eljött egy Balassa nevü poroszló némely Iku falubeliekkel és azt mondta, hogy mind a harcziak, erdőiek, balaiak, kériek, szakaiak és barkaiak, de még Abaujvár jobbágyai, t. i. Jordán várnagy és Pozsony főhirnök bepanaszolták azt a négy embert és még Lőrinczet, Csubát, Farkast és Szamotát, hogy ők jobbágyok ugyan, de csak úgy vették ki őket a várnépe közül. Emezek ellenben született jobbágyoknak vallották magokat, és hivatkoztak Farkas vezérre, Somára, Jánosra, Szólisra, Leusztákra és Jakab főhirnökre. Mihály, hevesi udvarbiró, urának Sándor ujvári ispánnak rendeletéből törvényt látva fölöttük, mint a poroszló mondta, elküldte őket Váradra. Eljött a poroszló a négy emberrel és egy György nevü jobbágy, kit, mint vallotta, Farkas vezér és társai küldöttek volt. Ellenfeleik nem jelentek meg. Az emlitett poroszló azt mondta, hogy Mihály udvarbiró vesztesnek és elitéltnek itélte azt a felet, mely el nem talál jönni. De mi váradi kanonokok ezt nem tudjuk.” (174.)
„Midőn Doboka ispánja szemlét tartott serege fölött, egy Heröst nevü várjobbágy a született jobbágyok sorába állott, kiket szent király jobbágyainak szoktak nevezni. Ekkor a szent király jobbágyai közül odaléptek Vanoy és Bocya és kitaszitották őt a sorból, mondván, hogy ő nem tartozik a szent király jobbágyainak sorába és rendjébe. Ugyanezt mondták Keverög hadnagy és Kérő jobbágy. A nevezett ispán törvényt látva Bocy nevü poroszlójával elküldte őket Váradra. Hol is Vanoy és Bocya beismerésben voltak a poroszló és Tódor előtt, ki Keverög hadnagy és Kérő jobbágy nevében jött és a váradi káptalan előtt bevallották, hogy Heröstöt igaztalanul üzték ki a szent király jobbágyainak osztályából.” (304.)
„Farkas, Ina ispán fia László bácsi ispán és királyi udvarbiró előtt bepanaszolta Alheust, Pétert, Endut és Abarkot, Czépán fiait, mondván, hogy azok az ő szabadosai. Ők ellenben teljesen szabadoknak vallották magokat és szabadságuk védőjéül elhozták Istvánt, egy János nevü vendégnek fiát. Midőn ez váltig állitotta, hogy ők szabadok, a biró poroszlót adva melléjök, a két felet Váradra küldte. Midőn István a tüzpróbához fogott, oly egyesség jött létre köztük, hogy István Farkasnak két márkát fizet, Farkas pedig az illetőket meghagyja szabadoknak. A birót és poroszlót közösen elégitik ki.” (337.) Endre hadnagy, Péter és Sebrek századosok, Vendég és Zenast szatmári várjobbágyok, bepanaszolták Vaysilot, Jóbot, Patronát, Bodát, Bertalant és Látot Gernyeszt faluból, mondván, hogy azok a várnépéből kivett jobbágyok. Ők pedig született jobbágynak mondták magokat, kiket a szent király jobbágyainak szoktak nevezni. Vingiszló szatmári ispán törvényt látva fölöttük, poroszlójával Váradra küldte őket tüzpróbára. Oda jött Vendég, a maga és társai nevében, és kikerülvén a vasat, kijelentette, hogy igaztalanul panaszolta őket, mert ők született jobbágyok, a szent király jobbágyai.” (183.)
Sokkal számosabbak azok az esetek, midőn a szolgáló népek iparkodnak visszaszoritani azokat, kik feléjök igyekeznek emelkedni.
„Borsod vára polgárai, t. i. Móricz és Péter, Chyul, Márton hadnagy, Szent százados, Péter várnagy és mindnyájan bepanaszolták Cykirk-et és testvéreit, hogy az ő hadukhoz tartoznak, de ők tagadták, mondván, hogy nemes nemzetségből valók, vagyis a király vitézei.7 Meg is nevezték nemökből Péthet és Sziriát. Minthogy ők váltig ezt állitották, Gyula ispán, Ratolt testvére, a király udvarbirájának helyettese úgy itélt, hogy annak a kettőnek, kikre hivatkoztak, az embere, állja ki a tüzpróbát Váradon, poroszlóul adván Kristófot. Váradon az emlitett polgárok és várjobbágyok elállottak a tüzpróbától, hibásaknak vallották magukat, és a váradi káptalan előtt két ekényi földet adtak át nekik Oym falvában, úgy hogy azt a földet mindenfelől körülhatárolják.” (79.)
„Fancsali királyi udvarnokok bevádolták Nána ispán fia Guerus majorságának több lakosát: Nuhut, Videt, Andrást, Fátát és Mogelut, mondván, hogy az ő szolgatársaik. Ők szabadoknak vallották magokat, és urok ezt megerősitette. Miklós nádorispán tehát, poroszlót adván melléjök, elküldte a két felet Váradra. Ott az illető udvarnokok udvarbirájok s az emlitett poroszló előtt beismerék, hogy Nuhut hamisan vádolták. Videt igazolta a tüzpróba; a többi három megégett.” (100.)
„Az erdődi királyi udvarnokok bevádolták az Aladárnak, Ehellős ispán fiának majorságán lakó Pothát és Chumurt, hogy az ő udvarnoktársaik. Ezek ellenben szabadoknak vallották magokat, és ezt urok is erősitette. Miklós nádor törvényt látva, Csama poroszlóval elküldte őket Váradra. Ott az udvarnokok embere, ki helyettök vitte a vasat, igazoltatott. Potham és Chumur benn maradtak.” (103.)
„A kornusti várnépek bepanaszolták Mika bihari ispán előtt a sobiakat, hogy ezek az ő polgártársaik. Ezek ellenben azt vallották, hogy ők jobbágyok abból a nemzetségből, mely a szent király szabadjainak neveztetik és erősen állitották, hogy ezt már be is igazolták az egész Sapuri század várnépe ellen, midőn Mika rendeletéből Sikula udvarbiró látott fölöttük törvényt és Vadász volt a poroszlója. Midőn parancsra előállították a poroszlót, a kornusti polgárok nem merték hazugsággal vádolni s igy pervesztesek lettek. Mika ispán bajtársát Gilianust küldte ide a sobiakkal, ki elmondta, mi történt, s azt jelen levéllel megerősittette.” (147.)
„Bulcsu Szolnok vára népének vezére, és mint mondta, a többi várjobbágy; továbá Bucicud, és mint mondta, a többi várnépe Szmaragd ispán előtt bevádolták Feliciánt, testvérét Tamást, és öcscsüket Györgyöt, hogy ők a szolnoki vár szolgáló népéhez tartoznak. György magáért és rokonaiért vitte a vasat Váradon, de midőn fel kellett volna őt oldani, Bulcsu és Bucicud ezt nem engedték, hanem elismerték, hogy ellenfeleik valóban szabad emberek.” (148.)
„Telkő és Bota Fegyvernek falujából, Mogd Mihodé és Péter Ásu falujából, egy más Mihodé, Pál, Zacheus és György Smula falujából bevádolták Bugy, Urdan, Poteta, Ueus, Beat és Uta egyeki lakosokat, mondván, hogy társaik és alá vannak vetve a századnak. Ők ellenben azt vallották, hogy a századnak nincsenek alávetve, hanem füstpénzzel tartoznak.8 A vár jobbágyai szintúgy vallottak. Péter ispán, Dénes (hevesi) ispán helyettese Váradra küldte őket poroszlójával, hol azonban a hevesi vár népe közül csak egy Farkas nevü jelent meg, ki társai nevében elkerülte a tüzpróbát, beismervén, hogy hamisan fogták reá az egyekiekre, hogy az ő hadukhoz tartoznak.” (206.)
„Az Ur 1217-ik évében, midőn András király győzedelmesen uralkodott, Simon volt a váradi püspök, Gyula a nádorispán, Nimcsa bihari ispán, Anianus az olvasó kanonok és jegyző, a székelyszászi századhoz tartozó bihariak és különösen az elbey-i Tenke egy Deus nevü szabad embert bevádolták, hogy az ő társuk. Deus pedig egészen szabadnak vallotta magát. Nimcsa ispán a király rendeletéből törvényt látva fölöttük, kihallgatta a bihari jobbágyokat, kik mindnyájan a vár népéhez tartozónak mondták Deust. Erre elrendelte hogy esküdjenek meg. Midőn ezt tenni nem merték, elmarasztalta a vár népét és szabadnak jelentette ki Deust és Joancha ispán, a király poroszlója által, az emlitett jobbágyok jelenlétében velünk is megerősitette az ő szabadságát.” (208.)
Szent-László fejének ereklyetartója.
A győri székesegyház9 Szent-László-hermájának fejüregében elhelyezett, a szent király fejereklyéjének őrzésére szolgáló ezüst tok fedele. Négy egymást keresztező pántból áll, középen a megváltó alakjával, a pántokban a négy evangelista jelképeivel
„Tuno és Legyer, bihari várbeliek. Gyán faluból, Lukács vezérrel és Mátyás századossal egyetemben azt állitották, hogy Farkas és Kelemen szabadosai, Izsép, Bulcsu, Simon, Sáska, Medve, Ilobár fiaikkal együtt, az ő polgártársaik. Kelemen és Farkas ellenben szabadosaiknak mondták őket. Endre király Szmaragd ispánt rendelte birául és Julát poroszlóul. Többek között Mika ispánt is hivták bizonyságul. Ennek tanuságával meg lévén elégedve a biró, a király meghagyásából Mika gróf esküjére bizta a dolgot, oly módon, hogy ha ő Szent-László sirjánál megesküszik, a nevezett szabadosokat visszaadják Kelemennek és Farkasnak. Mika ispán esküre készen állott a szent sir mellett, midőn a mondott várbeliek kibékültek Kelemennel és Farkassal oly módon, hogy ők visszaadják teljes tisztaságban a szabadosokat. Kelemen és Farkas viszont megigérték, hogy szabadosaikat nem fogják alacsonyabb állapotba taszitani, hanem meghagyják őket szabadosoknak, és nem követelik vissza a többit, mit a várbeliek tőlük elvittek.” (241.) Közbevetőleg, ez az egyetlen eset arra nézve, hogy a vár népe ne valakinek kárára, hanem hasznára forduljon a biróhoz.
„Gyobou, Gabrian, Buda, Tenkus, Niklo, a szolnoki vár jobbágyai bevádolták a gyói Angelust, Dursi fiát, Márton és Mika testvérét, mondván, hogy az ő hadukhoz tartozik, és Szolnok várának jobbágya. Ő ellenben azt vitatta, hogy egy olasz vendégnek a fia és teljesen szabad. Földije Péter védte őt. Ekkor Poul szolnoki udvarbiró, urának Szmaragd ispánnak rendeletéből törvényt látva fölöttük, poroszlójával elküldte őket Váradra. Midőn Angelus már készült vinni a vasat, egy Lengő nevü az emlitett jobbágyok nevében kijelentette, hogy lemond a próbáról, mert igaztalanul vádolták Angelust.” (253.) Az egyszerü szabadság tehát többet érő volt a várjobbágyságnál.
„Kolozsi várnépek, az agádi századhoz tartozók, a vár jobbágyaival; t. i. Egeben vezérrel, Izsák századossal, Beda hadnagygyal, Bélával és Vadászszal egyetemben, Nikusnak, Nidus fiának jobbágyait, t. i. Védát és Hiskét bevádolták, mondván, hogy az ő hadukhoz tartoznak. Ezek ellenben magukat teljes szabadoknak mondták és szabadságuk védőjéül odahozták a nácztai Istvánt. Kristóf kolozsi ispán Váradra küldte őket, hol Nikus és jobbágyai szabadságuk védőjével és a poroszlóval törvény elé állottak; de ellenfeleik sem meg nem jelentek, sem mentséget nem küldtek. Nikus tehát vissza térve a biróhoz, igazságot követelt az ellenfelek ellen, kik akkor bevallották, hogy vádjok igaztalan volt.” (254.)
„Krasznai várnépek Bács falujából Tumpa százados segitségével bevádolták Jekurt, Redea fiát, Solt és Boudunt, Sacicu fiait, Sytekyt Babuk fiát, mondván, hogy polgártársaik. Ezek pedig szabadoknak és orosz nemzetségüeknek mondták magokat és szabadságuk védőjéül elhoztak egy Chedur nevü ruthén embert, Barnabás jobbágyát. Ez Tupa udvarbiró és poroszlója előtt azt mondván, hogy az ő atyafiai, erősitette szabadságukat. Chedurt a tüzpróba igazolta; bebizonyitotta, hogy amazok szabadok.” (300.)
Hasonló pereket folytattak még a bolondóczi várnépek a szent király jobbágyainak fiai, a semptei várnépek a királyné tárnokai ellen. (360. 363.) A mi egyenlőséghez, nivelláláshoz szokott szemünknek csekélynek látszanak azok a korlátok, melyek a szabad embert elválasztották a vár jobbágytól; a melyek ezt ismét föléje emelték annak, ki már szállásadásra volt kötelezve, vagy csak úgy vétetett föl a polgárok közül a jobbágyok sorába; a melyek a várnép sokaságát elzárták a jobbágyság aristocratiájától. És mégis még a királyi szolgáló nép tarka táborának legutolsó csoportja is fölötte áll a szabadosnak! És ismét minő óriási válaszfal különiti el a szabadság és szolgaság mesgyéjén hullámzó néprétegeket attól a tehetetlen tömegtől, mely egészen, minden enyhités nélkül szolga.
Mert a rabszolgaság kétszáz évvel Szent-István és a kereszténység befogadása után még teljesen fennáll. Az ember kereskedelmi czikk, vásárnak, cserének, eladásnak, eltulajdonitásnak tárgya. Minduntalan szó van ennyi meg ennyi „emberfőnek,” léleknek elrablásáról, ökrökkel, lovakkal és juhokkal vegyest. (15–51.)
A rabszolgák száma szaporodik az elitélt bünösökkel és azok családjával.
„A csőszi Péter és földiei bevádolták lopás miatt az ugyanazon faluban lakó Vitálist. Demeter udvarbiró a király rendeletéből törvényt látva, Urman nevü poroszlójától elküldte őket Váradra, tüzpróbára. Itt Vitális vitte a vasat és a templomba menekült, mondván, hogy megégette magát. Urman tehát eladta Vitálist nejével, leányával, szolgálójával, szolgálója fiával, minden birtokával együtt Lőrincznek, Márton fiának.” (189.) Épen ugy járt a sorói Mása. Ezt nejével, három fiával és két leányával együtt eladták Absalonnak Hort fiának 10 márkáért, miről a váradi kanonokok és a bihari várjobbágyok tesznek tanuságot. (150). Ezeket aztán, hét főt, Absalon ismét eladta Jusztinának, Mika ispán nejének. (359.) A tolvajok ellen tehát még szigorubban járnak el, mint a hogy ezt Szent-László törvénye előirta.
Ez azonban csak kivétel. A rendes az, hogy valaki rabszolgának születik és legfölebb urat cserél. „A debreczeni Teko, Tamás fia és sógora, Imre előadták előttünk, hogy per volt köztük egy Csincsola nevü rabszolgáló és annak két leánya miatt. Imre azt állitotta, hogy nővére hozta azokat sógora házához, Tekó pedig, hogy úgy vásárolta sógorától. A választott birák és földieik tanácsára úgy egyeztek meg, hogy Imre ezeket a rabszolgálókat egy márkáért és egy fertóért eladta sógorának Tekónak. (138.)
„Paulina urasszony, Perrus neje, testvérétől Custodia paptól visszakövetelte Margit nevü rabszolgálóját és az nem adta vissza, mondván, hogy az övé. Joákim biró Simon váradi püspök meghagyásából tüzpróbát rendelt. Hol is Saph poroszló előtt megegyeztek abban, hogy Paulina ad testvérének egy márkát, az pedig ad neki Margitért egy más Huldhol nevü rabszolgálót, mivel Margitot már férjhez adta és nem vehette el jogosan férjétől.” (252.)
„A thépai István az ő Maradék nevü szökevény rabszolgáját a turai Bensánál találta. Bensa a választott birák, Domokos ispán és Belus előtt azt állitotta, hogy az nővérének, István mostohájának szolgája. Minthogy egyik rész sem birta ügyét elegendően bebizonyitani, Váradra küldték őket tüzpróbára. Itt megegyeztek abban, hogy István ad Bensának 22 fontot, Bensa pedig visszaadta a szökevényt és mitsem követel annak rokonságától.” (250.)
Még arra is van eset, hogy a szülők nyomoruságukban maguk adják el rabszolgának gyermeköket. „Barabás bevádolta Tamást, Agya ispán jobbágyát, hogy fiát Subot, ki pénzért az ő, Barabás, rabszolgája volt, lopva elszöktette tőle. Ezt Tamás tagadta. Agya ispán törvényt látva, elküldte őket Váradra tüzpróbára. Itt Barabás 1 márkát és 1 fertót kapott Tamástól, visszavonta vádját és szabadon bocsátotta a fiut.” (293.)
Minthogy a rabszolga értéket képvisel, előfordul az is, hogy szabad embert akarnak azzá tenni. Egy Beniamin nevü ember csak úgy szabadul e sorstól, hogy Csoma őt rokonának, az ő neméből valónak vallja és erre egy társával együtt le is teszi az esküt Szent-László sirja fölött.
Még mindig szégyenfolt a rabszolgával való házasság. „Az inkai Vutuk szabadon bocsátotta egy Figmoz nevü szolgáját, minden leendő ivadékával együtt, úgy hogy szabadon költözhessenek bárhová. Ezután Figmoz megházasodott, szabad nőt vett el. Ennek atyja Iván és testvére Leustah bevádolták Vutukot a leány elrablása miatt, Figmoz urat pedig méltatlan házassága miatt. A király Péter ispánt rendelte birónak. Vutuk azt válaszolta, hogy ő Figmozt már régebben felszabaditotta és igy az törvényesen léphetett házasságra szabad nővel. De mivel az ellenfél azon állitással nem volt megelégedve, a biró poroszlójától elküldte őket Váradra és ott a káptalan előtt szabadnak nyilvánitotta Figmozt és annak minden leendő ivadékát.” (162.)
De bárminő elterjedt a rabszolgaság, gyökeret vert már a köztudatban az a felfogás, hogy az erkölcstelen, istennek nem tetsző. A király Kálmán ideje óta nem tart rabszolgát, számos szolga hada nagy részben azok ivadékaiból állott.10 Az egyház, bár, mint láttuk, papi személyek is tartottak rabszolgát, mindig nagy érdemnek hirdette a felszabaditást. Különösen az volt szokásban, hogy a végrendelkezők, lelkök megváltására, intézkedtek egyik vagy másik rabszolgájuk felszabaditása felől. Nem volt ugyan ritka az sem, hogy föltétlenül történik a felszabaditás, a mit oly módon fejeztek ki, hogy az és minden ivadéka szabadon költözhessék bárhová. De szabálynak mégis csak az a feltételesnek nevezhető felszabaditás tekinthető, midőn a rabszolga és ivadéka mint szabados, Uheg, továbbra is urának rendelkezése alatt marad, és annak szolgálattal tartozik.
Jó lélek lehetett Mózes, az a barháni pap, ki midőn turai emberek nyomoruságból nővéröket, Martínát zálogba adták hozzá egy márka fejében és nem birták kiváltani a leányt, „lelke orvoslására” szabadon bocsátotta őt és azonfölül elengedte az adósságot. (190.) De ily nagylelküségre különben nem igen találunk példát. Ibrahim szoboszlói esperes szabadon bocsátja ugyan Pál nevü fiatal rabszolgáját, kit úgy vásárolt, de csak oly föltétel alatt, hogy a mig ő él, tovább is szolgál nála, és csak halála után legyen ő és minden ivadéka teljesen szabaddá, költözködési joggal. (137.)
A rendes eljárás az volt, hogy a végrendelkező egy vagy több rabszolgáját az egyházra hagyta, hogy azt szolgálja „lelke üdveért.” „Én Benedikta, a Borsa nemből való Herczegnek özvegye, miután két leányomat születésükhöz méltóan adtam férjhez, és törvényesen átadtam nekik vagyonomat, rokonomtól, Valerianus váradi éneklő kanonoktól, az ő rokonai beleegyezésével vettem egy Agna nevü rabszolgálót két kis fiával. El lévén tökélve arra, hogy özvegységem napjait az ugrai egyháznak szentelem, közeledvén már életem vége, a mondott rabszolgálót ennek az egyháznak adományoztam, úgy hogy minden hónapban vigyen egy rőfnyi gyertyát a boldogságos szüz oltárára, élte fogytáig. Egyik fiát torlómnak11 rendeltem, hogy minden évben Szent-Mihály napján abban az egyházban toromat ünnepelje egy két éves tinóval, kenyérrel és öt vödör sörrel. A másikat az egyháznak adom harangozóul, úgy hogy mindkettő nemzedékről nemzedékre maradjon meg ebben a tisztben.” (142.)
„Vid özvegye, férje halála után örökös nélkül maradva, szabadon bocsátotta Deraga nevü szolgálóját, oly módon, hogy a mig ő él, őt szolgálja. Ha túléli urnőjét, szabadon mehet bárhová. Testvérével, Adriánnal egyetértve ennek az asszonynak a fiát is szabadon bocsátotta, úgy hogy bárhová költözhessen. De ha Sal falujában akarna maradni, csak nála vagy testvérénél tartózkodhassék. A rabszolga leányát teljes szabadsággal ajándékozta meg.” (154.)
Az ilynemü hagyományozott szolgák jogi állásáról több eset nyujt felvilágositást.
„Sol, Salamon fia Johemmel, Gábor monostorának apátjával perelt Simon váradi püspök, több kanonok és Nimcsa bihari ispán előtt öt emberfő, t. i. három férfi és két nő miatt. Azt állitotta, hogy azok az övéi. Az apát ellenben azt erősitette, hogy Solnak nővére Sebe oly feltétellel adta őket Gábor egyházának, hogy egyikök Szent-Mihály egyházát évenkint 60 kenyérrel, egy harmadfű tinóval, három luddal, öt tyukkal, hat kupa sörrel és három misére való pénzzel szolgálja; a két nő mosónéja legyen az egyháznak, a másik két férfi szabad ugyan, de hagyományozott.” (209.)
„Tekus, annak a Dénes mesterembernek fia, ki felnyitotta Szent-László fölemelésekor sirját, és kit e müvészetért a dicső Béla király mindenkorra teljes, minden ivadékára átszálló szabadsággal adományozott meg, érezvén testének feloszlását, egy Urug nevü szolgáját és annak minden férfi ivadékát torlójának rendelte. Oly módon, hogy évenkint a besenyői egyháznál megüljék torát két misével, egy juhval, 30 kenyérrel, egy luddal, egy tyukkal és két csöbör sörrel. A dézsmát a szolgarend szokása szerint fizesse a papnak, t. i. két köböl gabonát és egy tyukot.” (341.)
„Minthogy az ember nem tudja, napjai mikor érnek véget, Móricz pap még életében a váradi egyháznak ajánlotta fel magát és birtokát. Árva nevü szolgája legyen halála után a váradi egyház harangozója. Egy Szép nevü nőt, kit vásárolt, szintén az egyházra hagyta, hogy az ő halála után adjon az egyháznak két márka súlyu viaszt. E nő fia és két leánya pedig egészen szabadok legyenek.” (349.)
„Ágoston, Semka fia- örökös nélkül halván meg, szolgáját Pált torlójául hagyta Keresztelő-Szent-János monostorára, úgy hogy évenkint adjon az egyháznak egy meglehetős birkát, 30 kenyeret, 5 veder sört, egyébben pedig ne legyen köteles sem az egyházat, sem mást szolgálni. Ez a Pál Bud nevü nejét és Huga nevü leányát, kik Ágoston két nővérének, Annának és Máriának jutottak az örökségből, és azok halálával a harmadik nővérre, Magdolnára, szállottak, az emlitett Magdolnától megváltotta. Magdolna nem annyira a pénzért bocsátotta őket szabadon, mint nővérei lelke üdveért, mivel azok az emlitett szolgálókat már szabadon bocsátották volt.” (353.)
A váradi székesegyház a turnicsai templom XIV. századi falfestményén.
Rómer Flóris felvétele után
Kétségtelen, hogy az ilyen szabadon bocsátottnak állapota még igen távol áll a szabadságtól. Nem csoda, ha szöknek. „Kelemen Irög falvából szóval elmondta nekünk, hogy ő László bácsi ispán poroszlójával megtalálta egy Tádé nevü szökött szabadosát, de már nős állapotban. A biró neki itélte a szabadost nejével együtt, de ő lelki üdvéért ugy rendelkezett a nőről, hogy az szabad maradjon, és ha leánya születik, az is szabad legyen. Fiága ellenben az atyai állapotban maradjon meg.” (352.) A különböző rangu szülők házasságából eredő gyermekek tehát, nemük szerint, különböző osztályhoz tartozhattak.
Ha a szabados szolgálattal tartozik urának, világos, hogy van értéke, ára. János, Absalon fia szóval kijelentette, hogy egy szökött szabadosát, Csanát, Bég fiát, eladta testvérének Pálnak egy uncia hiján egy márkáért, a mi körülbelől 20 frtnak felel meg. (354.)12 Arra is van eset, hogy a szabadost teljesen szabadon bocsátják. (135.)
Különösen számosak voltak az ily torlók, vagy szlávosan dusnokok, mert a lélek (dusa) üdveért szolgálnak. Egész rendet képeznek. Előfordul, hogy az egyház kegyurai bepanaszolják őket, mert nem költenek annyit a szolgálatra, mint kellene. Igy Szent-Endre szabadjáni egyházának torlóit elmarasztalják és kényszeritik, hogy az egyház körül kell lakniok és évenkint Szent-Mihály napján összesen egy harmadfű tinóval, 100 kenyérrel, 12 veder sörrel szolgálniok és annyi misét mondatniok, a hányan vannak. (350.) Az egyházon kivül adományozóik családja is számot tart még engedelmességökre. „Barakony, Gyula fia bepanaszolta az iványi Szent-Péter egyházához tartozó dusnokokat, Oboganyt, Théket, Csernát, Csemrát, Mihályt, Pétert, Látomást, Czédát és Kozmát, hogy bár az ő nemzetsége bocsátotta őket szabadon, mégis kevélykednek vele szemben. Ők azt válaszolták, hogy valóban Iván bocsátotta őket szabadon és adott nekik földet, de Barakony semmikép sem rokona Ivánnak, és igy semmikép se tartoznak neki szolgálni.” Barakony nem birta bebizonyitani az atyafiságot és igy a váradi biróság igazolta a „tanokokat és meghagyta őket földjükön.” (229.) Látjuk ebből, hogy a személyes szabadsággal együtt járt a föld hagyományozása. Arra is példát nyujt az eset, a mire különben is sok az adat, hogy a falvak neveit annak a birtokosnak köszönik, a ki őket népével megtelepitette.
Ily módon roppant nagy számu hullámzó népesség keletkezett, mely voltakép sem szabad, sem szolga nem volt, hanem függő. E népesség nem volt iparos, sem kereskedő, mind a földből élt, akár közös munkával művelték azt, akár magánbirtokokra felosztva. Ebből következett aztán, hogy a személylyel együtt függő lett a földbirtok nagy része is. Még pedig nem csupán a királytól, hanem az egyháztól is és egyes nagyobb birtoku családoktól. Hisz már nemcsak a királynak, a váraknak vannak jobbágyai, hanem magánembereknek is, sőt az is előfordul, hogy a jobbágy egyik gazdától a másikhoz megyen át.13 A társadalom, saját belső szükségei szerint fejlődve, minduntalan áttörte a régi törvényes meghatározások és elnevezések elkorhadt gátját. Elképzelhető-e országos törvény, mely a birtokjognak és a személyes szabadságnak ezt az ezerféle árnyéklatát ki birta volna fejezni? Kellett, hogy az általánossal szemben érvényre jusson a vidéknek, a rendnek szüksége és joga.
Még más jelenség is mutatja a régi természetes és egyszerü viszonyok felbomlását. A nemzetségek közös birtokának, együtt gazdálkodásának megfelelt a terménygazdaság. Az ősi rend felbomlása, az egyénnek erősebb érvényesülése, magasabb polczra emelkedése együtt járt a pénzgazdaság kezdeteivel.
István törvényeiben még a marha, az ökör, a legfőbb, úgy szólva, az egyetlen értékszabályozó. A XI. század végén melléje lép, mint forgalmi eszköz, a pénz. Most már egészen az uralkodik. A váradi lajstromban egyetlen egyszer fordul elő, hogy egy pénzben becsült kárt terményekben téritenek meg. Fabianus bepanaszolta Sámsont az Opour nemzetségből, hogy 30 márkányi kárt okozott neki. Fila ispán, Miklós nádorispán helyettese volt a biró, Pál a poroszló. Az ellenfelek Váradra utasittatván tüzpróba végett, megegyeztek abban, hogy Sámson visszaadja ellenfelének a három embert, aztán tiz ökröt, négyszáz kupa bort somogyi mérték szerint, ötven köböl rozsot négy tenyérnyit és kielégiti a birót, Fábián meg a poroszlót. (15.) Látjuk ebből, 30 márkának azaz 720 frtnak milyen óriási a vevőértéke. Különben mindenütt pénzzel: márkával, fonttal, fertóval, pensával találkozunk. A földnek legalább részben történő felszabadulása lehetővé tette, hogy a pénz hatalma arra is kiterjedjen: a pénzes ember, ha máskép nem, zálog utján jutott földhöz.
Kinek van pénze? Természetesen első sorban a királynak és azoknak, kik jövedelmeit kezelik és azokban részesednek, aztán az egyháznak. A mi előbb szolgálat volt és ily módon a királynak, a várnak vagy az egyháznak czéljait mozditotta elő, most, pénz alakjában, sokkal alkalmasabb volt a kezelő vagy végrehajtó által való felhasználásra.
Imre ezüst denárai
1. Előlapján HENRICVS felirat, a hátsó lapon ennek folytatása: R(e)X. 2. Előlapján szárai végén kereszteket ismétlő kereszt; négy szára között négy H betű; a hátsó lapon egyenszárú kereszt. 3. Előlapján apró keresztek és félholdak között H betű, a hátsó lapon kereszt és négy félhold. 4. Előlapján négy, a hátsó lapon egy kereszt.
A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányairól
A király már régebben megelégedett a várjövedelmek egyharmadával. Ugy látszik, hogy II. Endre idejében a birságokból nem kapott semmit, legalább a váradi regestrum ennek nem mutatja semmi nyomát.14 Ellenben a biró, meg poroszlója, mindig megkapják a perköltséget és soha sem mulasztják el följegyezni, melyik félre hárul ez a teher. Mennél bizonytalanabb a birtok- és a személyállapot, annál nyomasztóbbá válik a biráskodás a szegénységre nézve, viszont annál nagyobb hasznot húz abból a gazdag és hatalmas előljáró.
Okleveleink mintegy hivatalos szinben tüntetik fel az ispánokat és urakat, előadják hüségűket, hadi érdemeiket, melyek a királyi kegyben és adományban nyerik méltó jutalmukat. Tudjuk, hogy a legfontosabb emlékek, első sorban maga az aranybulla, minő egyoldalunak és részrehajlónak bizonyitják a keletkező uri rendnek ezt a felfogását. A váradi perek azért is megbecsülhetetlen kutfői azon kor történelmének, mert nem diszben, ünnepélyes szinben, hanem úgy szólva mindennapi munkájukban, érdekeik, szenvedélyek küzdelmében mutatják be az ország hatalmasait.
A pozsonyi évkönyvek a Pray-codexben.
A szöveg olvasása
A szöveg foditása
(A Magyar Nemzeti Múzeumban.) A hasonmás a királyok névsorának első lapját mutatja be. E névsort 1210-ben irták a széplaki kolostorban, Pozsony mellett.
A szöveget átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos
Uri vagy nemesi rendről, általánosságban, nincs szó. Nem fordul elő az egész kutfőben egyszer sem a báró, a mágnás kifejezés, de még a „nobilis” nemes sem. Kitüntető czimet még a főpapoknak sem ad. Az egyetlen méltóságnév, a comes, ispán, azt mutajta, hogy még mindig kizárólag a királyi hivatalt tekintik olyannak, mely méltóságot ad. Kivüle még csak a magister, mester fordul elő mint megtisztelő, előkelőt, vagy annak fiát jelölő czim. A comesek testvérei vagy fiai egyszerüen nevükön neveztetnek, úgy mint bármely szolgáló ember vagy várjobbágy. Csak annyiban részesülnek a peres eljárásban kiváltságban, hogy ők nem viszik a tüzes vasat, hanem elég bizonyitás Szent-László sirja fölött letett esküjök. Csak a tények és nem az elnevezések adnak tehát legtöbb esetben felvilágositást a felől, hogy csakugyan az előkelő osztályhoz tartozóval állunk szemben.
„A békési jobbágyok a vár népéből kivett jobbágyok és a vár népe panaszkodtak urunk Endre király előtt Sab és Sycund ellen, mondván, hogy ők igaztalan jobbágyok, a nép birtokának tékozlói, a várbeliek nyomoritói, három ember halálának szerzői. A király Ilie ispánra bizta a törvénylátást, ki összeszámitva a várbeliek kárát és azt 300 márkában állapitva meg, poroszlójától Váradra küldte őket. Hol is a tüzpróba igazolta a vár népének emberét Poust.” (42.)
„A robai Vincze, Vendég és Voka bepanaszolták földieiket Ersant, Torkost, Pétert és Botát, mondván, hogy egy Vajda nevü hatalmas (potens) az ő hamis árulkodásuk miatt megkárositotta őket 6 márkával. Ők azt válaszolták, hogy ők nem árulkodók, hanem Vajda a százados, ők meg polgárok, kik adóval tartoznak, és igy a tartozó adót, vagy talán annál többet vette meg rajtok. Ők ellenben azt állitották, hogy nem polgárok, hanem várjobbágyok.” A tüzpróba mellettök bizonyitott. (44.)
„Vazul kurrui apát és udvarbirája Lukács bevádolták Jánost, Salamon fiát a Gutkeled nemzetségből az egyház majorjának elpusztításaért, 25 márkányira becsülve a kárt. Miklós nádor volt a biró. Midőn annak poroszlójával Váradra jöttek, János kijelentette, hogy kész 6 márkát adni az apátnak és kielégiteni a birót, az apát pedig a poroszlót fizeti.” (50.)
Tomor falva bevádolta Mártont a Belusbán nemzetségéből való Macsónak fiát, 15 márkányi kár és két ember megölése miatt. Bánk lévén a biró, Albert a poroszló, abban egyeztek meg, hogy Márton 7 márkát fizet Tomor falvának. (231.)
„Midőn Endre király kiadta a parancsot, hogy a várföldek visszaszerzendők (1221-ben), a békési vár polgárai, kik Méhesen laknak, a vár több jobbágyával egyetemben, bevádolták Soltot, Solt fiát, mondván, hogy a várnak egy Szilas nevü földjét, réttel és cserjéssel együtt, aztán a Fás mocsár felét erőszakosan elfoglalta.” (361.) Hasonló pört folytatnak ugyanazon időben a bihari várnépek Bocsán fiai György, Gilyános és mások ellen, minek az a vége, hogy a földet körülhatárolják. (368.) Már előbb beperelték az aradiak Miklós csanádi esperest, szintén földjüknek erőszakos elfoglalása miatt. (201.) Néha megegyezés jő létre, mint a midőn vasvári polgárok beperlik a király két szolgáját Csunyát és Gergelyt. A vádlottak fizetik a perköltséget és a perelt föld egy negyedét visszaadják a vádlóknak, három negyedét pedig felosztják egymás közt. (364.)
Az is előfordul, hogy kölcsönös a vád és a panasz, „A borsodi vár népének sokasága és azon várnak némely jobbágya, t. i. Péter és Kálmán lármáztak Dömötör ispán ellen Endre király szine előtt, mondván, hogy igaztalan itéletekkel és jogtalan kirovásokkal sanyargatta őket. Az ispán ezt tagadta, sőt hozzátette, hogy amazok okoztak neki sok kárt és bántalmat és ezt a többi jobbágy, úgy a szent király szabadjai, mint a vár népéből kivettek, valamint a polgárok közül is negyvenen megerősitették. A király Tamás egri püspököt és Salamon bánt rendelte birákul. Ezek szorgalmasan vizsgálva az ügyet, esküt követeltek Dömötör ispántól arra nézve, hogy ő semmiben sem terhelte népét, hanem ellenkezőleg, népe okozott neki kárt és bántalmat. Midőn Dömötör kész volt erre megesküdni, ellenfelei nem merték őt esküre bocsátani, hanem a poroszlók előtt hibásaknak vallották magukat és megigérték, hogy az ispán kárát megtéritik. Az ispán pedig a mi kérésünkre megbocsátott nekik, úgy hogy csak 2 1/2 márkát fizessenek neki kár fejében, de a két nevezett jobbágyot börtönbe csukatta, hol addig maradnak, mig az ispánnak úgy tetszik. (248.) Nevezetes, hogy mindezen esetekben a próba az urak javára dönt. De ez, mint a perek gyakorisága mutatja, nem dönthette meg azt a felfogást; hogy ők a közvagyon hütelen sáfárjai és a szegénység elnyomói.
Mi sem tanusitja jobban a régi rend erejét és a magyar nemzet fegyelmezettségét, mint az, hogy ily viszonyok közt, midőn természetes védőjük, a király, nem számitott, még sem tértek le a törvényesség utjáról. Igazi anarchia nem állott be; az erőszakosság gyakran büntetlen maradt ugyan, de szabálylyá nem lett. Az egyes osztályok, hogy a fölülről jövő nyomásnak jobban ellenállhassanak, szorosabbá füzték kötelékeiket. A személyes szabadságot a szabad családhoz való tartozás biztositotta a biróság előtt. Ezért kezdődik most a nemzetségi összetartozásnak erős érvényesitése. A személy-névhez már nemcsak az atyának és a lakóhelynek megjelölése járul, hanem szabadnál és jobbágynál a „de genere” jelző.
Az egész nemzetséget érdekközösségnek fogják fel, a mely minden egyes tagjának biztositja társadalmi állását.15 A birtokot is jobban kellett körülbástyázni, mint az eddigi szokásos joggal. Nemcsak határt vontak, hanem a rendezést el is ismertették hiteles helylyel, valami klastrommal vagy káptalannal. A régi királyi összeirások helyébe most az egyeseknek vagy családoknak külön oklevele lép. Az irásbeliség nagyot haladt.