SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A boszniai püspökség. Térités. Osztrák háború. Endre harmadik házassága. Leányát Aragoniába adja férjhez. Halála, temetése. Összefoglalás
Még jó ideig elhúzódtak a beregi egyesség végrehajtására vonatkozó tárgyalások. A király jóakaratában ép oly kevéssé lehetett kételkedni mint gyöngeségében. Nem ment Halicsba, hanem még 1233-ban kiállitotta az egyes egyházak részére a sóadományozó okleveleket. Arra azonban, hogy a papság követeléseit egyszerre teljesitse, nem volt ereje. Századokon át a saracenusok kezében volt a királyok pénzügye; azt abból egyszerre kivenni nem lehetett. Még Róbert érsek is belátta, hogy itt sürgetés, fenyegetés nem sokat használ és az interdictum kimondójának meg kellett érnie, hogy a pápa őt, mint lanyhát, ki tulságosan engedékeny a királylyal szemben, megrója.
Szent-Erzsébet imádságos könyvének 116. lapja.
A XIII. század elejéről származó codexet, mely eredetileg Hermann thüringiai tartománygróf második neje, Zsófia számára készült, Szent-Erzsébet ajándékozta a cividalei káptalannak. A miniature a trónon ülő Szűz-Máriát ábrázolja, ölében a kisded Jézussal. Lábainál jobbról Salamon, balról Dávid királyok ülő alakjai láthatók, mondatszalagokon Ecce tu pulcra es, amica mea, e. t. p. és Gl(ori)osa dicta su(n)t de te. civitas d(e)i felirással
Akkor már a boszniai püspök, János volt a pápának igazi meghitt embere. Oda, az eretnekség régi fészkébe, ezen időben nem igen hatott el a magyar főhatóság. Az egyetlen, a ki képviselte, Ugrin kalocsai érsek volt, de az nem birt elegendő hatalommal a harczos nép leigázására. Főnökei, mint Ninoszláv bán, megigérték a katholikus hit befogadását és terjesztését, ha épen megijedtek a magyar fegyvertől, de ha félelmök megszünt, maradt minden a régiben. Itt csak nagy erővel folytatott keresztes háború, azaz az eretnekek teljes kiirtása vezethetett volna czélhoz. IX. Gergely ennek viselésére akarta felhasználni Magyarország hatalmát. Béla királynak meg kellett esküdnie, hogy birtokaiban, és azokban, melyek később Isten adományából reá szállanak, ki fogja irtani az eretnekséget. Hogy itt egyenesen a délszláv és orosz vidékekre gondoltak, mutatja az a pont, mely szerint különböző ritust tür ugyan meg, de csak ugy, ha nem ellenkezik a katholikus hittel.1 A pápa, hogy Boszniát megtéritse, ugyanazon bünbocsánatban részesitette az oda harczolni menő magyarokat, mintha a szentföldre mennének.2 Miután Jakab bibornok 1234 elején visszament Olaszországba, a boszniai püspök – tehát szintén idegen, német ember – volt a szentszék magyarországi meghatalmazottja. Midőn II. Endre még 1234 tavaszán sem tett eleget tavalyi esküjének, a püspök őt kiátkozta, az országot pedig interdictum alá vetette.
Különös, hogy 1231 óta folyton az excommunicatio kardja lebegett épen azon királyunk feje fölött, ki a leglényegesebb engedményeket tette az egyháznak, ki a szentföldre zarándokolt és a jeruzsálemi nevet viselte. Endre most sokkal nyugodtabban vette a dolgot, mint két évvel azelőtt. Róbert érsek már az ő pártján volt, lehetetlennek látszott, hogy a pápa az ő közös felszólalásuk ellenére is fentartsa szigorú itéletét.
Kormányzott tehát tovább, élte világát, mint a kinek legjobb rendben van a lelkiismerete és az országa. 1233-ban szerencsés harczot folytatott IV. Frigyes osztrák és stájer herczeg, Leopold fia, a „hadakozó” ellen. Az osztrák és stájer határon úgy szólva soha sem szüntek meg a villongások. A Dráva mellékén, a mostani magyar határon túl Pettauig elterjedő puszta és lakatlan vidék, Moschganzen és Gross-Sontag tájéka, voltakép csak a XIII. század elején jutott a stájer urak hatalmába.3 Ott különösen a pettaui urak iparkodtak birtokaikat terjeszteni a magyarnak rovására. Északon a Lajta mellett különösen a viz felhasználása és felfogása miatt volt sok viszály a határlakosok közt. Az osztrák herczeg senkivel sem tudott békén maradni, betört Magyarországba, de rajta vesztett. A pettauiak hadjárata is kudarczot vallott. Endre e végeken fenn tudta tartani méltóságát, országa épségét.4
Mint győztes, agg fővel, de ifjú szivvel, ismét házasságra gondolt. Harmadik neje estei Beatrix volt, Aldobrandininak szép fiatal leánya, kit atyja halála után nagybátyja Azzo őrgróf fényes kisérettel küldött el királyi vőlegénye udvarába.5 Endre nagy összegeket kötött le mátkájának, neki adta a magyar királynék rendes jövedelmeit, azon felül pedig évenkint még ezer márkát igért.6 De a király fiainak Bélának és Kálmánnak épen nem tetszett ez a házasság, attól féltek, hogy édes atyjuknak még fiai lehetnek ez ifjú nőtől.7
Valószinüleg ez a házasság akadályozta meg abban, hogy ismét elmenjen Halicsba. Ott harmadik fia, Endre harczolt Dániel ellen. Sok jó magyar vitéz vérzett ott el, de hiába. Endre királyfi 1234 őszén meghalt és ez az ország, melyre Magyarország annyit áldozott, végkép Dániel birtokában maradt.
Mintha tudta volna Endre, hogy napjai meg vannak számlálva, még egy nagy ünnepet szerzett magának. Második nejétől való leányát, Jolántát eljegyezte I. Jakab aragoniai királynak, ez ország királyai közt a leghiresebbnek. Jakab – közeli rokonságát adván okul – elvált előbbi nejétől. Fényes magyar kiséret követte a távoli országba a királyleányt. Barcelonában ünnepelték a menyekzőt 1235 szeptember 9-én. „E századnak ő volt legkiválóbb hölgye, ki távoli nemzetből jött el, hogy a nagylelkű, győzhetetlen fejedelemnek élete párja legyen, ki minden bajában és veszélyében osztozott vele. Kiséretében voltak a pécsi püspök (Bertalan) és Dénes ispán, a királyné rokona, ki nagy ajándékot kapott a királytól”.8 A 12,000 márkányi hozomány biztositására le kellett kötnie Endrének a vámból eredő királyi jövedelmet.
Nem csoda, ha ennyi elfoglaltság, ennyi költekezés közt nem fizette meg az egyházaknak az 1233-ban megigért 10,000 márkát és hogy nem nélkülözhette hü adószedő mohamedánusait. Igért, húzott, halasztott. Utoljára is be kellett látnia a pápának, hogy az igéretek teljesitése nem rajta mulik. Engedékenyebb lett iránta, mérsékelte a kiátkozás villámát örökké készen tartó boszniai püspöknek buzgalmát. Endre az egyházzal békében, mint annak hű fia, halt meg, 1235 szeptember 21-én, miután épen diadalmasan tért vissza egy új ausztriai portyázásból. Midőn eltemették, kitünt, hogy még holttestét illetőleg is többet igért, mint a mennyit megtarthatott. Tetemeit elvitték Váradra Szent-László sirjához. De Pilis, hol Gertrud volt eltemetve, szintén jogot tartott hamvaira.9 Végre Egresen, második neje oldalán találta meg utolsó nyugvóhelyét.
*
Egy nagy angol történetiró szerint nem a jó királyok, hanem a gyöngék és erőszakosak alapitották meg az angol nemzet szabadságát. Ily értelemben jogosan tisztelte benne hagyományunk a magyar alkotmányos szabadság megteremtőjét. Csakhogy nagyobb, szerencsésebb nemzetnél a gyönge, erőszakos királynak nem volt az államra oly bomlasztó hatása, mint nálunk. Ott már más organumok is állottak a nemzet rendelkezésére, ereje fentartására, kifejtésére. Nálunk minden a központositásra, a nemzet erőinek összetartására volt alapitva. Ha az a rugó, mely mindent összetartott, a király, felmondta a szolgálatot, szétoldódott az egész. A gondviselés egy nemzetnek sem engedi, hogy büntetlenül elfecsérelje erejét, legkevésbbé a magyarnak.
Zárókő az esztergomi Szent-Lőrincz templom romjaiból
Az Archaeologiai Értesitő reproductioja után