III. Endre.
Ugyanott. Felirata: ANDREAS REX HVNGARIAE REX. (igy.)
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
1291-ki törvények. Visszatérés az aranybullához. Az adományok. Birtok. Örökség. A kamara haszna. Vám. 1248-iki törvény. Rákos. Harcz a bárók ellen. Excommunicatio. A királyi tanácsosok választása. A kúnok törvénye. Térités. Letelepités. Birtok. Hadi kötelesség. Törvénykezés. A kúnok beolvasztása. Szlavóniai nemesek kiváltsága. Törvénykezés, végrehajtás. Hadi kötelesség. Adószedés. Vinodoli statutum. Büntető törvények. A papok. Boszorkányok
Az Árpádok uralmának kezdete a nemzet megalakulásával esik össze: mire csillagzatuk letünik, a külső viszonyok egén egészen új, szinte modern alakulások észlelhetők. Még szembetünőbb a nemzet fejlődése, azon útnak hosszusága, melyen át vezették a magyart, ha a belső fejlődést, annak szükségleteit és problemáit veszszük szemügyre.
Mióta a nemzet fönnáll, soha sem mondott le azon jogáról, hogy a fejedelemmel együtt intézi sorsát. A vezérek, a fegyveres község, a királyi senatus, a nagy törvénynapok: mind csak megannyi változata egy és ugyanazon eszmének. Lehető erősnek, hatalmasnak óhajtja a magyar Árpád fiát, felajánlja neki vérét, vagyonát, de csak addig, mig a nemzet javát szolgálja. Mihelyt eltérés támad közte és a király közt, megvonja tőle az eszközöket, megköti kezét. Inkább hajlik pártütésre, féktelenségre, mintsem járomba adná büszke nyakát.
A XIII. század egész belső története csupa kisérlet a királyi hatalom korlátozására. Először az egész nemesi rend lép föl, mint szabadságának védője, aztán az egyház. Mindkettő nemcsak a királyi önkénynyel szemben foglal állást, hanem épen úgy az urak hatalmaskodásával. A tatárjárás annyiban hoz változást, a mennyiben az országnagyok, a bárók rendje fölfelé és lefelé egyaránt elismert része az alkotmánynak. IV. László és III. Endre idejében leginkább e rendre hárul az ország kormányzásának, a királyi akarat irányitásának kötelessége. Mellette azonban az egyház sem szorul háttérbe, és a nemesek, a szabadok osztálya sem mond le azon jogáról, hogy mind országul érvényesitse akaratát, érdekét.
E különböző rendi és osztályérdekek találkozása teszi e kort belső fejlődésünkre nézve annyira tanulságossá és gyümölcsözővé. Az egyes rendek természetes, szinte ösztönszerü követelései törvényeinkben egész közvetlenül lépnek fel, úgy amint megszületnek. Jogosultságukat attól nyerik, történeti hatásukat annak köszönik, hogy, amint együtt csoportosulnak a királyi felség körül, úgy mindegyik sajátos, szinte egyéni érdekek mellett nagy nemzeti érdekeket is képvisel.
Kún-László idejében tartottak ugyan törvénynapokat, gyüléseket parlamenteket,1 de komoly törvényhozói munkát nem végeztek. Annál termékenyebb e tekintetben III. Endre kora. A király úgy szólván már csak fogalommá vált, egyénisége háttérbe szorulván; hatalma, tekintélye annyi van, mennyit az ország reáruház.
Első törvénye, az 1291 február végén kiadott rendelet teljesen az arany bulla alapján áll, de egyuttal azt is megmutatja, mennyire fejlődtek, haladtak azóta a viszonyok. Minden sokkal részletesebb, szabatosabb, a tapasztalat már megmutatta, melyek az országnak vagy az egyes rendeknek azon sebei és sérelmei, melyek orvoslására a királynak és nemzetnek közös erővel kell törekedniök.
A király megigéri, hogy a nemesek szabadságait, melyeket szent elődei adtak meg, törhetetlenül fenn fogja tartani. Az egyházakat fentartja azon jogokban, birtokokban és jövedelmekben, melyeket királyoktól vagy magánosoktól nyertek, és ha mit elvettek tőlük, azt vissza fogja tériteni. (1.)
Szent elődeinek példáját fogja követni abban is, hogy sem egyházinak, sem világinak nem ad megyét örök birtokba. (2. V. ö. aranybulla 16.) Sem méltóságot, sem megyét vagy várat nem ad idegeneknek, pogányoknak, vagy nem nemeseknek, sem olyanoknak, kik eddig kárt okoztak a birodalomnak. Nem is engedi, hogy ilyenek ott üljenek tanácsában. (3.) Az aranybullának az idegenekre vonatkozó része van itt kibővitve. Kún-László rosz példája miatt kellett kizárni a pogányokat is; az ártalmas elemek alatt pedig bizonyára a rabló, a külföldi fejedelmekkel is czimboráló urakat értették. Nevezetes az összes méltóságoknak és tiszteknek határozott lefoglalása a nemesek részére.
Nem engedi a király, hogy a bárók méltóságaikat pénzért bérbe adják másnak, azt sem türi, hogy helyettesekül, vagy megyei birákul nemteleneket nevezzenek ki. (4.) Különösen ki van még emelve, hogy a nádort, a tárnokmestert és alkanczellárt a nemesek tanácsa szerint fogja kinevezni. (3.) Itt is érvényre jut a nemesi kizárólagosság. Egyuttal értesülünk egy a méltóságok örökségével vagy legalább élethossziglan való megtartásával összefüggő visszaélésről: azok bérbeadásáról.
Senkit sem szabad a káptalan vagy konvent bizonyságlevele nélkül az udvarbiró vagyis alispán elé idézni. Az ispán ne merjen törvényt látni, vagy itélni, ha négy nemes nincs jelen. (5.) Az ispánok és alispánok birói hatalmának korlátozása egyuttal a nemesek törvénykezési jogainak jelentékeny kiszélesitése.
A király megerősiti IV. Bélának és V. Istvánnak adományait, mert e királyok igazságosan, szerencsésen és boldogan kormányozták Magyarországot, és mindig üdvös tanács után indultak. Megerősiti IV. Lászlónak azon adományait is, melyek igazságosak és törvényesek, a mennyiben a külső ellenség ellen harczoló nemesek érdemét jutalmazták. De elődjének jogtalan adományait, az érsekek, püspökök és az országtól kiküldött tanácsosainak javaslata szerint indulva, vissza fogja venni, és pedig a királyi javakat, várakat, városokat, vendégeket és udvarnokokat azonnal, a többit Szent-István napja után. (6., 7., 8.) A királyi javak restitutiója tehát ép oly fontos feladata a kormánynak, mint az aranybullában. Az azok felől döntő biróságot azonban már nem a király maga alkotja meg: része lesz abban az országnak is. Ez nem csupán megszoritása a királyi jognak, hanem egyuttal kifejezése annak, hogy a király egyedül már nem képes jogát érvényesiteni. Nemcsak a királytól, hanem a másoktól erőszakosan elfoglalt birtokokat is vissza kell adni. (9.)
III. Endre.
Ugyanott. Felirata: ANDREAS REX HVNGARIAE REX. (igy.)
Honvédelmi tekintetben egészen az arany bulla alapján áll a törvény. A nemesek és azok az erdélyi szászok, „kik nemesi módon élnek és jószágokat birnak, kötelesek a királyt külső hatalom ellen segiteni. E kötelességük akkorra is szól, ha a birodalom valamely tartománya elszakad, vagy fellázad. Ellenben az emlitett rendek semmikép sem kötelesek bármelyik bárót fizetés nélkül a harczba követni, ha a király nincs jelen. (10.) Nevezetes és a kort jellemző megtoldás a tartományok elszakadásának, elidegenedésének fölvevése a törvénybe.
A nemesi adómentesség úgy a pénzbeli adóra, mint a boradóra (acones) és a szállásadásra vonatkozólag teljes mértékben ki van mondva. Kiterjeszkedik nem csupán az előkelő szászokra, hanem a nemesek népeire is. Még a lucrum camerae sem képez már kivételt. (11.)
Viszont a király nem mond le a kamara hasznáról. Csak az van kikötve, hogy minden megyében az ispán „négy jó emberrel” hozza forgalomba az új pénzt és váltsa be a régit. Egyes városoknak már IV. Béla megadta e kiváltságot. Most ez az egész országra kiterjesztik. A nemesség már a pénzváltó tisztséget is magához ragadja. Ez által a zsidók és izmaeliták régebbi szereplésének meg kell szünnie.
Különösen fontosak és nagy fejlődésről tanuskodók a törvénykezésre vonatkozó határozatok. Ha a nádor birósági utra indul, minden megyében vele járjon az ispán négy kiküldött biróval. Az ispán ilyenkor nem esik el az őt a per folytán megillető jövedelemtől. „Ha pedig a nádor igazságtalanul akarna eljárni, az a négy ember az ispánnal együtt állja utját, és tegyen nekünk jelentést.” A megyének tehát nemcsak ellenőrző, hanem egyenesen veto-joga lesz még a nádorral szemben is. (14.)
Az egyházak népei fölött világi ügyekben más biró, mint maga a király, nem itélhet. Viszont az érsekek birái sem itélhetnek a nemesek és az ő népeik fölött, ép oly kevéssé a szabad királyi és királynéi városok birái. (15.) Egyrészről a nemesi és egyházi exemptio, másrészről az egyes biróságok hatás körének körülirása már nagyot haladt.
Kún-László idejében a földes urak sok helyütt vámot, vásárpénzt szedtek. Ezek most eltöröltetnek. (17.) De még azokon a helyeken is, hol ez adót már régebben szedték, csak a külföldi kereskedők fizessék; a nemesség és az egyház népei fel vannak alóla mentve. (18.) Jelentékeny könnyitése a belső forgalomnak és a termelőnek a kereskedővel szemben adott kedvezés, azon irányban, melyen már Kálmán király haladt volt.
Ugyancsak a forgalomnak előmozditására, a járó-kelő embereknek védelmére szolgált az az intézkedés, hogy a „templomok fölé épitett vártornyokat” és az egyebütt mások ártalmára épitett tornyokat mindenestől le kell rontani. (19.)
Az egyháznak régi kivánságát teljesitette a törvény, midőn elrendelte a tizednek pénzben való megváltását. A nemes ekealja szerint fizetett; a paraszt a kepék száma szerint. (21.) E törvény egyuttal a pénzgazdaság előrehaladását is bizonyitja.
Most már okleveleken alapul az egész birtokállapot. Gondoskodva van arról, hogy a királyi kanczellária tulságos árt ne követeljen kiadványaiért. Az a törvény, hogy egy aranypecsétes kiváltságért tiz márka ezüst vagy egy márka arany (240 frt) jár a kanczellárnak, egy függő viaszos pecsétért pedig egy márka az alkanczellárnak és egy fertály a jegyzőnek.2
Természetes, hogy a legtöbb törvény azt védi, mi leginkább foglalkoztatja a nemesi rendet, mi leginkább van kitéve támadásnak: a birtokot; a földet.
Ha egy nemes vagy előkelő szász örökös nélkül hal meg, a királynak sem örökölt, sem szerzett vagy vásárolt birtokait nem szabad lefoglalnia. Az örökhagyónak jogában áll birtokát akár rokonára, akár nejére, akár az egyházra hagyni, akár még életében, akár végrendelkezés utján. (26.)
Ha valakit erőszakkal és félelemmel reá birnak, hogy adja el birtokait, vagy pedig arra kényszeritik, hogy állitson ki vételről szóló okleveleket, ha az erőszakot és ijesztést törvényesen bizonyitják: az ily oklevelek semmisek. (29.)3
III. Endre oklevelének kezdősorai.
Olvasásuk: Andreas dei gr(aci)a Hung(a)r(ie) Dalmacie… | scriptum inspecturis salutern in vero salvatore. Ad asniv(er)s … | accedentes presenciam, quandam p(ar)ticulam silve de silva n(ost)ra … -venac(i)oni n(ost)re no(n) aptam nec locus piscature inveniretacr… | d(e) Zolum dilecto et fideli n(ost)ro dedimus in mandatis, ut idem … | extu(n)c statueretur, eisdem co(mi)iti Philippo et mag(ist)ro Andree … |
Az 1295 február 24-ikén kelt oklevél eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában
Sem nemesnek, sem előkelő szásznak örökébe nem léphet a nemzetséghez nem tartozó, akár a hozomány visszaadása utján, akár a leányokat megillető negyed fejében. Ilyen esetben az örökösök vagy a nemzetséghez tartozó legközelebbi atyafiak váltsák magukhoz a birtokot, az országban divó igazságos becsű alapján. (30.)
Épen úgy joga van a nemzetségbelieknek magukhoz váltani a birtokot, ha azt birtokosa bűnei miatt veszti el, hogy ősi birtokukban ne kelljen külső embert mint birtokost türniök. (33.) E pontok a nemesnek az aranybullában biztositott rendelkezési jogát szabályozzák és a mellett az egyes családoknak, nemzetségeknek birtokát az elvesztésnek és elidegenitésnek legtöbb módja ellen biztositják. A magyar birtokjog akkor indul azon fejlődésnek, mely az 1351-iki ősiségi törvényben éri el tetőpontját.
A királylyal szemben meglehetősen védve volna ezekkel a nemesnek személye és vagyona. De mint az aranybullában: a czikkelyek végén itt is visszatér a törvényhozás aggodalmainak örökös és már nagyon is félelmes forrásához: az urak erőszakoskodásához.
Van egy czikkely, mely egyaránt mutatja a király jó szándékát és ügyefogyottságát a hatalmas bünösökkel szemben. „Ha nemesek vagy mások kárt okoztak és mi királyi kegyelemből kiméljük személyöket, vagy pedig kimélni tartozunk: mindazonáltal mindenkép igazságot szolgáltatunk a panaszosoknak.” (27.) A törvény előrelátja, hogy a király sok esetben kénytelen lesz bünbocsánatot igérni, vagy a garázdálkodókkal szerződésre lépni.
Ha egy gonosztevő birói itélet után megszökik, a király őt nem fogadja magához, sem azt nem türi, hogy bárói megvédjék. (28. V. ö. aranybulla 28.)
Nemcsak a királynak kezét kötik meg, hanem az ispánéit is. Nemesek és előkelő szászok fölött csak három esetben itél az ispán: lopás, rablás és pénz- és dézsmaügyekben. (31. V. ö. aranybulla 5.). Ha valaki sérelmesnek találja az ispán itéletét: szabad az ügyet a király elé vinnie.
Sem az erdélyi vajdának, sem Szlavónia bánjának nem szabad az illető részek nemeseit megszállással vagy más módon jogtalanul megterhelni. (34.) E törvény alapeszméje annyira azonos az arany bulláéval, hogy nem is akar új törvény lenni, csak a régieknek megerősitése. A nemesi és az egyházi szabadság karöltve jelenik meg benne. A nemesi és az egyházi rend kezet fognak, hogy az ország javára, saját szabadságának biztositására helyreállitsák a királyi hatalmat. Az országháboritó urak ellen egészen közös az érdek. A mellett azonban gondoskodnak arról is, hogy a korona tulsulya reájuk nézve ne válhassék sérelmessé.
Nevezetes, hogy mig a régebbi törvényhozás kimeritette az egyházi és világi garantiák minden eszközét, ezt a törvényt egyedül a királyi szó és pecsét biztositja. Annál nevezetesebb, mert hisz világos, hogy a nemesség még sokkal inkább diktálhatta feltételeit a trónnak 1291-ben, mint 1222-ben, 1231-ben, vagy akár 1267-ben.
E hiány a törvényhozó tényezők bölcseségét bizonyitja. A nemesi szabadságot, az ország nyugalmát már nem a király önkénye veszélyezteti, hanem az urak féktelensége. Ezek ellenében pedig nemhogy korlátozni, lealázni kell a királyságot, hanem inkább felszabaditani, felemelni. A hazafiak nem igen birják elképzelni, hogy a király elválaszthatná ügyét az övéktől. Külön mindegyik rész gyönge: csak együtt vehetnek erőt a trónnak és a törvénynek ellenségein.
Összetartónak, erősnek kell mutatni a nemzetet: az a törvény igazi garantiája. Ebből következik a számosan látogatott gyülések szüksége. Az Árpádok korszakának végén életbe lép ismét a pogánykori Magyarországnak fegyveres, a legfőbb hatalommal felruházott községe.
„Évenkint egyszer kötelesek az összes bárók és nemesek eljönni Fejérvárra országgyülésre, a birodalom állapota miatt. Ott megvizsgálják, mikép jártak el a bárók megyéikben; mikép tartották fenn az ország jogait. Még aznap ott veszik érdemök szerint jutalmukat, vagy bünök szerint büntetésüket, a mi és tanácsosaink itélete szerint.” (25.) Ez már több a régi Szent-István napi törvénylátásnál: ez az összes igazgatásnak felelősségre vonása a király és az ország által.4
*
Hét évi szomorú tapasztalat meggyőzte a királyt és az országot az 1291-iki törvények elégtelenségéről. A királynak igyekezete, önfeláldozása nem volt képes végrehajtásukra, az ország nyugalmának helyreállitására. Az engedetlenség, az erőszakoskodás, a törvénytelenség 1298-ban még általánosabbá lőn mint Kún-László idejében volt. „A nemesi szabadságokat Endre király koronázásakor körülbástyázta ugyan írásával és pecsétjével, de a kapzsiságtól elvakitott gonosz emberek rosszasága miatt még sem tartattak meg, és a király urnak zavara és félelme miatt egészen elmellőztettek. Ez által az ország minden részében megingott, és a bárók és más hatalmasok erőszakoskodása által előidézett különböző mozgalmak által annyira tönkre ment, hogy az egyházak és nemesek, valamint a többi országlakosok majdnem teljesen elerőtlenedtek. Ezek láttára Endre király úr, a Szentlélek sugallatára, megnyitotta kegyelmének füleit, és hiveinek tanácsára hallgatva, általános gyülést hirdetett, azért, hogy a főpapok, egyháziak és az ország nemesei által, a bárók kizárásával, üdvös határozatok hozása által segítsen e romlásnak indult országon.”
Ezt a gyülést már nem Fejérváron tartják. Az nagyon is közel esik a Németujváriakhoz. A nemzet az ország középpontján, Pest mellett a Rákoson tartja összejövetelét. A király Budán van tanácsosaival: a nemesek, és a szabadságukra szintén féltékeny és büszke kúnok a nagy pusztán ütik fel sátraikat: ott látnak törvényt; ott határoznak, készen arra, hogy mindjárt kardjokkal is érvényt szereznek a czikkelyeknek. Az oligarchia darabokra készül zuzni az országot: particularisticus törekvéseivel szemben a király és a köznemesség képviseli az egységet és a törvényt. Hét év alatt megtanulták, hogy a bárók részére nincs hely az alkotmányban. Ezért 1298 Szent-Domokos napján, augusztus 5-én, Pesten, a ferenczrendiek temploma körül, ott voltak a püspökök majdnem teljes számmal, összesereglett az ország egész nemessége, eljöttek a kúnok és szászok is, de a bárókat kizárták. Nélkülök, ellenük akartak gondoskodni „a király nagyságáról és az ország állapotáról.”
Először is elismerik Endrét, mint a királyi törzsből származót, a királyság természetes, született urának. Aztán kimondják, hogy minden jogtalanul elfoglalt királyi s királynéi birtokot vissza kell adni, „hogy az ő személyében úgy tündökölhessen a királyi méltóság, mint ahogy annak felsége megköveteli”. Nincs király, ki alatt oly nagy sulyt helyeztek volna az örökösödési jogra, mint épen III. Endre.5
Épen úgy vissza kell adni a nemeseknek és az egyházaknak a tőlük bármikor jogtalanul elfoglalt birtokokat és jövedelmeket. A bárók pedig ezentúl tartózkodjanak a pusztitástól és rablástól. Azok, a kik eddig roszul viselkedtek, kérjenek bocsánatot a királyi felség kegyelmétől. Minden garázdálkodás pedig szünjék meg teljesen.
A czél tehát még mindig az, mely után 1221 óta minden törvényhozásunk törekedett: a királyi birtok visszaszerzése, a magánbirtok védelme. De a mód, melyen a nemzet 1298-ban kifejezi akaratát, világosan mutatja, hogy itt már nem a hatalom szava szólal meg, hanem egy nyugalomra vágyó zaklatott nemzedék jámbor és tehetetlen kivánsága.
Még jobban bizonyitja e tehetetlenséget a következő czikkelyek hosszú sorozata. A ki három hónap alatt vissza nem adja a mit elrabolt, vagy a ki ezután is hozzányulna királyi, egyházi vagy nemesi birtokhoz; kiátkozás alá esik. Ez alól csak a kalocsai érsek oldhatja fel, a többi püspök hozzájárulásával. Azután következik majd még a király itélete. E szerint az elrablott birtokok visszaadatnak a kártvallottaknak, többi birtokaik pedig a királyra szállanak. A rablók örökösei megfosztatnak törvényes joguktól, nem számittatnak többé a nemesekhez és semmi törvényes tényben nem vehetnek részt. (5.) Ha valami, az egyházi és világi büntetéseknek e szokatlan és szélsőséges cumulatiója mutatja a végrehajtó kar teljes gyöngeségét. Ilyen törvényt csak győztes forradalom vagy zsarnok foganatosithat: törvényes uralkodó soha.
Maguk a törvényhozók is tudják, hogy saját erejök a baj legyőzésére elégtelen. Felhatalmazzák a királyt, hogy azon esetben, ha ő nem bir a lázadókkal, még idegen helyről is kérhet segitséget „a bünösök vadságának megtörésére”. Ez idegen segitség alatt első sorban az osztrák herczeg van értve. De ha a király nem törődnék a bünösök üldözésével, ő maga is fejére vonja a kiátkozást. Kápolnájának minden kiváltsága megszünik.
A kiátkozás csak a bünöst és büntársaikat sujtja. Ezek különben is megrögzöttek már a gonoszságban. A mely püspöki megyében ily vétkek előfordulnak, ott interdictum alá kell vetni az egyházakat és az egész népet. A hivőket ily módon a legerősebb ösztön sarkalja arra, hogy elősegitsék a király eljárását.
A garázdálkodás legfőbb eszköze a vár. Le kell rontani mindazon erősségeket, a melyek a király engedelme nélkül épültek, szintúgy azokat, melyekből már raboltak, de még azokat is, melyekhez nem tartozik megfelelő birtok. Az utóbbiak birtokosairól joggal lehetett föltenni, hogy várukat nem törvényes czélra használják fel. A ki ennek nem engedelmeskedik, kiátkozás alá esik. A királynak vagy nádorának, ha bejárják az országot, külön kötelessége e várak lerontása. (9.) Habsburg Rudolf körülbelől ily szellemben járt el a Rajna vidékén. Ott szegény kisbirtokú lovagok voltak a rablók. A kik nálunk e mesterséget üzték, hatalomra, váraik számára, csatlósaik hadára nézve beillettek volna fejedelmeknek.
Excommunicatio alá esik, a ki három hónap alatt teljes elégtételt nem ad a megsértettnek. Excommunicatio alá esik, a ki erőszakkal csikarja ki a megsértettől a bocsánatot. Excommunicatio alá esik a megyék négy-négy megbizottja is, ha akár félelemből, akár részrehajlásból, vagy mert megvesztegették, félrevezeti a rablások vizsgálására kiküldött királyi embert.
Attól kellett tartani, hogy a szerzetesek, talán azért, mert az illető rabló családja a patronusuk, vagy tán azért, mert inkább hajlanak a pápához, ki nem ismeri el a királyt és pártolja a Németujváriakat, ki fogják szolgáltatni a bünösöknek a szentségeket. Ha ez megtörténnék, az illető szerzet többé ne kapjon alamizsnát, adományt az országban, a ki pedig ad nekik, azt szintén kiátkozzák. Excommunicatio alá esik minden báró vagy nemes, a ki ilyen gonosztevő érdekében közbenjár. Az excommunicálttal szemben statariumot állapitanak meg: a király törvényes eljárás nélkül bánhat el vele.
Kiátkozás fenyegeti a királyt, ha ő nem adja vissza az egyházaknak és nemeseknek, a mit tőlök elvett. Abban az esetben is excommunicálják, ha az ország bármely elidegenitett részének visszaszerzését elmulasztaná, ha arra alkalom kinálkozik. „Hogy Magyarország királysága örvendhessen minden részében teljes épségének.”.
Nemcsak az egyház kényszeriti a királyt uralkodói kötelességének teljesitésére, hanem a nemesség, vagyis az ország is gondoskodik arról, hogy elhatározásaira, kormányzására szünetlenül befolyást gyakorolhasson.
„Elhatároztuk, hogy a király úr udvarának nagyobb diszére és a magyar királyság illendő kormányzására, a király úr három-három hónaponkint két-két püspököt, kellő rendben, egyet az esztergomi, a másikat a kalocsai megyéből tartson magánál, továbbá ugyanannyi országnagyot és lehetőleg mindazon nemeseket, a kiket most megválasztunk.6 Ezeket a királyi javakból megfelelően dijazza. Ha pedig a király úr ezt nem tenné meg, bármit tesz az elsoroltak nélkül adományok, méltóságok osztogatásában vagy más fontos ügyekben, annak érvénye nincs.” A királyi hatalom megszoritásának problemájában eljutnak a modern alkotmányosság alapelvéig. Az uralkodó elhatározásainak csak felelős tanácsosainak hozzájárulása ad érvényt. E tanácsosoknak egy részét pedig maga az országgyülés választja a király oldala mellé.
Magyar felfogás szerint a királyné is közjogi személy. Az is adományoz, annak is van udvara, rendesen reá van bizva az ország egy részének kormánya. Kell tehát, hogy őt is magyar urak és nemesek, nem pedig külföldiek vegyék körül. (24.) Úgy látszik, hogy tartottak a német uraktól, kik Erzsébetet, Albrecht császár leányát környezték.
Következik az egyház szabadságainak biztositása, körülbelől III. István 1169. évi oklevele alapján és a nemesi szabadságnak további körülsánczolása a királyi tisztviselők és az urak hatalmaskodásával szemben.
Az urak és nemesek közti viszonyra különösen a 33. czikkely vet világot. „Elrendeljük, hogy nemes ember bárkinek szolgálatába állhat, ha úgy akarja. De ha a hatalmasok ebben megszoritják a nemeseket és erőszakkal, személyök és vagyonuk kárával akarják őket arra kényszeriteni, hogy őket szolgálják, kiátkozás alá esnek és azonfelül a király is köteles az elnyomókat üldözni és méltóan megbüntetni.
Végre további biztositás és eljárás végett már ez a gyülés kitüzi a jövendőnek idejét. Jövő Szent-György napja után két héttel fogják azt megtartani „Rákoson a Duna mellett”. Meg kell ott jelenni minden főpapnak, bárónak és az összes nemességnek. Nemesség és király csak akkor biznak ismét magukhoz, erejükhöz, ha nagy számban, fegyverben vannak együtt az ország nagy folyója melletti sikságon. Ott nincs rabló vár, ott a szabad emberek tömege és lelkesedése erőt vesz az urak hatalmaskodásán és ármányán.
Az Árpádok uralma legvégső szakaszában oda ért vissza, a honnét alkotmányos tekintetben kiindult. Az 1291-iki és 1298-iki országgyülések a régi magyar község felségi jogával intézkednek a kormányzás minden ágában. Felelősségre vonják a király tanácsosait, befolyást gyakorolnak arra, kik környezzék a fejedelem személyét. Nem akarnak türni közbeeső, hatalmaskodó rendet az uralkodó és szabad harczosai közt. Ez a democraticus vonás abban is kifejezésre jut, hogy most már nemesnek, nobilisnak nevezi magát a szabad rend régi neve, az, hogy serviens, királyi szolga, egészen feledésbe megy.
A különbséget a két korszak, a kezdet és vég közt, leginkább az jelöli, hogy a király és nemesei mellett ott áll mint külön eredetü, önálló hatalmú tényező az egyház. Ennek alkotmányos hatalma tovább ér mint a nemesi rendé. Magának a királynak szentelt személyét egyedül a püspökök kara vonhatja felelősségre. Király és nemesség egyaránt úgy tekinti a keresztény, katholikus hierarchiát, mint az ország békéjének, hatalmának, felvirágozásának leghatalmasabb előmozditóját. A római egyház, mint politikai szervezet, ekkor éri el hazánkban fejlődésének tetőpontját.
*
Szalonak, a Németujváriak vára.
Rajzolta Dörre Tivadar
Egyházi és nemzeti szempontok egyaránt irányadók azon törvényekben, melyekkel Kún-László király az ország gyülésén, 1279 augusztus 3-án, fermoi Fülöp pápai legatus befolyása alatt, beillesztette a vad, nomád kun nemzetet a magyar keresztény állam keretébe.
„Alpárnak és Uzurnak, a kúnok urainak, a kúnok többi urainak, a kúnok összes nemeseinek és egész községének tetszett, hogy elhagyva a bálványok tiszteletét és mellőzve mind a pogány szertartásokat, az igaz katholikus hitre térjenek és hogy mindazok, kik még nincsenek megkeresztelve, bármily koruak vagy nemüek legyenek, fölvegyék a keresztséget és tartsák meg mindazt, a mit a szent római egyház tanit. Mivel pedig a hit cselekedetek nélkül holt marad, azon czélból, hogy a szent hit tökéletessége kezdetét vegye nálok, hét tuszt vettünk tőlök, hét nemzetségök szerint. Mi a kún urakat, nemeseket és egész birodalmunkban levő népöket, nyilvános és ünnepélyes gyülésen, birodalmunk báróival és nemeseivel tartott serény tanácskozás után megtelepitjük a belőlirott módon és helyeken.”7 Tudniillik ezentul elhagyják sátraikat és nemez házaikat, és falvakban laknak a keresztények módjára: a földhöz erősitett házakban. Szakálluk levágását, hajuk kurtitását és ruházatukat kivéve, a mire a legatus, a király kérésére, nem akarja őket kényszeriteni, minden egyébben a keresztények szokásaihoz alkalmazkodnak. Megmaradt tehát a torzonborz szakáll, az üstök, a hegyes süveg és a bő, szines, asszonyos keleti ruha. „Birodalmunkban tartózkodni fognak minden garázdálkodástól és cselvetéstől és különösen a keresztény vér ontásától. Szolgáiknak, cselédeiknek sem fogják ezt megengedni.” Ezek ellenőrzésére a legatus néhány vizsgálót8 rendel, a kik nemzetségről nemzetségre – annak minden fokán át utána járjanak mindannak, a mi előre van bocsátva. A ki pedig e czikkeket megszegi, azt nemcsak az egyház büntetése sujtja, hanem a királyé is. „És mivel a kúnok nagy sokasága sok területet foglalt el, elrendeljük, hogy azok, kik nemzetségükkel a Duna és Tisza közt, vagy a Körös mellékén, vagy a Maros és Körös közt vagy azok mellékén, vagy a Maros és Temes körül szállottak meg, azon a helyen, hol annak idején dicső Béla király nemzetségeik szerint helyezte el sátraikat: most is ott szálljanak meg és ott lakjanak, mint birodalmunk nemesei. Nekik adjuk az ő határukba eső királyi udvarnokok és más cselédeink földeit, valamint az örökösök nélkül elhaló nemesek birtokait, minden hozzátartozóval: erdővel, kaszálóval, halászattal. Csupán a monostorok és egyházak birtokjoga marad ott épen. Nekik adjuk azonfelül a nemeseknek és várjobbágyoknak a tatárjárás óta pusztán maradt, hasznot nem hajtó földeit, úgy hogy a birtokosok kárát pótoljuk. A kún urak és nemesek pedig ezeket oszszák fel magok között, a magok rendje és módja szerint.”
A hasznot hajtó földeket az addigi birtokosok a kún határban tovább is megtartják. Ebbe a kún urak és nemesek is belé egyeztek. „Azért, hogy köztük és a nemesek közt kölcsönös komaság és rokonság jöhessen létre és nagyobb szeretet és barátság származzék.” Nemes és kún egyforma szabadságnak örvendjenek.
Ennek fejében ugyanaz a kötelességük is. „Szabatosan kimondjuk, hogy a kún urak és nemesek külön és egyetemesen kötelesek eljönni seregünkhöz, melynél személyesen jelen vagyunk, úgy mint a többi nemes királyi szolga. Ha pedig ebben hanyagok lennének, ugyanazon megtorlás, ugyanaz az itélet sujtja őket, mint birodalmunk más nemeseit, kik hanyagul nem jöttek el.
A legatusnak nagyon szivén feküdt, hogy a kúnok bocsássák szabadon összes keresztény rabszolgáikat. Ezen követelés ellen a kúnok természetesen nagy ellenállást fejtettek ki. Utoljára a király és a magyar urak közbenjárásával abban egyeztek meg, hogy magyarországi keresztény rabjaikat kivétel nélkül ki fogják adni; a többi országban szerzett foglyaikat pedig megtarthatják. Körülbelül azon nyomon jár ez a törvény, mint Kálmán törvénye, mely szintén különbséget tesz a magyar születésü és a többi rabszolgák közt.
Úgy a keresztelés, mint a rabok és a felcserélendő nemesi földek dolgában azok a püspökök járjanak el, kiknek megyéjében száll meg a hét kún nemzetség, egy-egy bárót és két-két nemest véve maguk mellé.
A kún urak, nemesek és az egész kúnság biróság dolgában az ország nádora alatt állanak, úgy a mint ezt már IV. Béla elrendelte. A nádor mellett részt vesz az illető itéletben az illető kún nemzetség birája vagyis fejedelme.
Egyetlen egy kivételt tett szükségessé a kúnok vérségi szervezete és az attól el nem választható vérboszú.
Ha két kún nemesnek van pöre egymással vérontás miatt, abba a nádor nem avatkozhatik, hanem egyedül a vádolt fél törzsének birája itél. Ha pedig a perlekedő felek egyike a király elé vinné a pört, akkor a király személyesen itél fölötte az illető kún birónak jelenlétében. Ha egy kún nemes, tartva a halálos itélettől, a királyhoz menekül: ez által megmenti életét. Számüzni kell azonban az országból és mindaddig külföldön kell maradnia, mig ki nem engesztelte azokat, kiket megsértett. Ha pedig az ilyen elitéltért azonnal közben járnak a királynál a kún urak és nemesek, a számüzetést is elengedik neki és csak arra kötelezik, hogy vagyonából a megsértetteknek adjon kárpótlást. A kún tehát birósági tekintetben egészen alá van vetve a magyar törvényeknek, és még a vérboszú elől is megmenti a bünöst a királyi felség által nyujtott asylum.
Sem a király, sem az urak és nemesek nem fogadják be a kúnok szolgáit. A király még arra is kötelezi magát, hogy, ha netán valami földet elvett tőlük, azt visszaadja.
A kúnok nemesi szabadsága abban is érvényesül, hogy épen úgy, mint a magyar nemesek, fel vannak mentve a király és az urak erőszakos megszállásának terhe alól: úgy magok, mint népeik. Épen igy nemesi joggal birják továbbra is a királyoktól nekik eddig adományozott birtokokat.
Bár e pontok közűl sok tekintettel volt a kúnok ősi szokásaira és vad erkölcsére, még sem akadályozhatták meg, hogy miattok már 1280-ban fel ne lázadjon az egész kúnság. Csak ezen lázadás leverése után kezdődött meg a kúnok beolvadása a magyarságba, nyelvben és vallásban, vérben és erkölcsben, úgy a mint e törvény hozói óhajtották. Egész Nagy-Lajos, sőt Mátyás koráig kimutathatók köztük a pogányság nyomai. De politikai és katonai tekintetben a kún megbizható és hű tagja lett a magyar nemzetnek. III. Endre alatt és az interregnumnak még zivatarosabb korában mindig a nemességgel együtt találhatók az ország egységeért küzdők táborában.
*
Az egész országot felölelő törvényhozás mellett szükséges volt az egyes vidékek külön jogainak, kiváltságainak szabályozása. A megye, mint nemesek összesége, tulajdonkép ezen időben nyeri szervezetét. Néhol a helyi gazdasági és társadalmi viszonyok tették ajánlatossá a külön szervezkedést. Ez mindenütt a király felsősége alatt, az ország törvényeinek tiszteletben tartásával megy végbe, de természetesen úgy, hogy a helyi érdekek az általánosak mellett érvényesülhessenek.
1273-ban, Csák Máté bán korában állitják össze Szlavónia nemeseinek és várjobbágyainak jogait, kiváltságait és szabályozzák a reájok nehezedő terheket. Már az elnevezések is mutatják, hogy itt mindig a magyar királyságnak egy integrans részéről van szó, nem pedig valami külön nemzetü és jogu tartományról. Annyiban is megfelel e bánság külön szervezkedése az általános magyar felfogásnak, hogy a bán nem valami új jogokat ad, hanem csak a régieket erősiti meg.9
Első sorban a biróság ügyeit szabályozzák. Senki sem veheti tanunak tulajdon poroszlóját, rokonát, szolgáját vagy papját. A bánnak vagy birájának törvényszéke előtt mindenki első idézésre tartozik megjelenni, különben negyven dénárt fizet. Ha az első idézésre megjelent, a legfontosabb ügyekben: a birtokról, rablás, erőszakoskodás, gyilkosság vagy hűtlenségről szólókban hét terminuson át halaszthatja az itélet hozatalát. Ha nyolczadszor sem jelenik meg törvényes ok nélkül, a biró a vádlót behelyezi a vádlottnak birtokába. Pénzbeli ügyekben már második idézésre el kell dőlni a pernek, különben a makacsnak birtokán behajtják a követelést. Az előkelő ember, ha nem mutatkozik nyiltan ellenszegülőnek, vagyona és élete védelmében a biróság részéről a legnagyobb előzékenységben részesül.
Viszont a biróság eszköze: a poroszló, és a birtokállapot biztositója: a hiteles oklevél, szintén nagy jogvédelemben részesülnek. Ki a poroszlónak ellenáll, vagy azt mondja, hogy hamis, egy márkát fizet. Ki őt, vagy a káptalan hiteles emberét megveri, 10 márkában marasztaltatik el.
Ha valaki másnak felségsértést vagy hamis pénzverést vet a szemére és nem birja bebizonyitani, azon büntetés alá esik, melylyel ily esetekben a bünöst sujtják. Ki nyilvános erőszakoskodással vádol és ezt be nem bizonyithatja, fél vérdijat, 60 pensát fizet. Egyáltalában roppant erős birságokkal sujtották a hamis, vagyis a be nem bizonyitható vádat, mi az uralkodó osztály érdekének mindig megfelel. Viszont a biró nem feledkezik meg a maga érdekéről: ritkán marad el a czikkelyekből az őt megillető dij meghatározása.
Senki se lakoljon másnak büneért: sem az apa már önálló fiáért, sem a testvér a testvérért, ha már megosztoztak. Úgy látszik, e törvény tekintettel van a délszláv törzsek házközösségére. A nemzetségi szervezetnek felel meg az is, hogy, ha valaki örökös nélkül hal meg, birtoka a rokonságra száll. E pontban is egy uton halad a szlavóniai jog a magyarral.
Katonai kötelesség dolgában a szlavóniai nemesre nagyobb teher hárul, mint a magyarra. Mert nemcsak védő háboruban kötelesek valamennyien részt venni, hanem minden esetben, ha a király személyesen vezeti a sereget. Az aranybulla által szabályozott nagy különbség védő és támadó háború közt itt nem található, minek Szlavóniának helyzete, mint végvidéké, adja meg a magyarázatát. A viszonyok annyiban is különböznek a magyaroktól, hogy a nemesek átlag szegényebbek és ennek következtében az urak hatalma inkább lép előtérbe. Minden nemes háború esetén tetszése szerint csatlakozhatik valamely báróhoz. (16.)
A katonai kötelességen kivül különösen a bánnak és az adószedőknek tartozó szállást és élelmezést szabályozta e kiváltság. A bán ne szálljon meg sehová, ha őt az ország ügye és a törvény nem hivják.
„Ha valaki a menyétadónak, a hét dénár adójának, a katonai birságnak, vagy az általános adónak fizetésében makacsnak és ellenszegülőnek mutatkoznék, a zágrábi vagy a kőrösi ispán menjen ellene végrehajtásra egy birótársával, a zágrábi vagy a csázmai káptalan bizonyságával, hogy többet ne követelhessen, mint a mennyi jár.” Hanem a szállás költségeit ilyenkor a makacskodó fizeti.
Az adószedés valami hadjárat-féle volt. „A menyétadó szedője csak 12 emberrel, 14 lóval járjon, ne többel. Ennek kijár egy tyuk, egy lud, egy negyed akó bor, 12 köböl abrak és nem több.” A hét dénár adójának szedése csak félannyi kisérettel jár s félannyit követelhet tartására. A nemesek és várjobbágyok földjein lakók nem is tartoznak az ellátáshoz járúlni, csak jobbágyaik. Itt a jobbágy szó már későbbi értelmében van felhasználva.
Mindezen ügyekben a zágrábi vagy kőrösi ispánnal együtt az országtól megválasztott nemesek és várjobbágyok fognak törvényt látni. A szlavón nemesség tehát ép úgy szerez jogot a végrehajtó hatalomban való részvételre, mint a megyei rendek.
Fenmaradt még a tengermellék egy kis kerületének, a vinodolinak statutuma 1280-ból.10 „László Magyarország igen dicső királyának idejében” kelt, még pedig horvát nyelven. Itt is a „régi jó szokásokat” állitják össze világiak és papok, a vidék urainak, a Frangepánoknak, kik közt Lénárd volt akkor a kenézök.11
A szegény emberek először a püspökkel szemben védekeznek. Meghatározzák, hogy templomszentelésekor nem jár neki több, mint negyven velenczei soldo, egy ebéd és egy vacsora. A papoktól és egyházaktól sem követelhet többet, mint a mennyit a világi védurak meghatároztak. A kerületben csak a papoknak parancsol és csak azok kötelesek őt megvendégelni, ha eljő, egy ebéddel és egy vacsorával. Ne is jöjjön többel, mint 7–8 lóval. A kenéznek, ha eljő, meg kell fizetnie saját élelmezését.
A kenéz jövedelmei a birságokból állanak. Ezek a legtöbb bünre nézve meglehetős magasra vannak szabva. Az ő engedelme nélkül paraszt gazda nem költözhetik el, és nem telepedhetik meg. Az egész statutumon nagyon meglátszik a várszervezet erőssége és a nemességi kapcsolat szorossága. A kenéz embere nélkül a község nem tanácskozhatik.
„Ha valaki az alkenézt, vagy a kenéz úr házbeliei vagy szolgái és népei közül valamelyiket megölné, és tovább állana, ily esetben a kenéz a birságot vegye fele részben a gonosztevőnek nemzetségén; mert a nemzetség csak felerészben köteles, valamint a gonosztevő is felerészben.” (29). „Ha valaki egy kmétet (paraszt gazdát) vagy annak nemzetségéből valót megöl, és őt elfogni nem lehetne, rokonai 100 fontban marasztaltassanak el, és azon vár községe részére, hol a gyilkosság történt, két librában. A 100 font fele a megölt gyermekeinek jut, ha vannak, a másik fele a rokonoknak.” (31.)
A női becsület igen erős védelemben részesül. „Ha férfi rossz szándékkal asszonynak fejéről annak fejdiszét vagy fejkendőjét lerántaná, s azt három jó férfival vagy nővel be lehet bizonyitani, 50 librát – fél vérdij – fizet.12 Ebből 48 a sértetté, 2 a kenézé. Ha asszony követi el ezt a sérelmet, a törvényszéknek két librát fizet, a sértettnek is két librát. (27.) Érdekes ezzel összehasonlitani azt a czikket, mely az erőszaktétel elkövetése büntetését szabályozza. Ilyen esetben sem kap többet a sértett 50 libránál, csakhogy a kenéz is kap ugyanannyit.
Meglehetős szabadon járnak el a papokkal szemben. A pap ép úgy köteles őrt állani a városban, mint más ember. (15.) Minden pap, kinek temploma van, köteles naponkint misét tartani és az isteni szolgálatot elvégezni. Ha ezt elégséges ok nélkül elmulasztja, egy ökröt fizet, felét a kenéznek, felét a községnek. (58.)
Arra is van eset, hogy a helyi szokás halálos bünnek itél és halálos büntetéssel sújt olyan esetben, milyenre a birodalom törvényhozása rég kimondta, hogy nem is szabad utána járni. „Ha valamely nő bűvösségben találtatnék, és hiteles tanúság által ez rajta bebizonyittatnék, első elmarasztalásban a kenéznek száz fonttal tartozik, vagy ha nem volna miből fizetnie, égettessék el. Azontúl, ha azt ismét elkövetné, a kenéz büntesse őt saját akarata szerint. Szintúgy legyen, ha valamely férfi találtatnék ilyen gonosz tettben (59.)” A boszorkánypereket, melyeket Kálmán kiküszöbölt a magyar criminalis codexből, a vidék babonája és a földesurak kapzsisága helyezték ismét oda vissza.
Természetes, hogy abban a mértékben, a mint a központi hatalom elernyedt, mindjobban beállott annak a szüksége, hogy az egyes vidékek saját helyi viszonyaik szerint rendezzék ügyeiket. De az ország egysége mégis oly szilárdan állott, hogy mindezek a municipális szabályzatok inkább urbariumok jelentőségével birtak, mintsem azzal, hogy politikailag önálló jogú, autonom területeket teremtettek volna meg. Semmi nyoma sincs annak, hogy azok, a kik tényleg megbontották a birodalom egységét: a hatalmaskodó nagy urak, birtokukon külön törvény szerint jártak volna el. Ők csak személyükre nézve vonták ki magukat az országos törvény kényszeritő hatalma alól, ha lehetett, de annak elvi és általános érvényét nem támadták meg.