Előszó.

Szövetség a korona és a nemzet közt. Az átalakulás kezdete. Az átalakulás érdekében folytatott küzdelem jellemzése

Az Akadémia alapítása és a Vaskapu szabályozása.
Rajzolta Goró Lajos.

A FERGETEG, mely Francziaországban az ancien régime-t elsöpri s mely végig vonul egész Európán, a magyar

alkotmány ősi épületében nem tesz kárt. A korona és az arisztokraczia összehúzódnak az ódon tető alatt s alig vonul el a vihar, közös igyekezettel látnak hozzá a századok viszontagságait kiállt falak megerősítéséhez.

A nemesség, az alkotmány sánczai mögött kiváltságait szabadon élvezvén, teljes biztosságban érzi magát. Kiváltságait annál kevésbé hajlandó megosztani másokkal, mert megrögzött balvéleményét, hogy t. i. politikai befolyása privilégiumainak köszönhető; nem képes leküzdeni.

A korona szintén hatalmának megóvása végett vonul meg annak az alkotmánynak a falai közt, mely az erőket, a helyett hogy összeforrasztaná, szétforgácsolja. A mint Francziaországban – Taine szerint – a központi hatalom százötven éven át szétválasztotta az embereket, hogy uralkodni tudjon felettük: a társadalom széttagoltsága képezi nálunk is a korlátlan fejedelmi hatalom kútforrását. A nemzet erejét megbontó hűbéri szerkezet csaknem teljesen megsemmisíti az emlitett hatalom ellensúlyozására szolgáló alkotmány-garantiák hatását.

Az érdekközösség szülte szövetség az alkotmány két tényezője közt annál szorosabbá, annál bensőbbé válik, mennél nagyobb veszélyben forog a rájuk nézve kedvezőnek vélt status quo. Ferencz trónraléptekor szentül igéri, hogy élte legfőbb feladatának tekinti a magyar alkotmány fenntartását s igéretét mindannyiszor megújitja, valahányszor a közös ellenség legyőzésére újabb és újabb áldozatot kíván a nemzettől. Midőn az 1808-ki országgyűlést berekeszti, áradazó szavakban hirdeti a közte és a nemzet közt fennálló frigy fölbonthatatlanságát. „Meglátja – úgymond – egész Európa, hogy a király és a nemzet egyetért abban, hogy régi alkotmányukat utolsó csepp vérükig megvédelmezzék. Egyek voltunk, egyek vagyunk, egyek maradunk halálunk órájáig. Ez a ti királytoknak, ez a ti atyátoknak érzelme, ki titeket mint fiait gyöngéden szeret és örökre szeretni fog.”

Igaz, hogy a béke helyreálltával bekövetkezett események nem bizonyítnak a mellett, hogy a fejedelem adott szavát megtartotta; de az alkotmányon ejtett legnagyobb sérelem, hogy t. i. az országgyűlést tizenhárom évig nem hívják össze, nem az alkotmány megsemmisítésére irányuló törekvésnek, hanem annak a politikának a kifolyása, mely Ausztria tekintélyét a külhatalmakkal szemben az abszolut belső nyugalom demonstrálásával vélte fenntarthatni.

A régi alkotmányhoz való merev ragaszkodás társadalmi téren is előidézi a stagnatiót s még ha az országgyűlés hajlandóságot mutat is közművelődési s közgazdasági reformok kezdeményezésére, lehetetlen föltételhez köti azt. Az 1802-iki országgyűlés például deputatiót küld ki annak a képtelen problemának a megoldása végett, mi módon lehetne útak és csatornák épitésére alapot teremteni a nélkül, hogy a nemesség adómentessége csorbát szenvedne s hogy a nép vállára újabb terheket raknának.

Hogy a hűbéri szerkezet és a haladás eszméje egymást kizárják s hogy a nemzetnek, ha haladni akar, a nagy czél elérése végett összes erejét konczentrálnia kell, – ez az igazság csak lassan tör magának útat a magyar társadalomban. De abban a perczben, a mint egy hatalmas szellem, a százados előitéletekkel szembeszállva, a nagy igazságot fülébe kiáltja a nemzetnek s a mint visszhangot kelt az a legjobbak kicsiny, de a nemzet géniusza által megihletett lelkében: kezdetét veszi demokratikus alapon az új állam megalapításának óriási munkája.

Abban az arányban, a mint amaz igazság ereje mind nagyobb és nagyobb hóditást tesz, halad a munka előre, de emelkedik egyszersmind magasabbra a válaszfal a korona és nemzet közt.

A korona hű marad régi felfogásához, a nemzet ellenben megváltoztatja irányát, s így utaik elválnak egymástól.

A kormány, midőn a központi hatalmat fenyegető demokratikus irányt az ősi alkotmány konzerválásával ellensúlyozni törekszik, annál ferdébb helyzetbe jut mert az alkotmány védelmezése közben csakis a korona érdekeit tartván szem előtt, nemcsak hogy minden reformnak ellenszegűl, mely a király jogkörének rovására a nemzet politikai erejét növelné, hanem egyszersmind súlyos sérelmeket követ el az alkotmányon s meghamisítja annak szellemét.

A kormánynak ez a magatartása kettős terhet ró a haladni vágyó nemzetre.

Guizot 1820-ban a francziák munkáját a zsidókéhoz hasonlítja. Mikor a zsidók Judás Makkabaeus vezérlete alatt Jeruzsálembe visszaérkeztek, a falak le voltak döntve, a házak hamuvá égve, minden felforgatva és lerontva. Újjá kellett építni mindent s a kapu előtt volt az ellenség. Ugyanegy időben újra kellett teremteni és védelmezni a várost, s a nép a háború és béke fáradalmait egyszerre szenvedte, hol a vakoló kanalat a karddal; hol a harczot a munkával cserélvén fel.

Hasonló feladat vár a magyar nemzetre, midőn egyrészről jogait kell védelmeznie az abszolut hatalommal szemben, másrészről folytatnia kell az államépítés, az egységes nemzetté alakulás megkezdett munkáját.

Ennek a lélekemelő munkának és küzdelemnek adjuk az alábbiakban történetét egész odáig, mig a nemzeti állam hatalmas falaira a tetőt felhúzzák.

Zárókép.
Rajzolta Cserna Károly.