KIADÓI ELŐSZÓ.

Ide s tova három lustrum is elmult azóta, hogy a hazai történettudomány lelkes ápolója, Ipolyi Arnold, akkor beszterczebányai s később nagyváradi püspök, mint a Magyar Történelmi Társulat elnöke, gyakran maga vezette a társulat választmányi üléseit.

Ily alkalmakkor többször emlité előtte e sorok irója, hogy mennyire óhajtandó s mennyire szükségesnek látná, ha a Magyar Nemzet Története a franczia Lacroix-féle kiadásokhoz hasonló előkelő alak- s modorban látna napvilágot. Minden korszak az avval behatóan foglalkozó történetíró által feldolgozva és a régmult idők felelevenítve s magyarázva kiváló művészeink ecsetje és az egykorú emlékek képeinek és rajzainak sokasága által. A nagymérvű anyagi befektetéseket az ország egyházfejedelmeinek és főurainak hathatós támogatása mellett a Magyar Tudományos Akadémia útján vélte előteremthetőnek. A lánglelkű egyháznagy ez eszmét teljesen helyeselte és megvalósitását komolyan tervezte.

Azonban a kérlelhetlen halál már 1886-ban kiragadta számos barátja és tisztelője köréből és igy mit sem tehetett ily nagyszabású mű kiadásának megvalósítására.

E sorok irója mindamellett hiven megőrizte a hazafias eszmét s midőn nemzetünk fennállásának ezredéve közeledett, elérkezettnek vélte az időt, hogy, bizva az ország széles rétegeinek a magyar történeti irodalom iránti meleg érdeklődésében s áldozatkészségében és birva a vezetése alatt álló „Athenaeum” irodalmi és nyomdai részvény-társulat támogató bizalmát, a százezreket igénylő vállalat megvalósitásához hozzálásson, anélkül, hogy más istápolásra számithatott volna, mint a mit a művelt magyar olvasó közönség könyvvásárlása biztosit.

A tizkötetes nagy történeti mű sikerének előföltétele mindenesetre a szerkesztő személyisége volt s midőn ezen nehéz feladatot Szilágyi Sándor, a magyar történetirók nestora volt szives elvállalni, a kiadó nyugodt lehetett, hogy oly mű fog a közönség kezébe kerülni, mely egyaránt meg fog felelni a legfokozottabb tudományos igényeknek épugy, mint a történelmi pártatlanság szempontjainak. Azon általános rokonszenv és barátság, melynek Szilágyi Sándor történetiróink körében osztályosa, lehetővé tette, hogy az egyes kötetek és korszakok megirását kiváló szakirónk: Acsády Ignácz, Angyal Dávid, Ballagi Géza, Beksics Gusztáv, Dézsi Lajos, Fraknói Vilmos, Fröhlich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Marczali Henrik, Márki Sándor, Nagy Géza, Pór Antal és Schönherr Gyula vállalták el, a kiknek díszes sorát Vaszary Kolos bibornok-herczegprimás nyitja meg és koszorús költőnk Jókai Mór zárja be.

Százakra megy a művet ékesitő külön képek és mellékletek száma és sok ezer rajz dísziti s magyarázza a szöveget, melyek Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Dudits Andor, Eisenhut Ferencz, Feszty Árpád, Kriesch Aladár, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Neogrády Antal, Spányi Béla, Székely Bertalan, Than Mór, Vágó Pál. Wágner Sándor festői ecsetjének és Ágota Imre, Cserna Károly, Dörre Tivadar, Dussek Ede Adorján, Goró Lajos, Háry Gyula, Heyer G., Huszka József, Jancsó Lajos, Kimnach László, Morelli J., Mühlbeck Károly, Révész Imre, Székely Árpád, Tury Gyula és mások kiváló rajzónjának művészi alkotásai.

A nagy mű befejezése alkalmából csak kedves kötelességet teljesitek, ha az Athenaeum részvény-társulat nevében úgy a szerkesztőnek s az összes tudós iróknak, valamint a közremüködő művészeknek legőszintébb köszönetet mondok.

De mindenek felett hálás köszönetet kell hogy mondjon a kiadótársulat a nagy magyar olvasó közönségnek, mely hazafias érzületével, és megértve azon igazságot, hogy „a történelem a jövőről szóló tan”, lehetővé tette a nagy nemzeti emlékmű közrebocsátását.

Budapest, 1898 október 3.

Emich Gusztáv.