A szegszárdi sarcophag.
Rajzolta Cserna Károly
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Görög kereskedők értesülései az Al-Dunáról. Hekataios. Hesiodos. Pindaros. Aischylos. Rhodosi Apollonius. A Duna bifurcatiója. Herodotos. A Duna és mellékfolyói. A népek. Thukydides. III. Fülöp dunai hadjárata. Nagy Sándor. Skylax Periplusa
A szegszárdi sarcophag.
Rajzolta Cserna Károly
HOGY HAZÁNK FÖLDRAJZI VISZONYAI az ókor müvelt népei előtt elejétől fogva a római uralom végéig nem voltak kellőleg tisztázva, azt bővebben nem kell magyaráznunk; mindazonáltal nem végezünk felesleges munkát, ha mind azt, a mit az ókorban első sorban a görögök, azután a rómaiak hazánk földrajzáról tudtak, összegyüjtjük és mint hazai történetünk egy részét, bemutatjuk az olvasónak.
A görögöket első sorban kereskedelmök hozta az Al-Duna vidékével s ezzel együtt hazánk délkeleti részeivel érintkezésbe és pedig szárazföldi és tengeri uton. A szárazföldi ut az, a mely a Morava völgyét követve délfelé halad és a Balkán nyugati kiágazásain keresztül hatolva, egyrészt a Maricza folyót kisérve Konstantinápoly felé, másrészt pédig a Vardar folyó mentén Saloniki felé törekszik. Ezen ut azonban, mivel számos műveletlen thrák és illyriai törzs területét érintette, melyeknél a kereskedő személyi és vagyonbiztonsága, mint azt Makedonia folytonos fosztogatása mutatja, nem igen részesült kellő oltalomban, a régebbi időben korántsem birt azzal a fontossággal, mely azt természete szerint megillette volna. Ezért a tengeri ut az, melyről az ókori közlekedési viszonyok tekintetbe vételével azt kell feltételezni, hogy a görögöket vezette hazánk határai felé. Tudva van, hogy e nép egyes városai, s ezek között különösen a kis-ázsiai Miletos, már a Krisztus előtti VII. században a fekete tenger (Pontos Euxeinos) partvidéke felé forditották figyelmöket, a hol egyrészt saját gyártmányaikat kellőleg értékesithették, másrészt pedig rájuk nézve igen becses nyersterményeket szerezhettek be. Miletos ezen kereskedelem biztositására a Hellespontos (Dardanellák) partján, a Hypanis (Bug) torkolatánál és a Duna torkolati vidékén több várost alapitott s későbben a gyarmatositást folytatva, a folyó középső torkolati ágával szemben lévő Leuke-t (a kigyók szigetét) foglalta el, továbbá a Tyras (Dnyeszter) limanja mellett Ophiussa (vagy Tyras) városát, Istroshoz délre pedig Tomoit épitette, mely utóbbin, mint tudva van, Ovidius költő számüzetése alatt tartozkodott. Az európai görögök, kik a folyóhoz aránylag mégis közelebb laktak, mint a kis-ázsiaiak, aránylag keveset tudtak az Istros folyóról, de magában Miletosban sem akadunk annak nyomára, hogy valami tüzetesebb ismeretekkel bírtak volna az Istros vidékét illetőleg. Csak Hekataiosnál, ki mint a görög történetírók elseje, periodoV ghV czimű művében, földrajzzal is foglalkozott, találjuk annak nyomát, hogy az ő korában. (520–500 körül Krisztus előtt) az Istrost nem pusztán neve után ismerték, hanem annak partvidékéről is pontosabb adatokkal rendelkeztek.1 Hekataios emliti a krobyzokat, egy thrák törzset, mely a folyóhoz délre lakik és a trizokat, kik szerinte a folyó jobb partján voltak megtelepedve, de ismer egy várost is – vajjon a folyó jobb vagy bal partján, azt nem lehet eldönteni, – melynek neve Orgalema.2
Barbár aranypénz.
A Magyar Nemzeti Múzeum példányáról
Hekataios ezen kevés, de megbizható adataival szemben az európai görögöknél csak költői, tehát csekélyebb értékű vonatkozásokkal találkozunk, melyek arról tanuskodnak, hogy Attika, sőt Boiotia lakossága már hallott a mi nagy folyónkról. Hesiodos, a boiotiai költő az első, a ki általában Dunánkat ismeri, de csak hiréből; szerinte az Istros a Nilussal, Alpheiossal, Eridanossal (Po) stb. együtt Tethysnek és Okeanosnak gyermekei.3
Hesiodos földije, a thebaei eredetü Pindaros, az ötödik század végén már többet hallhatott az Istrosról. Szerinte Herakles az olajfát, melynek ágaival az olympiai verseny nyerteseit ki szokták tüntetni, az Istros árnyékos forrásaitól hozta és pedig akként, hogy a hyperboreusok népének, mely Apollot tisztelte, kilátásba helyezte, hogy az olajág-koszorúk jutalmúl fognak adatni az olympiai győzőknek.4
Más költőnél, a ki Pindaros kortársa volt, Aischylosnál is találkozunk azon felfogással, hogy az Istros a hyperboreusoknál fakad és pedig a Rhipaia hegyekből.5 E hegységet az ó-kori irók sűrűn emlitik; eleinte úgy, mint messze északon levő, csak nevéről ismert hegységet, mely körül vagy melyen, a hyperboreusok, vagy mások szerint a skythák laknak; későbben, midőn a földrajzi ismeretek terjedésével a Dunától északra levő középeurópai hegységekkel, különösen Hercynia hegységével (Schwarzwald) megismerkedtek, az azovi tenger és a sarmata oczeán között képzelték, vagy a Kaukázussal, sőt az Alpesekkel azonosították. Látni való, hogy Aischylos sem tudott többet a Duna vidékéről, mint Pindaros. Ugyanazt mondhatjuk annak fiatalabb kortársáról, Sophoklesről, mert ez az Istrost, a távoli keleten lévő Phasissal együtt, mint nagy folyót emliti.6
A folyó eredetére vonatkozó, most fejtegetett téves felfogás, melyet a költők mintegy szentesitettek, megmaradt még azon időben is, a mikor arra nézve pontos és biztos adatok állottak az írók rendelkezésére. Igy áll a dolog a rhodosi Apolloniusnál, a ki a harmadik században Krisztus előtt, mint a híres alexandriai könyvtár gondozója, „Argonautika” czimű eposában határozottan a régi költők álláspontjára helyezkedve szól az Istrosról. Szerinte az argonauták Aeából, illetőleg Kolchisból hazatérve Thessaliába, a Fekete-tengerbe ömlő Istroshoz érnek, mely a költő leirása szerint az Okeanosnak legmagasabb szarva, széles, mély és teherhajók szállítására alkalmas; forrásai pedig a Boreas (északi szél) fuvalmán túl vannak, a Rhipaia hegyekben.7 A költő tehát tudja, hogy az Istroson, ép ugy mint a Niluson, nagy hajók járhatnak, a mi arra mutat, hogy sokkal pontosabban ismeri a folyót, mint az V. századbeli költők. De ő még ennél is tovább megy, a midőn azt állítja, hogy a folyó, a midőn Thrákia és Skythia határához jut, kétfelé oszlik, az egyik ága a Fekete-tengerbe ömlik, a másik pedig az Adriába.8 Természetes, hogy Apollonios ezt a sajátságos felfogást az Istros kétfelé szakadásáról, nem találta fel maga, hanem régebbi iróból merítette és pedig Timagetosnak a kikötőkről irt művéből, melyről csak annyit tudunk, hogy az Argonautika előtt, tehát okvetlenül a harmadik században készült.
A Vaskapu az Al-Dunán.
Taylor rajza után
E munka töredékes adataiból látjuk, hogy a bifurcatióra vonatkozó téves felfogás Apollonios előtt legalább kétszáz évvel ismeretes volt a görögöknél, hogy a hatodik század közepén már tudtak az Istros középfolyásáról, a Vaskapun felül. Minden tévedés daczára van azokban a tudósításokban legalább egy mákszemnyi igazság. Görögország folyóinak egy része csakugyan olyan természetű, hogy a bifurcatio elfogadására igen könnyen juthattak a görögök: ama folyók egy része föld alatt teszi meg útját, ép úgy, mint a Karst folyói s az ilyen földalatti folyó útját pontosan követni s megállapítani, hogy a Katavothrában eltünt viz hol jut ki a földalatti barlangjából, vagy megfordítva, egy ilyen földből előtörő folyóról meghatározni, hogy tulajdonképen hol hagyta el a napvilágot, – ez ama régi időben nem tartozott a görög tudományos kutatás körébe. Igen könnyen összetéveszthették az egymáshoz tartozó, illetőleg egymással össze nem függő vizfolyásokát és feltehették azt, hogy külömböző helyen felbuggyanó folyók tulajdonképen egy közös mederből valók s épen úgy képzelhették azt is, hogy a föld szinén is egy folyó két nagy ágra szakad és két külömböző tengerbe ömlik.
Herodotos az első görög író, kinek adatai kiváló figyelmünkre érdemesek. Az ő leirása messzire tulhaladja mindazt, a mit eddig a görög irók nyomán az Istrosról és vidékéről közölhettünk; az író gonddal összegyűjtött mindent, a mit azon időben a folyóról tudtak, és pedig azzal a világos szándékkal, hogy az eddig elterjedt hézagos és helytelen adatokat kipótolja és esetleg helyreigazítsa.
Herodotos leírása szerint az Istros olyan folyással bir Europában, mint a Nilus Libyában; mindkét folyó nyugaton ered és az Istros párhuzamosan a Nilussal kelet felé folyik. Forrásai a kelták földjén vannak, Pyrene városánál, ama kelták pedig a heraklesi oszlopokon túl vannak nyugat felé és határosak a kynesioi nevü néppel, mely Európa nyugati szélén van megtelepedve. Innen folyik tehát az Istros Európa közepén a Pontos Euxeinosig, a hol a miletosiaknak Istria nevü gyarmata van. Miután emberektől lakott területen folyik végig, sokan ismerik is, a mit a Nilusról nem lehet mondani. A torkolata pedig, mely ötágu, a Nilus torkolatával szemben fekszik észak felé, a mennyiben ez utóbbi a hegyes Kilikiával van átellenben, innen pedig egy jó gyalogos öt nap alatt végezheti az utat észak felé Sinope városáig, mely a Pontos Euxeinos déli partján fekszik az Istros torkolatával szemben.9 Az Istros az összes ismert folyók között a legnagyobb és télen-nyáron mindig egyforma; a Skythia nyugati részén folyó folyamok között első és legnagyobb is azért, mert több folyó ömlik bele és pedig skytha földön öt: a Pyretos, melyet a skythák Poratának neveznek, Tiarantos, azután az Araros, a Naparis és Ordessos. A Haimos hegységről pedig más három folyó, észak felé haladván, egyesül vele: az Atlas, az Auras és a Tibisis; Thrákián, illetőleg a thrák krobyzok földjén keresztül folyik az Athrys, a Noes és az Artanes; a paionok földjéről s a Rhodope hegységről a Skios folyó torkollik az Istrosba; az illyrek földjén keresztül pedig az Angros folyó északi irányba veszi utját s a triballok síkságát érintve ömlik a Brongosba, a Brongos pedig az Istrosba. Azon felül pedig az ombrikosok földjéről a Karpis folyó és az Alpis észak felé folynak és így egyesülnek azzal. Ekként egész Európán keresztül folyva, a skytha földet oldalt érinti.
Herodotos mellszobra.
A nápolyi múzeumban.
Felirata: HRWDOTOS
A terület őslakosai felől, melyen e nagy folyam keresztül folyik, szintén tőle kapjuk az első elfogadható tudósitásokat. Szerinte az Istroson tul felfelé Skythia határán először az agathyrsok laknak, azután a neurok, továbbá az androphagok és végre a melanchlainok. Ezen nyugoti része Skythiának a tengertől a melanchlainokig húsz napi ut, minden napra 200 stadiumot számitva, összesen tehát 4000 stadium ama határnak hossza,10 a mi a mi számitásunk szerint 100 földrajzi mérföldet, vagy 750 kmt tesz ki. Ezzel azt kell kapcsolatba hozni, a mit az iró az Istros skytha eredetü mellékfolyóiról mond; a legnyugotibb az Ordessus, melyet az Ardzsissal azonositottak, s ennélfogva Skythia határ át az agathyrsok felé e folyón túl kell keresnünk, ugy hogy tulajdonképen a folyó torkolatától felfélé menve találnók ezt a négy néptörzset, melyről az imént megemlékeztünk. Az iró azonban határozottan azt állítja, hogy a tengertől felfelé menve, 4000 stadium távolságban laknak a melanchlainok, s így nyilvánvaló, hogy nem a határvonalat jelöli meg az iró ezen hosszaságban, hanem a nevezett nép lakhelyének távolságát a tengertől. Az agathyrseket ennélfogva nem szabad a tenger mellett keresnünk, hanem az Ordessoson tul. Miután pedig e néptörzs területéről jön a Maris, az a kérdés volna megfejtendő, hogy a Tisza vagy a Maros mellékét kell-e az agathyrsek földje alatt érteni. Erre a kérdésre annyiban adhatunk határozott választ, a mennyiben Herodotos Maris alatt, a Tiszát érti, s tény, hogy a Tisza alsó folyását legjobban ismerték az ókorban, az agathyrsek pedig a Tisza mellett, legalább is a Maros torkolatáig laktak, valószínűleg még jóval feljebb, de minden bizonynyal tisztán hazánk területén.
Barbár ezüstpénz.
A Magyar Nemzeti Múzeum példányáról
E négy néptörzs közül minket első sorban az agathyrsek érdekelnek, miután a Maris, e kétségtelenül hazai folyó, az ő területükön ered. E nép ősatyja Herodotosnál Agathyrsos, Herakles és Achidnának fia és testvére Gelonosnak és Skythesnek, kiktől a gelonok és a skythák erednek. A három fiu között Skythes volt a legfiatalabb, de egyszersmind a legerősebb is; a ki tudott atyjának ívével bánni és annak övét a derekára kötni, a miért is ő maradt ura ennek a földnek, melyen az anyja lakott. Az agathyrsekről Herodotos azt mondja, hogy általában a thrák szokásokat követik, de abban eltérnek azoktól, hogy nőközösségben élnek, mi által, mint egymás testvérei, sem irigységgel, sem gyűlölettel nem viseltetnek egymás iránt; külömben igen elpuhult émberek és igen bőven hordanak aranydíszt.11 Az ókornak egyik nevezetes eseményével, Darius perzsa király skytha hadjáratával is kapcsolatba hozza őket az iró, elmondván, hogy a skythák kezdeményezése folytán királyuk tanácskozásra gyűlt össze a szomszéd népek királyaival, és ez alkalommal a skythák arra kérték fel szomszédjaikat, hogy ne engedjék őket elpusztulni. A királyok egy része hajlandó volt a skythák kérelmét teljesíteni és őket a perzsák ellen megvédeni, de a másik rész, és ezek között az agathyrsek királya is, azt hozták elő, hogy a skythák a háborura okot szolgáltattak, a midőn a perzsák földjére törtek, holott ezek nem vétettek nekik semmit, végezzék tehát most magok a dolgaikat a perzsákkal; ha majd ezek a skythák szomszédjait is meg fogják támadni, akkor majd védekeznek ellenök. A hadjárat eredménye meg is felelt ezen önző elhatározásnak; a skythák kénytelenek voltak a perzsák elől visszavonulni és először a melanchlainok földjére menekültek, azután a perzsák üldözését kerülvén, az androphagok, továbbá a neurok földjére, de ide is követték őket a perzsák, ugy hogy végre az agathyrsek területére akartak visszavonulni. Ennek hallatára követeket küldöttek a skythákhoz és megtiltották ezeknek az agathyrs földre való menekülést, sőt ki is vonultak határuk védelmére, minek következtében a skythák másfelé vették utjukat, az agathyrseket pedig a perzsák nem bántották.12
A Maros torkolata.
Háry Gyula rajza után
Az agathyrsek mellett Herodotos még egy más letelepült néptörzsről is tesz emlitést. Tudakozódott ugyanis az iránt, miféle emberek laknak a folyón túl, de azt az értesitést vette, hogy ez a vidék puszta; csak egy törzsről hallott, mely itt le van telepedve, a sigynnekről, kiknek lakhelye nyugat felé egészen a venetek földjéig terjed. A sigynnek méd ruházatban járnak s azt tartják róluk, hogy a médeknek gyarmatosai, Herodotos ezt nem igen tartja lehetségesnek, de megjegyzi, hogy hosszu idő alatt sok mindenféle megtörténhetik, tehát Mediából is jöhettek emberek az Istros mellékére.
Herodotos fiatalabb kortársa, a legelső görög történetiró, Thukydides, kiben már nagy mértékben megvolt a kritikai érzék, igen sok megbecsülhetetlen adatot gyűjthetett volna az Istrosról, ha figyelmét nem kötötték volna le a peloponnesusi háboru eseményei; különösen akkor, a mikor kénytelen volt Athéntől távol maradni és Skapte Hylében tartózkodni, bő alkalma lett volna kutatásait az Al-Dunára kiterjeszteni, amit azonban nem tett. Csak annyit emlit, hogy a Haimos hegység északi lejtőjén több más néppel együtt a geták laktak az Istrosig s idáig terjed Sitalkesnek, a thrák odrysok királyának az uralma.13
Skytha alakok a nikopolisi ezüstkorsón.
Szent-Péterváron, az Ermitage gyűjteményében
Thukydides után a görög irók jó darabig hallgatnak az Istros mellékéről; csak midőn már a görög függetlenség vége felé járt és az ezt fenyegető III. Fülöp makedon király szerepelt, értesülünk ismét egyik-másik tekintetben ama vidékről. Már maga azon körülmény, hogy a király nemcsak sikeresen visszaverte a szomszéd thrákok és illyrek betöréseit, hanem mindkét irányban mint hóditó lépett fel, felkeltette a görögök figyelmét ama népek iránt, melyek a Duna közelében laktak. A király, mint tudva van, a paionokat leigázva, ezeknek területét Makedoniához csatolta és ez által megnyitotta magának az utát a Száva vidéke felé, habár e folyóig nem nyomult előre. Ennél még fontosabb volt a királynak dunai hadjárata. Azon időben ugyanis, midőn Byzantion ostromával foglalkozott (239. Kr. e.), megjelent nála Atheas skytha királytól egy követség, mely arra kérte őt, hogy nyujtson a skytha fejedelemnek segélyt az istrianusok ellen s a segélyért azt igérte Atheas, hogy királyságát Fülöpre fogja hagyni. De miután az istrianusok királya épen ezen időben meghalt, a skythák már nem kivánták Fülöpnek beavatkozását az ő ügyökbe; ez azonban kijelentette, hogy kárpótlást követel azokért a harczi készülődésekért, melyeket Atheas felszólitása következtében tett. Atheas népe szegénységét hozván fel ürügyül és arra hivatkozván, hogy az vitézsége, de nem gazdagsága által válik ki, visszautasitotta Fülöp követelését. Ez félbeszakitván Byzantion ostromát – a mire nem annyira a skythák tagadó válasza, mint inkább az athéneiek megjelenése Byzantion alatt kényszeritette, – Atheas ellen indult, de előre megüzente ennek, hogy nem mint ellensége, hanem mint barátja a skytháknak jön hozzájuk, azon szándékkal, hogy az Istros torkolatánál Heraklesnek szobrot állitson, melyet Byzantion ostromakor fogadalom alatt igért. Atheas ennek hallatára maga vállalkozott arra, hogy Fülöp nevében felállitja a szobrot, s fenyegetőleg kijelentette, hogy ha Fülöp az ő beleegyezése nélkül a skythák földjére nyomul s itt a szobrot felállitja, ő azt annak eltávozása után meg fogja semmisiteni s ennek anyagából nyílhegyeket fog készittetni. Ilyen fényegetőzés után csatára került a dolog, melyben Fülöp ravaszsága által legyőzte a skythákat, kik különben vitézül viselték magukat. Midőn Fülöp e hadjáratból visszatérőben volt, a triballok földjén akart keresztül menni, ezek azonban ezt nem akarták megengedni, hacsak Fülöp a zsákmány egy részét nekik nem adja; a király természetesen vonakodott ebbe beleegyezni, minek következtében a triballok megtámadták a makedon sereget, s magát Fülöpöt megsebesitették, ugy hogy övéi már azt gondolták, hogy meghalt s az ebből eredő zavarban a zsákmány mind oda veszett. Fülöp felgyógyulása után a görög ügyekkel foglalkozván nem jutott hozzá, hogy a triballokon bosszut álljon.
Ekként adja elő Justinus14 a makedon király hadjáratát s ezen tökéletlen előadásból is kitünik, hogy a Krisztus előtti negyedik század második felében a triballok a skythák mellett már a történelemben szerepelnek, s hogy Atheas király, s valószinűleg már elődjei is, a lótenyésztéssel különösen foglalkoztak. Arról azonban, hogy a skythákon és triballokon kivül miféle népek laktak az Al-Duna körül, csak Fülöp fiának, Nagy-Sándornak dunai hadjárata alkalmából értesülünk.
III. Fülöp tetradrachmája.
A Magyar Nemzeti Múzeum példányáról.
Előlapján Jupiter feje látható, hátlapján lovas alak, FILIPPO¡ körirattal
A fiatal király közvetlenül trónra lépte után (335) inditott nagy hadjáratot az északi népek ellen egyrészt, hogy az azoknál mutatkozó ellenszegülést elfojtsa, másrészt azért, hogy őket békességre és engedélmességre szoktassa azon időre, a mikor a perzsa birodalom elleni harczban lesz elfoglalva. Az akkori Makedonia, keleti határát képező Nestos (ma Meszta) folyó mellett észak félé haladva, eljutott a Haimos (Balkán) hegységhez, a melyen a független thrákok utját állották, de legyőzettek s innen a triballok ellen fordult. A triballok akkori királya, Nagy-Sándor szándékáról értesülvén, a nőket és gyermekeket egy dunai szigetre, melynek neve Peuke volt, átvitette, a hova különben Syrmos, családjával együtt, valamint a thrákak egy része is menekült. Nagy-Sándor ezen utjában a Lyginos folyóhoz jutott, mely az Istroshoz három napi utra volt s midőn innen a nagy folyóhoz folytatta utját, a triballok innen, valószinüleg azért, hogy a makedon sereget hátulról megkerülhessék, visszavonultak a Lyginos felé, a hová Nagy-Sándor is követte őket. Az itt kifejlődött ütközetben a makedon taktika könnyen győzedelmeskedett a triballok felett, kik közül az ütközetben háromezren elestek s nehányan elfogattak. A többi az éj közeledtével a Lyginos körül lévő sűrű erdőbe menekült.
Harmadnapra ezen ütközet után Nagy-Sándor eljutott az Istroshoz, ahol a Byzantionból ide rendelt hajókat találta. Ezeket megrakja legénységgel és megtámadja azt a szigetet, melyre a triballok és thrákok menekültek, de siker nélkül; a hajó kevés volt, a rajtuk lévő legénység szintén, s ehez járult még az is, hogy a sziget partja meredek volt, a folyó vize pedig a keskeny mederben sebes folyása által megnehezitette a kikötést a szigeten. E miatt Nagy-Sándor félbe hagyta a sziget ostromát s elhatározta, hogy a folyón tul lakó géták ellen kisérti meg a támadást, annál inkább, mert ezek nagy számmal (több mint 10,000 gyalogos és 4000 lovas) gyültek össze a folyó partján, hogy esetleg a makedonokat az átkelésben meggátolják. Nagy-Sándor maga hajóra szállt, miután a környéken található összes csónakokat, melyek egy-egy darab fából faragvák, összeszedette s ezenkivül a bőröket, melyek alatt katonái sátoroztak, megtömette szénával. Az ekként átkelésre készült seregből körülbelül 4000 gyalogost és 1500 lovast vitt magával és pedig éjszakának idején s oly helyen, hol a sűrű vetés is eltakarta a balpartra szálló makedon csapatokat. Ez a vakmerő átkelés megrémitette a gétákat, de még inkább a makedon sereg felállitása, úgy hogy sietve visszavonultak városukba, mely a folyóhoz egy parasangos (körülbelül 5700 méter) távolságra volt; de városuk védelmére sem mertek vállalkozni; midőn a makedon sereg felvonulását látták, elmenekültek onnan gyermekeikkel és népeikkel s visszavonultak a sivatagba. A géták városát Nagy-Sándor ekként elfoglalta és földig lerombolta, s az egész, itt talált hadizsákmányt Meleagros és Philippos vezérek gondjaira bizta.
Nagy Sándor mellszobra Augustus idejéből.
A párisi Louvre gyüjteményében.
Felirata: ALEXANDROS FILIPPO¡ MAKE
Igy adja elő Nagy-Sándornak dunai hadjáratát Arrianos,15 ki, mint maga emliti, különösen két irót használt fel kutforrásul: Ptolemaiost és Aristobulost; s ezek között az elsőt meg is nevezi. Ptolemaios, Lagos fia, későbben, mint tudva van, Egyiptom királya lett; műve annál inkább hitelre méltó, mert Nagy-Sándor hadjárataiban személyesen részt vett és e szerint ő az első görög iró, a ki az Al-Dunáról nem mások, hanem saját személyes tapasztalata alapján irt és ez adja meg ide tartozó adatainak azt a fontosságot és megbizhatóságot, melyet eddig egy görög irónak sem tulajdonithattunk.
Körülbelől azon időben; midőn Nagy-Sándor hosszas hadjáratai folytak s a király dél felől jutott hazánk határához, nyugat felől is kezdett a görög világ ezzel megismerkedni. A Skylax neve alatt ismert Periplus – körülhajózás, – mely a negyedik század második felében iratott, a magyar-horvát tengermellékről is megemlékezik. Istria, illetőleg az istrosiak után, ugymond, következik a liburnok népe és ennek a területén a tenger mellett a következő városok vannak: Lias, Idassa, Attienites, Dyyrta, Alupsoi, Olsoi, Pedetai, Hemionoi. Ezek a liburnok nők által kormányoztatnak s ezek a nők szabad férfiaknak feleségei, de egybekelnek szolgáikkal is, valamint azokkal is, kik férjeikkel szomszédok. E partvidék előtt vannak azon szigetek, melyeknek neveit szerző ismeri: Istris, mely 310 stadium hosszu, 120 stadium széles, Elektrides, Mentorides. Azután van a Katarbates folyó. A hajózás a liburniai part mellett két napig tart.
Nagy-Sándor aranya.
A Magyar Nemzeti Múzeum példányáról.
Előlapján Pallas feje látható, hátlapján Victoria, ALEXANDROS felirattal
Feltünő, hogy Skylax még nem ismeri Liburniában a keltákat; s ezen annál is inkább megütközhetünk, mivel tudjuk, hogy már Nagy-Sándor korában a fiumei öböl körül laktak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az ókor irói, különösen a földrajzi dolgokban, sokszor egészen hasznavehetetlen dolgokat jegyeztek fel akkor, mikor azokat a valóság már régen megczáfolta; egyáltalában szerettek régi, elavult anyagot is felhasználni. Így tett Skylax is; régebbi iratokat és adatokat használt fel akkor, mikor már ujabbak és megbizhatóbbak állottak rendelkezésére. Ez azonban nem csökkenti adatainak értékét, hanem inkább emeli, mert a negyedik század második felénél legalább egy félszázaddal régebbiek, s e szerint ezek a legrégibb pontos adatok, melyek az ókorból reánk maradtak.