Germania magna térképe Ptolemaeusnál. (LXIX. tábla.)
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Cl. Ptolemaeus műve, a Geographia, astronomiai alapon nyugszik. Hazánkra vonatkozó térképei. A Duna és mellékfolyói. A hegységek. Felső- és Alsó-Pannonia, Dacia határai. A néptörzsek, melyek hazánk területét lakták. Az útvonalak
Claudius Ptolemaeusról tudjuk, hogy körülbelől a második század közepe táján élt Alexandriában, hol az ottani könyvtárban és tudományos intézetben ama kornak minden segédeszközei rendelkezésére állottak. De ő tulajdonképen nem is volt geographus a szó mai értelmében, hanem csillagász és legfontosabb műve a csillagászatra vonatkozó almagest. Földrajzi műve, mely bennünket első sorban érdekel, geographia czímet visel és Marinus műve alapján készült, de teljesen astronomiai alapon. Már Eratosthenes (a III. században Krisztus előtt) alkalmazta a földrajzban a szélességi és hosszusági fokokat, de csak a fontosabb helyek meghatározásánál, tehát tulajdonképen rendszer nélkül és Marinus is, úgylátszik, ezt az eljárást követte, melynek jogosultságát azon kor tudományos viszonyai igazolták; hiszen a szélességi és hosszusági fokok meghatározása csak igen kevés helyre nézve történt meg tényleg, és ahol meg is történt, ott sem volt meg a kellő pontosság. Ptolemaeus ebben következetes akart lenni és földrajzában, vagy helyesebben mondva térképein, következetesen alkalmazta a hosszusági és szélességi fokokat, tehát térképein hálózatot alkalmazott, a mint azt most szokták tenni. A fokokra nézve Ptolemaeus is beismeri, hogy csak kevés helyre nézve birja a pontos szélességi és hosszasági meghatározást, de a hiányzó adatokat akként egészítette ki, hogy a római mérföldekben vagy stadiumokban kitett távolságot az egyes helyek között átváltoztatta, illetőleg átszámitotta fokokra.
Hazánkra Ptolemaeusnál a következő térképek vonatkoznak: 1. Európa térképéből a 4-ik, mely Germania Magnát foglalja magában, miután ennek déli része a Dunáig terjedt; 2. ugyancsak Európa térképéből az ötödik tábla, mely Pannonia Superiort adja folytatólag, 3. Pannonia Inferior, mely ugyanazon térképhez tartozik; 4. Európa térképéből a 9-ik lap, mely a metanasta iazygok területét foglalja magába; 5. az ugyanazon térképre tartozó Dacia; 6. az Európa 8-ik térképére tartozó Sarmatia Europaea, a mennyiben déli határa az iazygok földjével és Daciával érintkezik.
A Duna forrásait Ptolemaeus délnyugati Germaniában helyezi el, igen közel a Rajna forrásaihoz. Folyása eleinte keleti, de nem egészen egyenes irányban, a mennyiben több kanyarulata van; az első egy északról jövő folyó torkolatánál, a második az Ainos (Inn) torkolatánál, a hol délkeletnek fordul, a 36. foknál ismét egy névtelen folyó szakad bele és innen a 39. fokon túl kelet-északkelet felé halad, s azután következik két nagy kanyarulata, az első Brigetio körül hajlik erősen észak felé, a másik a Karpisnál éri el a 48. szélességi fokot. Innen hirtelen délnek fordul egy kis keleti elhajlással, Cornacumon túl ismét három nagy kanyarulata van Egetáig; ezen túl keleti, majd északkeleti irányt követ Axiopolisig, a hol ismét északnak fordul, de úgy, hogy Dinogetiánál erősen nyugatnak tér el, végre északkelet és kelet felé folyván, ömlik a tengerbe. Pannonia területén megnevezi az Arabont, a Savariast, a Darost, a Savust. Az Arabon nyilván a Rába folyó, melyből azonban nem ismer többet, mint a torkolatát s ezt is hibásan Brigetio mellett keresi, a mai Ó-Szőny táján. A Savarias és a Daros Ketion hegységben fakad és Karrhodunumnál egyesül, vagyis mint az iró mondja, válik el egymástól; ezek között a Savarias az északi, a Daros a déli ágat képezi, s miután a Daros nyilván a Dráva, a Savarias sem lehet más, mint a Mura. Nagyon feltűnő, hogy e folyó neve csaknem azonos Savaria (Szombathely) nevével: mert rendesen úgy szokott lenni, hogy oly városok, melyek valamely folyóval közös nevet viselnek, e folyó partján állottak s ezért azt lehetne gondolni, hogy a Savarias a Gyöngyös folyó, mely Szombathely mellett folyik és ez nagyon is valószinü; az iró azonban tévedésből a Savarias nevét a Murára alkalmazta. Az egyesült folyó torkolatát épen Teutoburgiumnál keresi az iró, mely helység a mai Dályának felel meg s ebben körülbelül igaza van, mert a Dráva torkolata elég közel esik Dályához. A Száváról nem említi Ptolemaeus, honnan ered, de nagyon valószinü, hogy a Cetium hegység alsó végén képzelte annak forrásait; torkolata Taurunum (Zimony) mellett van, a mi egészen helyes. Dacia területén megnevezi a Tibiscust, a Rhabont, az Alutat, a Hierasost és mint határfolyót, északkelet felé a Tyrast. A Tibiscusról azt mondja Ptolemaeus, hogy kelet felé kanyarodik és a Karpates hegy alatt szűnik meg, azaz a nevezett hegységben fakad és pedig közel Dacia északi határához, eleinte nyugatnak, azután dél felé folyik; ez nyilván a Tisza, habár, mint feljebb láttuk, Plinius ezt Pathissusnak nevezi; a Temes már csak azért sem lehet, mert ennek neve is előfordul Ptolemaeusnál Tibiscum városa nevében, ez pedig csak a hasonnevű folyó mellett kereshető, a mai Zsuppa helyén, Karánsebes közelében. A Tibiscus torkolata Ptolemaeus szerint épen Tricorniummal szemben van, a mi nem felel meg a valóságnak, mert a Tisza torkolata feljebb van, Zalánkeménynyel szemben, Titel mellett s ezenkivül az a hiba is mutatkozik ezen meghatározásban, hogy itt is a Tisza a Temessel van összetévesztve; mert, mint tudva van, a Temes egyesül a Dunával Singidunumon alól, nem pedig a Tisza. Hozzávehetjük még azt is, hogy a Tibiscus Ptolemaeus szerint Dacia nyugoti határa az iazygok felé, határfolyónak pedig csak úgy mondhatta, ha északról jövőnek képzelte, a mi ismét a Tiszára és nem a Temesre illik. Végre pedig e zűrzavart tetézi az iró azzal, hogy a feljebb emlitett Tibiscum városán kivül ehhez keletre legalább 80 km. távolságban egy Tibiscum nevű várost is ismer, mely létezését nyilván csak egy elkopott B betűnek köszönheti, melyet az iró vagy talán már Marinus R-nek nézett. A következő daciai folyó a Rhabon, mely a legnagyobb valószinűséggel tévedésből került Daciába; az iró nyilván azt a folyót akarta megnevezni, melynek torkolata körül a Dunának egyik nagy kanyarulata van, és pedig azon kanyarulat, mely a Ciabrus folyó torkolatán felől van; az a Cserna lehet, mely Orsova mellett ömlik a Dunába. De tekintettel arra, hogy az általa Rhabonnak nevezett folyó Ratiaria, azaz Arcer-Palankával szemben szögellik az Istrosba, azt kell következtetni, hogy habár e helységgel szemben nem létezik emlitésre méltó folyó, hanem csak azon alól a Zsil, ez esetleg a Rhabonnal azonositható; az iró tehát, úgy látszik, a kanyarulat dolgában téved. Ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy a Zsil régi neve Rhabon volt, habár nem képzelhető, hogy mi uton jutott e név az Al-Dunához. A Rhabon folyó után említi Ptolemaeus az Alutát, mely nevét mai napi megtartotta, de torkolata körül nincsen az a nevezetesebb kanyarodása a Dunának, melyet Ptolemaeus itt is, mint az előző folyónál feltételez. A többi dunai mellékfolyókról, melyek Magyarország határán túl vannak, ezen helyen nem szólunk.
Germania magna térképe Ptolemaeusnál. (LXIX. tábla.)
A nevezett folyók körül emelkedő hegységekről szintén megemlékezik Ptolemaeus, de többnyire annyiban, a mennyiben azok határokul szolgálnak. Egyáltalában, és ezt e helyen különösen ki kell emelni, nincsen helyes fogalma a folyó és hegység közötti viszonyról, legalább nem adja a hegységek irányát akként, hogy valamely folyó irányával egyeznék s legkülönösebb az, hogy a hegységeknek csak a két végét határozza meg, minek következtében azok csak egyenes irányuaknak képzelhetők, vagy csak egy pontot határoz meg: ugy, hogy az irányról képzelete sem lehet az embernek. A Magyarországgal, illetőleg a két Pannoniával összefüggő hegységek között először említi a Ketion hegységet, mely Vindobonánál kezdődik s eleinte egyenes déli irányban terjed, fél foknyi, tehát 250 stadiúm távolságára, azután délnyugatra hajlik egészen Emonáig (Laybach), épen másfél fok hosszában, tehát 750 stadiumra és attól nyugatra emelkedik a Karavankas hegység, anélkül, hogy – az iró szerint – a Ketionnal összefüggene. E szerint a Ketion hegység volna a Kahlenberg a Wiener Walddal, a Semmeringgel és a stájerországi Alpesek nyugati ágai; a Karavankas pedig nem azon hegység, mely mai nap ezen nevet viseli, hanem a Triglav a vele összefüggő karínthiai Alpesekkel. Látni való, hogy az iró a Ketion hegység alatt ugyan egy összefüggő hegységet értett, melynek iránya észak-déli, de ilyen hegység az általa kijelölt helyen nem létezik, habár csakugyan hegységek szegélyezik Felső-Pannonia nyugati szélét. Pannonia déli határán pedig két hegységet ismer: nyugat felé van az Albanon hegység, mely más irónál nem is emlittetik, holott viszont ő nem nevezi meg az Albia hegységet, melyet Strabo is ismert. Azért valószinűnek tartjuk, hogy az Albanon megfelel az Albia hegységnek, annál is inkább, mivel Pannonia délnyugat felé csakugyan a Nagy- és Kis-Kapelláig terjedt. A második hegységnek, a Bebiának csak egy pontját határozza meg a Száva jobb partján, és pedig mint Alsó- és Felső-Pannonia déli határpontját, mely egyszersmind határ Dalmatia felé. Ezt a hegységet, vagy inkább a nevét más ókori iró nem ísmeri és ezért csak Ptolemaeus után indulva, annyit mondhatunk róla, hogy a Száva-jobbparti, tehát a boszniai hegység északi részét kell alatta érteni. A többi pannoniai hegységről, a Mons Claudiusról, az Almus hegységről, melyet már régebben ismertek a rómaiak, nem tud semmit. Ellenben ismeri Felső-Magyarország hegyei között a Kárpátokat, melyeket külömben a görög irók között még csak egy, Marcianus emlit, kiről tudva van, hogy Ptolemaeus művét használta forrásul, és a rómaiaknál csak a Tabula Peutingeriana. De habár Ptolemaeus nagyhegységnek gondolta a Kárpátokat, csak annyit említ róluk, hogy Daciának és az iazygok földjének északi és az európai Sarmatiának déli határa, és mindössze egy pontot határoz meg belőle, a 46° h. és 48° 30' sz. alatt, mely épen északra esik a Tibisos torkolatához. Ezen pont nem messze esik Dacia északnyugati véghelyéhez, Rukkonionhoz, és egyáltalában csak félfokkal esik északra Dokidava, Porolissum és Arkobadara daciai városokhoz. Miután Porolissum fekvését biztosan tudjuk, a mennyiben ez a mai Mojgradnak felel meg (Szilágy-Somlyó közelében), azt sejthetjük, hogy az iró a Kárpátoknak csak északkeleti részét ismerte és nevezte Kárpátoknak, a nagy hegység nyugati részét pedig nem tartotta hozzá tartozónak.
Raetia, Noricum, Felső-Pannonia térképe Ptolemaeusnál. (LXX. tábla.)
Pannonia Superiornak nyugati határa a Ketion hegység és részben a Karavankas, délfelé Istria és Illyrisnek azon része, – mely a nyugati határtól az Albanon hegységen keresztül a Bebius hegységig, illetőleg Alsó-Pannónia délnyugoti határpontjáig terjed, mely 41° 30' h. és 45° 20' sz. alatt fekszik; észak felé határolja Noricum széle és a Danubius azon része, mely a Ketion hegységtől egészen az Arabo folyó torkolatáig terjed, melynek fekvése 41° h., 47° 40 sz. alatt van.1 Pannonfa Inferior nyugati határa a Pannonia Superiornak most leirt határszéle; a déli határ Illyrisnek azon része, mely a Bebius hegységtől a Száva torkolatáig terjed; északról és kelet felől a Danubius azon része által határoltatik, mely az Arabo folyó torkolatától a Savus folyó torkolatáig huzódik.
Pannonia Inferior-hoz csatlakozik kelet felé a metanasta iazygok földje, melynek északi határa az európai Sarmatia azon része, mely a sarmat hegység déli végétől a Karpates hegységig terjed, nyugat és délfelé egy rész Germaniából, mely a sarmat hegység déli végétől a Danubiusnak Carpis melletti hajlásáig, innen pedig a Danubius által Carpistól a Tibiscus torkolatáig terjed, mely 46° h., 44° 15' sz. alatt van; keleten határolja Iazygiát Dacia a Tibiscus folyó mentén, a mely a Carpates hegységben ered.2 Az iazygokhoz csatlakozik keleten Dacia; ezt határolja északon az európai Sarmatia azon része, mely a Carpates hegységtől a Tyras folyó hajlásáig 53° h. és 48° 30' sz.-ig terjed; nyugaton a metanasta iazygok földje a Tibiscus folyó mentén, délen a Danubius a Tibiscus torkolatától Axiopolis városáig, a honnan a folyó Isternek neveztetik; a keleti határ az Ister folyó Axiopolistól a Dinogatia melletti kanyarulatig, azután a Hierasus folyó, mely észak-keletre jövén Dinogatia mellett ömlik az Istrosba.3
Barbár ezüstpénz EVOIVRIX felirattal
Látni való, hogy Daciában Magyarország észak-keleti vidéke majdnem egészen benfoglaltatik, mert az iró felfogása szerint e tartomány egészen a Tyras (Dnyeszter) folyóig terjed; de hazánk észak-nyugati vidéke, mint láttuk, Germaniához tartozott, melyről csak annyit kivánunk említeni az iró nyomán, hogy déli, illetőleg délkeleti határa a Danubius, úgy a mint azt feljebb leirtuk, és a sarmat hegyek.
A mi pedig végül a magyar-horvát tengermelléket illeti, Ptolemaeus ezt Illyrishez számitja, melyet szerinte északon mindkét Pannonia, nyugatról Istria és az Adria határol.
Az eddig leírt területen a következő lakosságot ismeri a geographus:
1. Pannonia Superiorban laknak az északi vidéken nyugat felé az azalok, kelet felé a cydnusok, délen Noricum alatt, azaz nyugat felé a latobikok és kelet felé a varcianok; középen nyugotról a boiok, alattuk a colaetianok, kelet felé az iassok s ezek alatt az oseriatok.4
2. Pannonia Inferior népei a nyugati részekben az amantinok, észak felé, ezek alatt a hercuniatok, azután az andizetek, végre a breukok; a keleti részekben északon az araviskok, délen a skordiskok.
3. Az iazygok földjén más törzset nem nevez az iró.
4. Daciában laknak északon nyugat-keleti sorrendben az anartok, a teuriskok és a kostobokok; ezek alatt a predavensek, a rhatacensek és caucoensek; ezek alatt ugyanazon sorrendben a biephok, buridavensek és cotensek; ezek alatt az albocensek, potulatensek és sensek, ezek alatt délen a saldensek, a ciagisok és piephigek.5
5. Germaniában a Duna keleti része körül a baemok, a rhakatriak és rhakaták.6
6. Illyris törzsei közül ide tartoznak a liburniai tengerparton lakó iapydek és ezekhez nyugotra a maesaeusok.7
Ptolemaeus ezen népcsoportjai a feljebb említett iróknál csak részben fordulnak elő, másik részök új és ezek a következők: a cydnusok, latobikok, a varcianok, a colaetianok, az oseriatok, a hercuniatok a két Pannoniában, az összes daciai törzsek és a germaniaiak. Ptolemaeus lajstromai azonban abban külömböznek a Strabo és Pliniusnál előforduló csoportoktól, hogy a geographus térképén legalább mindenik törzsnek lakhelye meg van határozva, s miután csak kivételesen mutathatók ki hibák a törzsek elhelyezésében, amaz adatok képezik alapját hazánk ethnographiai térképének az ókorban. Természetes, hogy ott a hol hibát találunk és pedig más iróknak kétségbevonhatlan adatai alapján, ott el kell térnünk Ptolemaeustól. E hibákkal, illetőleg tévedésekkel kell első sorban foglalkoznunk.
Barbár ezüstpénz TITTO felirattal.
Mindkettőnek rajza a Magyar Nemzeti Múzeum példányairól
Alsó-Pannonia népei között találjuk Ptolemaeusnál az amantinokat, kiket már Plinius ismert a Száva alsó folyása körül, holott Ptolemaeus felfogása szerint a provincia északnyugoti részében laktak. Miután más adat is Plinius mellett szól, inkább ezt fogjuk elfogadni, s ennek következtében a nevezett terület lakóiról egyelőre nem is szólhatunk. A daciai törzsek között a sensek gyanusak, s nem annyira egy törzsnek teljes nevét látjuk ezen szóban, mint inkább csak annak töredékét, a mely csak akként kerülhetett ily alakban Ptolemaeus térképébe, hogy az iró által használt forrásban a névnek az eleje olvashatatlan volt, … senses tehát nem egyéb, mint egy előttünk ismeretlen latin elnevezésnek vége.
A daciai néptörzsek elhelyezése, a mennyire megitélhetjük, helyesnek látszik; az anartok és kostobokokról más, alább emlitendő forrásból tudjuk, hogy a provincia északi részén laktak, s épen úgy mondhatjuk a buridavensekről, hogy lakhelyök nem is épen Dacia kellő közepén, mégis körülbelül arrafelé volt. A rhatacensekre nézve azon valószinűség forog fenn, hogy a déli Germaniában, a Danubius mellett lakó Rhakataival azonosak és csakugyan nagyon feltünő, hogy Daciában Rhatacenses, déli Germaniában Rhakatriai és Rhakatai nevű törzsek fordulnak elő. Itt nyilván tollhiba mutatható ki, mert alig hihető, hogy körülbelől ugyanazon szélességi fok alatt (48°) három különböző, de hasonló nevű néptörzs lakott volna oly közel egymáshoz. De még kevésbbé érthető a dolog, ha ezzel kapcsolatban akarunk egyáltalában déli Germania ide tartozó törzseiről. tájékozódni.
Azt láttuk feljebb, hogy Plinius és Tacitus megbizható adatai szerint Felső-Magyarország nyugati részén a markomannok, quadok, cotinok, osok, marsignok és burok laktak és ezzel egyezik a történetirók felfogása is, különösen a quad és markomann határokra vonatkozó adatok, úgy hogy a nevezett népek lakhelyei egészen a Dunáig terjeszkedtek. Ezzel szemben Ptolemaeus térképén azt látjuk, hogy a Danubius balpartján másképen vannak a törzsek elhelyezve; a Gabreta erdőség alatt, – mely a 49 sz. fok alatt huzódik nyugatról keletre, úgy hogy a keleti vége épen azon hosszusági fok alá esik, a mely alatt Rarnus (Carnuntum) fekszik, – laknak a markomannok, azután a sudinok, s ezek alatt a Duna mellett az adrabaekampok. Ehhez keletre csatlakozik egy másik népcsoport: a szélesség 50-ik foka alatt van a kelet-nyugati irányu Orkynios erdős hegység – nyilván a hercyniai erdő – épen a Duna két nagy kanyarulatához északra; az alatt laknak a quadok, azután következik a Luna erdőség, melyben a Tacitusnál is emlitett vasbányák vannak, tehát a cotinok lakhelye; továbbá a baemok egészén le a Danubiusig, végre pedig a folyó mellett találjuk nyugatra a Rhakatriai, keletre a Rhakatai nevű törzseket. A most említett elhelyezést és a Plinius-Tacitus-félét lehetetlen egymással összeegyeztetni; nem állithatja senki, hogy a Ptolemaeusnál emlitett első nyugati csoport együttvéve teszi a markomannok népét, mert egyáltalában nem ismerjük sem a sudinokat, sem az adrabaekampokat, hanem csak a markomannokat; a keleti csoportnál sem lehet eligazodni, mert az egyáltalában nem áll, hogy a quadok egy hegységen (Luna = Manhartsberg?) túl laktak; nem kevésbé hibás azon állitás, hogy a baemok a Dunáig terjedtek, úgy, hogy Carnuntumtól Esztergomig három néptörzs tanyázott volna és ezeken kívül még a quadok, valamint a Tacitustól ismert négy törzs. A baemok, mint tudva van, a mai Csehországban voltak megtelepedve, a quadokat és markomannokat pedig az iró azért helyezi el észak felé, mert a Visztula forrásvidékét s a hozzá tartozó hegységeket szintén kelleténél feljebb viszi északnak. Ha most már e hibákat helyreigazitva Plinius, Tacitus és a többi későbben emlitendő irók álláspontjára helyezkedünk, akkor a markomannok alatti sudinokat és adrabaekampokat, valamint a quadok alatt lévő baemokat innen el kell távolitani, valamint a Rhakatriai és Rhakatai neveket is, s e két utóbbiról azt kell állitani, hogy dittographiából – kettes irásból – keletkeztek, tehát, hogy eredetileg csak egy volt, akár Rhakatriai, akár Rhakatai, s hogy ez az egy eredeti alak a daciai térképről csúszott be ide, valami tollhiba következtében, a hol már más törzs le volt telepedve. Ekként azon eredményre jutunk, hogy a daciai Rhatacenses az eredeti alak.
Alsó-Pannonia és Illyricum térképe Ptolemaeusnál. (LXXI. tábla.)
Még csak egy megjegyzésünk van Magyarország régi lakosságára nézve, s ez az, hogy a magyar-horvát tengerparton, mint különben is tudjuk, Ptolemaeus szerint az iapydok laktak, de a macraeusok nem nyugatra, hanem keletre voltak megtelepedve, s ezek nyilván a Strabónál a pannon törzsek között felsorolt mazaeusok.
Nagy fontosságunk Ptolemaeus topographiai adatai, melyek világos képét adják a Magyarországon keresztül vonuló utaknak. Az első és legtermészetesebb út az, mely Felső-Pannonia nyugati határától a Danubius jobb partján egészen a folyó torkolatáig Vindobonatól Singidunumig huzódott. A második útvonal Emonát (Laybach) Vindobonával köti össze. A harmadik útvonal Poetovio (Pettau) és Teutoburgium (Dálya). Ebbe az útvonalba esik Andautonia, mely Poetovio és Siscia között fekszik, továbbá Cibalis, mely Certissát Mursával köti össze.
Az iazygek földjén Partiscumtól északnyugat felé egy negyedik út húzódott; ennek kiinduló pontja valamelyik daciai város volt, valószinüleg Tibiscum, (Kavaran, Karánsebes közelében.)8
Sokkal nehezebb a daciai területen levő úthálózatra nézve azon adatok alapján tisztába jönni, melyeket Ptolemaeus emlit, mivel a Duna mellett közvetlenül fekvő városok helyét hibásan jelölte ki az iró. Későbbi forrásokból tudjuk, hogy a jobb parti moesiai út három ponton ment át a folyón, Zeugmanál, Diernanál és Drubetisnál, az az Ó-Palánka, Orsova és Thurn-Szeverin táján, mely utóbbi helyen, mint látni fogjuk, Traianus hídja épűlt. Ez a három pont tehát meghatározható, de a hozzájuk csatlakozó útakra nézve Ptolemaeus nyomán nem lehet eligazodni. Az még nem volna nagy baj, hogy a moesiai Viminacium (Kosztolac) és Zeugma között nem nevez több helységet, mert nem várhatjuk mindenütt a helységek pontos felsorolását, de annál nagyobb baj az, hogy Zeugma közvetlen szomszédságában helyezi el Tibiscum helységét, holott, mint tudva van, Tibiscum jó messzire van Ó-Palánkához. Továbbá az is nagy hiba, hogy – Tibiscum mellett a Temes, illetőleg a Duna közvetlen szomszédságáról lévén szó – Ptolemaeus szerint a Temes torkolatát is Ó-Palánka vidékén kell keresnünk, a mi merő képtelenség. A kérdés nincs megoldva, ha Tiriscumot nézzük az igazi Tibiscumnak és azt tételezzük fel, hogy a név tévesen íratott kétszer és jutott a Duna közelébe; Tiriscum is nem úgy fekszik a térképen, mint ahogyan valósággal volt, nyugatra Sarmizegethusához (Várhely), hanem keletre hozzá. Itt a nehézség eltávolitására azonban elegendő a két hely fekvését egymással felcserélni, illetőleg oda irni „Sarmizegethusa”-t a hol Tibiscum áll és megforditva, és Tiriscumot egyelőre egészen elhagyni. Ha ezt tesszük, akkor két útvonalat lehet megállapitani, melyek egyike Zeugmából kiindulva Porolissumig, másik a Diernaból Ruconiumig haladt.