SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IV. FEJEZET.
Hadi viszonyok.

A legiók. A segédcsapatok. Változásaik. Dacia legióinak segédcsapatai. A határvédelem. A legió-állomások Pannoniában. A táborok maradványai. A segédcsapatok állomásai. Tabula Peutingeriana. Az Itinerarium Antonini Augusti. Az útrendszer Pannoniában. A IV. század hadszervezete. A balparti erőditmények. A hajóhad. A bácskai ú. n. római sánczok. Dacia védelmi rendszere. Az erdélyi és délmagyarországi sánczok. Az egyes várövek. A segédcsapatok elhelyezése. Az alsó-ilosvai tábor. Az őrtornyok. Az utak. Dacia keleti határa. A segédcsapatok összeállitása. A katonai elbocsátó okmányok

Az első században Pannoniában ismételten változnak a csapatok. A változásokat egyrészt külső háborúk indokolták: majd a Rajna mellett, majd keleten kellett háborút viselni s a római kormány onnan rendelte elő a csapatokat, a hol leginkább nélkülözhetők voltak. Másrészt Pannoniának az egész első században észak felé nem volt végleges határvonala. Egyideig a Száva, majd a Dráva képezte azt, Vespasianus uralkodása idejében már a Dunántul nyugoti része is meg volt szállva. A római uralom egyre terjeszkedik, mig az egész Közép-Duna vidékét el nem éri. A terjeszkedést jelzik a legiók előnyomulásai. Augustus alatt Siscia és Sirmium a táborhelyek. Nemsokára reá Poetovio lesz a főhadiszállás. Vespasianus a legiót innen Vindobonába helyezi s ugyanakkor kap legiót a szomszédos Carnuntum is, mely a barbárokkal szemben már régebben a hadjáratok kiinduló pontjául szolgált. Domitianus dák háborui megkövetelték, hogy Sirmium tájékára legio kerüljön. Nyomaival még Traianus idejében a Dráva torkolata körül találkozunk. Végre az is Aquincumban végleges tartózkodási helyet nyer. Az utolsó nagyobbmérvü változásokat a legiók elhelyezésében Traianus eszközli, kapcsolatban dák háboruival. Carnuntum és Vindobona a régi legiók helyébe ujakat kapnak. Brigetioban minden valószinüség szerint már Domitianus, de mindenesetre Traianus helyezett el legiót. A II. század óta többé a pannoniai legiókban nem történik változás; megmaradnak helyükön a római uralom végéig. A legiók, melyeknek őrizetére ilyenformán Pannonia évszázadokon át bizva volt, a következők: 1. legio X. gemina, 2. legio XIV. gemina Martia victrix, 3. legio I. adiutrix, 4. legio II. adiutrix.

A három első Felső-Pannonia helytartója alatt állott, mig Alsó-Pannoniának helytartója csak egy legióval rendelkezett. De ez csak Caracalla uralkodásáig tartott igy. Azóta az alsó- és felső-pannoniai sereg két-két legióból áll. Találkozunk ugyan a felsoroltakon kivül még más legiók nyomaival is. Ezek azonban részben még a végleges megállapodás előtt fordultak meg Pannoniában, igy a legio VIII. Poetovioban, a legio XV. Apollinaris Carnuntumban, a legio XIII. gemma Vindobonában s a legio X. gemina Aquincumban, részben pedig csak ideiglenesen – nyilván egyik vagy másik nagyobb háború alkalmával – tartózkodhattak nálunk.1

A legiókon kivül minden egyes tartomány hadserege2 még a nagy számu, római polgárjoggal föl nem ruházott nemzetiségekből ujonczozott segédcsapatokat (auxilia) s a Dunán állomásozó hajóhadat foglalta magában. A legio átlag 6000 embert számlált, ugyanoly erősek vagy még erősebbek voltak a segédcsapatok, melyek az egyes legiókhoz be voltak osztva. A segédcsapatok vagy gyalog- (cohortes) vagy lovasosztályokat (alae) képeztek. Ha a cohors lovassággal is el volt látva, equitata nevet viselt. Rendszerint úgy a cohors, mint az ala 500 katonából állott. Gyakran azonban ezer embert foglalt magában s ekkor miliaria jelzője van. A Pannoniában állomásozó segédcsapatokról a katonai diplomák, téglák és feliratos kőemlékek kellő felvilágositást nyujtanak. Különösen fontos forrásul szolgálnak a diplomák, mert keltezve lévén, egyúttal a segédcsapatok elhelyezésében időről időre bekövetkezett változásokat is feltüntetik.3

A 105. évig, mely után nemsokára Pannonia Superior és Inferior különböztetnek meg, a dunántúli leletek között 9 katonai diploma ismeretes. A 74. évből keltezett sikátori okmány a Germaniában tartózkodó csapatokat sorolja fel; a tábla úgy került hozzánk, hogy Veturius, Teutomus fia, pannon létére szabadságolása után visszatért hazájába. A zágrábi 71-ből és az ó-szőnyi 105-ből való töredékek. A többiek sem tartalmazzák valamennyi cohors és ala nevét, melyek azon évben, melyből egy-egy diploma származik, a tartományban tartózkodtak. Csak azokét olvassuk, melyekből szabadságolások történtek. A legtöbb ala és cohors nevével a 85-ből való belegi (Somogy m.) okmányon találkozunk. A felsorolt 6 ala és 15 cohors (köztük 2 cohors miliaria) összes legénysége azonban csak 11500 embert számlál, a mi éppen két legiónak felel meg. Pedig ekkor, Domitianus uralkodása idejében, már 4 legio volt tartományunkban állomáson. Mindazonáltal ezen okmányok elég érthetően adják tudtunkra, hogy a csapatok száma a római uralom terjeszkedésével karöltve nőtt. A 60. évből származó okmány csak 7 cohorst emlit, 80-ból a klosterneuburgi diploma már 4 alát és 13 cohorsot sorol fel, a 84. évi canuntumi táblán az alák száma 5, mig végre az emlitett belegi okmányon 6 ala és 16 cohors van megnevezve. A 80–85 évi időközben az alák (I. Arvacorum, I. civium Romanorum, II. Arvacorum és Frontoniana) nem változtak. Azon cohorsok közül, melyek a 60. és 80. években nálunk vannak, többen (I. Alpinorum, I. Lusitanorum, II. Alpinorum, II. Hispanorum, V. Callaecorum Lucensium, I. Montanorum, I. Augusta Ituraeorum és I. Britannica miliaria) később is megtartják helyöket.

Traianus háborúi nagy változásokat idéztek elő a csapatok elhelyezésében. A felső-pannoniai segédcsapatokról 6, az alsó-pannoniaiakról 5 okmány nyujt felvilágositást. Az előbbi tartomány alái között (ötöt ismerünk névszerint) egy sincs, mely már régebben szolgált volna Pannoniában. Mind ujak. A 10 cohors között csak kettő (II. Alpinorum és V. Callecorum Lucensium) a régi. Az bizonyos, hogy úgy az alák, mint a cohorsok Traianus óta aztán, legalább 154-ig, mely évből a legkésőbbi eskői (Veszprém m.) diploma való, ugyanazok maradnak. Alsó-Pannoniában 8 ala constatálható az oklevelekből; azok között, melyeknek neve kétségtelen, csak kettő van olyan (Frontoniana és I. Augusta Ituraeorum), melyek már az I. században a Dunán túl tartózkodtak. A 17 cohorsból is csak 6 (I. Alpinorum, I. Lusitanorum, I. Montanorum, I. Noricorum, II. Asturum et Callaecorum s VII. Breucorum) nem hagyta el a Dunántúlt. Nagyobbmérvü változások azonban később Alsó-Pannonia segédcsapatai között sem mutathatók ki. A legkésőbbi okmány Ó-Budáról, mely az auxilia terjedelmes lajstromát (3 ala s 11 cohors) tartalmazza, 167-ből származik. A 216–247(?) évi időközben keltezett adonyi diploma sajnos, csak töredékben jutott reánk.

Csak miután Traianus látta, hogy Dacia teljesen nyugodt s zavaroktól nem kell tartani, vonta ki a legiókat, melyek a leigázást végrehajtották. Sarmizegetusa a legio V. Macedonica segitségével gyarmatosíttatott s Apulumban is még 105 után egyideig az I. segédlegiónak kellett tartózkodni. Majdnem száz éven át egyetlen legio, a legio XIII. gemina képezte a daciai helyőrség magvát. Traianus Vindobonából rendelte dák háborúihoz Erdélybe; Hadrianus uralkodása alatt még Hévizen épit,4 142 ben azonban már Apulum a végleges állomása.


P. Aelius Mestrius, a II. segédlegio altisztjének sírköve Ó-Budáról.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Az elhúnyt katonai öltözetben, jobbjában hosszú vezénylő pálczát, baljában, melle előtt táblát, talán katona-lajstromot tart.
A felirat olvasása: D(is) M(anibus). P(ublius) Ael(ius) P(ubli) f(ilius) Maecia Mestrius Pela(gonia) opt(io) leg(ionis) II adi(utricis) (centruria) Attei Dextri an(norum) XXXVIIII, slip(endiorum) XVIIII h(ic) s(itus) e(st). Optiones leg(ionis) eiusd(em.) Rajzolta Cserna Károly

A markomann háborúk csapásai, melyek Daciát sujtották, érthetővé tették, hogy a tartomány megvédésére, daczára természeti erőditményeinek, egyetlen legio kevés. Septimius Severus végre egy második legiót, a legio V. Macedonicat helyezi el benne, Potaissát (Torda) jelölvén ki állomási helyéül.

A legio I. Italica csak Tordán hagyott nyomot. Gyakrabban találkozunk a legio VII. Claudia s különösen a IV. Flavia emlékeivel, ezek azonban jórészt az egykori Bánságban láttak napvilágot, mely terület a legujabb időkig ugyan Daciához számittatott, de mint alább látni fogjuk, inkább Moesia Superior részének tekinthető. Az emlitett két legio tudvalevőleg Felső-Moesia helyőrségét képezte.

Eddigi ismereteink szerint Daciában nem kevesebb mint 9 ala és 32 cohors fordult meg,5 melyek együttesen 20,000 embernél többet számláltak s legalább 3 legiónak felelnek meg. Világos, hogy ugyanazon időben ily nagyszámu segédhad nem tartózkodhatott Daciában. A katonai okmányok, melyek közül eddig 5 vonatkozik a daciai segédcsapatokra, tényleg a legnagyobb változásokat mutatják. Mindegyik diploma – egy-két csapat kivételével – ugyszólván egészen más csapatokat sorol fel. A legnagyobb változások a 157–161 években állottak be s a markomann háborúkkal állanak kapcsolatban.

A két ala közül, melyeket Traianus a dák háborúk alkalmával Pannoniából Daciába parancsolt, úgy látszik, csak egy (I. civium Romanorum) maradt meg végleg Daciában. A másikat (I. Augusta Ituraeorum) 167-ben ismét Alsó-Pannoniában találjuk. Az ala Frontoniana 114-ben Alsó-Pannoniában tartózkodik, daciai okmányokon nem lévén róla szó, legvalószinübben csak a II. század végén foglalta el alsó-ilosvai táborát. A cohorsok közül a dák háborúkban több olyan vett részt, melyek előzőleg Pannoniában táboroztak. Huzamosabb ideig csak egy maradt Daciában, feltéve, hogy a I. Ituraeorum és I. Augusta Ituraeorum azonosak. Ezzel a 158-ból való maros-keresztúri diplomán találkozunk. A I. Thracum civium Romanorum és a I. Hispanorum nevü cohorsok ismét visszakerültek Pannoniába, az utóbbi azonban csak egy időre, mert a 145–161-ik években ismét Daciában találjuk.

A provinciák biztositása az alattvalókkal szemben magában véve kevés fejtörést okozott a rómaiaknak. Mihelyt a római civilisatio gyökeret vert, nem kellett többé attól tartani, hogy igazságos kormányzás mellett bármely néptörzs függetlenségének visszavivására fegyvert fogjon. A provincialisok minden törekvése ellenkezőleg oda irányult, hogy mihamarább ők is római polgároknak vallhassák magukat. A netán itt-ott keletkezett belső zavarok elfojtására másodrendü csapatok is elégségesek voltak. Legiókra csak ott volt szükség, hol háborút kellett folytatni, ezzel az eshetőséggel pedig egyedül a birodalom határain kellett számolni.

A császárság korában a határvédelem képezi a hadügyi politika egyetlen feladatát. A tartományok belsejében rendszerint nincsenek csapatok, annál sürübben találjuk velök azokat a vonalakat megszállva, melyek a római birodalmat a barbár területektől elválasztják. A hol természetes akadályok nincsenek, a római mesterséges alkotással igyekszik a határt biztosítani.


Bonio, az ala Frontoniana-ból való lovas síremléke.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Az elhúnyt lándzsával, paizszsal, nyerges lovon ül.
A felirat olvasása: T(itus) F(lavius) Bonio Qu[i]r(ina) Andautonia eques alae Frontonianae, tur(ma) Ingenui, an(narum) XXXIII, stip(endiorum) XVI h(ic) s(itus) e(st). Campanus eques al[a]e eiu[s]de(m) heres t(itulum) m(emoriae) p(osuit.) Rajzolta Cserna Károly

Hadrianus akként védi meg a limes Britannicust a skótoktól, hogy Angliát északon az atlanti oceán és az északi tenger között földtöltéssel, kőfallal, őrtornyokkal zárja el. A limes Germanicust az északi tengertől Kölnig a Rajna képezte, innen kezdve pedig részben árok által szegett föld-, részben úttöltés, majd kőfal, vagy végül zárt védőművek lánczolata huzódott a Dunáig, hol a határ Kelheim táján végződött.

Pannonia azon tartományok közé tartozott, melyet, mint láttuk ugyancsak biztositani kellett a barbár invasiókkal szemben és pedig nemcsak önmagáért, hanem különösen Italia biztossága kedvéért. A rómaiak, ha átlépték is a Dunát, nem vethették meg állandóan lábukat Észak-Magyarországon. Természetes határnak a Duna maradt, mely pedig eléggé tekintélyes akadály magában, ugy hogy földtöltésekre, árkokra, kőfalra nem volt szükség. Csak arról kellett gondoskodni, hogy a csapatok a folyam hosszában mennél czélirányosabban legyenek elhelyezve. A merről a legnagyobb veszély fenyegetett, azon vidéken kellett a haderő zömét összpontositani. Az események igazolták, hogy mindenkor a Dunának Bécstől Ó-Budáig terjedő része volt a veszélyeknek leginkább kitéve. Az Eszéktől Zimonyig nyuló Dunaparthoz a felső-moesiai legiók elég közel estek, Pannonia e része tehát el lehetett első rangú csapatok nélkül.

A Duna középfolyását Bécstől Ó-Budáig a jobb parton nem kevesebb, mint 4 legio védte. Magának Felső-Pannoniának biztositására 3 legio volt szükséges. A hadműveletek központját Carnuntum képezte, hol a legio XIV. Martia victrix állomásozott, a bal szárnyon Vindobonában a legio X. gemina, a jobbon Brigetióban a legio I. adiutrix állott résen. A Duna déli kanyarodásától nem messze, Aquincumban a legio II. adiutrix, sokáig Alsó-Pannónia egyetlen legiója, önállóan is működhetett.

Jóllehet a legiók állandó táborhelyekhez (castra stativa) voltak kötve, egyes részeik ideiglenesen a tábortól olykor igen messze fekvő helyiségekben is megfordultak. A II. segédlegio emlékeivel például a Duna mentén Batinán, Baracson, Duna-Pentelén, Adonyban, Ercsin, Battán, Tétényben találkozunk. A buda-esztergomi utban Vörösvárott, P.-Szántón, Solymáron, Pilis-Csabán, a bicskei utban Buda-Örsön akadtak nyomaira. Hasonlókép megtaláljuk a többi legiók nyomait a velük szomszédos területeken.

A táborok helyéül a katonai mérnökök (gromatici) sikságot, illetve mérsékelt magaslatokat választottak. A vindobonai tábor romjain Bécs belvárosának északi része épült föl. A véletlennek tulajdonitható, ha egyes részeire itt-ott reá bukkannak. A carnuntumi, brigetioi és aquincumi táborok oly helyeken emelkedtek, melyek még ma is parlagon hevervén, a kutatásoknak szabad teret nyitnak.

Még legtöbb történt ez ideig a Petronell és Német-Óvár között fekvő carnuntumi tábor felderitése érdekében.6 Árok szegte falai négyszögű tért zártak körül, melynek hossza 400 méter, szélessége 350 méter. Minthogy ép ugy, mint a brigetiói, közvetlenül a Duna partján épült, északi része a Duna hullámainak áldozatául esett. Két főut, a via principalis és a via decumana szelte keresztben, a kijáratokat tornyok védték. Az épületek közül, melyek a belső területet elfoglalták, napfényre került a forum, vagyis azon szabad, kőlapokkal boritott térség, hol a tábor főépületében, a praetoriumban lakó parancsnok a katonaságot maga köré gyűjtötte, továbbá a tábori szentély s egy nagyobb szabású épület, mely minden valószinüség szerint raktárul szolgált. A falmaradványok igénytelenek ugyan, feltünők mindazonáltal helyenként az utólagos átalakitások, toldások. Mint egy 73-ból való felirat bizonyitja, a legio XV. Apollinaris már Vespasianus korában eszközölt a táboron módositásokat.


Paizsdudor Halmágyról.
A nagy-szebeni br. Bruckenthal-féle gyűjteményében.
Rajzolta Cserna Károly

A brigetioi tábor egyes részeinek megállapitását, Ó-Szőny keleti határában, főleg a budapest-ujszőnyi vasut épitésének (1885) köszönhetjük.7

Az aquincumi tábor Ó-Budától északra, 20 percznyi távolságban feküdt. Feltünő, hogy a Duna partjától jó távol épitették. Keleti határát a mai szent-endrei országut jelzi. Nem egészen szabályos négyszöget képez, melynek hossza átlag 381 méter, szélessége 290 méter. A délkeleti sarkon torony emelkedett, az északkeleti sarok ellenben félkörben záródott. Szerencse, hogy legalább e két pontot ismerjük, a további kutatásoknak, sajnos, első sorban az ó-budai gazdák szükkeblüsége állja utját.

Mint könnyű belátni, az egyes táborok, igy például a brigetioi s aquincumi között, sokkal nagyobb a távolság, semhogy váratlan betörés esetén, mely két-két tábor között éri a tartományt, a legiók akárminő csekély része azonnal kéznél lehetett volna. A barbárok – zsákmánynyal megrakodva – bizvást elhagyhatták volna már pusztitásuk helyét, mire az egyik vagy másik legio állomásáról segély érkezik. A római ugy gondoskodott ezen közbeeső vonalak védelméről, hogy kisebb méretű táborokkal rakta meg s azokban a segédcsapatokat helyezte el. Már eddigelé is az ily másodrendű táborok egész sorát sikerült a Duna mentén megállapitani s nem szenved kétséget, hogy, ha majd a pannoniai limesnek Frőhlich által megkezdett átkutatását folytatják, még további táborhelyek fölfödözését várhatjuk. A legionaris táborok példájára a segédcsapatokéi is a Duna közvetlen mentén, síkföldön épültek; kivételt egyedül a pilismaróthi képez, mely dombon állott s a többiektől eltérőleg, bizonyos közökben alkalmazott rondellák által könnyítette meg a várfalak védelmét.8


Római sisak Székely-Kocsárdról.
A nagy-enyedi ev. ref. főiskola gyűjteményében.
Rajzolta Cserna Károly

Legsürübben fordulnak elő a kisebb táborhelyek Zimonytól Aquincumig s innen Brigetióig, ezek a vonalak lévén Római azok, melyeknek biztosítására a távoleső legiok legkevésbé voltak elegendők. Táborhelyek constatálhatók ugyanis Szurdokon, Uj-Banovcén, Dályán (Teutoburgium), Bánon (Antiana), Batinán, Bölcskén, Kömlődön (Lussonium), Duna-Pentelén (Intercisa), Adonyban (Vetus Salina), Battán (Matrica), Tétényben (Campona), Aquincumon felül Szent-Endrén (Ulcisia castra), Pilis-Maróthon, Nyerges-Ujfalun (Crumerum). E táborokról kevés kivétellel, a bélyeges téglák s feliratos kőemlékek alapján egyuttal az is kimutatható, melyik segédcsapatok lakták. Uj-Banovcén a cohors I. Thracum Germanica civium Romanorum, Dályán az ala I. civium Romanorum, az ala II. Arvacorum és a cohors II. Augusta Dacorum veterana, Bánon a cohors III. Alpinorum, Batinán a cohors II. Asturum, Kömlődön a cohors I. Thracum peditata és a cohors I. Alpinorum equitata, Duna-Pentelén a cohors miliaria Hemesenorum sagittariorum equitata civium Romanorum, Adonyban a cohors III. Batavorum, Battán a cohors miliaria Maurorum, Tétényben a III. század óta az ala I. Thracum veterana, Szent-Endrén a cohors miliaria nova Severiana Surorum sagittariorum, Nyerges-Ujfalun a cohors V. Callaecorum Lucensium nyomai lelhetők föl. Ó-Szőny körül tanyázott az ala III. Augusta Thracum sagittariorum, Győr környéken pedig (különösen Ebersdorfban, Gyalokán) ismételten kerültek napfényre az ala I. Ulpia contariorum miliaria civium Romanorum, az ala I. Augusta Ituraeorum s az ala Pannoniorum emlékei. Bajosan állapítható meg a cohors VII. Breucorum tartózkodási helye; bélyeges tégláival ugyanis majdnem az egész Dunaparton végig (Mitroviczon, Eszéken, Batinán, Szekcsőn, Pakson, Duna-Pentelén, Ó-Budán, Ó-Szőnyön) találkozunk. Hasonlókép szétszórva leljük a cohors I. Ulpia Pannoniorum emlékeit Ó-Budán, Székes-Fehérvárott, Esztergomban (Solva), Csákvárott.

A táborhelyek minden sürüsége daczára is hiányos lett volna a védelmi rendszer, ha nincs arról gondoskodva, hogy a csapatok az egyik helyről a másikra mennél gyorsabban eljussanak. Azért az utak épitése kezdettől fogva a legszorosabb összeköttetésben állott a táborhelyekkel. Valamint a táborokat, úgy az utakat is, miután első sorban hadászati jelentőségük volt, a katonaság építette.

Ha utépítésről volt szó, a római nem ismert akadályokat. A legegyenesebb vonalakat választotta. Nemcsak a laza földeken vezette keresztül, hanem süppedékes posványokon is, és mint a Mátyás királynak tulajdonitott kikeritói töltésnél látjuk Palota előtt (Fejér m.), a rómaiaknak semmi akadálytól vissza nem ijedő erélyéről tanuskodnak ez útvonalról fenmaradt óriási faragott kődúczok, melyek minden ragasz hiánya mellett századok óta daczolnak a rombolással.9


Mértföldmutató Severus Alexander idejéből.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Ó-Szőnyben 1884-ben a vasút épitése alkalmával találták.
A felirat olvasása: Imp(erator) Caes(ar) M. Aur (elius) Severus Alexander p(ius) f(elix) Aug(ustus) pontifex m(aximus) tribu[ni]ciae potestatis VIII con(n)s(ul) III p(ater) p(atriae) restituit a Bri(getione) m(ilia) p(assus). Rajzolta Cserna Károly

A római kormánynak még a legválságosabb időkben is mindenkor egyik legfőbb gondját képezte, hogy az utak jó karban legyenek. Tanubizonyságot tehetnek erről a mérföldkövek, melyek az utak ismételt javitásáról emlékeznek meg. Tulajdonképen az volt a rendeltetésük, hogy a távolságot jelezzék. Minden római mérföldnyi távolságban állott egy-egy kőoszlop, jelezve, hány mérföld van attól a ponttól, a honnan a számítás történt. Azt azonban már nem mondták meg, milyen állomások következnek s azok mily távolságban vannak egymástól. Már pedig az az utasra nézve nem lehetett mellékes.


A kikeretói római út.
Rajzolta Cserna Károly

A mi a római topographiát illeti, két megbecsülhetetlen emlék maradt reánk az ókorból, melyeket közönségesen utikalauzoknak tekintenek. Az egyik egy térkép, mely egykori tulajdonosa, a nürnbergi geographus Peutinger után TABULA PEUTINGERIANA név alatt ismeretes. A másolat, mert csak arról lehet szó, a XIII. században Mainzban készült s ma a bécsi császári könyvtárban őrzik. Rajta lévén Dacia utjai és városai, vamint a IV. század első évtizedeiben épült Constantinopolis, az eredeti a IV. század előtt nem fejeztetett be. Alapul minden valószinüség szerint az Agrippa-féle térkép szolgált, mely, tekintve az oszlopcsarnok falát, a melyre rajzolva volt, a birodalmat hosszukás szalag alakjában ábrázolta. A Peutinger-féle táblának is az a hibája, hogy magassága csak 22-ed része a hosszának. Egyébként fölleljük rajta még a folyokat, tavakat, tengereket, az ezekben levő szigeteket, hegységeket s erdőségeket is. De leginkabb szembetünők az utak, melyeket vörös vonalak jelölnek. Az utakat pedig a távolság megjelölésével, az egyes helységek szakítják meg. A fontosabb helyeket kettős őrház-forma rajzok tüntetik ki.


A Peutinger-féle tábla.
1. Pannonia északi részének és Noricumnak térképe. (V. szelvény.)
2. Pannonia déli részének s Dalmatiának térképe. (VI. szelvény.)

A másik emlék sok tekintetben hasonlít a Tabulához s azt lényegesen kiegészíti. AZ ITINERARIUM ANTONINI AUGUSTI czimű utikönyvet értem alatta, mely csakugyan azon gyakorlati czélból készült, hogy az utazó kezében útmutatóul szolgáljon a római birodalom területén belül és ezért kisebb szakaszokra osztva az utakat, ezeknek egyes állomásait, illetőleg ezeknek egymástól való távolságát közli, ugy hogy az utazó a birodalom akármelyik provinciájában igen könnyen eligazodhatott utja irányára és esetleg arra nézve is, hogy hol keres majd éjjeli szállást. Ámbár az utakra nézve még mindig Róma a központ, mégsem szerkeszthették Diocletianus előtt, miután egyes legiók a Jovia és Herculia mellékneveket viselik. Mindazonáltal az Itinerarium bővebb, mint a Tabula; az utóbbiból számos oly utvonal – igy például az Aquincumtól a Duna mentén Szent-Endrén át vezető út – hiányzik, melyek amabban megvannak. Ugy kell lenni, hogy a Tabulában felhasznált anyag régebbi, mint az, melylyel az Itinerarium szerzője rendelkezett.

Mielőtt még a Száva vidéke római kézbe került, a római kereskedők már a Száván szállitották portékáikat. A foglalás alkalmával mi lehetett fontosabb, mint hogy a sisciai tábort szárazföldi út is kösse össze Sirmiummal. A kiinduló pont a 183-ban Kr. e. alapitott Aquileia volt, az ut innen Nauportuson át (Ober-Laibach) Emonába vezetett, a Gurk völgyében folytatódott s Sisciától kezdve a jobb-parton haladt Sirmiumig, a hol a balpartra lépett át s ugy érte el Taurunumot (Zimony). A katonai forrongás 14-ben Kr. u. Nauportusban akkor tör ki a legiók között, midőn éppen utak és hidak épitése foglalkoztatja őket.10


Nertus, az ala I. Hispanorum veteranusának sírköve Ó-Budáról.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Legfölül, a félkörü tympanonban az elhúnyt képe. Alatta ugyancsak az elhúnyt kantáron két lovag fog.
A felirat olvasása: Nertus Dumnotali f(ilius) veteranus ala Hisp(anorum) I sesquip(licarius) Lingauster ann(orum) LX, stip(endiorum) XXXVI h(ic) s(itus) e(st). Valens frater h(eres) t(itulum) m(emoriae) p(osuit). Alul két kakas harcza. Rajzolta Cserna Károly

Minden valószinüség szerint ezen Száva-melléki utra vonatkozik az a Mitrovitzban talált mérföldkő is 354-ből Kr. u., mely a távolságot Noricum határától, Atranstól Illyricumon át a Száva torkolatáig 346 mérföldre teszi.11

Eredetileg az Emonából elágazó s Celeián (Cilli), Poetovión, Savarián át Carnuntumig vezető ut is kereskedelmi jelentőséggel birt. Nero idejében a borostyánkereskedők a távolságot az északi tengerig Carnuntumtól számitották.12 Hadászati szempontból akkor nyert első rangú jelentőséget, midőn a legiók a Duna partján foglaltak állást. A legrövidebb s legkényelmesebb összeköttetést szolgáltatta Italia és a Közép-Duna között. A Poetovióból kiinduló s a Dráva méntén Mursáig haladó ut – miként a vonalában fekvő csekély számú és igénytelen telepek is tanusitják – nem igen jöhetett számba. A keletet a nyugattal összekötő legrövidebb ut Mursától kezdve Sopianaen (Pécs) át, Mogentianánál (Keszthely), a Balaton déli partját érintve, Scarbantia (Sopron) felé tartott s Carnuntumnál végződött.


Lószerszám-disz Árokaljáról.
Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeumban

A mióta a Duna egész középfolyását Carnuntumtól Zimonyig megszállották a rómaiak, a legfontosabb hadi ut a dunamelléki lett. Legrégibb szakasza a Száva és Dráva torkolatait kötötte össze. A góczpont Malata (Bánostor) volt, a honnan a távolságot a Duna mentén egyrészt Péterváradig (Cusum), másrészt Illokig (Cucci), számitották. A legrégibb mérföldkő Nerva idejéből Péterváradon került napfényre, mely Malatától 16 római mérföldre feküdt.13 Ezen a részen a mérföldek számitása, még a III. században is Malatától történt. De már ekkor csak szárnyvonal volt. A fővonalon, mely a Duna partját Nestin falu táján hagyta el s a ma Fruska Gorának nevezett hegységen át Sirmiumig nyult, a távolságszámitás kezdőpontjául Aquincum szolgált. Egy Ladjaraknál (Sirmiumhoz közel) talált mérföldkő szerint Aquincum 225 római mérföld távolságra esett onnan.14

Meglepő azon mérföldkövek száma, melyek eddigelé Ó-Budától délre a Dunapart mentén napfényre kerültek, a mi a legvilágosabb bizonyiték arra, mekkora sulyt fektettek a császárok minden időben ez ut jókarban tartására. Aquincumból Brigetio két uton volt elérhető. A régibb a vörösvári völgyön át ment, a másik a Duna partján haladt s az előbbivel Crumerumban (Nyerges-Ujfalu) találkozott. A távolságokat Alsó-Pannonia határain belől, Aquincumtól, azontúl Brigetiótól számitották. A Duna partján Carnuntumig tovább haladó úttal Brigetióban a Sopianaeból jövő, Arrabonában egy másik ugyanonnan kiinduló út találkozott; Arrabona össze volt továbbá még kötve Savariával s Vindobona Scarbantiával. Ugy ezek, valamint a Dráva és Száva közelében a Mursát Sisciával s Aqua vivat (Varasd) Andautonián (Scitarjevo) át ugyancsak Siciával összekötő vonalak legfölebb kiegészitették a pannoniai útrendszert: nagyobb fontosságuk nem volt.

A mióta a barbárok egyre nagyobb tömegekben nyertek uj hazát a római birodalom területén, a hadi szervezet lényeges átalakuláson ment keresztül. A IV. században már kétféle katonaságot különböztetünk meg. Az u. n. praesentales vagy comitatenses megfelelnek a régi polgári csapatoknak s képviselik a mozgó hadsereget, mely szükség esetén bárhol gyorsan a veszély helyén terem. A határok védelme a limitanei nevü csapatokra volt bizva. Túlnyomó részben betelepitett barbárokból állván, egyuttal a földeket, hol lakhelyeket nyertek, művelni is tartoztak. Parancsnokaik a duces limitum. A Notitia Dignitatum, ezen az V. század elején készült állami schematismus szerint, mely az akkori római birodalom katonai és közigazgatási hivatalait tárgyalja, egy-egy dux alá vannak rendelve Pannonia Secunda, Valeria Ripensis és Pannonia Prima.

E nevezetes emlékben leljük föl utoljára a pannoniai őrcsapatok jegyzékét. A régi legiók külön praefectusok alatt több részre elkülönitve táboroznak. Pannonia Secundában a legio VI. Herculeát s a V. Joviát találjuk (az első Maximianustól, a másik Diocletianustól kapta melléknevét), Valeriában az I. és II. segédlegiók osztályait, Pannonia Primában pedig a X. gemina és XIV. gemina legiókat. A két utóbbi tartományban e szerint még mindig a régi legiók vannak. A segédcsapatok tulnyomó részben a dalmát lovasokból kerültek ki.

A mi az állomások számát illeti, az meglepő nagy s a mi feltünőbb, egyes pontokon a balpartot is megszállva találjuk. Az Augustensia nevű segédcsapatot emlitve, a Notitia megjegyzi, hogy az contra Bononiam in barbarico in castello Onagrino van állomáson, az auxilia vigilum contra Acinco in barbarico, az equites sagittarii Altino, nunc in burgo contra Florentiam tanyáznak, végre a II. segédlegio egyik osztályának székhelye in castello contra Tautantum van. Két táborról határozottan állitja, hogy barbár területen feküdtek. A castrum Onagrinum Malatával (Bánostor) szemben, mely később Bononia nevet nyert, a mai Begecs falu helyén keresendő,15 a másik burgus a későbben Florentiának elnevezett Lugioval (Szekcső) szemben, Contraaquincum pedig, mint neve elárulja, Aquincummal szemközt létezett. A Tautantummal szemben állott tábor helye még máig ismeretlen.

E várak Diocletianusnak köszönhették keletkezésüket. A császárnak 293 november 5-iki kelettel ellátott rendeletei Lugióban láttak napvilágot. Nyilván csak azért kereste fel Sirmumból Lugiót, hogy a Duna balpartján épülő burgus épitkezését megszemlélje. Az Aquincummal és Bononiával szemközt fekvő várak a következő évben épültek. Diocletianus Sirmiumból, a hol szeptember haváig tartózkodott, személyesen ellenőrizhette a castellum Onagrinum körüli munkákat.16 I. Valentinianus a IV. században a quádok területén épitett várakat.

Egyes táborhelyekhez lévén kötve a csapatok, hiányos lett volna a védelmi rendszer, ha maga a Duna nincs szemmel tartva, a melyen át, minden szélessége daczára, a barbárok nagyobb nehézségek nélkül betörhettek. A pannonIai hajóhadat (classis Flavia Pannonica)17 már Vespasianus vagy fiai szervezték s idővel egyes részeivel a Duna mellékfolyóin is találkozunk. Dunai állomásai Carnuntumban, Mursában és Taurunumban (Zimony) voltak, a Száván, a Notitia szerint, Siscia, Servitium (Gradiska) s Sirmium az állomások.

Ha tekintetbe veszszük, hogy rendszerint minden római mérföldnyi távolságban egy-egy szilárdan épitett vár védte a limest,18 melyet Pannoniára nézve a Duna alkotott, mi értelme lehetett volna, hogy a rómaiak azon átlépve, még sánczokkal is biztositsák a határt? Egyébként az ugynevezett bácskai kis és nagy sánczokat már azért sem tékinthetjük római alkotásoknak, mert eltekintve attól, hogy a limes a lehető legrövidebb vonalt követi, a szokásos castellumok hiányzanak oldalukon. Az árok is hol a bal, hol a jobb oldalon fut. Frőhlich,19 ki e sánczokat átkutatta, a Limigantes Sarmatae művének tekinti a IV. századból. Védelmet nyujtottak egyrészt uraikkal, a szabad sarmatákkal szemben, másrészt a rómaiak ellenében.

*

Ha fölteszszük is, hogy Traianus csak azért igázta le a dák népet, hogy a birodalom egy veszélyes ellenségtől szabaduljon meg, el nem tagadható Erdély hadászati fontossága a dunai tartományok, Moesia és Pannonia védelme szempontjából. Mihelyt a rómaiság megvetette lábát bérczei között a leghatalmasabb várat nyerte meg, a honnan az északról történő támadásoknak a legkönnyebben utját vághatta. Azért a Duna és Tisza közé szorult sarmata-iazygok távolról sem lehettek oly veszedelmesek, mint a quádok és markomannok, kiket egyik oldalról sem tarthatott Róma sakkban.

Erdély határhegységei minden oldalról oly hatalmas védelmi vonalat képeznek, hogy Dacia nem szorúlt mesterséges erőditményekre, melyek körülzárják. Legalább keleten és északon sehol árok szegte sánczok vagy falak nyomai nem fedezhetők fel. Egyedül az északnyugati határon, Tihótól Kis-Sebesig mutatta ki Torma20 a germaniai limes hasonlatosságára alkotott védőművek létezését. E részen sem vonul végig a földtöltés, a Meszes hegység meredek völgyein képtelenség lett volna is a töltést le- és felvezetni. Torma szerint elégségesek voltak a látótávolban egymástól a hegy gerinczein épült őrtornyok (propugnacula). A castrumok az alatta fekvő Egregy, Almás és Körös völgyeiben feküdtek.

Torma egy alsó-kosályi feliratot idéz, mely olvasása szerint a mesterséges limes létezése iránt semmi kétséget sem enged, meg lévén határozottan emlitve benne a vallum szó. Több mint valószinű azonban, hogy ezen olvasás félreértésen alapul.21 Mindenesetre sajátságos, hogy a római a határ ép azon szakaszát biztositotta volna mesterségesen, mely természeti viszonyainál fogva leginkább el lehetett a mesterséges határvonal nélkül. Miért nem találjuk nyomát odább délre, a hol Erdély a három Körös völgyeire át sokkal könnyebben hozzáférhető? De ha ilyformán a tihó-kissebesi limes római voltához kétség férhet, még indokoltabb az azon három,22 párhuzamosan haladó sánczra nézve, melyek észak-déli irányban a Maros északi partján kezdődőleg a Dunáig huzódnak. Már csak azért sem jelölhették a határt Dacia és az iazygok között, mert minden ok nélkül meg-megszakadnak s az árok keletre esik. A táborok, melyek a volt Bánságban esetleg kimutathatók (Arcidava, Centum putea), korántsem tartoztak a sánczok védelméhez, hanem azon utvonalon feküdtek, mely Lederatától Tibiscumig vezetett. Különben oly igénytelenek voltak s annyira távol feküdtek egymástól, hogy erős várvonalról szó sem lehet. Vajjon hol keresendő akkor Dacia nyugoti határa, helyesebben hol volt a vonal, mely a rómaiságot a barbár iazyg területtől elválasztotta?

A határprovinciákban, már pedig Dacia nagyon is az volt, a legiókat rendszerint a végpontokon találjuk, nemkülönben a segédcsapatokat. Mit látunk azonban Daciában? Mind a két legio a tartomány belsejében tanyázott. A legio XIII. geminának a Maros partján Apulumban, a góczponton volt állomása, a hová az utak minden irányból összefutottak. Táborhelyének fekvése tudtommal még nincs körvonalozva, annyi bizonyos azonban, hogy a mai várdombon emelkedett.

A mig a tartomány védelme egyedül a XIII. legiótól függött, igen természetesen az fedezte az északi vidékeket is. Téglabélyegeivel tényleg találkozunk Potaissán, Nikházán, Szucságon s a legészaknyugatibb ponton, Porolissumban. Septimius Severus óta, ki a legio V. Macedonicát ugyancsak Dacia szivében, Potaissában (Torda) helyezi el, hol tábora a Leányvár nevű hegyháton emelkedett, az északi részek védelme ezen legióra szállott át. Előretolt állomásai Felvincz, Várfalva és Szucság voltak. A XIII. legio figyelme ezentul első sorban a délre irányult. Nyomai nyugat felé a Maros mentén Alvinczen, Csigmón (Germisara), Veczelen (Micia) lelhetők föl. Legszélsőbb állomása Német-Csanádon, nem messze a Maros torkolatától feküdt s a legfontosabb kereskedelmi utat védte, mely az iazygok földjén át Pannoniába vezetett.. Egyes részeinek továbbá délen Vajda-Hunyadon, Várhelyen és Alsó-Városvizen, keleten pedig Szászvároson és Gált-Hévizen kellett tartózkodnia.

Erdélyt minden oldalról hegységek zárván körül, a veszélyes pontok, a hol könnyen betörhetett az ellenség, a szorosok voltak. Első sorban ezeket el kellett zárni. Ugy is történt. Vöröstorony felől a bejárást Castra Traiana, a Vulkán felől bumbestii, a bodzai szoros felől a pietraosszai, az ojtozi felől a bereczki táborok védték meg. Nyugaton a Körös partján Nagy-Várad, a Maros völgyében Német-Csanád, Bulcs stb. voltak a legszélső megerőditett pontok. Végül a Vaskapu-szorost biztositotta Tibiscum s a teregovai kulcsot Plugovánál Praetorio.

A második megerőditett vonal Erdély bérczein belül vonult. Északon a Szamos mentén az Almás patak torkolatánál Tihó, a Kosály pataknál Alsó-Kosály, az Ilosva patak beömlésénél Alsó-Ilosva, továbbá a Sajó patak forrásainál Várhely s ezek háta mögött, a Kis-Szamos völgyében, a szamosujvári tábor képezték egyes lánczszemeit. Keleten az Erdély közepe felé irányuló majdnem valamennyi vizi-ut el volt zárva. A Maros felső folyásánál ott találjuk Vécset, a Görgény patak völgyében Görgény-Szent-Imrét, a Nyárad mentén Mikházát, a Kis-Küküllő kezdetén Sóváradot, a Nagy-Küküllő partján Udvarhelyt, a kettő között Enlakát, a Nagy-Homród völgyében Szent-Pált, az Olttal való egyesülésénél Hévizet s végül nem messze onnan, hol a Fekete-Ügy az Oltba szakad, Komollót. Különösen nagy gond fordittatott az észak-nyugati határ biztositására. Romlot (Certia), Szent-Péterfalva, Vármező és Kis-Sebes mind táborhelyek voltak, melyekre beljebb Zutor (Largiana), Magyar-Gorbó (Optatiana) és Szucság következtek. A Maros nyugati kifolyásánál Veczel (Micia) és Déva táborai emelkedtek.

A legbelső váröv végül a két legio-állomást fogta körül. A táborok a mai Várfalva, Székely-Földvár, Maros-Ujvár, Csikmó (Germisara), Arany (Petris), Alsó-Városvize, Szászváros és Kis-Sink helyén épültek.23 Inkább merném azt állitani, hogy kifelé az összeköttetést voltak hivatva föntartani, mint azt, hogy az Érczhegység aranybányáinak védelme szolgált inditó okul elhelyezésöknél.

A felsorolt táborhelyek őrségét tulnyomó részben a segédcsapatok szolgáltatták. A gyakori változáson, melyeket azok körében tapasztaltunk, kizárják, hogy bármely csapat hosszabb ideig megmaradhatott volna ugyanazon az állomáson. Eddig körülbelül a következő segédcsapatokról tudjuk, mely helyen voltak megszállva: Alsó Kosályon a cohors I. Britannica miliaria civium Romanorum, Alsó-Ilosván Septimius Severus óta az ala I. Tungrorum Frontoniana, Szamos-Ujvárott az ala II. Pannoniorum, Romloton a cohors II. Britannica miliaria, Magyar-Egregyen a cohors I. Aelia Gallorum és a cohors II. Hispanorum, Vármezőn a cohors II. Flavia Numidarum, Sebes-Váralján a cohors I. Aelia Gallorum s a cohors II. Hispanorum, Várhelyen a cohors IV. Hispanorum, Sóvárad-Mikházán a cohors I. Alpinorum, Maros-Kereszturon az ala I. Bosporanorum, SzékelyFöldváron az ala Batavorum miliaria, Udvarhelyen a cohors I. Ubiorum, Bereczken 134 óta a cohors I. Bracarum Augustanorum, Gált-Hévizen az ala Asturum, Veczelen az ala I. Hispanorum Campagonum és ugyanott, továbbá Déván a cohors II. Flavia Commagenorum állomásozott hosszabb rövidebb ideig.

Az auxiliaris táborhelyek legtanulságosabb példáját Daciában az alsó-ilosvai nyujtja, melynek átkutatását az Erdély római emlékeinek felderitése körül oly sok érdemeket szerzett Torma Károlynak köszönhetjük.24 Helyéül a rómaiak az Ilosva és Szamos összefolyása által képezett félsziget fensikját választották. Alakja szabályos négyszög, melynek oldalai 182 méter hosszúak. A falak 1,26 méter vastagok. A sarkokon belül négyszögű bástyák (E, F, G, H) emelkedtek. A legépebben megmaradt porta principalis (B) kettős bejárattal volt ellátva s mindkét oldalát egy-egy kiugró bástya védte, melyek benseje őrszobákul szolgálhatott. Hasonlóképpen voltak a többi oldalak kapui (A, C, D) biztositva. A tábor belsejében észlelhető épület (I), melynek egyharmadát Torma felásta, a praetorium lehetett. A többi épületek, igy a fürdők, melyekkel rendszerint a táborokon belül találkozunk, a falakon kivül feküdtek. Septimius Severus óta maguk a katonák is a táboron kivül lakhattak.


Az alsó-ilosvai tábor alaprajza

Szó volt az őrtornyokról, minőket a rómaiak főkép a hegységek ormain épitettek és pedig rendszerint az egyiket a másiktól csak akkora távolságban, hogy az őrségek jelekkel egymást megérthették. Két ily őrtorony tekintélyes maradványai láthatók még Daciában. Az egyik Hunyadmegyében (Krivádián), kerek épület 13.3 méter átmérővel, a másikat Karánsebes mellett, Ovidius tornya25 név alatt ismeri a nép.

Az Itinerarium nem tartalmazza Dacia utvonalait. Egyetlen főforrásunk e tekintetben a Tabula Peutingeriana. A három ut, melyek föl vannak rajta jegyezve, mind Viminaciumból indul ki. A nyugoti az, melyen először nyomult Traianus Daciába, Lederatánál (Uj-Palánka) kezdődik a Duna balpartján s Tibiscumnál ér véget. A főut Tiernánál (Ó-Orsova) lép át a Olt-partra, Tibiscumnál egyesül az előbbivel s innen Sarmizegetusába vezet majd északkeletnek fordul s Kis-Kalánon (Ad aquas) át Aranyig (Petris) folytatódik, a honnan kezdve a Maros jobb partján – Germisarát (Csikmó) és Blandianát (Karna) érintve – Apulumig halad, majd Nagy-Enyeden (Brucla), Felvinczen (Salinae) át Potaissába (Torda) s onnan Napocába (Kolozsvár) megy, s Porolissumban (Mojgrád) végződik. A keleti vonal Taliatánál ágazik el az előbbitől, Drobetanál a jobb partot éri s a mai Oláhországban le a Dunáig (Oescus) vezet, innen azonban ismét északnak fordul s az Olt mentén a vöröstoronyi szoroson át jut Erdélybe, a hol végső állomását Apulum képezi.


Ovidius tornya Turnnál, Karánsebes vidékén.
Fischer L. H. rajza után

A Tabula Peutingeriana ugyan nem mutatja, de magától értetődik, hogy a határok mentén fekvő táborokat is utak kapcsolták össze legalább a központi legionáris állomásokkal. Nyomaikat helyenként tényleg megtalálták. Az Olt völgyében az ut a jobb parton haladt Gált-Hévizig, honnan egy ága tovább Komollón át Bereczkig vezetett; Galtnál az Olt vizébe ömlő Homoród völgyébe ment át s Homoród-Szent-Mártonnál nyugatra fordulva, Székely-Udvarhelyen egyesült a Nagy-Küküllő mentén Apulumból kiinduló vonallal. Felvincztől kezdve, hol az elágazásnál Székely-Földvár és Maros-Ujvár táborai védték a Maros két partját, a Maros völgyében az ut a vécsi táborig vonúlt. Napocánál az ut ketté ágazott. A mellékvonal a Kis-Szamos völgyében Szamos-Ujváron át Alsó-Kosályig, majd a Nagy-Szamos völgyében Csicsó-Kereszturig vezetett, a hol a Sajó völgyébe lépett s egyrészt Beszterczének, másrészt Várhelynek tartott. A fővonalból nyugat felé mellékutak ágaztak a Maros völgyében Német-Csanádig, az Ompoly mentén Apulumnál Verespatakig, Potaissánál Várfalváig, Largianánál Sebesváraljáig s Certiánál Vármezőig.

Valóban meglepő a mérföldkövek csekély száma Erdélyben. Eddig csupán hármat ismerünk. Az egyik még Traianus uralkodása idejéből, 109/110 évekből való s a távolságot Ajtonig, hol találták, Potaissától, mely akkor még Napocához tartozó falu volt, 10 mérföldnyire teszi.26 Trebonianus Gallus idejéből való a veczeli mértföldkő, szerinte a távolság Apulumtól 45 mértföld.27 Legujabban Nagy-Almáson került napfényre egy mérföldkő, mely Maximinus idejéből, 236-ból származik.28 Ez az anarti néptörzs R…ul (Resculum = Sebesváralja) telepétől számitja a 16 mérföldnyi távolságot.

Daciát a várak lánczolata tulajdonképpen egyik oldalon sem védte oly értelemben, a mint azt a Duna mentén láttuk. Ép azért a határt is bajos megállapitani, a meddig a római uralom terjedt. Annyi bizonyos, hogy a határhegységeken túl fekvő terület is még Rómához tartozott. Keleten a Dobrudsa közigazgatási tekintetben Alsó-Moesia részét képezte. Határozott limes hiányában nyugat felé még nehezebb a határt biztosan megvonni. Az egykori Bánság kétségkivül még Róma kezében volt s a legujabb időkig Dacia részének tekintették.


Római őrtorony Krivádiánál, Hunyadmegyében

De ha, mint Domaszewski tette, több figyelemmel nézzük a vámállomásokat, melyek vonala összeesik a provinciák határaival, továbbá számba veszszük, hogy a Bánságot a felső-moesiai hadsereg látta el őrséggel, mind több és több valószinüséget nyer a feltevés, hogy Dacia nyugat felé Ó-Orsován, Mehadián, Várhelyen, Veczelen, Zalatnán túl, melyek mind vámállomások voltak, nem terjedhetett messzire. Hasonló okból nem számithatjuk a mai Romániának azon részét sem Daciához, mely az Olttól keletre esik.29

Nem tartozik ide, hogy a legiók szervezetéről, tiszti karáról szóljak. Csak annyit jegyzek meg, hogy legénységök kizárólag római polgárokból került össze. A köztársaság korában Italia népe is elég volt, de a mióta a polgárháboruk megtizedelték, a provinciákra került a sor, hogy a legiókat is ellássák katonával. Csak kezdetben okozhatott az nehézséget. A császárok azonban egyre bőkezűbbek lettek a polgári jog adományozásával, nemcsak egyik község a másik után kapta meg a városi szervezetet, hanem egész néptörzsek is elnyerhették – mint az a karnokkal történt – a római polgárjogot s ezzel a jogositványt, hogy tagjaik a legiókban szolgálhassanak. A III. században még a barbár népeket is érhette ez a kitüntetés. Okunk van hinni, hogy az a tömérdek legionaris katona, kiknek sirkövei nem említik szülőföldjüket, abban a provinciában született, a hol legiójuk állomásozott. Másrészt nem kerülheti el figyelmünket, hogy ugyanazon legióban a birodalom minden részéből való egyénekkel találkozunk.


Dák harczosok.
Traianus oszlopán.

A kiváltságos helyzet, melyet a legiók katonái élveztek – a 20 évi szolgálati idő, elbocsáttatás után a nyugodt élet biztositása – anynyira vonzó volt, hogy a szükséges létszámot mindenkor könnyen ki lehetett önkéntesekből egésziteni. Ellenben a segédcsapatokat annak rendje és módja szerint ujonczozták a meghódított, római joggal nem biró provincialisok közül. A provinciákat az adófizetés és ujonczállitás kötelezettségei különböztették meg Italiától. Az egyes néptörzsek a fiatalság számarányában s alkalmazhatóságukhoz mérten több vagy kevesebb segédcsapatokat tartoztak kiállitani. Rendszerint megmondja a nevök, melyik néptörzs szolgáltatta a contingenst. Pannoniában és Daciában a legkülönbözőbb nemzetiségek segédcsapataival találkozunk. Képviselve vannak a legtávolabb fekvő népek. Hispaniából került Pannoniába 3 cohors Lusitanorum (I., II., VII.), Daciába ugyancsak 3 cohors Hispanorum (I., II., IV.), Pannoniába 2 cohors Asturum et Callaecorum (I., II.), ugyanoda egy cohors Callaecorum Lucensium (V.) s két ala Arvacorum (I., II.), Galliából 4 cohors Gallorum (I., II., III., V.), s az ala Frontoniana Tungrorum Daciába; Britanniából a cohors I. Brittonum ugyanoda; a Rajna vidékéről 3 cohors Batavorum Pannoniába s az ala I. Batavorum Daciába; az Alpesek vidékéről a cohors I. Vindelicorum Daciába, egy cohors Raetorum (VIII.), egy cohors Noricorum (I.), egy cohors Montanorum (I.) s 3 cohors Alpinorum (I., II., III.) Pannoniába; a Balkán-félszigetről 4 cohors és egy ala Thracum (III.) Pannoniába, egy cohors Bessorum (II.) Daciába, keletről a cohors I. Ituraeorum és az ala I. Ituraeorum (Ituraea Palestinában feküdt s lakosai a zsidóknak meghódolt arabok voltak) Daciába, egy cohors Hemesenorum (Hemesa syriai város arab lakosokkal) Pannoniába, a cohors I. Commagenorum Daciába, Afrikából a cohors Mauroru a Pannoniába stb.


3. A két Moesia s Dacia nyugati részének térképe. (VII. szelvény.)
4. Dacia keleti részének és Thraciának térképe. (VIII. szelvény.)

A római kormány ugyan arra törekedett, hogy a segédcsapatok mennél távolabbra kerüljenek el hazájuktól, idővel azonban, midőn kiegészítésök rendesen azon tartományban történt, hol állomáson voltak, az egyes osztályok néprajzi megjelölése elvesztette értelmét, s nem csodálkozhatunk, ha egyes segédcsapatokat azon tartományban találunk, ahol szerveztettek. A pannoniai néptörzsek közül egyedül a breukok azok, melyek saját nevök alatt alkotnak csapatokat, még pedig nem kevesebbet, mint nyolczat. Ezek közül két cohors (V., VII.) Pannoniában tanyázott. A többi néptörzsek a pannonok neve alá foglalva szolgáltak. Ismeretes 3 cohors Pannoniorum, ezek közül az I. és III. hazájában tartózkodott, mig a II. cohors Britanniában élt. Ugyancsak Britanniában találjuk az I. pannoniai alát, ellenben a II. ala Daciában feküdt.


Dák sárkányvivő.
Traianus oszlopán.

A daciai csapatok egytől-egyig a tartományon kivül lelhetők fel. A cohors I. Dacorum, mely szervezője, Hadrianus után az Aelia nevet viselte, azonnal Britanniába került, a cohors II. Augusta Dacorum veterana Pannoniában (Teutoburgium) állomásozott, a cohors III. Dacorum pedig egy macedon feliraton30 emlittetik. Végül az ala I. Dacorum, melyet, mint Ulpia mellékneve mutatja, Traianus szervezett, Noricumban birta táborát.

A segédcsapatok nagy része azon fegyverzetet tartotta meg, melyhez függetlensége idejében hozzászokott. A nálunk előfordulók között vannak sagittarii (nyilasok), contarii (dárdavetők) s a cohors II. Hispana scutata, mely mellékneve után itélve, nagy négyszögű paizszsal volt ellátva.


Katonai elbocsátó-levél töredéke.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Delhaes J. bécsi festő ajándéka.
A töredékes felirat olvasása:
…et sunt in] Pann[o]nia [superiore sub] Fuficio Cornuto [qui]nis et vice[nis aut in clesse] senis e[t] vicenis pl[ur]ibusve st(ipendis) em[eri]tis dim(issis) h[o]nesta mis[sione]
[quorum no]mina su[bscripta] sunt, civitat(em) Rom(anam), qui [eo]rum non haberent, dedit et co[nubium] cum ux[or]ib(us), quas tunc habuissent, cum [est civitas iis da]ta, aut si qui caelibes essent, [cum iis] q(uas) postea duxissent dumtaxat sin[gulis]
[a. d.]…Oct. L. Petronio Sabino…Rufo co(n)s(ulibus)
[coh(ortis) V Lucensium] et Callaecor(um), cui praest…s Granianus Favent(ia)
[e]x equite…entis f. Justo ca[str?]
[Descriptum et re]co[gn]it(um) ex tabula aenea, [quae fixa est] R[om]ae in muro post tem[plum divi Aug(usti)] ad Minervam.

A pannonokat Tacitus mint kitűnő lovasokat dicséri.31 A dákok főfoglalkozása sem lehetett egyéb, mint háború. Traianus oszlopán erős fűzőczipőkben a bokán összeköthető nadrágban, rövid ujjú kabátban és nehéz köpenyben jelennek meg. Jellemző fegyverök a görbe kard, melyet Decius óta a daciai érmeken még a Genius kezében is látunk. A jelvény, mely alatt a csatába indulnak, a sárkány, melynek teste duzzadtan gyürüdzik a levegőben, sárkány formája van a hadi trombitának is.

A segédcsapatokban ugyan 25 évig kellett szolgálni, könnyebb lévén azonban a szolgálat, római polgárok sem tartották azt magukra nézve lealázónak. Ha a nép, melyből a segédcsapat ujonczoztatott, már birta a polgárjogot vagy azt a csapat legénysége szolgálatközben kapta meg, a cohorsok és alák civium Romanorum jelzővel különböztették meg magukat.


Traianus katonai elbocsátó-levele P. Insteius részére;


a szöveg olvasásával és fordításával

Rendszerint azonban csak a szolgálati évek leteltével részesültek a segédcsapatokban szolgáló nem rómaiak abban a kedvezményben, hogy akár szolgáltak tovább, akár elbocsáttattak, elnyerték, a polgárjogot, házasságuk nem római nővel elismertetett, gyermekeik törvényesittettek. A császár rendelettel adományozta e jogokat. Az eredeti után, mely Rómában a Capitoliumon vagy Forumon közszemlére ki volt függesztve, másolatok készültek. Minden egyes érdekelt kapott egyet. Eddig 96 ily okmányt ismerünk. A két négyszögü bronzlap (diptychon), mely az egyik hosszoldalon s középütt 2–2 lyukon át bronzszalaggal egymáshoz volt füzve, kivül a teljes szöveget s a hét tanú nevét tartalmazza, belül felületesebb irással a szöveg kivonatát. Megbecsülhetetlen emlékek, már csak azért is, mert keltezve vannak s másrészt minden egyes okmány mindazon segédcsapatokat felsorolja, melyek legénységéből valamely tartományban egyidejüleg szabadságolások történtek.


  1. Ezt igazolja azon körülmény, hogy Vindobonában a legio XXX., Aquincumban a legio IV. Flavia, a Dráva-Száva közében a legio I. Italica (Vinkovce), a legio II. Italica (Dállya), a legio VII. Claudia (Mitrovicz) s különösen a legio VI. Herculia (Cserevics, Banostor, Begecs, Eszék) téglái vagy feliratos kőemlékei kerülnek napfényre[VISSZA]
  2. Az exer(citus) Pan(noniae) imf(erioris) tégláira Ó-Budán, Kömlődön, Battán, Adonyban akadtak. C. I. L. 3794.[VISSZA]
  3. Pannoniában a következő segédcsapatok mutathatók ki:
    I. A tartomány kettéosztása előtt
    Alák:
    1. I. civium Romanorum
    2. Frontoniana
    3. I. Arvacorum
    4. II. Arvacorum
    5. I. Agdusta Ituraeorum
    6. Praetoria
    7. Siliana civium Romanorum.
    Cohorsok:
    1. I. Alpinorum
    2. II. Alpinorum
    3. I. Asturum et Callaecorum
    4. II. Asturum et Callaecorum. 
    5. I. Batavorum miliaria pia fidelis
    6. II. Batavorum miliaria
    7. V. Breucorum
    8. VII. Breucorum
    9. I. Britannica miliaria
    10. Brittonum miliaria
    11. V. Callaecorum Lucensium
    12. V. Gallorum
    13. I. Hispanorum
    14. II. Hispanorum
    15. I. Augusta Ituraeorum sagittariorum
    16. I. Lepidiana
    17. I. Lucensium
    18. I. Lusitanorum
    19. I. Montanorum civium Romanorum
    20. I. Noricorum
    21. VIII. Raetorum
    22. III. Thracum
    23. VI. Thracum.
    A kettéosztás után a legtöbb segédcsapat megmarad Pannoniában, legfölebb helyet cserél; de jönnek ujak is.
    II. Felső-Pannoniában
    Alák:
    1. I. Cannenefatium
    2. I. Ulpia contarorium miliaria
    3. I. Hispanorum Arvacorum
    4. I. Augusta Ituraeorum
    5. Pannoniorum
    6. I. Thracum civium Romanorum victrix
    7. III. Augusta Thracum sagittariorum.
    Cohorsok:
    1. I. Aelia Caes(ariensis ?) M(aurorum ?} sagittariorum, melylyel azonos a I. Aelia sagittariorum és I. Aelia miliaria sagittariorum.
    2. II. Alpinorum
    3. V. Callaecorum Lucensium
    4. I. Cannenefatium
    5. I. Hispanorum civium Romanorum
    6. Ulpia Pannoniorum civium Romanorum, melylyel azonos a I. Ulpia Pannoniorum miliaria.
    7. I. Thracum civium Romanorum
    8. III. voluntariorum civium Romanorum.
    9. XVIII. voluntariorum civium Roma
    III. Alsó-Pannoniában
    Alák:
    1. II. Arvacorum
    2. I. Flavia Augusta Britannica miliaria civium Romanorum
    3. Augusta civium Romanorum
    4. I. veterana civium Romanorum
    5. Frontoniana
    6. I. Flavia Gaetulorum
    7. I. Augusta Ituraeorum
    8. I. Thracum veterana.
    Cohorsok:
    1. I. Alpinorum, később equitata
    2. III. Alpinorum
    3. II. Asturum et Callaecorum
    4. II. Augusta
    5. III. Batavorum
    6. VII. Breucorum
    7. I. campestris voluntariorum civium Romanorum
    8. I. veterana civium Romanorum
    9. I. Hemesenorum miliaria
    10. I. Lusitanorum
    11. III. Lusitanorum
    12. VII. Lusitanorum
    13. Maurorum miliaria
    14. I. Montanorum
    15. I. Noricorum
    16. II. Augusta Nervia Pacensis miliaria Brittonum
    17. I. Thracum
    18. I. Augusta Thracum u… r… 
    19. I. Thracum equitata
    20. I. Thracum Germanica civium Romanorum
    21. II. Augusta Thracum.
  4. C. I. L. III. 953.[VISSZA]
  5. A Daciában kimutatható segédcsapatok:
    Alák:
    1. Asturum
    2. I. Batavorum miliaria
    3. I. Gallorum et Bosporanorum
    4. [I?] Gallorum et Pannoniorum
    5. I. Hispanorum
    6. I. Hispanorum Campagonum
    7. I. Augusta Ituraeorum
    8. II. Pannoniorum
    9. I. Tungrorum Frontoniana.
    Cohorsok:
    1. I. Alpinorum
    2. I. Augusta…
    3. Flavia Bessorum
    4. I. Bracarum Augustanorum
    5. I. Britannica miliaria civium Romanorum
    6. I.  Ulpia Brittonum miliaria
    7. II. Britannica miliaria
    8. III. campestris civium Romanorum
    9. I. Flavia Commagenorum
    10. II. Flavia Commagenorum
    11. IV. Cypria civium Romanorum
    12. III. Delmatarum (equitata?) civium Romanorum, inkább Felső Moesiához számitható,
    13. I. Gallorum Dacica, azonos vele a I. Aelia Gallorum,
    14. II. Gallorum Macedonica
    15. III. GalIorum
    16. I. Hispanorum pia fidelis
    17. I. Hispanorum veterana
    18. I. Flavia Ulpia Hispanorum miliaria civium Romanorum
    19. II. Hispanorum scutata Cyrenaica, talán azonos vele a II. Hispanorum
    20. IV. Hispanorum
    21. I. Ituraeorum
    22. I. Augusta Ituraeorum sagittariorum
    23. V. Lingonum Antoniniana
    24. II. Flavia Numidarum
    25. I. Augusta Nerv… 
    26. VIII. Raetorum
    27. I. Thracum civium Romanorum
    28. I. Thracum sagittariorum
    29. VI. Thracum
    30. I. Vindelicorum
    31. I. Ubiorum
    32. I. Ulpia…
    [VISSZA]
  6. V. ö. Kubitschek u. Frankfurter, Führer durch Carnuntum, III. kiadás. 83–88.[VISSZA]
  7. V. ö. Berkovics, Ásatásom az ó-szőnyi római táborban. Arch. Ért. 1886. 392–397.[VISSZA]
  8. Frőhlich. A pilis-maróthi római tábor. Arch. Ért. 1893. 45. [VISSZA]
  9. Rómer, Műrégészeti Kalauz. I. 83.[VISSZA]
  10. Tac. Ann. I. 20.[VISSZA]
  11. C. I. L. III. 3705.[VISSZA]
  12. Plin. 37. 3. 45.[VISSZA]
  13. C. I. L. III. 3700.[VISSZA]
  14. C. I. L. III. S. 10652.[VISSZA]
  15. Fröhlich, Castellum Onagrinum, Arch. Ért. 1889. 101.[VISSZA]
  16. V. ö. Fröhlich, Römische Inschriften. Arch-Epigr. Mitth. XIV. 51.[VISSZA]
  17. L. Cornelius Restitutus Praef(ectus) classis Flaviae Pannonicae. Renier, 2165.[VISSZA]
  18. „Ita ut millenis interiectis passibus, stabili muro et firmissimis turribus erigantur.” Anonymus De rebus bellicis.[VISSZA]
  19. A bácskai ú. n. Római sánczok. Arch. Ért. 1887. 306–309.[VISSZA]
  20. C. I. L. III. 827. S. 7633.[VISSZA]
  21. Rómer térképén hármat látok. Résultats généraux du mouvement archéologique en Hongrie. 1878.[VISSZA]
  22. V. ö. Frőhlich, Dacia nyugoti határa és a római sánczok. Arch. Ért. 1891. 425.[VISSZA]
  23. V. ö. Gooss, Beiträge, 156–166.[VISSZA]
  24. Az alsó-ilosvai római állótábor s müemlékei. Az erdélyi muzeum-egylet évkönyvei. III. 1. füzet.[VISSZA]
  25. Halavács Gyula, kinek ismételten alkalma volt az épitményt megvizsgálni, határozottan középkorinak tartja.[VISSZA]
  26. C. I. L. III. S. 8060.[VISSZA]
  27. C. I. L. III. 1627.[VISSZA]
  28. C. I. L. III. S. 8061.[VISSZA]
  29. V. ö. Domaszewski, Die Grenzen von Moesia superior und der illyrische Grenzoll. Arch.-Epigr. Mitth. 1889. 143.[VISSZA]
  30. C. I. L. III. 600.[VISSZA]
  31. Ann. XV. 10.[VISSZA]