SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

VIII. FEJEZET.
A negyedik század.

A birodalom felosztása. Diocletianus és Galerius harczai a barbárok ellen harczol. A két császár leköszön. A carnuntumi összejövetel. Galerius Pannoniában az erdőket irtja, a vizeket lecsapolja. Constantinus győzelme Maxentius felett. A cibalaei ütközet. Constantinus megveri a sarmatákat. Licinius bukása. Barbárok megtelepitése Pannoniában. Constantinus utódai. Vetranio. II. Constantinus legyőzi Mursánál Magnentiust. Julianus. Constantius harczai a quádok és sarmaták ellen. I. Valentinianus. A quádok betörése. II. Valentinianus. Valens veresége. A gótok elözönlik a dunai tartományokat. A kereszténység fellépése Pannoniában. Sirmium, a legrégibb egyházközség. A többi püspökségek. Az arianismus. A sirmiumi zsinatok. Az őskeresztény emlékek. A sirfeliratok. Egyéb tárgyak. A pécsi sirkamra

Diocletianus trónralépésével (284) véget ért a katonai uralom anarchiája. A birodalomra nyugalmasabb napok virradtak. A barbárok hosszu időn át elég tartózkodóan viselték magukat, betöréseik távolról sem oly félelmetesek, mint ennekelőtte voltak.

Midőn 285 tavaszán Pannonia és Moesia határain a béke megbomlik, Diocletianus könnyü szerrel helyreállitja s megszerzi a Germanicus Maximus czímet.1 Komolyabb harczokra volt kilátás Galliában. A császár belátta, hogy segédre van szüksége s a sirmiumi születésű M. Aurelius Valerius Maximianust 285 szeptember havában caesarrá nevezi ki, utóbb augustusszá. Hű, odaadó társat talált benne, ugy hogy a kormányzás egysége a hatalom megosztása daczára nem szenvedett csorbát.

Mig Maximianus Galliában harczol, Diocletianus pedig Ázsiában tartózkodik, a sarmaták 286-ban ujabb zavarokat idéznek elő. A veszély hirére Diocletianus odahagyja a keletet s előbb Pannoniából kiveri a betörőket, majd Raetiában terem s a germánokkal szemben biztositja a Duna vonalát. Néhány évig csend van tartományainkban.


Diocletianus mellszobra.
Rómában, a capitoliumi múzeumban

Annál tehetetlenebbnek bizonyul Maximianus nyugaton. Diocletianus látva, hogy a Rajna jobb partja elveszett, sőt Britannia is elszakadt, a birodalom további felosztására határozta el magát. A 293 márczius havában kinevezett két caesar, Galerius Maximianus és Flavius Valerius Constantius közül Galerius kapta a dunai tartományokat. Egyelőre azonban keleten akad dolga. A jazygokkal, kik 292-ben ujra nyugtalankodni kezdenek, ismét Diocletianus kénytelen megküzdeni. 293 szeptember elején Sirmiumba költözik s ott marad körülbelül egy évig. A pannoniai limest nemcsak hogy megvédi, hanem támadólag is fellép azzal, hogy a Duna bal partján, ellenséges területen Aquincummal, Lugióval (Szekcső) és Bononiával (Bánostor) szemben várakat épit. A nyugalom azonban ismét csak ideiglenes. Galerius 295 végén a markomannok, quádok, iuthungok és carpok ellen harczol. A következő év tavaszán átkel a Dunán s az egész carp néptörzset az uj Valeria tartományban Sopianae (Pécs) körül letelepiti.2

A betegeskedő Diocletianusban időközben az a gondolat érlelődött meg, hogy leköszön. Elhatározása meglepte Maximianust, mindazonáltal kénytelen volt Diocletianus akarata előtt meghajolni s példáját követni. A két uralkodó 305 tényleg lemond a császári méltóságról, s Diocletianus salonai (Spalato) palotájába vonul vissza. Helyébe Galerius lép, uralkodótársa pedig Caesar czimmel Maximinus Daza lett. Maximianus a formális lemondás daczára fentartani igyekszik befolyását, Constantius tovább megmarad Caesarnak, de támogatására Diocletianus kinevezi Fl. Valerius Severust caesárrá, alája rendelvén Pannoniát, Italiát és Africát.

Midőn Constantius 306-ban Britanniában meghal, Constantinus nevű fiát a katonaság kikiáltja császárrá. Ugyanazt teszi a római párt Maximianus fiával, Maxentiusszal. Galerius látva, hogy sem Severus, sem ő maga nem képesek Maxentiust megbuktatni, Diocletianus közbenjárásához folyamodik. 307 november havában Carnuntumban találkoznak az uralkodók, csak Constantinus és Maxentius hiányzanak. Ez összejövetel alkalmából helyreállitják Mithrasnak egyik szentélyét.3

Maximianus hasztalan igyekszik rábirni Diocletianust, hogy vele együtt ujra a hatalom élére álljon. Még abba is belenyugodott, hogy fia, ki Severust időközben megölette, az uralomból kizárassék. Maximianus helyett Valerius Licinianus Licinius, Galerius iskolájában felnőtt katona, nyerte el a bibort.

A nyugtalan Maximianus azért még mindig nem vesztette el reményét. Most fia, Maxentius révén akarta régi állását visszaszerezni s Constantinusba vetette bizalmát. Utóvégre azonban nem maradt más választása, mint az, hogy saját kezével vessen véget életének (310). Galerius 311 május 5-én halt meg. Utolsó éveit többnyire Illyricumban töltötte s a pannoniai erdők kiirtása, a mocsarak lecsapolása foglalkoztatta tevékenységét.4

Constantinus elérkezettnek látta az időt, hogy az egyeduralmat minden áron kezébe kerítse. Előbb Maxentiusszal végez, ki 312 október 18-án Róma közelében legyőzetvén, a Tiberius habjaiban lelte halálát. Nemsokára reá Maximianus Daza egészen váratlanul elhunyt keleten. Osztályrészét Licinius foglalta el. Constantinusnak el kellett volna türnie, hogy Licinius a keleten kivül még Illyricumnak is ura legyen. Az ellentétek rövid idő alatt annyira kiélesedtek, hogy Constantinus jónak látta Liciniust megelőzni a támadásban. Bár hadserege csekélyebb a Liciniusénál, hazánk területén, Cibalaenál (Vinkovce) 314 október 8-án mégis győz, úgy hogy Licinius Sirmiumban kénytelen menedéket keresni. Csak miután Constantinus másodszor megveri Thraciában, mond le Licinius Noricumról, Pannoniáról, Saviáról s a többi közép-dunamelléki tartományról.


Diocletianus palotájának maradványai Spalatóban.
Fischer L. H. rajza után

Egyelőre fegyverszünet áll be. Licinius kötelessége lett volna, hogy az Al-Dunánál a gótok támadásait visszaverje. De úgy látszik, nem tette. Constantinus 319-ben a sarmaták ellen harczol s győzelmének emlékére SARMATIA DEVICTA köriratu érmeket veret. Valószinüleg egyidejüleg veri meg a gótokat és carpokat is. Midőn a gótok 322 átkelnek a Dunán visszakergeti őket s még saját földjükön is folytatja üldözésüket.

Licinius bizonyára sértve érezhette magát, hogy Constantinus e harczokban átlépte területének határát. A döntő mérkőzés máskülönben sem volt tovább halasztható. A győztes ismét Constantinus lett. Liciniust 325-ben meggyilkolják.

Az ismételt nyugtalanságokat, melyek a 332 és 334 években a gótok és sarmaták részéről a dunai határokat fenyegették, Constantinus úgy csendesíti le, hogy részben Pannoniában, részben Thraciában és Makedoniában egész törzseknek lakóhelyeket ad. Állitólag 300,000 barbár telepedett meg ez alkalommal a római birodalomban.

Constantinus még évekkel halála előtt, mely 337 május havában, Nikomediában következett be, három fiát, előbb (317) Constantiust, majd (323) Constantinust, végül (333) Constansot kinevezi Caesarokká. Az volt a terve, hogy utána a három testvér együttesen uralkodjék. Annyit tudunk, hogy a birodalom felosztása Pannoniában történt. De nem lehetett valami igazságos, mert II. Constantinus és Constans között kitör a testvérharcz. Az utóbbi győzött s magához ragadta az egész nyugat uralmát. II. Constantius a perzsákkal lévén elfoglalva, nem avatkozhatott bele a viszályba.

A római elem egyre féltékenyebb szemmel nézte a germánokat, kik Nagy-Constantinus óta a legmagasabb tiszti állásokat elfoglalták. Ennek a reactiónak köszönhette Magnentius, hogy Rómában 350 január 18-án egy lakoma alkalmával császárrá kiáltották ki.


Maximianus aranymedaillonja Ó-Szőnyről.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Az előlapon jobbra Maximianus feje, oroszlánbőrrel.
Körirata: IMP(erator) C(aesar) M(arcus) AVR(elius) VAL(erius) MAXIMIANVS P(ius) F(elix) AVG(ustus). A hátsó lapon Maximianus mint Hercules, meztelenül, megszólítja a földön heverő folyamistent. A császár mögött Virtus áll s megkoszorúzza. Körirata: PERENNIS VIRTVS AVG(ustorum duorum). Súlya 27 gr. 285–300 között verhették

Magnentius Constansot álnok módon leszúratta, abban a reményben, hogy Illyricum s Pannonia legióit megnyeri. De csalódott. Ezek Vetraniót emelik a császári trónra, aki azonban, úgy látszik, csak azért fogadta el azt, hogy mennél előbb lemondjon róla II. Constantius javára. Ugy is történt. II. Constantius beszéde a két fél hadseregének találkozása alkalmával állitólag oly hatást gyakorolt Vetranióra, hogy nyomban letette előtte a bibort. Most már Constantius teljes erővel Magnentius ellen indulhatott, hogy testvére halálát megbosszulja s a zsarnoktól megszabaduljon. Magnentius ugyan megkisérli a békét, de midőn látja, hogy hiába, szintén összeszedi seregét s Pannoniába siet. Sisciát feldulja és Sirmiumot ostrom alá fogja. De még mielőtt Mursánál (Eszék) 351 szeptember 28-án harczra került volna a dolog, tapasztalnia kellett serege megbízhatatlanságát. Csak így volt lehetséges, hogy Constantius megverhette Magnentiust. A veszteség mindkét részről óriási volt. Az öldöklésben 54,000 katona vesztette életét. Többé nem lehetett kétség, hogy a birodalom határai csak úgy védhetők meg, ha a csapatokban támadt hiányokat barbárokkal pótolják.

Constantius, midőn nyugotra jött, maga helyett keleten Constantius Gallust hagyta vissza. De csakhamar be kellett látnia, mennyire elhibázta választását. Őrületes gazdálkodás volt az, melyet az új Caesar ott folytatott. Constantius, hogy véget vessen ennek, Gallust Italiába csábitja s Polában megöleti. Ismét nem volt trónörökös. Felesége, Eusebia figyelmeztetésére Constantius 335 november 6-án a classicus műveltségü, pogány Julianust nevezi ki Caesarrá.

Mig Julianus Galliában a barbárokkal harczol, Constantiusnak a Duna középfolyásánál akadt dolga. Épen Sirmiumban telel (357–58), midőn hirül veszi, hogy a quádok és sarmaták egyesülve pusztitják Pannoniát és Moesiát. Constantius saját területükön veri őket szét. Majd a szolga sarmaták (limigantes) ellen fordult. Látva, hogy engedékenységével nem érhet czélt, a végső fegyverhez nyul. A lázadókat halomra öleti, csakhogy végre nyugalmat szerezzen Pannonia zaklatott lakosságának. Mintegy tiz évig nem is hallunk a barbárok zavargásairól.

Constantius kész volt személyesen vezetni a perzsa háborút s azt követelte Julianustól, hogy galliai seregének segédcsapatait bocsássa rendelkezésére. Csakhogy ezek nem engedelmeskednek, hanem Julianust kiáltják ki császárrá. Hiába való volt Julianus minden igyekezete, hogy Constantiusszal egyezségre lépjen. Nem maradt más hátra, mint a fegyverekre bizni a döntést. Julianus csapatai élén a Duna mentén Pannoniába hatol, innen a Balkán-félszigetre nyomul, de mielőtt még harczra került volna a dolog, Constantius megbetegszik s 361 november 31-én Tarsusban meghal.

Julianus, ki 363 julius 26-án a perzsa háborúban elesik, szándékosan nem jelölt ki maga után utódot. Fl. Jovianus, kit a római párt a császári trónra emelt, már 364-ben meghalt. Most a tisztekre került a sor, hogy az uj császárt megválasszák. Választásuk a pannoniai (Cibalae) születésü Valentinianusra, a testőrség tribunusára esett.


Aranygyűrű keresztekkel az apahidai leletből.
Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeumban.
Rajzolta Cserna Károly

Valentinianus szeretett a maga lábán járni, csakhogy önfejü volt. Az ellenkezés daczára fivérét Valenset (364) nevezte ki társává. A két testvér a hatalmon Naissusban (Nis) és Sirmiumban osztozkodott meg. A viszony köztük olyanforma lehetett, minő Diocletianus és Maximianus között állott fenn. Nyugatot, melyhez Illyiricum csatoltatott, Valentinianus választotta magának.

Mindkét fejedelem első sorban a pusztuló birodalom jólétének és nyugalmának biztositására forditotta figyelmét. Az elnéptelenedett vidékeket gótokkal, szászokkal, alamannokkal telepitik be, azokkal egészitik ki a legiókat is. Ismét a katonai szempont került túlsulyra.

Az egyre nagyobb mérveket öltő germán vándorlásokkal szemben, ha valami, úgy a határok biztositása látszott indokoltnak. Valentinianus a Rajnát és Dunát a védőművek hosszú lánczolatával igyekszik biztositani. Egy esztergomi felirat tanúsága szerint 365–367 között az ottani castrumot annak bástyáival együtt alapostul felépitették.5 De Valentinianus oly meggondolatlan volt, hogy még a szövetséges barbárok területén is emelt erődöket. Egy 171 évből származó s az előbbivel rokon tartalmu feliratot Bonfinius szerint az Esztergomnál átellenes mezőkön találtak. A quádok ezen eljárást méltán ellenök inditandó háború előjelének vehették. Még jobban felbőszithette őket az, hogy Gabinius nevü királyukat a rómaiak cselvetéssel eltették láb alól. 374-ben váratlanul áttörik a határt, két legiót megsemmisitenek és Sirmiumot fenyegetik. A veszélyt Theodosius, a későbbi császár, ez idő szerint Moesia parancsnoka, háritja el.

Valentinianus 375 tavaszán Galliából a Dunához siet. Hiába kérlelik a quádok. Miután Carnuntumban a szükséges előkészületeket megtette, Aquincumnál átkelt a Dunán. Egyfelől a császár, másfelől Merobaudes támadják meg a quádokat s irtózatos mészárlást visznek véghez köztük. Őszszel Valentinianus visszavonul s a telet az erődök megvizsgálásával tölti. Brigetióban huzamosabb ideig tartózkodik. Itt keresik fel a quádok, hogy békét kérjenek. Valentinianus annyira felháborodott a követek szavain, hogy hirtelen szélhüdés véget vetett életének.

Valentinianus még 367-ben augustusszá nevezte ki legidősebb fiát Gratianust s igy halála sem a kelet, sem a nyugat biztosságát nem veszélyeztette. Csakhogy Gratianust ép oly kevéssé szerették a katonák, mint atyját s attól lehetett tartani, hogy lázadás üt ki. Ennek az előrelátó Merobaudes akkép veszi elejét, hogy a meghalt császár hasonló nevű négy éves fiát császárrá kiáltatja ki. A fölavatás állitólag Aquincumban történt volna.6

Ugyanabban az évben, melyben Valentinianus meghalt, támadták meg a hunnok a nyugoti gótokat. Vezérük, Athanarich, ugyan szembe száll velük, de elveszti a csatát s Erdély bérczei között keres menedéket. Népének legnagyobb része, mintegy 200,000 ember, a Balkán-félszigeten telepszik meg. Szomorú sors vár ott reájuk. A római hivatalnokok hitszegése végre annyira fellázitotta a gótokat, hogy fegyvert ragadtak. Gratianus kész testvérének segitséget vinni s el is hagyja Galliát, de útközben Sirmiumban megbetegszik. Valens nem vár, hanem daczára tapasztalt hadvezérei lebeszélésének, Hadrianopolisnál megütközik a gótokkal s teljes vereséget szenved. Maga is a csatatéren veszti életét (378 augusztus 8.).

Gratianus nem mer szembeszállani a győztes gótokkal, kik elözönlik Moesiát, Pannoniát, Illyricumot. Okvetlenül társra volt szüksége; a legalkalmasabbnak erre Theodosius látszott. Bár nem szivesen, Gratianus mégis kinevezi 379 január 19-én Sirmiumban magával egyenrangú császárrá.


Krisztus-monogramm Poetovioból.
A bécsi udvari múzeumban.
Körirata: INTIMIVS MAXSIMILIANV[S PA]TRES CRISPINO POSVERVNT

Az utolsó császári rendelet, mely Sirmiumban napvilágot látott, 380 szeptember 8-ikán kelt. Ezen időtájt betegedett meg Theodosius Thessalonikában. A gótok akadálytalanul elárasztják Illyricum nyugati részét, Poetoviót és Mursát feldulják. Nem marad más hátra, mint hogy a rómaiak önkéntesen átengedjék Pannoniát állandó lakhelyül a gótoknak. Bár a HONORIUS alatt szerkesztett NOTITIA DIGNITATUM azt mutatja, hogy a római közigazgatás nem szünik meg egy csapásra, Pannonia már csak hivatalosan tartozik a római birodalomhoz. Az érmek sorozata Valensszel szakad meg, ami mindenesetre arra vall, hogy a római élet ezen császár óta kiveszőben van.

*

Ha az egyházi iróknak hihetünk, a kereszténységnek már a második században a birodalom minden tartományában voltak hívei. Észrevétlenül, a Mithras-cultushoz hasonlóan terjedt. Az első hittérítők egyike, kik Pannoniában megfordultak, állítólag Szent-Péter volt. Egy bizonyos Eleutherust, ki 140-ben vértanúi halált szenvedett, a martyrologiumok úgy említik, mint Illyricum püspökét. Eusebius, Cibalae püspöke, ki ugyancsak vértanúi halállal mult ki, Valerianus (253–260) vagy Gallienus (259–268) idejében élt.

Diocletianus üldözései egyszerre váratlan világot vetnek azokra a hóditásokra, melyeket a kereszténység az első három században nálunk tett. Az üldözések sorát a Sirmium közelében levő márványbányákban dolgozó négy munkás halála nyitja meg. Galerius 311-ben kelt edictuma megszünteti az üldözéseket, s Nagy-Constantinus és Licinius rendeletének kibocsátása (313) óta a keresztény vallás szabadon fejlődhetett. Julianus pogány jellegű uralma legfölebb megzavarhatta, de többé már útját nem állhatta a fejlődésnek. Hieronymus, ki Pannoniában, Stridonban született, 400 körül azt állítja, hogy Pannonia tele van keresztény institutiókkal.

Az uj vallás leghamarább a városokban vert gyökeret; nehezebben férkőzhetett a katonák szivéhez, végre azonban ezek sem zárkózhattak el előle. A legtöbb egyházközség alapítása még a II. és III. századokban történt.7 A legrégibb kétségkivül a sirmiumi. Főpapjai később Pannonia Secunda és Savia egyházai fölött az érseki jogokat gyakorolták, melyeket 381-ben, az aquileiai zsinat egészen határozottan elismert. A Sirmiumban székelő püspökök közül nehányat névszerint is ismerünk. Irenaeust Probus kormányzó 304 halálra kinozta. Utána Domnio következett, majd Eleutherius, Photinus, Germinius, Anemius s Cornelius.


Krisztus-monogramm Poetovioból.
A bécsi udvari múzeumban.
Körirata: VOTVM PVSINNIO POSVIT

Sirmiumból a kereszténység csakhamar fogékony talajra talált a szomszédos városokban. Püspökségek voltak Mursában, Cibalaeban és Bassianaeban. Az egyetlen mursai püspököt, kit a zsinatok aktáiból ismerünk, Valensnek hivták. Siscia, Savia fővárosának egyházközsége arról nevezetes, hogy élén Szent-Quirinus állott, kit Diocletianus fogságba vetett. Midőn a kinzások daczára sem akarta hitét megtagadni, Maximus, Siscia praesese, Savariába, a kormányzóhoz küldötte. Utjában a keresztények mindenütt nagy tisztelettel fogadták. Amantius kormányzó látva, hogy Quirinus állhatatosan ragaszkodik hitéhez, a Gyöngyös patakba dobatta (303). Testét a keresztények az u. n. „sopronyi kapu” mellett levő bazilikában temették el, később pedig a barbárok betörései elől (395) Rómába vitték. Csupán a zsinati akták aláirásaiból van tudomásunk Siscia más két püspökéről, Marcusról (347) és Constantiusról (381).

Az emonai püspökségre vonatkozó. legrégibb adatunk 381-ből való. Ekkor irta alá Maximus episcopus Emonensis az aquileiai zsinat határozatait.

A Dráván inneni egyházközségek a Lauriacumban (Lorch) székelő érseknek voltak alárendelve. Határozott adatokkal egyedül csak Poetovio püspökeiről birunk. Az első püspök, kiről tudomásunk van, Victorinus, Diocletianus alatt vértanúi halált szenvedett (303). Egy másik a serdicai zsinat (347) okmányaiban fordul elő: Aprianus de Petabione Pannoniae. Hogy Savariában is püspökségnek kellett lenni, nem szenved semmi kétséget. Ép úgy föltehető Sopianaeről (Pécs) és Aquincumról is, hogy voltak püspökei.

A harczban, mely a kereszténységet a IV. században két pártra szakitotta, Pannonia inkább az arianismushoz szított. Sirmium főpapjai közül Domnio, Photinus és Germinius, a mursai püspök Valens, továbbá Gaius Arius legbuzgóbb követői voltak. Constantius császár, hogy a békét helyreállitsa, Sirmiumban három zsinatot (351, 357 és 358) tartatott. Az utolsónak határozata a semiarianismushoz mutat közeledést. Ahhoz csatlakozott Germinius is s megtarthatta püspöki székét, ellenben Valens Gaius s a singidunumi (Belgrád) püspök Ursacius az arianismus érdekében oly hevesen szállottak síkra tovább is, hogy Damasus pápa a római zsinaton (369) kénytelen volt őket kiközösiteni. I. Theodosius (379–395) a katholikus tételeket juttatván diadalra, a hitviták megszüntek. Anemius sirmiumi érsek mindent elkövetett, hogy Pannoniában a kedélyeket lecsendesitse.


Halformájú mécses. Temesvárott, a délmagyarországi tört. és rég. társulat múzeumában.
Rajzolta Cserna Károly

Az egyházi irókból, zsinatok határozataiból meritett adatokat, melyek a kereszténységnek elterjedtségét Pannoniában megvilágitják, érdekesen kiegészitik az emlékek. A negyedik század folyamán a kereszténység már annyira tért foglalt, hogy jelvényeivel az állami pénzeken találkozunk. Nagy-Constantinus és Licinius óta azokon Krisztus monogramraja egyre gyakoribbá lesz. A sirmiumi pénzverőhelyből kikerült érmeken Constantius, Jovianus és Valens darabjain látjuk. A mi a sisciai pénzverőhelyet illeti, mely nagyobb számmal gyártotta a pénzt, mint a sirmiumi, ennek vereteiből Nagy-Constantinus, Constans, Constantius, Vetranio, Decentius, Constantius Gallus, I. Valentinianus, Valens, Gratianus, Theodosius és neje, Flaccilla érmei viselték e jelvényt. A sirmiumi pénzverdében öntött krásznai aranyrudak legtöbb darabjára szintén reányomták azt.

A kereszténység elterjedésével a kőfeliratok száma mindenesetre csökken. Megszünvén a pogány istenek tisztelete, az emberek többé nem állitanak fogadalmi oltárköveket. Az a szokás azonban, hogy a halottak sirjait emlékkővel jelöljék meg, nem vész ki. A sirfeliratok szerkezete is megmarad a régi, sőt a pogány felfogásra valló D(is) M(anibus) bevezetés sem tűnik el; hanem mint érthetetlen reminiscentiát a keresztények elvétve tovább is alkalmazzák. A sirfeliratok keresztény jellegét a legtöbb esetben Krisztus monogrammja, az oly kifejezések, mint vivas in Deo, vivas in Christo, famulus vagy famula Christi, in pace requiescit, dormit in pace stb. végül egyes symbolumok, nevezetesen a hal, a horgony, a galamb az olajággal, a bárány árulják el.


A szegszárdi görög feliratú üvegedény.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.

Bizonyára nem véletlen, hogy eddigelé a legtöbb keresztény feliratot Sirmiumban és Sisciában találták. Meglepő a savariai keresztény sírfeliratok nagy száma is. Sirmiumból nyolczat ismerünk.8 Kettőből megtudjuk, hogy az elhunytakat Synerotus martyr sírjának közelében helyezték örök nyugalomra. Sisciában napfényre került három felirat,9 egyikét a férj Marcellianus Severillának, Krisztus szolgálójának állitotta, a másikon a ZAESIS görög szó egyértelmű vivas in Deo kifejezéssel. Savaria emlékei közül az egyik követ Aurelia állitja férjének, ki százados volt, a másikat négy fiú készitteti anyjuknak, a harmadik két fiatal testvérnek szól, a negyedik szerint az elhunyt Aurelius Jodorus görög polgár Laodiceából származott, az ötödiket két idegen festőnek emelték társai.10 Más helyről nem igen birunk hasonló feliratokat. Legujabban Ó-Szőnyön kettő, Zselizen (a Duna balpartján) egy s Fischamendben (Bécsen alul) szintén egy került elő. Föltehetjük ugyanis, hogy úgy ezeken, mint egy-két óbudai kövön olvasható s(it) t(ibi) t(erra) l(evis) kifejezés keresztény vonatkozásu.

A keresztények mindenütt, a hol csak lehetett, megragadták az alkalmat, hogy hitükről külsőleg is tanuságot tegyenek. A Krisztus monogrammjával ellátott mécsek épenséggel nem tartoznak a ritkaságok közé. Nemzeti Muzeumunk is őriz egyet. Ugyanott látunk két bronzból készült monogrammot. Mindenekelőtt pedig az ugyancsak ennek birtokában levő üvegcsésze (vas diatretum) emlitendő, mely a szegszárdi sarcophagból került elő. Maguk a sarcophág domborművei is arra vallanak, hogy az abban eltemetett halott keresztény volt. Ilyenek nevezetesen a fedél ormaiban látható kenyeres kosarak, az egyik keskeny oldalon díszes edényből jobbra-balra lefutó dúslevelü szőlőindák. Az üvegedényen három csiga és ugyanannyi halacska helyettesiti a lábakat. A görög felirat értelme Liba Pastori; bibe, vives: áldozz a Pásztornak, igyál és élni fogsz! Poetovióból a bécsi udvari muzeum két bronzból készült Krisztus-monogrammot kapott. Mindegyik monogramm külön-külön föliratos köralakú lemezbe van foglalva s az egyik két, a másik egy virágkehely alakú, elálló díszszel bir. Fogadalmi tárgyakkal van dolgunk, melyek eredetileg díszitésül szolgáltak. Crispinus, a kinek az egyik kerék szól, valószinűleg azonos a Soissonsban élt Szent-Crispinusszal, ki mint vértanú halt meg 287-ben.


A pécsi földalatti sírkamra.
Dörre Tivadar rajza után

Utolsó helyen említem az őskereszténységnek hazánkban fenmaradt legkiválóbb emlékét, a pécsi földalatti sírkamrát, melyet 1780-ban fedeztek fel. Tizenegy lépcsőn jutunk le az előcsarnok-féle helyiségbe s innen szűk ajtón magába a cubiculumba, mely semmi egyéb, mint egy egyszerű, hossznégyszög alakú, donga boltozattal fedett terem. Az előszoba falfestményei nyomtalanul elpusztultak, ellenben a belső helyiségben még a legtöbb jelenet elég tisztán kivehető. A belépő szemben a falon, az ablaknyílás fölött Krisztus monogrammját pillantja meg, jobbra és balra Péter és Pál állanak s a monogrammra mutatnak. A hosszoldalfalak négyszögű mezőiben Noe alakja a bárkában, a három keleti bölcs, Jónás története kötik le figyelmünket. A boltozat középmezejében ismét ott találjuk a koszorúba foglalt Krisztus monogrammot, a sarkokban egy-egy mellképet medaillonszerű keretben s ezek között virágcsokrokat, pávákat, galambokat. A bejárat falát az ajtó körül egyszerű levéldísz foglalja el. A festmények tárgya, alakjai, felfogásuk, különösen a két Krisztus-monogramm valószinűvé teszik, hogy a sírkamra a IV. század közepe felé épült, vagy legalább akkor festették ki.


Megkötözött kelták.
Római katonák tropheumot állítanak.
A bécsi udvari múzeumban levő „Gemma Augustea” alsó része.
Rajzolta Cserna Károly


  1. Wilm. 1057.[VISSZA]
  2. Amm.- 28. 1. 5.[VISSZA]
  3. C. I. L. III. 4413.[VISSZA]
  4. Vict. Caes. 40. 9.[VISSZA]
  5. C. I. L. III. S. 10596.[VISSZA]
  6. Salamon, Budapest története, II. 19.[VISSZA]
  7. V. ö. Gyárfás, Pannonia őskeresztény emlékei. Budapest, 1889.[VISSZA]
  8. C. I. L. III. 6449. S. 10233. 10235. 10236. 10237. 10238. 10239.[VISSZA]
  9. C. I. L. III. 3986. 3996. és 3996 a.[VISSZA]
  10. C. I. L. III. 4290. 4217. 4218. 4220. 4222. S. 10934.[VISSZA]