A Meri nép régiségei, melyekhez hasonlók az ősmagyar leletekben előfordulnak.
Rajzolta Dörre Tivadar
1. (kard, fokos, nyilhegyek; kösöntyü, szíjak ékítményekkel; szövetdarabok és pitykék.)
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A kozár hatalom. Hatása a magyarra. Turk és szabartoaszfaloi név. Keleti testvérek. Lebedia. Kozár alkotmány. A bolgárok. A kabarok
A VII., VIII. és IX. századokban a kozár volt a Fekete tenger északi mellékének és a mai déli orosz sikságnak hegemón népe. Uralma alá vonultak meg a hún nemzet töredékei. A szláv törzsek adófizetői voltak a kozár khánoknak és csak a IX. század vége felé kezdenek felszabadulni a skandináv varégok (oroszok) vezetése alatt. Mint egykor Attila hadai, úgy most kozár hadak harczolnak a Kaukázus mentén a perzsákkal, a Duna mentén a byzanczi római császárokkal. Birodalmukba elhatott egyrészt a perzsa műveltség, másrészt a görög-római kultura. A Tauris félszigetén alapult régi görög gyarmatvárosok élénk összeköttetésben állottak velök. Uralmukat görög várépítők segítették megerősíteni a kelet felől fenyegető bessenyők ellen. Ők építették Sarkel várát a Don folyó mellett.
A Meri nép régiségei, melyekhez hasonlók az ősmagyar leletekben előfordulnak.
Rajzolta Dörre Tivadar
1. (kard, fokos, nyilhegyek; kösöntyü, szíjak ékítményekkel; szövetdarabok és pitykék.)
Meglehet, hogy a magyarok valaha Attila birodalmához tartoztak, hisz az kiterjedt mindazon vidékekre, hol azon időben székhelyeiket kereshetnők. De ha ez összeköttetésnek volt is reájok befolyása, az sem hiteles történeti forrásokból, sem nyelvükből vagy intézményeikből ki nem mutatható. A kozár hatás ellenben történetileg bizonyos, és nemcsak háborúra, békére vonatkozott, hanem mély nyomokat hagyott úgy a nemzet szerkezetében és összetételében, mint berendezésében. Még névváltozást is idézett elő. Azon időig ugyanis nem nevezték őket turkoknak, hanem szabartoiaszfaloiosz-oknak, valami okból.1 E név magyarázatával sokat foglalkoztak bel- és külföldi tudósok, a nélkül, hogy a kielégítő eredményre jutottak volna, mi nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy csák egy név szolgálhat az okoskodás alapjául, oly név, mely valószinüleg már megrontva jutott Byzanczba, hol leirták, és mely aztán idő folytán másolások által még jobban megromlott. Csak az látszik valószinünek, hogy e név első része egyezik a Sabir névvel, a hogy a húnoknak a Kaukázus felé lakó törzsét nevezték.2 Ez az egyezés nagyobb jelentőséget nyer Konstantinos egy más adata által. Szerinte ugyanis a nép ketté vált a besenyőkkel folytatott szerencsétlen háború következtében, az a rész, mely keletre ment, Perzsia felé, mai napig Szabartoiaszfaloi-oknak neveztetik, a másik rész pedig nyugotnak tartott. Az elszakadt testvérek a távolból is érintkeztek egymással, még akkor is, midőn az egyik már messze nyugaton telepedett meg. Később az érintkezés megszakadt és csak több század múlva, közvetlen a tatárjárás előtt, indultak el magyar utasok messze keletre, a testvérek megkeresésére. Megtalálták őket, de nemsokára a mongol vizözön végkép elborította minden nyomukat.
2. (Kard, fokos, kengyelek, kengyelvasak, zablák.)
Maga ez az erőszakos kettészakítás – melyre különben majd minden harczos nomád nép története mutat példát – bizonyítja, minő viharok közt ment végbe a magyar nép alakulása. Egyes törzsek elválása, másoknak önkéntes vagy kényszerü csatlakozása füződik a magyaroknak a kozár hegemónia alatt Lebediában való tartózkodásához.
Lebedia, a magyarok második hazája, a fekete tenger északkeleti mellékén terült el, a Dontól keletre, a Molocsnaja folyó mellett, melynek a görögöknél Chidmás, vagy Chingülosz volt a neve. Ez a tartomány nevét első vajdájuktól, Lebediástól vette.
Lebediában, közel a görög Khersonhoz, hova hadi foglyaikat vitték, és értök görög ezüstműveket és ruhaszöveteket cseréltek be, érintkezésben a perzsákkal, kiknek kereskedői bejárták a szittya sikságot, fegyverekért és szerszámokért pénzt és prémeket cserélve be, szövetségben a kozárokkal, a magyarok már beléjutottak az akkor a fekete tenger mellékén központosuló műveltségi és politikai közösségbe. Nem szenved azonban kétséget, hogy legnagyobb hatással mégis a szomszéd, törzsrokon kozár birodalom volt reájok.
Régi időtől fogva szinte hagyományos volt, hogy a keleti nagy pusztaság lakói közt a krimi félszigetnek és mellékeinek birtokosai gyakorolják a hegemoniát. Ide helyezi már Herodotos a királyi skythákat. A számos e vidéken megmaradt kúnhalom (kurgán) és más emléktárgy mutatja, minő sűrű és aránylag gazdag volt ott a népesség a népvándorlás korában. A VI. századtól, vagyis az avaroknak Pannoniába vonulásától fogva a kozárokat találjuk ott, kiket a görögök keleti törököknek neveznek.3 Utánok nevezik az egész fekete tengert kozár tengernek, és hatalmuk elér a Kaukázusig, hol a perzsákkal és arabokkal hadakoznak, kik a derbendi kaput őrzik ellenök, másrészt pedig a Dunáig, hol a görög császár birtokát pusztítják. Nemzétiségök felől több ellenmondó adat maradt reánk. A görögök szerint, mint láttuk, a török törzshöz tartoztak, több arab író is oda sorozza őket; a mohamedán Ibn Foszlán szerint ellenben nyelvök minden más nemzetétől külömbözik. E látszólagos ellenmondást ki lehet egyenlíteni, ha fölteszszük, hogy az uralkodó népen kivül a meghódoltakat is a kozárokhoz számították és hogy ugyanazon birodalomban a finn-ugor és tatár-török törzs számos ága és töredéke volt egyesítve. Bizonyos, hogy a kozároknak külön faji jelleget tulajdonítottak, melyet nem tartottak valami szépnek. Mihály császár „kozár pofájúnak” nevezte a hires, tudós, de rút Photios patriarchát.4
Mind e népeknél és népszövetségeknél az volt a legnehezebb probléma, mikép biztosítják az uralom folytonosságát a dynastiák természetes hanyatlásával járó válságok ellen. Az ázsiai népek története annyi példát mutat arra, mint bomlanak fel hatalmas birodalmak rövid idővel erős kezű alapítójuk halála után. Attila példája, fiainak viszálya, népének pusztulása élénk benyomást tett a népek képzeletére. Ezért az örökös király mellett, ki inkább csak névleg úr, a kozároknál a végrehajtó hatalommal felruházott fejedelmet találunk. Ily módon mindig a legérdemesebb intézhette az ország ügyeit, tekintet nélkül származására. Vámbéry méltán hasonlítja ez intézményt a bolgár, avar és magyar hasonló berendezéshez.5
Nevezetes még a kozárok hadi szervezete. Nem volt valami számos nemzet, maga a főtörzs csak 10,000 lovast állított ki, de gazdagsága és kormányának állandósága képessé tették rendes, pánczélos zsoldos seregnek tartására. Ennek számát 7000-re becsülték.6 Másrészt a kozár, mint jó katona, szivesen járt idegen uralkodókhoz zsoldba, különösen Byzanczba.
Még sajátságosabb e nép vallásos állapota. A régi természetimádás mellett elterjedt ide keletről a mohamedán vallás, délnyugotról a kereszténység. Maga a főkirály zsidó volt, a hadi erő zöme mohamedánokból állott. E sok felekezet békén élt meg egymás mellett.
Egy ilyen, első sorban katonailag és politikailag képzett, nagy összetartó és szervező erővel biró, a mellett vallás és nemzetiség dolgában annyira közönyös, a kultura legkülömbözőbb elemeit felhasználó birodalom példája nagy hatással lehetett a magyarokra, kik sokban hasonló viszonyok közt voltak, vagy azok közé jutottak.
Kurgán (közép-oroszországi sírhalom)
A kozár föld, Ibn Roszteh leirása szerint, ki a X. század elején irt, nagy területü volt. Egyik oldala a Kaukázushoz fordúl. A kozár királynak neve isa, de fő uralkodó a khakán. A khakán csak névleg uralkodó, a főhatalom az isánál van; az igazgat és parancsol a háboruban, mintha a sereg az ő tulajdona volna, és nem tartozik senkinek számadással. A kozárok legnagyobb része a zsidó hitet vallja, ez az isa, a tisztek és általában az előkelők vallása; azelőtt a kozárok hite hasonló vala a törökök hitéhez. Télen két városukban laknak, de tavasz közeledtével a pusztára költöznek, s ott maradnak a hideg beálltáig. A két városban mohamedánok is laknak, kiknek mecsetjeik s papjaik vannak. Az adót és a katonák számát az isa veti ki a jobbmóduakra, oly mennyiségben, mint szükségesnek tartja. Évenkint hadakoznak a besenyőkkel. A zsákmány elosztásakor az isa kiszedi magának, a mi neki tetszik, a többit a katonák osztják fel magok közt.
Egy más keleti iró, Gurdézi, arról értesít, hogy régebben a kozárok és a magyarok közt is folyt sok háború.7 Ugy látszik, hogy a besenyők részéről fenyegető veszély változtatta fegyverbarátsággá, majd szoros szövetséggé a kozárok viszonyát népünkhöz. Hogy mennyi ideig tartott ez a viszony, arra nézve egyetlen adatunk van, az is hibás. Konstantinos császár szerint a magyarok három éven át voltak frigyben a kozárokkal és segítették őket minden háborujokban. Ez már magában véve is furcsán hangzik, de a rövid idő szinte lehetetlenné válik, ha meggondoljuk, hányszor említi ugyanazon császár e szövetséget, és minő súlyt helyez reá mindkét nép még akkor is, midőn a magyarok már elköltöztek Etelközbe. Azt tartjuk valószinünek, hogy a magyar nép körülbelől a 700. év táján jutott a kozárok szomszédságába, és több mint egy századon át ott lakott, amig tovább nyugotra nem költözött.
Még egy más keleti nép is érintkezett a magyarral, midőn ez déli Oroszországban táborozott. A bolgárt értjük, azt a pusztai népet, mely legerősebben tartotta fenn a hún hagyományt, és mely a mellett legerősebb haladást tőn úgy a földművelés és kereskedés, mint az állami szervezet terén. Magát a bolgárt soha sem tartották másnak, mint húnnak, nevök is a volgai hunból (Hunni Volgares) származik. Egyik törzsük a VII. század végén betör a görög birodalomba, és ott Moesiában meghódítva és szervezve a szlávokat, hatalmas birodalmat alapított, mely nevét mind mai napig megtartotta, bár az uralkodó törzs, aránylag rövid idő alatt, felvette az alattvalók nyelvét, vallását és szokását. Meglehet, hogy e vándorlásnak épen a magyar nép előretörése nyugot felé volt előidéző oka. A Volga mellékén maradt bolgárok is hatalmas birodalmat alapítottak a mai Kazán vidékén. Élénk kereskedést űztek az ázsiai mohamedán népekkel, valamint a tőlük nyugotra lakó szlávokkal. A prémeknek akkor Bolgár városa volt nagy vására. Maga a nép már földművelő volt és nemcsak kölest termesztettek, mit a nomádok is megtettek, hanem búzát és árpát is. Legnagyobb részök a mohamedán hitet vallotta, de volt köztük számos bálványimádó is. Bár a nép letelepedett, katonai ereje mégis lovasságában állott, melynek nagy része pánczélos volt. A király, kit almusnak hivtak, lovakat szedett adó fejében, minden házasuló egy hátas lóval volt köteles őt szolgálni, azonkivül őt illette a vám is, amely az áruk értékének tizedét tette ki.
A nagy orosz pusztaság.
Guiaud rajza után
A bolgár nép, mohamedán korában, egészen magáévá tette az ázsiai népek kereskedői szellemét. Az Árpádkori Magyarországnak ezek a „szerecsen” (Saracenus) bolgárok lettek igazi kereskedői osztályává.
Két okból kellett némileg bővebben foglalkoznunk e szomszéd és törzsrokon népek állapotával.
Az egyik ok az, a miért egyes kiváló emberek életrajzánál is a környezetet, a rokonságot, az iskolát, az egész kört, a melyben fölnevelkednek, ismertetjük, életök azon szakáig, a melyben már felőlük, gondolataik, cselekedeteik felől nyerünk egyenes értesítést. A kozár és a bolgár körében élte a magyar nemzet gyermekkorát, és politikai létének és gondolkodása világának megalkotásánál első sorban arra volt utalva, mit nálánál már érettebb testvérei körében tapasztalt. És mivel e korból is igen kevés az egyenesen a magyart illető adat, helyzetéről, berendezéséről csak környezete után vont következtetés révén alkothatunk némi képet.
A másik ok az, hogy ez a két nemzet egyenes befolyást gyakorolt nemzetünk, nyelvünk megalkotására.
Midőn a magyar nemzet Lebediában ketté válik, a nyugoti rész, kárpótlásúl a keletre szakadt testvérekért, a kozárok egy törzsét, a kabarokat nyeri meg. Velök együtt megy új hazát foglalni. Mint látni fogjuk, ez az elem oly tekintélyes volt, hogy már akkor észrevették hatását a magyar nyelv létrejövésére.
Nagybolgárországi leletek.
(Csákány, ruhakapocs, lószerszám-díszek.)
Rajzolta Dörre Tivadar
A bolgár befolyásról nincs oly direct adatunk mint a kozárról, de kicsinylenünk azt sem szabad. A volgai bolgárok utódai mai napig ott laknak régi hazájukban; most csuvaszoknak nevezik őket. A nyelvtudósok pedig kétségtelennek állítják, hogy a magyar nyelvben levő török elemek a messze elterjedt török nyelv minden dialectusa közt a csuvaszhoz állanak legközelebb. Bizonyos tehát, hogy ősrégi és nagyon szoros volt az összeköttetés a magyar és bolgár közt.
De ez összeköttetésnek a bolgárral és kozárral még krónikáinkban is találjuk nyomát, bár e krónikákat már jóval a magyarok megtelepedése és megtérése után irtak. Kézai krónikája szerint Hunor es Mogor a maeotisi ingoványokból kitörve, Belárnak (bolgárnak) és az alán Dúlnak népeit, fiait és leányait rabolták el, és e nőktől származott a hún és magyar nemzetség. Épen igy megvan a vérrokonság tudata a kozárral szemben. Béla király névtelen jegyzője szerint Árpád a kozár fejedelem leányát jegyzi el Zoltán fiának. Sőt talán nem tévedünk, ha az egész hazai hún hagyományt, és annak legfontosabb részét, a Csaba-mondát is a kozár összeköttetésből vezetjük le. A képes krónika szerint „Csabát, Attila fiát a görög császár leányától, nem is tartották igazi magyarnak, hanem félig-meddig idegen sarjadéknak, mert nem Scythiából vett feleséget, hanem a Corozmin földről.”8 E Corozmin föld alatt alig lappang más, mint a kozár, bár Corosmenia más országnak, az Aral-tó déli mellékének neve. Ide vezet a görög császárral való összeköttetés is, mert a kozár khakánok, és csakis ők a barbár uralkodók közt, a VIII. század végén csakugyan összeházasodtak a görög császárokkal, később pedig a magyar uralkodó családdal is.
Igy szerzett a Lebediában való tartózkodás a magyarnak fontos anyagot, történeti hagyománya megalkotásához, jövője előkészitéséhez egyaránt.