Német-Óvár az avar-frank határon.
Fischer L. H. rajza után
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A krónikák szerint. Az avarok. A frank őrgrófságok és a morvák. Szvatopluk. Kereszténység. Methodios. Horvátok; pannoniai szlávok. Privina; Mosaburg. Keleti Magyarország. Bolgárok. A kereszténység csekély hatása. A háborúk jelleme
Hazai kútfőink, az Anonymus kivételével, csak igen röviden emlékeznek meg az ország állapotáról és azon népekről, melyeket a magyarok bejövetelükkor itt találtak.
Krónikáink valamennyien kétszer mondják el a honfoglalást, egyszer mint a húnok történetének befejezését, másodszor mint a magyarok történetének megkezdését.
„Miután Etele fiai Krumheld csatájában a szittya néppel együtt majdnem megsemmisültek, Pannónia tíz éven át király nélkül maradt, és csak szlávok, görögök, messianusok1 és oláh jövevények laktak benne, kik Ethele életében neki szolgáltak. Végre valami Zvatapolug nevű fejedelem, Morot fia támadt Lengyelországban, ki Bractát meghódította, a bolgárokon és messianusokon uralkodott, és a húnok kiirtása után Pannóniát is kezdte kormányozni.”2
Szembetűnő, milyen rövid időköz választja el e felfogás szerint a magyarok bejövetelét a hún birodalom bukásától. Zvatapolug, mint lengyel fejedelem, ki a bolgárokon is uralkodott, tiszta történeti lehetetlenség. Hogy pedig mi van értve Bracta alatt, mely külömben mint Mikolt születése helye is szerepel a mondában, annak eldöntésére nincs semmi alapunk.
A második elbeszélésben pedig Kézainál csak épen említve van Zvatapolug legyőzése s halála, mely után a húnok hét seregre oszlottak. A többi krónika a fehér ló regéjével bővíti ugyan az előadást, de a régibb lakókról külömben ép oly kevéssé emlékezik meg.3
Világos ezekből, hogy régi évkönyviróink alig tudtak más pontosat a honfoglalást megelőző időről, mint Szvatopluknak puszta nevét.
Sokkal bővebb Béla király névtelen jegyzője. Ő három ízben foglalkozik azon lakossággal, melyet a magyarok itt találtak. Először a kievi fejedelem küldi őket ide, azután Halics fejedelme adja az ország állapotának leirását a városán átvonuló Álmos vezérnek, végre meg a honfoglalás elbeszélésének menetéből látjuk, mint képzelte el a XIII. századi iró az akkori viszonyokat. Természetesen a kievi ruthének tudnak legkevesebbet. Szerintök „azon a földön szlávok, bolgárok, oláhok és a rómaiak pásztorai laknak. Mert Attila király halála után Pannonia földjét a rómaiak legelőjének nevezték, minthogy nyájaikat Pannonia földjén legeltették.”4
Halics fejedelme és társai így szóltak: „Az a föld szerfölött jó, ott folynak a Duna, Tisza, Vág, Maros, Körös hires vizei, és mások, és ez a föld előbb Attila királyé volt. Az ő halála után a római fejedelmek elfoglalták Pannóniát a Dunáig és oda helyezték pásztoraikat. A Duna és Tisza közt elterülő földet elfoglalta Kean, Bolgárország nagy fejedelme, Szalán vezér nagyatyja, egészen a lengyelek és ruthének határáig, és szlávokkal és bolgárokkal telepítette azt be. A Tisza és az Igfon erdő közti földet pedig, mely Erdély mellett van, a Marostól a Szamosig, elfoglalta Marót vezér, kinek unokáját a magyarok Mén-Marótnak nevezték, mert sok barátnőt tartott, és azt a földet kozár nevű népek lakták. A Maros vizétől Orsováig elterjedő földet pedig valami Glád nevű herczeg foglalta el, Viddin várából kijőve, a hunok segítségével, kinek sarjadéka volt Ahtum.”5
A tulajdonképeni elbeszélésnél mindezek újra előfordulnak, de más uralkodókról, más népekről is hallunk. Erdélyben valami Gelou nevű oláh uralkodott,6 ki oláhokkal és szlávokkal jő a magyarok ellen. Nyitra vidékén ismét más népről hallunk, „Mert Attila király halála után a Vág s Garam közti földet a Dunától a Morva folyóig, elfoglalta magának a csehek herczege, és egy herczegséget alkotott belőle. És abban az időben a cseh herczeg kegyelméből Zubur volt a nyitrai herczeg.” Dunántúl nem is római pásztorokat, hanem rómaiakat találnak a magyarok Veszprémben s a Lapincs folyónál.7
Nevezetes, hogy a névtelen jegyző ép azt az egyet nem tudja, mit a krónikák tudnak. Szvatopluknak még neve sem fordul elő nála. Nevezetes továbbá Pannónia megjelölése mint „a rómaiak legelője,” a miben megegyezik vele a dominikánusok útleirása is, mely e pontra nézve régi krónikákra hivatkozik. Ugyancsak „Pascua Romanorum”-nak nevezi Magyarországot már Odo de Diogilo, XII. századi franczia apát útleirása is, úgy hogy ebben valami régi tudományos terminus technicust kell föltételeznünk. Lesz még alkalmunk szólani arról, mennyiben van alapja annak a felfogásnak, mely Magyarország régi lakosai közt kozárokat, cseheket, rómaiakat keres. Itt elég kimondanunk, hogy az Anonymus a magyar bejövetelt megelőző történetről, ha lehet, még kevesebbet tud, mint a krónikák.
E tétel helyességéről azonnal meggyőződünk, mihelyt krónikáinknak most idézett adatait összevetjük az egykori, hiteles kútfők tartalmával.
Ily kútfőkben pedig nincs hiány, és ha nem is minden részletre nézve, de legalább a fődolgokról tájékozást nyerhetünk, ha elfogultság nélkül, egyedül az igazságot keresve fogunk a munkához.
*
Hazánk földjén, az avarok birodalmának lerontása után Nagy-Károly által, új államalakulások indultak meg, új népelemek kerekedtek fölül.
Magoknak az avaroknak csak hatalmát és önállóságát törték meg a frankok, a nép még egy ideig megmaradt. Csakhogy fegyveres túlsúlyának elveszése után nem birt többé parancsolni jobbágyainak, a szlávoknak. Bizony csak árnyéka lehetett már meg az avar hatalomnak, midőn 805-ben a khakán Nagy-Károlyhoz fordul azon kéréssel, engedjen népének lakóhelyet Sabaria és Carnuntum – vagyis Szombathely és Haimburg közt, mert régi földjükön szolgáik miatt nem maradhatnak.8 Igy frank oltalom alá húzódott a hajdan világverő népnek csekély maradéka, és mint keresztény, hódolt törzs, részesült is a császár védelmében. 811-ben sereget küld ide Nagy-Károly, mert újra viszály támadt az avarok és szlávok közt. Tizenegy évvel később még az avar nép bizonyos közjogi egységet képez; követei ajándékokkal járulnak Kegyes-Lajos udvarához. Az országot még később is rendesen Avariának nevezték, de a régi uralkodó nép mind jobban megfogyott, és beléolvadt a szomszéd törzsekbe. 871-ben azt írják felőlök: a frankok azokat, kik közülök megtértek, királyaik adófizetőjévé tették, és a kik megmaradtak belőlük, földjükért mai napig adót fizetnek.9 Ezeket tehát a mai Dunántúl nyugoti részében kell keresnünk. Az avarok egy más része a horvátoknak hódolt: „Mert Chrobatiában most is vannak avarok, és tudják felőlök, hogy azok.”10
Német-Óvár az avar-frank határon.
Fischer L. H. rajza után
Alig lehet tehát kétségbe vonni, hogy a magyarok bejövetelekor még itt-ott voltak avarok. Hanem a megmaradtak alatt csak teljesen megtört csekély számú és elszórt töredékeket szabad értenünk. „Elvesztek mint az avarok, nincs semmi ijok-fijok,” közmondássá vált a szláv népek közt.11 A név azonban megmarad, és midőn a magyarok feltünnek, a nyugoti évkönyvek egy része, p. o. a fuldaiak avaroknak nevezi őket.
Az avarok örökében osztoztak legyőzőik a frankok, jobbágyaik a szlávok, és rokonaik a bolgárok.
Nagy-Károly az elfoglalt földön, a régi Pannóniában, két őrgrófságot rendezett be. A déli vidéket, a Dráva és Száva közét, a hol a horvátok, karantánok és szlovének laktak, a friauli herczegre bízta, felső Pannóniát pedig, az Ennstől a Dráváig és Dunáig az „avar határ védőire,” vagyis a keleti őrgrófokra.12 Ez az elválasztás az egyházi viszonyokra is kihatott, a mennyiben déli Pannónia az aquilejai patriárchának, az északi pedig a salzburgi érseknek megyéjéhez tartozott. Kegyes-Lajos alatt, a birodalom felosztása alkalmával, Friaul Olaszországnak jutott, a hozzátartozó vidékek pedig a bajor herczegséghez csatoltattak. E herczegség hatalma annál inkább biztosítva volt, mert herczegei voltak egyúttal, Német-Lajos óta, a keleti frank királyok.
Azon szláv törzsek közt, melyek az avarok pusztulása után a frankoknak hódoltak, lépnek föl a Morva folyó mellékiek, a morvák. Először 822-ben emlittetnek, az avarokkal együtt, mint a császárnak ajándékokkal kedveskedők. Néhány évvel később Moimir volt a herczegök, ki a frank uralkodóház zavarait saját hatalma megerősítésére és önállóságának megszerzésére kezdte felhasználni. Ezért Német-Lajos őt letette és unokatestvérét, Rasztiszlávot emelte helyébe.13 De ez csakhamar bátyja nyomdokaiba lépett, és szövetségben a bolgárokkal, több évi véres harcz után, 855-ben kivívta függetlenségét. Német-Lajos ismételt támadásai nem vezettek eredményre: a morva fejedelem, midőn a német sereg közeledett, „kimondhatatlan és minden régitől különböző erősségében” húzódott meg, és onnét nem volt kiverhető. (869.)14 Az ország elpusztitása, a lakóhelyek elégetése sem használt. Rasztiszláv nem idegenkedett a keresztény vallástól, de mivel joggal tartott attól, hogy a frank részről jövő térítés a frank hódításnak egyengetné útját, inkább a görög császártól kért térítőket, ki Kyrillost és Methodiost, a szlávok apostolait küldte hozzá.
II. (Német) Lajos pecsétje.
A császár jobbra néző képe, XRE (= Christe) PROTEGE HLVDOVICVM REGEM körirattal
Rasztiszláv birodalmának egy részét unokaöcscse, Szvatopluk kormányozta, ki szintén részt vett a függetlenségi harciban. De a nagyravágyó férfiú, hogy uralomra juthasson, összeköttetésbe lépett a németekkel, és kezökbe szolgáltatta már gyanakodó és készülődő bátyját. Rasztiszlávot halálra itélték, és megvakítva klastromba küldték. A németek most elfoglalták Morvát és Szvatoplukot is elfogták. De midőn az alávetettek fegyvert fogtak szabadságukért, Karlmann bajor herczeg, Német-Lajos fia, kibocsátotta foglyát és seregével a lázadók ellen küldte. Mi sem természetesebb, mint az, hogy Szvatopluk most népének élére áll, megsemmisíti a bajor hadat és szövetségben a csehekkel, kivívja önállóságát. 874-ben azt a frank király is elismeri, hűségesküje és évi adófizetés fejében.
A politikai önállással együtt a morva fejedelem, kit nagyfejedelemnek neveztek a görögök, országa egyházának függetlenségét is kivívta. A salzburgi érsek törvényszék elé állíttatta Methodiost, mint a ki nem jogosult az ő megyéjében tanítani. A német püspökök keményen bántak a buzgó térítővel, megverték, börtönbe taszították, és VIII. János pápánál is bevádolták, mint eretneket, ki tévtanokat hirdet. A pápa azonban igazságot szolgáltatott az apostoli férfiúnak, kiszabadította őt börtönéből, magához hívta Rómába, és miután Methodios teljesen igazolta orthodoxiáját, nemcsak a morvák érsekének nevezte őt ki, hanem megengedte a szláv nyelvű liturgiát az ujonnan megnyert népességek közt. Mint nyitrai püspök, egy német pap rendeltetett az érsek alá, kinek hatásköre, úgy látszik, Csehországra is kiterjedt. Mint hitben, úgy olvadtak össze most államilag is a külömböző szláv-törzsek. Szvatopluk hatalma, ősi birtokán kivűl, kiterjedt a Kárpátok hegyes vidékére, Sziléziára és tán Csehországra is. Ez volt a történetben az első nagyobb szláv államalakúlás, melyet nem idegenek alapítottak meg. Maga a pápa is egy levelében királynak ismerte el Szvatoplukot, ki miután 883-ban és 884-ben Pannóniát is elpusztította, szinte mint egyenrangú ellenfél áll szemben a keleti frank uralkodóval.
Nemcsak északon jött létre önálló szláv állam, épen a frank erőszakosság elleni jogosúlt visszahatás gyanánt, hanem délen is. „Néhány éven át a Dalmácziában lakó horvátok is alá voltak vetve a frankoknak, de a frankok oly kegyetlenül bántak velők, hogy csecsemő kisdedeiket megölve, oda vetették a kutyáknak. Ezt a horvátok nem tűrvén, megölték a frank kormányzókat. Hét éven át tartott a háború, végre a horvátok legyőzték és kiirtották magok közt a frankokat. Visszanyerve szabadságukat, a római pápától kértek keresztséget, és az attól küldött püspökök megtérítették őket.”15 A IX. század vége felé a már keresztény horvátok legalább névleg elismerik a görög császár felsőségét. Itt is együtt járt a függetlenség az egyház megszilárdulásával és a római pápával való közvetlen érintkezéssel. Összeköttetésben a velenczeiekkel és a tengerparti kereskedő városokkal, a horvátok nemzeti dynastiájok alatt jelentékeny súlyt vethettek a mérlegbe a frankok, görögök, szerbek és bolgárok közt egyre folyó harczok alkalmával. Hadi erejöket Konstantinos, bizonyára nagy túlzással, 160,000 emberre teszi. Már akkor is hires volt könnyű gyalogságuk.
Horvát keresztény emlékek.
(Boli oltárkő, (a)TDQ(ue) BEAT(i) THEODORI II felirattal; oszlopkő Kninből; domborműves kőtáblák töredékei Mucsról; mindannyia IX. századi épület maradványa.)
Magában Pannóniában sem birta a frank uralom teljesen elfojtani a szláv törzsek önállósági törekvéseit. Alig nehány évvel Nagy-Károly halála után a sziszeki Liudevit veszedelmes lázadást támasztott, mely csak nagy ügygyel-bajjal, a horvátok segítségével volt elfojtható. A Dráva és Száva közti szlávok azután saját fejedelmeik alatt állottak, kik azonban elismerték a frank felsőséget. A magyarok bejövetelének korában Brazlav, Arnulf király hűbérese, volt ott a kormányzó.
Ugyancsak frank felsőség alatt nagy kilátásra jogosító szláv állami alakúlás ment végbe a Balaton vidékén. Még Kegyes-Lajos idejében történt, hogy egy Privina nevű szláv főnök, Moimir morva fejedelemtől elűzetve. Ratbod frank őrgrófhoz menekült, és Traismauerben, a mai Ausztriában fölvette a keresztséget. Ott sem volt maradása, a bolgárokhoz menekűlt, de onnét a Száván át visszatérve, ismét kibékült Ratboddal, és „alsó Pannónia egy részét, a Szala folyó körül,” hűbérül nyerte a királytól.16 Ott sok népet gyűjtött maga körül, a Szala folyó berkében erősséget épített és egyre gyarapodott. Oda jött hozzá Liuprammus salzburgi érsek is, és a Boldogasszony tiszteletére templomot szentelt föl. Egy Domokos nevű papja pedig felhatalmazást nyert az érsektől a misézésre és a lelkészség rendjében való eljárásra. Később az érsek Salzburgból épitészeket, festőket, ácsokat és fametszőket küldött, kik Privina városában templomot építettek, „hol Adrián martyr van eltemetve.” Még más helyeken is épültek templomok, mely helyek közt előfordul Bettobia (Pettau), és Quinque Basilicae, mi alatt nehéz mást érteni, mint Pécset.17 Ez a keresztény szláv fejedelemség tehát a mai Dunántúl egész déli felét foglalta magában. Privina nemsokára a morvák elleni harczban megöletett, utána fia Kozel következett, ki alatt a salzburgi érsek újra eljött a szláv fővárosba Mosaburgba, vagyis a mai Szalavárba. De ugyanazon időben megjelent ott Methodios is, kit a pápa, Kozel kérésére, Syrmium érsekének és Pannónia metropolitájának nevezett ki. Ez a tény legjobban mutatja, mily nagy terjedelmű volt és mily szilárdnak látszott ez a déli szláv fejedelemség. De 871. óta e birodalomról nem hallunk semmit: ugy látszik, hogy a morvák elpusztították, és azután a frank őrgrófok tették reá kezöket.
Nyugati Magyarországnak közvetlenűl a honfoglalás előtt tehát ez a képe: Felső Pannónia, vagyis az Ausztriával és Karinthiával határos vidék közvetlen frank birtok és ott évről évre sűrűbbé lesz a bajor betelepítés. A Dunától északra eső rész Morvával együtt Szvatopluk birodalmát alkotja, mely magához igyekszik kapcsolni az északi és nyugoti szlávokat is. Alsó Pannóniában külön szláv fejedelemség létesül mini frank hűbér, de ez, közvetlenül a magyarok megjelenése előtt, szintén a morvák befolyása, talán uralma alá jut, és a Dráva és Száva közt ismét más szláv fejedelemség áll fenn, melynek ura egyúttal a frank király őrgrófja. Mindezek a német történeti források által részletesen előadott történeti tények.
Sokkal nehezebb kérdés eldönteni, milyen világ volt akkor a Dunától keletre eső Magyarországon.
Zalavári keresztény emlékek.
(Lovast ábrázoló márvány dombormű töredéke, állitólag Privina korából; ajtófél-töredék, korai keresztény stilusra való, megfejthetetlen felirattal; rózsa-díszítésű márványdarab.)
Itt is jártak frank seregek, úgy látszik a Tisza vidékén volt a fő avar gyűrű, melynek kincseivel az aacheni kincstárt gazdagították. Bukása után az avar nép itt nehezen maradt meg: azok az avarok, kik frank oltalom alá húzódtak Pannóniába, a Duna másik partjáról, tehát a Tisza-Duna közéről jöttek oda. A külömben sem nagyon számos nemzetnek itt elvész minden, nyoma. Hallunk „az avarok pusztaságairól,”18 értesülünk arról, hogy „Karinthiától keletre, a bolgárok földjeig, pusztaság terül el,”19 de ott lakó népről nem tudunk.
Talán szabad azt mondani, hogy a történelem ép annyira ellene van a vacuumnak, mint a természet. Ha bárminő katastropha elsöpör egy népet, nyomban ott a másik, mely az üresen maradt területet elözönli, birtokába veszi. Ha ez általában áll, annál inkább alkalmazható oly kivánatos, földművelésre és baromtenyésztésre egyaránt annyira kedvező földre, mint a milyen a Tisza völgye. Valami nagy számú népességre itt ne gondoljunk, arra nincs alapunk. Hanem minden esetre itt maradtak az avaroknak szláv szolgái, kiket uraik elpusztulása felszabadított, és kik tán Szvatopluk birodalmához csatlakoztak. Erre mutat, a belső valószinűségen kivűl, a Duna-Tisza vidéki számos szláv helynév. Lehetett még egy-két avar telep is, és ép úgy megmaradt még egy pár gepida szállás.20 Ezek azonban mind nem pótolhatták ki a támadt hézagot. Nem csak csekély számúak voltak, hanem szervezetlenek is, és így kihívták a hatalmas szomszédok sóvárságát. És ha az északnyugoti részt a természetes vonzás a morva-szlávokhoz fűzte, a délkeleti egy még sokkal hatalmasabb és erősebb szervezetű birodalomnak, a bolgárnak esett sphaerájába.
Mialatt Nagy-Károly az avarok ellen harczolt, Krum, a bolgár nagyfejedelem, a konstantinápolyi császárokat győzte le. A hadi foglyok egy részét, a Duna túlsó, tehát bal partján eső birtokaira telepítette. Ugy látszik, hogy az avarok egy része is hozzá csatlakozott.21 Utódja Omortag alatt néhány addig a bolgárnak hódoló szláv törzs, mint a timocsánok a mai Szerbiában, és az abodritok, – talán tőlök vette nevét Bodrog? – a frankokhoz pártolt. Ebből háború keletkezett a hét, most már szomszédos állam között. A bolgárok 827-ben felhajóztak a Dráván és egy időre elfoglalták egész déli Pannóniát. De uralmuk nem volt tartós.22 Úgy látszik, Zimony vidékén kivül a többi ismét frank uralom alá tért vissza. De nincs semmi okunk kétségbe vonni, hogy Belgrád és Zimony felől kiterjedt uralmuk a keleti Magyarország déli részére is.
Azóta, hosszú időn át, a bolgárok békében éltek a frankokkal. Mióta, 860 körül, megtérnek, és pedig Rómaiból küldött térítők által, a viszony a két hatalmasság közt egyre javult. Ezt a közös politikai érdek okozta. Mind a bolgár, mind a frank ellenségét látta a görög császárságban és a gyorsan feltörekvő morva nagyfejedelemségben. Már 863-ban volt szó arról, hogy Német-Lajos „a keletről jövő bolgárok segítségével” meg fogja támadni Rasztiszlávot.23 Midőn Arnulf király 892-ben hadra kel Szvatopluk ellen, követeket küld Laodomir bolgár királyhoz, „ajándékokkal, a régi béke megerősitése végett, és azt kivánta tőle, ne engedje meg a morváknak a só vételét birodalmából.” Mind a két adat bizonyitja, hogy a bolgár uralom összeért a morvával, és azt is, hogy az, mint emettől keletre fekvő, átért az alföldre. Hol volt a határ a kettő közt? arra nézve semmi alapunk nincs, meglehet a római sánczoknál. A sóvételre vonatkozó adatból némi bizonyossággal arra lehet következtetni, hogy az erdélyi sóbányák a bolgárok birtokában voltak. Talán nem tévedünk, ha Csanádban, a hol a népvándorlás egész folyama alatt nem szűnt meg a telepedés, látjuk a magyarországi bolgár uralom központját: a Maros mentét minden esetre bolgár birtokban kell képzelnünk.
Semmi esetre sem volt a népesség az alföldön oly számos, a politikai szervezet oly szoros, hogy meg ne engedte volna újabb hódítók megszállását, vagy legalább átkelését. Mihelyt a magyarok Etelközben megjelentek, komoly akadály nélkül száguldhatnak végig a Tisza rónáján. Csak igy lehetséges, hogy már 862-ben Pannóniában járnak. Nem tartjuk valószinűnek, hogy ez lett volna egyetlen hadjáratuk, bár másról forrásaink nem értesitenek. Moldva felől behódoltathatták és kirabolhatták az Erdélyben és a Tisza mellékén lakó elszórt szláv telepeket, bár nem valószinű, hogy a bolgár-besenyő háború előtt állandóan megvetették volna itt lábukat.
Ha már most a frank, morva és bolgár uralom alatt e talajon létesült culturalis viszonyokat tekintjük, előre törekvést, megkezdést látunk sok helyütt, de biztositott létet, folytonos haladást sehol. Még legjobb volt e szempontból Felső-Pannónia helyzete, hol a német telepedés majdnem egy századon át, nem igen zavarva, izmosodhatott. Ott a salzburgi érsekség, a passaui püspökség és a bajor apátságok, köztük az altaichi, szerezték nagy birtokokat, és oltalmuk alatt terjedt a földművelés, egyházak emelkedtek, és a szláv népek térítésére megszereztetett a biztos alap. Az akkori helységek közt már 860 körül előfordul a „puszta vár” (Oedenburg), a mostani Sopron.24 Úgy látszik, a Lajta vidékén már avar uralom alatt is laktak németek, és a mai napig a határmegyékben, Mosonyban, Sopronban és Vasban lakó, külön nyelvjárással élő hienczeknek eredete még azokra a honfoglalás előtti telepitésekre vihető vissza.
Sokkal fontosabb és számosabb volt a szláv lakosság. Ez Rasztiszláv és Szvatopluk által akkora politikai jelentőségre tett szert, minőt azóta e területen nem ért el, és nemcsak hogy meg birja állam a sarat a németekkel szemben, hanem határozott előhaladásban is van nyugot és délnyugot felé, a frank birodalom rovására. Művelődési tekintetben azonban sokkal lassabb és fokozatosabb a haladás; e téren a szlávság nem önálló, hanem egészen a németek és görögök culturájának átvételére van utalva.
Leó császár taktikájában a szláv törzsek életének is megrajzolja világos, igaz képét. Előadja, milyenek voltak, mielőtt atyja Basilios őket megtérítette. Leirása első sorban a Balkán-félszigetiekre, tehát a szerbekre vonatkozik ugyan, de azon közeli rokonságnál fogva, mely e népet a pannóniai és morva szlovénekhez fűzte, legnagyobb részében alkalmazható Magyarország, akkori lakosságára is.
„A szláv nemzetek életmódra és erkölcsre hasonlók a frankokhoz. Szabadságszeretők, és midőn még régi hazájokban laktak a Dunán túl, nem akartak hódolni és engedelmeskedni, s midőn ide átköltöztek, inkább szolgáltak a közölök valóknak, mint az idegeneknek, és a római uralmat és törvényt nem akarták elfogadni. Még a megtértek is lehetőleg ragaszkodnak e szabadsághoz. Igen népesek, könnyen tűrik a nélkülözést, forróságot, hideget, esőt, meztelenséget és az élelem hiányát.”
„Igen vendégszeretők valának, és ezt az erényt mai napig híven megőrzik. Más emberséges szokásuk is volt a foglyokat illetőleg. Nem tartották őket életfogytiglan rabságban, hanem csak egy ideig használták szolgáknak, azután valami bérrel haza bocsátották őket, vagy, ha úgy akarták, szabadon, mint jó barátok, köztük maradhattak.”
„Nejeik kiváló ragaszkodás által tűnnek ki. Sokan közülök, ha férjök meghalt, megfojtják magokat, nem viselik el az özvegy, magános életet.”
„Főeledelök a köles. Igen mértékletesek, egyébért nem is igen mívelik a földet. Jobban szeretik annál a szabadságot s nem akarnak nagy munka árán lakomázni.”
„Minden férfi két hajitó dárdát visz magával fegyverül, némelyiknek nagy paizsa is van. Fa-iveik vannak és mérgezett nyilakat használnak, a melyek oly veszedelmes sebet ejtenek, hogy ha theriákot nem isznak, vagy valami más gyógyszert nem alkalmaznak, vagy azonnal ki nem vágják a sebet, hogy tovább ne terjedjen, az egész test tönkre megy. Szeretnek meredek, hozzáférhetetlen helyekre menekülni és ott tartózkodni.”25
Szláv harczosok a X. században.
Szent-Boris és Gleb legendájának egyik szláv codexéből
A császári iró nem emeli ki, hogy a szlávoknál nem is a törzs, hanem a családi közösség volt a legerősebb kapocs. A határőrvidéken napjainkig fönnállott hadközösség, a zadruga, ősi szláv intézmény. Nagyobb területeket és népességeket összekötő politikai szervezet náluk csak akkor van készülőben. És hogy a nemzeti összetartozásnak köztük nem volt mély gyökere, minden egyes adatnál jobban bizonyitja az a tény, hogy Szvatopluknak óriásinak látszó birodalma megalkotójának halála után mily hirtelen bomlik fel alkotó részeire.
Magának Leónak leirása is, minden kedvezés, sőt előszeretet mellett, barbár állapotokra mutat. Ilyenek a nagy igénytelenség, a tunyaság, a hadi szervezet hiánya. A kereszténység köztük sem változtathatta meg egyszerre az erkölcsöket. A mainzi zsinat 851-ben „a morva nemzetnek még durva kereszténységéről” szól, és a későbbi tények is bizonyitják, mily kevéssé hatotta át a keresztény egyház szigorúsága és szelidsége e vad és buja embereket. E tekintetben nem is lehetett várni a szlávoktól, hogy külömbek legyenek mestereiknél, a németeknél. A német papság nem bontakozhatott ki egészen azon körnek erkölcsi felfogásából, melyben élt és működött, és különösen a házas életet és a nemek viszonyát illetőleg tanusitott nagyobb elnézést, mint a mennyit az apostoli tan és hagyomány megengedett volna. Ismeretes, hogy a rajnamelléki érsekek mennyire kedveztek Lothár király bűnös szándékának, hogy nejét: Theutpergát elűzze, és kedvesét Waltrudát vegye nőül. Miklós pápának ekkor nyilt alkalma, mint az erkölcs legfőbb őrénél, törvényt ülni királyok és érsekek fölött.26 Vad népek közt, kiket még meg kellett nyerni, még menthetőnek is látszott az ilyen vétségek enyhe megítélése, különösen ha azokat fejedelmek vagy előkelők követték el. Szent-Konstantinos életirója azzal vádolja a német papokat, hogy a morváknál szemet húnytak, ha azok pogány áldozatokat hoztak és törvénytelen házasságot kötöttek.27 VIII. János pápa figyelmezteti Kozel pannóniai fejedelmet, hogy a házasság önkényes elválasztása ép oly kevéssé engedhető meg, mint a nőcsere.28 Mindezen kérdésekben Methodios a lehető legszigorubb elveket alkalmazta, tekintet nélkül a bűnösök társadalmi állására és befolyására. A frank papság tehát épen romlottsága miatt közelebb állott a szlávok lelkéhez, mint a szláv apostol és iskolája. Ez magyarázza meg Büdinger szerint azt a feltünő jelenséget, hogy maga Szvatopluk teszi tönkre a Methodios alapitotta szláv nyelvű egyházat, elfogatja, vagy elűzi az apostol tanítványait, latin misét hallgat és frank papokkal veszi magát körül.
Ily módon a szláv barbarság és az egyház szigorú tana közötti nagy eltérés rendkivül fontos következéseket vont maga után, a mennyiben megakadályozta a nemzeti cultura fejlődését és lényegesen hozzájárult az alig alakúlt birodalom felbontásához. Nincs is erősebb bizonyítéka a barbárságnak, mintha az uralkodók és népek az államnak fenntartására és megszilárdulására szolgáló legfontosabb intézményeket, személyes okokból, ösztönüket követve, gyöngíthetik vagy leronthatják.
Ez a sokféle, egymást ellensulyozó politikai és egyházi ellenhatás okozta, hogy a kereszténység, legalább a régi Pannónia földjén, a szlávok közt nem vert szilárd gyökeret. Mihelyt a magyarok ide jöttek, ismét felütötte a fejét a pogányság. Konstantinos császár nem is nevezi másként a Dunántúlt, mint kereszteletlennek.
Sokkal erősebb szervezetűnek látszott a bolgár birodalom. Az uralkodó nép erős fejedelmi hatalmával, a boliasok aristocratiájával s kitünő, a magyarokéra emlékeztető hadi erényeivel, féken tudta tartani és politikai czéljaira felhasználni a sokkal számosabb szláv alattvalókat. Erkölcseik felől különösen azon kérdések által értesülünk, melyeket 866-ban Miklós pápa elé terjesztettek, midőn a kereszténység fölvételére készültek. Szokásos volt náluk a soknejűség, az uralkodók egész háremet tartottak, a többi pedig rendesen két feleséget. Úgy látszik, e szokás még volgai hazájukból származott, hol a mohamedán tanok nem maradtak hatás nélkül. Mohamedán hatás látszik a ruházaton is. A férfiak turbán-féle föveget viselnek nyírott fejükön, melyet a templomban sem vettek le, a nők arcza le volt fátyolozva.
A temetésnél még megmaradtak a kegyetlen szittya szokások. Az előkelők tetemét szolgáikkal együtt elégették, vagy pedig sirhalomba tették, melybe nejeiket és szolgáikat is bezárták, úgy hogy azok megfulladtak.
Ép oly kegyetlen volt az igazság szolgáltatása. Nálok is nagy bűnnek tartották a lopást, és ha a gyanusított nem akarta bevallani tettét, a bíró oly módon vallatta, hogy fokosával a vádlott fejét ütötte, vagy hegyes pálczájával czombját szurkálta, mindaddig, míg mindent be nem vallott. A lázadók fej- s jószág-vesztésre itéltettek, sőt gyermekeik, rokonaik is kiirtattak. Lakomáiknál emberi koponyákból ittak, mint a régi germánok. Az esküt karddal ketté vágott kutya fölött tették le, mint később a kúnok. Pénzök még nem volt, az érték marhákban és juhokban állott.
Országukat minden határon erős őrségek őrizték. Ha mégis kiszökött valaki, az őrök életökkel lakoltak. Az egész országot tüskekerítés, gyepű vette körül, melyen itt-ott voltak kijárások.
Igen erős volt hadi berendezésök. Csata előtt az uralkodó megvizsgáltatta a fegyvereket és lovakat. Ha valakinek fegyverzete nem volt rendben, azonnal kivégezték.29 Borzasztó büntetés várt arra, ki a csatából megfutott, ép úgy arra, ki a vezérnek nem engedelmeskedett. Nem harczoltak minden nap, hanem csak olyanon, melyet babonájok szerencsésnek jelölt ki. Külömben is csata előtt kimerítették a varázslás, jóslás, áldozás és igézés minden eszközét.30
Igen valószinü, hogy mindezekben a bolgárok nem igen külömböztek a magyaroktól. Előbbre csak annyiban voltak, a mennyiben szláv alattvalóikat már belé kényszerítették a jobbágyság igájába. Másrészt a IX. század vége felé a bolgár urak nyelvben és szokásban már majdnem beléolvadtak a szlávságba, és a külön bolgár nemzetiség a X. században a Balkán félszigeten egészen megszünt.
Ezt az összeolvadást elősegítette a kereszténység is. Bogoris király 865-ben békét kötött a konstantinápolyi császárral, fölvette a kereszténységet s megtért. Sokáig ingadozott a görög és a római egyház közt, míg végre az előbbihez csatlakozott. Fiát Simeont, – azt, ki később a magyarok ellen harczolt – Konstantinápolyban nevelteté.
A kereszténység fölvétele itt sem javította egyszerre az erkölcsöket, annál kevésbbé, mert Bogorist nem hitbéli meggyőződés, hanem politikai érdek vezette e lépésnél. A később épen a bolgárok közt annyira elterjedt bogomil secta mutatja, hogy a nép alsó rétegeiben a keresztény felszin alatt a pogány hit és erkölcs számos és jelentékeny nyoma maradt meg. Hanem egy hatása közvetlen kellett hogy legyen az áttérésnek: bomlasztólag kellett hatnia a régi politikai és társadalmi viszonyokra. Ezen hatás alól a később megtérő barbár birodalmak ép oly kevéssé menekedhettek, mint a római birodalom. Hisz a kereszténység, lényegénél fogva, mit sem támadott meg oly erősen, mint a nemzetek különösségét, azt az alapot, melyen régi dicsőségök, hatalmok, összetartásuk nyugodott. „Imádniok kellett, mit elégettek, elégetniök, mit imádtak.” E bomlasztó hatás csak akkor szűnt meg, ha sikerült a keresztény meggyőződést a nemzet lelkében teljesen megszilárditani, mi azonban mindenütt nemzedékek műve volt. Addig, mivel az új hit épen a nemzet legerősbjeit hivta ki maga ellen, harczolnia kellett az apának fiával, a testvérnek testvérével. Bolgárország sem menekült a testvérháborútól. A térítő Bogoris ellen föllázadtak a főurak, és támadásukat csak nagy bajjal birta legyőzni. Hatalmát aztán oly módon biztosította, hogy nemcsak a lázadókat végeztette ki, hanem egész nemzetségöket.
*
Mind e nép: frank, szláv, bolgár, halálos, kegyetlen küzdelmet folytat egymás ellen. Láttuk, mily nyelven irnak a német források Szvatopluk garázdálkodásáról. Midőn 883-ban Engilschalk őrgróf középső fia Werinher és annak rokona Vezzillo gróf a morva fejedelem fogságába estek, „levágatta jobb kezöket, nyelvöket, és, mi borzasztó, szeméremtestüket is, úgy hogy még nyoma sem maradt. Embereik pedig jobb és balkéz nélkül jöttek vissza.”31 A 884-i morva betörésnél „a szolgákat és szolgálókat gyermekeikkel együtt megölték, az urak közül némelyeket elfogtak, másokat megöltek, és mi még ocsmányabb, levágott kézzel, nyelvvel, szeméremtesttel küldték vissza.”
Körülbelől Belső-Afrikába kell most képzelnünk magunkat, hogy elképzeljük az akkori szláv-német háboruknak hajmeresztő hegyetlenségét. Mást, mint irtó-háborut, a határszélen nem ismertek. Egy tudós német iró igy jellemzi az Elba-melléki szlávok elleni harczokat I. Henrik és Nagy-Ottó korában: „Miután a fegyverfogható férfiakat az ütközetben, vagy mint hasznavehetetlen rabokat levágták, a nőket, kik közül néha a fiatal leányokat külön is említik, az ingó vagyonnal együtt elviszik: ők királyi foglyok voltak, és szét is szokták osztani őket a vitézek közt.”32
Akár a bolgár, akár a morva birodalmat vagy a bajorokat tekintjük tehát, egy jobb fejlődésnek csak legeslegelső kezdeteit látjuk. Hanyatlóban vannak mindenütt a régi szokások és erkölcsök, az ujak pedig, miket a kereszténység hirdetett, még nem vertek sehol mélyebb gyökeret. Midőn a magyarok ezt az országot elfoglalják, nem úgy áll a dolog, mint a húnok korában: hogy a barbár lép a civilisatio helyébe, mert civilisationak itt vajmi kevés volt a nyoma, hanem úgy: hogy egy szervezetében erősebb, még osztatlan nép lesz uralkodóvá magokban megoszlott, egyenetlenkedő, egymást pusztító törzsek fölött.