SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

V. FEJEZET.
Kalandozások a görög birodalomban.

A görögök megsarczolása. Magyar vezérek Konstantinápolyban. Bulcs és Gyula. Turkia püspöke. Magyar portyázások és megszállások. Sobamagyarok. Szvjatoszláv Bolgárországban. Tzimiskes császár. A görög birodalom megerősödése. Botond mondája. A népies hagyomány győzelme a tudákosságon

Körülbelől abban az időben, midőn Szászország a magyar felsőség alól felszabadult kezdődik meg a magyarok portyázása Konstantinápoly felé. E távoli hadjáratok szükséges előföltétele volt, hogy Bolgárország olyas viszonyba jusson hozzájok, minőben nyugaton Bajorország és Lombardia állottak. 934-ben jelennek meg először a császári város előtt, nagy sarczot kapnak, és azóta rendes időközökben visszatérnek. Ebből azt lehetne következtetni, hogy az adót mindig bizonyos időre, tán előbb kilencz, később 5–5 évre igérték nekik, és ha a lustrum végére járt, eljöttek azt sürgetni.

A 943-iki hadjáratnak nagyjában az volt a lefolyása, mint az elsőnek Theophanes patriciusnak jutott ismét a feladat őket megbékiteni. A fegyverszünet öt évre szólott.1 Minthogy több magyar előkelő maradt kezesül, világos, hogy a byzancziak is vállaltak kötelezettséget, még pedig a viszonyoknak megfelelőleg, pénzbelit.


A régi Byzancz falai

Valószínűleg ezen időbe tehető az a kisérlet: a magyarokat a császár szövetségeseivé tenni, és őket a besenyők ellen felhasználni, melyről Konstantinos megemlékezik. „Midőn egyszer Gábor pap a császár megbizásából a turkokhoz ment azzal az izenettel: támadjátok meg a besenyőket és űzzétek el őket földjükről (úgy is a tiétek volt előbb) közelebb is lesztek hozzám és gyorsan megtalállak benneteket: a turk fejedelmek egy hanggal mind azt válaszolták: Mi a besenyők ellen nem harczolunk, mert nem birunk velök, oly nagy a földjük, oly számos a népök, és fene gyerekek. Ne is szólj többet róla, mert nem szeretjük.”2 Kár hogy e viszonyokról nincs más értesülésünk.

Jóval többet tudunk a 948-iki hadjáratnak ha nem is eseményeiről, legalább következéseiről. Most már Konstantinos Porphyrogennetos volt a császár. A tudós uralkodó elmondja, hogy Termacs, Teveli fia, Árpád unokája csak az imént volt nála, mint vendége, Bulcsuval, Magyarország harmadik fejedelmével és karkhászával együtt.3 E látogatás a legnagyobb valószinüség szerint 948 tavaszán történt, midőn ujra békét és szövetséget kötöttek.

Későbbi görög irók többet tudnak e látogatásról, mint a császár.4 „A turkok mindaddig folytatták pusztitásaikat a római birodalomban, mig Bulesodes, az ő fejedelmök, azt szinlelve, hogy keresztény hitre tér, el nem jött Konstantinápolyba. Ott megkeresztelkedett, és Konstantinos császár őt kegyesen fogadta, a patriciusi méltósággal kitüntette és nagy ajándékokkal gazdagitotta.5 Azután hazatért. Nem sokkal ezután Gylas, szintén turk fejedelem, ugyanazon okból eljött ide. Ő is keresztény lett, és vele is úgy bántak, mint az előbbivel. Ő azonban magával vitt egy Hierotheos nevü, hires jámbor szerzetest, hit Theophylaktos patriarcha Turkia püspökének jelölt ki. A mint Turkiába jött, ott sokat áttéritett a barbár babonától a keresztény hitre. Gylas pedig hű maradt a keresztény valláshoz, többé nem csapott be a római területre, sőt a keresztény rabokat ki szokta váltani, és őket a szabadsággal megajándékozni. Bulesodes ellenben széttépte az istennel kötött szerződését, és gyakran harczolt övéivel a rómaiak ellen. Hanem midőn ugyanezt tette a frankokkal szemben is, Ottó király fogságába jutott és nyársra húzatott.”6


A Héttorony Byzanczban.
Ch. de Billy rajza után

Mig Konstantinos uralkodott, nem igen hallunk többé magyar betörésről. Csak 958-ban jutnak, ismét húsvét táján, egész a város közelébe.7 Sok foglyot és prédát vittek már magokkal, midőn a császár Pothos Argyros patriciust küldte ellenök, ki éjnek idején meglepte táborukat, felszabaditotta a foglyokat és sokat közülök leölt.8 Körülbelől ép úgy jártak 961-ben, a midőn már Konstantinos fia, Romanos uralkodott. Leon Phokas kis seregével szintén éjjel támadta meg őket, még pedig három oldalról. Csak kevesen menekültek meg közülök.9 Máskor azonban szerencsésen harczoltak. Igy Liutprand elbeszéli, hogy egy izben (966 körül) Thessaloniké vidékén 300 magyar elfogott 500 görögöt. Ezeknek példája azután betörésre csábitott két más magyar csapatot. Ezek is sok prédát szereztek, de haza térés közben, midőn egy szoroson át vigyázatlanul haladtak, negyvenen közülök görög fogságba estek. Nikephoros Phokas, a vitéz görög császár, ezeket érdemök szerint meg tudta becsülni. Kivezette őket a börtönből, drága ruhába öltöztette, és mint testőreit, magával vitte az arabok ellen az Euphrates vidékére. Midőn a hires cremonai püspök, mint Ottó császár követe 968-ban Konstantinápolyban járt, röviden úgy vázolja a birodalom állapotát: a saracenusok megszállva tartják a tengert, a magyarok pedig a szárazföldet.


II. Romanos császár kelyhe a velenczei Szent-Márk-templomban

Úgy látszik, némely magyar csapatnak – mert igazi háboruról, nagy seregről itt nincs szó – annyira megtetszett a görög birodalom, hogy biztos tábort választva, több éven át is ott maradt, vagy épen egészen megtelepedett. Ilyen turk telepről a Vardar vidékén, tehát Makedoniában, szól Basilios császárnak egy 1020-iki oklevele, egy másikat Ochrida vidékén a XI. század végén említenek.10 Magyarországon is megmaradt e kivándorlók emléke. Ez szolgáltathatta alapját az Anonymus hires elbeszélésének Zuárd és Kadusa hadjáratáról. „Átnyargaltak Wacil kapuján, (Traján kapuján), elfoglalták Fülöp király várát11 és alávetették magoknak az egész földet Cleopatra városáig.12 Meghódították az egész vidéket Durazzo városától a rácz földig. És Zuard azon a földön vett feleséget, és az a nép, melyet most Sobamogerának neveznek, vezérének, Zuárdnak halála után Görögországban maradt. És azért mondják Sobá-nak, vagyis a görögök nyelvén ostoba népnek, mert után nem akart visszatérni hazájába.”13 Azért hiszszük, hogy az elbeszélésnek van történeti magva, mert Ochrida csakugyan Durazzo és Ó-Szerbia (terra Rachy) közt fekszik. Más magyar csapatokat meg zsoldjukba fogadtak a görög császárok; ezek természetesen még sokkal gyorsabban elvesztették nemzetiségöket.

Nikephoros császár, ki Konstantinos fia után uralkodott, minthogy az arabok elleni harczczal volt elfoglalva, és így a magyar becsapásoknak fegyverrel nem állhatta útját, más módon igyekezett tőlük szabadulni. Péter bolgár czárt vonta felelősségre; miért engedi át a magyarokat területén? (965.) A bolgár fejedelem szivesen lépett volna szövetségre a keresztény császárral, de mivel Byzanczból segítséget nem kapott, mégis csak kénytelen volt ujra egyességre lépni a magyarokkal.14 Erre a császár az orosz varégokat hívta a bolgárok ellen. Szvjatoszláv kievi fejedelem minden elődjét felülmúlta vitézségben és kapzsiságban. Nagy sereggel lehajózott a Deneperen, és a Duna mellett fölhaladva, elfoglalta Szilisztriát (967-ben). A görög császár csakhamar belátta, hogy a szövetséges veszélyesebb lehet az ellenségnél, békét és családi egyességet kötött a bolgár uralkodóval, és háborúra készült az oroszok ellen. Szvjatoszláv azonban sehogy se volt hajlandó könnyen szerzett gyönyörü hódítását a császár kedvéért kibocsátani kezéből. Anyjához és országa nagyjaihoz így szólt: „nekem már nem tetszik Kiev, én Pjerejaszlaveczben akarok lakni a Duna mellett,15 mert az az én országom szíve. Oda özönlik minden jó, a görögöktől arany, ékes ruha, bor, sokféle gyümölcs, a csehek és magyarok országából ezüst és más fémek, Oroszországból pedig a prém, viasz, méhsör és a rabszolgák.” Péter czár időközben meghalt, és így az orosz fejedelem annak fiait: Borist és Románt elfogta, és Bolgária urának tekintette magát. Sorban elfoglalta a bolgár városokat, Philippopolt kemény ostrom után feldúlta, és nagy sereg élén megjelent a görög határon.


Nikephoros Phokas császár kettős ólompecsétje

Akkor már Joannes Tzimiskes volt a császár, hatalmas, harczias férfiu, ki egész életét a táborban töltötte, nagy vezéri hirnevet nyert és végre Nikephoros megöletése által megszerezte magának a trónt is. Bár örmény származású volt, vitézsége, elszántsága, rettenthetetlen kitartása és hadi tehetsége méltó utódjává tették őt a régi római imperatoroknak. Mivel Szvjatoszláv hallani sem akart alkuról, sereget vezetett ellene. Az orosz fejedelem viszont besenyő és magyar zsoldosokkal erősítette magát. Minthogy a bolgár nemzet saját erejéből többé fönn nem tarthatta magát, el kellett dőlnie azon kérdésnek: uj népvándorlás lepje el észak felől az annyi vérrel öntözött területet, vagy pedig ujra a császári hatalom legyen-e uralkodó a Balkán lejtőin és a Duna déli partján?

Kemény harczok után a római fegyverzet és kitartás győzött a barbárok vad bátorsága fölött, Szvjatoszláv kétségbeesett ellenállás után kénytelen volt kivonulni Szilisztriából, és kevés megmaradt társával haza hajózni. Nemsokára aztán elesett a besenyők elleni harczban. Az oroszoknak ez az első nagy invasiója a Balkán félszigetre véres kudarczczal végződött. Tzimiskes fényes diadalmenetet tartott. Bolgárország, századokon át a császárság legveszélyesebb ellensége, görög tartomány lett.

E hódítás egyszerre véget vetett a magyar kalandozásoknak is. Mióta a görög határ már a Dunánál kezdődött, és erősen meg volt rakva őrségekkel és várakkal, nagyon is koczkáztatott volt a hosszú út annyi hegyen és szoroson át Konstantinápoly és Thessaloniké kincses házaihoz.

A görög portyázásoknak egészen más a jellemök, mint a Németország és Itália ellen folytatott hadjáratoknak. A politikai tervnek még látszata is hiányzik bennök, egész meztelen a rablás és sarczolás, mint kitűzött czéljok. Csatát nem igen vívnak, várat nem ostromolnak, és a kalandok elhagyása nem valami véres catastrophának volt következése, hanem minden nagyobb válság nélkül egyszerü okozata volt a görög birodalom új megerősödésének. Ehhez képest a császári városhoz, Konstantinápolyhoz járás is egész zavartalan fényben csillog a magyar hagyományban.


Tzimiskes János császár pénze.
Előlapján Krisztus mellképe, IHS. XIS. REX. RESNANTIHM. körirattal; hátlapján † IWANN EN XW AYTOCRAT. EVSE B. BASILEYS RWMAIW felirat

„Huszonegyedik évben azután (az ágostai csatát értve), a magyarok bementek Bolgáriába, és onnét Drinápoly elé jutva, azt elfoglalták, végre Konstantinápolyt szállották meg. Mialatt ők az ostrommal voltak elfoglalva, egy óriáshoz hasonló görög, a városból kiküldve, felszólította őket: jelöljenek meg két magyart a vele való birkózásra, ha mindkettőt le nem győzi, a görög császár adófizetője lesz a magyaroknak. Midőn ez a magyarokat szerfölött bosszantotta, találtak egy ellenfélre, ki a göröggel szembe szállva, igy szólt: Én vagyok Botond, igaz magyar, a legkisebb a magyarok közül. Végy magadhoz két görögöt, az egyik hadd tartsa vissza kiszálló lelkedet, a másik hadd temesse hulládat. Mert én bizony népem adófizetőjévé teszem a görög császárt. Ekkor Opour,16 a magyarok hadnagya, kit a község akarata helyezett a sereg élére, meghagyta Botondnak, menjen buzogányával a város érczkapuja ellen, és mutassa erejét. Amint a kapuhoz ért, azt mondják, akkorát ütött és akkora rést vágott benne, hogy azon a lyukon kényelmesen ki és be járhatott volna egy öt éves gyermek. A görögök, a csuda miatt, nem is akarták kijavíttatni a kaput.”17

„Elkészült a küzdőtér a város kapuja előtt, görögök és magyarok körülállták, hogy nézhessék, a magyarok lóháton, a görögök a bástya fokáról. Botond fegyverzet nélkül állott ki, egyedül. Midőn a görög kijött a városból, felkiáltott, miért nem hivott Botond még valakit segítőnek? Erre Botond neki rontott, s rövid birkózás után úgy földhöz vágta a görögöt, hogy az nem is birt többé fölkelni. A görög császár és a többi főemberek, a császárné udvarhölgyeivel, ennek láttára nagy szégyenökben eltávoztak és visszamentek palotáikba. A görögnek egyik karja eltörött, és ebbe belé is halt. A magyarok tehát, kivíván a diadalt, követeket küldtek a császárhoz az adóért. De a császár nevetésre fordította a dolgot és nem válaszolt semmit. Erre a magyarok elindúltak onnét, és végig pusztították Görögországot és Bolgáriát, töméntelen aranyat, gyöngyöt, drágakövet rabolnak, számtalan foglyot visznek magokkal és nagy vigalommal haza térnek Pannoniába. Ez volt az utolsó zsákmány, melyet a magyarok pogány korukban ejtettek.”18


A régi bástyafal Konstantinápolyban.
Ch. de Billy rajza után

Meglehet, hogy Botond alakja tisztán mondai. Mindenesetre feltünő, hogy egyik nemzetséghez sem sorozzák, hogy semmi család sem származtatja magát tőle, és hogy még a mindentudó Anonymus is csak atyját, Culpunt birja megnevezni, de semmiféle ivadékát nem említi. Hanem magának a mondának régiségében és történeti tartalmában nem lehet kételkednünk.19 A konstantinápolyi kalandot, a város ostromát a magyar krónikák nem irhatták ki a nyugoti évkönyvekből, azok mitsem tudtak felőle. Igazi történeti becsü, szinte homérikus a görög bajnok kihivása, a magyar vitéz önérzetes, büszke válasza, melynek megfelel a tett, végre a görög császár szószegésének, megbizhatatlanságának rajza, melyért aztán a magyarok magul vesznek magoknak elégtételt. A tényeknek megfelelő az is, hogy a keleti portyázás és zsákmányolás még jó ideig tartott, miután nyugot felé már el volt zárva az út. Végre kiemelendő, hogy a magyar ember szervében ez a távoli kincses Konstantinápoly maradt meg az igazi városnak, melynek gazdagsága őt vonzza, mely előtt megmutatja vitézségét és ügyességét, de a melynek elfoglalására komolyan nem is gondolhat.


Botond párbaja.
A bécsi képes krónika 36. lapjáról

Hanem az elbeszélésnek értékét nem egyedül történeti alapja adja meg. Egyik részletét birjuk benne a pogány hőskort nagy előszeretettel művelő és dicsőitő népies költészetnek. A nyers testi erő hatalmas nyilatkozata az, mi legkülömbnek tetszik a nép egyszerü fia előtt. Ennek cultusa teremtette meg a popularis hősöket Heraklestől és Sámsontól egész Siegfriedig és a jó Toldi Miklósig. Szivesen mesélt népünk a hatalmas buzogányos birkózóról, ki megijesztette a görög császárt egész udvari népével, és ki erejével becsületet szerzett a magyar névnek. A tudákos írók félművelt elbizakodottságukban lenézték e mondákat. „Ha nem hiszitek a magyarok hős tetteit, a melyek itt e lapon meg vannak irva, higyjétek el a kobzosok csacska énekének és a parasztok hazug meséinek, mert azok mai napig nem feledkeznek meg a magyarok hős tetteiről és harczairól. Némelyik még azt is mondja, hogy ők eljutottak Konstantinápolyig és hogy Botond buzogányával beverte Konstantinápoly arany kapuját. De mivel én ezt semmiféle történettudós könyvében nem találtam, csak parasztok hazug meséjében hallottam, nem tartottam helyesnek e munkámba bevenni,”20 irja a deák czéhbeli Anonymus. De a nép teljes győzelmet arat költészetének, egyszerü dalának megvetője fölött. A névtelen jegyző a leghiresebb hősöknek, Lehelnek, Bulcsunak társaságába kénytelen bevenni a népszerü bajnokot, és midőn a hatalmas nemes vezérek bitófán vesznek, kivel állat rajtok boszút? Botonddal, „az igaz magyarral, ki legkisebb az ő nemzetében.”


Az aranykapu Byzanczban

A honfoglaláson kivül nem volt semmi régi történetünkben, mi népünk lelkét annyira foglalkoztatta, elragadta volna, mint a rabló, kalandos korszak gyászos vége. A mondai kor azzal szakad meg, szomoruan, de dicsőséggel, a tisztelet és a boszú hagyományát hagyva az utódokra. Uj korszaknak kellett következnie, uj feladatokkal, melyekkel a kemény Bulcsu, az elszánt Lehel, az óriást földre terítő Botond meg nem birkózhattak.


  1. Theophanes, Contin. Párisi kiadás, 267. l.[VISSZA]
  2. De admin. imp. 7. fej.[VISSZA]
  3. De admin. imp. 40. fej.[VISSZA]
  4. Konstantinos 951 körül irta művét.[VISSZA]
  5. Miért kereste Konstantinos császár, a besenyő szövetség szószólója, oly buzgón a magyar szövetséget? Az olasz ügyek miatt. Lothár, Hugó király fia, akkor névleg Olaszország királya, kit Berengár szorongatott, sógora volt a császár fiának.[VISSZA]
  6. Skylitzes.[VISSZA]
  7. A byzanczi betörések és a térités chronologiája meglehetős könnyen állapitható meg. Bulcsu 948-ban járt ott, Gyula ellenben 953-ban, mert Konstantinos könyvében nem említi. Későbbre nem tehető, mert Theophylaktos patriarcha 956-ban meghalt.[VISSZA]
  8. Theophanes folytatója, bonni kiadás 462. l.[VISSZA]
  9. Leo Diaconus, bonni kiadás 18. l.[VISSZA]
  10. Anna Comnena.[VISSZA]
  11. Philippopol.[VISSZA]
  12. Ennek helyét nem tudom megjelölni.[VISSZA]
  13. Anon. 45. fej.[VISSZA]
  14. Zonaras, Chron.[VISSZA]
  15. Priszláv Tuldzsa közelében.[VISSZA]
  16. Valószinű, hogy a vezér neve későbbi toldás, mert Kézainál nincs meg.[VISSZA]
  17. Boleszláv lengyel királyról beszélik, hogy Kiev városa arany kapuját kardjával átvágta. Gallus, Chronica. Mon. Germ. Scr. IX. 402.[VISSZA]
  18. Kézai, II. 19. fej.[VISSZA]
  19. Párviadalok akkor gyakoriak voltak a háborúban. A 970-iki háború elbeszélésénél Cedrenos hosszasan elmondja Bardas viaskodását szittya vitézekkel. Az orosz hagyományban is szerepel egy kis termetű vitéz, ki Nagy-Vladimir alatt páros viadalban legyőz egy óriás besenyőt.[VISSZA]
  20. Anon. 45. fej.[VISSZA]