Kezdőbetü a sanct-galleni codexből
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Árpád utódai. Oligarchicus kormány-forma. Géza és Sarolt. Női uralom a népvándorlás korában. Géza jelleme. Követség Ottóhoz. Bajor viszonyok. Az őrgrófság. István és Gizella házassága. A Nibelung ének. A fejedelem és a község. A hadsereg. A limes és a megtelepedés. A vitézek. Küzdelem a nemzetségek ellen. A fejedelem és a főbírák. A község megszünése
Kezdőbetü a sanct-galleni codexből
HONSZERZŐ ÁRPÁD UTÁN alig hallunk valamit a magyar fejedelmekről. Sem a történelem, sem a monda nem jegyezte fel semmi kiváló tettöket. Csak azt tudjuk, hogy méltóságuk megmaradt, és hogy a gyula és a karkhász, meg a többi törzsfő ez időben osztozott velök a nemzet igazgatásának munkájában és a hadak vezetésének dicsőségében. Némelyiknek csak nevét tudjuk, még azt se pontosan, némelyiknek még tán neve sem maradt fenn. Személyes kiválóságuk hiánya okozhatta, hogy ez időben Magyarországot nem nézik monarchiának, mint a honfoglalás korában. A görög császár kettős arany súlyú arany pecsétes leveleit a „turkok fejedelmeihez” intézte.1
Nagyon egyoldalu, modern felfogás az, mely a hadi szervezet túlnyomóságával egy népben, azonosítja a hatalomnak egy kézben való egyesítését. Sem a spartaiak, sem a rómaiak harczos respublicái nem ismerték a monarchiát, és még a középkorban is a legkatonásabb állam, Aragonia volt egyuttal az, melyben leginkább volt korlátozva a királynak hatalma. Nincs tehát mit csodálkoznunk azon a tényen, hogy a magyar nemzet első, tisztán katonai korszaka, némileg olygarchiai kormányformához volt kötve.
Taksony, ki ifju korában maga vezetett sereget Olaszországba, volt a nemzet fejedelme azon időben, midőn a német, olasz és görög hadjáratok szerencsétlen fordulata és másrészt a Konstantinápoly felől az országba hatoló és a gyulában hatalmas pártfogót nyerő térítés új utakat írt elő a magyar nemzet sorsának. Felőle csak igen kétes hagyomány maradt, hogy kegyes jó úr volt, kihez a világ minden tájékáról sereglettek a vendégek, és hogy kún, tehát nem magyar, de nem is keresztény nőtől született fia Géza.2 Hitelesebben tudták temetése helyét, mert midőn már túlnyomó volt a magyarok közt a kereszténység, az utolsó pogány Árpádfi, Levente, őse, az utolsó pogány magyar fejedelem sírja mellett jelölte ki a maga nyugvó helyét.3 Halála évét nem tudjuk, csak az akkor feltűnő uj irányból következtethetjük, hogy 972-ben vagy 973 elején húnyt el és temették el őt „pogány szertartás” szerint, az utána nevezett helyen, a Duna mellett.
Árpád ivadékai nem voltak hosszú életüek. Géza, Taksony fia alig léphetett a férfi korba, midőn reá szállott atyjának méltósága. Valószinü, hogy már volt neje, Gyulának leánya, Sarolt (a szőke), kiről azután azt mondták, hogy urát és az egész országot kezében tartotta.4 „Szép fejedelemasszonynak” is nevezték, de az a hire volt, hogy szerfölött ivott, katona módjára megülte a lovat és egyszer dühös indulatában megölt egy embert. „Bizony pedig illőbb lett volna, ha ez a fertőzött kéz az orsóval vesződik.”5 Szépsége, vad erélye által nagy befolyást gyakorolt férjére, úgy hogy annak birtoka, uralma voltakép az övé volt.6 E befolyás, és tán még inkább származása, keresztény hite magyarázzák meg, hogy neki oly fontos szerepet tulajdonítottak a Géza alatt végbemenő nagy átalakulás intézésére. Mindenesetre ő az első magyar nő, ki nevét eltörölhetetlenül bevéste nemzetünk történetébe.7
Taksony fejedelem.
A bécsi képes krónika 33. lapjának miniatureje után.
Rajzolta Déry Béla
Ez a női uralom a népvándorlás és a kezdődő államalakulás korszakában éppen nem volt ritka tünemény. Nem kell éppen az akkori olasz romlottság által előidézett római és lombardiai cselszövényekre, vagy Byzanczra gondolni, hol kéjvágyó, hatalomra sóvár császárnék sorban összeesküdtek férjeik ellen és azon voltalt, hogy a szerencsés, biboros gyilkos aztán velök ossza meg a trónt. Közelebb esik a frank Klotildisnak, Brunhildának, Fredegundának, az angolszász Edburgának példája. Hogy a királynőnek nagy, gyakran túlnyomó befolyása nemcsak családi, hanem országos ügyekre is, nem tételezi fel éppen férjének gyengeségét és tehetetlenségét, arra nézve világos példát mutatnak a hatalmas szász királyok, Henrik és Ottó. Az úrasszonynak hatásköre rendes viszonyok közt is igen nagy volt, sokban átnyúlt a szorosan vett családi korlátból a politikába. A király többnyire útban, hadjáratban van, távolléte alatt neje nemcsak a királyi kincsek őre, hanem a királyi jószágoknak kezelője is. Az ő rendelkezése alatt áll a cselédség, az, a mit akkor familiának neveznek, vagyis az udvari életnek igazi csirája. Ha e tevékenységében erőt, igazságosságot mutatott, meg tudta nyerni a híveket és elrettenteni a pártosokat, ha az uralkodás gyakorlatában megjött az ahhoz való kedv is, személyes tekintélye bizonyára vetekedhetett férjéével, ha éppen felül nem multa amazét. Ilyesnek kell képzelnünk Géza és Sarolt viszonyát is. A férj nem gyöngeségből engedi át nejének az uralkodást, hanem éppen mert egyforma természetü, megosztja azt vele. Neki, marad a tett, a végrehajtás, nejének a tanács, az előkészítés. Mert Géza hatalmas, erőszakos, sőt kegyetlen férfiu vala. „Fölötte kegyetlen elmber volt, és sokat ölt meg hirtelen haragjában. Midőn keresztény lett, dühöngött vonakodó alattvalói ellen.”8 A hazai hagyomány is véres kezünek mondja a fejedelmet, ki vérontás által méltatlanná vált arra, hogy a kereszténység szelid uralmának megkezdése az ő nevéhez fűződjék.9
Taksony falu.
Rajzolta Dörre Tivadar
Uralkodása első tettének vehetjük a követek küldését Szászországba, Ottó császár udvarába, 973 elején. Tizenkét magyar főember járt akkor Quedlinburgban, hol ugyanazon időben görög, bolgár, dán és orosz követségek is járultak a császár elé.10 Ottó, hosszú küzdelmekben és diadalokban egyaránt gazdag uralom után akkor hatalomban, tekintélyben első fejedelme volt Európának. Birodalma az északi tengertől Nápolyig, a Maastól a Rábáig terjedt és ez óriási területen már mindenki meghajlott energiája és szerencséje előtt. Nemcsak a római császárságot vívta ki magának és családjának, még pedig a római pápa ellenére, kit koronázásra kényszerített, azután meg elűzött, hanem e méltóság elismerését is, a régibb tekintélyü görög császárok részéről, kikkel családi összeköttetésbe lépett. Akkor már fiát II. Ottót is megkoronáztatta utódjának s országaiban mindenütt rendet teremtve, várhatta nemsokára bekövetkező halálát. A magyarok már tizennyolcz esztendeje nem mérték össze vele fegyveröket, békén, de függetlenül maradtak. Ha tehát Gézának csakugyan szándéka volt „minden szomszédjával a béke felől figyelmesen tárgyalni, melynek pedig azelőtt nem volt kedvelője,”11 nem megalázás volt, hanem a tényleges viszonyok felismerése, ha az európai akkori államrendszer nagy tekintélyü előljárójához fordult. Ottó viszonozta a barátságos üzenetet, Brunó verdeni püspököt küldte Magyarországra „királyához,” meghagyva a passaui püspöknek, hogy lássa el küldöttjét minden szükségessel egész a magyar határig.12 A császárnak már ugyanazon év májusában történt halála a jó szomszédságot nem zavarta meg. Fia II. Ottó leginkább Olaszországban, azután a dánok és francziák felé volt elfoglalva: a keleti ügyekkel aránylag keveset törődött.
Géza fejedelem.
A bécsi képes krónika 38. lapjának miniatureje után.
Rajzolta Déry Béla
Az ágostai csata idejében a királysággal oly szoros kapocsban álló Bajorország volt, Henrik herczeg alatt, a magyarellenes irány legkövetkezetesebb és legerősebb előharczosa.
Ez most megváltozott. Henrik fia, a „veszekedő” II. Henrik, a cseh és lengyel herczegekkel összeesküdött rokona, II. Ottó ellen és e miatt egy ideig el is vesztette országát. E viszonyok nem voltak alkalmatosak sem arra, hogy a bajorok Magyarország ellen forduljanak, sem pedig arra, hogy a császár őket a magyarok karjaiba üzze, mint az a század elején történt. II. Ottó a bajor herczegség gyöngítésére elválasztotta tőle az ujra alakuló, talán a bécsi erdőig terjedő keleti őrgrófságot és azt egy hű frank úrra, Leopoldra ruházta, kinek családját később a régi, híres babenbergiekkel fűzték össze. (976.) Ez Ausztria igazi megalapítása. E határgrófság tehát eredetileg nemhogy gyöngitette volna, hanem inkább erősitette a magyar positiót nyugot felé. Viszont igen valószínű, hogy Henrik herczeg a császár ellen igénybe vette a magyarok segítségét. Erre mutat legalább a passaui püspök, a császár hive jószágainak pusztítása, melyről egy 985-iki oklevél emlékezik meg.13
Quedlinburg látképe
A bajor herczegségnek ez a különállása magyarázza meg, hogy Henrik herczeg, miután országát visszanyerte, jó viszonyba igyekezett lépni a szomszéd és még mindig félelmes magyar uralkodóval. E közös törekvés nyert kifejezést ama házasságban, mely valószinüleg 995-ben köttetett Henrik leánya, Gizella és Géza legidősebb fia Vajk közt, kit azután mint keresztényt Istvánnak neveztek.14 A német herczegasszonyt Magyarország trónján mintegy túsznak tekintették (Geisel) a két nemzet jó barátságára és a kereszténység elterjedésére nézve. Géza diplomatiájának fődiadalául ez tekinthető. Családja összeköttetésbe lépett a nyugoti kereszténység legfényesebb dynastiájával. Ezzel a házassággal kezdődik az a szoros összeköttetés a német nemzettel békében és háboruban, mely akkor mindjárt a nemzeti élet gyökeres megváltozásához vezetett, mely nem egyszer létében támadta meg a magyarságot, de a mely másrészt a legválságosabb időszakban anyagilag erősítette, szellemileg támogatta nemzetünket. E házasságnak békéltető hatása tükröződik vissza az épen ezen időben, Bajorországban, valószínűleg a passaui püspök udvarában, először irásba foglalt nagy német hőskölteményben, a Nibelungok énekében. A német menyasszony hű kiséretével indul hatalmas férjéhez, a hunnok országába; jól érzik, hogy a két nemzetet sok minden elválasztja, de azért mindegyik meg becsüli a másikat és még mikor véres, irtó harczra kerül is köztük a dolog azt nem országos, nemzeti motivumok idézik elő, hanem személyes szenvedélyek. Attila és udvara kereszténynek tünnek fel, de számos ott még a vad pogány úgy mint ez 995-ben valóban lehetett.
Szent-István születése.
A bécsi képes krónika 37. lapjáról
Az Árpádház fölvétele az európai uralkodóházak záródni kezdő sorába Géza külső politikájának legfőbb eredménye. Kettős tény nyer benne kifejezést: először az, hogy a magyar fejedelemség még mindig számot tevő hatalmasságot képvisel a külfölddel szemben, másodszor az, hogy magában az országban igen erős, a külföldön is imponáló tekintélynek és befolyásnak kellett örvendenie.
Géza korszakot alkotó érintkezéseiről a külfölddel nem tudunk többet, mint azok megkezdését: a quedlinburgi követséget, és azok befejezését: a bajor házasságot. Arról, mit tett, mit végzett az ország belsejében, még ennyi pontos adat sem maradt reánk. Csak arra vagyunk utalva: mi volt előtte, milyen állapot mutatkozik utánna. Összevetés, következtetés útján talán megjelölhetjük, milyen rész illeti meg őt az államalkotás és kormányrendezés azon munkájában, melynek fáradságában és küzdelmében ő kétségtelenül megosztozott hiresebb fiával, melyben épen őt illeti meg a kezdés nehézségeivel való megbirkózás érdeme, de melynek dicsősége mégis inkább az utóbbinak szent fejét sugározza körül.
*
Nagy és hatalmas ur volt a magyarok fejedelme, Árpád ivadéka, Géza előtt is. Kincstárában összefolyt éveken át Európa minden osztályának aranya, drágaköve, éke, akár adó vagy sarcz, akár ajándék vagy zsákmány formájában, ezernyi fogoly- és szolgahad őrizte országrészeket ellepő méneseit, gulyáit, nyájait, kisérte őt vadászaton, töltötte be udvar-házainak folyosóit, várta otthon vagy az úton parancsát. Népének áhitatos tiszteletet parancsolt származása, méltósága, a külföld fejedelmei pedig nem mulasztották el követséggel, ajándékkal halmozni el azt a férfiut, kinek legfőbb részt tulajdonítottak az országukat egyre fenyegető rombolás intézésében vagy távolmaradásában. Akár lóháton maga vezette a sereget, akár tanácsot ült a nemzet született és választott elöljáróival, felé fordult a magyarnak és szomszédjainak reménye, aggodalma.
II. Ottó császár pecsétje.
A császár mellképe, † OTTO. IMP(erator) AVG(ustus) körirattal
Még a mai időben is, minden alkotmány, törvényczikk, eskü, szerződés mellett, mindazon korlátok ellenére, melyeket egy sokoldalúan fejlett civilisatio vont, minő nevezetes szerep jut még a legparlamentárisabb államban is az uralkodó személynek, egyéniségének! Minő más volt még e szerep akkor, midőn alig van jog, csak szokás, midőn a természetes, rendes állapot a háboru és midőn a fejedelem első sorban hadvezér. A magyar fejedelemség Árpád kiválóságának köszönhette létét. Gyöngébb utódai alatt is fennmarad, de jelentőségében, hatalmában mások is osztoznak, részben személyes érdemök, részben méltóságuk révén. A gyula és karkhász szinte önállóknak látszanak és hogy modern szóval jelöljünk egy eltérő állapotot: a fenség a fegyveres községre szállott. Gézát kell azon uralkodónknak tekinteni, ki kifejtette és teljes virágzásra vezette a fejedelmi hatalom azon csiráit, melyek elejétől fogva megvoltak, és bár idegen alkotások részben elborították azokat, nem szüntek meg élni.
Nagyon félreértenők a kornak és az embernek szellemét, ha Gézának, ki kiválóan a tettnek embere, valami tudatos, következetes, elméleten alapuló tervet tulajdonítnánk a fejedelmi hatalom megszilárdítására és az alkotmánynak ebből következő sarkalatos megváltoztatására. Neki nem volt, nem lehetett más a szándéka, mint saját tekintélyét, erejét emelni, családjának jövőjét, méltóságát biztosítani. A vele élő embereket erre akarta felhasználni, vagy ha szembe szálltak vele, megsemmisiteni, az egyes fönnforgó kérdéseket ebből a szempontból igyekezett megoldani. Az eljárás részletes, gyakorlati, csak a sok egyes ténynek végleges eredménye az, mi általános, a nemzet velejéig menő, szinte rendszeres átalakítást mutat föl.
A fönnforgó kérdések közt egyik sem lehetett életbevágóbb annál: mi történjék az eddig más országok prédáján élő, a hadat, pusztítást megszokott, rendes foglalkozás gyanánt üző magyar vitézekkel? Tényleg béke volt minden szomszéd állammal. Az erőszakos lefegyverzés szinte lehetetlen, de mégha megtörténnék is, megbénítja a nemzet erejét és idegen udvarok szolgálatába kergeti fiainak javát.
Szinte általános törvénye a népvándorlásoknak, hogy a midőn a népek előre nyomulásokban át nem törhető akadályra bukkannak, nemcsak megállapodni, megtelepedni kényszerülnek, hanem az uj viszonyok kiözé jutás következtében belső szerkezetök, alkotmányuk is átalakúl. Most a megállapodás, hatalmas szomszéd mellett, más nehézségeket okoz, más feladatok megoldását követeli, mint a vándorlás és kalandozás. Igy jártak a III. és IV. században a germánok a római limes mentén. Törzseik akkor jegeczesednek, frankok, alemannok, burgundok királyságaivá. A magyar nemzet is ily limesre talál 955 óta; nem kerülhette el többé a szorosabb központositást, a telepedést, a nyugati szomszéd behatását.
Tudom, hogy ellenmondással fogok találkozni. De én nem birom másként elképzelni Géza szerepét és a magyar monarchia megalapítását, mint ugy, hogy ő az, ki a kalandok régi hőseit és azok fiait szolgálatába fogadja, róluk gondoskodik, nekik a válságos, veszélyes portyázás helyett biztos otthont nyujt e szép hazában, egyszóval elősegíti megtelepedésöket. Mihelyt a magyarok nagy ura, mert a külföldiek igy nevezték Gézát,15 hivja őket szolgálatába, a magyar vitézek magasabb tekintélyt ismernek, mint a minő eddigi vezéreiké, elöljáróiké volt. Vagy még inkább: a magyar csapatvezérek természetes uroknak ajánlották fel kardjaikat és a magok meg társaik hűségét, a helyett, hogy más fejedelmeknek állottak volna zsoldjába, vagy a magok szakállára folytatták volna a portyázást. A fejedelem pedig részint a végekre telepíti őket, melyeket akkor kezdtek megerősíteni és a hol szükség volt erős őrizetre, részint maga körül tartja őket, mint fegyveres cselédséget, részint pedig az ország belsejében ad nekik alattvalókat és örök-birtokot. Ezért ők és utódaik kötelesek hadba menni Gézáért és utódaiért. Igy jött létre a vitézeknek (milites), a király szolgáinak (servientes) hatalmas rendje, a későbbi magyar nemességnek forrása, melyet Szent-István törvényeiben megtalálunk, de melynek eredetét legnagyobb valószinüséggel Géza kormányára és az akkor szükségessé vált intézkedésekre vihetjük vissza.16
A harczosoknak letelepítése ezek sorában nehezebben keltett nagyobb ellenállást. Ha valakinek, a fejedelemnek parancsa szent volt a magyar előtt: fegyelmet is inkább szenvedett el tőle, mint mástól. Ha az uj alap valami kalandos hősnek nem tetszett, mehetett világgá, mint ahogy abban az időben kóbor német és olasz lovagok viszont Géza zsoldjába szegődnek. Az alattvalókra nézve sem jelentett ez a telepítés valami nagy változást, legföljebb urat cseréltek. De mivel a község, a fejedelem, a törzs és az egyes földje még sehogy sem volt elkülönitve, legerősebben sújtotta az ország legnagyobb részét közlegelőnek használó, még vándor törzseket. Ezekre nézve a vitézek letelepitése, magánbirtokkal való felruházása igazi jog- és birtokfosztás volt, mely nem mehetett végbe véres harczok és azok kegyetlen elfojtása nélkül. E harczok és annyi magyarnak elveszése vagy elszegényitése homályosították el Géza emlékét a hazai hagyományban. E korszak távoli visszhangjának látszik az az elszigetelt tudósítás, mely szerint az ágostai csatából menekültek haza jőve, urai lettek az országnak. „Szolgaságba hajtották az egész népet, mely nem ment velök háboruba, és csak a tőlük eredők nemesek mostanában a magyarok földjén, bár nemességök kemény szolgaság alatt nyög.”17
Lényegében ebben állott az a nagy alkotmányos, társadalmi és gazdasági változás, melyet történetiróink rendesen „a nemzetségi szervezet megdöntésének nevével” jelölnek. Azon voltunk, hogy e névnek megfelelő tartalmat találjunk.
Mig a nemzetség rendje egy volt a katonai szerkezettel, szilárdan állott; az alkotta a nemzetet. Láttuk, hogy a honfoglalás és a kalandozások korában bizonyos megoszlásnak kellett végbemennie a kettő közt. Géza nagy fejedelmi cselekedete abban állott, hogy az életképes, védelemre és támadásra alkalmas hadi rendet magához és a földhöz kötötte és szembeálította a törzseknek és nemzetségeknek a régi, pogány hagyományt és erkölcsöt képviselő tömegével és annak jogával. E küzdelem eldőlésétől függött egyuttal: monarchikussá, letelepedetté, kereszténynyé válhatik-e a magyar nemzet, vagy pedig törzsekre oszolva, a földhöz nem kötve folytatja-e haladás nélkül létét, mig el nem vész belső háború, a szomszédok fegyvere, vagy megvetett rabszolgáinak gyilka által. Nemzetünk európai létére nézve Gézának és hadának győzelme volt az első, talán a legfontosabb lépés.
A dolog természetéből folyik, hogy ez a depossedálás, ez a megtelepedés nem ment végbe egyszerre az egész széles országban. Bizonyára először a végeken szállottak meg a fejedelem fegyveres szolgái, őrei, meg túl a Dunán, hol az ő törzse tanyázott, hol legtöbb volt az ő birtoka. Valószinű, hogy a Tiszán túl még jó soká, Géza után is megmaradt a régi életmód, ott még a pásztornak állott a világ. De az elhatározó lépés megtörtént. A magyar nemzet azon részét, mely háboruban és békében legtöbbet nyomott, már nem igazgatták aggjai, született előljárói, hanem vezérei, tisztjei, kik a fejedelemnek voltak emberei, annak nevében sáfárkodtak. És a fejedelmi had már nem élt portyázásból, nem is a nyájak hasznából, hanem abból, mit a fejedelem neki a föld műveléséből és birtoklásából juttatott.
Iróink úgy szokták feltüntetni a dolgot, mintha a nemzetségi szerkezet megdöntésével együtt Géza az ősi alkotmányt, a gyula és karkhász méltóságát is megszüntette volna. Láttuk, hogy a nemzetségek és törzsek már Géza előtt sem állottak fenn teljes régi erejökben. Megjegyeztük, hogy megszünésük nem történt egyszerre, sem az ország minden részében. Nem is törekedhetett Géza többre, mint harczosai ellátására, megdöntötte, mi annak útját állotta és a mi magában véve is kemény feladat lehetett, de semmi oka sem volt erejét oly intézmények megsemmisitésére fordítani, melyek őt nem korlátozták, sőt hasznára lehettek. Ne feledjük, hogy a gyula és a karkhász csak oly nemzeti – és nem törzsi – méltóságok, mint maga a fejedelemség. Valószinü, hogy a gyula, mint a fejedelem rokona és keresztény, az ő pártján állott. Semmi esetre sem szünt meg ez a méltóság, hisz Istvánnak még meg kellett küzdenie vele. Ép ugy megmaradt a karkhász is, mint kisebb birói méltóság; még Szent-László korában is előfordul.18 A történeti fejlődés nem megy oly egyenletesen és rendszeresen, mint valami mathematikai haladvány. Abból, hogy a fejedelmi hatalom képviselőjének erős egyénisége által előtérbe nyomul, még korántsem következik a vele egyívású, növekedését egyideig tartóztató többi nemzeti intézménynek rögtöni eltörlése.
Inkább modern alkotmányos és közjogi szempontok, mint magoknak a tényeknek pontos vizsgálata vezette iróinkat ama viszony jellemzésében, mely a fejedelem és a község közt fennállott.
Mi volt a község? a fegyveresen, nemek és ágak szerint fejedelmei körül csoportosuló fegyveres magyarság. Összehivásának a legtöbb esetben nem lehetett más czélja, mint a gyűlésről egyenesen háboruba menni. Az ok megszünt: a nemzetnek Géza kormányzása idejében nem volt egyetlen nagyobb háboruja sem, a község összehivása feleslegessé lőn. A fejedelemnek már volt hada, melylyel ő maga rendelkezett. Igy krónikáink egész helyesen Géza idejére teszik a községek hatalmának megszünését. Nem is kellett azt eltörölni: a viszonyok változásával magától múlt ki.
Igy kezdődött az az átalakulás, mely a magyar nemzetet pásztorkodó, patriarchalis kormányú, némileg demokratikus törzsekből monarchikus, aristokratikus, katonai állammá tette, és mint ilyet, beillesztette az európai országok sorába. Már nem lobogott szerte a világban a koronás turulmadár, mely a zaklatott népeket Etelére emlékeztette; a magyar nép otthont talált, hazát foglalt. Eljött az idő, midőn a pogány erények félelmes jelképe helyébe a kereszténységnek szelidebb erkölcsöt mutató lobogója lép.