SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

III. FEJEZET.
István mint fejedelem.

Trónralépése. A pogányok. Kupa, Somogy. Keresztény sereg. Idegen lovagok. A veszprémi csata. Pannonhalma. Pécsvárad. A fejedelem berendezi az egyházat. Papok behivása. Érsekségek és püspökségek. Esztergom és Kalocsa. II. Szilveszter és III. Ottó. A legenda elbeszélése a római követségről. A szent korona

Körülbelől 997-ben sírba szállott Géza, a magyar fejedelemség ujjáalkotója, a letelepítés megkezdője, a kereszténységnek úttörője. Meglehet, hogy sírját egyaránt áldotta meg a püspök és a táltos, de bár valószinűleg keresztény szertartással temették el, nyugvó helyét soha sem emlitették azok, kik Magyarország keresztény uralkodóinak nekropolisait sorban megjelölték. Hiába, az első nagy szent király atyját még halála után sem lehetett befoglalni az igazhivő fejedelmek koporsójába.

A még fiatal Istvánt a vezérek és a nép elismerték fejedelmöknek.1 Árpád házából a vezéri székhez legközelebb állott Géza testvére, Mihály, kitől számos sarjadék származott.2 Nem találjuk nyomát annak, mintha trónra lépését bármi családi viszály előzte volna meg. A fejedelmi család és Géza vitézei már keresztények voltak.3 Az uj fejedelem ifjúságának egész tüzével és hitének egész buzgalmával igyekezett vallását egész országában kiterjeszteni, egyedül uralkodóvá tenni.

A mit a pogányok a hatalmas Gézától eltűrtek, azt tapasztalatlan fiának nem engedték meg. Külömben is csak most vette kezdetét az igazi üldözés, az ősi szokások és szertartások eltiltása, legalább ott, hol a fejedelem maga tartózkodott. Még másban is különbözött István helyzete atyjáétól. Géza sikereit, győzelmeit magyarokkal vivta ki magyarok ellen. E harczokban nem keseritette az ellenállókat az a tudat, hogy veszteségök egyuttal gyűlölt idegenek diadala. Istvánt ellenben házassága óta bajor vitézek sokasága vette körül. Mert nem képzelhetjük másként, mint hogy Gizellát számos hű lovagja, hölgye kisérte ide; hogy nélkülözhette volna azok tanácsát, támogatását az idegen, félig pogány országban? De tévednénk, ha ezekben látnók István erejét. Géza alatt, ki a katonaságot tette az országban uralkodóvá és birtokossá, megtért már a vitézi rend, vagy legalább annak előkelő része. A német lovagokat nem számuk, hanem megbizhatóbb hitök és a fejedelemasszonynak hozzájuk való természetes kegyessége tette a bekövetkezendő harczok fontos elemévé.


Szent-István képe.
A bécsi képes krónika 39. lapjáról

Merre csak széles Magyarországon eljutott hire annak, hogy keresztény fejedelem, az ősi hit ellensége és megrontója lépett Arpád örökébe, mindenütt tompa megadással fogadták a régi magyarok ezt az annyi változást rejtő, aggasztó ujságot. De ki támadt volna fel Árpád vére ellen, ha nem olyan vezér, kinek szintén örökölt a méltósága?

Ilyen vér volt Kupa, Tar Zerind fia, „ki már Géza idejében vezérkedett.” Azt mondták róla, hogy István özvegy anyjának kezére vágyott; Sarolttal pedig meg akarta szerezni a fejedelemséget és letaszitani az ifju uralkodót székéről.4 E hagyomány egyaránt mutatja személyes nagyravágyását és nemének nagyságát. Meglehet hogy Árpád véréből való volt, valóbb szinű, hogy valami más hires vezérnek, talán Bulcsunak volt rokona. Erre mutat legalább az a vidék, mely zászlaját követte, a Balaton melléke, a hol a hires karkhásznak törzse táborozott.5 Kupát somogyi vezérnek mondták. A Drávától a Balatonig terjedő tájék viseli most is e nevet szláv lakói hatalmas tölgy és bükk erdőségei után nevezték el,6 természetes határai, mocsarai, berkei zárt vidékké teszik, melyen át sohasem vezetett a forgalom valami nagyobb útja, és melyben annyi időn és viszontagságon át megtöretlenül fennmaradt az a minden újtól, idegentől irtózó szellem, mely akkor fegyvert adott Kupának és hiveinek kezébe. E kemény, vitéz faj ellen István személyesen szállott a síkra. Magyarjain kívül körüle csoportosultak Esztergomban a bajor vitézek, kiket a harczi hire, talán a fejedelem meghívása, csőditett ide. Első hadjárata volt a magyar kereszténységnek, kimenetelétől nem csak István hadi dicsősége és trónja, hanem a nemzet vallása, Európában való megmaradása függött.


Esztergom.
Rajzolta Dörre Tivadar

Esztergomból, mely akkor a fejedelmek lakóhelye volt, és a hová Gizella udvarát hozta, indult ki a keresztény sereg délnek, a Bakony felé. Lobogóján már nem fenyegetett a turul; keresztény hősnek, a pannoniai születésű Szent-Mártonnak, ki pogány korában római centurio volt, és a sárkányölő Szent-Györgynek képe lobogott a had előtt.7 Ott volt a győzelem legbiztosabb záloga gyanánt a királyi jelvény, Szent-Móricz vértanúnak, a thebai legió tisztjének lándzsája, melybe egy szeg volt erősitve Krisztus keresztfájáról. Ehhez folyamodott Nagy-Ottó nehéz csatáiban,8 és a magyar és német uralkodóházak belső szövetségét mi sem mutatja jobban, mint hogy Ottó császár, István házassága alkalmával, kedves rokonának e hatalmas ereklyét adta nászajándékul.9 Az ifju uralkodót, amint háborúba indult, német kisérői felövezték a lovagi karddal, úgy mint ez a Henrikeknél és Ottóknál volt szokásban.10 Még azzal is dicsekedtek a sváb lovagok, hogy az ő őrizetökre volt bizva a fejedelem személye. Hunt és Pázmán nemzetsége emlitette ezt őseiről. Még nagyobb tiszt bizatott egy más német úrra: mivel István még tapasztalatlan volt, a vitéz Venczellin, Wasserburg grófja, kitől a Ják nemzetség származott, volt az egész sereg fővezére. Csakugyan a későbbi nemzedék szemében ez a németek harczának látszott a magyarok ellen.11 A győzelem amazoknak juttatott nagy birtokot és örökségeket e hazában, a magyarok legvitézebbjeit pedig keserves szolgaságba taszitotta.12


Hunt lovag.
A bécsi képes krónika 29. lapjának miniatureje után.
Rajzolta Déry Béla

Kupa volt a támadó. Népe örülhetett az alkalomnak, hogy ismét portyázhat, prédálhat. „Pusztitani kezdték István városait és majorjait, kirabolták jószágait, szolgáit megölték.”13 Már Veszprém várát, a fejedelmi örökség egyik központját, hol a monda szerint már Szvatopluk is székelt, vetették ostrom alá, midőn megérkezett a felmentő sereg. Kemény ütközet fejlődik, melyben végre a pogányság vereséget szenved. Úgy mondták, hogy kupát Venczelln vágta le páros viadalban. A holtban nemcsak a pogányt, hanem a trónkövetelőt és felségsértőt sujtották. Hulláját felnégyelték és egy-egy részét Esztergomba, Veszprémbe, Győrbe és Erdélybe küldték, hadd tudja meg mindenki, minő sors vár az ura és az igaz vallás ellen agyarkodóra. Kemény büntetés sujtotta a lázadó népet: minden termésének tizedét Szent-Mártonnak ajánlotta föl István.


Kupa leveretése.
A bécsi képes krónika 38. lapjáról

Az első pannóniai szent tiszteletére akkor épült a hires monostor a Bakony hármas csúcsú előhegyén, messze láthatóan mutatva a sikság népeinek sudár tornyait. Ide gyülekeztek a térités bajnokai minden felől; klastromuk körül védett udvarban megtelepedtek a szerzetesek cselédei, vadászok, halászok, ácsok, kádárok, kapások, aratók, méhészek, esztergályosok, sütők, szakácsok, fazekasok, viaszkészitők, ötvösök, kocsigyártók, molnárok, juhászok, lovászok, kanászok. Szent-Benedek követőinek „úgy kellett fogadni a vendéget, mintha maga Krisztus volna”, ezért külön szolgák voltak kijelölve a vendégek részére. Nem hiányozhatott a betegápoló, a fürdős és borbély, a harangozó sem.14 Egy nagy virágzó gazdaságnak volt ez központja: a szellemi munkáknak és a mesterségeknek első, az egyház szentségével dicsekedő központja hazánkban. E klastrom élére Anastasiust állitotta, ki talán azonos Ascherik-kel, és ki később még magasabb méltóságra és hatáskörre volt hivatva.15

Ugyanazon férfiúval, mint első apátjával, büszkélkedik a pécsváradi monostor is, szintén valószínűleg ugyanazon időbeli alkotás. Ez a Vasas hegy alatt épült, a Dráva és Duna felé nézve, szintén nem messze Kupa földjétől. E veszedelmes szomszédságra emlékeztet az a kétszáz vitéz, ki a klastromot őrizni tartozik, ha netalán azon a vidéken lázadás ütne ki.16

A szerzetes akkor a hóditó, terjeszkedő, haladó elem a kereszténységben. Mihelyt előkészitette a talajt, melléje, föléje rendezkedik el a világi egyház egész épülete érsekeivel, püspökeivel, espereseivel, plébánosaival. Szent-Benedek népeé a kezdet érdeme, ők azok, kik irtanak, de az uj ültetvények gondozása, jó karban tartása oly elméket kiván, melyek a világ dolgaiban sem járatlanok. Kupa legyőzése után elérkezett az idő: megalapitani a magyar egyházat, beilleszteni azt a római egyház hatalmas, művészi alkotásába.


A pannonhalmi apátság alapitó oklevele.
A Horvát István-féle rézmetszet kisebbített mása; a szöveg olvasásával és forditásával.
Eredetije a pannonhalmi főapátság levéltárában


A pannonhalmi apátság alapitó oklevele.

Ez az alkotás és beillesztés minden idegen beavatkozás nélkül megy végbe. István minden más uralkodótól független: nem is hallunk semmit arról, hogy akár a passaui vagy salzburgi, akár a prágai egyházmegye, melynek határai eredetileg szintén benyúltak Magyarország belsejébe, bárminő módon befolyást gyakoroltak volna a magyar uralkodó egyházi intézkedéseire. Mert István keresztény létére, és bár egyházi és világi ügyekben egyaránt annyira reászorult a külföldiek támogatására, korántsem távolodott el népétől. Maga hirdette az igét és keresztelt: és vajjon ki másra hallgattak volna oly szivesen, mint a hatalmas vezérre, kit téritővé tett szent buzgalma?

„Csodálatos dolog, hogy Pannónia apostoli királyok által kebeleztetett a szent római egyházba.”17 Az egyetlen teljesen egykorú forrás, Thietmár, kizárólag neki tulajdonitotta a székesegyházak felállitását.18 Honi kútfőink szerint, az igen keresztény fejedelem hol egyenkint, hol összehíva őket, beszélte meg az ügyeket a téritőkkel és osztotta fel tartományait 10 püspökségre.19


Venczellin lovag.
A bécsi képes krónika 29. lapjának miniatureje után.
Rajzolta Déry Béla

Mert az egyház nagy hóditásának hirére, István különös meghivására, számosan jöttek mindenfelől kivenni részöket a fáradságból és dicsőségből. „Sok pap és clericus, elhagyva székét, ide zarándokolt. Apátok és szerzetesek semmi tulajdont sem akartak a magok részére, csak azt óhajtották, hogy a hitbuzgó uralkodónak pártfogása alatt szabályaik szerint élhessenek. Köztük volt Ascherik atya tanitványaival, kik közt egy Bonifácius nevü lett később az atya helyett apáttá, és midőn a király őt alsó Magyarországba küldte hirdetni az igét, kardcsapást kapott nyakszirtjére, s bár tovább is élt, még sem fosztatott meg a martyromságtól. A lengyel földről ketten jöttek és szemlélődés végett a remete életet választották. Közülük, mint az úr által tett csodák mutatják, András mint hitvalló az angyalok karába soroztatott. Benedek pedig Krisztusért ontva vérét, csodálatosan dicsőült.”20 Ez volt társainak gondolat- és érzelmi köre; nem lehet kétség a felől, hogy lelkökben Szent-Adalbertnek minden földitől elforduló hagyománya uralkodott. Csak István volt az, ki az égiek mellett nem feledkezett meg a mindennapi életnek bajairól és kötelességeiről sem. Művének tartóssága és áldása egyaránt bizonyitják államférfiui belátását, és szándékainak szent voltát.

Székesegyházúl születése helyét, Esztergomot választotta. Nevezetes és symbolicus, hogy ugy Pannonhalma, mint az új érseki székhely nyugat felé fordulnak, a magyar egyháznak a nyugathoz való csatlakozását jelképezik. Az ország „alsó részeinek,” hová csak később hatolt el az ige, szintén emelt érsekséget, a „sáros” Kalocsát, a Duna mellett, talán azon a helyen, hol akkor legélénkebb volt a közlekedés az alföldről a Dunán át Fejérvár felé. Aránylag a legtöbb székesegyház Dunántúl emelkedett, a régi keresztény, római földön. Itt volt Győr, Pannonhalma közelében, a kis síkság központjában, itt Veszprém, az a püspökség, mely, ugy látszik, különös közeli viszonyban állott Gizellához, és melynek tán emiatt volt védszentje a szász dynastiában annyira tisztelt Szent-Mihály; itt Pécs, hol tán a népvándorlás, a frank és szláv uralom korában sem szűnt meg egészen a keresztény hit világa.

Sokkal gyérebben alakultak a püspökségek az ország keleti részén, hol nem volt semmi keresztény hagyomány, és, mi a fő, hol alig volt város, vagy csak ahhoz hasonló lakóhely. Az ország egész közepe üres marad; csak ott jönnek létre székesegyházak, a hol a hegység érintkezik a síksággal, vagy a hol már közel a határ. Ilyen a helyzete Egernek, Biharnak,21 mert ott volt először a váradi püspökség székhelye, és némileg Bácsnak és Csanádnak. Régi római területen állott a gyulafejérvári püspökség is, mely a magyar birodalomnak és a kereszténységnek akkori keleti előbástyája volt.


Szent-István pecsétje a pannonhalmi apátság alapító-levelén.
A király trónon ülő alakját ábrázolja; köriratából csak az …VNGARO(rum) REX szavak olvashatók

Tévedés volna azt hinni, hogy mindez egy-két évnek volt műve. Legnagyobb valószinűség szerint előbb alakultak meg a nyugati megyék, és csak később, de még István uralkodása alatt, a későbbiek. Tekintve az ország területét és lakosságát, a dioecesisek száma nem volt csekélynek mondható: Lengyelország mely ugyanazon időben nyerte egyházi szervezetét, mindössze csak öt székesegyházat számlált. Feltűnő, hogy elejétől fogva két érseke van Magyarországnak. Ezt talán az illető megyék előljáróinak személyes kiválósága okozta. Ugy magyarázták a dolgot, hogy Szent-István előbb egy Sebestyén nevű pannonhalmi szerzetest tett meg esztergomi érseknek, és midőn az egy idő mulva, szeme világának meggyöngülése miatt, nem tölthette be hivatalát, a kalocsai Ascherikot hívta meg helyetteséül. Sebestyén felgyógyult, és ekkor Ascherik visszament régi megyéjébe, de palliumot nyert.22 Bizonyos, hogy mindenfelé ismeretes volt Magyarország két érseksége.23

Uj élet kezdődik itt, minőről eddig magyar embernek nem volt, nem lehetett fogalma. „Mindenütt lerakják a szent házak alapját, a kanonokok klastromai emelkednek, felvirágzanak a szerzetes-szabályok szerint élőknek zárdái, mindenünnen összesereglenek az Istent szolgálók, kiket ily bölcs eszű fejedelem vigasztalt meg.”24 Nem sok időbe telt és a magyarok is kivették a magok részét a térités, a tanitás munkájából. Ha előkelő magyar szülők hozták gyermekeiket a klastromi vagy püspöki iskolába, különös gondot forditottak reájok, mert nem idegenek voltak, hanem honfiak, azért hogy annál fenségesebben magasztalják fel isten egyházát.25

A magyar kereszténység külső biztositása és első oszlopainak lerakása után még hátra volt annak a római egyház rendszerébe való fölvétele.


Pannonhalma.
Rajzolta Dörre Tivadar

Akkor, 999 óta, II. Szilveszter volt a római pápa. Franczia, aurillaci ember, ki felvette magába azon korszak egész tudományos műveltségét; úgy mondták, hogy még Spanyolországban is járt, hogy az araboktól tanulhasson. Azon korra nézve széles ismereteit, különösen a természeti tudományok terén, nem is birták másként magyarázni, mint hogy emberfölötti varázsló erővel rendelkezik.26 Mindenek fölött meg volt benne az a varázsoló erő, melylyel a hatalmasabb lélek maga alá veti a gyöngébbet. Tudományának, ügyességének köszönheté, hogy apát, majd rheimsi érsek lett, és a Karolingok és Capetek közti küzdelmekben döntő állást biztositott magának. A fiatal III. Ottót, ki különben is restelte, hogy barbár szász, kinek az volt büszkesége, hogy görög anyától származik és benne is van valamelyes görög szellem, ki élt, halt a római világ megújitásának eszméjéért, egészen magához tudta lánczolni. A császár kegye által ravennai érsek lett, majd 999-ben elnyerte a római széket. Ez a franczia ember, kit a német császár tesz meg pápának, ki úgy tudományban, mint diplomatiai ügyességben első helyen állott a maga korában, ki azt a személyes, viszonyt, melyben a császárhoz állott, teljes mértékben felhasználta Szent-Péter öröksége növelésére és függetlenitésére, kifejezi a pápaság universalitását, az egész világot felölelő hatalmi törekvését. Addig egyes szentek, klastromok, congregatiók buzgólkodtak csak a propagandáért és az egyházi élet fellendüléséért, most mind e törekvések a pápában találták természetes, hatalmas központjokat, úgy, mint Nagy-Gergely és I. Miklós korában.


Részlet Szilveszter pápa egyik bullájából.
A Puyben, 999 november 23-án kelt bulla befejező része

Nem igen lehetett máskép, mint hogy István érintkezésbe lépjen a pápával, akár rokona, a császár közvetitésével, akár Adalbert vagy Brúnó körének valamely tagja által. De hogy mikép történt az az érintkezés, arról egyetlen egykorú, hiteles értesités sem maradt fenn. Szent-István kis legendája mit sem tud az egészről, a nagy legenda csak apostoli áldó levelet emlit.27 Az első részletes elbeszélés körülbelül egy századdal későbbi forrásban, Hartvik legendájában található. Ennek hitelességét pedig nemcsak a korbeli távolság csökkenti, mert száz év alatt ritka hagyomány marad meg eredeti formájában, ha iráson vagy legalább kötött beszéden nem alapul, hanem még inkább az, hogy időközben ment végbe a legnagyobb változás a pápai hatalomnak és igényeinek fejlődésében. Minden korban hajlandók voltak a történetírók az elmult eseményeket, a régi intézményeket saját koruk, saját felfogásuk szemüvegén át nézni és a teljes történeti objektivitás most is csak ideál, mely csupán nagy tanulmány és elvonás árán közelithető meg. A XI. vagy XII. században erre nem is törekedtek. Nem szabad tehát szem elől tévesztenünk hogy Magyarország első összeköttetéséről a római curiával csak VII. Gergelynél későbbi tudósitás maradt fenn; oly tudósitás, melynek irója, akaratlan is, az apostoli szék és a királyi hatalmak viszonyát Szilveszter korában is olyannak képzelhette csak, minő az ő idejében volt.

Hartvik elbeszélése igy hangzik:


Szent-István legendája Hartviktól,


Szent-István legendája Hartviktól,
(a Magyar Nemzeti Múzeum codexének 10. lapja) a szöveg olvasásával és fordításával

„István a negyedik évben atyja halála után az isteni kegyelem intelméből az emlitett Ascrik főpapot, kit más néven Anastasiusnak neveztek, elküldte az apostolok küszöbéhez, hogy az apostolok fejedelmének, Szent-Péternek, utódjától bő áldását kérje a pannoniai részeken ujonan támadt kereszténység számára; hogy az esztergomi egyházat aláirásának tekintélyével szentesitse érsekséggé, és a többi püspökséget is erősitse meg áldásával. Egyúttal őt is méltóztassék megszilárditani királyi diadéma küldése által, hogy e méltósággal ékesitve azt, mit megkezdett, Isten kegyelméből annál biztosabban megállapitsa.”28

A későbbi traditió tehát a magyar egyház berendezésének szentesitését a római pápa által, mi természetes volt, összeköttetésbe hozta a magyar királyság megalkotásával. Nem gondolt, nem gondolhatott arra, hogy Szilveszter korában a pápaság, minden szellemi és erkölcsi felsősége és e felsőségének lehető erélyes érvényesitése mellett sem rendelkezett világi koronákkal, azokat nem osztogatta, és azoktól senkit meg nem fosztott, mint ez 1075 óta annyiszor megtörtént.


III. Ottó császár pecsétje.
A császár mellképe, OTTO D(e)I GRATIA REX körirattal

Magyarország uralkodóit királyoknak nevezték nyugoton akkor is, midőn azokat a görögök csak az archon czimmel tisztelték meg. Láttuk, hogy hányszor szólnak az olasz, franczia, német kutfők magyar királyokról; nemcsak Taksonyt nevezik annak, hanem a karkhászt, Bulcsút is, Gézát is királynak nevezik a kül- és belföldiek egyaránt,29 és csak Hartvik külömbözteti meg Istvánnál „dux” korát, a koronázás előtt, a későbbi „rex” korától. Közjogi jelentősége e czímzésnek csak a külső hatalmakkal való érintkezésben lehetett. Midőn a cseh és lengyel keresztény herczegek a császárnak hódoltak, szükséges volt, hogy a magyar független uralkodó czimben is megkülömböztessék amazoktól. Ezért volt fontos, hogy Ottó császár rex-nek, tehát független nemzet urának nevezze Istvánt, mi minden nehézség nélkül megtörtént. A magyar birodalom e kétségtelen elsősége a vele annyi kapocscsal összefűzött, sokszor versenyző lengyel állammal szemben az igazi történeti alapja a magyar korona adományozásáról szóló régi elbeszélésnek.


Szent-István koronája.
(A korona felső része.)

Hartvik igy folytatja: „Véletlenül ugyanabban az időben Miska lengyel herczeg,30 övéivel együtt elfogadva a keresztény hitet, követeket küldött a pápához, hogy támogassa őt apostoli áldásával és tüntesse ki királyi diadémával. A pápa e kérésre hajolva, már készittetett is gyönyörü művü koronát, melyet neki áldásával és a királyság méltóságával együtt el akart küldeni. De az úr, ki ismeri, kik az övéi, inkább akarta kiválasztottját Istvánt kitüntetni e világi koronával, hogy aztán még inkább felékesítse a mennyeivel. Ki volt már tűzve a nap, melyen a már kész koronát elküldendő volt a lengyel herczegnek, midőn előtte való éjjel látományban megjelent a pápának az úr küldöttje ki így szólt: Tudd meg, hogy holnap, az első órában eljönnek hozzád egy ismeretlen nép küldöttjei, kik a magok herczege részére királyi koronát és apostoli áldást kérnek tőled. A kész koronát tehát halogatás nélkül ajándékozd herczegöknek, mert tudd meg, hogy őt illeti meg a királyság dicsőségével együtt érdemeiért. Másnap a kitűzött órában Ascrik járúlt a pápa elé; okosan eljárva reá bizott tisztében, és rendben elmondva a szent herczeg tetteit, kérte az apostoli szent széktől az emlitett jelvényeket. Elmondta, hogy mennyire méltó e méltóságra az, ki isten segitségével több népet hóditott meg, és hatalma által sok hitetlent téritett az úrhoz. A római pápa mindent, mit kértek, jóakaróan megadott, azonfölül keresztet is adott, melyet a király előtt vigyenek apostoli jelvény gyanánt. Igy szólt: én apostoli vagyok, de ő valóban Krisztus apostola, ki által oly nagy nemzet tért meg. Ezért is az ő rendelkezésére bizzuk: igazgassa az isteni kegyelem útmutatásával isten egyházait és népeit, úgy egyházi mint világi jog szerint.” Látjuk, hogy még a későbbi, az investitura-harcz izgalmai közt szerkesztett előadásban is tisztán a király műve gyanánt tünik elő a magyar egyház szervezése, melyhez csak utólag járul a pápai jóváhagyás.31

Régi hagyományon alapul tehát az a meggyőződés, hogy István Szilveszter pápától nyerte a királyi czimet és vele együtt a koronát. Bizonyos, hogy 1000-ben, vagy 1001-ben megkoronázták és fölkenték Istvánt királynak „a főpapok, a papok, az urak és a nép üdvkiáltása között,” ugy mint a német vagy franczia keresztény királyokat szokták. A monarchiát már atyja alapitotta volt meg, de ő szerezte meg annak külső jelét és elismerését, az ő nevéhez van fűzve a magyar fejedelem belépése a keresztény világ önálló, földi urat magok fölött nem ismerő hatalmasságai közé.

Azok a nagy intézmények, melyek századokon át nyugodt hódolatra ragadják az embereket, az őket környező tisztelet egy részét tán azon mysteriosus homálynak köszönik, mely eredetöket körülveszi. A magyar királyság nem tartozik ezekhez: eredete világos, magából a nemzetből fakadt ki, midőn az a nyugothoz közeledett és befogadta a kereszténységet. Ez a lényeges, az egyedüli döntő. A mi pedig létrejöttének külső körülményeit, jelvényeit illeti, mi sem oldhatja fel a tudományt azon kötelesség alól, hogy kutassa eredetöket, és oszlassa el azt a ködöt, melyet későbbi századok irányzatossága vont körülötte.32


II. Szilveszter pápa ólompecsétje.
Körirata az előlapon: † SILVESTRI; a hátlapon: † PAPAE


  1. Favore principum et plebis. Legenda minor, I. 3.[VISSZA]
  2. Egy későbbi genealogia a müncheni krónikában Istvánt Mihály fiának mondja.[VISSZA]
  3. A Legenda minor Gézáról „omnes militiae suae comites ad veri dei cultum convertit.”[VISSZA]
  4. Budai krónika.[VISSZA]
  5. „Verbulchu, qui circa Balaton sua tabernacula fixisse probatur.”[VISSZA]
  6. Sumadia.[VISSZA]
  7. Szent-Márton különös tiszteletben állott II. Henrik előtt is. Vita H. II. Adalberttől, 31.[VISSZA]
  8. Liutpr. IV. 24.[VISSZA]
  9. Adhemar, Script. IV. 130–131. 1. Később a lengyelek azt állitották, hogy gneseni utazása alkalmával Boleszlónak adta. De ez világos koholás, ép ugy mint Boleszló akkori királysága.[VISSZA]
  10. Budai krón. II. 43. 61.[VISSZA]
  11. Pannonh. oklevél. „Inter Theotonicos et Ungaros seditio maxima excreverat.”[VISSZA]
  12. Budai krón. u. o. [VISSZA]
  13. Legenda Minor. II. 5.[VISSZA]
  14. A pannonhalmi apátság alapitó oklevele nincs meg. Nem ismerünk igazi hiteles alapitó oklevelet ez időből, melyben a klastrom javadalmas telkek és foglalkozási ágak szerint pontosan ki ne volna mutatva. Az az oklevél, melyet rendesen annak tartanak, inkább polemia a veszprémi püspökség ellen. A foglalkozások összeállitását a pécsváradi alapitó levélből vettük, melyet ugyan szintén nem tartunk authentikusnak, de a mely mintegy ideálját mutatja egy nagy klastrom felszerelésének, fabricájának, mint a franczia mondja.[VISSZA]
  15. Bár a pannonhalmi oklevelet nem tartjuk igazinak, abban nem igen kételkedhetünk, hogy később is tudták, ki volt az első apát, és ez ellen nem vétettek.[VISSZA]
  16. A pécsváradi alapitó levél pápai megerősitést emlit, akkor és minduntalan nobilesekről szól. Elég, hogy sokkal későbbinek ismerjük fel. De azért vannak régibb adatai is.[VISSZA]
  17. Adalbert, Vita Heinrici II. 30 p.[VISSZA]
  18. IV. 38. „In regno suimet episcopales cathedras faciens.”[VISSZA]
  19. Legenda Maior. II. 8[VISSZA]
  20. U. o. II. 7.[VISSZA]
  21. A bihari egyház alapitását Szent-István által bizonyossá teszi a Fundatio ecclesiae S. Albani Namucenis: kiadta Breslau a Neues Archivban. XII. k. 587. 1.[VISSZA]
  22. Eddig a kutatók nem birták véglegesen eldönteni: Domokos, Sebestyén, vagy Anasztáz volt-e az első esztergomi érsek? mi különben a tudományra nézve meglehetős közömbös. Hisz csak nevek tartalom nélkül. Szinte sajnálja az ember azt a sok fáradságot és elmésséget, melyet nem csak a mult században, hanem még most is ily kérdések megfejtésére vesztegetnek. A lényeges az, hogy az egyes klastromok már régi idő óta vetekedtek azon, melyiknek apátja lett első érsekké, a kalocsai érsekség pedig, a XIII. század elején, midőn versenyez az esztergomival, mindent megtett, hogy Ascherikot magáénak bizonyitsa. E czélból interpolálták Hartvik legendáját. Pécsváradi érdek látszik meg az u. n. nagyobb legendán. Bizonyos csak az, hogy 1007-ben Anastasius volt a magyarok érseke, ki mint ilyen van aláirva a bambergi püspökség alapító levelén. (Adalb. V. H. II. Script. IV. 796. 1.) 1012-ben pedig Aschericus a „magyarok érseke” szentelte fel ugyanott a kripta előtti oltárt. Jaffé. bibl. V. 481. 1.[VISSZA]
  23. Vita S. Romualdi 22. és 39 fej.  [VISSZA]
  24. Leg. Maior. III. 8.[VISSZA]
  25. Szent-Gellért élete, 12 pont. Endl. 220. 1.[VISSZA]
  26. Werner, Gerbert von Aurillac.[VISSZA]
  27. „Benedictionis apostolicae litteris allatis” III. 9.[VISSZA]
  28. Hartvik. V. 9.[VISSZA]
  29. Legenda minor. „Eius pater rex quidem, sed primum gentilis fuit.”[VISSZA]
  30. 999-ben meghalt, 1000-ben már Boleszló uralkodott.[VISSZA]
  31. Hartvik i, h. Ezt az elbeszélést vette át az u. n. lengyel-magyar krónika a XIII. században. Szintén Hartvik alapján készült a XVII. században Szilveszternek híres hamisitott bullája, mely úgy látszik Levakovics műve.[VISSZA]
  32. A tárgy fontossága kimenti, ha tüzetesebben ismertetjük erre nézve a forrásokat. Az egykorú Thietmár ezeket mondja. (IV. 38.): „Az emlitett császár kegyéből és az ő sürgetésére Vuaic, a bajor herczeg veje, ki birodalmában püspöki egyházakat állitott fel, koronát és áldást nyert.” Nem mondja világosan, hogy a pápától, de bajos másra érteni. Maga Szent-István koronája, azaz mostani szent koronánknak felső része nyolcz zománczos lemezből áll, melyek mindegyikén egy-egy apostol alakja van ábrázolva. „A zománczok rajza kétségen kivül helyezi, hogy nem készülhettek későbben, mint a X. század végén.” (Pulszky Károly, Arch. Értesitő 1880. 192. l.) Szent-István életiratai közt az u. n. kis legenda épen nem emliti a római követséget, sem a koronázást. A nagy legenda, mint idéztük, csak apostoli áldásról szól, de a korona küldéséről nem, bár magát a koronázás tényét elbeszéli. A krónikák bár a legendákra hivatkoznak, az egészről teljesen hallgatnak. Az u. n. pozsonyi évkönyv egyszerüen csak azt írja: 1000-ben István magyar királynak koronáztatik. Hartvik egyedül említi, hogy István az áldással együtt királyi jelvényt is kért a pápától. Arról, hogy a korona kérésével együtt a pápa bárminő hatalmát elismerte volna a magyar uralkodó, a Kálmán korabeli püspök mit sem tud, pedig az ő korában már teljesen ki volt fejezve a pápai világuralom eszméje. Az első, ki ezt Magyarországgal szemben kifejezi, maga VII. Gergely 1074 okt. 28-iki levelében, ő azonban a korona küldését nem emliti, bár a koronáról megemlékezik. II. Orbán pápa 1096-ban kimondja, hogy Szent-István Rómából érdemelte ki a királyi méltóságot, de koronáról ő sem szól. Közbevetőleg III. Incze az első pápa, ki 1209-iki levelében egyenesen kimondja, hogy a magyar birodalom koronája a szent széktől ered. Látni fogjuk külömben, hogy a XI. század első felében a korona, mint közjogi jelvény, még korántsem birt azzal a minden mást elhomályositó jelentőséggel, mint utóbb.[VISSZA]