SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IV. FEJEZET.
Trencsényi Csák Máté és Frà Gentile. A rozgonyi ütközet.

Csák Máté ferde helyzete a kékesi egyezmény következtében. Garázdálkodása. Az első hadjárat ellene. Kiközösitése. Frà Gentile működése jellemzése. Aba Amade halála. Egyezség a király és Amadé fiai közt. Az Amadéfiak lázadása. Az ellenük inditott hadjárat. Csák Máté segitségükre siet. A rozgonyi csata.

A Frà Gentile és Csák Máté kékesi egyezményéről kiadott levél csak a nyilvánosságnak szánt oklevél volt, mert voltak a kékesi találkozásnak titkos pontozatai is. Ezekben biztositotta a szent-szék követe Mátét mindazon előnyökről, melyekben részesülni fog: hogy megtéteti királyi tárnokmesternek, mely akkor az országos méltóságok legfőbbikének tartaték; hogy ő lesz „az országban az első, a zászlótartó, az előharczos, az igazgató”; hogy az egyházi javakat, melyeket elfoglalt, vissza kell ugyan adnia, de a királyi javakból csak a tisztesség okáért adjon vissza valamit, a többit megtarthatja magának, birhatja békével. Viszont Csák Máté fiával és társaival egyetemben vállalkozott arra, hogy visszaveszi, visszaszerzi a királyi javakat és jogokat elfoglalóiktól és visszaadja azokat a királynak, mire ő, fia és főbb pártfelei megesküvének.

Csák Máté helyzete ezen titkos szerződés által igen válságosra fordult. Ha eddig is voltak ellenségei és irigyei, ezekre rászolgált ragadozásai által. Most azonban, a kékesi szerződés után, az öszszes oligarchiának szükségkép ellenségévé kellett válnia azon egyszerű okból, mert minden főúr birt törvénytelen úton szerzett kisebb-nagyobb vagyont, – hisz „megosztozkodtak” az országon, és mindegyik tarthatott attól, hogy Csák Máté, mint a király parancsainak és a budai határozatoknak végrehajtója, rajta tör, és ha neki úgy tetszik, tönkre teszi. Csak egy menekvés volt: ha az érdekelt föltétlenül átadja magát Máténak; de e menekvés által a királyság sodortatott az örvénybe, mert Máté, ki eddig csak mint bitorló öregbithette félelmes hatalmát és állhatott boszút ellenesein, ezentúl törvényes szín alatt tehette ugyanezt. Csakhamar észre vették a király hivei a csávát, melybe kerültek, minthogy Máté nem fárasztotta magát azzal, hogy eszélylyel takargassa gonosz terveit. Még csak annyit se tett, hogy királya székes-fejérvári koronázásán jelen legyen, noha a király is, Frà Gentile is kérte őt, jelenjék meg e fényes ünnepélyeken, melyekre a főpapok, főurak és nemesek élénk örömmel készültek; emelje pompás megjelenésével a fényt ő is, és ne vonja meg tanácsát a királytól. Azonban Máté, „hogy nyilvánosan megmutassa, mennyire nem törődik a király tisztességével,” a koronázástól is, az országos gyülésektől is végkép elmaradt; a király társaságát a koronázás után se kereste föl, mint igérte volt; hanem éppen azon a vidéken, hol a király tartózkodék, a királyi uradalmi javakat, a királyi tisztség és király hivei jószágait fosztogatta. Atyailag és barátságosan inték őt a király és a bíboros, hagyjon fel ezekkel; de ő süketségre vevén az intő szót, a látszólagos jó viszony köztök megszakadt; a király kitette őt tárnokmesteri hivatalából és helyébe Németujvári Miklós „nagyságos úrfit” nevezte ki, ki már 1311 április 30-án emlittetik tárnokmesterül. Hogy éppen ama gyűlölt nemzetségből egy ifjút neveztek ki a helyre, melyet ő mint az ország első méltóságát jutalmul birt, felbőszitette Mátét, ki, miután a király visszatért koronázási útjából, a Vácz és Tisza közt elterülő térséget, a királyi szolgák birtokát, mind tönkre tette, s „a mi minden vadságot meghalad,” az aggokat és gyermekeket, asszonyokat és csecsemőket, kik a templomba futottak, hol még a bűnösök is biztos menedéket találnak, tűzzel emésztette el. Az esztergomi, váczi, egri és veszprémi egyházi megyékben számos templomot és monostort elpusztitott, jószágaikat fölprédálta, jobbágyaikra terhes adókat és birságokat vetett.


Szüz-Mária Károly Róbertet Magyarország királyává koronázza.
A rozgonyi diadal emlékére készült falfestmény a szepesváraljai székesegyházban. A boldogságos szüz fejedelmi trónon ül, ölében a kisded Jézussal. Előtte térdel I. Károly király, a mint a koronát a szent szűztől elfogadja; másik oldalon Tamás esztergomi érsek fölajánlja a koronát. A király mögött Semsei Tamás szepesi várnagy, az érsek mögött a kép megrendelője, Henrik szepesi prépost látható. A prépost alakja felett levő tábla felirata: Ad te pia suspira | mus, si non ducis | deviam(us,) (Er)g(o) doce, q(ui)d | agam(us.) Vi(rgo,) m(ihi) (e)t meis | miserearis. An(n)o d(omi)ni | MCCC. d(e)ci(mo) sep(timo)

Gentile mindezek daczára még nem ejtette el volt kedvenczét. Restelnie kellett, hogy itéletében, emberismeretében csalódott, hogy ki volt téve azok szemrehányásának, kik jó eleve figyelmeztették Máté megbizhatatlanságára; de főleg az fájt neki, hogy szeretetének egész telje, melylyel Mátét elhalmozta, kárba veszett, és hogy e hálátlan, „keblén melengetett kigyó” rosszal fizet a jóért. Ujra kéréssel ostromolta tehát és fokozott igéretekkel. Oly kegyekben akarta részesíteni őt, milyekben sem a pápa, sem más bármily jövendő pápai követ részesíteni nem fogná, hogy tudniillik, „a mit elvetemült merészséggel elfoglalt vala, azt törvényesen birhassa ő és ivadéka.” Máté azonban nem is felelt már a bíboros követségére és leveleire, hanem Visegrádról, melyet a csehektől elfoglalt, naponkint portyáztatott Buda felé, úgy hogy Buda vidékén a személyi biztosság megszünt. Ez által nemcsak azt akarta elérni, hogy a budaiakat, kik az ifjú királyt igen megszerették, szinte „ölükben hordották,” ennek hűségétől elvonja, hanem nyilván a király és királyné személyét óhajtá hatalmába keriteni. S egy alkalommal (1311 június 25-én) Buda kapujáig, mely mögött a király és királyné tartózkodtak, mindent tűzzel-vassal pusztitott.

Máté tehát maga vágta el az alkudozások fonalát, mire a fegyveres ellenségeskedés közte és a király közt még kiközösitése előtt megindult. A király hű bárói hatalmas seregével, melynek élére Debreczeni Dózsát nevezte ki hadnagyul, indult meg Máté ellen, kit azonban még nem nevezett hűtelenének, hanem egyszerüen Trencsényi Máté mesternek. A hadjárat a királyra szerencsésen végződött; és e szerencsés kezdet következményének vehetjük Máté kiközösitését, mert a király, a főurak és nemesek, sőt olyanok is, kikről a Trencsényi azt vélte, hogy barátai, folytonosan és mind hangosabban sürgették a szent-szék követét, hogy lásson törvényt Máté fölött. A követ, noha kelletlenül tevé, végre kénytelen volt vele. Pozsonyban, 1311 július 6-án tehát ünnepélyesen kijelentette, hogy Trencsényi Csák Mátét, ki megátalkodottsága és engedetlensége miatt amúgy is már az egyházi kiközösitésbe esett, az egyházi átokkal újból megszentencziázza. Szigorúan meghagyván neki, hogy az egyházak és zárdák erősségeit, falvait, jószágait, tizedeit, adait, minden egyéb javait és jogait, melyeket vagy maga, vagy mások által lefoglalva tart vagy tartat, a budai határozatokban megszabott időre visszabocsássa; a szabad nemesembereket szabadjokra hagyja; a király és királyné javait visszaszolgáltassa, vagy igyekezzék ezek iránt tiz nap alatt egyességre jutni. Ha pedig tiz nap leforgása múlván mindezeket, melyeket a szent-széki követ a király nevében parancsol neki, be nem töltené: az összes területet, mely Máténak engedelmeskedik, egyházi tilalom (interdictum) alá rekeszti; minden tisztjét, szolgáját és jobbágyát fölmenti a hűség és bármiképpen meghitelt kötelesség alól, hogy semmiben se engedelmeskedjenek neki, hanem a tiz nap lefolyásával hagyják el őt mindenek, mert a ki másként cselekszik, ha mindjárt püspök vagy érsek is, s őt szóval vagy tettel segiti, ugyanazon egyházi kiközösitéssel sújtatik, mely alatt, ha elégtétel nélkül hal meg, Mátéval együtt meg lesz fosztva az egyházi temetéstől. Ezek után meghagyta a szent-szék követe az összes papságnak, hogy a nevezett Mátét és minden czinkos társát ünnepeken s vasárnapokon a templomban, harangszó mellett az egyházból kiátkozott hitetleneknek hirdesse ki; kerüljék és mindenek által kerültessék őket, mígnem töredelmet mutatnak. Kijelenté azonban, még egyszer a régi szerető barátsággal visszafordulva Mátéhoz, hogy az esetben, ha az egyház és király hűségére visszatér, nemcsak a rá szabott büntetést engedi el neki, hanem mindazon kegyekben s kedvezményekben részesiti, melyeket kezdetben biztositott számára.


Debreczeni Dózsa pecsétje.
Háromszögü pajzs ötször szelve; a pajzs felett kereszt, jobbról-balról keresztekkel behintett zászlók, alól: A betü. Körirata: † S • DAUSE • PALATINI * IVDICIS * CVMANOR(um) *
Az országos levéltár eredeti példányáról. Rajzolta Malachovshy Nándor

Ez ünnepélyes alaku irat szenvedélyes hangja elárulja Frà Gentil kedélye állapotát. A jó indulattal nem birta tovább; mint a túlfeszitett íven, megszakadt hosszú tűrésének ina; elkeseredése és haragja teljes erővel felforrott. A közvéleményt ülteti az itélő-székbe Máté ellen, kit azzal vádol, hogy az ország szabadságát tiporja el és a nemességet a szolgaság nyomorába dönti. Sikoltó hangon izgatja a népet: vesse le nyakáról e terhes igát, kövezze meg a szófogadatlan fiút, hadd pusztuljon el. Az irat végén, mintha maga is sokallaná keménységét, egy perczre föllobban még jóakaró mérséklete, de – látja – czélja ennek nincs; közzététeti tehát jól indokolt itéletét, és távozik az országból.

Ha végig tekintünk Frà Gentile működésén hazánkban, azon tanuságot kell felőle tennünk, hogy jelleme a szigorú és erélyes, de másrészt a körülményekhez alkalmazkodó és eszélyes férfiúé volt. Hogy eljárása Mátéval szemben czélhoz nem vezetett, sőt még inkább fölbőszitette a trencsényi oroszlánt, ez Gentilén minden nagy esze és diplomatiai ügyessége mellett megesett, de őt e miatt okolni nem lehet. Ellenben nem kis részben érdeme, hogy a zerus alá olvadt királyi hatalmat magyarországi működése három éve alatt oly fokra emelte, hogy az ezentúl minden ellenségével megküzdhetett.

A koczka el volt vetve. Az apostoli szent-szék követének kiközösitő parancsa nyilt szakitást jelzett Mátéval. Az egyház itélt fölötte; itélete marasztaló, végleges, melytől alig volt sikerrel fölebbezés. A király és a főurak sürgetésére mondották ki a büntetést az elitéltre, kinek bűnei köztudomásúak valának. Meghajolni, vagy nyiltan föllázadni: e két út állott a hatalmas főúr előtt. Talált ő egy harmadikat: megboszúlni magát azon egyháziakon, kik az új trón legerősb támaszai valának.

Az emberismerő Gentile aggódva nézett a jövő elé. Azért erősen hangsúlyozta, mely behatások alatt állott, midőn végzetes levelét kiadá. A főpapságot azonban nem emlitette, mintha ez befolyt volna elhatározására, nyilván azért, mert féltette az amúgy is keményen megviselt egyházat. Hasztalan!

Borzasztó volt a boszúállás, melylyel Csák Máté „dühét és mérgét” az esztergomi érsek és káptalan, a nyitrai püspök és egyház ellen „kiöntötte” a miatt, hogy a pápai követ parancsához képest annak kiközösítő levelét ellene kihirdetni kötelességöknek ismerték. „Nem képes az ész felfogni, a szó elmondani, a szív átérezni, toll leirni az ocsmány tetteket, megbecsűlni az okozott károkat, melyeket e gonosz ember, ki nem hisz a mennybeli Istenben, nem tiszteli a világi törvényeket, nem fél a pokolbeli kinos büntetéstől, kevélységében és megátalkodottságában elkövetett,” irja elkeseredettségében még hét év mulva is az egyházi megyéjéből számkivetett nyitrai püspök. Igen részletes képét birjuk a kiméletlenségnek, melylyel Máté az emlitett két főpapot anyagilag tönkre tenni, megfélemliteni, lealázni, megcsúfolni, nevetségessé tenni szorgalmatoskodott, nem törődvén azzal, hogy ez úton egyszersmind a vallásosságot is meglazítja.

I. Károly király értesülvén Csák Máté újabb garázdálkodásáról, 1312 évi husvét körül1 országgyűlést szándékozott tartani, melynek czélja aligha lehetett más, mint „az ország jó állapotának helyreállítása, Isten szentegyháza, a korona és nemesek javainak visszafoglalása.” A királyi párt, nagyrészint új nemzedék, új emberek, számot vetettek magukkal. Szerencséje a személyes előzékenysége, lovagiassága s vitézsége által kedvelt Károly királynak, hogy emberei többet remélhettek, mint félthettek. Nem volt valami sok veszteni valójok; ellenben ha győznek, – tudták – belőlök kerül ki a nemesség új virága, az új aristocratía. E hazafiak belátták a tényleges állapot tarthatatlanságát is. A királyság nem állhat meg az oligarchia mellett, minthogy az oligarchia hatalmának növekedése csakis a királyság rovására történhetik, mi elvégre az állam szétbomlására vezet. A királyság az állami egység elve, míg az oligarchia particuláris érdekei ez elvnek tagadása. A hol az oligarchia hatalomra jutott, ott mindig megrontotta az államot, ha kellő időben meg nem fékezték vagy meg nem semmisitették. A harcz életre-halálra kikerülhetetlennek látszott. Csák Máté, kit hívei immár „fejedelem”-nek czímeztek, kétségkivül úgy készült reá, mint a királyság hivei, midőn újabb bonyodalmak keletkeztek és fenyegetőleg tornyosúltak az új trón fölé. 2

*

Az öreg Aba Amádé nádor, ki rendesen Gönczön, vagy a Gönczczel szemben emelkedett Amadé várban lakott, ekkor, 1311 év második felében már nem volt az élők között. A kassai polgárok ölték meg véletlenül, mint álliták. A dolog így esett: Amadé nagyon szerette volna Kassát bírni, e már akkor gazdagodó kulcsos várost, melynek ipara és üzlete sok jövedelemmel kecsegtetett. De Kassa királyi város volt és polgárai vitéz szászok, kik nem azért hagyták el mostoha hazájokat, hogy a vendégszerető magyar földön is zsarnok urak kényét tűrjék. A nádor mégis titkon és nyiltan, közvetve és közvetlenül arra iparkodott birni a kassaiakat, hogy védelme alá adják magokat. Hol a Kassára menő vásárosokat hátráltatták útjokban; hol szokatlan vámokat szedtek a kassai kereskedőktől, vagy lecsaptak rájok holmi kalandorok; hol megzálogolták őket, ha a fekete erdőt vagy a nagy erdőt, melyek voltaképen királyi erdők valának, használni akarták. – Minden másként lehetne, ha Amadé nádor ótalmazná őket! Egyre számított különösen Amadé, hogy e réven czélt ér: a kassai polgárság egyenetlenkedésére, mely régóta izzott e városban, és melyet ő valószinüleg élesztett is. 1305-ben a király őt nevezte ki teljes hatalmú békebiróvá, hogy az egyetértést a kassaiak közt helyreállítsa. Meg is szüntette a kölcsönös veszekedéseket, de nem tartós sikerrel, és midőn ezek újra kitörtek, a király két főpapot küldött a béke helyreállítására. Amadé nádor és két fia ez alkalommal az egymással szembeszálló pártok élén állottak. Az öreg úr a vita közben oly keményen korholta se királynak, se törvénynek nem engedő fiait és pártjokat, hogy a szóváltás dulakodássá fajult, melyben a nádor életét vesztette, fiait: János és Dávid mestereket elfogták, azonképpen más nemes urakat és asszonyokat, kiknek házait a polgárok kirabolták.

Károly király Tamás esztergomi érseket és István veszprémi püspököt bízta meg, hogy a kitörendő országháborítás elejét vegyék, a kassaiak és az Amadéfiak közt békét kössenek, ezenfölül egyességre jussanak velök az atyjok által hatalmasul elfoglalt királyi javak részleges visszaadása és részleges visszahagyása iránt, mely utóbbiakért az Amadéfiak hűsége biztosíttassék.


Kassa város pecsétje.
Csucsives oltártábla középen Szent-Erzsébet álló alakja, jobbról és balról szemközt forduló angyalok által környezve. Körirata: † S(ancta): ELISABET † SIGILLVM : CIVIVM • DE CASSA •
Az országos levéltár eredeti példányáról

Az egyesség 1311 október 7-én jött létre. Az egyezkedő felek Károly király és Kassa város voltak egyrészről, másrészről Amadé nádor özvegye, annak hat fia: János, Miklós, Dávid, László, Amadé és Domokos, továbbá rokonaik és barátaik számra mintegy negyven előkelő úr; a közvetítők a két főpap. Amadéék kötelezték magokat, hogy a kassai polgárokon Amadé nádor haláláért, fiainak és a többi nemes uraságoknak elfogatásáért, károsításáért se törvény előtt, sem másként elégtételt nem vesznek; Kassa városát soha se fogják kérni hű szolgálataik jutalmául a királytól és a polgárságnak a királyi erdőkhöz való jogát nem fogják csorbítani; hogy a szepesi, gölniczi és kassai harminczadot, adót és vámot kiadják kezökből, azonképpen eltörlik az időközben törvénytelenül felállitott vámsorompókat, és a kassai vásárt nem zavarják, de elősegitik; kötelezték továbbá magokat, hogy visszaadják a királynak Zemplén és Ungvár megyéket és nem akadályozzák a nemességet, midőn ez a vármegye ispánja előtt keresi igazát; visszaadják Lubló és Munkács várát is; új várat a király engedelme nélkül nem épitenek, a nemességet pedig szabadjára hagyják, hogy szolgáljon, a kinek akar; kötelezték végre magokat, hogy örök hűséggel lesznek a király iránt, parancsait készségesen teljesítik, mire valamennyien esküt tettek, hogy a kiközösitésnek, ha esküjöket meg nem tartanák, önként alávetették magokat; kezeseket állitottak, kik a jövő husvétkor tartandó országgyűlésig Kassán tartózkodjanak. Ez országgyülésen a király fogja meghatározni, kiadhatók-e, nem-e a kezesek? Ha pedig az Amadéfiak mindemellett nem tartanák meg ez egyességet, ez esetben tartoznának a szavatos urak, az érintett negyven, elhagyni pártjukat és a király hűségén megmaradni – különben hűtlenség bünébe esnek, mely alól csak a pápa oldhatná fel őket. Azonban daczára e kemény kötésnek, meg nem tartották azt sem Amadé nádor fiai, sem az érettök szavatosságot vállalt urak. Bizonyára megbánták engedékenységöket; de hathatott rájok Csák Máté példája is, ki ugyanazon időben oly könnyen végzett ellenségeivel; s ennek igérete is, hogy minden hatalmával segíteni fogja őket az esetre, ha a király haddal indulna ellenök.


Sáros vára.
Természet után rajzolta Cserna Károly

Ily előzmények után Károly király kora tavaszszal egybegyűjté hiveit, hogy megmérkőzhessék a hűtelenek „hatalmával”. Nem Csák Máté ellen indult, hanem előbb Amadé fiait és csatlósait akarta megfékezni. Erre közvetlen és teljes joga volt, mert Amadé fiai a megkötött egyezséget megszegték és az abban kikötött várak és vármegyék kiadását megtagadták.

Károly király tehát legelőbb e várak megvívására indult. Vállalata szerencsés sikerét remélhette. Bizhatott az Amadéfiakkal szemben hatalmasabb seregében; remélhette nemcsak a győzelmet, hanem azt is, hogy a legyőzendők a mondott kötés alapján visszatérnek hűségére. Azután hogy mi történhetik? az az ő ügyességétől fügött.

Azonban Trencsényi Csák Máté szeme is átlátott a szitán. Könnyü volt átlátnia, hogy a verést, melyet az Amadéfiaknak szántak a királyiak, ugyancsak ő is megérzi, és mihelyt elbántak ezekkel, reá kerül a súlyos sor, s ekkor – úgy lehet – nemcsak Károly eddigi hívei, de részleges győzelme esetén a megtérendők is ellene szövetkeznek. Hogy ezt elkerülje, „minden erejével” segitségére sietett közvetlen veszélyben forgó barátainak. Mihez képest a kevésbbé tehetős birtokosok várait átvette, hogy azokat megerősitse, saját népével megszállva tartsa, onnét hiveit bátorítsa, ellenségeit pedig mégfélemlitse. Igy megszállotta Somoskő, Hollókő, Baglyas, Sztrahora és Balog várát, honnét „ez országos rabló, sokak lelke ostora és halálos ellensége, végnélküli pusztításokat követett el az országban, falvakat borított lángba, sokakat kegyetlenül kifosztott, másokat meggyilkolt, monostorokat és templomokat feltört, felgyujtott és porrá égetett.” Csák Máté számitása meszszebb is elágazott. János országbirót, unokaöcscsét, ki a király kegyeibe úgy be tudta magát hizelegni, hogy bizalmasa, „különösen titkos tanácsosa” volt, csak azért tartotta a király oldala mellett, hogy ez elárulja urát és élete ellen törjön. Czélja az árulónak nem volt kiseb, mint Károly király személyét tőrbe ejteni, elfogni és kiszolgáltatni Csák Máténak. „De a mindenható Isten irgalma, – így beszéli maga Károly király, – mely nemcsak nyilván küzd mellettünk és a kevélyek nyakát hatalmunk sarka alá teperi, lelkünket is kiszabaditotta e bizalmas áruló keze közül.” Csák János pedig, miután terve nem sikerüle, de azt semmikép sem palástolhatá el, titkon Mátéhoz menekült, vele együtt felbecsülhetetlen kárt tett a király hivei életében és javaiban, és mindvégig megmaradván hűtlenségében, nem sokkal később mint Máté, „nyomorultan végzé földi pályáját.”


Demeter pecsétje.
Háromszögü pajzsban négy pólya. Körirata: † S(igillum) • MAG[I(stri) • D]EMETRI(i) • COMITIS • POSONIENSI[S • DE ZOL]UM • ET • DE • SARVS.
Az országos levéltár eredeti példányáról. Báró Nyáry Albert után

Az ellenségeskedést az Amadéfiak kezdették meg, midőn 1312. évi márczius vége felé czinkostársaikkal Sáros-Patakra törtek, a király ottani telepeseit fosztogatandók. Hanem szembe került velök Petnefia Péter zemplényi főispán, ki kemény összeütközésben, noha jómaga súlyos sebet kapott, megvagdosta a rablókat és zsákmányukat elszedte. Ezek pedig boszút lihegve a védtelen Gál-Szécsre vetették magokat és Péter úr lakóházát, melyben felesége tartózkodék, lerombolván, a helységet fölperzselvén, a templomot is kifosztván, Sáros várába menekültek. Mindez 1312. évi ápril 10. napja előtt történt, mikorra a király is az ország főpapjaival és főnemeseivel Sáros alá érkezett, s e vár föladását hasztalan kérte. Sárosvár nagyja a hadértő Miklós fia Demeter volt, ki oly vitézül védte a várat, hogy ostroma, jóllehet azt egy hónapnál tovább nagy erővel folytatták, ez alkalommal eredménynyel nem végződött, mert Csák Máté minden hadi népét, köztök ezerhétszáz lándsás zsoldosát, jórészint cseheket, küldötte Sáros fölmentésére, mely túlnyomó hatalom elől a király a Szepességbe, nevezet szerint Lőcsére huzódott vissza, s ez által lehetővé tette a lázadó seregek egyesülését. Ezek most szervezkedtek és vezéreikül megválasztották Demeter mestert, a sárosi várnagyot, nemkülönben a Nagy vagy Szép Abát, az Abák nemzetéből, egyébkint Máté rokonát. Aztán Kassa alá vonultak, hogy közben, míg a királylyal megmérközniök alkalom adatik, ezen királyi várost elfoglalják és boszút álljanak Amadé nádor haláláért.


Károly csatája Amadé fiaival.
Miniature a bécsi képes krónika 137. lapján

Azonban a Szepességben se járt hiába a mult őszön és télen Tamás esztergomi érsek, ki ott mindenütt kegyelmeket osztogatott. A szepesiek, grófjok Görgei István buzdítására, oly bőven kiegészitették a király seregét lovasokkal és gyalogosokkal, hogy ez szembe mert szállani hűtleneivel. Ellenök is indult, Kassát az ostrom alól felszabadítandó. Jöttét a portyázók jókor jelentették az ostromlóknak, kik abba hagyván Kassa vívását, mohón a király serege elé sietének, hogy az előnyösebb helyet, a Furcsa hegyet Kassa fölött elfoglalhassák, ami nekik sikerült is, míg a király serege ama hegy alatt a Hernád völgyében, a rozgonyi mezőn foglalt állást. Az összeütközés a vad ügetéssel leszáguldó és a rohamnak eléje siető hadak közt oly kemény, az összecsapás oly heves volt, milyenre Magyarországon a tatárjárás óta nem emlékeztek. A főrohamot a királyi zászlóaljnak kellett kiállania; reá vetette magát főleg az ellenség, hogy a király személyét élve vagy holtan megejtse. Sok jeles vitéz hagyta ott életét; már a király zászlója is elbukott a kettős kereszttel és tartójával együtt. De Szécsényi Tamás, a „hadi borostyánnal koszorúzott,” apuliai Drugeth Fülöp, a „hadértő”, és Nekcsei Sándor, a „hatalmas karú,” kivált e három ifjú hős tartotta még magát. Halált megvetve küzdöttek tovább, jóllehet nem egy atyjokfia és csatlósuk hullott el mellőlök s önmagok is vértől áztak. Be-becsapva az ellenség harczi vonalába, többeket leverve föntarták ugyan a csatarendet; ám a harcz kezdett egyenetlen lenni, mivel a királyiak közül számra többen estek el, csaknem valamennyien sebesek valának, és Nagymihályi Gergely, a Sztáray grófok őse, élte koczkáztatásával is alig győzte a királynak szánt csapásokat föltartani. E válságos perczekben jöttek segitségül a keresztes vitézek, kik fölvették soraikba a királyi dandár gyér maradványait, és kiknek zászlaja alatt küzdött tovább a király is. A harcz új lelkesedéssel folyt; az ellenség nem vette számba kisebb veszteségeit. Azonban a keresztesek súlyos kardja megforditá az esélyeket. A hűtlenek főbbjei, Demeter és Aba a vezérek, azonképpen néhai Amadé nádor két fia, Miklós és Dávid elhullottak. A zavart, mely vezéreik elestéből az ellenséges táborban keletkezett, növelte a kassai polgárok oldaltámadása. A szászok fölmentve látván városukat az ostrom alól, szorongatóik után indulának és még jókor érkeztek, hogy a király győzelmét teljessé tegyék.


A rozgonyi csatatér.
Természet után rajzolta Dörre Tivadar

A rozgonyi dicső nap 1312 június 15-ike volt és vele eldőlt a magyar Anjouk sorsa. I. Károly király méltán hálát adhatott Istennek, Szent-István, Szent-László királyoknak, Szent-Imre herczegnek, Magyarország védő-szenteinek a rozgonyi csata szerencsés kimeneteléért, ami trónjának biztonságot, magának önbizalmat adott. Valahányszor szerencse érte, vagy szerencsétlenség hárult el tőle, mindig személyesen végzendő fogadalmakat tett a mélyen vallásos király, melyek lelkiismeretes betöltése körül vette észre, hogy a sok elvállalt imádkozás miatt nem telik ideje királyi kötelességei, a kormányzás és igazságszolgáltatás betöltésére. V. Kelemen pápa tehát tizenötre mérsékelte az egy-egy napon végzendő imák számát, de egyuttal lelkére kötötte, hogy tizenkét szegénynyel szaporitsa azok sorát, kiket naponkint „kegyesen táplálni szokott.”3


Diszités a nyitrai evangelisteriumról.
Rajzolta Cserna Károly

  1. A husvét ez évben márczius 26. napjára esett.[VISSZA]
  2. Trencsényi Csák Máté, 88 és köv. lapok[VISSZA]
  3. Trencsényi Csák Máté, 108. és köv. lapok. L. még „A rozgonyi csata” czimü értekezésemet. (Századok, 1893, 504.)[VISSZA]