Mária királynő.
Túróczi krónikájának augsburgi kiadásából
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Mária helyett anyja, Erzsébet uralkodik. Erzsébet jelleme. Folytonos balfogások. Mária eljegyezése Lajos orleansi herczeggel. Közigazgatási szabálytalanságok. Indokolatlan üldözések. A női uralom ellenségei. Durazzo Károly nápolyi király behivása. Károly pártjának hazafias indokai. A királynők elégtelen védekezése.
A kort, mely Nagy-Lajos király halálától 1386 végéig terjed, Mária királynő uralkodásának nevezi a történelem, de jogtalanul, mert az igazi uralkodó nem ő volt Magyarországban, hanem anyja, Erzsébet királyné, Nagy-Lajos özvegye.
A sok szerencsétlenséget tehát, melyek Mária életét megmérgezték, az ő rovására kell irnunk, amint hogy Hedvig sorsának jobbra fordulása is ott kezdődik, a mikor anyja befolyása alól kikerül.
Erzsébet királynénak addig, a míg anyósa, az idősebb Erzsébet élt, nem volt nagy tekintélye az udvarban. Csupán az anyakirályné halála mentette fel a másodrendü szerep, a gyámság alól, tette meg őt az ország nagyasszonyának.
Föltéve, hogy azon időben, midőn Lajos király feleségül vette, húsz éves volt, Erzsébet Nagy-Lajos halálakor mintegy ötven éves lehetett.
Idősb Erzsébet királynén kivül aligha gyülölte valaki Johanna nápolyi királynőt annyira, mint ifjabb Erzsébet királyné; de másrészt senki sem indult ugy nyomdokain, mint ő. Nem mintha feslett erkölcsü, könnyelmü életü lett volna, mint volt Johanna; de uralkodni és pedig önkényesen uralkodni csak ugy kivánt, mint amaz. Ő is azt szerette volna, hogy leendő veje a királynő engedelmes férje, de ne kormánytársa legyen, nehogy az ő tekintélye és hatalma csorbuljon.
Mihelyest idősb Erzsébet királyné elhunyt, első gondja volt annak embereit szolgálatába fogadni. Ezek értettek az uralkodáshoz; megtanulták az előbbi nagyasszony korában és folytatták új urnőjök tetszése szerint, nem éppen eszesen.
A közvéleménynek nem épen épülésére, az országnak, pedig határozottan kárára szolgált az ellenszenv, melylyel Erzsébet királyné Zsigmond, Mária jegyese iránt viseltetett.
Zsigmond 1384 február 14-én töltötte be tizenhatodik életévét; de korához mérten csélcsap, pazarló és (a mit Budán legnagyobb hibájának tudtak be) uralomra vágyó volt. Erzsébet királyné főleg emiatt mindenképen szabadulni óhajtott tőle, és más férjet keresett leánya, Mária királynő számára.
A franczia királyi háznál puhatolództak és sikeresen. VI. Károly franczia király már 1384 márczius 7-én kinevezte Garai Miklós nádort a franczia királyi nagy tanács tagjává, e méltóság minden jogával és jövedelmével, a mi azt jelenti, hogy a franczia udvarnál hajlandók voltak már ekkor a magyar udvar házassági ajánlatát elfogadni. Zsigmondot tehát kinézték, ha ugyan nem kiüzték a budai királyi udvarból, mint ezt Nieheimi Detre följegyezte.
Az alkudozások előre haladván, 1385 április 16-án már arról rendelkezik a velenczei tanács, hogy a franczia királynak Magyarországba küldendő követsége Zenggbe szállittassék. E fényes követség Budán per procura meg is kötötte a házasságot Lajos orleansi herczeg, a franczia király öcscse és Mária magyar királynő közt, mely kötéshez az egész ország hozzá járult, mint ezt György corbaviai gróf és a magyar királynő tanácsosa a velenczei dogénak jelenté, midőn Losonczi László erdélyi vajdával, Frangepán János vegliai gróffal és mintegy százötven lovaggal Padova felé utban vala (1385 junius 27), hogy Francziaországba menjen Lajos „királyt” Magyarországba hozandó.
Mária királynő.
Túróczi krónikájának augsburgi kiadásából
Hanem azok bizony nem hozták el a franczia királyfit Magyarországba. Nieheimi Detre azt mondja, hogy a dologból azért nem lett semmi, mert a franczia herczeg már megkötötte volt a házassági szerződést Visconti milanoi herczeg leányával. De téved; mert csak azután, hogy a magyar házasság reménye elmállott, indult meg Viscontival az alkudozás Valentina leánya iránt. S így alighanem jól tudja Márki Sándor, hogy Zsigmond erélyes közbenlépte hiusitotta meg az ellene intézett merényletet. Több volt az ennél: hiba volt. El kellett hogy keseritse III. Károly siciliai királyt is, kinek a francziák voltak legveszedelmesebb ellenségei; elkeseritette Venczelt, a római és cseh királyt, Zsigmond bátyját és Zsigmond unokaöcscseit: Józsa és Prokóp morva őrgrófokat; el magát a pápát, ki Francziaországot nem számitotta hivei közé s ez úton Magyarországot is elveszithette volna.
Ezen politikai baklövéseket belső, közigazgatási szabálytalanságok előzték meg.
Nagy-Lajos király halála után mintha két uralkodó lett volna, és mindkettő egyenlően parancsolt, mi a zavart az országban mindinkább növelte. Lajos király kormányra léptekor szintén még kiskoru volt ugyan, mellette sokban rendelkezett uralomra vágyó anyja, de a rendeletek neve és pecsétje alatt keltek. Most a hivatalos levelek hol Mária királynő, hol Erzsébet királyné nevét viselték, máskor meg együtt adták ki a királynők leveleiket így: Mi Mária és Erzsébet Magyar-, Dalmát-, Horvátország stb. királynői.
Meglátszik e zavar a rendeletekre adott válaszokból. Igy például Toldi Miklós szabolcsi alispán Erzsébet levelére nem Erzsébetnek küldi válaszát, hanem – a mint illett – Mária királynőnek. Hasonlóképen cselekszik a leleszi konvent és mások. De ismét mások megforditva mívelkednek; míg találkoztak, pl. Fraknói Pál, ki a királynő levelét el se fogadta, meg se nézte. Megtörtént az is, hogy míg Mária királynő Szegzárdon keltez, ugyanazon a napon Erzsébet királyné főkanczellárja Visegrádon szintén Mária királynő neve alatt ad ki okiratot, melyet, minthogy a királynő pecsétje nincs kezénél, a maga pecsétjével hitelesit.
Csekélységeknek látszanak ezek, de ép azért annál mélyebben megrenditik a törvény iránti bizalmat, tiszteletet; a zavar mind messzebb terjed, midőn látják, hogy Mária királynő a füleki vár tartozékát képező Simonyi és Déter nevü gömörvármegyei birtokokat Kaplai János orosz vajdának adja, míg viszont Erzsébet királyné Károlyi Simon fiainak és Várdai Domokosnak a szatmármegyei Mada nevü birtokot adományozza; Mária királynő Szécsényi Konya fia Frank, Vas, Zala és Sopron vármegyék ispánja Hof és Menhard nevü birtokait elcseréli a hevesmegyei Tarjánnal; viszont Erzsébet Csabi László leányát fiusitja és Csab-Rendek és Görbő nevü birtokaiba igtattatja.
Erzsébet oklevelének kezdő sorai.
Olvasásuk: Nos Elizabeth d(e)i gr(ati)a regina Hung(a)r(ie), Polonie, Dalmacie etc. memor(ie) c(om)mendamus per p(resen)tes, q(uod) Pe(t)r(u)s Forgach dict(us) d(e) | Kozman cora(m) nob(is) p(er)sonal(ite)r co(n)stitutus c(on)fessus extitit in hu(n)cmodu(m), q(uod) quia Joh(an)n(e)s filius And(ree) d(e) d(i)cta Kozman frat(er) suus | pat(ru)elis causas eor(um) ipsos c(om)mu(ni)t(er) tangentes p(ro)sequi vellet et intende(re)t, id(e)o ip(s)e univ(ersa) l(itte)ralia instrumenta apud ...
Az 1383 június 18-ikán kelt oklevél eredetije a gróf Forgách-család levéltárában, a Magyar Nemz. Múzeumban
És ez még hagyján! Kegyelmeket a hazafiak morgás nélkül szoktak elfogadni. Ellenben kiknek kegyelem helyett kegyvesztettség jutott osztályrészül, kiket jószágaikból kipusztitottak, hajszoltak, ellenségeiket rájok szabaditották, megcsúfoltak, ha hozzá még érdemeket szerzett hatalmas urak voltak: hogy azok meghajtsák kemény nyakukat és csókolják a gyöngéd kezeket, melyek őket megkorbácsolták, az időben még nem divatozott Magyarországon.
Különösen két hatalmas nemzetséget látunk, melyeket Erzsébet királyné üldözött: a Czudarokat és Laczkfiakat, még nem régen dicső Lajos király bizalmas főembereit, hadvezéreit. Erzsébet királyné elvétette a hűtlen Czudar Péter vajda Chruchov, Ilsva és Kaproncza nevü birtokait; kieszközölte VI. Orbán pápánál, hogy Czudar Imre, kit birtokától megfosztott, az egri püspöki székről, az imolaiba, Olaszországba áthelyeztessék; Czudar György és István ellen pedig különböző czimeken hajszákat indittatott.
A Czudarok azonban jóformán rászolgáltak ez elbánásra. Dlugosz, a lengyel történetiró emliti ugyanis, hogy a magyar-orosz (galicziai) várnagyok, megértvén Nagy-Lajos király halálát, a reájok bizott várakat a litvai Lubart fejedelemnek pénzen elárulták és átadták, a miért Erzsébet királyné részint fejök, részint jószágaik elvesztésére itélte őket. Minthogy László oppelni herczeg 1378-ig viselte az orosz vajdaságot, utána pedig a Czudarok következtek, valószinüleg ezek vajdasága alatt történt az árulás, mert Kaplai János és Bebek Imre, kik később viselték az orosz vajdaságot, nem lettek kegyvesztettekké. A Czudarok meg is huzták magukat; nem halljuk felőlök, hogy a forradalomban részt vettek volna. A miért később Imre püspök is visszakerült Imolából az erdélyi püspökségre, Péter is ujra országos méltóságokat kapott.
De hogy mit vétettek a Laczkfiak, nevezetesen Csáktornyai István vajda, Döbröközi András vajda, Simontornyai István főlovászmester és öcscse Dénes, azt annál kevésbbé lehet érteni, minthogy István vajdát – mint láttuk – dalmat-horvát bánnak is kinevezték, Simontornyai István pedig mind végig királyi lovászmester volt. Mégis minduntalan pörrel zaklatják s a meg nem jelenőket sokadalmakban kihirdetik. Míg mások iránt valóban bűnös elnézést tanusitanak, például Töttös László iránt, kit, bár Szekcsői Péter ellen folytatott pörében hamis okiratot használt, Erzsébet királyné fej- és jószágvesztés helyett csak pénzbeli elégtételadásra itélte, addig ugyanazon Erzsébet ráirt Kállay Ubulra, hogy kerülje a lázadó Laczkfi István vajda társaságát.
Hogy az efféle tapasztalatok a lelket elkeseritik, föllázitják, az könynyen érthető. Mi bántotta azonban Horváti Pál zágrábi püspököt, Horváti János bánt, Szécsi Miklós országbirót, Zámbó Miklós tárnokmestert? annak másban kell okát keresnünk. Horváti Pál zágrábi püspök Lajos király egyik leghivebb, legkedvesebb embere vala. Ő és Alsáni Bálint, a pécsi püspök, voltak a király meghatalmazottjai a turini békekötésnél. Csak hozzávetés, a mivel előhozakodunk: az a vetélkedés Alsánival bánthatta a zágrábi püspököt. Ő határozottan több volt Alsáninál, a mi a szellemi tehetséget illeti; idősb püspök is volt; de mindenütt mögötte maradt. Ugy látszik, Erzsébet nem szivelte. Elégületlensége abban nyilatkozott, hogy a szent földre kivánkozott zarándokolni, e czélra gályát is kért a velenczei tanácstól; de nem indult el és keserüen tapasztalta, hogy vetélytársa a királynénak főkanczellárjává és nemsokára bíborosa lett. Erzsébet királyné még azzal is bosszantotta, hogy összes ingatlanait, butorait, borait prédára bocsájtotta azon ürügy alatt, hogy a püspök és helytartója (tehát valószinüleg csak ez utóbbi) Pensauroi János pápai dézsmaszedőt megkárositották.
Nem így volt a püspök testvérével, Jánossal, kit Nagy-Lajos király Garai Miklós helyébe mácsói bánná tett meg, ki a velenczei háboru alatt magát kitüntette, a miért a király őt bizta meg, teljes hatalommal, azon segitő had főkapitányságával, mely Durazzo Károlyt Nápolyba volt vezetendő. De sőt – mint az imént előadók – 1383-ban is a királynők János bánt hivták meg, hogy Zárán át segitséget vigyen az ő kedves rokonuknak, a mi csalhatatlan jele a királyi kegyelemnek.
Szécsiről és Zámbóról és a többi elégületlenről, kiknek száma csakhamar az ország nagyobb részét tette ki, és a kik közé Demeter bíborost is számitgatták: nem tudjuk, mely személyes ok vitte őket a forradalomba. Szécsi országbirónak még 1383 augusztus 7-én a zalamegyei Sejtér és Csesztve nevü birtokokat ajándékozták azon tántorithatatlan ragaszkodásért és buzgó hűségért, melylyel irántok viseltetik.
Pedig ekkor már minden forrott.
Mária titkos pecsétje.
Hasitott pajzs jobb mezejében a magyar csíkok, a bal mezőbeni az Anjou-liliomok. Körirata: S(igillum) • SECRETV(m) • MARIE REGI(n)E • HVNGAR(ie) • ET • C(roatie.)
Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Kozeluch József
A hazafiak (mert e nevet még nem lehet tőlük megtagadni), kiket Nagy-Lajos király biztos kézzel kormányzott, előbb megütközéssel, aztán boszusággal nézhették a kapkodást, melylyel az asszonyi szeszély és képtelenség az ország gyeplőit vezette; aggodalommal látták, hogy az ország területét éjszakon is, délen is tetemesen csorbitják, pedig Nagy-Lajos és atyja életöket őrlötték meg időnek előtte, hogy az ország határait megőrizzék, s a mit belőlök az idők viszontagságai letördeltek, vissza szerezzék. A mi észt, tudományt, erőt Isten e királyoknak adott, ráforditották a szent korona épségének föntartására. A nemzet híven, kitartóan, vére hullásával segitette, a mint kötelessége volt, urait királyait föladataik teljesitésében. Hányszor küzdöttek tatárok, oláhok, bolgárok, ráczok, törökök, velenczések, osztrákok és csehek ellen, hogy a szent korona rozsdafoltjait fényesre csiszolják? Mennyi vagyont áldoztak, mennyi vért ontottak, hogy a hűtlenné vált bosnyákot báni székén megtartsák? Hányszor inditottak segitő hadakat a litvaiak, a német rend ellen, hogy a lengyel királyságot megoltalmazzák? És mindezt talán azért, hogy asszonyi tehetetlenség egy éven át elpocsékolja, a mit ők nyolczvan év alatt drágán, életökkel és vérökkel gyüjtöttek?
Pedig I. Károly és I. Lajos eszméi még meg se valósultak egészen, Nápoly, az Anjouk egyik öröke még nincs egyesitve Magyarországgal; Velencze is, ez a telhetetlen szatócs nép, kijátszotta a boldogult nagy királyt, midőn hűbéresének ajánlkozott és ennek fejében potom hétezer forint adót fizet!
Itt az ideje, könnyü azon segiteni. Nápolyban Károly király az úr, magyar nevelés, kit szeretnek és ki őket szereti. Megmutatta számtalanszor, hogy helyén az esze, helyén a szive. Nem csoda, hisz Nagy-Lajos király neveltje, az olasz-magyar Anjou-ház egyetlen nagykorú férfi örököse. Ha déli Olaszország Magyarországgal egyesül, akkor az egyesült dalmát és nápolyi gályák uralkodnak az Adrián és Velenczének nem lesz módjában a bosnya bán áruló terveit előmozditani, sőt a büszke Velencze is magyar főhatóság alá kerül.
Mária arany és ezüst pénzei.
1. Arany pénz. Előlapján a magyar-Anjou czimer, † MARIE • DEI • G(ratia) • R(egne) • VNGARIE • körirattal; a hátsó lapon Szent-László álló alakja, jobbról és balról liliommal; a körirat S(anctus) LADISLAVS RE(x). 2. Arany forint, az előbbihez hasonló. Szent-László mellől a liliomok hiányzanak, helyettük jobboldalt S pénzverési jegy látható. A körirat az előlapon: MARIE • DEI • G(ratia) • R(egine) • VNGARIE • ; a hátsó lapon: † SAN(c)T(u)S • LADISLAVS • R(ex) 3. Ezüst denár. Előlapján liliomos nyilt korona, alatta H pénzverési jegy; körirata: † MARIE • D(ei gratia) • R(egine) • VNGARIE • ; a hátsó lapon kettős kereszt, † MONETA • MARIE • R(egine) • V(ngarie) • körirattal. 4. Ezüst denár. Előlapján kettős kereszt, † MONETA • MARIE • körirattal; a hátsó lapon koronás M betű és K pénzverési jegy; körirata † REGINE • VNGARIE. 5. Ezüst denár, az előbbihez hasonló, pénzverési jegy az M betűtől jobbra és balra egy-egy liliom. Körirata az előlapon † MONETA • MARIE • , a hátsó lapon: REGINE • VNGARIE • 6. Ezüst dénár, a 3. számuhoz hasonló, O–M pénzverési jegygyel. Körirata az előlapon: † MONETA • MARI(e) • R(egine) , a hátsó lapon: DEI G(ratia) • R(egine) • VNGARIE • 7. Ezüst denár, a 4. számhoz hasonló, K pénzverési jegygyel. Körirata az előlapon: MARIE • R(egine) VNGARIE • , a hátsó lapon: † MONETA • MARIE •
A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányairól
Aztán senki se vádolhatja őket hálátlansággal Nagy-Lajos gyermeke iránt. Máriának ugy sem kell Zsigmond, a kivel kis korában eljegyezték, mindeddig egybe se keltek. Van Károly királynak fia, László a neve, ki nem sokkal fiatalabb a különben is gyönge alkatu Máriánál. Nem nagy baj ez, összekelhetnek e miatt. Majd ha atyjok megvalósitotta Nagy-Lajos terveit, szedjék ők fáradsága gyümölcsét, örököljék atyáik trónját, koronáit és birodalmát, melynek nem lesz párja a világon.
A gondolat, melyet kezdetben talán a személyes sérelem, az elkeseredés, a boszu sugallt, így lett hazafias, nemzeti eszmévé, mely hamar hóditott.
Ez áramlat ellen védekezniök kellett a királynőknek. Garai Miklós nádor 1348 június 30-án fölhitta Losonczi László erdélyi vajdát, hogy fegyverkezzék és minden népével hadba szálljon. Ez a királyné akarata, a ki azt izeni neki, hogy addig is, míg többet tehet, egy várat enged át neki, hol feleségét biztosságba elhelyezheti.
A forradalmárok pedig bejárták a nemesi udvarokat és városokat, hogy hol rábeszéléssel, hol ijesztgetéssel pártfeleket gyüjtsenek. Erzsébet királyné hitelesen értesült ez üzelmekről, a miért viszont ő is intette hiveit, nevezetesen a geréczi polgárokat, a zágrábmegyei alispánt és szolgabirákat, hogy ha Pál zágrábi püspököt, Csáktornyai Laczkfi Istvánt vagy Szécsi Miklóst és csatlósaikat, kik személyesen és leveleikkel fölkeresik a nemeseket, hogy rosszakaratu beszédeikkel a magok részére csábitsák, megkerithetik, személyöket és vagyonukat tartóztassák le. Addig is pedig tegyék közhirré, hogy senki szavoknak ne higyjen. És nem szenved kétséget, hogy azokat, kik a forradalmárok közül méltóságokat viseltek, a királyné megfosztotta tisztségeiktől.
A nádor előleges tudtával történt-e ez, alig merném állitani. A nádor az országgyülés egybehivását hozta javaslatba, s a királynők meg is fogadták tanácsát. Hogy békitő, engesztelő, megnyugtató czélja volt ez országgyülésnek, kitetszik a királynő azon okiratából, melylyel jóváhagyta atyjának az 1351. országgyülésen hozott ama törvényét, melylyel II. András király aranybulláját megerősitette.
A nádor az engesztelés terén tovább haladt és pedig nem minden siker nélkül, minthogy Horváti Pál zágrábi püspök, Csáktornyai István volt vajda, Szécsi Miklós volt országbiró, Horváti János volt mácsói bán, Zámbó Miklós volt tárnokmester és Simontornyai Laczkfi István a magok, testvéreik, rokonaik, barátaik, csatlósaik és szövetséges társaik nevében leveleket küldöttek szét, többi közt Pozsony városához, melyben tudatják, hogy jóllehet némely országlakók közt ellenkezések támadtak, ezen visszavonások Erzsébet és Mária királynők, az ő kegyelmes asszonyaik közbenjárására megszüntek és a béke helyre állott. Kérik tehát Pozsonyt is, hogy törhetetlen hűséggel szolgálják ezentul a királyasszonyokat, és ezen levelöket tegyék közzé. Azonban csak három pecséttel volt ama levél megerősitve: a Szécsiek kétfejü sasával, a Laczkfiak sárkányával és Zámbó husvéti bárányával. A Horvátiak czimerét: balfelül az öt liliommal, jobbfelül a három harántos pólyával, hiába keressük rajta.
Tényleg csakugyan úgy volt, hogy Szécsi, kinek Garai átengedte a nádorságot, Zámbó, ki visszafoglalta a tárnokmesterséget és Simontornyai István, ki ezután is a főlovászmesteri méltóságot viselte, visszatértek a királynők hűségére.
Horváti Pál zágrábi püspök azonban és Kanizsai Miklós1 többed magokkal 1385 augusztus közepén már Nápolyban jártak, hogy pártfeleik nevében az országba hijják III. vagyis durazzoi Kis-Károlyt, Sicilia királyát.2