SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

III. FEJEZET.
Az első török háboruk.

A törökök terjeszkedése a Balkán-félszigeten. A rigómezei ütközet következménye. Lázárevics István. A törökök első betörése. Zsigmond első és második szerb hadjárata. Galambócz ostroma. A törökök veresége Nagyolasz és Nagyeng alatt. Bolgárország bukása. Zsigmond külföldi szövetségeseket keres. Követei a török szultánnál. A két oláh fejedelemség kétszinü politikája. Mircse vajda elüzetése. Zsigmond moldvai és havasalföldi hadjáratai. Mária királyné halála. Zsigmond hazatérése. Az új helyzet. Nemzetközi actio a török ellen. Zsigmond Prágában. A szövetséges hadak gyülekezése. A hadjárat. A nikápolyi ütközet.

A törökök megjelenése Európa keletén s gyors terjeszkedésük a Balkán-félszigeten komoly veszélyt rejtett magában hazánkra. Nagy-Lajos nem hiába igyekezett első fellépésük hirére az addiginál szorosabb kapcsolatba hozni a Balkán-félsziget fejedelemségeit a magyar birodalommal. De nem szentelte erre a czélra egész politikai tevékenységét; fel sem foghatta még a maga valójában a veszély nagyságát; s bár győzelmesen mérte össze fegyvereit az új ellenséggel, nem volt képes azt feltartóztatni hóditása tervszerü gyarapitásában. S a halála után beállott zavarok lehetetlenné tették, hogy utódai kellő figyelemmel kisérjék a Balkán eseményeit.

Murád szultán 30 éves uralkodása végén a Balkán-félsziget nagyobb része a töröket uralta. A görög császár fogoly volt Konstantinápolyban, s csak mint a szultán adófizetője tarthatta meg ideig-óráig uralmát azon a kis területen, a mely egykori birodalmából megmaradt számára. Csak Murád közönyén mult, hogy már régen nem foglalta el Konstantinápolyt. E helyett egymásután terjeszté ki hatalmát a császári várostól északra fekvő kerületekre; Bolgárországot adófizetőjévé tette, s a rigómezei ütközetben, mely életébe került, véget vetett Szerbia állami függetlenségének.

Szerbia bukása közvetlen szomszédságunkba hozta a veszélyt. A Nemanjidák birodalma természetes védő bástyája lehetett volna Magyarországnak a védelmi harczban; most pedig, épen ellenkezőleg, a törökök előnyomulásánál kellett az előőrs szerepét vinnie. Lázárevics István, a csatamezőn elesett fejedelem fia, csak a teljes meghódolás árán léphetett atyja örökébe, s az évi adón kivül fegyveres erejével is kénytelen volt adózni a török fenhatóságnak. S midőn a rigómezei ütközetet követő hónapokban a török seregek először lépték át a Dunát, hogy hazánkban pusztitsanak, a szerb nemzet fiai ott harczoltak a török csapatok soraiban keresztény testvéreik, egykori hűbéruruknak, a magyar királynak alattvalói ellen.

Zsigmond sokkal kisebbnek érezte a délvidéki lázadás által megosztott erejét, hogysem közvetlen a törökök ellen vezetendő hadjáratra gondolhatott volna, de nem tűrhette nyugodtan a szerb fejedelem elszakadását. Még ez évi november havában jelentékeny sereggel Szerbiába nyomult. Vele voltak a Kanizsaiak, Kórógyi István, Perényi Miklós, Kuzsali Jakcs István, Sarui László temesi főispán s a kisebb nemesség közül Gyulaházi Péter, – nem rég még Horvátiék híve, – Zrednai Jakab, Kállai István, Nagymihályi János s mások.1 A királyi sereg bevette Porecs és Csesztin várakat – az előbbi a Duna mentén, Galambócz és Orsova között fekszik, – s ez alatt Garai Miklós a mácsói bánságot védelmezte meg Horváti János ellen, a ki a szerb hadjáratot felhasználva, bosnyák csapataival hátulról akarta Zsigmondot megtámadni.

A rövid ideig tartó hadjáratot – Zsigmond deczember 1-jén már Temesváron időzött – fél év mulva követte a második, melyet a törökök újabb betörése s a mácsói bánság, Szerém, Krassó és a temesi kerület elpusztitása vont maga után. Zsigmond ezuttal nem ment maga, hanem Perényi Miklós szörényi bánt és a temesi főispánt küldte az alvidék védelmére; ezek a Dunán átkelve, Szerbia belsejébe nyomultak s Vitinicze vára alatt a törökök és szerbek egy csapatát megverték. A győzelem elég nagy lehetett, mert a vezérek az elfoglalt török zászlókat a királyi udvarba küldték diadaluk jeléül.2 De hatása rövid ideig tartott, s 1390 végén ujabb sereg indult Szerbiába a törökök megfékezésére.3

A betörések nem szüneteltek, s 1492 elején Zsigmond Garai Miklóstól, ki a mácsói bánságot mostanig viselte, három várat a szerb határon magához váltott – a két Kőszeggel és Csesznek várával kárpótolva ezért, – hogy a szerbek felett nagyobb felügyeletet gyakorolhasson. Ez csak kiindulási pontja volt egy nagyobb hadi vállalatnak, melyhez rokonának, Józsa őrgrófnak s több külföldi főurnak segitségét is sikerült megnyernie. Zsigmond husvét után általános felkelést rendelt el a török ellen.4 A királyi sereg május végén indult utnak. Zsigmond kiséretében voltak a magyar urakon kivül Bolkó, Oppeln és Strelitz herczege, és Vilmos, Cilly grófja, a ki azonban a háboru folyama alatt betegen visszafordult s hazamenvén, rövid idő mulva meghalt.5 Bajazid nagy sereget küldött Zsigmond elé, mely a Duna jobb partján, Szendrőnél, Keve várával szemközt foglalt állást. A törökök nem voltak képesek a magyar sereg átkelését megakadályozni. Zsigmond egész Izdrilig nyomult elő seregével. Döntő csatára azonban nem került a sor; a törökök, úgy látszik, túlbecsülték Zsigmond hadi erejét s jobbnak látták ütközet nélkül visszavonulni. Zsigmond egész július végeig maradt Szerbiában, ostrom alá vette a törökök által megszállva tartott Galambóczot, hol Perényi Péter sulyos sebet kapott, elfoglalt nehány kisebb erődöt, s Garai Miklósra bizta az elfoglalt részek őrizését.6 Alig hagyta el azonban a magyar sereg az ellenséges területet, a lesben álló török csapatok ismételten betörtek a Szerémségbe s a mácsói bánságba. Perényi Péter Érsomlyónál egyik csapatukat megverte s egy zászlót elvett tőlük, egy másik csapat először Nagyolasz alatt, másodszor Nagyengnél Maróti Jánossal ütközött meg, a ki a vezért megsebesitette s testvérét fogságba hurczolta.7

Mindezek a kisebbszerü hadviselések semmi különös eredményt sem mutattak fel, s még csak a török rabló csapatok beütéseit sem voltak képesek megakadályozni. Annál kevésbé tartóztathatták fel Bajazidot hóditásai növelésében. 1393 nyarán Tirnovo, a bolgár czárok székvárosa török kézre jutott, s ezzel Bulgária meghóditása be lőn fejezve. A törökök most már Oláhországot és Moldovát fenyegették, s előre volt látható, hogy ez a két fejedelemség sem kerülheti el Szerbia sorsát. Zsigmond kormánya meggyőződött a felől, hogy itt gyors és elhatározó föllépésre van szükség; de a belviszályok által meggyöngitve, csak külföldi segitség esetén számithatott sikerre. Még mielőtt a Dabisával megindult alkudozások eredményre vezettek volna, Frangepán János azzal a felszólitással járult Velenczéhez, hogy lépjen szövetségbe Zsigmonddal a török ellen.8 A király maga pedig személyesen kereste fel legközelebbi rokonait, házának tagjait, hogy részvétüket megnyerje a kereszténység ellensége ellen meginditandó nagy actióhoz. Znaimban, 1393 deczember 14-én, szövetséget kötött Józsa őrgróffal, továbbá Vilmos meisseni őrgróffal, ki Józsa testvérét birta nőül, és Albert osztrák herczeggel. 1394 vizkereszt napján Prágába érkezett és február 2-án Venczel királylyal is megujitá régebben fenálló szövetségét. Venczelnek azonban már ekkor megvoltak a maga bajai országa rendeivel, a kik halálosan meggyülölték uralmát, és Zsigmond a prágai időzés tulajdonképeni czélját szem előtt tevesztve, a saját örökségi igényei biztositására látszott felhasználni az alkalmat; alapos a gyanu, hogy az ő keze is benne volt a palotaforradalomban, mely ez évi május havában Venczelt megfosztotta szabadságától.

Bolgárország elfoglalása után a magyar király követei megjelentek Bajazid szultán udvarában és felszóliták őt, hagyjon fel további támadásaival a keresztény államok ellen. A szultán büszkén hivatkozott fegyvereinek hatalmára, mint hóditásai legfőbb jogczimére, s a követek, kik Konstantinápolyt utba ejtve, meggyőződhettek a görög császár tehetetlenségéről, azzal a hirrel tértek vissza Budára, hogy Bajazid egész erejével készül Havasalföld meghóditására. Láttuk az erélyes intézkedéseket, miket az 1394. évi husvét hetében összegyült országgyülés tett az ország hadi erejének szervezésére. A törökök közeledésének hire korai volt, s a nádor és Kanizsai érsek vezérlete alatt leküldött sereg május végén már visszatért az alvidékről. De kétségtelen volt, hogy a két oláh fejedelemséget komoly veszély fenyegeti, melylyel Magyarországnak is teljes erejéből szembe kell szállania.


Zsigmond első nagy pecsétje.
Előlapján a király ülő alakja, oszlopos menyezetes trónon, a királyi jelvényekkel. A trón jobb oldalán a magyar csíkokból és a luxemburgi sasból, a bal oldalon a magyar csíkokból és a cseh oroszlánból összetett czimerek, pajzsaik felett nyugvó sassal. A körirat: † SIGISMVNDVS • DEI • GRACIA • HVNGARIE • DALMACIE • CROACIE • RAME • SERVIE • GALICIE • LODODMERIE • COMANIE • BVLGARIEQVE • REX • MARCHIO • BR (belül folytatva:) ANDEMBVRGENSIS • SACRI • ROMANI • IMPERII • ARCHICAMERARIVS • ATQVE • BOEMIE • ET • LVCENBVRGENSIS • HERES. A hátsó lapon hatlevelü karámban, melynek iveit sárkányalakok töltik ki, háromszögü pajzsban hármas halmon a kettős kereszt. Körirata: † S(igillum) • SECVNDVM • SIGISMVNDI • DEI • GRACIA • REGIS • HVNGARIE • ET • ALIORVM • REGNORVM • IN • ALIO • PARII • SIGILLI • EXPRESSORVM.
A Magyar Nemz. Múzeum levéltárának galvanoplasztikai lenyomatáról rajzolta Mühlbeck Károly

Moldova és Havasalföld sohasem voltak igazán hű alattvalói a magyar szent koronának; fejedelmeik most is nehány év előtt elpártoltak Zsigmond fenhatósága alól s Ulászló lengyel királylyal léptek szövetségre.9 Zsigmond ezt ép oly kevéssé tudta megakadályozni, mint a hogy el kellett türnie trónralépte évében azt is, hogy a lengyel király Halicsot és Lodomériát, mint nejének atyai örökségét, elszakitsa a magyar birodalomtól.10 Zsigmond kormánya gyengeségéről a legvilágosabb bizonyiték az a tény, hogy a magyar pártfogás alatt élő pásztornépek két fejedelemsége nem tartotta elég erősnek a magyar királyt az ő fejletlen állami életük megoltalmazására, s biztosabb védelmet vélt találni a lengyel korona fenhatóságában.

A törökök terjeszkedésével szemközt e kérdés tisztázásának az ideje is elérkezett. Zsigmond 1394 nyarán, Dobor bevétele után, személyesen kereste fel a lengyel királyi párt, s a sandeczi találkozáson (július 24) kétségkivül a moldvai és havasalföldi vajdák ügye is szóba került. Ugy látszik azonban, hogy minden eredmény nélkül; legalább nincsen semmi nyoma annak, hogy Ulászló és Hedvig forma szerint lemondtak volna a fejedelemségek felett igényelt főuri jogról. Ámde Bajazid nem sokáig váratott fenyegetésének beváltásával. 1394 őszén nagy sereggel, melyben Lázárevics István is jelen volt szerb csapataival, betört Havasalföldre, elfoglalta Kis-Nikápolyt és Mircse vajdát elüzte fejedelmi székéből. A vajda, a ki Zsigmonddal már ez év tavaszán is érintkezésben állott,11 most egyenesen hozzá fordult segitségért. De Zsigmond előbb a lengyel főurasághoz ragaszkodó moldvai vajdával, Istvánnal akart leszámolni, a mi már azért is szükségesnek látszott előtte, hogy a havasalföldi hadjárat esetére ez oldalról biztositva érezze magát. Az ősz derekán megindult Budáról és Szegeden hosszabb ideig tartózkodva, itt várta be a főurak bandériumainak csatlakozását. Karácsony ünnepét Tordán tölté. Kanizsai István, a székelyek ispánja előre ment bandériumával s a székelyek csapataival, folytonos csatázások között nyitva utat a király számára a tartomány erdőboritotta hegyein keresztül; megütközött István vajdával és megszalasztotta ennek csapatait.

Zsigmond más uton vonult be; kiséretében voltak az esztergomi érsek és Csáki Miklós temesi főispán, Kanizsai István elébe jött és csapataival fedezte a király utját a havasok szakadékaiból leselkedő oláhok nyilai elől. A magyar seregek akadály nélkül jutnak el Szucsaváig, a vajda székvárosáig. István vajda főemberei kiséretében megalázva ment a magyar király elé; kegyelmet kért, elismerte a magyar korona fenhatóságát, letette a hűségesküt s megigérte, hogy évi adóját pontosan meg fogja fizetni.12

Zsigmond február 2-án még Nempch vára előtt keltezi oklevelét;13 14-én már Brassóban van s 18-án megjutalmazza e város polgárait a hadjáratban részvételükért.14 Ide jött Mircse is, az elüzött havasalföldi vajda; hűséget esküdött Zsigmondnak s megigérte, hogy ha a király személyesen vezet hadat Havasalföldre, abban részt vesz, a király seregét ellátja elegendő élelmi szerrel, a sebesülteknek menedéket ad és mindent megtesz a hadjárat sikere érdekében.15

Alig két napi pihenés után a magyar seregek tényleg megindultak Havasalföldre, hogy Mircsét visszahelyezzék fejedelmi székébe. Zsigmond Losonczi Istvánt és Bebek Ferenczet már ápril elején előre küldte és Bethlen Gergelynek, udvari katonájának, megbizást adott, hogy csatlakozzék hozzájuk s a velük levő királyi zsoldosokat vegye szigoru vizsgálat alá.16 A király május elején indult seregéhez, Budán hagyva Mária királynét, ki várandó állapotban volt. Zsigmond kiséretében voltak az esztergomi érsek, Garai Miklós bán, Kanizsai István, Perényi Péter; az alvidéken csatlakoztak hozzá Csáki Miklós és Maróti János. Az előre küldött magyar seregek már ekkor véres harczokat vívtak a törökökkel s a velük tartó oláhokkal; és Zsigmondnak is folytonos csatározásokkal kellett magának utat törnie a tartomány belsejéig.

A küzdelem központja az alsó Duna balpartján fekvő Kis-Nikápoly lőn, melynek várát a törökök vitézül védelmezték.

Mialatt a magyar seregek Kis-Nikápolyt ostromolták, váratlan gyászhir érkezett Budáról: Mária királyné, alig egy héttel Zsigmond távozása után, a budai hegyek között lovagolva leesett lováról s koraszülés áldozatává lőn.17 Zsigmond nem hagyhatta oda a harcztért a háboru befejezte előtt; Kanizsai János érseket küldte tehát vissza az országba, hogy a királynő temetéséről gondoskodjék s a netalán beálló zavarokban a király érdekeit megvédje. Mária temetése országos nagy fénynyel és pompával ment végbe. Az utolsó magyar Anjou, kinek fejét a magyar korona ékité, Váradon, Szent-László lábainál talált örök nyugvóhelyet.18

Ez alatt a magyar fegyverek bevették Kis-Nikápolyt; az ostrom sok vérbe került, a mieink közül Kanizsai István és Maróti János sebeket is kaptak. Ezzel Mircse fejedelmi jogai s általuk a tartomány hűbéri viszonya biztositva látszottak. Zsigmond haladéktalanul viszszaindult. De nem számolt az oláhok állhatatlanságával és álnok megbizhatatlan természetével. Mircse vajda meg sem várta, a míg a király kivonul; a törököktől való félelmében s hogy ezek haragját kiengesztelje, elődei hagyományos politikáját követve, utána lesetett a hegyi utakon haladó magyar seregnek, s mint egykor Róbert Károly idejében, a magyar vitézek most is megismerkedhettek az oláhok fegyvereivel: a hegyszakadékokból, kősziklák mögül reájuk röpitett kövekkel és mérgezett hegyü nyilakkal.19


Mária királynő sirjában talált korona.
A bécsi udvari műtörténeti múzeumban.
Az eredetiről rajzolta Fahrnbauer J. G.

Zsigmond visszavonulását Garai és Perényi fedezték. A megtorlásra nem volt idő. A királynak sietnie kellett országába, mert Mária halála hirére Hedvig magát hirdeté Magyarország jogos örökösének, és Ulászló nagy sereg élén készült az országba, hogy neje trónigényeinek érvényt szerezzen. Kanizsai János és a nádor a lengyel határra mentek csapataikkal, főleg hogy megakadályozzák a lengyelekhez szító felvidéki nemesség nyilt felkelését Hedvig mellett.20 A veszély azonban nem volt komoly; a Zsigmondhoz hű országnagyoknak nem is kellett fegyvereikhez nyulni, az érsek bölcs fellépése és tapintata21 elegendő volt arra, hogy a határszél lakosait a törvényes király hűségén megtartsa. S a lengyel királynő, hiába várva párthivei fellépését, felhagyott trónkövetelési terveivel.

Zsigmond tehát, mint Magyarország egyedüli törvényes királya, tért vissza a hadjáratból. Nejének halála nem sokat változtatott a közállapotokon. Mária királynő az utolsó években mind kevesebb érdeklődést tanusitott a kormányzás ügyei iránt. Megelégedett a királyi jogok formai gyakorlásával; volt külön udvartartása, adományokat osztogatott, legtöbbször férjével egyetértve, de megtörtént az is, hogy ez nem tudott a királynő adományáról s a két uralkodó adományai összeütközésbe jöttek egymással. Zsigmond egyszerüen megsemmisitette neje adománylevelét, a nélkül, hogy Mária ebben jogai sérelmét látta volna.22 Birói hatalmát is igénybe vette koronként, főleg midőn királyi férjét hadjáratai távol tartották a központtól. De az igazi kormányzásba, a nagy politikába nem avatkozott be, reá bízta azt férjére, vagy jobban mondva azokra az országnagyokra, a kik az ifju és nem egészen megállapodott király mellett a kormány gyeplőit igazgatták. Kétségtelen, hogy ez a passiv magatartás, a mily kevés egyéni erőt árul el Nagy-Lajos leányában, ép oly hasznára volt az országnak, melynek e zavaros időkben egységes és állandó kormányra volt szüksége. Ha Mária maga részére követeli a vezetést, a mihez joga lett volna, ezzel két részre osztja a törvényes alapon álló pártot és növeli Zsigmond ellenségeinek amúgy is nagy számát, míg resignatiója lehetővé tette, hogy az Anjouk dynastiájának örököse, bár hosszu küzdelmek árán, ezernyi ellenség támadásai közepette is fentartsa magát Magyarország trónján.


Hedvig királynő.
Az ambrasi arczképgyüjtemény aquarellje a bécsi udvari műtörténeti múzeumban.
Fénykép után

Igy történt, hogy Mária királynőt eltemették a nélkül, hogy a trónbirtoklás kérdése komolyan bármely számbavehető oldalról is föl lett volna vetve. Zsigmondnak kétségtelenül nagy szerencséje volt, hogy neje halála akkor következett be, mikor a nápolyi párt zöme meg volt semmisitve, a vetélytárs Nápolyban saját bajaival volt elfoglalva s ő maga két győzelmes hadjáratban szerzett dicsőséget a magyar fegyvereknek. Bár volt is sok hibája az ifju királynak, s ellenségei méltán vetették szemére léhaságát, az idegen urak pártolását és pazarlásait: a török elleni védelem kérdésében úgy viselte magát, mint igazi király, a ki teljes tudatában van kötelességeinek. A királyi hatalom tekintélye az utolsó évtized alatt nagyon sülyedt. A mantuai követ, ki 1395 őszén járt Budán, azt irja, hogy a hatalom a főurak kezében van, s maga a királyi udvar olyan szegény, hogy alig érdemli meg az udvar nevet.23 E tudósitás bár nem ment ugyan a tulzástól, alapjában véve megközeliti a valóságot. S ha valami képes volt mégis némi sulyt kölcsönözni a király személyiségének, az egyéni bátorsága és vállalkozó szelleme volt, mely tulajdonságok épen a török háboru kérdésével szemközt nagyon hozzá illettek a magyar királyhoz. S az esetleg támadható forradalom semmi sikerre nem számithatott akkor, midőn a király minden erejét arra forditotta, hogy az összes keresztény hatalmakat egyesitse közös ellenségük, a török hatalmának megtörésére.


Zsigmond segitséget kér a török ellen a franczia királytól.
Froissart krónikájának boroszlói codexéből. A kép a budai királyi palotát ábrázolja, melynek nyitott csarnokában Zsigmond trónján ülve és főuraitól környezve tollba mondja a franczia királyhoz intézett levelét. A csarnok előterében jobbról az útra kész futár látható. A palota udvarán ugyane futár lóra száll, hogy a levelet rendelése helyére vigye

Zsigmondnak ez a kedvencz eszméje, a nyugati hatalmak nagy actiójával állani utját az izlám terjeszkedésének, viszhangra talált a keresztény világ összes uralkodóinál. IX. Bonifácz pápa volt a legelső, a ki a keresztes hadjárat tervét felkarolta; ő, mint láttuk, már az előző években is tőle telhetőleg támogatta a török ellen hadakozó magyar seregeket,24 most pedig Gubbio János domonkosrendi szerzetest Albert osztrák herczeg tartományaiba, valamint a velenczei területre küldte követül, hogy a keresztet hirdesse, pénzt, katonákat gyüjtsön a török ellen inditandó háborura.25 A velenczei köztársaság, melylyel Zsigmond már 1393 óta folytatta a tárgyalásokat, szintén késznek nyilatkozott a részvételre, de azt első sorban a nyugati hatalmak magatartásától tette függővé.26 S a szép eszme egy pillanatra még a nagy egyházszakadás ügyét is háttérbe szoritotta. Az ellenpápával tartó nyugati országok között a leghatalmasabb, Francziaország, páratlan lelkesedéssel karolta fel a szövetkezés ügyét; Kanizsai Miklós küldetése VI. Károly franczia király udvarához teljes sikert vont maga után. Francziaország legelső méltóságai készeknek nyilatkoztak részt venni a háboruban; s Fülöp burgundi herczeg saját legidősebb fiát, János neversi grófot jelölte ki a meginditandó franczia sereg vezéréül. A franczia király azonkivül a velenczei köztársasággal közösen nagy hajóraj kiállitására vállalkozott, melynek feladata lesz a Bosporuson át a fekete-tengerre nyomulni s itt a Duna torkolatánál támogatni a szárazföldi sereg hadi műveleteit. A szövetséghez csatlakoztak Anglia s a Zsigmonddal szomszédos államok uralkodói: Venczel cseh király, Józsa morva őrgróf, az osztrák herczegek stb. S a ki legközvetlenebbül volt az egész vállalat által érdekelve, a törökök által szorongatott Manuel görög császár, hadi erővel nem járulhatván hozzá a hadjárathoz, kötelezte magát, hogy tehetsége szerint részt vesz a pénzügyi terhek viselésében. A lovagkor rég elfeledett álma, a keresztes hadjáratok időszaka látszott egy perczre visszatérni, midőn Európa nemességének szine-java egyhangu lelkesedéssel fogott fegyvert hite szent eszményeinek védelmére az izlám ellen.

1396 tavaszán a franczia sereg már utban volt a német birodalmon keresztül Magyarország felé. Jean de Vienne, Francziaország admirálja, Philippe de Bar, a Tremouille testvérek, Jakab, La Marche grófja és Bourbon ura, Enguerrand de Coucy, Philippe d’Artois a connetable, a franczia főnemesség legjobbjai, országos főméltóságok és az angolok elleni harczokban kipróbált jeles katonák kisérték el a neversi grófot a nagy expeditióra. Velük voltak az eui gróf és Boucicaut marsall, a kik már előbbi szentföldi utjokból ismerték Magyarországot. Egy másik sereg Henri de Coucy és Henri de Bar vezérlete alatt Lombardiának vette utját. A nagy franczia sereg május 24-én ért Bécsbe; utközben csatlakoztak hozzá a német keresztesek: Ruprecht rajnai pfalczgróf, a későbbi római király fia, Hohenzollern János, a johanniták németországi nagyperjele, több bajor ur, Strassburg, Nürnberg városok csapatai. Az egyesült sereg június közepén Buda alatt táborozott. Itt volt már akkor a johannita-rend nagymestere is, Philibert de Naillac, Rhodusból.27

Itthon az egész ország lázasan készült a nagy hadjáratra, melyhez hasonló Nagy-Lajos nápolyi hadjáratai óta még nem vette igénybe az ország haderejét. Az előző év nyarán és őszén a délvidék kemény csapást szenvedett a törökök beütésétől. Az ellenség júliusban egész Temesvárig hatolt s felégette a közel fekvő Ujpécset. Marczali Miklós temesi főispán és testvére Dénes Füves-Oroszinál, és szeptember végén, a második beütéskor Tót-Csáknál megverték a rablócsapatot, de Losonczi István, a ki a havasalföldi határ védelmével volt megbizva, segitség hiányában odaveszett, s vele együtt elveszett a magyarokra nézve Oláhország és az Al-Duna egész vidéke.28

Annál nagyobb hévvel kellett tehát hozzá látniok a hadi készületekhez. Az országyülés az általános felkelést már 1395 deczember havában elrendelte; a király minden vármegyébe két biztost küldött ki annak kihirdetésére, és szigoru büntetést mondták ki azokra, a kik a hadjáratból elmaradnak.29


Venczel király birói pecsétje.
A király koronás alakja, jobbjában karddal, baljában országalmával, a római sast és a cseh oroszlánt viselő czimerpajzsok között. Körirata: † S(igillum) • PACIS • PER • D(omi)N(u)M WENTZESLAV(m) • ROMANORV(m) • ET • BOEMIE • REGE(m) • ORDINATE

Zsigmond az év elején Prágába ment, nem csupán a csehektől nyerendő segély ügyében, hanem főleg azért, hogy a király és az országnagyok viszálykodásában békéltetőleg lépjen fel. A viszályból ismét ő huzott hasznot. Venczelt sikerült reá birnia, hogy a római szent birodalomban helytartójává tegye őt.30 E szépen hangzó czimmel felékesitve tért vissza a tavasz végén Budára, hogy jelen legyen a szövetséges hadak megérkezésénél.

Nagy-Lajos óta nem látott Buda vára ily fényes gyülékezetet, melynek czélja és jelentősége az egész keresztény világ központjává tette a magyar király udvarát. „Ki állhat nekünk ellent?!” kiáltá fel Zsigmond a Buda alatt táborozó sereg láttára. „Ha az ég reánk szakadna, fentartanók lándsáinkkal.” Júliusban megindult a sereg. Mialatt Garai Miklós és János a magyar hadak egy részével Erdélyen keresztül Oláhországba mentek, a király Váradon hosszabb állomást tartott, itt várva be az északkeleti részek nemességének csatlakozását. A három Kanizsai testvér, Ilsvai Leusták nádor, Cillei Hermann gróf, a két temesvári gróf: Marczali Miklós és Csáki Miklós testvéreikkel, a Marótiak: János és Dénes, Stibor vajda, Rozgonyi Simon, János, Osvát és Lőrincz, Perényi Miklós, János és Imre azok, a kik a főnemesség közül névszerint meg vannak emlitve kiséretében,31 de kivülök részt vett a hadjáratban az országnak majdnem minden számottevő nagy ura s a köznemesség igen nagy része. Az otthon maradt főnemesek közül Pásztai János országbiró, Laczkfi István (a volt nádor), István egri püspök, Szécsényi Frank, Serkei Dezső mester Zsigmond meghagyásából országos tanácsként ültek együtt Budán, hogy távollétében az országot „minden változtatás és ujitás nélkül” tartsák és kormányozzák.32

Augusztus 13-án Zsigmond már Orsován időzött; a Vaskapun át Oláhországba nyomulva, egyesült Garaiék csapataival. A nagy sereg Szörénytornya és Bodon között, még szerb területen, kelt át a Dunán, s a folyam mentén folytatta előnyomulását. A Dunán 70 gályából álló hajóhad, – magyar naszádok és a szövetségesek által felszerelt hadihajók, melyek Jean de Vienne parancsnoksága alatt állottak – kisérte a sereget.33 Bolgár földről Zsigmond Kanizsai Miklóst haza küldte, hihetőleg mert szükségét érezte, hogy ez a kipróbált hive is ott üljön az országos tanácsban.

Az első ellenállásra Bodonnál talált a sereg. Az egykori bolgárországi magyar bánok székhelyét a bolgár czárok utóda Straczimir védte csekély számu török hadak élén. A szövetséges sereg bevette a várat – Straczimir megmenekült – és a török őrséget felkonczolta. Ez első győzelem emlékeül nyerte el, mindjárt a vár falai alatt, a 24 éves neversi gróf 300 franczia ifjuval együtt a vitézkötést. Orehovo, a bolgár határ fontos erőssége, bár jobban el volt látva védelemmel, a francziák ismételt támadásaira szintén megadta magát.

Ezalatt Bajazid is megindult Konstantinápoly falai alól, melyet tavasz óta ostromzár alatt tartott, s Drinápolynál összpontositva európai és ázsiai haderejét, a Sipka-szoroson keresztül vonult az ellenség elfogadására. Szeptember 26-án a bolgár czárok fővárosába, Tirnovóba érkezett. Itt találta egész seregével Maróti János, kit Zsigmond előre küldött a törökök hollétének kikémlésére.

A keresztény hadak ekkor már szeptember 12-ike óta Nikápoly alatt táboroztak. Ide érkezett Mircse vajda is az oláh segédcsapatokkal. Nikápoly a Duna jobb partján a Vid folyó torkolatától 12 kilométerrel lejebb feküdt; a balparton a Dunától 45 kilométerre délfelé a Traján által alapitott, akkor már romba dőlt Kis-Nikápoly (Nicopolis ad Istrum vagy ad Haemum, ma Nikup) terült el a Rusiza és Jantra torkolatánál. Nikápoly védelme Bajazid egyik legvitézebb hadvezérére, Toghan bégre volt bizva. A keresztény hadak ostrom alá vették a várat, s midőn az nem vezetett eredményre, a kiéheztetés fegyveréhez folyamodtak. 15 napon át volt Nikápoly szárazon és vizen körülzárolva, s az őrség már a vár feladásáról gondolkodott, midőn Bajazid Tirnovóból egy napi pihenés után szeptember 27-én megérkezett s a vártól dél felé egy mértföldnyire tábort ütött.

Az izlám és a kereszténység először állott európai területen egész hatalmával egymással szemközt, hogy fegyvereiket összemérve döntsenek Európa keletének sorsa felett.

Bajazid szultán serege mintegy 140,000 emberből állott, melyet három csoportban állitott fel. Az első csoportot a janicsárok, a másodikat a szpáhik képezték. Maga a szultán lovas testőrseregével a háttérben vőn állást. A keresztény hadi erőt körülbelül 90,000 főre becsülhetjük, a miből 60,000 esik a magyar seregre, ide számitva az oláh segédcsapatokat is, s 30,000 franczia, német, angol, olasz stb. hadakra. E nagy seregben azonban nem uralkodott egyetértés. A francziák kisebbségük daczára maguknak követelték a vezetést. A csata napjának hajnalán (szeptember 28-ikán) Zsigmond maga személyesen ment a franczia táborba s kérte a vezéreket, engedjék át az első támadást a magyar seregnek. A király e lépése az utolsó volt az e felett már régebben megindult tárgyalások folyamán. Nem vezetett eredményre, sőt az egész hadi erő megoszlását vonta maga után. A francziák előre nyomultak s közvetlenül a török sereg előtt állottak fel, mi által nagy távolság jött létre köztük s a magyar és német hadak táborai között. Jean de Vienne, a ki a fiatal neversi gróf mellett a franczia hadak tulajdonképeni vezére volt, reggeli 9 órakor meginditva a támadást a törökök ellen, azzal a tudattal vitte katonáit a csatába, hogy nekik egymaguknak kell helyt állaniok az ellenséggel szemközt, mert a történtek után a magyarok segitségére nem számithatnak.


A nikápoIyi csata térképe.
Kupelwieser összeállitása nyomán

A franczia csapatokat a janicsárok nyilainak zápora fogadta, de nem volt képes feltartóztatni előnyomulásukban. Áttörték a törökök által rögtönzött pallisadokat és lovaikról leszállva, összecsaptak a janicsárokkal, kik nem birva ellenállani a heves támadásnak, meghátráltak és a szpáhik mögé menekültek. A francziák most a szpáhik hadteste ellen folytatták rohamukat s ezek sorait is megbonták. Ekkor Bajazid megindult a hátvéddel; a francziák már ki voltak fáradva a két roham következtében s csüggedés szállta meg őket, midőn a szultán teljes erőben levő pihent seregével állottak szemközt. A franczia csapatok egy része vissza akart vonulni, de a szultán zsoldosai utólérték s lekaszabolták valamennyit. Jean de Vienne a boldogságos szüz lobogójával elesett, s a zászló bukása, a vezér eleste megpecsételte a franczia sereg végzetét. A törökök óriási pusztitást vittek véghez a fej nélkül maradt sereg soraiban; Philippe de Bar, Guy de la Tremouille s számos más főnemes a csatatéren lelte halálát, a neversi gróf, Jacques de Helly picardiai lovag, a connetable, de Coucy, Henri de Bar a törökök foglyaivá lőnek. A többi, a ki tudott, futással keresett menedéket.

A franczia lovagok csatlósai uraik lovaival már előbb megszaladtak, s a gazdátlan lovak láttára nagy rémület szállotta meg a magyar csapatokat. Egy részük azonnal megfordult és sietett a Dunán átkelve biztonságba helyezni magát. A példát követték Mircse oláh csapatai. De a sereg zöme Zsigmonddal a francziák segitségére sietett. Későn érkeztek s fellépésük mégis majdnem megforditotta a csata sorsát. Ádáz kéztusa fejlődött ki a török és magyar vitézek között. Zsigmond maga környezetével: Kanizsai érsekkel, Cillei gróffal, a Garaiakkal, Maróti Jánossal, Stibor vajdával, a Rozgonyiakkal együtt részt vett a harczban és szembe került a szultánnal. De a janicsárok és a szpáhik ezalatt összeszedték magukat s a szultán hadtestének segitségére siettek. S midőn Lázárevics Istvánnak, a szerb despotának 5000 lovasa is megérkezett, a magyar sereg nem birt a tulnyomó erőnek tovább ellenállani. Elkeseredett harcz után, melyben Perényi Miklós és János, az ifju Rozgonyi János, Osvát és Lőrincz, Csáki István, Maróti Dénes, Váradjai János erdélyi alvajda, Forgách János, Semsei László s számtalan mások elhullottak, Ilsvai Leusták a nádor és főurak közűl a törökök fogságába estek, Zsigmond bukni látta a királyi zászlót. Most már csak a menekülésről lehetett szó. A főurak s vitézeik saját testükkel fedezték a visszavonulást. Szerencsésen eljutottak a Dunáig s itt a készenlétben tartott hajóra szállottak. A török nyomukban volt s úgyszólván csak perczeik voltak annak eldöntésére, mely irányba vegyék utjokat. Előre látható levén, hogy a győztes sereg a magyar határig az egész területet meg fogja szállani, nem merték magukat a Dunán fölfelé e hosszu utra elszánni. Le kellett mondani tehát a visszatérésről. Zsigmond a főurak egy részét Garai Jánossal haza küldte, hogy az ország védelméről gondoskodjanak. Stibor vajda Erdélybe ment. Ő maga a primással, Cillei gróffal, a nürnbergi várgróffal, a rhodusi nagymesterrel lefelé vette utját; a Duna leszállitotta a menekülőket a Fekete-tengerig, honnan a törökök üldözését kikerülve, szerencsésen megérkeztek Konstantinápolyba.34

Ez lett a vége a nagy remények között meginduló vállalatnak. A szultán a foglyok nagy részét felkonczoltatta, csak a neversi grófnak és a franczia főnemesség tagjainak kegyelmezett meg, kiket busás váltságdij reményében Gallipolin keresztül Brussába, majd Bolliba szállittatott. A foglyok 1397 június havában nyerték vissza szabadságukat. Az érettük követelt váltságdijnak, 200,000 aranyforintnak felét Zsigmond fedezte, a velenczei adó elárusitásával szerezve meg ez óriási összeget.35


A nikápolyi csatatér.
Rajzolta Székely Árpád


  1. E neveket Zsigmond adománylevelei sorolják fel. Orsz. ltár, Dipl. 7530. 7533. 7535. Hg. Esterházy cs. kismartoni ltára. Kállay cs. lt. Fejér, Cod. Dipl. X/I. 515, és 525. Gr. Sztáray cs. oklt. I. 489–492. V. ö. Huber, i. m. 529.[VISSZA]
  2. Zsigmond adománylevele Világos váráról Sauri László részére. Hg. Esterházy cs. kismartoni ltára. V. ö. Fejér, Codex Dipl. X/I. 610. és Huber, i. h.[VISSZA]
  3. E harmadik szerb hadjárat emlékét csak a perhalasztási rendeletek őrizték meg, melyek a táborba szálló nemesek részére adattak ki. Fejér. X/I. 663. Gr. Sztáray cs. oklt. I. 500, s több kiadatlan oklevél a Kállay cs. ltban. Hogy a királyi sereg ez alkalommal is Szerbiába met, azt Zsigmondnak Zeretvai Péter részére 1390 szeptember 23-án kelt perhalasztó rendeletéből tudjuk meg. M. Nemz. Múzeum ltára.[VISSZA]
  4. 1392 május 13. oklevelében Vitéz Lászlót ez alól felmenti. M. Nemz. Múzeum levéltára.[VISSZA]
  5. Fejér, X/II. 418.[VISSZA]
  6. Zisgmond adománylevele Perényi részére Szőllősről. 1399 aug. 29. Br. Perényi cs. levéltára. Orsz. ltár, Dipl. 7799, 7805, 29446. Fejér. Cod. Dipl. X/I. 683. X/II. 64 és 418. X/III. 144. Hazai oklt. VII. 436. V. ö. Huber i. m. 436.[VISSZA]
  7. Zsigmond adománylevelei Perényi részére i. h. Maróti János részére Orsz. ltár 7806. és müncheni áll. ltár. V. ö. Fejér, X/IV. 295.[VISSZA]
  8. Mon. Slav. Merid. IV. 305.[VISSZA]
  9. Huber, i. m. 541.[VISSZA]
  10. U. ott 528.[VISSZA]
  11. Zsigmond május 26-án Bethlen Gergelyt küldte hozzá követül, azzal, hogy utasitásait az erdélyi vajdától, Szécsényi Franktól fogja megkapni. Gr. Bethlen cs. levéltára.[VISSZA]
  12. Adománylevelek a Kanizsaiak részére 1397 márcz. 4. a Hg. Esterházy cs. kismartoni ltban, és Fejérnél, Cod. dipl. X/II. 273. és 438. Perhalasztások, 1395 febr. 9. és 10. napjától, a Kállay cs. ltban. V. ö. Soproni okmt. I. 541. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 660.[VISSZA]
  13. Orsz. ltár. Dipl. 29745. E keltezésből kitünik, hogy Huber helyesen tette e hadjárat idejét 1395 január havára. I. m. 546.[VISSZA]
  14. Adománylevél Csáki Miklós részére, február 14. Gr. Csáky cs. ltára. A brassóiak megjutalmazását l. Fejérnél, X/II. 294.[VISSZA]
  15. Fejér, X/I. 270.[VISSZA]
  16. 1395 ápril 6. Gr. Bethlen cs. ltára.[VISSZA]
  17. Mária halála napját Dlugoss május 17-ére teszi; az eset részleteit a Cardauns-féle krónika beszéli el, i. h. 344. V. ö. Márki, Mária királyné. 148. Zsigmond már akkor Erdély déli határán járt, hova a hir csak több hét mulva juthatott el.[VISSZA]
  18. Adománylevelek a Kanizsaiak részére. 1397 márczius 4., decz. 8. és 1401 február 17. a Hg. Esterházy cs. kis-martoni ltárában. V. ö. Fejér, Cod. Dipl. X/II. 438. és Soproni Oklt. I. 541.[VISSZA]
  19. Zsigmond id. adománylevelei a Kanizsaiak, Perényi és a Garaiak részére. V. ö. Huber, i. m. 543.[VISSZA]
  20. Ilosvai Leusták nádor június 12-én Eperjes melletti táborában keltezi oklevelét. Gr. Zichy cs. okltára. IV. 602.[VISSZA]
  21. Zsigmond király 1397 decz. 8-iki oklevelének tulajdon szavai.[VISSZA]
  22. Igy járt el Máriának Vécsi Dénes s testvérei részére Érk felől tett adományával, Dobai Demeternek és Imrének adományozván e birtokot. 1391 június 11. Orsz. ltár. Dipl. 29,738.[VISSZA]
  23. A M. Tud. Akadémia tört. bizottságának másolatai között. 128. és 131. sz.[VISSZA]
  24. 1392 deczember 18-án kelt két bullájában a szentföldre zarándoklók minden előjogában s teljes bucsuban részesiti azokat, a kik Zsigmond seregében a török ellen harczolnak. Mon. Vat. I/III. 179–180.[VISSZA]
  25. 1394 június 3. U. o. 259.[VISSZA]
  26. A Velenczével folyt tárgyalások iratait l. Mon. Slav. Merid. IV. 363. 373., 374.[VISSZA]
  27. G. Köhler, Die Schlachten von Nikopoli und Warna. (Breslau, 1882.) E munkában a külföldi forrásokat teljes sorozatban találjuk összeállitva.[VISSZA]
  28. Zsigmond irja ezt Pásztai Jánoshoz 1399 máczius 23-án intézett levelében. (M. N. Múzeum ltára.) Losonczi István, mint láttuk, részt vett az 1395-iki havasalföldi hadjáratban, mely a magyar fegyverek győzelmével végződött. Zsigmond 1395 szeptember 16-án kelt oklevelében (Gr. Csáky cs. ltára) Losonczi István nejéről már mint özvegyről történik emlités. Losonczi veszedelme tehát csak az 1395 júliusi török beütés idejére tehető.[VISSZA]
  29. 1395 deczember 17. Leleszi konvent ltára.[VISSZA]
  30. Prága, 1396 mráczius 19. Fejér, Codex Dipl. X/III. 181.[VISSZA]
  31. E névsort egykoru s közeli években kiállított oklevelekből állítottuk össze.[VISSZA]
  32. Egyetlen ismert kiadványuk, szeptember 8-áról keltezve, az orsz. levéltárban, Dipl. 8181.[VISSZA]
  33. Szentkláray, A dunai hajóhadak története.[VISSZA]
  34. A csata lefolyását elbeszélő okleveleket l. Orsz. ltár, Dipl. 8201. 8203. 8312, 8314. 8378. 8493. 8541. 32 839. Hg. Eszterházy cs. kismartoni ltára (1397. márcz. 4.) Gr. Forgách cs. ltára a M. N. Múzeumban. (1397 május 6.) Müncheni áll. ltár. (1403. nov. 5.) Fejér, Codex Dipl. X/II. 418. 429. 438. 475. X/IV. 25. 63. Mon. Slav. Merid. IV. 386. 290. Sopron vm. Oklt. I. 541. Hazai Okmt. VII. 432. V. ö. Köhler, i. m.[VISSZA]
  35. Bécsi áll. ltár. (1398. június 17.) Fejér, X/II. 478. 481. 736. Mon. Slav. Merid IV. 395. 397. 413. 420. 426. 491.[VISSZA]